2017. november 23., csütörtök

„Már csak az utolsó jegyek” konzultáció-határideje

Forrás: Vastagbőr
A népszavazást pótló pótkonzultáció legújabb híre az, hogy a hatalmas érdeklődésre való tekintettel még mindig várják a leveleket. Halász János bejelentése alapján december 1-ig. Amely hír hallatán óhatatlanul a bazári kikiáltók marketing-blöffje jut az ember eszébe. Amikor az üres sátor előtt a telt házra hivatkozva „már csak az utolsó jegyeket” próbálják rásózni az óvatlan arra járókra.

Alig egy héttel ezelőtt még annyira meg volt akadva a kommunikációs gőzhenger, hogy a jelenleg külügyérként szolgáló nyaloncot akarták bevetni egy telefonso kampányban. Mely bevetés ténye már akkor is ellentmondani látszott a végtelenül nagyra beállított, végtelenül nagy hangon hirdetett érdeklődésnek. Valósabbnak tüntetve fel azt, hogy valójában olyan alacsony a visszaérkezési arány, amihez már hazudni sem lehet egy hihető számot. Ennek alig mond ellent az, hogy az LMP-s konzultáció-látogatók szerint hatalmas kamu az egész. Amire a 24.hu értesülése szerint a kormányzati tájékoztatás felkent mondóka-felelősei némi sorosozós rizsával reagáltak. Akár nekik is igazuk lehetne.

Azonban az továbbra is világos, hogy ha a kormány, és benne Orbán Viktor olyan fenemód biztos lenne a támogatottságukban, akkor népszavazást tartana a kérdésben. Maga az a tény, hogy erre nem kerül sor mutatja: maga a hatalom sem hisz a saját szövegében. Valószínűleg okkal. Mert tegyük fel, hogy igaz az a szám, amit állítanak. Az a bizonyos 1,7 millió. Azt is feltehetjük akár, hogy csak azok küldték vissza, akik egyet értenek Orbánnal. Azt is tegyük félre, hogy a bolsevik módszertanhoz hozzá tartozhat a kisebbség nevében, mesterségesen előállított többség. Amit jól példázott a 2014-es választás. Az, amelyen a Fidesz kevesebb, 2,1 millió, szavazattal nyert parlamenti kétharmadot, mint amennyivel korábban választásokat vesztett. A 2014-es és a jelenlegi számokból azonban látszik: annyian sem küldték vissza a sorosozós badarságot, ahányan korábban beszavazták a Fideszt a hatalomba.

Így könnyedén előfordulhat, hogy a mostani hosszabítás célja leginkább a korábbi támogatottság hihetőbb állításának megalapozása lehet. Ami puszta szóvirág. Ellentétben egy népszavazás többször ellenőrzött eredményével. Amely alapján azt tudjuk: legutóbb a többséget nem érdekelte Orbán-ripacs akciózása.


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 22., szerda

Jézus, Debrecenben, mennyi helypénzt fizetne?

A bitek jöttek, és pihegve szóltak: Debrecenben, mint egy jézusi tanokat hirdető vallás kis hazai fellegvárában, megadóztatnák az ételosztást. Azt követően, hogy a pápa ugyanennek a hónapnak a 19. napját tette meg a szegények világnapjává, igazi emberbaráti, és politikailag is telitalálatnak tekinthető gesztust üdvözölhetünk a kezdeményezésben. Kétséget sem hagyva afelöl, hogy a hatalom ott rúg bele az elesettekbe, illetve az azokat támogatókba, ahol csak képesnek érzi magát erre.

De Debrecen vezetése hagyományosan ilyen emberbarát. Még emlékezhetünk arra, hogy a Pannon Géniuaz már 2015 januárjában egy várható menekülthullámról beszélt Párizsban. Most hagyjuk azt, hogy az erre való felkészülés első hulláma kimerült a magyar nyelvű plakátok kihelyezésében. A Debrecenhez kötődő menekülügyi hír az volt, hogy bezárták az év végével a menekülttábort. Nem bővítették, nem tolmácsokkal erősítették meg, nem humanitárius beruházásokkal tették kezelhetőbbé. Bezárták. Mert arrafele, Kósa városában már csak ilyen volt akkortájt a humanizmus a jelek szerint. De ez van. Meg emléktábla a falon. Mármint a Református Kollégium falán. 2012 óta. Horthynak, aki a saját bevallása szerint is antiszemita volt. Mondjuk valaki szólhatott volna az avatóknak, hogy Jézus is arrafele élt, ahol az antiszemiták által utált népcsoport. Meg azt sem ártana tudni, hogy a Biblia alapján Jézus az emberiséget váltotta meg, és az álala tartott ételosztásnál sem kért helypénzt senkitől. Ahogy, alkalmasint, tőle sem kértek.

De az régen volt. A most meg most van. Debrecenben is. Itt a helynek ára van. Töltöttkáposztában is kifejezhető ára. A Pallás György, az MSZP Hajdú-Bihar megyei szóvivője által jegyzett szövegből csak az nem volt világos, hogy négyzetméterenként vagy összességében kell egy töltöttkáposztányi baksist fizetni az önkormányzatnak? De szerencsére az előterjesztőként Pacza Gergelyt említő internetes oldal elérhető, és az előterjesztés szövege is letölthető, elolvasható. De nem hibáztatom a főosztályvezető urat. Lehet, hogy neki pont annyira hiányzott ez az egész, mint egy jó kis hanyattesés a tizedik emeletről. A csukott ablakon át.

A tervezetthez tartozó táblázatból kiderül, hogy annyian tényleg nem diszkriminatív, hogy az egyházi rendezvényekkel azonos díjszabást említenek az ételosztáshoz is. Azt is világossá téve, hogy az önkormányzat számára sokkal értékesebbek a karitatív tevékenységek, és köztük az ételosztások, mint a például az önkormányzati rendezvények, illetve a virágkarnevál. Amennyiben három és félszer annyit kell fizetni a szegények támogatására igénybe vett területért, mint amennyit a Virágkarnevál kóstál. De csak akkor, ha étkezés előtt, esetleg utána senki nem akar kezet mosni, és egyéb dolga sem akad. Mert a táblázat egy másik sora alapján kiderülhet, hogy a hulladék összegyűjtése, a kézmosó-, illetve illemhely egy külön díjtétel alapján fizetendő.

De teljesen megértem az előterjesztőket, illetve az ötletgazdákat. Tényleg! Akkor is, ha ez „csak” egy módosítás pillanatnyilag. Az, aki nem hiszi el, hogy az ország maga a Kánaán, miközben nem veszi észre, hogy Debrecen csatornáiban is mézes tej csobog, az pukkadjon meg. Ha pedig ennek a figyelmetlenségnek az illusztrálására még sorban állókat is képes toborozni, akkor fizessen! Elvégre sosem lehet tudni, hogy mikor kell nem-közpénzből elutaznia valakinek Floridába.


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 21., kedd

A tanároknak is PISA kellene

A magyar oktatással kapcsolatos mai médiavízcsapokból a PISA-eredmények éppen aktuális cseppjei potyognak. Rendszerint olyan felütéssel, hogy mindenről a jelenlegi kormány tehet, illetve a magyar diákok a fasorban sincsenek. Mármint abból a szempontból, a kollaboratív problémamegoldáséból, amit az OECD ma publikált összefoglaló tanulmánya elemez.

A szalagcímekbe talán nem fér be minden elemzési szempont, vélemény megemlítése. Így érthető, ha az adatok egy része kicsit hátrébb sorolódik. Ilyen adat például az, hogy nem tegnapi adatok, hanem 2015-s adatfelvételek alapján készült az elemzés. Kicsit még hátrébb azt is általában megemlítik, hogy ilyen vizsgálatokból nincs valós referenciaérték. A korábbi 2012-s elemzések ugyanis az egyéni problémamegoldási készséget mérték. Az együttműködésen alapuló, közös munkát, közös gondolkodást feltételező vizsgálatot ezzel kicsit bajos összehasonlítani. Ettől persze még koránt sem kell büszkének lenni a magyar fiatalok eredményeire, de valójában nem tudjuk tiszta szívvel azt mondani, hogy most romlott el minden. Amit egyébként az idősebb generációk tagjai akár a saját emlékeik alapján is értékelhetnek.

Ha politikai, illetve biológiai amnéziát kicsit félre tesszük, akkor valójában már az 1960-as években is az egyéni eredményeket díjazta az oktatás. Annak idején az egyetemi felvételen kedvezményt nyújtó szaktárgyi versenyek is az egyéni problémamegoldást favorizálták. A nagy oktatási reformként köztudatba vert új szelek által idefújt tesztalapú képességfelmérés elharapódzásával ez a helyzet valószínűleg csak romlott. A sablon-orientált eredménymérés ugyanis nem igazán kedvez az intuitív gondolkodásmód kialakulásának. Anélkül meg hibádzik a problémamegoldás képessége is. Mármint akkor, ha a problémát nem lehet belefektetni Prokrusztész szellemi ágyainak egyikébe. Ha ehhez még hozzájön a közös gondolkodástól távol tartó mérési rendszer, a fetisizált frontális oktatás, akkor a közös bölcsesség ötletei sem segítenek.

Ellenben tesztlapkitöltésre szocializáló oktatás még a frontális oktatással szakítva sem sok eredményt hoz. Aki nem hiszi, próbálja ki. A diákokból kialakult csoportocskákban nem egy esetben nem a probléma megoldásáról kezdődnek a viták, hanem a kiválasztandó válaszlehetőségek valószínűségeiről. Az egyéni tippeléseket a közös tippelés váltja fel. Megpróbálva kitalálni a teszt összeállítója által elvárt választ. Amiben valószínűleg nem kis szerepet játszik, hogy a tanuló értékelése továbbra is egyéni. No meg aztán, az egyéni, sablon alapján nem értékelhető válaszokkal csak a baj van. Felkészülést, egyéni döntést vár el a javítása a tanár részéről. A döntés megindoklásának a képességét, illetve az erre való hajlandóságot. Ellentétben a kipipálható kulcsszó-listákkal, illetve előre definiált „A,B,C,D” válaszokkal.

Amikor tehát a 2015-ös adatok alapján megállapítjuk, hogy a hazai diákság közös problémakezelése nincs az OECD-tagállamok átlagánál sem, akkor ez nem egy olyan eredmény, amin nagyon meg kellene lepődni. Könnyű szívvel még csak a jelenlegi kormányra sem lehet emiatt ráteríteni a vizes lepedőt. Mert a közleményekből rendre kimaradni látszik, hogy a 2015-ben 15 éves tanulók eredményeit szemlélhetjük. Ez azt jelenti, hogy olyan diákréteget vizsgál, akiket esetleg már 2003-2004 körül elkezdett idomítani az oktatási rendszer aktuális intézménye. Annak érdekében, hogy már az iskolaérettség felmérésekor megfeleljen az „ülj le, állj fel, egyél, aludj, tanulj, felelj” idomítási rendszernek. Olyan tanerők vezetésével, akik már akkor is a maradványelvű pedagógusképzésből szabadultak be az iskolákba.

Mérhetetlen tisztelettel az iránt a kisebbség iránt, aki igyekezett, és képes volt szakítani a tanárok tanáraiba szocializált ketreccel. Már csak azért is, mert ezeknek a tanároknak volt mindig köszönhető, hogy a diákok jelentős része jelentősebb sérülés nélkül képes átvészelni az iskolapadban töltött éveket. Megőrizve kíváncsiságot, a másik felé fordulás képességét, a közösséget építő szemléletet, és általában azokat az értékeket, amelyek hiányára aztán illik nagyon rácsodálkozni a későbbiekben. Mint például a jelen felmérés esetében is. Annak a felmérésnek az esetében, amely nem kis részben a várható elvárások változásaihoz való alkalmazkodás képességét hivatott felmérni. Amely várható változásokra az a tendencia látszik jellemzőnek, hogy a rutinszerű, leginkább betanított munkásként elvárt képességekkel szemben növekszik a rutintól eltérő helyzetek csoportos, illetve analitikus kezelési készségének a jelentősége.

Amikor a PISA-eredmények fényében értékeli valaki a jelenlegi kormány jelenlegi oktatáspolitikáját, akkor valójában nem feltétlenül a 2015-ös, évtizedes salakhalmokat görgető pillanatfelvétel a legnagyobb probléma. A jövő szempontjából sokkal nagyobb gondot jelenthet az a képzési gettósítás, amely a jövőt alárendeli az ipar pillanatnyi igényeit kiszolgáló középostoba szolgaréteg „kinevelésének”. Parragh László ajánlásával.

Ugyanakkor ezen egy szimpla kormányváltás sem segítene. Pont azért, mert a tanerők, a maguk beidegződéseivel, a szülőket nem feltétlenül partnernek tekintő, a diákokat egyénileg versenyeztető, a tanulókat a kényelmes tesztfeladatokkal minősítgető szemléletével maradnak. Kivéve a kivételeket. Akik arányáról már csak azért sem igazán van képe az átlag szülőnek, mert számára az iskola mindig az adott tanári kart jelenti. Meg azért sem, mert a tanároknak nincs „PISA-jelentése”. Holott talán az sem ártana. Ahogy egy széles bázisú politikai konszenzus sem ártana. A néhány évenként megrángatott iskola-, tanárminősítés-, és oktatás rendszere helyett.


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 20., hétfő

A soros Tudjukki válasza, annak értéke

A soros nemzeti konzultációval csak a baj van. A kormánynak is. Mert egy korábbi hír szerint a kormányfő kedvenc nyálverője is rákerült a szolgálatba helyezési névsorra. A legutóbbi hír pedig arról szól, hogy Soros György ment végig a kérdéseken. A saját honlapján, és tételesen.

Ugyanakkor valószínűleg kár lenne illúziókat kergetni. Egy vérbeli Orbán-hívőt a tények nem igazán ingatnak meg. Egy jól lefizetett hívőt sem. Egy egzisztenciálisan megzsaroltat sem. Ők azok, akiket a sorosozás önellentmondásai sem ingatnak meg. Ahogy korábban sem inogtak meg. Ahogy az sem zavarja meg a világképüket, hogy a kormányfő nyilvánvalóan lebecsüli a szellemi képességüket. Ugyanakkor azok, akik eddig sem igazán hittek a világ olyan leegyszerűsítésben, hogy Orbán egy szent és Soros maga az ördög, azok eddig sem áltatták magukat az egész konzultáció gyáván álságos lényegét illetően. Ehhez még azt sem kell feltételezni, hogy Soros egy angyal. Egyszerűen elég a tényeknél maradni. Akkor talán legalább Soros utazásai kapcsán nem ragadnának bele egy időgödörbe a nemzeti szócsövek.

A hívők szociológiáját különben jól illusztrálják a hatalmi reakciók is. A tételes cáfolatokkal nem tudván vitázni, Magyarország megtámadásáról kezdtek fecserészni. Holott Gulyás Gergely szövegének van egy gyenge pontja. Az, hogy a kormány nem azonos az országgal. Akkor sem, ha Orbán szerint neki van országa és nem az országnak van kormánya.

Soros tételes cáfolataival kapcsolatban ugyanakkor az is elmondható lehet, hogy közlése esetleg szintén tévedés volt. Nem a tényei miatt. Sokkal inkább azért, mert a tételesen cáfolható ostobaságok, csúsztatások immár többszörös cáfolatai, a vitaalap látszatát kölcsönözve, óhatatlanul felemelik a cáfolt tételeket is.


Andrew_s
Comments on Facebook

Étteremfoglaló: Gulyástól szotyis zacskóig

Olvasom, hogy „Gulyás Mártonék megszállták Zsidai Roy éttermét a várban”. Az alcím alapján azonban nem a menü ellen tiltakoznak, hanem szociális bérlakásokat követelnek. Valamint a korupció megszüntetését. Kicsit nem értem, hogy mi köze ehhez egy étteremnek. Még akkor is, ha köze lehet a nagy nemzeti korupciós játékokhoz.

A későbbi fejlemények közé tartozik, hogy Közös Ország Mozgalom és a Város Mindenkié csoport aktivistáira rázárták az éttermet, rendőrt hívtak, és Gulyásék most azon nyöszögnek, hogy korlátozták a személyes szabadságukat. Kicsit furcsán az a helyzet állt így elő, hogy az aktivisták nem akartak távozni, majd amikor, ezt is tudomásul véve, maradásra bírták őket, akkor azonnal menni akartak. Ezzel sikeres alakítást adtak a „Gyáva forradalmár” című, majd csak a jövőben esetleg megírandó, darab főpróbáján. Holott az teljesen világosnak tűnik, hogy az étterem alapvetően nem demonstrációs hely, hanem egy szolgáltatást végző vállalkozás. Ha bemennek, illetve demonstrálnak, és ezzel a szolgáltatást veszélyeztetik, akkor valójában Gulyáséknak ugyanúgy semmi keresnivalója ott, mint egy szerkesztőségben. Ettől még természetesen bemehetnek és demonstrálhatnak az aktivisták. Csak akkor kéretik a következményeket is vállalni. A kettő együtt jár. Akkor is, ha a törvényekkel nem ért valaki egyet.

Beleértve azokat a törvényeket is, amelyek legalizálják a nemzeti korruptokrácia működését. Azt sem vitatva, hogy az így kialakított törvényi környezetnek egy éttermet üzemeltető a haszonélvezője lehet. Alapvetően azonban annyiért bérli az ingatlant, amennyiért tudja. Erről lehet Gulyáséknak az a véleménye, hogy rendkívül olcsó árat szabott meg a kerületi önkormányzat. Csak, akkor, az nem teljesen világos, hogy miért nem az önkormányzathoz mentek tüntetni? Elvégre ők szabták meg a bérleti díjat. Ennek kialakításában játszhatott szerepet a személyi összefonódás, de akkor is az önkormányzat lett volna a logikusabb tiltakozási hely. Legfeljebb kisebb cirkusszal jár, gyorsabban hazazavarják az aktivistákat, és konkrétabban kiszámíthatóak a következmények. Ez pedig kétségtelenül nem az a felállás, ami szimpatikus lehet egy provokációs epizodístának.

Mert azért alapvetően aligha több az eset a szimpla provokációnál. Esetleg a puszta pótcselekvésnél. A korupció nem az a fogalom, amelynek megemlítésétől mindenkin a megdöbbenés lesz úrrá. Legfeljebb akkor, ha valaki azt állítja, hogy nyomát sem látta életében. Az is elég életszerűtlennek tűnik, hogy egy étterem feleljen a szociális bérlakások hiányáért. Ezen az alapon elég sok étterem félhet holnaptól az étterem-foglalóktól. Alkalmasint a szociális bérlakások ügyében is kézen fekvőbb lehetett volna az önkormányzat környékén aktívkodni. Az étterem elfoglalásával egyik cél sem látszik közelebbinek. A figyelem felkeltése pedig derék dolog. akkor, ha korábban nem ismert tényeket helyez a napra. Valamint nem csak egy-három napra. Amennyi hírnév kijár egy ilyen akciónak. Legfeljebb.

Az önkormányzat helyetti éttermi tiltakozás nagyjából beleillik abba a sorba, amely láncra a választások megnyerése helyetti, a választási rendszer kritikájával folalkozó, megmondások is felfűzhetők. Ettől még lehet csettintgetni, hogy most aztán jól megmondták. A csettintgetések szünetében azért tegyék legalább néhányan a szívükre a kezüket. Aztán saccolják meg, hogy a kormányváltást, mondjuk egy méternyire levőnek feltételezve hány milliméternyi előrehaladást hoz egy-egy ilyen akció? Aztán azt, hogy ezek az akciók jelentenek-e nagyobb előrehaladást, vagy az jelentett volna nagyobbat, ha összefognak az ellenzéki erők? Amitől különben Gulyás erőteljesen elzárkózni látszott korábban. Ami miatt, noha tudom, hogy nem túl szimpi vélemény, de akár Gulyás is elugrasztható a következő zacsi pirított szotyiért. Orbánnak.


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 19., vasárnap

Várszegi távozik, az üzenete marad

Fotó: H. Baranyai Edina / Kisalföld.hu
A Pannonhalmi Bencés Főapátság éléről távozik Várszegi Asztrik. A főapát Szent Márton ünnepén jelentette be lemondását. Búcsúbeszédében, amelyet a Kisalföld idéz, azért közreadott néhány olyan gondolatot, amely könnyedén túlmutathat a főapátság kerítésén. Ahogy a lemondás gesztusa is.

Márton püspök annak idején a szegények pártfogójává szegődött. Ahogy Jézus sem a gazdagok kizárólagos megváltójaként teljesített küldetést ezen a sártekén. Nem Jézus hirdette a vagyon alapján való megkülönböztetést, és aligha az ő tanaiból volt levezethető a búcsúcédulák intézménye sem. Ahogy, néhány politikustól eltérően, azt sem hirdette, hogy a gyermek megkülönböztetendő, illetve megkülönböztethető a szülők együttélésének módja alapján. Akkor is, ha különben a gyermek megbecsült családtagként, szeretetben nevelkedik. A főapát szerint „Márton nem csupán a Kr. utáni IV. században, hanem a mi XXI. századunkban is időszerű, mert a szegények, kiszolgáltatottak sokasága és valósága mindig kihívás”. Amihez hozzátehetjük, hogy sajnos a gyermekek szegénysége sem időszerűtlen. Mert a szegénységben felnövő, szegénységhez szocializálódó gyermekek száma is egyre több. A különböző kimutatások szerint hazánkban is.

Ez lehet kedves az önzés kormányának, de messze nem azonos azzal, amit Jézus tanított. Akkor sem, ha a kormányban van olyan politikai képződmény, amely magát kereszténynek nevezi. De akkor sem, ha a szociális gettóképzés politikáját megvalósító országvezetés hangosan üvölti magát kereszténynek. Ellentétben a pápával, aki november 19-ét a szegények világnapjának nyilvánította. A szegényekének. Nem az ilyen, vagy olyan szegényeknek, hanem a nélkülözőknek általában. Igaz, a lelki szegénység, a diszkriminatív embertelenség, alapján a hazai kormány is nyugodtan tekinthetné a saját világnapjának. Akár Erdő Péter, a menekülteket annak idején megvető, kiszolgáltató, illetve kizáró pap ajánlásával. Azonban Ferenc, az Orbán-Erdő párostól nyilvánvalóan elhatárolódó, pápa aligha erre gondolhat.

Ahogy emlékezhetünk: Várszegi Asztrik annak idején, a szükség idején, az apátság kapuinak megnyitásával üzent. Erdőnek, a kormánynak, és a keresztényeknek. Azt, hogy a kereszténység a cselekedeteken és nem a lózungokon keresztül nyilvánul meg. Most, a főapát lemondása kapcsán, kicsit nehéz nem gondolni arra, hogy némi politikai nyomás is közre játszhatott a döntésben. A hívők egyfajta kiéheztetésével bármikor zsarolható az, akinek a hithez való hűsége nagyobb, mint a kedv a politikai keresztények talpának nyalásához. Ha pedig elindul egy utólagos karaktergyilkolászás, akkor biztosak is lehetünk abban, hogy Várszegi útban volt az Orbán-Semjén páros fémjelezte társaságnak.

De addig, ellenkező gondolatok igazolása híján, vegyük komolyan a közölt indokot. Azt, hogy 27 év után időszerűnek látja a fiatalítást. Ami önmagában is példamutató hozzáállás lehetne nem egy vezető számára.


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 18., szombat

Heller és a Jobbik fényezése

Forrás: Wikipedia / By Arild Vågen
A Jobbikkal való választási összefogás kérdése búvópatakként bugyog elő néha az ellenzék köreiben. Heller Ágnes, a baloldal és a Jobbik összefogásának lehetőségeit latolgatva ugyancsak megszólalt. Valószínűleg nem kellett volna. Nem cenzúrális, hanem ésszerűségi okokból. Mert óhatatlanul felmerül az elmélet és gyakorlat viszonyának a kérdése.

Mert elméletileg, az elmélet pont olyan, mint a gyakorlat. Gyakorlatilag azonban egészen más. Alighanem ez az, ami miatt a történelem többször bebizonyította: a remek elméleti modellek keserűséget és kudarcot fialnak a gyakorlatban. Ennél már csak az szülhet nagyobb problémát, ha az elmélet, illetve a puszta jó szándék, szakemberei olyan nimbusszal rendelkeznek, ami miatt nehéz szívvel cáfolják, ignorálják őket. Ilyen eset volt az, amikor az előző választás hajrájában elkezdődött az értelmiség levelező tagozatának ébredése. Melyben, aláíróként Heller Ágnes is részt vett. Ami nem lett volna baj, ha nem veszi senki komolyan. De a 2013-as, majd a 2014-es évek választási előkészületei azt mutatták, hogy az ellenzék igen szép sikereket ért el abban, hogy felüljön a saját retorikájának. Ebben pedig, amlékeim szerint nem kevés szerepe volt, hogy a neves filozófus elég sokszor nyilatkozott a médiának is. De ebben tévedhetek is.

A mostani megnyilatkozás azonban aligha szerencsésebb helyzetet teremt. Azt ugyanis, történelmileg, senki nem vitatja, hogy az „Amerikai Egyesült Államok és Churchill is együttműködött Sztálinnal, mert volt valaki, akit le kellett győzni”. Azonban ebből elég bajos, szinte már ostobasággal határos lehet mélyreható következtetéseket levonni a Jobbikkal való összefogást illetően. A világháború körülményei között földrajzilag meglehetősen elhatárolható országok vettek részt. Ha tegyük fel a Jobbikkal összefogó erők megtartják a maguk „Jaltáját”, akkor az országot, Orbán elzavarását követően miként szeretnék felosztani? Heller vajon mit javasolna? A Dunától balra a baloldal, és jobbra a Jobbik? Esetleg az Orbán nélküli Fidesszel? Alkalmasint persze ez az Orbán nélküli Fidesz is felvetne néhány kérdést az említett esetben. Akár azt is, hogy mennyire maradna Fidesz? De azt is, hogy akkor Heller szerint eljönne a nagykoalíciós Kánaán?

Minderre azt mondani, hogy Orbán nem Hitler, Vona nem Sztálin és az egész csak egy „funkcionális hasonlat”... Elméletileg lehet. De a gyakorlatban azért mégis csak ki kell nyitnia az országnak a választás másnapján is. Ahogy elméletileg az is lehetséges megoldás, hogy a filozófus-asszony nem foglalkozik olyan mellékes esetekkel, mint az abszolút többség hiánya. Bárki részéről is nyilvánuljon az meg. Azért a gyakorlatban nem bánnám, ha a választásokon induló pártoknak nem csak valamiféle fatalista forgatókönyvük lenne. Már csak azért is, mert egy küldetéstudattal meghibbant politikusunk van már. Éppen azt kellene leváltani. Lecserélése egy másik, hasonlóan „felkészült” politikussal aligha nyújtana megnyugtató megoldást.

Miközben azt sem érzem igazán jó megoldásnak, hogy a közelmúltat is jobb lenne a feledés függönye mögé zúzni. Apróra. Mondván: a zsidósággal kapcsolatos korábbi kijelentések ugyan szégyenletes jobbikos fellángolások voltak, de ne foglalkozzunk velük. Amiről az a helyzet jut eszembe, amikor Csurka antiszemitizmusát az „írói munkássága” részeiként aposztrofálták. A hatalomban érdekelt akkori MDF-vezetők. A Jobbik esetében, talán mert Simicska pénzét másként nem kapták volna meg, kétségtelenül elindult egy „cukiskodó” kampányvonulat. A legszembetünőbb megnyilatkozóik részleges kirakásával. Amolyan Jobbikok kialakításával. De azért a rasszizmus nem esik messze a fától. Jól példázza ezt az, hogy a sajtóértesülések alapján, Lengyelországban a Jobbik is képviseltette magát a „fehér Európát” hirdető széljobbos felvonuláson. Alelnöki és ifjúsági tagozati szinten. Talán mert a jobboldali radikalizmust sem lehet elég korán kezdeni. A kis cukik.

Ettől függetlenül, természetesen, lehet Heller Ágnesnek az a véleménye, hogy mindez szóra sem érdemes. A baj az lehet legfeljebb, ha az ellenzék komolyan veszi. Fenntartva azt a véleményem, hogy aki szerint esélytelen egy Fidesz-Jobbik koalició, az szedjen más porokat. Ahogy az LMP bevonódása sem lenne különösebben újdonság. Egyfajta, a Jobbikot is kooptáló, nagykoalíció különben már korábban is kirajzolódni látszott. Így Heller Ágnes is lehet, hogy csak az idők szavát hallja? Bár Jaltában mintha hiányzott volna Hitler ültetési kártyája. Ahogy a Hitler nélkül nemzetiszocialista párté is.

Ja, bocs. Az csak egy jelképes hasonlat volt. Hol is lesz akkor Jobbik-ország, illetve Fidesznia határa? Valamint hol lesz a helyük a nagy kiegyezők szerint a többieknek?


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 15., szerda

Szijjártó lett a konzultáció csicska-hangja

A nemzeti ellenségkeresés konzultatív bizonyítványa, a jelek szerint, nem túlságosan kelendő. Ahogy a küldetéstudattal megvert önfelkent vezér sem bízik talán már annyira a saját meggyőző erejébe. De az is lehet, hogy a küldetéstudat olyan szintjére lépett, amikor szerinte az egyszerű állampolgár már nem méltó, hogy a hangját hallja.

A legújabb hírek alapján kirajzolódó a kép legalábbis erre utalhathat. Az ugyanis nem nagy újdonság, hogy a Fidesz telefonos kampányba kezd. Eddig azonban többnyire Orbán Viktor volt az, aki a robotpapagájnak kölcsömözte a hangját. Miniszterelnökként, és a Fidesz elnökeként próbálva eljátszani a politika kiérdemesült porszívóügynökét. Annak érdekében, hogy eladja az éppen aktuális kampányra beizzított éppen érvényes mondandóját. Ha mégsem csak Orbán Viktor beszélt eddig a Fidesz nevében, akkor is meglepő lehet, hogy egy alapvetően belpolitikai téma szajkózására a külügyekért felelős minisztert kérik fel. Márpedig a sorosozó konzultáció telefonos népszerűsítése esetén ez látszik kibontakozni. A Fidesz ellenségkeresésének magyar hangja, a jelek szerint Szijjártó Péter lesz.

Amiből több dolog is következhet. Az egyik maga a telefonos kampány puszta létéből sarjad. Az, hogy a kormánytagi megítélések szerint többen használják a szemetesveder bélelésére a konzultációs kérdőívet, mint ahányan visszaküldik. Így, felmérve a visszaérkezések ütemét, talán rájöttek: olyan kevesen küldik vissza, hogy egy hihetőnek látszó számot már hazudni sem lehet. Ellenben, ellentétben egy valós népszavazással, legalább biztosak lehetünk abban, hogy mindenki azt mondhat a konzultációról, amit akar. De legalább mindenki azt hisz el róla, amit akar. Így az is lehet igaz, amit Hidvéghi Balázs mondott, a hír szerint, indoklás gyanánt. Eszerint a kezdeményezés indokola, hogy „a magyar emberek hangjára és kiállására minden eddiginél nagyobb szükség van”. Ami egy kabarészám felvezetője is lehetne.

Egy robotpapagájos hívás bevetése ugyanis éppen azt jelenti, hogy egy ember fog megszólalni. Az, aki felmondja a terjeszteni kívánt szöveget. Így azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a külügyér az egyetlen magyar ember, akinek a hangjára számít a kormányfő. Többesszámban. Ami kritika lehet Szijjártó felé is. Leginkább abban az értelemben, hogy ezek szerint őt találták legalkalmasabban, hogy egy, a tárcájától messzebb eső almát is jóizűen elfogyasszon. Igazolva azt, hogy a beosztás nem válik vízzé. Az egykori személyes szóvivő megmaradt, ami volt. Orbán személyes szóvivője. A miniszterelnök hatalomharácsolását látva, ez a kormányfői csicska eufémisztikus megfelelője is lehet. Akár.

Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 11., szombat

Hazai mérleghinta politika

Azt hiszem, talán nem vagyok egyedül, amikor esetenként a szórványos hírolvasást választom. Mármint akkor, ha a hírek elkezdenek egyoldalúvá válni. Aztán eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi: egy-egy hír olyan, mint cseppben a tenger. Esetleg az utolsó csepp, amitől elindulnak a gondolatok. Nem egy esetben a már korábban körbejárt utakon.

Valami ilyesmi érzéssel olvastam, hogy Békesi László korábbi pénzügyminiszter egy nem igazán optimista elemzést írt a jelen állapotokról, illetve a választás kimenetéről. Függetlenül attól, hogy az ATV-ben nyilatkozó politikus írása közel egy hónapja jelent meg. Beleértve azt az óvatosságot is, amellyel a következtetések helyességét a választások fogják igazolni vagy cáfolni. Az óvatosság indokolt, mert könnyedén válhat önmegvalósító jóslattá egy olyan következtetés, amely a Fidesz bebetonozódását sejteti. Akkor is, ha egyet lehet érteni a Békesi által említett tendenciákkal. Ahogy azzal is, amely állapotról a „Függetlenség napja” című film juthat az eszünkbe. Ha emlékszünk, abban van egy olyan jelenet, amikor a megszállást előrevetítő főszereplő olyasmit említ, hogy először a kulcspontokat foglalják el a megszállók.

Békesi „a pénztől kezdve a médiáig, működő infrastruktúrával és szervezetekkel” Fideszt említ. Ami valóban azt jelenti, hogy a kulcspozíciókat már megszállta a kormánypárt. Már csak azért is, mert ehhez hozzátehetjük az informális megfélemlítés olyan rendszerét is, amely a formális lehetőségekkel egütt már évek óta az erőszaktétel technológiáját idézi. Még az előző választások előtti időkből. De ez nyilván csak az egyik gondolati sor, amelyen elindulhatunk, ami felidéződhet. A másik az, ami szintén a korábbi választás korából köszönhet vissza. No, meg a gyarmatbirodalmak korából. Ami nem más, mint minden olyan tendencia formális, illetve informális erősítése, amellyel fokozható az ellenérdekelt felek közti megosztás. Ehhez, sajnos, nem kell hazánkban sok. Bőven elég egy kézfogás ezzel, egy gesztus annak, egy félmondat erősítése ettől, egy látszatmártírrá tétele amannak. Ez, a megfigyelhető kamupárt-képzési aktivizmussal teljesen megfelel a Fidesz populistáinak. Alkalmasint a Jobbiknak is.

Már csak azért is, mert a populista alapretorikában egyre kisebb a szakadék a Jobbikot időnként jobbról előzni kívánó orbáni lózungok, és a jobbszélről középre cukiskodó Jobbik közt. Így, noha ezt jelenleg mindkét oldalon ki kérik olykor maguknak, elég nehéz elhinni: nincs alapja egy Fiesz-Jobbik koalíció lehetőségének. A hatalom ugyanis nagy úr. Amellett, hogy a szenteknek is maguk felé hajlik a kezük állítólag. A szenteket meg nem a politikában kell szerintem keresni. Valahogy ezért nehéz felednem az LMP egykori vezetőinek azokat a gesztusait, melyekkel sokkal inkább a Fideszt erősítette, mintsem egy pozitív üzenettel állt volna elő. De legalább kevés csalódást okozhattak. Mert ez az a párt, amely a kezdetektől elnyerhette volna a feketeöves önszalámizó és –megosztó párt, nem annyira, büszke címét.

Emellé odatehetjük az orbáni kézfogást Szegeden, az egyre inkább hamvába haló MSZP-ambíciókat, a programtalanság haláltusájában is egymás köldökszöszébe vájkáló politikusokat, a Momentum nem kicsit zavaros ötletelését, illetve a Krétakör kötnyékéről közprovokatörré vált közszereplő pótszereplős kampányát. Alig különbözik a helyzet attól, ami a 2014-es választások előtt is odavezetett, hogy a Fidesz vezetése nyugodtan elugraszthatta az esedékes slapajokat a következő adag szotyoláért. Alig kell tenniük valamit ahhoz, hogy az ellenzék felszámolja önmagát. Holott már júliusban is látszott: az idővel és egymással vannak leginkább csatában.

Amiről Békesi, mint komoly politikus nem szólt, az a kérdés továbbra is ott vibrál ilyen körülmények között a levegőben. Az, hogy a jelen közállapotok kialakulásában mennyi a tervezettség, és mennyi a spontán ostobaság. Miközben valójában nem is tudom, hogy melyik lehetőség a rosszabb. Az, hogy az ellenzéknek nevezett massza nem egy prominense lefeküdt a kormánynak, vagy a maguktól is csak erre futja. A választékot a hatalmi őrültek, az udvari bolondok, és a banánhámozási verseny veszteseinek körére szűkítve.


Andrew_s
Comments on Facebook

2017. november 7., kedd

Szavazás a diktatúráról és az önrendelkezés joga

MTI Fotó: Rosta Tibor
Gyurcsány Ferenc aláírások gyűjtését kezdeményezte, illetve ezt a kezdeményezést jelentette be a közelmúltban. Erre, szinte várhatóan, felbolydult a közvélemény egyébként sem csendes, de a zaklatásos ügyekkel jól ellátott hangyabolya. Jöttek a különböző minősítések, illetve minősítgetések. Besorolva a kezdeményezést a nemzetellenességtől a Fideszt erősítő gumicsontig sok mindennek. Holott nem is annyira újdonság a választójog életvitel alapján való korlátozása. Mégis, talán ennek ellenére, vagy éppen ezért, érdemes megállni a kérdés előtt.

A kérdés egyik vetülete az, hogy mennyire mérhetők egyfajta kettős mércével azok, akik állampolgársággal rendelkeznek. Ebben a kettős mércében a jelenlegi kormány igazi élsportoló. Ha figyelembe vesszük, hogy a környező országok kettős állampolgárai akár levélben is kielégíthetik Orbán Viktor szavaztatás iránti igényét, míg a gazdasági exodus kivándoroltjaitól ezt megtagadni látszik a hatalom. Holott az utóbbiak nem beszerzés, illetve bejelentés, hanem a jelen országhatárok közti születés jogán rendelkeznek állampolgársággal. Ugyanakkor az egyre pártállamibb Fidesz-kormány ezirányú kettős mércéje teljesen indokoltnak látszik. A határ környéki támogatások révült mosolyú, de számító osztogatása nyomán talán joggal vár el némi hálát a kormány. Ugyanakkor a gazdasági exodus kivándoroltjai talán korántsem gondolnak olyan jó szívvel a jelenleg korruptokráciára, mint amennyire megérné Orbánnak, ha szavazni hagyná ezt a több százezres sokaságot. Nem jogilag, hanem gyakorlatilag. De ez egy elég lerágott, jól ismert csontja ennek történetnek. Voltaképpen az érthető kevésbé, hogy a jelenleg román, szerb, szlovák szlovén, ukrán, és más környező. területeken élők szavazati jogáért olyan vehemensen kiálló decibelmagyarok miért nem szerveznek százezres tömegtüntetést az Angliában, Németországban, Ausztriában, Ausztráliában élő kivándoroltak hasonló jogainak védelméért. De egy hithű orbanistának már a kérdés feltevése is szentségtörés lenne.

Az eredeti kérdés másik vetülete az, hogy milyen mértékben dönthet valaki egy olyan kérdésben, amelynek közvetlen következményeit nem viseli. Mert az, aki életvitelszerűen nem a jelenlegi határok között él, de dönt az ország vezetésének kérdésében, az valójában egy felelősségvállalás nélküli döntést hoz. Függetlenül attól, hogy az így kapott szavazatok milyen mértékben döntik, illetve nem döntik el a választás tényleges eredményét. Ahogy természetesen attól is függetlenül, hogy a helyi segédvezérek szavára Orbánra, illetve, esetleg dacból, éppen ellene szavaznak. Levélben. Mint igen komolyan ellenőrizhető, és minden tévedést kizáró, és csalásra még véletlenül sem módot adó lehetőséggel élve. Abban különben szinte biztos vagyok, hogy a Gyurcsány Ferencet most támadók erősen ki kérnék maguknak, ha más szeretné eldönteni, hogy a saját költségükön hol, mit, illetve kivel vacsorázzanak, milyen hűtőszekrényt vegyenek, kivel bújjanak ágyba. Mely utóbbi paraméterek tekintetében akár ötletbörzét is lehetne szervezni. Megszavazva, hogy az életvitelszerűen nem itt élők szavazati jogáért agitálók kivel éljenek együtt, illetve kivel töltsék az éjszakát. Az utóbbi eredményétől aggódva, mégsem szeretnék ilyen ötletbörzét. Sajnálnám azokat a jobb sorsra érdemes négylábúakat, akik esetleg felkerülnének a listára.

Ugyanakkor a kérdést, mármint a határon túlról csak turistaként erre járók szavazati jogát, az előzőek nyomán, az önrendelkezés kérdésének oldaláról is érdemes megnézni. A mondás szerint az rendeli a zenét, aki fizeti a prímást. Világosan jelezve, hogy a közösségi költségviseléshez kötődik annak a jognak a gyakorlása, hogy ki legyen a prímás. Amikor egy alapjában felülről jövő kezdeményezésként ezt a jogot korlátozzák, illetve elvonják, a döntés következményével nem közvetlenül szembesülők kezébe helyezik, az ezt az önrendelkezési jogot sérti meg. Alig különböző módon, mint amikor a gyarmatosítók döntöttek a gyarmatokon élők sorsáról. Így akkor, amikor a Fidesz keresztül vitte a vendégszavazások lehetőségét, akkor voltaképpen belekezdett abba a belső gyarmatosításba, amelynek eredményeivel nap nap után szembesül az aki nem az Orbán-hittől fátyolos szemmel olvassa a haverok, és családtagok hirtelen meggazdagodásának sikertörténeteit.

Amellett, talán az sem teljesen véletlen, hogy alapvetően az autoriter rendszerek azok, amelyek minél jobban igyekeznek korlátozni az alattvalóvá alázott polgárok önrendelkezési jogát. Mert ettől, illetve közösségi ellenőrzéshez való jogtól a diktátoroknak van a legtöbb félni valója. Nem véletlen tehát az, hogy igyekeznek lenyomni az ezt korlátozó törekvéseket a híveik torkán. Amelyre kiváló eszköz a választójog, illetve a magyar származás öntudatos megélési lehetőségének összemosása. Holott ez alapvetően két külön halmaz. Egy érzelmi, illetve egy közjogi halmaz. Az összemosási törekvés pedig a történelemben szinte biztosan jelezte eddig is a diktatúrákat.

Így, annak ellenére, hogy aligha várható közjogi következmény a választásokig, talán mégsem teljesen hiábavaló a kérdés feszegetése. Annak minden estere mércét képes állítani, hogy ki, illetve mennyire pártolná az ország valós lakosai önrendelkezési jogának csorbítását. Úgy mellékesen.

Andrew_s
Comments on Facebook