Orbán a nemzeti tutimondó

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

Miközben a nemzetközi sajtó az angol népszavazással, és várható hatásaival van elfoglalva, népünk nagy vezére, Orbán Viktor, a pannon géniusz megtartotta a szokásos Kossuth-beszédet. Mármint a Kossuth Rádióban. Abban olyasmiket is hangoztatva, hogy a sportot nemzeti ügynek kell tekinteni. Habár, emlegetett pár mást is.

De azért ez a kell, a fenének sem kell. Aki akarja, tekintse a sportot nemzeti ügynek. Aki meg nem akarja, hadd utálja nyugodtan. Még akkor is, ha tudjuk: egy diktátor hobbija fontos dolog. Nem véletlenül rohad a stadion Nicolae Ceausescu szülőfalujában. Azt is roppant nagyon fel kellett építeni. De ettől még Orbán tarthatja nemzeti ügynek a sportot. Ahogy a római diktátorok is fontosnak tartották a népszórakoztatást. Bár arrafele kenyeret is emlegettek ennek kapcsán. Azonban ez ne szegje senki kedvét, akinek kell a sporteredmények feletti polemizálás. A magyar kormányfőnek is szinte biztosan hálásabb szerep, mint az államvezetés egyéb, sokkal macerásabb, illetve aprólékosabb ügyeivel foglalkozni. Különösen most, hogy a nemzetközi helyzet is fokozódhat, és esetleg nem lesz elég a molylepke-osztályú zsenik által előpufogtatott frázisok utóböffenéseinek ismételgetése.

Bár, az is valószínű, hogy a híveknek simán el lehet mondani a frázisokat. Nekik az FHB-vezető ügye egészen biztosan nem koncepciós ügy, az ultrák igaz hazafiak, a focisták hősök, és Orbán egy zseni, aki nagypapa lett. A többiek meg úgysem számítanak. A Fidesznek. Ahol simán beveszik, hogy a liberalizmus egy baloldali ideológiai, és a „balliberális” eleve szitokszó. Elvégre az, aki szerint a menekült elsősorban ember, nem lehet más, mint csirkefogó. Mert az, aki szerint attól lesz valaki emberebb, hogy a gólya Záhony és Hegyeshalom között ejtette fejre, alanyi jogon zseni. Mint Orbán Viktor. Aki ki nem hagyott volna egy kis migránsozást. Az angol referendum kapcsán is. Amellyel kapcsolatban olyasmiket emlegetett, hogy a bevándorlás kérdése alapvetően meghatározó volt a brit népszavazás eredményét illetően.

Ami lehet, hogy igaz. Mert miért hinnénk, hogy a birodalmi nosztalgiára fogékonyak csak más országokban fordulhatnának elő. Nyilván vannak Angliában is. De azért az arányok vitathatóak lehetnek, mert a skótok már kiválnának, és az unióban maradnának. No meg persze azonnal elkezdődött az újabb szavazást célzó petíció tömeges aláírása is. A magyar miniszterelnöktől persze elvárható lenne annyi arányérzék, hogy az Angliába bevándoroltak kérdését, a gazdasági exodus kormányának fejeként nem feszegeti. Mert a szigetországban tényleg tömegesen vannak jelen gazdasági menekültek is. Akik között nem kevés, hanem több százezer magyar is van. Amikor tehát Orbán Viktor az Angliába munkát vállalókat emlegeti, mint problémát, akkor valójában a saját kormányzásáról is elég komoly kritikát mond. Ha a molylepkék nem is engedik ennek felismerését. Ahogy valószínűleg afelett is szívesen elsiklik, hogy a százezrek hazatérte nem csak az angol, hanem a magyar gazdaságot is romba döntené. De a foglalkoztatási statisztikát mindenképpen.

Márpedig Orbánnak alighanem a fő ellenfelei között ott van a valóság is. Amellyel szemben mégis csak jobb a szotyola-rágás, és vejjel való pálinkázgatás. Különösen az utóbbi. Akár csak úgy, magányosan is. Meg persze a sport, mint nemzeti ügy. A többi nemzeti ügy úgyis csak gondolkodásra késztetné a végén. S kinek kell az ezzel járó fejfájás? A kormányfőnek biztosan nem. Neki megvannak a maga szellemi kaptafái, és kész. A világ meg igazodjon hozzá. Csak azok a hangok ne háborgatnák néha.

Andrew_s

Sajtóetika a mocsárban.

Válaszra várva az Átlátszó.hu felvételén.

A kormányzat szereplőinek és a hozzájuk közelre helyezkedőknek úgy tűnik továbbra is gond van a technikai felkészültségével. Ez a közösségi portálok kezelésével kapcsolatban már korábban is teljesen nyilvánvalónak tűnt, melyre az egyetlen érdemi reakció egy globális internet-cenzúra meglebegtetése volt. Az alternatív információs csatornák a jelen ismeretek alapján ismét bizonyították létjogosultságukat. No meg azt, hogy valami nincs teljesen rendben a kormányzati szócsövek kezelésének környékén. Erre az a videó-felvétel ad jelzést, amit az Átlátszó hozott nyilvánosságra a 2012. december 17.-i tüntetéssel kapcsolatban. Arról a mozzanatról, ami az MTVA-rádió épületén belül történt.

A helyzet előzménye az, hogy a Humán Platform tüntetéséről egy spontán felvonulás indult el, mely végül a közrádió előtt kötött ki. Ahol is megpróbálták a saját pontjaikat beolvasni, vagy legalább beolvastatni a közpénzből, tehát mindannyiunk költségére fenntartott stúdiók egyikében. Ahogy az Átlátszó oldalán is olvasható, Stein Róbert tartalomigazgató először felsőbb utasításra hivatkozva ezt megtagadta. Majd, gondolom az időközben megérkezett joystick-parancs hatására mégis hajlandó lett volna átvenni a beolvasandó pontokat. Végül a tüntetők képviseletében beengedték Tóth Fruzsina első éves szociológia-hallgatót, a rádió épületébe, és azzal az ígérettel engedték ismét útjára, hogy a hírműsorba beolvassák a pontokat. Ami meg is történt, de némi változtatással, mint az az interneten is meghallgatható. Idáig, önmagában legfeljebb csak azt veti fel, hogy alkalmas-e egy olyan média közmédiának tartani magát, melynek tartalomigazgatója a jelek szerint kézi-vezérléssel működik. Mert az nyilvánvaló, hogy önmagában semmi gond nem lenne az átvett pontok beolvasásával a tüntető mikrofonhoz engedése helyett. Sőt! Akár feszültséget csökkentő hatása is lehetne. Kiemelve, hogy valóban a közt tájékoztatja.

A pontok csonkított, megváltoztatott szövegű beolvasása az, ami sérti, sértheti az arányos köztájékoztatásról szóló elveket. Önmagában az ezt elrendelő szakmai alkalmassága már csak emiatt is megkérdőjelezhető lenne. A most internetre került felvétel azonban ennél sokkal komolyabb etikai kérdéseket is felvet:

1. Etikus-e a pontokkal a rádióba érkező diák előzetes kifaggatása, akár interjúnak álcázva is?
2. Etikus-e a pontok beolvasása előtt véleményt nyilvánítani azok tartalmáról?
3. Etikus-e olyan helyzetet teremteni, mely alkalmas a nyomásgyakorlás feltételezésére?
4. Etikus-e olyan helyzetet teremteni, mely a pontok ismertetésének a küldött meggyőzhetőségétől való függését sugallja?

Gondolom, remélem, nem vagyok egyedül, akik elég határozott „NEM”-mel tudnának csak válaszolni a kérdésekre. Amennyiben ugyanis nem a diák fogja beolvasni a pontokat, akkor még a neve is lehet indifferens adat. Az azonban biztos, hogy iskolája, végzettsége lényegtelen adat. Lévén egy közösség és nem iskolája nevében nyilatkozik. Ez lehet a beolvasást követő interjú része, de az előzetesen ezt megtartani inkább megfélemlítő, elbizonytalanító hatása lehet. Az, hogy a faggatást interjúnak álcázták, az nyilvánvaló, hiszen a felvételen megnyilatkozó hölgy maga közli, hogy újságíróként érdeklődik. Különben ugyanez a felvételen névtelenül maradó hölgy az, aki komoly meggyőzési, mondhatni agitprop-teljesítményről tesz tanúbizonyságot.

Gyakorlatilag ugyanazt elmondva, ami korábban más híradásokban is elhangzott, és nyilvánvalóan nem hatott a diákokra pozitívan. Így a pontok felolvasása előtti győzködés feltétel-közvetítő és nyomásgyakorló hatással bírhat. Ahogy a felvételen nyilvánvaló a szándék, hogy megpróbálják a küldöttet kibillenteni a nyugalmi helyzetből, és futólag sikerül is megzavarni. Olyan helyzetben, amikor a rádió dolgozói vannak kapun belül, és óhatatlanul hatalmi helyzetben, ez a fellépés nem csak mélyen etikátlan, de tulajdonképpen embertelen is. Elvégre a küldött nem profi politikus, aki preparált kérdésekre érkezett kipihenten válaszolni, hanem egyfajta néptribun csupán, akiben addigra „benne van” a felvonulás is. Ugyanakkor a felvételen nem hallatszik azok neve, és beosztási minősége, akik az MTVA nevében megszólalnak. Pusztán az a már említett önbevallás, hogy „újságírók vagyunk”, ami azért kicsit alatta van az udvariassági minimumnak, akkor, ha a másik félnek még a tanulmányaira is kíváncsiak voltak. Azóta, az Átlátszó.hu –n megjelent infprmáció alapján már tudható, hogy a „Stein Róbert mellett a videón szereplő hölgy Kocsis Éva, a 180 perc nemrég a Lánchíd Rádiótól a közrádióhoz került műsorvezetője”. Az sajtóetikai véleménytől függetlenül, arroganciából kétségtelenül jelest érdemel.

Az etikus viselkedés véleményem szerint az lett volna, hogy a diáktól átvett pontokat csonkítatlanul beolvassák, majd saját kétségeiket egy csatlakozó vitaműsorban ütköztetik ezekkel a pontokkal. Műsorba híva a hallgatói szervezetek, és akár a kormányzat képviselőjét, ha az képesnek érzi magát a vélemények közvetlen képviseletére. A küldött előzetes vitába hívása ebben az erőszakos, lekicsinylő stílusban semmiképpen nem tűnik elfogadhatónak. Így jó lenne tudni azt, hogy az MTVA nevében ki, és milyen minőségben tett fel kérdéseket. Már csak azért is, mert kérdező hölgy még annyira sem volt képben, hogy a tüntetés nem a Kossuth térről, hanem az Emmi elől indult. De ami a lényegesebb kérdés lehetne az a sajtószervezetek reakciója. Annak idején Obersovszky Pétert elmarasztalta a MÚOSZ etikai bizottsága az elhíresült Schmitt-interjú kapcsán. Most érdekes lenne az antifasiszta tüntetés kapcsán hallgató szervezett etikai bizottságának állásfoglalása a rádió épületében történtekkel kapcsolatban. Azt borítékolom, hogy első körön a rejtett kamerás felvételt fogják elítélni. A második kör érdekelne ebben az esetben. Az, hogy mit szólnak a rádió közismeretlenül maradt, mert be nem mutatott munkatársainak viselkedéséhez.

Andrew_s

Közös platformra hangolva.

Forrás: Hir24

A Humán Platform tüntetését már elég régen elkezdték szervezni, és annak megtartása kellően frusztrálhatta is a kormányzati politikát. Ez meglehetősen jól lemérhető volt azon, hogy megindult a diáktüntetések összemosása az ellenzék pártjaival, illetve a diákság vezetőinek hiteltelenítése, lejáratása. De azon is, hogy Orbán Viktor hirtelen személyes konzultációt tartott a diákságból szelektált híveinek kis csoportjából, majd kiadta az utasítást miniszterének, és távozott. Számos kérdést hagyva maga után, és miniszterénél Balog Zoltánnál. Nem mintha a minisztérium eddig a kompetencia csúcsa lett volna, de mégis csak ott kellene megoldást találni. Maga az a tény, ha most három nap alatt megoldják azt, ami hónapok óta borzolja a kedélyeket igazolhatja a minisztérium alkalmatlanságát arra, amire létrehozták. A kézi vezérlés megvalósulása mást, orbánia diktatúráját igazolhatja.

Ez utóbbit különben magán az említett gyűlésen is említették, mely gyűlés felszólalásokat tartalmazó szervezett része különben minden gond nélkül lezajlott. Annak jegyében fogva össze az értelmiség, illetve a most középiskolás leendő értelmiséget, hogy a szolidaritás felülírja az érdekkülönbségeket. Nem az önsajnálat miatt van ott az sem, aki az értelmiségből a tanárokat képviseli. Ezt erősítették meg a közoktatás területéről érkezett Mendrey László, illetve Ábrahám Máté a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, valamint a Diákellenállás a Felsőoktatásért Mozgalom részéről. Kiemelve, azt, hogy a hatalom alighanem fél a tudástól, a kvalifikált diplomásoktól. Amit ehhez hozzá lehet tenni, az tényleg az, hogy alapvetően minden egyszemélyi, illetve oligarchikus vezetés ilyen. A képzett, innovatív emberek ugyanis könnyebben el tudnak hatalmi alternatívákat is képzelni az ország vezetésére. Kevésbé kiszolgáltatottak és ezzel kevésbé kényszeríthetőek szervilizmusra. Ami azonban az authoriter vezetés számára létfontosságú. Ellenzék nélkül, egyedül a hordón. Akár személyesen meghatározva, hogy mikor, hányan, milyen bemeneti paraméterek tanulhatnak. S természetesen azt is meghatározva, hogy mit.

Talán ezért nem is véletlen, hogy a Humán Platform rendezvényén felszólalók mondandóját a szolidaritáson kívül ugyancsak összekötötte az a gondolat, hogy a kormányzat részéről egyfajta blöff-háborúnak tekinthetőek a miniszterelnöki üzengetések. A felszólalók az említetteken kívül, ahogy a közvetítés honlapján is olvasható, a felsőoktatás területéről Gács Anna (Oktatói Hálózat) és Turai Eszter, (Hallgatói Hálózat), a szociális szakmák részéről Misetics Bálint szociálpolitikus, az egészségügy területéről Csohány Ágnes (Magyar Orvosok Szövetsége), a kulturális területről: Gulyás Márton (Független Előadóművészeti Szövetség) voltak. A kormányfő mondandóját Gács Anna foglalta össze úgy, hogy „Orbán Viktor egy amatőr bonviván önbizalmával blattolt egy újabb áriát”. Amely operettben Gulyás Márton szerint legkiválóbbak kénytelenek gazsulálni az önkény felkentjeinek. Ugyanakkor az is tény, hogy a „hivatalos rész” után a tömeg nem szétszéledt, hanem átvonult a Parlamenthez, majd onnan tovább vonult. Legelőször is megbénítva a körút forgalmát.

Ezt követően végigvonult a városon a rádió épületéhez, ahol az internetes közvetítésben is láthatóan átvették azt a petíciót, melynek élő beolvasását a jelek szerint csak a tüntetők szorgalmazták. Tulajdonképpen egyfajta patthelyzetet kialakítva a rádió épületénél. Egyrészt azért, mert amennyiben a kormányzatnak elszámolással tartozó „királyi” adásban elhangzanak a diákság követelései, akkor az nyilvánvaló vereség a kormányzat részére. Másrészt azért, mert a beolvasás nyilvánvaló megtagadása demonstrálja a rádió alávetettségét a hatalomnak, és a tömeg kitettségét is növeli a provokációkkal szemben. S ebből az utóbbi rejti a nagyobb veszélyt. Ilyen körülmények között a legjelentősebb felelősség tulajdonképpen magán a tömegen van. Azon a tömegen, amely az eddigi tüntetések során jelesre vizsgázott önuralomból. Az is nyilvánvaló lehet azonban, hogy a kormányzat számára előnyösebb lehet a cérna odáig feszítése, amikor a provokációs rezisztencia elmúlik. Ebben az esetben ugyanis könnyen győzhetnek a rendpárti megoldás hívei.

Az így kialakult helyzetben azok felelőssége sem elhanyagolandó, akiknek a követelések beolvasásáról, vagy be nem olvashatóságáról kell dönteni. Mert az egy dolog, ha a helyzet csomóját sikerül átvágni, és egy átvezető megoldást találni. Például tényleg engedni az ismertetést a hírműsorok keretei között, akár hallgatók képviselőjétől, akár hivatásos bemondó által. S bízva abban, hogy ez a tüntetés alapvetően nem a b-közép szellemiségét képviseli. Az azonban biztos, hogy a kormányzat tulajdonképpen, és a végső helyzettől szinte függetlenül magára hagyta saját média-munkásait. Rájuk hagyva azt a felelősséget, mely felelősség egy olyan helyzetből következik, melyben még a legutóbbi kormányzati fellépéseket is inkább a nagyképűség, mint a racionalizmus jellemezte.

Andrew_s