Ungár: kritika vagy Fidesz-székfoglaló?

A választások megtörténte óta rendre előkerülő téma az, hogy mi történik az LMP-ben. A legutóbbiak közé tartozott Szél Bernadett lemondása, úgy egy hete, majd mostanság Ungár Péter röpirata. Az utóbbiban arról értekezett a Fidesz közeli kapcsolattal még véletlenül sem rendelkező (különben, de), hogy az ellenzéki politika megbukott. Többek között.

Mely többekből, már a fenti kitétel sem teljesen igaz. Az ellenzéki politika nem bukott meg. Az ellenzéki pártok buktak meg. Alkalmasint az Ungárnak pártos hátteret biztosító LMP hathatós, és aktív közreműködésével. Ettől még létezik ellenzéki politika, pontosabban a kormánnyal ellenkező politikai vélemény. Az egy más kérdés lehetne, hogy ennek mennyire van olyan szervezeti háttere, amit amit akár ellenzéki pártnak is nevezhetnénk. Nem feledkezve meg arról sem, hogy a pártokat alkotók olyan vezetőket választanak maguknak, amilyet akarnak. A támogatóik, a választóik pedig úgy szeretik ezeket a pártokat, ahogy vannak. Beleértve azt is, ahogy a képviselőik viselkednek. Ha, például, egy párt képviselői mondvacsinált okokra hivatkozva, abban látják parlamenti ténykedésük szuperségét, hogy megszavazzák a saját fizetésüket, akkor őket így szereti a tagság és a támogatók. Véleménye természetesen másnak is lehet. Erről is, illetve egy-egy pártról is.

Így az LMP esetében is. Ha a támogatóik nem üzenték meg időben, hogy nekik nem tetszik a választások előtti pávatánc Szél Bernadettől, akkor nyilván tetszett nekik. Ha nem szorították rá a jelölteket az ellenzéki szavazatok maximalizálásának elősegítésére, akkor nyilván nem is igényelték. Tudomásul véve azt is, hogy az így kialakított helyzet a kormánynak kedvez. Ahogy az LMP számos korábbi gesztusáról is elmondható volt ugyanez. Ahogy az sem számíthat újdonságnak, hogy erős s dörgölődzési hajlam a Jobbik, illetve a Fidesz irányában. A Jobbikkal kapcsolatban elég gesztusértékű volt az, ami éppen a választások előtt lezajlott. Az LMP-t képviselők, mint valami hatalmas gesztust gyakorolva mentek el a DK-val tárgyalni, hogy aztán beszóljanak a pártnak, a párt támogatóinak. De simán hagyták magukat csicskáztatni, egy benzinkúti büfébe, lábhoz rendelni a Jobbiktól.

Az, hogy Ungár Péter a Jobbikkal való kiegyezés szemszögéből értelmez számos kérdést, az nem sok újdonságot jelez. Jó ideje lehetett látni, hogy az LMP vezetése sok szempontból a Fidesz, illetve a Jobbik egyfajta „természetes szövetségének” a koordinátái közé szorulva látja a pártjuk szerepét. Magam is többször írtam a kialakuló Jobbik-Fidesz-LMP tengelyről. Majd olvastam azokat a reakciókat, hogy minden másként van, rosszul látom a helyzetet, és tulajdonképpen a blogot írók miatt bukik majd a választás. Holott az a bukás ment egyedül is azoknak, akik főállású pofázóként, bocs, politikusként, gondolják a kenyér-, és hatalmi morzsákra valót összeszedni. Amely utóbbi, a hatalomleosztás kérdése egyébként Ungárnál is felbukkan. Rámutatva arra, hogy némi igazság akkor is lehet az írásában, ha az alapgondolatok jó részével elég nehéz lehet azonosulni.

Az ugyanis kétségtelenül igaz, hogy a Fidesz által tematizált kommunikáció keretein belül elég nehéz másként játszani, mint ahogy azt „előírja” a hatalom. Abban a mocsárban, amiben a Fidesz otthon van, a hatalomnak nagyobb a rutinja. Az egy másik kérdés, hogy mennyire képes a jelenleg porondon levő pártok bármelyike más jellegű kommunikációt indítani. Az LMP, és nem mellékesen az MSZP, példásan bizonyította, hogy remekül képesek alájátszani a hatalomnak. Egyebek mellett ellenzék megosztásával, a hatalmat ellenzők elbizonytalanításával. A Jobbikot azért nem emlegetem, mert a Fidesz szélsőségek felé sodródó gesztusaival gyakorlatilag elmosta a lényegi különbséget. Egyben elindították a gazdasági úthengert is Jobbik megszüntetéséhez vezető úton. Ettől a képviselőik egy része még ott maradhat a hatalom szélárnyékában. Ahogy egykori MIÉP-tagok is felbukkannak a Fidesz körül.

Minden féligazsága ellenére, vagy talán éppen azokért, azon sem igazán lepődnék meg, ha Ungár Péter is felbukkanna azokban a sorokban. Vagy akár Botka. Mert azért, ha alaposabban megnézzük, akkor nagyon kevés éles határvonalat láthatunk a jelenlegi politika egyes szervezetei között, illetve nem egy szereplője előtt. Sokkal inkább őfelsége kormánypártjának és ellenzékének látszik a politikai elit. De ez nem az ellenzéki politika, hanem a politikusok csődje. Meg a pártoké. Melyek közül az LMP nem igazán tekinthető olyannak, amelyiket jelenleg zsinórmértéknek lehetne tekinteni.

Andrew_s

Arccal a bér-Gulág felé

Orbán erdélyi vendégszereplése valamiért kerülni akarja a nyilvánosságot. Nem a résztvevők előtt, hanem mindenhol másutt. Mert alig valószínű, hogy az olyan hírek, mint a budapesti komisszárkijelölés, vagy legújabban a Jobbikból kivált mégjobbik mozgalom bejelentésének közdobra verése más vélt szolgálna. Illetve de. Egyfajta kommunikációs főpróba is lehet.

Ebből a szempontból nézve nem is annyira vices az az ötlet, ami a halálbüntetés részleges visszaállítását, illetve a rabok exportját dobta be a köztudatba. Alkalmasint valószínűleg számítva arra, hogy például a gyermekek sérelmére elkövetett bűntények elég felkavarók ahhoz, hogy bármi mást is „elvigyenek a hátukon”. Az indulatokat egyébként joggal felkorbácsoló hírek nem egyszer váltanak ki „dögöljön meg” mottójú kifakadásokat. Az is kétségtelen, hogy egy pedofil sorozatgyilkos jogai mellett kiállni elég nehéz érzelmi mutatvány lehet. Valószínűleg nem is lennék rá alkalmas. Igaz, a kötél meghúzására sem. De biztos lenne rá alkalmas jelöltje Toroczkai Lászlónak. Feltéve, ha nem valami olyasmibe gondolkodna a kivitelezésnél, mint például a megkövezés. Amikor a személytelenség burkában, a kollektív elkövetés leple alatt valószínűleg sokan dobnának köveket. Ahogy az internetes nicknevek „védelme” alatt is sok olyan bátor figura akad, akik szemtől szembe elnézést kérnének, hogy a világon vannak.

Ettől függetlenül megértem azt is, ha egyes esetekben a népharag az egekbe csap. Nem egyszer a sajátom is. Ezért szinte biztosan számíthat a mégjobbik Mi Hazánknak nevezett mozgalom arra, hogy ez a részleges halálbüntatősdi mindent visz. Beleértve az általuk bér-rabtartásnak nevezett, de valójában rab-exportot jelentő ötletet is. Ami a konkrét esetben azt jelenti, hogy Oroszországba küldenék a túlzsúfolt fegyintézetek lakóinak egy részét. Valószínűleg abból is kiindulva, hogy a radikális, és személytelenül, tömegben nagyon bátor pártolóknak átmegy a tudatába az árúkapcsolt ötlet. Ami alapja lehet annak is, hogy a hatalommal, a szélsőjobbal nem szimpatizálókat elküldjék egy kis „malenkij robotra”. Amiért még fizetnének is. Mármint az állam az oroszoknak. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy Orbánnak a péntek reggeli népi beszédében nem kapott helyet az ötlet elutasítása. Miközben azért egy kis migránsozás, civilezés csak belefért. De érthető a reakció hiánya a hatalom részéről.

Orbán számára az EU-ba irányuló kivándorlás lehetőségének a fenntartása kifejezett érdek. Az elégedetlenek egyszerűen fizikailag távoznak az országból. Egy másik tendencia is elég régóta megjelenik a hatalmi kommunikációban. Az, hogy a nemzeten, az állampolgárokon, illetve tágabban a magyarokon kívüli halmazba helyezzen mindenkit, aki nem ért feltétlenül egyet a kormánypárt vezérével. Márpedig ez utóbbi alapja lehet egy olyan jogfosztási folyamatnak, ami a történelemben korántsem lenne új. Ehhez szolgálhat átmeneti állapotként a rabok külföldre szállítása. Ott valószínűleg lényegesen elszigeteltebbek, kiszolgáltatottabbak, és minden jogorvoslati lehetőségtől elzártabbak lennének. Lényegi különbségként a Toroczkai által hozott belga-holland, alapvetően egy szövetségi, illetve jogharmonizációs rendszerbe tartozó országok között megkötött megállapodáshoz képest.

Az érdekhasonlóság okán azt is gondolhatnánk, hogy a Jobbikból lehasadt mozgalom megpróbálja azt a kapcsolattartási űrt betölteni a szélsőjobb, illetve a Fidesz között, ami a Jobbik középre tartásával esetleg keletkezett. Egyelőre csak kommunikációs gesztust gyakorolva. Ha feltételezzük azt, hogy az űr valós, és nem a többször emlegetett LMP-Fidesz-Jobbik tengely országgyűlésbe-betonozásáról szól. Mely utóbbi estben is simán belefér, hogy a Fidesz bedarálja az LMP-t, illetve a Jobbikból megmaradt parlamenti csoportot. Akkor azonban csak szüksége lesz egy kapocsra a szélsőségesek felé. Még akkor is, ha a Fidesz retorikájába a felbukkannak a szélsőségeseknek gesztust gyakorló fordulatok. Miközben kár lenne elfeledkezni arról, hogy Toroczkai polgármesteri tevékenységének sikere függhet a kormánytól. Márpedig egy biztos polgármesteri szék biztosabb jövedelem, mint egy bizonytalan politikai mozgalom. Amelynek már a neve is kirekesztő. Azt sugallva, hogy az ország csak azoknak a hazája, akik kellő önfeledtséggel tapsolnak.

Andrew_s

Miért lenne meglepő Józsefváros?

Bár már eltelt némi, egyenlőre csak napokban mérhető, idő a józsefvárosi választás óta, azért talán érdemes pár szót vesztegetni rá. Különösen azért, mert nem egy másik helyen is emlegetik. Nem egyszer az alacsony részvételt és az ellenzék soron levő sebnyalogatásait emlegetve. Úgy, mintha ez egy különleges, előzmények nélküli, szinte már-már váratlan helyzet lenne. Holott aligha az.

Legfeljebb a politikai újszülötteknek. De esetleg nekik sem. Még az alacsony részvételi arány sem igazán meglepő. Nem józsefvárosi különlegesség az, hogy az embereknek tele a hócipője a politikával. A hétköznapokban ugyanis nem igazán érdekel senkit az a lózungparádé, ami napjainkban „politikai kommunikáció” címén zajlik. Ugyanakkor kétségtelenül lezajlik, illetve lezajlott egy győzteshez zárás. Ami együttesen bőven magyarázza azt a jelenséget, hogy az ígéretekhez, jelszavakhoz pénzt is adni képes kormánypárt mozgósítani tudta a híveit. Miközben az üres körmondatok mozgósító ereje nem túl erős. Ellenben elég gyenge. Azok a megnyilatkozások, amelyek megfelelnek az olyan kiragadásoknak, mint a 168óra egyik főcíme, meg végképpen nem jelentenek semmit. Ez egyébként azt emeli ki egy értékelésből, hogy az értékelő szerint „Józsefváros nem a baloldal, hanem a rendpárti jobboldal laboratóriuma”.

Ami, minden maradék tiszteletemet összeseperve: ostobaság. De legalább is annak látszik. Elsőre. Valamint másodjára is. A hétköznapok emberének a Mészáros-Orbán klán vagyona valójában nem létezik. A zsebtolvaj ellenben igen. Hipotetikusan lehet bármennyire toleráns emberbarát, ha a gyermekét nem meri nyugodt szívvel leengedni a parkba. A közbiztonság, illetve a közigazgatás kérdéseire tehát választ vár. Országosan is, de a saját lakókörnyezetében mindenképpen. A saját lakókörnyezetében nem rendpártiságból szeretne rendezett és élhető körülményeket. Elvégre a többség a lakáson belül sem az étkezőasztal körbe-körbe vizelésével jelöli meg a lakókörnyezetét. Ezért már 2013-ban voltam bátor írni olyasmiket, hogy amennyiben az ellenzéknek az akkor ezzel operáló Jobbik féligazságaira nincs kommunikálható, közérthető alternatív válasza, akkor a szélsőjobb kerítőjévé válik. Ami akkor is igaz, ha időközben a Fidesz nem egyszer helyet látszik cserélni a Jobbikkal.

Egyébként pedig a budapesti nyolcadik kerület sem egy egységes terület. Nem csak a „nyócker” világa. Még akkor sem, ha gyakorlatilag kormányfüggetlen, de még inkább rendszerfüggetlen szándékok látszottak megnyilatkozni a gettósításra. Elég jelentős, és jobbára indokolatlan előítélet-tartalékokat felhalmozva. Ott lakó ismerősökkel beszélgetve nem egyszer azt is tapasztalni lehet, hogy még az ott élőkben is van egyfajta előítélet. Így érthetően fogékonyak az olyan áramlatokra, amelyek a terület fejlesztésére, a nyomornegyedséggel való szakításra, a közbiztonság javítására koncentrálnak. Helyben. Akár az országos politikától függetlenül is. Önmagával ezzel nincs is gond. Gond más esetekben lehetséges.

Az egyik ilyen eset az, amikor a helyi véleménnyilvánítást fetisizálni kezdik. Az országos választások előtt lezajlott vásárhelyi választás esetében a közelmúltban is volt erre példa. Szintén problémát jelenthet, ha egy helyi választást globális erővel kezdik befolyásolni. Ilyen esetnek tekinthetjük, amikor Újbuda akkori polgármesterét az ügyészségnek pont az önkormányzati választások előtt „sikerült” kissé meghurcolnia. Ahogy az olyan véletlen is csak szóbeszédre alkalmas, ha egy potenciálisan potens ellenfél elindul az éjszakában a halálos létráért.

Józsefvárosban azonban nem igazán tudni arról, hogy ne a meg nem szólított érdektelenség marasztalta volna otthon a nem szavazókat.

Andrew_s

Ezért nem választom a Jobbikot

Mostanában, amikor szinte divattá vált körbeudvarolni a szélsőjobbról indult pártot, elég sokszor kapom meg kérdésként, hogy mi bajom van velük. Elvégre erősek, és legalább a felszínen ellenzékiek is. Mert a mélyben azért láthatjuk, hogy a Jobbik középre és a Fidesz jobbszélre tartásával gyakorlatilag két árnyalatává váltak ugyanannak a politikai masszának.

Ennek ellenére igyekszem, megannyi szubjektív elemmel terhelve, de összefoglalni. Nem minden előzmény nélkül. Azt sem állítva, hogy csupa olyan gondolattal, amelyeket részben, vagy egészben nem érintettem volna korábban. Ahogy a Jobbik féligazságairól már 2013-ban is írtam. Általában azért mégis összefoglalnám. Leginkább azt, hogy miért nem szavaznék rájuk.

A Jobbik olyan értékválasztás mentén indult, majd olyan értékválasztás mellett, mások emberi kirekesztésére alapozottan politizált, ami miatt a Jobbik nem tud olyan ajánlatot tenni, ami miatt, erőszak nélkül, rájuk szavaznék. A kirekesztő, alapjaiban rasszista értékválasztás illusztrálására elegendő a pártmilíciára hajazó gárdára emlékezni. Amelynek egyen-véleményében és -mellényében feszítve indult Vona Gábor karrierje a magyar országgyűlésben. Márpedig alig hiszem, hogy egy ország, egy közösség számára előre mutató lenne a rasszizmus, a kirekesztés, az embereket származás, illetve a vallást is érintő értékválasztás, esetleg anyagi helyzetük alapján lenéző politikai szemlélet.

Tudom, előszeretettel jönnek a lószemüveges szélsőbbosok azzal, hogy mások meg „magyaroznak”. Csakhogy ezt általában semmivel sem tudják, a szélsőségesen hungarista, a jobbik uszályában libegő fórumok szintjénél komolyabban alátámasztani. Ezalatt azt értem, nem vitatok pillanatnyi személyesen negatív helyzeteket. Tudva, hogy biztosan van olyn pillanat, amikor a kocsma hevében elhangzik a „geci magyarok” és a „szemét cigányok” kifejezések valamelyike. Akár mindegyike. Ezt a fajta személyes rasszizmust tiltani lehet, de megszüntetni nem egyhamar. A Jobbik, véleményem szerint azonban azt vállalta fel, hogy Goebbelshez, Mussolinihez, Sztálinhoz hasonlóan szervezett párt-ideológiát, politikai hátteret ad mindehhez. Azt, hogy akár celofánba csomagolva, de megvalósítja azt, hogy teret adjon, hátteret biztosítson az antiszemitizmusnak, a származásalapú szegregációnak, a vallási, vagy származási listázásoknak. A kocsmából az állampolitika szintjére emelve mindezt. Márpedig, szerintem, hatalmas különbség az, hogy alkoholban pácoltan, kocsmai kiszólásként mondanak valamit, vagy egy politikai párt képviselője, tisztségviselője teszi ugyanezt. Akkor is, ha látszólag árnyaltabban, jogilag kevésbé támadhatóan teszi. Amely csomagolással legfeljebb a stilisztikai érzékéről tesz tanúbizonyságot. A magasabb moralitásáról aligha. Valamint teszt ezt úgy hogy sem a pártja nem vágja ki azonnal, mint macskát szarni, sem a párt vezetője nem határolódik el, az említett kivágással egy időben, mindettől. Sőt! Inkább ráerősít, és gárdamellényben feszít az országgyűlésben. Függetlenül attól, hogy Vona, Novák és b. neje, Gyöngyösi, Morvai, és a többiek csak a véletlennek köszönhetik, hogy ide és nem a Tűzföldre születtek. De valószínűleg akkor más eszmék nevében acsarkodnának másokra. Jegesmedveként pedig a fehér-szőrűek nevében a barna-bőrűekre.

Valójában a legszomorúbb talán nem is ez. Sokkal inkább az, hogy miközben a Jobbik a maga féligazságait egyfajta rasszista gazsággal emeli be a politikába, egyik párt sem képes ezen átlendülve épeszű alternatívát kínálni. A Fideszt is beleértve. Mert ez az alternatívamentesség az egyik, ha nem az egyetlen, oka annak, amiért az országos politikába emelkedett rasszisták is cigánybűnözésről, migráns-erőszakról, a cigányok elkülönítéséről, a szegények kényszerfoglalkoztatásáról és hasonlókról ugathatnak. Miközben a hatalomnak érdeke is az, hogy egyes néprétegeket elnyomjon, míg másokat frusztráljon. Mert addig van mindenezek emlegetésével legitimációs bázisa. A regnáló, szélsőséges retorikával operáló hatalomnak nem érdeke, egy valós közbiztonsági program, vagy akár oktatáspolitika, következetes megvalósítása. Így hatalomba kerülése után szerintem a Jobbiknak sem.

Mert abban a pillanatban kiderülhetne, hogy a törvénysértő nem automatikusan cigány, illetve migráns, hogy a sikkasztó nem automatikusan zsidó, vagy az is, hogy a nemi abúzusokat sem elsősorban migránsok követik el, stb. Így, függetlenül attól, hogy a közbiztonságot, oktatáspolitikát milyen vehemenciával emlegetik a kampány során, korántsem érzek erős garanciát arra, hogy ne az említett hatalmi érdekek mentén politizáljanak. Mert a maga kirekesztő politikai múltjával, és az ehhez szegődött szavazóbázissal, a választások után háláért sorban álló támogatóikkal a Jobbik még ezen a szinten sem a megoldás, hanem maga a probléma része lenne. Ugyanúgy mint jelenleg a Fidesz. Akikkel sok tekintetben éppen most tartanak közel egy szinten.

Eközben azt a jelenséget sem vitatom, hogy az olcsó trágyára legyek ezrei repülnek rá. Ugyanúgy, mint Hitler szétkürtölt szólamaira. Azonban attól, hogy celofánba csomagolják, attól az még pont olyan büdös.

Andrew_s

Levél Hellernek. Csak úgy...

Ez sem gondolatkísérlet volt...

Kedves Heller Ágnes!

Olvasom, hogy mostanában közvéleményt is kutat. Gondolom ez olyasmi lehetett, hogy megkérdezte az ismerősöket és azok ismerőseit. Ez a személyes vélemény kialakításának lehet egy nagyon fontos lépése. Márpedig a személyes véleményhez való jogot olyan fontosnak tartom, hogy magam is élek vele. Például, most is. Ilyen személyes vélemény az, hogy szerintem kifejezetten káros volt az, ahogy néhány önjelölten neves személyiséggel, 2014-ben csatlakozott egy különben jó szándékkal indult levelezőkampányhoz. Amelyik olyan sajátosan megtámogatta Bajnait, hogy szerintem inkább a vereségéhez járult hozzá. Mert megtámogatta az ellenzéket abban, hogy felüljön a saját retorikájának. Mármint az ellenzék saját retorikájának.

Ugyanakkor elhiszem, hogy végtelenül jó érzés lehet az, ha valakit mikrofon-véghez hívnak. Mármint akkor, ha valaki az aktív évei zömében emberek ezreinek mondhatta meg, fejthette ki a véleményét, és ezzel befolyásolhatta gondolati irányultságukat. Valamint akkor is, ha valaki csak vágyott erre. De nem szeretném Boross Péter szintjével összehasonlítani egy egyetemi oktatóét. Ebből a megértésből fakad, hogy távol álljon tőlem a tőlem távol álló szemlélettel bíró pártok pártolási jogának az elvitatása bárkitől. Öntől sem. Talán a kor adta bölcsességet hiányolom akkor, amikor a Jobbik fényezése mellett tör lándzsát, és a gondolatkísérlet szintjén feltételezi: a baloldali jelölteknek kellene lemondania a jobbikos képviselők javára. Mert attól jó lesz. Valakinek különben biztosan. Mondjuk, a Jobbiknak. Ha pedig munkásságának köszönhetően kialakulhat egy Jobbik-Fidesz paktum, akkor Orbánnak is.

Miközben sokszor forgattam az olyan teoretikusok műveit, mint a birodalompárti Isaac Asimov, a multikulturalizmust kedvelő Francis Carsac, a rasszizmussal határos Alfred E. van Vogt, a kisembereket felkarolni vágyó Arkagyij és Borisz Sztrugackij, és a többiek, a gondolatkísérletekhez való jogát sem vitatom. Nem is tehetném. Mert magam is élek olykor ezzel az eszközzel. Holott neves filozófus sem vagyok. Amiből természetesen az is következik, hogy eszem ágában sincs vitatni a filozófia, és általában az elméletek, tárgykörében végzett munkásságát. A filozófiai gondolatkísérletek, és a gyakorlat kapcsolatáról azonban egy másik teoretikai vonulat jut az eszembe. Az, hogy mennyivel szimpatikusabb volt Marx és Lenin munkássága leírva, mint a „létező szocializmus” napi gyakorlata. Mondjuk, Sztálin idejében.

Ezért, ha tetszik könyörögve, kérem, hogy egy kicsit legyen tekintettel a hétköznapi halandókra is. Azokra, akiknek az ország holnapja nem egy filozófiai elmélet, hanem a választás másnapján is a mindennapi életük lesz. Azokra, akik nem vonulhatnak vissza egy külhoni katedrára, ha a gondolatkísérlet nem jön be a gyakorlatban. Esetleg bejön, de programhirdetés helyett a pogromhirdetés irányába mozdul a politika.

Andrew_s

Összenövőben az LMP?

Az LMP elment tárgyalni, majd valójában nem tárgyalt. Vagy tárgyalt, de nem jutottak sokra a Karácsony vezette, kormányváltást sürgető, szövetséghez. Szinte biztos, hogy mindkét fél majd jól elmutogat a másikra, de azért a részletek is elárulnak pár dolgot. Valószínűleg ezt is mindenki úgy értelmezheti, ahogy neki jól esik.

Az azonban egy érdekes eredményfelfogás, hogy Vágó Gábor szerint olyan gondjai voltak, miszerint a DK elnöke részeg volt, és a pogácsa meg közepesen száraz. Nem voltam ott, és elképzelem, hogy a pogácsa esetleg tényleg száraz volt. Azt sem vonom kétségbe, hogy Vágó Gábor a kilélegzett alkoholt kimutatni képes eszközzel felszerelkezve ment tárgyalni. Ebből azonban igen kevéssé derül ki, hogy mi volt az a kompromisszumos javaslat-csomag, amit lettek az asztalra. Kivéve egy pontot, amit a híradás is kiemelt. Azt, hogy Gyurcsány Ferenc nem akar a Jobbikkal, a választások előtt megállapodva, választási szövetséget kötni. Ami nem jelenti egyértelműen azt, hogy egy későbbi egyeztetésre sor kerüljön, de kétségtelenül kisebb értékű gesztus, mint az LMP egyértelmű összefogási szándéka a mostanság cukisodó, de eredeti önmeghatározása szerint a radikális jobboldalt összefogni akaró párttal.

Ezt az LMP-s gesztust ugyanúgy mindenki maga ítélheti meg, mint mindazokat a korábbiakat, amelyek közül nem egyről vol az az érzésem, hogy Orbán támogatására sem szervezhették volna jobban. Ahogy az a fajta hozzáállás is, hogy bár elmentek a megbeszélésre, de Vágó Gábortól leginkább a sértett mártíromságra tellett. Annak ecsetelésével, hogy micsoda áldozatot hozott, amiért elment a megbeszélésre, ez mennyire kimozdította a komfort zónájából. Ezt sem vitatom el tőle. Bár tekintettel arra, hogy Vágó volt már csak szimpla „magyar állampolgár” is, és hol kilépett az LMP-ből, hol visszalépett az LMP-be, azért nem aggódok komolyan a komfort-zónája miatt. Még akkor sem, ha a komfortzónás szöveget aztán Szél Bernadett is visszhangozta. Aki, miközben érzésem szerint kicsit nagyvonalúan kezeli az igazságot, alkalmasint közölte, hogy értékközösséget senkivel nem vállalnak, de egyedül ők akarnak kormányváltást.

Azért, szintén érdekes kérdés lehet az is, hogy annak milyen az értékvállalása, aki senkivel, se jobb, sem baloldallal nem vállal értékközösséget. Ettől számomra nem lettek népszerűbbek, mert érdekes értékrendszer az, amelyik tulajdonképpen önmagáért van, és nem vállal közösséget senki ember fiával. Kivéve egy zárt klubbot. Minden esetre ezzel az erővel az LMP akár anarchista pártnak, vagy érték nélküli masszának is definiálhatná magát. Ami nagyjából megfelelne az eddigi önszalámizásoknak, az olykor kormánypártinak tekinthető gesztusoknak, valamint annak is, hogy Szél az egyik legjelentősebb eredménynek az információszerzést tekintette. Ami nagyjából annak felelhet meg, hogy eleve nem kompromisszumos megállapodást mentek kötni, hanem a saját pökhendiségüket akarták teátrálisan demonstrálni. Úgy bele a komfort zónájukba. Azért az elgondolkodtató, hogy azzal a Jobbikkal leülnek tárgyalni, amelyik elég sokszor azt vetette a szemére Orbánnak, hogy lenyúlták a Jobbik programját.

Ugyanakkor az kétségtelenül megfontolandó mondata volt az LMP miniszterelnök-jelöltjének, hogy csak baloldalról nem lehet elérni a kormányváltást. Sajnos a sajtó részéről nem merült fel a kérdés, és az LMP részéről spontán nem mondtak arról semmit, hogy csak jobboldalról megvalósítható-e? Beleértve azt is, hogy egy Jobbik vezette, az LMP-vel szervezett koalíciónak meg lehet-e a parlamenti kétharmada? Amennyiben nem, akkor vajon hajlandók lennének-e arra gesztusra, amit a DK elnöke március idusán megígért? Arra, hogy a választások után leülnek tárgyalni a hogyan továbbról mindenkivel a Fideszt kivéve.

Mert jelenleg nincs valós közép-jobboldali párt Magyarországon. Van egy egyre radikalizálódó Fidesz, van egy eleve radikálisoknak szervezett Jobbik, és van egy a Fidesztől alig balfelé álló LMP. Az utóbbi ugyebár senkivel nem vállal érdekközösséget, mert ők az egyetemes igazság letéteményesei. Amellett szerények, és megalkuvók. A Jobbik és a Fidesz között pedig szép lassan elmosódott a programhatár. Sok szempontból a retorikai is. Annak hatására, hogy Vona elindult középre, Orbán pedig a szélsőjobb irányába.

Úgyhogy könnyen lehet, hogy az LMP mai, teátrális, sértődése, majd a jobbikos tárgyalása, különösen, ha azon megegyeznek egymással, nem több annál, mint hogy összenő az, ami összetartozik. Szentesítve egy jobboldali blokkot, amelyben ott maradhat a Fidesz, ha Orbánt leváltják, és amely simán uralhatja majd az országgyűlést. Mert lesz az a pénz, és hatalom amiért majd elmennek pörköltözni a megfelelő emberek. Ahogy emlékezhetünk arra a Fidesz-FKGP koalícióra, amelynek lehetőségét kizárták a választás előtt, de amelynek kertében Torgyán József miniszterelnök-helyettes lett. Orbán mellett. Azért szeretném remélni, hogy Hadházy Ákos tényleg a családjával töltötte a hétvégét, ahogy vágó Gábor emlegette. Amely programját véletlenül sem zavarta meg olyasmi, hogy a volt párttársakkal egyeztetett a fenti blokk lehetőségéről.

Andrew_s

Gyurcsány a nagykoalíció felé?

A tüntetések sorában kétségtelenül jelentős volt mind a kormánypárt békemenetesített, mind a demokratikusnak önmeghatározott ellenzék kumulatív tüntetése. Az előbbin Orbán nyíltan megfenyegette mindazokat, akikkel vitája volt, vitája van, vagy vitája lehet. Az utóbbin számos politikus, illetve politikai szerepet felvállaló művész is felszólalt.

A teljesség igényével mindenkiről szólni aligha lenne rövidre fogható vállalkozás. Őszintén szólva nem is minden megszólalást gondolnám olyannak, amit nagyon érdemes lenne elemezni. Azt a mondathalmazt, amit az MSZP részéről Kunhalmi előadott például méltatlan lenne hosszas szavakra méltatni. Szerintem tíz perccel később már ő is csak azért tudta volna felidézni, mert le volt írva. Talán azt érdemes kiemelni, hogy mereven elzárkózott a Jobbikkal való szóba állástól. Amiben inkább azért éreztem egy kis disszonanciát, mert még emlékszem, amikor a pártjából igencsak leültek Vona pártjával egy asztalhoz. De ez lehet, hogy az elfeledett múltba vész már a vágyaik szerint. Amit megértenék. Mert Karácsony Gergellyel egyet érthetünk abban, hogy aki a Jobbikra szavaz, az tulajdonképpen a Fideszre szavaz. Elég ehhez felidézni azokat a mondatokat, amelyek lényege az volt a Jobbik részéről, hogy a Fidesz mintegy „ellopja” az ötleteiket, intézkedési terveiket, és ezek megvalósításával tesz gesztust a szélsőjobb rétjén széledő nyájnak. Amiből az adódik, hogy amennyiben a Jobbik bekerül az országgyűlésbe, márpedig erre számítani lehet, akkor a Fidesz szinte természetes program-szövetségeseként lesz jelen.

Ezért, különösen első hallásra, nem igazán tetszett az a kompromisszumos ötlet Gyurcsány Ferenctől, hogy a választási szövetséget elutasítva, de a választások utáni helyzetre gondolva, egyeztetést kezdeményezzen a Jobbikkal. Ezt, a tüntetéseket követő első reakciójában a Jobbik kapásból elutasította. Amivel tulajdonképpen kifogta a szelet azokból a vitorlákból, amelyekbe kapaszkodva betámadták Gyurcsányt az ötlet miatt. Kicsit sajátos érvelés ugyanakkor a Jobbik elnökétől, hogy szerinte a DK elnökének az ajánlata Orbán Viktor érdekeit szolgálja. Az érvelés sajátosságát pont az előbb említettek adják. Az, hogy a Jobbik egyfajta programfelosztóként szerepelt a Fidesz számára. Akár akaratlanul, akár akarva.

A választások utáni időpontra vonatkozó egyeztetés ugyanakkor lehet egyfajta politikai realitás. Nem azért mert tetszik a Jobbik elhelyezkedése a politikai térképen, hanem mert ott van. Abban egy pillanatig nem kételkedek, hogy nem fogják a keblükre ölelni a szerintük baloldali, illetve liberális ellenzéket. A híveik között sem kevesen vannak, akik szerint a zsidózás, cigányozás, illetve a politikai ellenzék akár fizikai megsemmisítése teljesen rendben lehet. Elég ehhez az internetes fórumokon feltűnő, magukat Jobbik-szimpatizánsnak definiáló, de neofasiszta szövegekkel házaló hozzászólókat olvasgatni. Abban sem nagyon hiszek, hogy mindazokban, akik korábban nem határolódtak el a rasszizmustól, a neohorthysta fétisállításoktól, a nácik pártolásától, azok egy csapásra a demokrácia élharcosaivá váltak. Azonban van pár olyan politikai, és talán társadalmi, terület, ahol mégiscsak értelmes párbeszédet kellene folytatni.

Azokon a területeken, ahol a programok hatásai generációkra hatnak. Amilyen például az oktatás. Ezeken a területeken tulajdonképpen minden, az országgyűlésben szavazóképes, politikai erőnek helyet kellene tudni szorítani a tárgyalóasztalnál. Mert az iskolába nem párttagok, hanem gyerekek járnak. Megette a fene azt az oktatást, amelyik a szülő párt-szimpátiája alapján diszkriminál. Semmivel nem jobb, mint az, amelyik a szülő pénztárcája, vallása, származása alapján szeggregál. Amellett talán nem csak az oktatás az a terület, ahol az ördög véleményét is meg kell hallgatni. Abban a reményben, hogy az ország hosszú távú érdekei legalább egy kicsit felülírják a pillanatnyi hatalmi vágyakat. Reményben, mert a hazai tapasztalat alapján a politikai vállalások igencsak ingatagok. Ebből a szempontból még az sem kizárt, hogy egy ténylegesen megalakított nagykoalíciós kormány jelenthetne megoldást. (zárójelben: 2012-ben már felmerül egy olajfa-koalíció lehetősége)

Tudva, hogy igencsak csikorognának a fogak egy ilyen koalíciótól. Miközben talán sikerülne a jelenleg végletesen megosztott társadalomban pár árkot betemetni. De legalább pallót fektetni rá. Mert amennyiben a kormányban minden oldal képviselve van, akkor kicsit nehezebb a másikra mutogatni. A sürgető alkotmányozás, az egészségügy stabilizálása, az oktatás javítása, és megannyi más területen. Így könnyen lehet egyfajta deja vu a most fellángoló gyurcsányozás. Az előző választás előtt is nem egyszer tűnt úgy, hogy a DK elnöke képviseli a reálpolitika lehetséges megoldását a kialakult helyzetre. Azt is tudjuk, hogy 2014-ben hova vezetett a szinte párt- és oldalfüggetlen gyurcsányozás.

Az egy másik kérdés, hogy az ellenzéki pártoknak összességében van elévülhetetlen érdeme a most kialakult helyzetben. Abban, hogy leginkább azt a névsort lehet összeállítanom, hogy kire, melyik pártra nem szavazok. Az LMP-Fidesz-Jobbik tengelyre például, a jelen tudásom alapján, biztosan nem. Túl közel ülnek ehhez egy Fidesz-vezette potenciális 4/5 –höz.

Andrew_s

Hódmezővásárhely: mennyire cseppje az országnak?

Hódmezővásárhelyen kétségtelenül megtörni látszott a hatalmi jégpáncél. Az is várható, hogy majd megindul a Fidesz kommunikációs offenzívája. Ahogy Bayer Zsoltot már szolgálatba is helyezték, és Lázár János is kiadott egy kissé duzzogó nyilatkozatot a közvilágítás átvilágításával kapcsolatban. Miszerint tőle nyugodtan világítsanak át bármit. A java pedig majd csak jön. Ahogy a tanulságok, elemzések sora is.

Mely tanulságokból az egyik leglényegesebb talán az, hogy a teljes összefogás egy független jelölt mögött, azt megtámogatva volt megvalósítható. Ha ebből országos tendenciára nézve akarna valaki következtetést levonni, akkor valószínűleg némileg tévedne. A legtöbb helyen ugyanis párthoz kötődő jelölt fog indulni. Nem egy esetben olyan pártok jelöltjei is elindulhatnak egymás ellen, amelyek lokálisan, a helyi érdekek mentén össze tudtak fogni Hódmezővásárhelyen. Amíg a pártok nem képesek az ország érdekét, mint egyfajta lokális érdeket kezelni, és egymás szájából szeretnék kiénekelni a képviselői fizetéseket, addig fenntartásokkal kezelném országosnak a hódmezővásárhelyi győzelmet.

Ugyanakkor Márki-Zay Péter győzelmi beszédében több figyelemre méltó gondolat is megfordult. Az egyik az, hogy a munka java másnap kezdődik. Ez az országos választásokra is igaz. Az országnak másnap is ki kell nyitni. A siker kevés. A másnap, a harmadnap munkájának neki kell tudni állni. A győzelem után is odaállva a hétköznapok feladataihoz. De talán még ennél is fontosabb egy másik gondolat a frissen választott polgármestertől. Az, hogy a Fideszt ma kiszolgáló emberek között is sok jó ember, sok jó szakember van. Akik félelemből, pénzért, hatalmi szolgálatból, akármiért a regnáló hatalom szekerét tolják. De velük holnap is együtt kell, együtt érdemes dolgozni. Csak „el kell vágni a damiljaikat”.

Ez utóbbi gondolat azért is figyelemre méltó, mert a hatalmat megragadók hajlamosak lehetnek átesni a ló másik oldalára. Márpedig a hatalom megragadását követő intézményesített, illetve informális tisztogatások már sokszor visszaütöttek. Ezért egy kicsit óvatosabban bánnék az előzetes fenyegetődzésekkel, mint azok, akik a Fideszre hasonlító indulati ellenségképfestéssel kampányolnak. Miközben, ugyanakkor, szükség lenne a tiszta vízre a poharakban. Ami azt jelenti, hogy elég vékonyra csiszolt penge élén egyensúlyozva kell, kellene ráfordulni a kampány véghajrájára. Amihez csak kellő bölcsességet, és kevesebb veszekedést lehetne kívánni az évek óta inkább egymást, mint a Fideszt leváltani akaró pártoknak.

Márcsak azért is, mert Hódmezővásárhelyen nagyságrendben annyian szavaztak a Fidesz jelöltjére, amely aránnyal többséget lehet szerezni az országgyűlésben. Ha a megosztott szavazóbázis tagjai otthon maradnak. Márpedig minden olyan kampányszólam, ami a megosztottságot, az előre eldöntöttséget hangsúlyozza, netán egy passzív bojkottra buzdít, ezt a passzivitást erősíti. Holott a Fidesz éppen az általa hozott választási törvény keretei között verhető meg nagyon. Ha elég magas a részvétel aránya. Aztán persze még mindig jöhet a fekete leves. Ha kiderül, hogy az ellenzék egy része, például szerintem a Jobbik, csak annyiban ellenzék, amennyire Orbán volt Kádár ellenzéke. Amennyiben Orbánnak nem a rendszerrel volt alapvető baja, hanem a hatalom tulajdonosának a személyével.

Márpedig a cezarománia jegyében kialakított, egyszemélyes vezetéshez igazított hatalmi hierarchia túl vonzó lehet, ha egy párt politikusai alapvetően a hierarchikus rendszer dicséretével, embercsoportok bűnössé kiáltásával kommunikál. Ahogy, szerintem, a szinte baloldalról érkezett és szinte a szélsőjobbhoz érkezett Fidesz, illetve a szinte szélsőjobbról érkezett, és a közép felé totyogó Jobbik jelenleg elég közeli pontokon áll a politikai koordinátarendszerben. De ez már nagyon messze van Hódmezővásárhelytől. Ahol szintén a holnapok fogják megmutatni, hogy merre lesz az előre.

Andrew_s

Lázár-széljobb két jóbarát

Lázár János gondolt egy nagyot, és letolvajozta a közmunkásokat. Komjáthi Imre, a Munkát, Kenyeret, Tisztességes Béreket (MKTB) egyesület elnöke, a Közmunkások Szakszervezetének társelnöke pedig feljelenti. De a közel kétszázezer ember közvetlen megcímkézése csak az egyik olvasata a történéseknek. A sorok mögött sokkal nagyobb szemétség van.

Egy azzal rokon gondolkodásmód, amelyik alig különbözik a szélsőjobboldal által emlegetett, a cigányságot hasonlóan címkéző retorikájától. Amely ellen valahogy mégis elég izolált a fellépési hajlandóság. Valószínűleg azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a közmunkát a kezdetektől azzal a felkiáltással pártolták a széljobberek, amely gyakorlatilag azonos tartalmú Lázár jelenlegi megfogalmazásával. A „most majd megtanulnak dolgozni”, illetve a „legalább nem lopni járnak” típusú beszólásokra gondolok, amelyek unos untalan visszaköszönnek az internet bugyraiból. Jellegzetesen olyanoktól, akik a közmunkát legfeljebb a vízcsap-retorikából ismerik. Esetleg a munkát is. Mármint azt a munkát, amit nemegyszer a közmunkásokkal végeztetnek. Mert Lázár Jánost is egészen biztosan sokan elnéznék, amint reggel 6-kor lapátot vesz a kicsi kezébe, és elmegy vízelvezető árkot tisztítani. Természetesen az ezért jól megérdemelt közmunkabérért. Aztán a második hónap után visszatérhetnénk vele a közmunka megtárgyalására.

Egy pillanatig sem tagadva a fenti kitétel demagóg voltát. Ami ugyanakkor még mindig nem éri el a mások megalázó helyzetével visszaélő azon demagógia-szintet, amellyel a közmunka bevezetésével kezelik az egzisztenciális zsákutcába taszítottakat. Mert a közmunka a jelen viszonyok és bérezés mellett az. Ahogy az volt a bevezetése pillanatától. Azzal a bizonyos, állítólag mindenre elég negyvenhét-ezer forinttal. Amiből egy, a rendszert megszavazó, vagy ellene nem tüntető képviselő sem próbált megélni. Holot kipróbálhatta volna. Mindkét tábor. A parlamenti gombnyomogatók, és a hallgatagok egyaránt. A felelősség ugyanis közös. Nem most, hanem a kezdetektől. Közel hat éve. Az ugyanis a kezdetektől látszott, hogy az orbáni unortodox workfare nem más, mint a tartós szegénységre ítélés programja.

Ehhez képest igencsak törpe minoritíást jelentett azoknak a politikusoknak a köre, akik országos ellenmozgalmat kezdeményeztek volna. Egy percig sem kételkedve abban, hogy most majd sokan megpróbálják megmagyarázni, hogy voltak, akik nyilatkoztak, tartózkodtak egy szavazáson, és még a kutyájuknak is elmondták, hogy húdenagyonborzasztó. A helyzet azonban az, hogy helyiérdekű Döbrögik az adott helyen, és az adott időben élnek vissz mások kiszolgáltatottságával. Akiken nem igazán segít egy parlamenti interpelláció, és egy, az országgyűlésben elkövetett vállrándítás.

Amit annyiban meg lehet érteni, hogy a közhangulatnak kockázatos lehetett a politikai nekifeszülés. Így aztán nagyon kevés politikus keveredett olyan helyzetbe, hogy komolyan kritizálja a közmunka-rendszert. Azt jelezve, hogy gyakorlatilag a politikai elit jelentős része lefeküdt annak a jobb-, illetve szélsőjobboldali hangulatkeltésnek, amelyik a szegénységet bűnként, a szegényeket eleve bűnösként kezelte. Tálcán kínálva őket bűnbakként a majdnem-szegényeknek. Pofozóbábú gyanánt. Nem. Nem feledkeztem meg arról, hogy voltak politikusok, akik például az éhségmenettel meneteltek. Még akkor sem, ha esetleg a politikai haszonszerzés iránti vágy volt a nagyobb motiváció. Bár többekben lett volna ilyen irányú motiváció. Akkor talán ma nem arról folynának a viták, hogy melyik pártot vette meg, kenyerezte le a Fidesz és mennyiért. Azon egyszerű okból következően, hogy a nagy számú, a választókat nem csak elméletben ismerő, hanem velük közvetlen kapcsolatot tartó politika talán kikényszerítette volna a társadalmat szolgáló programokat. Így azonban...

Lázár nyugodtan mondhat gyakorlatilag azt, amit akar. Az évek során a hatalom gondosan megágyazott a szegényeket lenéző mondatoknak. Az, hogy rokonítható a szélsőjobboldal retorikájával, az is legfeljebb csak jelzésértékű lenne. Ha újdonságként kellene kezelni ezt a jelenséget. De valójában nem az. Még akkor sem, ha a Jobbik állítólag cukisodik. Annyira nem, hogy egy Lázár-Vona háttéralkú sem lenne meglepő. Biztosítva azt, hogy egy jobboldali többséget biztosító koalíció akkor is meglegyen, ha az egyre inkább elkopó, kompromittálódó Orbán esetleg megy a levesbe.

Andrew_s

Nemes-morál: inkább lopakodunk

A napokban kikerült egy hangfelvétel, amin Nemes Balázs, a Momentum pécsi elnöke, a párt országgyűlési képviselő-jelöltje buzizik egy kicsit, illetve zsidózik és cigányozik egy kicsit. Aztán hatalmas botrányként kaptuk ezüsttálcán tálalva, hogy az Origo.hu szerkesztősége fizetett ezért az információért. Ami mellett azért érdemes megállni egy kicsit, és nem túltolni azt a bicajt.

Az, hogy bizonyos információkért fizetnek, az egyáltalán nem új a sajtó történetében. Korántsem számít akkora botránynak, mint amennyire a most éppen a kormány szekerét tologató Origo.hu nyakába gondolják varrni. Az igazi botrány valószínűleg más lett volna. Mondjuk az, hogy ha kiderül, hogy szándékosan hamisított felvételt tettek közzé, és a hamisítás tényéről is tudnak. De erről eddig nem esett szó. Miközben természeteen tudunk hírhamisításokról a sajtó történetében, és hazánkban is. Olyan migránsozó esetről is, amikor az Origo sem leleplezni, hanem inkább csak tompítani igyekezett a hírhamisítás gyanúját. De az említett, a Momentumot érthetően érzékenyen érintő, hangfelvétel kapcsán eddig még nem igazoltak hamisítást. A botránykövet tehát nyugodtan félre lehet kicsit állítani.

Ha pedig hangfelvételekről esik szó, akkor ebben az ügyben egy másik, immár magyarázkodó híradást is érdemes megemlíteni. Azt, amely szerint először megzsarolták Nemes Balázst a hangfelvétel miatt. Amely zsarolás esetében, például, csak növelné a hitelességet, ha történt volna feljelentés a zsarolással kapcsolatban. Nem most, hanem a botrány kirobbanása előtt. Mert azért némi botrányszaga valóban van az esetnek. Csak valószínűleg a Momentum háza táján kerülhettek fehérizzásba a neuronok emiatt. Mert most, utólag természetesen nagyon okos, hogy feljelentést tesz majd az ügyben, meg előkerülnek a lementett zsaroló üzenetek is. Utólag. Amelyek eredetiségét simán kezelheti erős kétségekkel az, akinek ehhez van kedve. Ha pedig ezeket a kétségeket nem sikerül egyértelműen eloszlatni, akkor nagyobb vödör végtermékben főhet a politikus.

Akivel kapcsolatban természetesen máris elindult a bevédő-kampány. Amelynek egyik vezérszólama, hogy a hangfelvételen még csak 17 éves, és azóta meggondolta magát, megváltozott, és jó gyerek lett. Ráadásul pont ezért csatlakozott a Momentumhoz. Csakhogy. Legkésőbb a zsaroláskor, -- fogadjuk el tényként, hogy megtörtént -- tudhatta, hogy létezik a felvétel. Mi tartotta vissza a politikust, hogy ekkor kiálljon, hamut szórjon a fejére, megkövessen mindenkit, akit korábban megbántott, és maga álljon elő, őszintén a történettel? Mert most bezzeg tudja mondani ezeket a mondatokat. Miért gondolta, hogy jobb elsunnyogni az ügyet, és bízni az emberi feledékenységben, illetve a pártvezetés szennyesmosó képességében? Mert azt kicsit nehéz lenne állítani, hogy most is 17 éves, és szegény még meggondolatlan. Nem azért, mert ne lehetne valaki meggondolatlan, hanem azért mert egy sunnyogva meggondolatlan politikus mennyivel lenne jobb, mint a Fidesz, sunnyogásban profi, tagjai. Ezt a hozzáállást az sem menti, hogy Joseph Aloisius Ratzinger sem érezte szükségét kiállni, és mindenki előtt elhatárolódni a saját, Jugendhez füződő viszonya miatt. Holott a Reich hívének szegődve fiatalabb, megvezethetőbb volt, mint egy szinte már nagykorú politikus.

Nemes Balázs esetében az igazi karaktergyilkosságot tehát nem az Origo.hu követte el, hanem Nemes Balázs. Amikor a sunnyogást választotta. Amiről persze eszünkbe juthat, hogy a Momentumnak, az olimpiát elutasító aláírásokra hivatkozó, pártosodása már egy éve is hagyhatott morális kívánnivalókat maga után. Nem sokkal később pedig még az ellenzékisége is. Az év vége fele pedig már a Jobbik potenciális partnereként is emlegette Vona a Momentumot. Amely ellen nem volt túl hangos a tiltakozás sem az LMP, sem a Momentum részéről. Miközben nem egy Jobbikkal kapcsolatba hozható politikus, illetve megszólaló esetében ismertek rasszista, homofób megnyilvánulások. Ahogy alig egy héttel az említett koalíció-ötlet előtt is képviseltették magukat, csupa „magánemberrel”, a lengyel, szélsőjobbos, felvonuláson. Ennek fényében szintén csak használt volna, ha Nemes Balázs előbb határolódik el a korábbi nézeteitől. A Momentumnak is jobbat tett volna vele, mint azzal, hogy most a párt a kertek alatti lopakodást is megvédeni kényszerül.

Andrew_s

Mennyire színjáték az ÁSZ mártírgyártása?

A Jobbik a legutóbbi hírek szerint már konkrét, és igen záros, határidőt is kapott az Állami Számvevőszék (ÁSZ) által kiszabott bírság befizetésére. Az okot már régebb óta ismerjük. Egy olyan törvény megsértésére hivatkozik, amely a 2014-es választási kampány javának lezártát követően, 2014. január 1-én, lépett életbe. Aligha véletlenül.

A most éppen a Jobbikot támogatni látszó Simicska akkor még javában a Fidesznek hajtotta a pénzt, és talán a kedvezményes plakáthelyeket is. annyira meg a Fidesz gombnyomogató robotjai sem idióták, hogy egy törvénnyel magukat, illetve pártjukat, és annak támogatóját szívassák meg. Simicska azóta jobbra el. Új kampány indult, és igazán érdemesnek tűnhet a Jobbik piszkálása. Már csak azért is, mert az arrafelé kacsingató fideszes szavazókat sem árt elbizonytalanítani. Amellett, hogy a Jobbik szavazóbázisa valószínűleg önerőből is identitási válságba lehet. Mert elég nehéz lehet igazodni egy magát egykor radikálisnak, valamint gárdamellényesnek bemutató párt-koncepcióhoz. Mármint nehéz lehet konzekvensen igazodni úgy, hogy a párt valójában a nagy cukiskodásban sem nagyon hatolódik el a zsidózó-cigányozó megnyilatkozásoktól.

De mindez nem igazán látszik ellentmondani annak az alternatív forgatókönyvnek sem, amely egy baloldali támogatással országgyűlésbe lobbizott jobbikkal számol. Amelynek szinte természetes szövetséges lehet az a politikai katyvasz, amit az egykor antiklerikális beszólásáról ismert Fidesz, valamint a klarikális lobbit képviselő alig-keresztény KDNP képvisel jelenleg. Mert azért a pakliban benne van az is, hogy a politikai megrendelésre kiróttnak tűnő bírságnak van, illetve lehet ilyen szerepe is. Összegyógyíthatja az ÁSZ-üldözötteket a választások előjátékában. Ahogy a DK is bejelentette a kiszabott bírság be nem fizetését. Az persze egy másik kérdés lehet, hogy a politikai mártíromság milyen mértékben fizetődik ki a választások során. De ez a későbbiekben majd csak kiderül. Ahogy az is, hogy valóban történt-e valamilyen háttéralkú a Fidesz-Jobbik kolaícióra, vagy akárcsak a hallgatólagos megegyezésre. Ami azért sem lenne meglepő, mert a szólamok szintjén elég komoly áthallások alakultak ki az évek során.

Így, sajnos, még mindig előfordulhat, hogy alapvetően egy profi módon megszervezett kommunikációs színjátékot látunk. Akár Simicska részvételével, és a szereposzásban való aktív részvételével is. Amely színjátéki gyanú már 2015-ben is ott bújkált a sorok között. Amely színjátékba még az is beleférhet, hogy a történet esetleg valóban Orbán leváltásáról, esetleg tartós gyógykezelésre küldéséről szól. Hatalomba emelve a Fidesz, illetve a Jobbik által kiállított szövetséges csapatot. Amely akár a szélsőjobb irányába is nyugodtan elindulhat az addigra felmorzsolt, valamint a közös ÁSZ-mártírság képével is összezavart ellenzéktől aligha zavartatva magát. Hatalomból pedig majd csak rábeszélik a hatóságokat a bírság újraértelmezésére, felülvizsgálatára.

Andrew_s

Fáklyák, Jobbik, Fidelitas

A civilek, illetve a civilek szervezetei kapcsán olyan kommunikációs nyomás alakult ki az elmúlt hónapokban, illetve években, hogy néha a vízcsapból is az folyik. Ha kiderülne, hogy valamelyik civil szervezetnek köze van a lakossági vízellátáshoz, akkor különösen. Néhány kormányhívó pedig talán szomjan is halna. Inkább.

Mert a kormány szerint minden civil bűnös. Kivéve azokat, akiket ártatlannak neveznek ki. Természetesen vezéri ellenjegyzéssel. Elvégre nagy történelmi elődök mutatják az utat. Abba az irányba, hogy az a bűnös, akit annak neveznek ki. Amiből az is következik, hogy az az ártatlan, akit a hatalom annak tekint. A legtöbb civil szervezet nem tartozik az utóbbi kategóriába. Egyébként érthetően nem tartozik oda. A civilek ugyanis valóban bűnösök. Néhány szempontból mindenképpen. Akkor is, ha azokat tekintjük civileknek, akik valóban azok. De akkor is, ha a társadalmi szervezetek tagságát, aktivistáit tekintjük annak. Mely utóbbi leszűkítés a Fidesz megszólalóinak igen kedves, ám igen ostoba megoldása a kollektív bűnösség „megszemélyesítésére”. Annak érdekében, hogy a valós tartalmat szétmaszatolják, és az „ügyeletes ellenség” képét rájuk testálják. Az, hogy olykor maguk a szervezetek, és az azokat támogató média is él ezzel a beszűkítéssel egy nem kevésbé ostoba befekvés a kormány kommunikációjának, igencsak prokrusztészi, ágyikójába. Mert a társadalom alapvetően a civileké. Kellene, hogy legyen.

A civilek egyfajta bűnössége azonban még a szélesebb értelemben is megáll. Legfőbb bűnük talán a megvezethetőség, illetve a kényelemszeretet. De nem is annyira a kényelem szeretete, mint a kockázatkerülés. Ugyanakkor ezek a jellegzetességek annyira általánosak, hogy a hatalom szinte minden korban számíthat ezekre a jellemzőkre. Az, hogy az emberek tömegben buták, az olyan közismert, hogy szinte minden populista népszónok ki is használja a tömeggyűlések adta lehetőségeket. Az sem tekinthető különlegesnek, hogy még az aktívabbak sem igazán szeretik a „balhékat”. A hatalom ténykedésével szemben elégedetlenek többségének is szimpatikus szervezés az, amelyik lehetőséget ad némi ökölrázásra, de amelyik nem torkollik olyan akciókba, amelyben az ökölrázók esetleg be is azonosíthatók. A hatalom ezt a hatást is szívesen kihasználja, ha teheti. Korábban, a technikai lehetőségek egy alacsonyabb szintjén, nem véletlenül terjesztették el szívesen a beépült megfigyelőkről szóló „híreket”. Amely kommunikációs húzás sokszor akkor is hatott, ha utólag az ilyen híresztelések jó része üres fecsegésnek, legendának bizonyult.

Manapság a legendagyártásra sincs rászorulva az, aki az említett hatással élni akar. A térfigyelő kamerák jól láthatóak, a mobil távközlési eszközök pedig köztudottan bemérhetők. Bőven elég annak a képzetnek a kialakítása, illetve fenntartása, hogy kialakítható egy megfigyelési adatbázis. Amely képzeteket néhány demonstratív hatalmi kiszólással, -akcióval meg lehet erősíteni. Aztán hagyni, hogy hasson. Ha sikerül ezt még néhány olyan tüntetéssel is megfejelni, amelyben esély sincs a vezető spontán kiválasztódására, akkor eljutunk ahhoz a társadalmi fásultsághoz, amelyet ma nap, mint nap tapasztalhatunk. Ebben a szervezők felelőssége elévülhetetlen. Azoké, akik aztán cserben is hagyják a tüntetésre hívottakat, azoké különösen. Azonban ezért a hatalom aligha tekintene rájuk bűnösként. Elvégre az orbáni vezetés érdekeit aligha lehetne ennél jobban szolgálni.

A civil szerevezetek jó részét nem is ezért tekintik bűnösnek. Azért sem, hogy Soros, vagy bárki más, alapítványai járulnak hozzá a tevékenységükhöz. Az egész sorosozás ebből a szempontból szimpla szemfényvesztés. Annak érdekében, hogy a lóláb kicsit kevésbé fityegjen ki, és a személyhez kötöttséggel az említett egyszerűsítést is meg lehet oldani. Amelyre nagyon is rá vannak szorulva a hatalom részéről. Ellenkező esetben, az egyedi estek kommunikációjával egy sor olyan kérdést kockáztatnának, amelyre nincs a vezér nagyszerűségét kicicomázó válasz. Márpedig a civil szervezetek eredendő bűne a hatalommal szemben éppen az, hogy kikezdik a vezér tökéletességének a képzetét. Azzal, hogy olyan kérdéseket visznek a nyilvánosság elé, amelyekre a válasz nem támasztja alá azt a tökéletes országképet, amelyet a Fidesz, illetve a kormány szószólói szeretnének sugallni.

Ha ugyanis a hatalom gyakorlatilag állatként akarja kezelni a menekülteket, akkor ezt a képet igencsak rombolja, ha a háborús övezetből érkezett kismamát, gyermeket, és általában az embert mutatják be. A személytelen „migráncsot” ugyanis bárki képes utálni, és alávetettnek tekinteni. Az éhező, rettegő, fázó gyermek azonban nehezen azonosítható a rettegett terroristával. Az összemosás alapjaiban leplezi le kormány embertelen politikáját. Ez a lelepleződés pedig veszélyes lehet a hatalomra. A civilek elleni hadjárat tehát valójában a hatalom immunválasza az igazság kiderülését ígérő kommunikációs „fertőzésre”. Nem csak a menekültek ügyében, hanem szinte mindenhol, ahol megy a sorosozás és civilezés.

Tulajdonképpen az utóbbiak szinte lakmuszpapír-szerűen jelzik, hogy hol van nagyon nagy gáz az országban. Ahogy az ételosztások sorai is jelzik, hogy az országban nagy a szegénység, és az éhezés korántsem csak „rossz szokás”. Bármennyire is nyomult ezzel Harrach annak idején. A „immunválasz-jelleg” azonban azt is jelzi, hogy a kormány ellenséges fellépése annál erősebb lesz, minél közelebb kerülnek a civil szervezetek a valós képhez, a munkájuk szükségességének, valóságosságának demonstrálásához. Mert ezt a bűnüket magukban hordozzák. A hatalom szemében.

Andrew_s

Conteo: Fidesz-Jobbik szövetség-koncepció

A Jobbik-ügy kapcsán az egyik olvasat kétségtelenül az, hogy a hazai közállapotokban igencsak időszerű lenne a romok leltárazása. Az előzmények, de akár a korábban, a Heller Ágnes véleménye kapcsán felvetett gondolatok irányából is megközelíthető a jelenség. Onnan, hogy a valós cél egy Fidesz-Jobbik kormányzás kialakítása.

A két párt között túl széles egyébként sem volt nagyon az ideológiai, illetve a retorikai, szakadék. Ha tetszik, egyfajta „munkamegosztás” alakult ki. A Fidesz a maga populizmusával képes volt a jobbközép megszólítására. De nem egy kiábrándult baloldali szavazó „X”-ét beseperhette. A Jobbik ugyanakkor a Fidesz jobbszárnyától a szélsőjobboldal felé fedte le a terepet. A Fidesz autokratikus átszerveződése, illetve a Jobbik középre-tartása nyomán most sok szempontból egyfajta helycsere látszik. De ez azt is jelenti, hogy jelentős lehet a szavazói átfedés. Ha eltekintünk attól, amit kifele kommunikálnak a párt megmondói, akkor a valóság egy, a többségi kormányzáshoz elég széles szavazói bázist jelent. Mármint akkor, ha a Jobbik jelentős erőt képviselve kerül be az országgyűlésbe. Amihez nagyon is szüksége van két dologra. A többi ellenzéki párt gyengülésére, illetve a demokratikus megválasztottság látszatának fenntartására. Nem a hitelven szavazó hazai szavazók kedvéért, hanem a nemzetközi elfogadottság biztosítására. Heller elméleti megközelítése ezért is válhat a lőporraktárban elkövetett tűzzel játszódás tipikus esetévé.

Ugyanakkor a Jobbikkal való választási szövetség enyhén szólva is billeg. Így szükségessé válhatott egy olyan gesztus, ami egyrészt erősíti a Jobbik ellenzékinek festett képét, míg egyfajta kényszerhelyzetet is teremt. Márpedig a koncepciós eljárásokra nem igazán adható más válasz, mint annak az elvetése. A Jobbik „betámadása” ebből a szempontból szinte ideális. Kiváló kommunikációs lehetőséget teremt az ellenzékiség kihangsúlyozására. Elvégre mi másért támadná a Fidesz? Másrészt egyfajta kényszeres összezárást eredményez. A demokrácia oldaláról nem igazán adható más válasz az eljárásra, mint egyfajta összezárás. Az eset szó nélkül hagyása esetén ugyanis bárki lehet az a következő, akit ellenző reakció nélkül lehet a darálóba küldeni. Az összezárás pedig erősíti azt, hogy a Jobbik is erősítse az országgyűlési jelenlétét.

Valójában nem túl sok minden szól az ellen, hogy a Jobbik elleni eljárás egy nagyon is kiszámított taktikai húzás. Ha a Jobbik látszólag meggyengül, akkor a szavazói jobbára a Fideszt erősítik, és visszasepri magához a szélsőségekre szavazókat. Ha mártírrá válik, akkor a baloldalról kap olyan támogatást, amit egyébként soha nem kapott volna meg. Szintén kaszálva a szavazatok között. Miközben nem igazán van jele annak, hogy a Fidesszel rokon ideológiával éles szakításban lenne.

Innen nézve az esetet valójában egy mesteri kommunikációs húzást látunk. Amely mellett jól látható, például a soros disznó internetre pakolásának esetében is, hogy a mindennapi politika kommunikációját igyekeznek az elaprózott közbeszéd szintjén tartani. Ha tetszik, a kocsma-kommunikáció, a bulvár szintjén. Ami elviszi a show-t a kormányzati korrupció, a köznapi antiszemitizmus, a gazdaság valós állapotának „kitárgyalása” elől. Amely eldönthetné a választást, illetve lehetőséget adna az alternatív programok, az együttműködések kereteinek a kifejtésére is. Nagyon komolyan megbosszulva, illetve a -- kormánypárt oldaláról nézve --, kihasználva azt, hogy hónapok, ha nem évek, mentek el egymás köldökének vizslatásával az ellenzék részéről.

Andrew_s