 |
| Forrás: Origo |
Tüntetések és párthatározatok. Tüntetnek a kormány
ellen. Civilek és pár párt velük. Tüntetnek a bankok
ellen. Jobbára civilek, és mások velük. Ezek a mások zászlókat visznek. Árpád-sávosat
is. Csíkosat. Hihetnénk, hogy az utóbbi miatt erősödik az előbbi.
Hihetnénk, hogy a devizahitelesek tiltakoznak, amiért bármelyik párt rájuk akar
telepedni, mozgalmukat kihasználni. Hihetnénk. S tévednénk. Ahogy akkor is, ha
azt hinnénk, hogy a hatalom lenyugodott. Abban is tévednénk.
Hihetnénk pedig, mert a választási törvény
átszabva, és a mindent megszavazni képes vak és süket parlamenti erő is
demonstrálva. A vezér a hordón, hangja hangos, a tenyerek tömege ütemesen
csapdos. Azonban látszik, hogy a győzelem érdekében akár az utolsó pillanatig
finomhangolnak majd. Zenekart és törvényt. Vagy éppen a választási határokat.
Mint azt Rogán Antal bejelentette.
Közben mások fanyalognak, tömegeket hiányolnak, hibalistát alkotgatnak. Például
arról, hogy szerintük mi volt a gond Szárszóval.
Nem beérve száz szóval. Holott végső soron egy magánrendezvény,
magánelittel és magánvéleményekkel. Lehet elitista önképzőkör akár. Lehet ott
azt mondani, hogy az emberek nem becsülik a demokráciát, ha nem harcoltak meg
érte. Lehet azt mondani? Lehet. Akármit. Kérdés, hogy az embereknek kell-e az,
amit, és ahogy kínálnak a kormánnyal szemben alternatívaként. Egy
elefántcsonttoronyból ki lehet szólni, hogy „nem becsülitek a demokráciát”. Lent pedig erre megvonja vállát a
tömeg. A hordó ugyanis közelebb van. Jobban hallható. Jobban érthető. A
zavarosban jobban is látható.
Mert a jelenlegi helyzetről az egy évnél
régebben írtak jutnak az eszembe. Akkor a zavarost felkavaró zavarosban
horgászók kapcsán szinte a máról szóltak a szavak. Szólhattak. Az iszap
azóta sem nyugodott le. Nem hagyták. Nem hagyják. Érthetően nem is fogják. A
hatalomnak nem mindig kell nyugalom. Akinek pallos van a kezében, harcolni
akar. Aki harcolni akar, az pajzsot és pallost akar. Pajzsot maga védelmére, és
pallost az ellenség ellen. Mert az, aki harcol, csak ellenséget lát. Ellenfelet
szinte sosem. Számára csak kétféle ember van. Támogató, és ellenség. A
hadvezérrel együtt dobogó arctalan hatalom, és az elsöprendő tömeg. Törvény a
pajzs, és törvény a pallos. Pallossal faragott törvény. Esetleg baltával. A
forgácsok pedig senkit sem érdekelnek. Mert ahol nagyban igazítják a nagyokhoz
a törvényt, a kicsikre hulló, őket sebző szilánkok nem számítanak. A tömegük
fekve is tömeg. Ha állva nem viszik vállukon a vezért, legfeljebb egymásra
halmozottan, fektükben áll a hátukra.
Halmozottan. Az iszapba taposva. Fentről
azt halva, hogy „Lám, Tietek a hatalom,
hisz rajtatok állva gyakorlom”. Azoknak, akiknek tele a fülük iszappal, és a
fejük a napi gondokkal nem szólítják meg a magasztos mantrák. A napi víz és
kenyér nagyobb gond, mint az, hogy mit mondanak Szárszón. Mondhatják, hogy
demokrácia-rezisztensek, nem érdekli őket más, csak az opportunista túlélés. S tényleg.
Az éhező gyermek munkanélküli szüleit nem is fogja más érdekelni. Miközben
indulatai gyűlnek, és a pohara egyre keserűbb, bürökebb. Kellene neki a
demokrácia, a döntés szabadsága. De a feleslegességtől, szegénységtől,
szociális magánytól véreres szemek már csak célpontokat keresnek. Az
antidemokratikus hatalomnak tehát nem célja a szociális problémák megoldása. A
szegénység kell, a megmutatható szegénység kell, bűnbak, és eszköz egyaránt. Az
iszapban kúszók egyikének rálehet mutatni a másikra: „ő koszosabb, ő akarja elvenni a Te mocsaradat”. S fent lehet
röhögni az iszapbirkózáson. A meddő küzdelmeken. Ha pedig egy réteg magasabbra
nyúlna, akkor egy kis törvénytömlővel át lehet rendezni a játékteret.
Ezen az nem segít, hogy kívülről azon
töprengenek hangosan, miszerint: „kéne
nekik szólni, hogy fel kellene állni”. A tömegek arra fognak támaszkodni,
aki közéjük mer, tud, és képes menni. Ha a bankok elleni fellépés a norma,
akkor csíkos zászlókra támaszkodva, másokat, majd egymást is legázolva fogja
kirúgni a küzdőtér kapuit. Meghagyva a hatalmi elit karzatát, és másra borítva
a dühük mocskát. Ha képes lesz más, a tömegnek érthetően elmondani, hogy a
karzatot akkor is el lehet seperni, ha csak felállnak, és egymásra támaszkodnak
az egymásra taposás helyett, akkor lehet demokrácia. De nem attól, hogy számon kérik
rajtuk a hiányát. Nem elvárni kell, hanem segíteni. Nem szemrehányást tenni,
hanem javítani. Nem csak írni, hanem olykor olvasni is. Nem a tömegek fejére
olvasni, hanem a tömegek reakcióiból. Tiszta vizet öntve a fülekbe, és ember
voltukat sem feledve.
Andrew_s
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése