Havas és a zaklatók: vagy egykutyák, vagy egyik sem

Emlékszünk a régi kabarészámra azzal, hogy „Azt írja az újság…”? A zaklatási ügyekben jelenleg leginkább azt lehet olvasgatni, hogy szegény Havast úgy, de úgy megtámadták. Meg látható a hírek nyomán, hogy a médiamunkás leginkább a politikai síkra terelt visszatámadás taktikáját választotta. Ezt még meg is érthetjük. A nagy összezárást már nem annyira.

A kép egyre inkább kezd emlékeztetni arra, amikor nem is olyan régen még más területen sikerült összemosni az egymástól némileg távol eső halmazokat. Mondván: Akinek nem tetszett Alföldi egyik, vagy másik rendezése, az homofób. Most pedig: aki nem menti fel szinte látatlanban Havast, az elfogadja a Fidesz koncepciós eljárásait. Nem Havassal szemben, hanem általában. Gyakorlatilag kritika nélkül fogadva el megrendezettnek a zaklatási ügyet. Olyan alapon, hogy egyrészt Havas ezt mondja, másrészt pedig hallani pletykákat arról, aki szerint egy árnyas sarokban sugdolóztak Baukó megvesztegetéséről. Kis híján szentnek beállítva az újságírót, és hallgatólagosan lekurvázva mindenkit, aki zaklatásról ejt szót.

Erről aztán eszembe jut a korábbi eset. Az, amikor egy rendezőt vádoltak meg, lehetetlenítettek el. Egy olyan sztori alapján, amelynek íve, kialakulása és az azt megerősítő, de arcukat nem igazán vállaló tanúk felbukkanása igencsak rokonítható lehetett egy színházi rendezéssel, egy színdarabbal. Ugyanakkor esetleg ugyanazok ítélték el Martont zsigerből, akik most Havas mellett törnek lándzsát. Vérig sértődve a lehetőségen is, hogy talán akkor sem kellet volna, és most sem kellene csak a zsigeri indulatokra hallgatni.

Akkor is azt gondoltam, hogy nem az annak idején a boszorkánypereknek is táptalajt adó népítélkezési hajlandóság kiélését célszerű szem előtt tartani, és most is azt gondolom. Már csak azért is, mert az ilyen médiafelhajtás valójában nem ráirányítja a figyelmet zaklatásokra, az erőszakokra, hanem könnyed bulvárhírré inflálja azokat. Holott a valóban zaklatottak, a valós erőszak valós áldozatai ennél többet érdemelnek. Alkalmasint valós igazságügyi eljárásban született ítéleteket. Amelyek egyébként a koncepciós eljárások elől is kifoghatják talán a szelet. Egy kicsit hozzásegítve a társadalmat ahhoz is, hogy ne azok a „szép ’50-es évek” jöjjenek vissza. Egy olyan párt jóvoltából, amely annak idején elég fékezett habzással gondolt foglalkozni a családon belüli erőszakkal, és amelynek 2013-as frakciója még elég jól elüzemelt olyan helyiérdekű Döbrögivel, aki szerint bármikor jól jöhet egy szomszédban legelésző vak komondor. Amely ügyek elbagatelizálását egyébként remekül szolgálja az említett, túltárgyaló bulvárosítás. Ami különösen hasznos lehet, ha a minap felröppent, kecskeméti kezelésre szoruló vezér-pofonról szóló pletyka sem bizonyul egy szélcsendben zörgő bozótosnak.

Visszakanyarodva a zaklatásokhoz: az említett bírói ítéletekig szerintem várni kellene a vagdalkozással, illetve összezárásokkal. Ha azonban valakinek okvetlen vagdalkozhatnékja, vagy összezárhatnékja van, akkor legyen következetes. Vagy mentsen fel minden zaklatással vádoltat azonnal, vagy egyformán ítélje el. Amiből aztán az is következik, hogy vagy minden zaklatást emlegető celeb-hölgy kimeríti a büro-prosti kereteit, vagy egyik sem.

Andrew_s

Havas margó, zaklatásilag

A zaklatási ügyek a jelek szerint tovább vetik az örvények gyűrűit. Alkalmasint igazi kis metszetét adva a társadalomnak is. Elég jól jelezve, hogy vannak egyenlők, és nem annyira furcsák. Holott maga a zaklatás gyanúja egyik esetben sem gyanúbb, mint a másik esetben. A bizonyított zaklatások esetében pedig továbbra is fenntartom: szülessen ítélet, és a közélet méltán dobja komposztra a zaklatót.

Az addig vezető út, a közhangulat gyűrüi váltak érdekesebbé. Elég egy korábbi, és egy jelenleg posványosodó ügyet összevetni. Nem zaklatásilag, hanem „környezetileg”. Adott egy köz előtt szereplő hölgy. Bejelenti, hogy egy korábbi potentát, munkaadó szexuálisan zaklatta. Évtizedekkel ezelőtt. A neten megindul az ítéletképzés. Bizonyíték, meghallgatás, igazságszolgáltatási eljárás nem történik. Beszáll a hölgy férje, és juszt sem fogad el még egy bocsánatkérést sem. Mert ő akkora macsó, hogy a neje nélküle még meg sem bocsáthat. Vagy színdarabot rendez? Most az is lényegtelen. A köz némely csatornáján a hangulatadók azzal indokolták a történet igazságát, hogy mások is jelentkeztek. Igaz, arcukat nem vállalva, de jelentkeztek.

Aztán adott egy másik köz előtt szereplő hölgy. Bejelenti, hogy egy korábbi potentát, munkaadó szexuálisan zaklatta. Mi tagadás, vártam, hogy ugyanazok, akik korábban, Sárosdi Lilla esetében szinte azonnal Marton fejét követelték. Tálcán, ha lehet, most Havas Henrik fejére fognak vágyni. Ugyanúgy szervírozva. Ám nem. Simán elfogadásra került az az állítás is, hogy az egész nem más, mint kitaláció. Holott jelentkezett legalább még egy, nevét is vállaló gyanúsító. Az kétségtelen, hogy Havas jóval ismertebb Martonnál. Az is igaz, hogy Havas jelenleg is ismert közszereplő, és egyáltalán nem a csendesen visszahúzódó stílusáról ismert. Miközben olyan véleménnyel is találkoztam, hogy a kisoroszi önkormányzat politikailag üldözi Havast, ha vizsgálatot indít az ügyben. Márpedig azt ígérték.

Mit szeretnék? Alapvetően ugyanazt, amit eddig. A felmerült ügyekben ne a média alapján, a pillanatnyi közhangulat alapján szülessen ítélet, illetve felmentés. Ha ugyanis ez bekövetkezik, akkor a bűnösök közt is lesznek bűnösebbek, és kevésbé bűnösök. Valamint az áldozatok között is lesznek áldozatabbak. Ez egyáltalán nem használ a közéleti biztonságérzetnek. Amelynek sokkal jobban használna, ha az ügyeket nem a hatalmi, politikai viszonyok, illetve az áldozat személye alapján minősítenék, illetve minősítgetnék, hanem tényleges vizsgálatokat követve megszülető, valós ítéletek születnének. Akkor is, ha tudom: évekkel korábbi, fizikailag nem igazolható ügyeket nagyon nehéz bizonyítani.

Nem. Nem várok csodákat. Az, hogy a hatalmi helyzettel való szexuális visszaélések megszűnjenek, az valószínűleg éppen olyan ábránd lenne, mint a szexualitással élő előrejutások megszűnését várni. Azonban az talán elvárható lenne, hogy hasonló ügyeket hasonlóan kezeljenek. Nem feledkezve meg azokról a százakról, ezrekről sem, akik úgy szenvednek el zaklatásokat, hogy nem a köz előtt szereplő „Nevek”. Talán ők is könnyebben fordulnának a zaklatók ellen, ha egyenlő mérlegek egyenlő serpenyőit látnák. Nem egy beárazott erőszak-viszonyrendszert.

Andrew_s

ATV: Műsorajánló tiszteletkörök

Az ATV honlapjára kikerült egy előzetes egy holnap adásba kerülő „Egyenes beszéd”-felvételről. A címe alapján, amelyben azt emelik ki, hogy Havas szerint a DK és az MSZP vezetője is csak makog, biztos sok nézőt fog vonzani az említett pártokból. Vagy sem. Pedig a műsorból kiemelt szöveg szerint akár érdemes is lehet megnézni. Legfeljebb egy verítékszagú élménnyel lesz gazdagabb a kedves néző.

S ezt az állítást valószínűleg akkor is fenn lehet tartani, ha különben egyáltalán nem kell gyenge képességűnek feltételezni sem Farkasházyt, sem Havast. De nagyon nehéz lehet úgy megmondani a követendő irányt, hogy még egy kedvcsinálóba is csak féligazságokat sikerül besuvasztani. Például, egy Farkasházy-idézet szerint: „2014-ben nem volt összefogás, az utolsó pillanatban megállapodtak, addig inkább keresztbe tettek egymásnak”. Amivel nagyon nehezen tudnék vitatkozni, hiszen magam is ilyeneket irkáltam annak idején. Csak a teljes képhez a szárszói dzsembori is hozzátartozik, meg az önmagát elitnek beállító „ellenzéki értelmiség”. Mely utóbbi majdnem olyan fából vaskarika, mint a „baloldali liberális”. Ahogy a vegytiszta liberalizmus sokkal inkább jobboldali, és legfeljebb a Fideszhez képest baloldali ideológia, ugyanúgy az értelmiségi lét egyik alappillére kell(ene) legyen egy önreflexió, illetve a kérdések feltevése. Ha tetszik, a kétség maga. Az igazi kétségek, illetve kérdések sokszor mindenkivel szembeni egyfajta ellenzékiséget jelentenek. A kormány, önmaga felé kérdések nélkül létező ellenzéke alig jobb, mint a túloldal. Csak a hitvilága más.

S a hosszabb kitérő után menjünk vissza Szárszóra. 2013-ban. Ott azt láttuk, hogy felvonult az ellenzéki értelmiség színe és java. Megveregették egymás vállát, és megszámolták a köldökeiket. Majd a színpadra felengedték a Bajnai-Mesterházy párost. Akikben nyilvánvalóan nem volt igény másokat odahívni. A szervezőben pedig láthatóan nem volt szándék másokat odaengedni. Miközben a mindennapi kommunikációból világos volt, hogy az ellenzék sok szempontból felült a saját retorikájának. Pont az önreflexió és a kérdések hiánya miatt. Ami jócskán túlmutatott persze Szárszón. Ahova a házigazda nyilvánvalóan azt hív meg, akit akar, és úgy szervezi meg a haknit, ahogy akarja. De akkor, amikor akár mérföldkőnek is tekinthető a rendezvénye abban, hogy nyár végére kialakuljon egy vezérelvű, mindenki mást, még a potenciális szövetségeseket is elutasító ellenzéki mag, akkor kicsit álfanyalgásnak tűnik Farkasházytól az idézett állítás. Az igazságtartalmától függetlenül.

Ahogy Havassal sem lehetne érdemben vitatkozni abban, hogy „az egykori fideszesek nélkül nem lehet leváltani a jelenlegi kormányt”. Már akkor, ha az „egykori fideszesek” alatt az egykor Fideszre szavazókat kell érteni. Nem pedig azokat az uralkodó széljárásban tengő-lengő politikai szereplőket, akik ide-oda rohangálnak a pártok között. Azt a látszatot keltve, hogy a legfontosabb elv, amit követnek az nem más, mint a képviselői, illetve szakértői javadalmak beseprése. Az egykori Fidesz-szavazók megszólítását viszont nem lehet a jelen ellenzék erényei közé sorolni. Kivéve talán a Jobbikot. Amennyiben azt ellenzéknek, és nem Orbán, a szélsőjobb felé kinyújtott, nyúlványának tekintjük. Esetleg a kormány populista retorikájának gyakorlóterepeként. Az egyéb szervezetekre alig valószínű, hogy szavaznának. Már csak önigazolásból sem. Mert nehogy már még baloldalinak nézzék őket. Nopláne demokratának. Netán liberálisnak. Pfúj! Miközben a kormánnyal szembeni legnagyobb valós blokk mégis csak az a két párt, amelyek vezetője Havas szerint csak makog.

Természetesen vele ellentétben, azért megfordult az 1980-as évek Magyar Rádiójában hírszerkesztőként, és majdnem egy hétig Horn Miniszterelenöki Hivatalának államtitkára is volt. Ahonnan nem az elvei miatt távozott néhány nap után. De ez a meghaladott múlt. S most leginkább egy „valódi kereszténydemokrata néppárt” tagja szeretne lenni. Ami, lássuk be, komoly kihívás lehet. A kereszténydemokratákat ugyanis általában konzervatív és jobboldali pártokként tartják nyilván. Márpedig a kereszténység inkább baloldali eszmerendszer. Már akkor, ha az Új Szövetség iratait és nem a Vatikán-központú egyház működését nézzük. Jézus közössége pedig nem csak demokratikus, hanem kifejezetten kommunisztikus közösség volt. Egy valódi kereszténydemokrata néppárt tehát inkább lenne baloldali, mint sem. Innen indulva viszont akár érdekes is lenne meghallgatni Havas értelmezését arról, hogy a „nem vagyok baloldali” miként fér ezzel össze.

De a műsorajánló alapján valószínűbbnek tűnik, hogy a szokásos szellemi körtáncról lesz szó a műsorban. Amely alapján néhányan helikopterrel járnak, míg a jelen ellenzék pedig a helikopter maga. A stúdióban pedig mindig, mindenki okos. Ahogy egy blogon is :-)

Andrew_s