Amikor Trump hátrasorolta Európát

Donald Trump, a jelek szerint, túl van egy tárgyalási körön. Találkozott Alaszkában Vlagyimir Putyin orosz, majd Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Washingtonban. Az utóbbi találkozón, az európai vezetők közül, ott volt még a brit miniszterelnök, a francia elnök, a német kancellár, az olasz kormányfő és az Európai Bizottság elnöke. Azt, amit ezeken a találkozókon mondtak, illetve ezekről közzétettek azóta sem győzik magyarázni. De még fogják is. Különösen akkor, ha Trump két nap múlva újra csavar egyet a dolgok folytatásán.

Ami egyelőre látszik, hogy Ukrajna valószínűleg elbukja a Krímet. Ebből a szempontból tehát ott fog tartani, ahol 2021 végén tartott. Ha további területek átadására kényszerül, akkor ott sem. Ugyanakkor az sem semmi, ami a sok füstből, kommunikációs szempontból kirajzolódik. Amelynek egyik pontja kétségtelenül a Trump-Putyin találkozó, majd a Trump-Zelenszkij találkozó, és körülményei.

Trump nem Washingtonban fogadta az orosz elnököt, ami azt jelenti, hogy kimozdult a kormányzati központból Putyin kedvéért, és amerikai területen megtartott, de amolyan „féltávolságos” találkozónak is tekinthetjük. Ehhez képest Zelenszkijt gyakorlatilag odarendelte Washingtonba, ahol korábban igencsak lekutyázták az ukrán elnököt. Ezt természetesen pro forma lehet úgy is értékelni, hogy így hivatalosabb találkozó volt, de Trump személyiségéhez inkább passzol szerintem, a sima csicskáztatás. Amit kevéssé cáfol, hogy az európai vezetők amolyan felnőtt kísérettel szolgáltak Zelenszkijnek. Vagy azért mert nem bíztak Trump, illetve Zelenszkij önuralmában, vagy azért, mert nem akartak kimaradni a buliból. No meg, az esetleges üzletből sem. Mert a háborúk mozgatórugója legtöbbször mégis csak a pénz, illetve az ezzel sokszor egyenértékű befolyás megszerzése.

A találkozóról kiszivárgottak alapján, ha vigyáztak is a látszatra, Zelenszkij beleszorult abba helyzetbe, hogy dicsérgesse Trumpot, ha akar bármit is. De még fegyvert is csak akkor kap, ha az európaiak megveszik neki az amerikai szállítóktól. Alighanem olyan hitelként adva Ukrajnának, amiért majd egyszer kérnek valamit. Úgy, hogy mindezen megbeszélések nem megelőzték, hanem követték az egyezkedést az orosz elnökkel. Így aztán lehet azon polemizálni, hogy Orbánt lábtörlőnek sem hívták oda, azoknak sem feltétlenül maga a kommunikációs győzelem etalonja ez a helyzet, akik ott voltak.

Ezzel a tárgyalási sorrenddel Trump az európai vezetők képviselete hatalmi kört, mint hatalmi tényezőt kissé leírta. Szövetségesek ide, vagy oda, Putyin mögé sorolta az öreg kontinens prominenseit. Ukrajnát meg gyakorlatilag Nyugat-Európa provinciájaként sorolta be a hitelgyarmat felé vezető úton.

Amiről azért nem gondolom, hogy heteken belül mást fog Donald Trump mondani, mert az amerikai fegyvergyártók el akarják adni a portékájukat, miközben az európai vállalkozók sem hiszem, hogy elutasítják et üzletet. Ahogy a majdani újjáépítési projekteket sem. Akkor sem, a közeljövőben majd megjelenik a mostani találkozó-hullám értékeléseként minden, és annak az ellenkezője is. De egyelőre nem úgy tűnik, mintha az USA részéről az európai hatalmak felértékelődése, illetve Zelenszkij komolyabban vétele lett volna a vezérmotívum.

Minden esetre kár, hogy nem ismerjük azt a forgatókönyvet, amely alapján Zelenszkij tárgyalási segítséget kér ’21-ben Bidentől a Krím kapcsán. Kevesebb pénzt téve a fegyverszállítók zsebébe, de talán sokkal, milliókban mérhetővel kevesebb ártatlan áldozattal. A „mi lett volna”, mint tudjuk, nem történelmi kategória. A „mi lesz” sem feltétlenül az. Addig meg ezt dobta a gép.

Andrew_s

Orbán kínálata: nemzetidemokratikus zsákfalu

Nyolc éve halt meg Horn Gyula. Nyilván nem volt tökéletes, de tudott valamit. Leginkább azt, hogy egy erőforrásokban nem igazán dúskáló országnak egy nagyobb integrációs egység egyenjogú tagjaként több esélye van a fennmaradásra, mint akkor, ha önjelölt főmitugrászok a babfőzelék gáznemű melléktermékét passzátszélnek hazudják. Az évforduló környékén Orbán ismét arra buzdította önmagát, hogy a nemzeti demokrácia az előre. Szerinte.

Mert Orbán, a pannóniai géniusz, és császár, már akkora szabadságharcosnak gondolja magát, hogy a Hárshegy egy nagy semmi hozzá képest. Aki a Himalája magasából csak azt felejti el többek között, hogy odafent egyre ritkább a levegő. Ahogy Orbán körül is fogy a politikai légtér Európában. Abban az Európában, amelyik Orbán szerint a vesztébe rohan, ha birodalmasodik, de ő, mint megannyi, és Hárshegynyi, szabadságharcos majd elébe áll a rohanásnak. Holott már a mondás is azt tartja, hogy a rohanó orrszarvúnak egy dolgot lehet adni: utat. Különösen, ha a bajnok nem is igen tehet mást.

A birodalmakat ugyanis általában történelmi tendenciák szülik, és nem emberek. Amitől természetesen a megfelelő ember a megfelelő helyen nagyon is jól jöhet ki a történetből. Személyesen is, de hazája szemszögéből nézve is. Menjünk kicsit keletebbre egy futó példáért. Ami, mint minden hasonlat sántít. De azért a maga sántaságával is mutathat valamit. Keleten, például Indiában elég régóta építgették szépítgették a maguk civilizációját. Azonban amikor a világ erőforrás-egyensúlya abba az irányba billent, hogy birodalmasodhatott volna, akkor nem igazán a megfelelő személyzet vezette a civakodó csoportocskákat. Az angolok remekbeszabottan ki is használták ezt, és az oszd meg és ülj a fejükre jelszavát követve birodalmasították Indiát. Legalábbis a számukra értékes részét. A sok kicsi civakodás tehát bekövetkezett India birodalmasodása. Csak éppen elnyomotti szerepben, egy gyarmatbirodalom részeként. Mert a történelmi tendencia, pontosabban a világ erőforrás-készletének aktuális hasznosítás-optimalizálása kikényszerítette a birodalmasodást.

Mert annak motorja, mint azt korábban már írtam, alapvetően erőforrás-hatékonysági kérdés. Akkor is, ha hangzatos szólamokkal hazudják körbe. Ahogy akkor is, ha vallási köntösbe burkolják. Ahogy annak idején Európában is majdnem kialakult egy, a vallást egyfajta „fedősztoriként” használó pszeudobirodalom pápai vezetéssel. Az is cudar, aki nem ismeri el, hogy ezt sikerült megfúrni. Okkal, mert a birodalmasodás módszertana nem igazán volt ínyére sem az egyházban konkurenciát látó helyi kakasoknak, sem az emberségesnek fenntartásokkal is csak érintőlegesen nevezhető módszerek elszenvedőinek. A probléma nem is a tendencia „megfúrása” volt, hanem az, hogy helyette nem jelent meg alternatíva, például egy világi vezetésű birodalmi modell, a kínálati listán. Az eredmény nyilvánvaló. A fejlődés, mind a társadalmi, mind a technológiai fejlődés lényegesen gyorsabbnak bizonyult az egységesebb, ha tetszik birodalmibb koncepcióval szervezett konkurenciánál. Az Újvilágban.

Az pedig a történelmi térképtárra pislantva is látszik, hogy a birodalmak természetesen nem statikus valamik voltak sosem. Alakultak, újjászerveződtek, olykor betagozódtak nagyobb egységekbe, illetve olykor a jelentéktelenségbe vesztek. Olykor országok, és országos vezetők gondolták a maguk kupacát egy egész birodalomnak. Ha kellő erőforrással rendelkeztek, nem egyszer meg is próbálták másoknak is a fejükbe verni. Akár kalapáccsal is. Ha pedig a technológiai fejlődés már túlmutatott a kalapácson, akkor ennél veszélyesebb módszerekkel is. Azonban még ebben az esetben is megjelent alapkoncepcióként, hogy a birodalomnak belül egyfajta egységes viszonyrendszerrel kell rendelkeznie. Akár az egyes részterületek által elfogadható kompromisszumos, de minden esetre több hasznot, mint kárt ígérő koncepcióként, akár erőnek erejével. Az, hogy az USA, vagy a németek 3. birodalmának a koncepciója szimpatikusabb, és hosszabb távon fenntarthatóbb, azt ki-ki eldöntheti. De a hosszabb távú fenntarthatóságot a kölcsönös előnyökön alapuló megoldások látszanak biztosítani. Ahol a birodalmi háttér biztosítja az egységes erőforrás-kezelést, és ezzel a jobb hatékonyságot, miközben a magánélete valakinek legfeljebb a szomszédait érdekli.

S akkor térjünk vissza az orbáni nemzeti demokrácia lázálmához. Különösen egy olyan ország vezetőjeként, amelynek az erőforrásai finoman szólva is végesek. Az emberiek is, de a technológiaiak még inkább. Mert ameddig egy közúti villanykörtét sem tudnának becsavarni külső támogatás nélkül, addig elmondható, hogy addig lehet önállóskodni, amíg hagyják. De ez csak a történet egyik oldala. A másik az, hogy Európa továbbra is legalább egy három birodalmi központ közti satuban van. Ez akkor is igaz, ha Oroszország állítólag vesztett mára a jelentőségéből. De akkor, ha a medvét levesszük a tábláról, akkor még mindig ott marad Kína és az USA. Mert bár az USA szövetségesként van nyilvántartva, azért nem fogadnék nagy tétekben, hogy ne akarnák kicsit gazdaságilag gyarmatosítani az óhazát. Ha érdekükben áll. Kínát pedig még a nosztalgia sem kötelezi kíméletre. Márpedig ebben a satuban lehet izegni, meg mozogni, de a mozgástér egyre kisebb lehet. Abban is lehet bízni, hogy a nyomás hatására majd gyémánttá válik, és kemény magként széttöri a satut. De azért arra is volt már példa a történelemben, hogy porrá hullva szállingózott le a maradék. Különösen akkor, ha a véletlenül kialakuló kristályosodási pontoknak kalapáccsal ugrik neki valamelyik idióta. Amikor is könnyen előfordulhat, hogy kialakul majd az európai egység, csak éppen gyarmatbirodalomként.

Holott, Európai Egyesült Államokként kialakulhatna egy történelmileg stabil minibirodalomként is, amiben mindenki nyugodtan ápolhatja a törzsi hagyományait. Miközben egységesen lép fel azon a játékasztalon, ahol a korábban elmulasztott történelmi lehetősége nyerteseinek van erősebb bábuja jelenleg. Amely birodalomszerű szövetség egyik kölcsönösen nyertes résztvevőjeként a magyarok is jól jöhetnének ki a történetből. Mert egy dolog nosztalgiával megkönnyezni az ezeréves múltat, és célintézetekkel fényeztetni a vesztes csaták bronzszobrait. Míg egy másik történet az, ami időben előrébb van. A holnap. Márpedig állandóan hátra nézve nehéz előre haladni. Miközben a birodalmasodásban való, előnyökön alapuló részvétel alternatívája a hunagroskanzen kialakítása egy európai zsákfaluban. Márpedig Orbán jelenleg ezt kínálja. Nem elsősorban magának, és strómanjainak, hanem mindenki másnak. Aminél csak egy rosszabb forgatókönyv lehet. Ha tényleg el is hiszi, amit mond. Egy még rosszabb forgatókönyv szerint pedig másoknak is példát mutat. Mert az egymásnak feszülő nemzeti öntudatok eddig háborúkat már sokszor okoztak. De tartós, és versenyképes fejlődést ritkán.

Andrew_s

Szili Neandervölgyből

A politikusok nyilatkozatai, megnyilvánulásai több szempontból is lehetnek érdekesek. Az emlékek felidézésétől a vidám percek elhozataláig terjedő skálán mozgó gondolatokat indíthatnak fel. Nincs ez másként Szili Katalin politikai teljesítményével kapcsolatban sem. Függetlenül attól, hogy az egykori állampártból, az MSZMP-ből induló, és a jelenlegi állampártba torkolló politikai mozgásának az íve önmagában is érdekes lenne.

De ezzel nem lenne egyedül a Fidesz háza táján, ahol a komcsizás intenzitása az illető Orbán-közelségének függvénye. Az is, hogy ki az aktuális komcsi. Így Szili Katalin, aki azon a bizonyos emlékezetes elnökválasztáson az MSZP jelöltjeként nem lett köztársasági elnök. Amelyik választáson Sólyom lett végül az Orbán kegyelméből, és Áder vakondokvadászata közepette „megválasztott” díszpinty. Azóta Szili is megtalálta magában a zsidó-keresztény ősfundamentalistát, és bezárkózott a Fidesz kampánytámogatói közé. Amivel, magánvéleményemként, jól láthatóan élt a gerinctelenséghez való állampolgári jogával. De ehhez kétségtelenül elidegeníthetetlen joga van, és a politikában a gerinc nem is feltétlenül nélkülözhetetlen kelléke a létnek. Az pedig akár egyenesen kellék is lehet egy populistán demagóg hatalom árnyékában, hogy rendes bérpolitikus droidként takarékra állítsa a szellemi teljesítményt.

Mert mással aligha lehetne magyarázni azt, amit a tudósítás alapján Szili Katalin produkált legutóbb Nagymegyeren. Az, hogy járja a határon túli vidéket, természetesen nem újdonság. Az, hogy frázisokat pufogtat bevándorlás-ügyben, az lehet pártszintű elvárás a kormánypárt részéről. Tulajdonképpen az is lehet, hogy az európai „őslakosok” védelemének lózungjai sem újak. Így az is lehet, hogy csak azért tűnt fel, mert egy egészen más nevet használó internetes nick beírásában szinte ugyanazokat a marhaságokat olvastam pár nappal korábban, mint most a jeles politikusasszony szövegéről szóló híradásban. Ami vagy a nick számára leleplező, vagy a pártmegbízatásos fórumtrollok jelenségét erősíti. De ez szinte részletkérdés.

A tudósítás felvezetésében már önmagában egy érdekes Szili-mondást emeltek ki: „Mivel az Európai Unió polgárainak tíz százaléka az őshonos nemzeti kisebbségekhez tartozik és öt százalékuk bevándorló, az uniónak különbséget kell tennie e két csoport között”. Amiből, ha így hangzott el, az is következik, hogy az uniós polgárok nyolcvanöt százaléka tulajdonképpen nem is létezik. Elvégre se nem vándorolt be sehonnan, de nem is laktak itt az ősei. Mert ha itt laktak volna, akkor ugyebár mégis csak valamelyik „kisebbség” leszármazottja. Esetleg valamelyik bevándoroltté. Esetleg a Neandervölgyben őshonos őslakosé. Mert az emberiség géncentruma, kialakulásának helye nagyjából az afrikai Kenya területére tehető. Így a Homo sapiens, mint olyan, egy galád bevándorló mindenhol máshol. Az említett fórumtrollnak írtak szinte csak másolandók a témával kapcsolatban

„Elképzelem az afrikai géncentrumból teleporttal ide röppenő pigmenthiányos mutánsokat, és sikítva röhögök. Esetleg a honfoglaló magyarokra, a kijevi fejedelemséget megalapító vikingekre, a Londiniumig végighódító római légiókra” értendő „az őslakos kifejezést? Esetleg mindezek egy embermentes, sterilre atombombázott területre érkeztek? Ha igen, akkor hogy élték túl a sugárzást? Ha nem, akkor szigorú szüzességi fogadalmat is tettek?” Amihez hozzátehető az is, hogy a Kárpát-medencében a történelemből ismert nagy népességmozgások, -keveredések, betelepítések, illetve ezeket nem egy esetben megelőző járványok zajlottak az elmúlt évszázadokban. Hazánk területén is. Aminek egyik következménye egyébként, hogy aligha tudná valaki megnevezni az elmúlt ezer évben előfordult valamennyi biológiai ősét. A félrelépő cselédlánytól a genetikai kölcsönt nyújtó haderőkig bezárólag. Innentől válik nevetségessé az, ha bárki genetikai kiválasztottságról kezd ugatni. Bármely itt élő népcsoport esetében. De, ez sem a hazai, sem a hatokon túl élő, tetszőleges nép nevében felszólaló, gondolatmentesített populistákat nem szokta zavarni.

Ahogy az sem, ha a tények egyéb fodraiban esik hasra a mondanivalójuk. A Szilinek tulajdonított kiemelések egyike például imígyen szól: „Ahol van önigazgatás, ott nincs elvándorlás. Az adott nemzeti kisebbségek megélhetik önazonosságukat és a szülőföldön való boldogulás lehetőségét.” Aminek sajátos önleleplező ereje is van. Annak fényében, hogy a hazai gazdasági exodus százezreket szór szét Európában. Szili szavaival igazoltan hazánkban tehát sérül a lakosság önrendelkezési joga, valamint a szülőföldön való boldogulás lehetősége.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Lakitelki demonstráció

Guido Reni: Európa és a bika

Ahogy az MTI jelenti: Lakitelek Népfőiskolán zajlik a Kárpát-medencei Nemzetpolitikai Szabadegyetem. Ugyaninnen tudjuk, hogy igen komoly demagógiai bemutató zajlott ennek keretében. Valószínűleg átütő demonstrációs erővel érzékeltetve a féligazságokon alapuló félhazugságok, és csúsztatások erejét.

A demonstrációt Fülöp Attila tartotta, és az egyházak szerepén keresztül mutatta be, hogy miként lehet bárhonnan eljutni a migránsozáshoz, és a kereszténység jelszavakban megnyilvánuló, de a lényeget mellőző fetisizálásához. Mármint a kereszténység lényegét, illetve Jézus tanításait mellőzve. Ahogy a Jézust követő Ferenc-pápa sem a szíve csücske sokaknak. A kormányban, és uszályában egyaránt. Igaz, erről eszembe jut, hogy mi az ökör-uszály. De ez másfele vezetne. Hagyjuk is. Mert a helyettes államtitkár mást főzött. A tudósítás szerint. Amelynek felvezetője egy kétségtelen igazságot fogalmaz meg. Írván, hogy „az egyházak olyan közösségszervező erővel bírnak - függetlenül bármilyen kormánytól és államtól -, amely évszázadok óta megismételhetetlen”. Amely megfogalmazást legfeljebb azzal egészíthetnénk ki, hogy az egyházak képviselte vallástól, és nem egy esetben a társadalomtól is függetlenül. Amennyiben az egyház egy külön papi kaszt közösségeként fogható fel. Amelyre nem egy vallás esetében volt már példa a történelem során.

Miközben magát az egyházat az emberi közösségek hozzák létre a saját hitviláguk, és az abból táplálkozó vallások reguláris képviseletére. Úgy nagyjából. Nagyjából azóta, amióta az első sámánt és tanítványát elfogadta a törzsének tagsága közvetítőnek maguk, és a mennydörgés között. Vagy bármi más között. A különböző egyházak tehát valójában szimbiotikus kapcsolatban állnak az őket, nem egyszer szó szerint is, tápláló közösségekkel. Elemi érdekévé téve az egyházaknak a közösségek megszervezését. Legyenek akár azok politikai erővel bírók, vagy csak adakozók. Fülöp Attila tehát egy alapvetően igazolható, elég nagy igazságtartalommal rendelkező állításra alapozta a mondandóját.

Aztán, a közlemény szerint nem is túl nagy vargabetűvel jutott el odáig Fülöp Attila, hogy számára az „egyházak” köre gyakorlatilag csak egy egészen speciális körre szűkül. Arra a szervezetre, „amely megtartja kereszténynek és magyarnak az embereket”. Ami még a meglehetősen soknemzetiségű, és történelmileg is soknemzetiségű Kárpát-medencére sem igaz. Így ez a kijelentés legfeljebb arra alkalmas, hogy a rendezvény nevét helyezze kicsit más dimenzióba. Jelezve, hogy a „Kárpát-medencei Nemzetpolitikai Szabadegyetem” valójában a teljes Kárpát-medence magyar egyházi befolyás alá helyezésének célzó bázispontként is értelmezhető. Különösen a határon túli egyházi szervezetekbe öntött, és a vallások egyikével sem közeli kapcsolatot tartók adójából is herdált, pénztömegek tükrében.

De azért, hogy a migráncsozás, és az unió fikázása se maradjon ki, ott fityeg az MTI közleményében, hogy „Európa kimondottan hibás abban, hogy az elmúlt években olyan légüres teret teremtett a keletről nyugat felé igyekvő kultúrának, vallásnak, ahova az benyomulhat”. Amiben azért a demagóg frázis mögött azért megfigyelhető egy finom különbségtétel. A keletről érkezőknek lehet kultúrájuk, és lehet vallásuk is. De közösségépítő egyházuk nem. Ami azért egy kicsit karcolgatni látszik a szabad vallásgyakorlás jogának sértegetését is. Azzal együtt, hogy ebből a szempontból simán kimagyarázható lehet az említett kitétel. Abból a szempontból már kifejezetten ostobának is tűnhet, hogy tőlünk keletre, Záhonytól Tokióig és tovább, igen változatos a vallási térkép. Alkalmasint saját egyházakkal, és azok saját közösségteremtő funkcióival és az egyházakkal kapcsolatot tartó társadalmakkal.

Amelyekkel szembeállítva Európa maga a vákuum. Ha Agénór lánya ezt megérhette volna. De legalább tudjuk, hogy a bika miért zuhant beléje ott Keleten. Ráadásul a jelenkort is jobban megérthetjük. Elvégre innentől a vákuum, és nem a gazdasági exodus kormánya, tehet arról is, hogy magyarok százezrei mennek nyugatra.

Andrew_s