Liget: A troll-frakció nem vitázik

A fiúk vitában nem dolgoznak. A lányok sem.
Fotó: MTI / Kovács Tamás

A Városliget, pontosabban a Ligetprojekt kapcsán a Fidesz a régi módszert választotta. Távolmaradt az országgyűléstől azon a rendkívüli vitanapon, amit kifejezetten ennek érdekében hívtak össze. Valószínűleg elfelejtették közölni a Fidesz képviselőivel azt, hogy most éppen az ő Cézáruk van hatalmon.

Így, többségük birtokában, alapvetően ostobaság az obstrukció. Tekintettel arra, hogy bármely döntést le-, illetve megszavazhatnak. Akkor is, ha megjelennek a Parlament épületében. S még akkor is, ha ehhez esetleg át kell vágniuk az átalakított Kossuth téren. Amin átvágva esetleg meginog a nagy elszántság a Városliget betonba öntését illetően. Ezért még az is lehet, hogy direkt tájékoztatták félre a kormánypárti képviselőket. Elhitetve velük, hogy most is a Gyurcsány-kormány van hatalmon. A sok nyócévezés után a gombnyomorgató humanoidokkal nem is lehetett olyan nagyon nehéz ez a művelet. Talán még azt is bevetették, hogy megjelenésük esetén besózva kimérik őket a migráns terroristák. Elvégre Tuzson Bencének, mint a Miniszterelnöki Kabinetiroda álomtitkárának még a Liget-projekt kapcsán is a migránsok jutottak az eszébe. Úgyhogy a következő rendkívüli vitanapot lehet, hogy egészen másnak kellene szentelni. Például annak, hogy az államtitkárok, miniszterek milyen szert használnak. Mármint azon kívül, hogy extázisba zsebhokizzák magukat Orbán beszédeinek folytatólagos hallgatásával. Követve a vezér példáját. Aki valószínűleg örömmel, és nosztalgiával nézhette az üres széksorokat. Mert az sem kizárt, hogy a sok nyócévezés után már ő is csak onnan tudja, hogy ki a kormányfő, mert időnként néhány (száz)milliárdnyi baksist tud szétszórni a hívei, és kedvenc oligarchái közt. Amihez persze a nagy projektek sora, de legalább a róluk ígéret kellhet.

Az ezen projektek egyike kapcsán, az ellenzék által összehívott rendkívüli országgyűlési napról Kósa azt mondta, hogy szerinte komolytalan blöff volt az Országgyűlés összehívása. Márpedig ő csak tudja. Azt, hogy mit várnak el tőle. Szerinte. Mert ezzel legfeljebb csak azt árulta el, hogy a demokratikus intézményrendszerekhez nagyjából annyi köze van, mint a pártjának általában. Azaz, semmi. Az érvkészlete a kormánypártnak meg nagyjából azonos lehet az internetes fórumon számos alkalommal felbukkanó erősen egybites hívekével. Ami kimerül abban, hogy a Fidesznek igaza van. Mert igaza kell, hogy legyen. Amit a hangok is megerősítettek. Akkor is, ha a vezér helikopter. Mert az teljesen világos, hogy egy vitaalkalom normálisan az érvekről szól. Még akkor is, ha ehhez olykor gondolkodni kell.

Nem véletlen, hogy a vitát, a vita kultúráját a gondolkodó elmék pallérozásának eszközeként tekintették már az ókorban is. Ha pedig ezer évekkel ezelőtt sikerült megtanulni az érvekkel való vitát, akkor talán még a fideszes honatyáknak, és honanyáknak is sikerülhet. Legfeljebb beleizzadnak az erőlködésbe. De a nyárra való tekintettel ráfoghatják a melegre. A verítéket és a szagát is. Ellentétben azzal, hogy a jelenlegi helyzet pánik-szagát nehéz lenne a melegre fogni. Mert aligha lehet másnak tekinteni a parlamenti többség távolmaradását, mint a valós vita lehetőségére adott pánikreakciónak. Alighanem példaképként tekintve ebben is a felelősségpánikos miniszterelnökre. Aki talán életében nem hozott még olyan döntést, ami személyében felelőssé tette volna bármiben is. Elég, ha az általa folyamatosan elbliccelt szavazásokra gondolunk. Kósa szerint lehetett tehát blöff az Országgyűlés összehívása. Azonban valószínűbb, hogy sokkal inkább az orbáni gyávaság iskolapéldája volt.

Ugyanis, ha vannak szakmai érveik, akkor elővezethették volna. Azzal kapcsolatban, hogy miért a vegetációs-, illetve fészkelési időben kell neki állni fákat kivágni. Még az sem kizárt, hogy legalább saját magukat meggyőzik eközben. Átélve egy kisebb katarzist, is ennek során. Amitől máris jobb lett volna napjuk. De az ő vezérük még ezt a kis örömet is elirigyelte tőlük. Azt a nagyobbat pedig, a jelek szerint végképpen, hogy a Liget-projektet ellenzők utolsó fél mondatait is porrá zúzhatták volna a kertészet, a parkfenntartás, a városfejlesztés, illetve a zöldterület -- és nem zöld felület, -- gondozásával, rehabilitációjával kapcsolatos tudásukból táplálkozó érvek pörölycsapásaival. Amely helyett csak Kósa nyilatkozott. Blöffről. Amiben nyilván szakember lehet. Abban az esetben, ha valaha ezt követően kiejti a száján a „demokrácia” szót, akkor például azonnal tudhatjuk: blöfföl. Nem kell, nem szabad komolyan venni.

Az Országgyűlés ugyanis akkor demokratikus, ha az ellenzék, és a kormánypárt, illetve a kormánypárt és az ellenzék politikailag egyenrangú vitapartnerként van jelen. Valamint akkor, ha képviseleti különbség nem ebben, és csak ebben nyilvánul meg. Rétvárinak tehát, akár kivételesen, és félig, de igazat kell adnunk. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára szerint: „a rendkívüli parlamenti ülés is azt bizonyítja, hogy a Liget-ügy már nem a Ligetről és nem a fákról szól, hanem politikai mezőbe került”. S igen. Ha az összehívása nem, a lefolyása egészen biztosan ezt igazolja. Lehetett volna vitázni a fákról, érvelni a városról. Ahelyett, hogy a kormányzat, minden érvtől előre pánikba esve, antidemokratikus demonstrációt tart. Talán a diktatórikus önleleplezést is kisebb veszélynek érezve, mintha kiderül a troll-frakció érvtelen ostobasága.

Andrew_s

A netes érvrezisztenciáról

Már többször szóltam az internetes fórumokról, és nem egy esetben hivatkoztam is az ott olvasottakra. Ezek ugyanis érdekes világok. Nagyon sokszor olyan vélemények is megismerhetőek az olvasgatásukkal, amit különben nehéz lenne meghallani. Részben, mert az anonimitás látszata segít a kifejtésükben, míg másrészt egyszerűen eltűnnének a média kakofóniájában.

Mint az előzőekből is sejthető: szeretem a fórumokat. A maguk speciális világaival együtt. Lett légyen az politikai, vagy szakmai. Sokszor, a sorok közt, akkor is megmutatkozik az ember, ha valami ismeretlen álnév mögül írogat. Nem név szeriont, és nem arcra, de habitusra, ismeretszintre nagyon sokszor. Mert, ahogy egy kocsmapultnak támaszkodva sem lehet nagyon sokáig alakoskodni, a rendszeres fórumjárókat is kiismerik. Nyilván engem is. Nincs ezzel semmi baj azt hiszem. Legfeljebb azok ódzkodnak ettől, akik valami elfuserált küldetéstudattól hajtva róják a bitek országútjait. Esetleg napidíjért. De még ekkor is sokszor kibújik a troll mögül a személyiség. A maga ismereti szintjével, vitakultúrájával.

Nem véletlenül. Nagyon régóta ismert jelenség, hogy tegezve is lehet tisztelni valakit, és magázva is el lehet küldeni a melegebb éghajlatra. Nagyon sokszor kiderül a fórumokon, hogy a látszólag troll-ként viselkedő panel-beszóló valójában inkább csak küldetéstudatos. Nem azért, mert ki kéri magának azt, hogy eligazításra küldjék a párt-irodákra. Mikor, melyikre. Hanem azért, mert sok beírás, vagy akár vita után, az is kiderül, hogy az őrültség mögött van rendszer. Akár széles ismereti spektrumon alapuló rendszer. Ezeket a fórum-lakókat nem is tartanám igazi troll-nak. Céljuk ugyanis legtöbbször nem a rombolás, hanem valamiféle kényszeres evangelizáció. Amellett, ami éppen megérintette őket. Ők valóban hisznek abban, amit a többiek marhaságnak tartanak. S a cikizések nyomán méginkább megerősödik bennük a hit hintésének szándéka. Ami legfeljebb akkor idegesítő, ha kifejlett érvrezisztenciával bírnak, illetve valami embertelen eszme az, ami megérinti az egyszerű lelküket.

Érvrezisztencia. Talán ez az, ami a leginkább zavaró lehet akkor, ha valaki nagyon személyében érintve érzi magát egy fórum-témában. Nem a trollok szabadalma, hanem egyszerűen az ismereti szint, vagy inkább a sztereotípiákba szorulás jellemzője. Sok fórumon megkapják különben a fórumromboló büszke jelzőjét. Holott esetleg tényleg csak a belső szakadék az, ami oka lesz a kis személyes kálváriáknak. Az a szakadék, ami a megnyilatkozási kényszer, a mindenhol ottlevés vágya, a közlési vágy, és az érdemi hozzászólás között tátong. S mielőtt bárki ítélkezne, tegye a szívére a kezét az, aki rendszeresen irkál az interneten. A szívgörcs elmúltával bevallhatja: nagyon könnyű ott teremni a szakadék szélén. Valószínű, hogy szinte mindenkivel fordult már elő. Rajtam kívül is. Aztán az ember igyekszik megtanulni a kezelési módját. A szakadékon ugyanis vezetnek át pallók. Az érvek, és a közlendők átgondolásának, átgondolatlanságuk esetén az elnézést kérés képességének deszkáiból.

Az említett érvrezisztens fórumozók azok, akik közül a valószínűleg napidíjért igét hirdetők is kikerülnek. Mert kár áltatni magunkat. A politikai, vagy akár szakmai iszapbirkózásoknak is ideális terepe lehet egy-egy internetes fórum. A beírtakat legtöbbször elég sokan elolvassák, mielőtt a beíró lelepleződne, vagy esetleg törölnék az illető hozzászólást. A napidíjasokat, vagy egyszerűen ostobákat elég gyorsan le lehet fülelni, mert bármilyen kérdésre ugyanazok a panelek kerülnek be a válaszba. Nem feledve egy másik egyszerű módszert. Érvekre, tényszerű vitára, megbeszélésre „kell” szorítani ezeket a delikvenseket. Általában ott szoktak összeomlani. Újabb, de egyre gyengébb paneleket hajigálva. Mígnem a „ne személyeskedj”, és „csak” szintű beszólásokra nem redukálódnak a válaszok.

A szimplán ostobák talán ezen a ponton válnak el. Náluk a kísérő szólamokban kellő pökhendiséggel is találkozunk. Ugyanis megengedhetik maguknak. Nem ellenőrzi a munkaadó a leírtakat. Lehetnek személyes gesztusaik. S mielőtt bárki azt hinné, hogy itt generál-butaságról van szó: ez nem így van. Egyszerűen csak arról van legtöbbször szó, hogy az adott fórum-topik olyan irányba megy el, amiről lövésük sincs. De azért, mert korábban beleszóltak, ott maradnak. Akkor is, ha érzik: véleményük már nincs, újat már nem tudnak mondani, de ezt szégyellik bevallani. Nem másoknak, maguknak. Átmennek sündisznóba és minden irányba szúrni kezdenek. Ha pedig valami orbitális baromsággal mégis nekimennek a falnak, akkor az „csak vicc volt”.

Ugyanakkor az vesse az első követ rájuk is, aki el tudja venni a szívéről a kezét erre a célra. Mert még csak nem is cikizésnek, fennhéjázó bölcselkedésnek szántam a fentieket. Inkább egyfajta görbe tükörnek. Esetleg figyelmeztetésnek. Akár kicsit önfigyelmeztetésnek is. Arra, hogy az interneten nincs olyan marhaság, amit legalább egyszer ne lehetne leírni. De olyan is kevés marad, ami ne lepleződne le. A fórumozók tisztelete ebben a világban nem a tegezés vagy magázás kérdése. Még csak nem is a gyorsan leírt mondatok akadémiai nyelvisége. Sokkal inkább az, hogy egy beszélgetésben vagy legyenek érveink, és azokkal megtámogatott saját véleményünk, vagy tekintsük irányadónak a hallgatás és bölcsesség kapcsolatát leíró szabályt. Ha képesek vagyunk rá.

Andrew_s

Bezárult a gyávasági háló

G. Fodor Gábor igazán rendes ember. Mert ki más törődne, akár a saját renoméja kárára azzal, hogy embertársainak vidám perceket okozzon. Elvégre, szinte még fel sem száradhattak a Zuschlag-álinterjúja után kapott kacagó-görcs könnyei, amikor tegnap ismét szolgálatba helyezte magát. Ezúttal a Mesterházy Attiláért való aggódással magyarázva Orbán Viktor vitamentességét.

Azt mondván, hogy a regnáló miniszterelnök puszta nagyvonalúságból adta elő az „Üregi nyúl bátorsága” című magánszámát. Ami azért igazán leleményes megközelítés a Századvég stratégiai igazgatója részéről. Ráadásul ostoba is. Megközelítésnek és kifogásnak egyaránt. Egy választási vitába aligha az nem megy bele, aki biztos a győzelmébe. Ha ugyanis igaz lenne G. Fodor Gábor állítása, hogy az ajánlattal a kormányfő „arra kapott alkalmat, hogy a jobboldali erőfölényt bemutassa” akkor Orbán Viktornak elemi érdeke fűződne eme labda lecsapásához. Már akkor, ha itt szellemi erőfölényről lenne szó. A jelen felállásban ugyanis azt a fajta erőfölényt demonstrálja, hogy „akármit csináltok, akkor is maradok”. Amihez tényleg nem kell vita, de az a fennkölten bugyuta magyarázkodás sem, amivel G. Fodor mentegette Orbán Viktort.

Mesterházy Attila meg is üzente, hogy őt ne sajnálják, és ne féltsék a Fideszben a vitától. Elérve azt a helyzetet, ami óhatatlanul felértékeli a személyét. Orbán Viktor ugyanis hiába emlegeti azt, hogy az MSZP elnöke nem valós kihívó szerinte. Bajnai Gordonnal szemben még tavaly elzárkózott a vitától. Gyurcsány Ferenc elszámolós vitáját pedig igyekeznek agyonhallgatni a kormányoldalon. Amivel a miniszterelnök körül tulajdonképpen bezárult a gyávasági háló. Három potens kihívóból immár hárommal nem halandó szóba állni. Ez pedig nem annyira az erő demonstrációja. Ahogy az sem, ha valaki kozmetikázott arcmásával plakátoltatja tele a fővárost. Miközben a szennyes mosogatását az aprószolgákra bízza. Elfeledkezve arról, hogy a kicsinyes genyózás szintén nem az erő biztos jele. Márpedig nehéz másként értelmezni azt, amikor a szóvivői slepp indul támadásra, vagy a házelnök alakítja a morcos házmestert. Esetleg más kampánymunkával nem kellően ellátott polgármesterekre bízva Mesterházy Attila macerálását.

Mert különben eszünkbe sem jutna, hogy Szekszárdon semmi más probléma nem akadna már egy polgármester számára, mint a Simon-üggyel való foglalkozás. A tolnaiakat minden esetre e helyről biztosítom mélységes irigységemről. Nyilván az összes út kiváló minőségben csillog-villog, a közbiztonság az egekben, míg annyi a versenyszférában létrejött munkahely, hogy megyei importra szorulnak közmunkásból. Amennyiben így van, akkor csak irigyelni lehet az ott lakókat Horváth Istvánért, a tolnai megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármesteréért. Akinek immár Orbán Viktor helyett is van ideje a narancsszínű gatya tisztábbra sikálásában. Megjegyezvén ott Szekszárdon, hogy „Mesterházynak megvan a lehetősége a válaszra” abban a Simon-ügyben, amivel bőven foglalkozik a belügyi apparátus. Elfeledkezve arról, hogy Orbán Viktor országos kérdésekben sem képes részt venni egy vitában. Vagy választ adni a vagyonát illető kérdésekre, melyekkel nem a belügy foglalkozik. Úgyhogy mégsem irigylem a tolnaiakat a szekszárdi polgármesterért. Ha az ottani ügyeket is ilyen nemtörődöm helyzetfelismeréssel intézi, akkor nincs miért irigykedni.

De ezt nyilván a helyiek tudják jobban. Az ő választásuk Horváth István. S még véletlenül sem szeretnék ugyanabba a hibába esni, mint az említett politikus. A távolról minősítve a helyi ügyeket. Inkább csak a jelenséget emelve ki, hogy a Fideszen belül szemmel láthatóan továbbra is a vitamentesítő, és elvtelen, összezárási parancs van érvényben. Ez lassan eléri ugyanazt a nevetségességi szintet, amivel G. Fodor görcsölt rá a Vezér szolgálatára. Lassan, de biztosan erodálva esetleg tényleg jobb sorsra is érdemes, és egyedül talán tehetséges helyi politikusokat is. Annak a fényében különösen, hogy Nyitrai Zsolt nagy garral hangoztatta: „Politikánkat a párbeszédre alapozzuk”. Bár ő a munkástanácsok kapcsán szólalt meg. De az a párt, amelynek emberei egy választási kampányban le vannak tiltva a választási párbeszédekről, milyen párbeszédre lehetnek képesek a szakmai szervezetekkel. Alighanem inkább pártbeszédre. Ahogy azt a tanárokkal folytatott „párbeszéd” mutatja.

Bemutatva azt is, hogy milyen a valóságban az a szolgálati mese, amit a Fideszben képzelnek a polgárok szolgálatáról. De legalább elmondhatjuk, hogy magyar relikviává avatjuk az amerikai akácfát. Arccal a szintén amerikai csicsóka államosítása felé. Meg a vasút felé. Latexben.

Andrew_s

Kormányzati vitapánik

Fotó: Bielik István / Népszava

Az értesülések szerint Terézvárosban Rónaszékiné Keresztes Mónika szerint valószínűleg nem vállal nyilvános vitát az ellenzéki jelölttel. Fónagy János ellenben már írásban is kinyilvánította vitaképtelenségét. Arra is emlékezhetünk, hogy a kormányzat a szakpolitkai vitákban is legfeljebb a látszatokig merészkedett. Szinte adódna a kérdés, hogy ennek a magabiztosságon kívüli okai is lehetnek-e?

Mert a magabiztosság egy kétségtelenül kézenfekvő indok. Amennyire az ellenzéknek érdeke lenne a kormánypárti jelölteket, és a kormányzat tagjait beleszorítani a nyilvános vitákba, annyira nem érzik „odaát” erre rászorulva magukat. A semjéni szavazóállás-jelentés kapcsán már megjegyeztem, hogy világosan látszik a kormányzat felé lejtő szavazási rendszer. Márpedig, ha a vezér politikusainak hite szerint a törvény garantálja a győzelmet, akkor minek álljanak ki vitázni? Minek kockáztassanak egy istentelen leégést az Istentől való Vezér hívei? Nekik a langyos víz elég jó a tapicskolásra. A haveroknak pedig a zsebek megtöltésére. Nem véletlen, hogy a Matolcsy György körül kirobbant vita(?), botrány(?) témája sem az ország központi bankpolitikájának alakulása, hanem a bennfentes kereskedelem vádjának megalapozottsága. Pontosabban az ehhez nyújtott „belülről jött” segítség. A központi bank vezetője másutt, talán kevesebbért is megbukna. De mi sem jelzi az ország demokráciadeficitjét jobban, mint az, hogy itt elég Orbán Viktor kinyilvánított szimpátiája ahhoz, hogy Matolcsy György a helyén maradhasson. Mert borítékolható, hogy az MNB vezetője, mindenmást célzó követelés ellenére, a helyén marad. Ahogy Matolcsy György biztosnak érezheti a pozícióját, úgy lehet tehát a nyilvános vita másoknak is ignorálható lehetőség a vélemények, kormánycélok ütköztetésére.

A látszólagos tétnélküliségen kívül természetesen egy másik ok is kézenfekvő lehet. Ez pedig Orbán Viktor személyétől, személyiségéből fakad. A 2006-os, emlékezetes vita óta gyakorlatilag komplexus-szerűen kerül minden, a spontaneitásnak akár csak lehetőségével is kecsegtető helyzetet. Elég, ha az ünnepségekre szervezett bértapsolókra, a Békemenet külföldről hívott, szervezett résztvevőire gondolunk. Ezt hétköznapilag hívhatnánk egyszerűen konfliktus-gyávaságnak is. Ami nyilvánvalóan nem ott fog visszaköszönni, hogy ezt terjeszti ki a többi, potenciálisan vitába hívható kormánypárti személyre. Sokkal inkább abban, hogy amennyiben egy helyi politikus, mondjuk egy polgármester bevállal egy vitát, az könnyen eszkalálódhat a belügyminiszter vitába hívásáig. Ott pedig esetleg kérdéssé válhat az, hogy mi a helyzet a gárdamegmozdulások eltűrésével? Valamint, még ki tudja, mi minden. Beleértve azt is, ami már miniszterelnöki kompetencia. Mégpedig a gátőri és pelenkaügyi kérdésektől eltérően valóban miniszterelnöki kompetencia. Orbán Viktor, illetve az őt kiszolgáló kampányszemélyzet, tehát könnyen juthatott egy egyszerű következtetésre a miniszterelnök védelme érdekében. Arra, hogy a legegyszerűbb védelem a viták mindenszinten zajló elutasítása.

Amit pedig nem lehet elutasítani, azt agyon kell hallgatni. Nem véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc felhívása a vagyonelszámolásra még egy burkolt anyázást sem ért a Fidesznél. Holott minden más esetben működik a „bukott baloldal” politikusainak akár személyiségi jogok határáig elmenő karakter-rombolása. Ami külön megérne kommunikációszakmai vitát. Nekiszegezve a Fidesz megafonjainak a kérdést, hogy amennyiben a baloldal már bukott, akkor minek ez az energiapocsékolás? Esetleg kiegészítve azzal, hogy amennyiben a Fidesz olyan fenemód szélsőségellenes, akkor miért kezeli szent tehén gyanánt a Jobbik politikusait? Még szélebbre állókról már nem is beszélve. De ilyen vitába aligha szólítható bárki is a Fidesz kommunikáció-ügyi csapatából. Alighanem ezek azok a kérdések, amiktől önerőből is pánikolnak. A végén még nyilvánvalóvá válna ugyanis a korábbi elszólásokból amúgy is kirajzolódó Fidesz-Jobbik-(LMP) tengely.

Ami kapcsán talán nem is a jelenleg köldöknézéséből legjelesebb ellenzék miatt lehet kínos. A kampányfinisben, most éppen névváltással, önesély-rontó nyilvános ellenzéknél ugyanis van egy sokkal ellenzékibb erő is. Az, amelyik adott esetben a kamupártok kamulistáira is nagy ívben tesz. Ráadásul a szárszói elit-szövetségre éppen úgy fütyül, mint az őszödi beszéd körüli műbalhékra. S ez lehet az az erő, ami az ellenzéki pártok, politikusok zömének ténykedése dacára elmozdíthatja Orbán Viktort a hatalomból. Erre legutóbb az ukrán példa mutatta meg a receptet. S ez lehet akár az egyik oka annak is, amiért az a bizonyos belügyes, kommunikációs vitapáros nem igazán jöhet létre. Mert lehet, hogy nem csak a vitáktól félnek, hanem a vitákra kevésbé hajlamos erőktől is.

Andrew_s