Gyorstalpaló doktori és póthülyítés.

Forrás: Index.hu

 Schmitt Pál a napokban úgy döntött, leporolja az egyszervolt doktori címének dossziéját, ismét felmelegíti a témát. Noha már annak idején, 2012. májusában is tudható volt, hogy a doktori iskolától független címelőkészítés nem egy egyszerű mutatvány. Az pedig mit sem változott a diplomabotrányok tépázta SOTE vonatkozó szabályzatában, hogy a Ph.D. fokozat elnyeréséhez vezető akcióra előzetes regisztráció szükségeltetik. Schmitt Pál pedig manapság már messze nem az a centrális tömegközpont, aki miatt akár visszamenőleges hatállyal is törvényt, szabályzatot módosítanának. Valamiért mégis annak látta szükségét, hogy a korábban elvett doktori cím pótlását célzó ténykedéséről tudósítsa a nagyérdeműt. A korábban említett képzés nélküli utat bejárva.

Ennek előzményében, mint emlékszünk az áll, hogy Schmitt Pál, akkori köztársasági törvénymotor egyetemi doktori címét plágium miatt visszavonták. Kövér Lászlótól tudjuk, hogy az említett eseményről nem a mások dolgozataiból ollózó, másoló politikus tehet, hanem az a „néhány nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terrorista”, akik lebuktatták. Elvégre az igazi demokrata nem is gondolhatja másként, mint úgy, hogy „ha hibázok, Ti demokratikusan szétoszthatjátok a felelősségem”. Ami elvet különben a miniszterelnök is eredményesen betart, miként az azeri baltás gyilkos, vagy az IMF-tárgyalások kapcsán adott kinyilatkoztatásai alapján láthatjuk. De ez most messze vezetne Schmitt Páltól, tehát kicsit hagyjuk a többieket a maguk igazságterein labdázgatni. Van ott is elég buktató, amibe hasra lehet esni annyira, hogy összetörjük magunkat.

Szóval Schmitt Pál és az ő Ph.D.-ja. Ahogy az Index megírta, a HOT!-magazinnak adott interjúban jelezte először a volt köztársasági kódexmásoló, hogy a maga részéről belevág a dologba. Ennek első lépéseként megmagyarázta, hogy nem a plágiumbotrány miatt mondott le, és neki is állt a szakfolyóiratokban megjelentetni vágyott publikációknak. Ez utóbbi különben rendben is lenne, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy egy tudományos publikáció megszerzéséhez tudományos munka, és annak igazolása is szükségeltetik. Kivéve azt, ha valaki címzetes tiszteletbeli doktorrá válik valamely intézményben. S persze kivéve azt, ha valaki elég jelentős posztot tölt be ahhoz egy mérsékelten demokratikus rendszerben. Elég jelentőset ahhoz, hogy az egyetem ne csináljon nagy ügyet egy kiadott papírból. Mondjuk az egyetem vezetése számára kilátásába helyezett koncepciós perek és kényszermunkatáborok kies világához képest. Tulajdonképpen az, hogy Schmitt Pál nekiállt publikációkat írni, az tehát rendben is lenne. A gondok akkor kezdtek előkeveredni, amikor a részletekben lakozó ördögök kidugták szarvacskáikat a szekrényekben felhalmozott csontvázak közül.

Szintén az Index munkatársai megkérdezték a túlsó oldalt, az egyetemet is, ahol az utóbbi időben dékán is bukott bele egy képviselő fiának diplomaosztójába. Melynek kapcsán ugyan hirtelen érdekelne Deutsch Tamás egykori miniszter egyszer volt diplomájának története, de elhessentem ezt a gondolatot egyelőre. Elvégre a Fidesz Twitter-virtuóza jelenleg inkább csak a decibelek harcterein számíthat politikai szerepre. Tehát Schmitt Pál volt köztársasági elnök doktorijának ügyben megkérdezték a SOTE-t, és a kijelentés könnyűnek találtatott. Az egyetem nem tud arról, hogy hallgatói jogviszonyuk lenne egymással. Ennek köszönhetően két állítás kezdett egymásnak feszülni. Az egyik szerint Schmitt Pál nekifeszült a doktori fokozat megszerzésének, míg az egyetem erről nem látszik hivatalosan tudni. Kiss Norbert, Schmitt Pál hivatalos szóvivője szerint az ellentmondást akként lehet feloldani, hogy jelenleg gőzerejű előkészítés zajlik, és majdan képzés nélküli fokozatszerzésre készül. Ebben az esetben talán tényleg nem kell hallgatói jogviszonyba keveredni a képzési hellyel, és talán jövőre is elég jelentkezni hozzá. Mi tagadás egyre kevésbé érdekel, ami szinte biztosan méltatlan hozzáállás az ügyhöz.

S nem is teljesen igaz, mivel az egyik szereplő egy olyan közszereplő, akinek igen komoly szerepet osztottak. No nem a hatalom közvetlen gyakorlásában, de abban igen, hogy olyan törvényeket írjon gondolkodás nélkül alá, amelyek nagy lépéseket jelentettek a jelenlegi helyzethez vezető úton. Ugyanakkor igaz, hogy Schmitt Pálnak nem az egyetemi fokozata, hanem személye az, ami erre biztosítékot jelentett Orbán Viktornak. Az ebben játszott felelőssége pedig aligha függ attól, hogy most sikerül-e annyi tudományos publikációt összeírnia majdnem azt írtam: összemásolnia, ami elegendő lehet egy valós Ph.D.-fokozat megszerzéséhez. Akár képzéssel, akár képzés nélkül. Azt pedig, hogy a Schmitt-interjúra a 18-39 éves, fiatalos nőket megcélzó HOT! magazin riportere ugrott ki a Nemzeti Vágtára alighanem a véletlen. Vagy a morózusabb olvasóközönségű, és különben is a Ringier AG berkeiben augusztus óta amúgy is fél lábon ugráló, Népszabadság olvasóiból nem nézték ki, hogy vevők az interjúra. Az azonban momentán úgy tűnik, hogy sokkal inkább egyfajta háromnapos mini-gumicsontnak bizonyul a dolog. Mert Schmitt Pál, már gumicsontnak is fajsúlytalan jelenleg. Már nem alkalmas tartósan elvinni a bulit az IMF-tárgyalások, a választási rendszer körüli viták elől.

Simay Endre István

Politikafűtötte diplomalicit.

Az egyes iskolákban, így a felsőoktatásban szerzett végzettségek jelentősége változó. Akkor is, ha ebbe a politika nem avatkozik be közvetlenül. Az utóbbi időkben azonban egy sajátos folyamat tanúi lehettünk, mely folyamat egyik kiváltója kétségtelenül az a botrány, mely végső soron a köztársasági elnök lemondásához vezetett. Jó lenne, ha azt mondhatnám, hogy meglepő módon alakultak így az események, de ismerve a hazai közélet szertemutogatós valóját, végső soron nagy meglepetéseket nem tartogattak a hírek. Már csak azért is, mert például a tudományos fokozatok átértékelődése, és nem pozitív átértékelődése már Schmitt Pál plágiumgyanújának felbukkanásakor sejthető volt.

Ez már csak azért is sejthető volt, mert egy tudományos fokozat odaítéléséről nem a jelölt dönt egyedül. Tehát a szégyenpadra akár joggal felkerülhet nem csak az aki kapta, de az is, aki adta. Az azonban kétségtelen, hogy olyanesetben, amikor nem a tudományos minőségről, hanem plágiumról esik szó, az elkövetőé a nagyobb, és szétkenhetetlen felelősség. Ezért furcsa volt, hogy a plágiumot vizsgáló bizottság egy eléggé felelősségszétkenő, de politikailag korrekten megfogalmazott jelentés-összefoglalóval jelentkezett a médiapiacon. Felvetve ugyan a politikai nyomásgyakorlás lehetőségét, de sokkal inkább valószínűsítve az öncenzúra, a bizottsági bátortalanság belépését a folyamatba. Amikor ennek ellenére, talán a politika részéről érkezett felhatalmazás hatására, de a címet Schmitt Pálnak odaítélő egyetem visszavonta az egyetemi doktori címet, majd a köztársasági elnök némi huzavona után lemondott, akár megnyugodhatott volna a felsőoktatás körüli örvény is. Függetlenül a köztársasági elnök címe körüli történésektől. 

Különösen, mert a romok egyébként is sok mindent maguk alá temettek. Azonban már a lemondás környékén látszott, hogy ez a történet korántsem lesz ilyen egyszerű. Mert szinte a plágiumgyanúról való megbizonyosodással egy időben megindult valami szétpacsmagolása a felelősségnek, a személyes hiba súlyának. Az olyan kijelentések, melyek általánosnak tételezik fel a saját erőt nélkülöző fokozat, vagy akár diplomaszerzést, egyáltalán nem használtak a megnyugvásnak. Bár kétségtelenül kísérletet jelent arra, hogy Schmitt Pál kinevezésének és pozícióban tartásának, elsősorban politikai, felelősségét is csökkentse. Amikor pedig megjelenik a vezető kormánypárt frakcióvezetőjének az a nyilatkozata, ami minden korábbi fokozatot felül szeretne vizsgálni, már előrevetítette, hogy a politika fegyvertárába kezd besorakozni a korábban megszerzett eredményekkel kapcsolatos fenyegetésekkel való nyomásgyakorlás.

Mert nem abból indul ki, hogy mindenki jogosan szerzett akár diplomát is, hanem abból, hogy mindenki csalt, aki egy adott kornál idősebb. Aminek a nyomásgyakorlási része nem is az, hogy az adott esetben jogtalanul megszerzett papírok visszavonásával fenyeget. Sokkal inkább az az emberi hatás, hogy az akár joggal diplomát kapók jó része sem szereti a felülvizsgálatokkal járó macerát. Különösen, mert egy adott diplomadolgozat megléte néhány évtized távolából eléggé kétséges lehet. Így végső soron a FIDESZ frakcióvezetője egy olyan világképet alapozott meg, ami a diplomások felé egyfajta fortélyos félelemkeltéssel operál. Nem először a történelemben, és korántsem előnyös történelmi párhuzamokat villantva fel. Miközben végső soron akár egy vállrándítással is elintézhető lenne, ha nem indult volna szinte azonnal politikai támadás egyes politikai „nevek” ellen. Mintegy azt vélelmezve, hogy van akinek „alanyi jogon” kétségbe vonható a teljesítménye, míg mások „alanyi jogon” felül állnak a kétségeken.

Jól mutatja ezt, hogy meglehetősen gyorsan elkezdték keresni Gyurcsány Ferenc szakdolgozatát és diplomadolgozatát. Amire szinte azonnali válaszként ugyan megjelent egyfajta prevenció gyanánt maguknak a bizonyítványoknak a képe a neten, ezt valahogy nem akaródzott senkinek elfogadniuk az ellenfeleknek. Viszont arról csak futó hírek jelentek meg, hogy a miniszterelnök részéről sem lehetett egyszerű a diploma meglétének igazolása. Személyesen úgy tűnik nem is sikerült neki, mivel Szijjártó Péternek jutott a megtiszteltetés, hogy az olyan személyes eredmény, mint egy diplomamunka, ügyében intézkedjen. Ami sajnos ismét egy hibás ötlet lehet, mert akkor is felveti a FIDESZ, illetve a miniszterelnöki csapat részéről a nyomásgyakorlás gyanúját, ah erről talán szó sincs különben. Egyfajta kényszeredett kapkodás érzését kölcsönözve a politika részéről az ügyben. Kiterjesztve egyben a politikai fenyegetettség érzését immár a felsőoktatási intézményekre. Mely utóbbi szempontból kifejezetten szerencsétlen húzásnak bizonyulhat az, hogy a SOTE, Schmitt Pál doktoriját visszavonó, ülésének jegyzőkönyvét bekérte a minisztérium. 

A diplomadolgozatokra visszatérve, kétségtelen, hogy Orbán Viktor diplomadolgozata valóban elolvashatóvá vált az http://orbanviktor.hu webhelyen. Pontosabban láthatóan egy másolatról készült anyag került fel, mivel a jól látható, hogy rajta van a másolatiságot igazoló pecsét. Ez természetes, ha azt tekintjük, hogy az eredeti aligha napi olvasmánya a miniszterelnöknek, vagy akár el is keveredhetett a saját példánya az évtizedek alatt. Nyilvánvaló, hogy az egyetem készséggel állt a politikai vezetés rendelkezésére, és gyorsított eljárásban feloldva a titkosítást, megkereste az egykor beadott példányt. Ez csak annak a fényében értékelődik másként, hogy a politika riválissal kapcsolatban szinte elindult egy hecckampány, amikor kijelentette, hogy a saját példánya nincs gyorsan elérhető állapotban. Azon az alapon, hogy biztos nem is írt szakdolgozatot, ha az egyetem „nem találja”. Tehát az egyik esetben készséggel elfogadásra került az, hogy az egyetem keresse meg, míg a másik esetben ez a szempont mintha feledésre került volna. Ez kétségtelenül furcsa képet fest a falra az ördög mellé. Elvégre jelenleg nem Gyurcsány Ferenc van hatalmi pozícióban, és a fórumokon fel is bukkantak azok a vélemények, hogy a hatalomnak érdekében állhatott „elvesztetni” az eredeti dolgozatokat. Abból kiindulva, hogy amennyiben megvannak, akkor semmi hatásuk. De, ha hiányoznak, akkor viszont lehet rá lejárató kampányt alapozni. 

Ez természetesen lehet megalapozott, de megalapozatlan fórumvélemény is. A korrektség jegyében ugyanis hozzá kell tenni, hogy legalább az egyik dolgozatról már tudható, hogy évekkel ezelőtt az egyetem küldte a „kerek irattárba”. Azt azonban jelzi, hogy a több évtizedes végzettségekkel való nyomásgyakorlás kezd beépülni a közvilágunkba. Márpedig ez nagyon káros lehet. Egész generációkat hozhat bizonytalan helyzetbe. Miközben azt a célt nem is éri el, amiért talán bevetésre került. A köztársasági elnököt ugyanis nem is elsősorban a plágium buktatta talán meg. Vagy igen, de a botrányt valószínűleg az korbácsolta fel viharosabbra, hogy Schmitt Pál belekeveredett egy olyan hazugságspirálba a plagizálással kapcsolatban, amiből tényleg nem volt más kivezető út. Ha ezt az, aki végső soron a posztra jelölte nem érti, akkor sem számára, sem a szakértői stábra nem túl hízelgő. Mivel elegendő lenne ehhez az internetes fórumvélemények olvasgatása. Ugyanakkor a diplomákkal való politikai licitálás, és az egyetemek minősítési, adminisztrációs rendszerébe való politikai beavatkozás látszata gyorsabb inflációt jelenthet. Inflációt a diplomák értékében, rontva a munkaerőpiaci helyzetüket a diplomásoknak. De inflációt okozva a teljes felsőoktatásban is. Abban a felsőoktatásban, melyet az új oktatáspolitikai irányvonalak már amúgy is meglehetősen megtépáztak. Az ország helyzetét azonban egyik sem felétlenül előnyösen befolyásolja.

Simay Endre István

Senki többet? Hányadszor?

A köztársasági elnök körül felgyorsultak az események. A SOTE keretei között felállt tényfeltáró bizottság jelentésének, valamint az azzal kapcsolatos különvélemény publikálása után nyugodtan megkockáztató volt, hogy a média, és maga a teljes közvélemény megmozdult. Az utórezgések elérték a köztársasági elnököt is, de a külföldön tartózkodó Schmitt Pál nem a lemondását jelentette be, hanem egy karakter-öngyilkossággal felérő nyilatkozatott tett. Kijelentve azt is, hogy nem mond le. 

Ez utóbbi kijelentésével alighanem tényleg nagy lehetőséget mulasztott el, az arca legalább részleges megőrzésére. Nagyjából ezt állapította meg a Magyar Nemzet nevű orgánum portálján megjelent írás is (http://mno.hu/vezercikk/elnok-ur-gondolja-at-1064292), aminek a lap kormányhoz közelinek tekinthető volta adja különleges értékét. Az, ha az ellenzéket sokszor elitélő írásokra is gondolva értékeljük az ellenzék által is képviselt véleményhez való közeledést az MNO-cikkben. Eközben nehéz nem arra gondolni, hogy miközben a kormányt adó pártszövetség sokáig kitartott Schmitt Pál támogatása mellett, megindult az óvatos kihátrálás a köztársasági elnök mögül. Annak a napnak a hajnalán, mely napra rendkívüli ülésre hívták össze a SOTE doktori tanácsát, és szenátusának döntési naptárába felvették a Schmitt Pál egyetemi doktori fokozatának kérdését. 

A helyzet további pikantériája, hogy a tényfeltáró bizottság korábban egy inkább se-hideg-se-meleg jelentést tett le az asztalra, mely minden esetben az ő igazukat támaszthatja alá, ám a SOTE 2012. március 29. -i doktori tanácsülésén már egyértelműen a doktori cím megvonását javasolták a szenátus felé. Mely szenátus a délutáni órákban ezt meg is tette. A korábbi, a felelősséget szétkenő, és Schmitt Pál-ról elterelő megállapítások után az a bizonyos kisördög azt sugdossa, hogy az MNO-n megjelent cikkben, vagy az esetleg annak is alapját képező háttérbéli kommunikációkban végső soron a SOTE megkapta a „kormányzati felhatalmazást” a köztársasági elnök „elmeszelésére”. Megadva az egyetemnek azt a lehetőséget, hogy mentse a karakán kiállás látszatából azt, ami talán még menthető. Azt persze a jövő fogja megmutatni, hogy ez a mentőakció mennyire sikeres.

Ugyanakkor érdekes kérdéseket vethet fel az a gondolatkísérlet is, ha mindezt a köztársasági elnök korábbi, a nagyobbik kormánypártban betöltött szerepének fényében nézzük. Mert nehéz szabadulni az olyan, olykor az internet világában is felvetődő gondolatoktól, hogy a plágiumról talán korábban is voltak legalább hozzávetőleges információk a kormányzati körökben. S talán ennek köszönhető volt az, hogy a köztársasági elnök szinte mindent aláírt, amit az orra alá dugtak. De ezen az úton végigmenni olyan ösvényekre vezetne, melyet igazoló vélelmek nélkül nehéz lenne megnyitni. Nehéz szívvel lenne csak vállalható ugyanis, ha ilyen kisstílű hatalmi játékok zajlanának az ország képviseletében és irányításában. Még akkor is, ha egy felelősségi kört nehéz elhárítania magától a parlamentben uralkodó többséget jelentő pártszövetség.

Nevezetesen a köztársasági elnök kinevezésének, és hatalomban tartásának felelőssége. A kinevezés ugyanis egyértelműen az ezen pártok által a Parlamentben delegált képviselők felelőssége. Némely források vélemények szerint közvetlenül a miniszterelnök személyes felelőssége. Ami azonban biztos, hogy a miniszterelnök személyes szóvivője hangoztatta azt, hogy a plágiumgyanú csak bulvárkacsa. Így az első eltusolási kísérlet kétségtelenül Orbán Viktor közvetlen környezetében került artikulálásra Szijjártó Péter közbeiktatásával. Az eltelt idő miatt, melyben nem érkezett a szóvivő magánvéleményére utaló nyilatkozatra, mára elfogadható lehet, hogy a szóvivő nem irodalmi munkásságának, hanem a FIDESZ vezetőjének véleményét közvetítette. Holott, ha akkor lehetőséget teremtenek a köztársasági elnök lemondására, vagy lemondatására, talán elmaradt volna az a lavinaszerű szerep-erózió, ami bekövetkezett. De a nagyobbik kormánypárt szóvivője, Selmeczi Gabriella, a tényfeltáró bizottság jelentése alapján lezártnak tekintette az ügyet. Amolyan struccpolitika-szerű hozzáállással próbálva menteni talán azt, ami nem igazán menthető, és nem igazán magyarázható. Nevezetesen a köztársasági elnököt jelölők, majd megválasztók, és a botrányt eltusolni szándékozók felelősségét. Márpedig az ország vezetésének erkölcsösségét, az abba vetetett hitet, ha már a NAT-ban annyira hangsúlyt kap az erkölcsi nevelés, kár ilyen nyilatkozatokkal megingatni. 

Mert akárki lesz a köztársasági elnök a jövőben, a jelenleg kialakult helyzet felértékeli mind a jelölés, mind a megválasztás felelősségét. S elég sajnálatos, hogy Schmitt Pált az oroszlánveremben hagyva most mindezek az erők a palánk mögé, annak takarásába próbálnak besomfordálni. Sajátos módon éppen a kormányzatot adó kisebbik párt irányából indítottak ilyen kezdeményezést. A HVG értesülése szerint: „A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) budapesti elnöke bocsánatkérésre vagy lemondásuk megfontolására szólítja fel azokat a politikusokat, akik az államfő kisdoktorija ügyében”. Az persze kérdéses, hogy vajon eljutottak-e eközben addig a végkövetkeztetésig, hogy az említett két szóvivő mögött alighanem ott található az, akinek, akiknek a szóvivői. A miniszterelnök, illetve a FIDESZ vezetése. Különösen, mert Orbán Viktor, úgy tűnik, az utolsó leheletig kitart Schmitt Pál személyének sérthetetlensége mellett. Ami önmagában, ha csak a pozíciónak szólna, érthető lenne. De a köztársasági elnök tisztje nem választható el a tisztséget betöltő embertől. Így még háttéralkuk, háttérengedélyek, végső soron a pozícionális mutyik sem tudják elválasztani a kettőt. A tisztség nimbusza melletti hős kiállás óhatatlanul egy megbukott plagizátor melletti kitartássá alacsonyítja le a miniszterelnök nyilatkozatát. Mintegy informálisan megerősítve, hogy rajta áll, vagy tőle bukik a köztársasági elnök. S ez legalább annyit árt a köztársasági elnök pozíciójának, mint Schmitt Pál pozícióban tartása. Mert elveszi a pártokon felül állás látszatát is.

A napi politikán túl azonban további kérdéseket vethet fel az is, hogy vajon csak a politikai közélet szereplőire nézve válhat-e ez az ügy kellemetlenné? Mert milyen hatása lehet az ügyben a hazai egyetemi oktatásra, közvetlenül a SOTE-ra, a tudományos minősítések elfogadottságára. Mely elfogadottság nyilvánvalóan visszahat az egyetemi munkára. Az oktatói és kutatói munkára egyaránt. Sőt, akár az ezekben a műhelyekben írt publikációk fogadtatására is. Ebből a szempontból talán előnyös lehet, hogy legalább a tényfeltárás jelentésének megjelenésekor változott az akadémiai reakció. Januárban ugyanis az akadémia elnöke még azt nyilatkozta, hogy bár a plágium csúnya dolog, neki köze sincs egy, az egyetemi doktorit érintő vizsgálathoz. Ami annyiban kétségtelenül igaz, hogy ezeket a címeket egyetemi hatáskör volt odaítélni, de annyiban nem, hogy ne lettek volna a címnek tudományos előzményei. Úgy általában. Ha nem másolták, vették, vagy kártyán nyerték a dolgozatot. De fogadjuk el, hogy politikától mentes, elfogulatlan és száraz hatásköri véleményt mondott ki akkor. Így kevésbé megrázó a változás odáig, hogy a bizottsági jelentés fényében már az egyetem és Schmitt Pál közös felelősségéről beszélt. Végső soron tényleg van abban valami, hogy talán nem kellett volna annak idején sebtében bírálni a doktori dolgozatot.

Az azonban biztos, hogy az egésznek egy kicsit valóság-show jellege kezd lenni. A figyelmet a napi gazdaságpolitikai, nemzetközi eseményeiről kétségtelenül erre a gumicsontra lehet terelni. Csak kérdés, hogy a kiszavazás végeredményeként Schmitt Pál erkölcsi, és talán személyi kiszavazása után mi lesz például az ország képviseletével. Vagy az erkölcsileg kiszavazottak sorsában kellene mindazoknak osztozni, akik az ország polgárai. Vagy például mi lesz a felsőoktatással általában? Mert kár lenne azért a helyzetért, ha a manapság hazánkban diplomát, tudományos fokozatot szerzőket széles mosollyal sajnálnák le a nemzetközi porondon. 

Az utóbbiban bekövetkezett rombolást értelemszerűen nem fogja egyik pillanatról a másikra meg nem történtté tenni egy, egy személyi változás. Amennyiben Schmitt Pál azonnali lemondása következett volna be a szenátus döntése után, valószínűleg az sem. A tudományos közéletben való elfogadottság ugyanis egy lassú folyamat eredménye. Igazoltan alapos kutatói munka, oktatói tapasztalat, témavezetői jártasság, és a munka eredményének nemzetközi elismerései azok a csiszolóvásznak, melyek csillogóvá varázsolják. Márpedig a köztársasági elnök doktori védésével kapcsolatban számos olyan anomáliára derült, esetleg csak közvetve fény, melyek durván összekaristolták a talán korábban is itt-ott lemattult elismerést. Az, hogy tényfeltáró bizottság megpróbálta a felsőoktatási intézményre tolni a felelősség nagyját, és ebben az MTA későn jött segítségét is megkapta például bizonyára ilyen hatással lehet a jövőben. Az, hogy kétséges szakmai háttérrel jelöltek meg annak idején bírálót, nemkülönben. Végső soron beigazolódhat az, amit januárban vetettem billentyűzetbe először: „Ha tehát a plágium bebizonyosodik, akkor a közröhej szégyenpadjára a köztársasági elnök mellé felsorakozhatnak a védésre bocsátó tanszék, illetve kar (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar, valamint jogelődjei), akkori vezetésében ténykedők és opponensek egyaránt”. Alighanem ez az a kár, amit a legnehezebb lesz helyreállítani.

Ahogy nehéz lesz a köztársasági elnökség, mint intézmény elfogadottságának gyémántját is újrapolírozni. Mert ez is olyan, amit gyorsan, alig pár hónap alatt lehetett végletesen összekaristolni, de csak nagyon nehezen lehet majd a károkat helyrehozni. Ennek és a tudományos közéletet ért kárnak végső soron közös gyökere van. S ez nem más, mint a reakciók megkésettsége. Mégpedig úgy, hogy közben nem sikerült a problémákat „kibeszélni”, és ezzel a megoldási alternatívák sorát a társadalmi konszenzus mérlegére tenni. Ha ebben a helyzetben a Schmitt Pál által igencsak rongyosra hordott inget úgy biggyesztik valaki másra, hogy továbbra is gyakorlatilag egyszemélyes döntés is sejthető lesz mögötte, akkor a jelenlegi köztársasági elnök lemondása végső soron semmit nem fog ezen a téren megoldani. Ahogy fenntebb is jeleztem, továbbra is nehéz lesz a köztársasági elnököt kimenekíteni abból az árnyékból, amit a párthoz köthetőség, párt-döntéshez való hozzáláncolhatóság vet majd a pozícióra. Megosztva ezzel azt a lakosságot, melyet szerepe lenne összefogni inkább. 

Természetesen lehet keresni a megkésettség okait is. Ez egyfelől lehet Schmitt Pál ragaszkodása a hatalomhoz, akár a tisztesség látszatnak rovására is. De lehet a kinevező közvetlen, vagy közvetett befolyása is. Hiszen ugyanazért, amiért tömegtüntetni lehet hívni azokat, akiknek a felelősség előli mentesülés ígéretét lehet felcsillantani, a kinevezésben részt vevőkre is igaz lehet a rossz döntéssel való szembenézés előli menekülés. Ez okozhatja azt, hogy kezdetben az eltusolást szorgalmazó erők kerekedtek felül, és ezt a szakaszt sem lehet meg nem történtté tenni. Kikezdve azok irányítási felelősségét, akik ebben tevőlegesen, irányítóként részt vettek. Ezért, noha szépségflastrom lehet Schmitt Pál esetleges gyors eltávolítása, illetve lemondása, a valós problémákat lehet, hogy csak egy széles konszenzuson alapuló megoldás, esetleg a régebbi, közvetlen elnökválasztás gondolatának felelevenítése jelentheti.

Simay Endre István

Három oldal, ami megrengette a médiát.

A közlemény a vizsgálatról

Alig pár nappal ezelőtt még javában találgatni letetett azt, hogy mi lesz majd a köztársasági elnök plágiumgyanúját vizsgáló bizottság jelentése. Ez, legalább részlegesen már 2012. március 27. –én publikussá vált. Részlegesen, mert mindössze egy három oldalas összefoglalás került szélesebb körben publikálásra. Ezt követően számos portálon, valamint a TV-ben és rádióban szabályosan felrobbant a hírvilág Schmitt Pál körül. A különböző fórumokon megkezdődtek az értelmezések és értékelések. Noha közel egy napig a legérdekeltebb ismét a hallgatás ködébe burkolta magát a külföldi kiküldetése ködébe távozottan.

Az említett hírbéli kavalkádban nyilván szerepet kaptak azok a találgatások, hogy mi lesz a köztársasági elnök doktori címének a sorsa. Ebben az első kavicsot kétségtelenül a Magyar Nemzet portálfelületén megjelent akkori mondatok jelentették. A lap, noha a bizottságnak nem volt hatásköre a doktori címmel kapcsolatos közvetlen döntés, a bizottságra hivatkozva azt közölte, hogy a „lap információi szerint az öt tagból álló testület megállapította, hogy az akkori, tehát az 1992-ben hatályos jogszabályoknak és az egyetemi szabályzatnak megfelelt Schmitt Pál dolgozata, ezért nem indokolt a doktori cím elvétele”. Ami nyilvánvalóan nem fedhette a valóságot, mivel aligha valószínű, hogy a forrásmegjelölés nélküli nagymértékű szövegátvétel korábban megengedett lett volna. Mely szövegátvétel, nevezzük nevén, a plágium alaposan alkalmas arra, hogy valaki jó hírét, erkölcsi megítélését a sárba rántsa. 

Ennek fényében elég gyenge szerecsenmosdatási kísérlet annak leszögezése, hogy, mondjuk, a talán sosem volt, házi védésen szólni kellett volna a jelöltnek, hogy plagizálni nem illik. Bár az is kétségtelen, hogy nem nehéz némi felelősséget az opponensek vállára is rátestálni. Már csak azért is, mert a forrás meg nem adása már önmagában felkelthette volna a gyanút a dolgozat megalapozottságával kapcsolatban. De valamiért, sem a két bírálónak, sem a védésen jelenlevőknek ez nem tűnt fel. Vagy csak nem akaródzott feltűnnie. A tényfeltárónak nevezett bizottság ezt a körülményt, noha kellően virágnyelven meg is állapítja, de nem igazán vonja le azt a kézenfekvő következtetést, hogy amennyiben nyilvánvalóan másolt a dolgozat jelentés része, akkor végső soron nincs mit vizsgálni a továbbiakban. A dolgozat onnantól nagyjából annyit ér, mint a kinyomtatására szánt papír újrahasznosítási értéke. Ez a bizottság jogászként jelenlevő tagjának különvéleménye alapján sem nehezen megállapítható, mely különvéleményt a hivatalos összefoglalás közzétételét követően, de végül megjelentetett a SOTE a honlapján (http://mediasarok.sote.hu/wp-content/uploads/2012/03/dr_fluck_kulonvelemeny.pdf). 

Ezen a ponton egy kicsit meg is nyugodhattunk volna, hiszen a plágium nagyjából egyértelmű. Annak ellenére, hogy az időközben az Olimpiai Bizottság prominens tagjává vált dékán vezette bizottság igyekezett két dolgot maradéktalanul ellátni a vizsgálati eredmény összefoglalójával. Az egyik cél kétségtelenül a köztársasági elnököt érintő felelősség csökkentése. A másik, részben az előbbi kiegészítéseként megvalósítva, a felelősség minél nagyobb részét rátolni az időközben önálló intézményként megszűnt felsőoktatási intézményre. Sőt végső soron a SOTE-ba boldogult Testnevelési Egyetemet burkoltan azzal is megvádolják, hogy ott gyakorlat lett volna az ilyen jellegű dolgozatok elkészülte és megvédhetősége. Hiszen megfelel formailag az akkori gyakorlatnak Schmitt Pál doktorijának megvédése, megvédhetősége. S ezzel a dr. Tóth Miklós, dr. Gombocz János, dr. Kovács Etele, dr. Rácz Károly, és a különvéleményt becsatoló dr. Fluck Ákos alkotta bizottság elvégzettnek tekintette jól megérdemelt munkáját. 

Talán észre sem véve, hogy az enyhén szólva is elmaszatolt hivatalos véleménnyel többet ártottak, mint használtak. Mindenek előtt a Testnevelési Egyetemen valaha doktorit védett valamennyi, akár komoly kutató munkát is végzett hallgatójának. A veszteséglistára természetesen fel lehet írni a jelenlegi hallgatókat és leendő doktoranduszokat is. Mert bár az említett egyetemi doktori fokozat jelenleg nem megszerezhető, a bizottság tagjai jelen időben rendelkeznek tudományos fokozattal, és nem egy esetben meghatározó pozícióval. Márpedig mennyire várható el a továbbiakban autonóm, és a napi politikától független vélemény, tanszéki munka, vagy akár intézményvezetés attól, aki csak valami homályos utalást mer a nevével fémjelezni egy tényfeltárónak nevezett bizottsági véleményben. Ezzel közvetve a SOTE jelenlegi presztízsét is aligha sikerült a fellegekbe emelni. De mert a tényfeltárással megbízott, a SOTE-tól aligha független bizottság szakmaiságot képviselni hivatott tagjai tudományos fokozattal, és nem egy esetben meghatározó pozícióval rendelkező tagjai a hazai tudományos közéletnek, végső soron a teljes tudományos közélet megítélésének is nagyot ártottak. 

Még akkor is, ha a jelentést lehet esetleg a plágiumvád óvatos jelzésének is tekinteni. Noha sokkal inkább azzal a felelősségelmosó megoldással lehetne jellemezni, ami minden esetre megfelel. Ha végül elmarasztalják Schmitt Pált a plágiummal, és elveszik a doktori címét, akkor elmondhatják, hogy ők jelezték a forrásmegjelölési hibával elkövetett másolást. Ha mégsem kerül sor az elmarasztalásra, akkor pedig ott a másik megoldás. Ők megmondták, hogy végső soron csak kisebb formai hibákról van szó, ami igazán nem lehet akadálya annak, hogy a köztársasági elnök a helyén maradjon, és doktor is maradjon. Tehát a bizottság egyetemi résztvevői egy igazi szervilista megoldást választottak. Mintha az inkvizíciótól félnének. Márpedig ez a megoldás újabb tőrdöfés csak a tudományos közélet megítélésén. Ami félelem természetesen az emberi gyengeséget leszámítva azt a kort idézi, amikor a politikai szereplőkkel szemben bizony indokolt lehetett a félelem. Mely kor visszaidézése aligha kedvez a tudományos fokozatok megítélésének. Így, sajnos, az a megítélésromlás, melyet januárban már felvetettem, korántsem látszik alaptalannak: „Miszerint a bírálók sokkal inkább a hierarchikus státusz, mint az elvárható szakértelem alapján kerültek kiválasztásra. Tovább erodálva ezzel az egész tudományos közéletbe vetett maradék bizalmat. Egy füst alatt jelentős kétségeket támasztva az egyes fokozatok mögötti valós tudásban és tartalomban.” 

Ezt követően nyilvánvaló, hogy sokan várták Schmitt Pál reakcióját, s nem kevesen a lemondását. Erre nézve a külföldön tartózkodó köztársasági elnök világos üzenetet küldött, miszerint nem mond le. Ezzel mintegy megkoronázva azt a korántsem áldott állapotot, hogy alighanem legalább felajánlania fel kellett volna a lemondást. Nem most, hanem már a botrány kezdetekor. Már csak az erkölcsiség látszatának megőrzése érdekében is (http://endresy.blogspot.com/2012/03/erkolcs-elnok-oktatas.html). De Schmitt Pál ezt nem tartotta szükségesnek. Ezzel nagyrészt hozzájárulva ahhoz, hogy ne lehessen karaktergyilkosságról beszélni. Mert Schmitt Pál maga követett el egyfajta karakter-öngyilkosságot. Nem mellesleg igazi patthelyzetet is kialakítva, amiben a kormányzó pártszövetség nem tud, a köztársasági elnök kinevezését előterjesztő pártvezető nem akar, míg a köztársasági elnök egyedül nem képes az erkölcsi minimum megtartása mellett dönteni. Márpedig joggal lehetne ezt elvárni valakitől, aki nem csak önmagát, nem is a kinevezést előterjesztőt, hanem az egész országot, és annak valamennyi polgárát képviseli a világ előtt.

De mert a baj nem jár egyedül, a történetnek itt még nincs vége. Az elnök az Origo-n megjelentek alapján kijelentette: "most, hogy pontot teszünk a dolog végére, azt az egyet mondhatom, hogy munkámat változatlan alázattal és szorgalommal fogom végezni, betartva az alaptörvény rám vonatkozó előírásait".  Hozzátéve, hogy nem a mintegy húsz éves kisdoktorija miatt választották meg elnöknek, hanem az egyéb kvalitásai miatt. Ha pedig ezt Schmitt Pál ezt komolyan gondolja, akkor óhatatlanul nagyon komoly értékítéleti válság lehet kialakulóban. S nem csak a tudományos fokozatok terén, hanem általában is. Mert az teljesen nyilvánvaló, hogy valakit a neve előtt használt „dr.” okán legfeljebb közvetve választanak köztársasági elnöknek. Amennyiben az a rövidítés segíthet bizonyos, a kiemelkedéshez vezető lépcsők megmászásában. Miközben önmagában valóban nem előfeltétele a köztársasági elnökségnek. 

Az erkölcsi stabilitás azonban igen. Ha pedig Schmitt Pál nem látja, nem veszi észre, hogy a probléma itt van, akkor az önmagában egy olyan helyzetfelismerési problémát jelent, ami alkalmassági kérdéseket is felvet. A plágium, a szellemi tulajdon egyfajta eltulajdonítása ugyanis, függetlenül az érte kapott, vagy nem kapott névkiegészítőtől önmagába elegendő az említett erkölcsi stabilitás, a támadhatatlanság, a sakkban tarthatatlanság képének lerombolásához. Szinte függetlenül attól, hogy a SOTE sebtében összehívott, és a tényfeltáró bizottság tagjait is esetleg magába foglaló doktori tanácsa mit dönt a doktori cím visszavonását illetően. A helyzet, a nemzetet, az országot képviselni szándékozó köztársasági elnök erkölcsi gerincének megtörése önmagában elegendő ahhoz, hogy a gerincében nem megroppant polgárai az országnak csak kellő fenntartásokkal fogadják el őket képviselő politikusnak. Hacsak ennek az elfogadásnak a látszata nem az egzisztenciális, vagy fizikai túlélés záloga. De talán bízhatunk benne, hogy ennek emlegetése, vagy az ezért való félelem nem aktuális. Még akkor sem, ha az LMP-szervezte Scmitt-flashmobon felszólalót statáriálisan kirúgták állásából a véleményszabadság nagyobb dicsőségére.

Simay Endre István