Megjegyzés - 2023. 06. 17.- Pilz hiányérzetéhez

Pilz Olivér hiányolja a tömegeket. Hmmm... Érdekes? Hááát.... Az érdekes, hogy pont ő hiányolja. Mert vagy neki van amnéziája, vagy másokról tételezi fel az amnéziát. Igaz, a diákság cserélődik az iskolákban. Egy újszülöttnek, meg ugyebár még Pilz Olivér is lehet új. Kár, hogy amúgy nem az. Ugyanis a történethez egy korábbi tanártüntetős szakasz is hozzátartozik. Az a bizonyos 2016-os. A tanárok részéről emlékszünk, hogy kik pörgették magukat a színpadon? Hát perszehogy emlékszünk. A Pukli-Pilz-Törley trió.

2016. Volt 12 üres pont, amit unalomig lehetett ismételni. Valamit volt egy kis ökölrázási ajánlat. A tényleg szánnivalóan pocsék oktatáspolitikához volt megfogalmazott alternatíva? Ma sincs. Mármint nem lózungok. Mert azok vannak. Meg maradék arcok. Vagy arcmaradékok. Ízlés dolga. Pukli egy idő után vállalhatatlannak tűnt. Visszavonult a tüntetések zajától. Pilz és Törley maradtak. Egy olyan tüntetéssorozatból, amelyik egy valamire volt igen alkalmas. A feszültség pillanatnyi leföldelésére, és a cselekvési program nélküliséggel leginkább csak fásultságnövelésre. Ez kinek is lehetett az érdeke? A kompetens tanároknak szinte biztosan nem, mert ha valamitől, akkor ettől fog a legkisebb eséllyel változni valami. A kormánypártnak viszont elemileg.

Évekkel később vagyunk. Ugye emlékszünk, hogy ki volt a mártírsággal körbehurcolt tanárnő? Törley. Na, és ki kezd egyre többször nyilatkozni? Pilz. Mit tudtak nyújtani? Szavaljatok lózungokat, és rázzatok kordont. Mi a hatása? A pillanatnyi feszültség leföldelődik, hatás alig, változás nem igazán. Fásultság nő. A régi jó leporolt recept. Immár a diákság akárcsak passzív bevonásával. Vagy netán hallott bárki olyan tanárvezéri felszólítást a diákok felé, hogy az érettségik környékén menjenek haza tanulni, mert itt van a tömegeket megszólítani képes, pozitív üzenetektől dzzadó alternatív oktatáspolitika? Mely mellé érdemi támogatást lehet adni. Biztos egyéni figyelmetlenség, hogy egy tanárvezérre nem emlékszem, aki ilyennel állt volna elő.

Pilz azt mondja, hogy tíz- és százezreknek kellene kint lenni az utcán. Az oktatás helyzetét illetően ez így is van. De a koraszülést sem elérve eleve elvetélt tüntetések esetében szinte az is csoda, hogy a semmi melletti tüntetésre elmennek annyian, amennyien.

2017:
" Balog valóban alkalmatlan az oktatás felügyeletére, cinikus, a diákok szegregációjának is nagy barátja, és képtelen egy előremutató oktatási programot felmutatni. De miközben az egyre kevesebben megtapsolják az egyre populistábbnak tűnő Törley Katalint, és a többi felszólalót, azért a kérdés nyitva marad: mit akarnak, képesek, gondolnak alternatívaként? S ebből mit tudnak, akarnak és képesek közérthetően kommunikálni?
Mert akkor, ha eljátszunk Balog bukásának a gondolatával, akkor ez a kérdéskör kezdhet el villogni a szellemi neon-táblákon. Tegyük fel, hogy Balog, vagy akár Orbán holnap távozik, és magukkal viszik Palkovicsot és a Klik kapuját is befalazzák. Akkor mi az, ami mellé támogatást tudhat kérni az a CKP, amelyik igen keveset látszik felmutatni? Mi az, amelyhez százezrek szolidaritására számíthatnának? Az „orbánbalogtakarogy” ekkor nem játszik. A „fentvanaanetenvalaholasufniban” szintén nem játszik. A „tanárvagyokpapíronéstiszteljetekmertcsak” pedig már most sem játszik. "

Balog és Palkovics szerepében ma mások vannak. A többi lényegében maradhatna. Sajnos.

Andrew_s

Tanári korkép Miskolcról

A pedagógiával kapcsolatos kérdések között nyilván jelentős kérdéskör maga a tanár, illetve egy iskola tanári kara, mint olyan. Ez pedagógiai közhely, és kár is tovább ragozni. Tényleg nem mindegy, hogy egy tanár mit tanít általában, és mit tanít a sorok között. A rejtett tanterv fogalma korántsem új, és volt olyan korszak, amikor a tanár által képviselt órai tevékenységnek igen lényeges része volt. Ha nem így lett volna, akkor az 1960-1980 között végzettek egyikének sem jut eszébe sem, hogy lehet mást, másként is tenni a társdalomban, mint a hivatalos irányzat. Mindez egy olyan kép kapcsán jutott eszembe, ami nyilvánvalóan mást is üzen, mint amit mondani szándékoztak vele.

A képet a Facebook-on tették közzé. Számosan megosztották, és nem kevesen hozzá is szóltak. A politikailag szándékolt mondanivaló, különösen az egyéb irányú kommunikációt is ismerve nyilvánvalónak látszik. Fel szeretné hívni a figyelmet a tanári kar életkori megoszlására. Arra, hogy nyugdíj-korhatárhoz közelít a pedagógusok jelentős része. Ez igaz. Kár is lenne vitatni. Óhatatlanul az aktív pedagógusok számának csökkenéséhez vezet, amivel az oktatáspolitikának nyilvánvalóan dolga van, dolga lenne.

Ugyanakkor érdemes elgondolkozni azon is, hogy tanárképzés egy közel évtizedes folyamat. Mert az egyetemi felvételiben már ott van a középiskola teljesítménye, és az egyetem elvégzéséhez is évek kellenek. A most ötvenes pedagógusok többsége, a pályamódosítással katedrára lépettek kivételével, még a rendszerváltás, közkeletűbben gengszterváltás, ideje előtt végzett. Míg az ezt követő időszakban végzettek száma folyamatosan csökken. Nagyjából letükrözve azt, amit a 2008-ban maradványelvű pedagógusképzésnek neveztem. Amely jelenség, sem a tanárképzés, sem a -alkalmasság kérdését tekintve, korántsem volt a 2016-os megmozdulások központi kérdéseinek egyike. Mely tüntetések során, az azóta méltán feledésre ítélt Pukli István mellett már feltünt Törley Katalin és Pilz Olivér is. Akkori, különben inkább kontraproduktív, munkásságukat borítsa a feledés köde. Ami ebből érdekes lehet, hogy a kép Pilz iskolájában, a miskolci Hermann Ottó Gimnáziumban készült.

A tanári kar képzési, illetve kor szerinti összetétele mellett még egy fontos üzenettel. Azzal, hogy a matematika aligha állhat a képzés középpontjában. Illetve, igen nagy baj, ha mégis. Mert akkor, ha komolyan vesszük a cédulkák feliratát, akkor mindenkinek az első oszlopban kellene állnia. Leszögezve, hogy az intervallumok kérdéköre aligha lenne újdonság a matematikában, alig valószínű, hogy a ma ötvenes korosztály ne lett volna része valamikor a húszas korosztálynak. Ez a politikai üzenetet lehet, hogy nem gyengíti, de a kép rejtett tanterve, a közvetett üzenete az, hogy az, aki a gyermekében a matematika, illetve az informatika felé mutató tehetséget vél felfedezni, az lehetőség szerint kerülje el ezt a középiskolát. Ha pedig a kommunikációs cél és a kommunikációs tartalom összevetéséből indulunk ki, akkor a majdan kommunikációs szakok felé irányuló diáknak sem igazán javasolható a beiskolázás.

Márpedig a tanári kommunikáció is kommunikáció. Így a tanárképzés is egyfajta kommunikációs szak. Amivel tényleg legfőbb ideje lenne tenni valamit. Valamit, amit egy átfogó alkalmassági vizsgálat előz meg. Mely alkalmassági vizsgálatot lehetőség szerint nem a kontraszelektált vezetés, illetve a pedagógusi katedrát csak a pedagógiaelmélet egyetemi disszertációban fényképen látott megmondók köre vezényel le.

Andrew_s

Néhány ezer tüntetni ment, ...

Egy éve, februárban elmentek tüntetni a tanárok. Idén, február elején elmentek tüntetni a tanárok. Egy éve még akár lehetett volna is belőle valami. Annak ellenére, hogy erre egyre kevesebb jel mutatott. Idén, ugyancsak februárban lemérhető volt az, hogy miként fáradt el, fulladt ki a pozitív üzenetet alig felmutatni képes mozgalom.

Egy évvel ezelőtt volt annyi lendület, hogy sokan összejöttek a Kossuth téren. Ahonnan aztán szépen hazaküldték őket a szervezők. Nagyjából azzal az üzenettel, hogy: menjetek csak nyugton haza, mert a szorgos CKP majd dolgozni fog. Csak értetek, csak szorgosan, csak eredményesen. Az eltelt időben magam is többször kifogásoltam, hogy nem igazán került közkézre egy olyan alternatív oktatáspolitika, amelyet segédmunkástól akadémikusig érthetően, azaz közérthetően megfogalmaztak volna a köznek. Az internetes fórumokon volt kivagyiság, fennhéjázás, az értetlenkedők lehülyézése, a felelősség áthárítása, hitelv-szerű megtapsolása a semminek, és leginkább az, hogy nem sikerült megszólítani a társadalom nagy részét. Holott, a társadalomban alig van olyan, akit ne érintene az oktatás. Leginkább szülőként. Szülőként pedig nem a fennkölt és globális elvek szép szavaival találkozik, hanem az adott iskola adott tanári karával. Az adott iskola adott oktatási színvonalával.

Ha szülőként az ezzel kapcsolatos kérdésekre nincs érdemi válasz, ha nincs szó az oktatók munkájának színvonaláról, ha azt kell látni, hogy a tanárok egy része zárt klubként zár össze a színvonaltól függetlenül, akkor legyint. Ha az ezzel kapcsolatos kérdésekre az egy civil mozgalom válasza, hogy „csitt, kicsi vagy Te ennek megértéséhez”, akkor kétszer legyint. Egyszer a mozgalomra, míg másodszor a szolidaritási elvárásokra. Igen, tudom, hogy voltak szülők, akik felléptek a Tanítanékkal. Ahogy voltak, bár egyre csökkenő számban, tanárok is, akik megjelentek az aktuális tüntetéseken. De valójában a potenciális támogatók négyötödét nem sikerült megszólítani. S erről aligha a blogokon fel-feltűnő vélemények tehetnek. Pilz mondhatja önkritikusan, hogy a Tanítanék nem elég szervezet. De alkalmasint pont ő volt az, aki augusztusban még több száz új aktivistát emlegetett. Valamint az aktivisták új csapatával megerősítetten akarta októbertől nyomni a kormányt. Akkor most ezek szerint már a saját aktivistáit sem képes megmozdítani a mozgalom? Hát mozgalom az ilyen? Akár, anno, Puklival, vagy mostanság Pukli nélkül.

Egyébként, ahogy az a jelen tüntetésről szóló tudósításból látszik: több szó esett a civilekről általában, mint az említett alternatíva átnyújtásáról. Már akkor, ha eltekintünk, hogy javasolták Balog Zoltán lecserélését egy szamárra. Bemutatva egy csacsit is a színpadon. Amely ötlet gegnek jó, de oktatási reformnak nem nevezném. Azért jó lett volna tudni azt is, hogy a szamárnak mi a véleménye az egybegyűltekről. Lehet, hogy alig cizelláltabb, mint az egybegyűlteknek Balog Zoltánról. Mert Balog valóban alkalmatlan az oktatás felügyeletére, cinikus, a diákok szegregációjának is nagy barátja, és képtelen egy előremutató oktatási programot felmutatni. De miközben az egyre kevesebben megtapsolják az egyre populistábbnak tűnő Törley Katalint, és a többi felszólalót, azért a kérdés nyitva marad: mit akarnak, képesek, gondolnak alternatívaként? S ebből mit tudnak, akarnak és képesek közérthetően kommunikálni?

Mert akkor, ha eljátszunk Balog bukásának a gondolatával, akkor ez a kérdéskör kezdhet el villogni a szellemi neon-táblákon. Tegyük fel, hogy Balog, vagy akár Orbán holnap távozik, és magukkal viszik Palkovicsot és a Klik kapuját is befalazzák. Akkor mi az, ami mellé támogatást tudhat kérni az a CKP, amelyik igen keveset látszik felmutatni? Mi az, amelyhez százezrek szolidaritására számíthatnának? Az „orbánbalogtakarogy” ekkor nem játszik. A „fentvanaanetenvalaholasufniban” szintén nem játszik. A „tanárvagyokpapíronéstiszteljetekmertcsak” pedig már most sem játszik. A legütősebb alternatív vágyak leginkább a 2010-es állapotok visszaállítására látszanak irányulni. ami nem előre, hanem visszamutató vágy. Különösen mert tudjuk: a tanárok nem egy szervezete akkor éppen az ellen cukkolta a pedagógusokat. Azt sem feledve persze, hogy akkor sem volt a létező világok legjobbika a magyar iskoláké.

Azért a vitatható megilletődésű csacsi helyett lehet, hogy inkább az említett programból kellett volna többet, és a populista szólamokból kevesebbet a színpadra vinni. Már csak azért is, mert nem volt nagy meleg a tüntetés napján. Az előző napokhoz képest szebb idő ellenére. Márpedig az Equus asinus nehezen viseli a hideget. Így a tanár mozgalom soros összejövetelének két vesztese is volt. A hűvös színpadra invitált szamár, és az egyre inkább szamárpadba szoruló mozgalom által megvezetett pedagógustársadalom.

Andrew_s

Törley: mint aki passzátba lépett

Nyár: együtt a dream-team
Fotó: MTI / Kovács Tamás

A politikai, illetve a mozgalmi hitelesség sokszor olyasmi képzeteket kelthet, ami a tisztességgel rokonítható. S amiről tudjuk: nem árt olyannak is látszani. Ezért lehet nehéz nem egy esetben komolyan venni a politikusok egy részét éppen úgy, mint a szakszervezeteket, illetve a szakmaiság önjelölt apostolait. Különösen akkor, ha nem sokat tesznek le az asztalra.

Ez annak kapcsán jutott legutóbb az eszembe, hogy elolvastam azt a hírt, ami alapján a Tanítanék Mozgalom radikális akciókat ígér. De legalább is Törley Katalin, aki a Magyar Idők szerint „a szerveződés meghatározó alakja”, míg a MI-re hivatkozó 24.hu szerint a „szerveződés egyik vezetője”. Ami szinte ugyanazt is jelentheti. De azért az utóbbiról csak eszébe jut az embernek a szerveződés egy másik, immár volt vezéralakja, Pukli István. Aki azért elég sokáig volt a szervezet meghatározó celebje a színpadokon. Elég sokáig ahhoz, hogy orcára estében a Tanítanék többi, megmaradt orcájának sem ártott volna elgondolkodni a lovak magasságáról, és az arcok megmaradásáról. Mert az arcok visszavétele például arra is alkalmas lett volna, hogy a beszédre alkalmazott lovakat inkább póni-méretben képzeljék el. Törpe-póniban. Voltaképpen azon sem lehetett volna csodálkozni, ha a teljes vezetőség, legalább formálisan feláll, és nyilvánosan visszaadja a megbízatását. A magyar politikai közéletet látva azonban inkább az lett volna meglepő, ha megteszik.

Így aztán maradtak a már ismert arcok. Ahogy a májusban még inkább szóvivőként funkcionáló Törley Katalin is. Aki akkor éppen a mozgalom nagy nekirugaszkodását emlegette az azóta elérhetetlen Népszabadság-oldalon. A nagy nyári szinte-semmit aztán mindenki láthatta. Ahogy a nagy októberit is, amit még augusztusban Pilz emlegetett. A kicsit hézagosnak tűnő nekihuzakodások szüneteiben olykor megpróbáltam megtalálni azt a társadalom széles rétegeit megszólítani hivatott szakmai anyagot, amelyet Civil Közoktatási Platform (CKP) állított össze. De erre azok sem nagyon tudtak rábökni, akik különben körmük szakadtáig óvták a tanárok felkent messiásait a gyarló kérdésektől, illetve a kritika szinten minden formájától. Kivéve talán azoktól, amelyek a rendszerváltás? előtti pártdzsemborikon megszokott módon úgy kezdődtek, hogy „egyetértek az előttem szólóval”. S a „de” után is legfeljebb az írásjelek használatát érte kritika.

A CKP-tól tehát nem igazán volt olvasható olyan anyag, ami a gyermekek nagy többségének felmenőit, az iskolai körökben valószínűleg csak zavaró tényezőként kezelt, úgynevezett „szülőket” igyekezett volna megszólítani. Nem egy nagyon magas lóról, hanem partnerként. Nem valami senki által nem ismert internetes zugban melegedő félmondathalmaz formájában, hanem bárki által elérhetően, és ne adj’ Isten megérthetően. Alkalmasint persze érdekes lenne tudni, hogy amennyiben Törley Katalint ennek prezentálására kérné fel valakit, akkor annak mekkora kapkodás, illetve magyarázkodás lenne a vége. Már csak azért is, mert a most megjelent szöveg szerint a CKP akár egy alternatív NAT-koncepció összeállítására is hivatott. Hogy február óta ez miért nem vált publikussá? Mondjuk: „csak”. Hogy mikor lesz majd elővezetve? Mondjuk: „majd”. Alvégre a hegyek vajúdásához idő kell. Sok idő. Nagyon sok idő. Addig olvasgassa mindenki a jelen kormányzat ötleteit kritizáló állásfoglalást. Még júniusból. Amelynek azzal a kitételével nem igazán lehet vitatkozni, hogy szükség lenne a diákok és szülők bevonása egy társadalmi konszenzust is sejtető megoldás kidolgozásába.

Hogy február óta ez miért nem igazán történt meg? Mondjuk: „csak”. Hogy most Törley miért mond olyanokat, mintha nem is a passzát szelet, hanem tornádókat vonszolna maga után? Mondjuk: „csak”. Hogy hitelesebb lenne a Pukli-fiaskó után inkább úgy tenni, mint aki „halkan belelépett”? Hát lehet...

Andrew_s