2014. március 31., hétfő

Fülkehipotézis

A választások titkosak. Ez jogilag még akkor is így van, ha a jogszabályok a kormányzatnak látszanak lejteni. Akkor is, ha az EBESZ-nek is vannak fenntartásai. De akkor is, ha az Európai Néppárt elnöke szerint a demokrácia elől menekül az, aki a demokratikus választójog maximális alkalmazását sürgeti. Ugyanakkor számos pletyka kezdett keringeni arról, hogy a titkosságot mivel gondolják kijátszani.

A pletykáknak jogi alapjuk természetesen nincs. De kár lenne figyelmen kívül hagyni, hogy a jelenlegi köztársasági elnök éppen azzal vált ismertté egy jogilag titkos szavazás kapcsán, hogy vakond-vadászatot tartott. Megpróbálva lefülelni azokat, akik nem a Fidesz köztársasági elnök-jelöltjére, Sólyom Lászlóra voksoltak. Talán ezek az Áder Jánoshoz köthető emlékek is hozzájárulnak ahhoz, hogy amikor Ózdon felröppent a pletyka a fülkeműveletek ellenőrzéséről, akkor korántsem biztos azok elsüvítése a semmibe. Márpedig a VS.hu közlése szerint éppen erről a pletykaindulásról van szó abban a városban, ahol legutóbb közmunkásokkal tépették le az ellenzéki plakátokat. Eszerint a „közmunkások között terjed, hogy a Fideszre leadott voksaikat le kell majd fényképezniük, ha meg akarják tartani az állásukat”. S miközben lehet azon vitatkozni, hogy az adott pletyka mennyire megalapozott, korántsem biztos az informális megalapozatlansága. A kiszolgáltatottsággal visszaélve lehet olyan helyzetet teremteni, amiben valaki akár az ilyen, különben törvénytelen, elvárásoknak is meg akar felelni. Akkor is, ha így, konkrét formában egy vezető sem lesz hülye kijelenteni.

Így könnyen lehet, hogy az ellenzéknek az informális nyomásgyakorlás kijátszására is fel kell tudnia készíteni a választókat. Arra, hogy akaratuk ellenére ne lehessen szavazatukat orientálni. Még ilyen, látszólag nyilvánvalóan törvénytelen megoldásokkal sem. Nem feledve, hogy magának a pletykának is lehet szavazatorientáló hatása. Ha például valaki, az ilyen elvárásnak nem akarván eleget tenni, a vélt elvárás miatt otthon marad. Az alacsony részvételi arány pedig nyilvánvalóan a kormányzatnak kedvezne. Tehát, az érdekeltek körét vizsgálva korántsem biztos, hogy csak egy ártatlan pletyizésről beszélhetünk. Még akkor sem, ha a valós forrást nincs ember, aki leleplezné. A hatása azonban mérsékelhető. Látszólag azzal, hogy minél többször hangoztatják a fülke magányát, illetve a kontroll törvénytelenségét. Az említett informális nyomásgyakorlás ellen azonban ez édeskeveset használ. De még erre is lehet egyfajta védelem. Még akkor is, ha a vélt elvárást szinte valósnak éli meg valaki.

Ez a lehetőség különben a választási törvényekből adódik. Sajátos módon a technikai lebonyolítást szabályozó passzusokból következően. Azok ugyanis lehetővé teszik, hogy a kuncsaft tévedjen. Tévedés esetére biztosítva az elrontott szavazólap egyszeri cseréjének lehetőségét is. Amennyiben, puszta hipotézisként, a fotózásnál maradunk ezzel úgy lehetne megkerülni a kérdést, hogy természetesen elsőre behúzzák az „X”-et a Fidesznek. Majd lefényképezik a szavazólapot az elvárásnak megfelelően. Ezután még egy helyre szavaznak, és ezzel érvénytelenné teszik a szavazólapot. Majd a rontást jelezve kérnek egy másikat, amit már tetszés szerint tölthetnek ki. A szavazatokat később összesítő bizottsági tagoknak ettől persze lehet, hogy megemelkedik a nyugtatófogyasztása. De ez nyilvánvalóan már nem a választási rendszer kérdéskörébe tartozik. Orbán Viktor szerint pedig amúgy is talpra állt az egészségügy. Ahogy révbe ért a foglalkoztatáspolitika is.

Az utóbbi kapcsán persze felmerülhet akár az is, hogy amennyiben annyira révbe ért, akkor miért lehet a választást akár érdembe befolyásolni tudó, egzisztenciálisan kiszolgáltatott közmunkás-réteg? S amennyiben a közrabszolgák olyan hálásak a baksisért, akkor miért érhetné meg akár csak az említett pletykával is orientálni a szavazatukat? De ezek éppen olyan hipotetikus kérdések, mint az említett hipotetikus, szavazási forgatókönyv. Ami nem is lehet más, mint puszta gondolatkísérlet.

Andrew_s

2014. március 30., vasárnap

Opera-pánik Orbániában

Fotó: Marjai János
2014. március 30. –án az ellenzéki összefogás is megtartotta a maga nagygyűlését. Az Operánál. A beszédek elemzésére ugyanaz igaz, ami az egy nappal korábbi Orbán-beszédre. Mivel szintén az utolsó kötőszóig vaskosan meg fogja mindenki magyarázni, továbbra is inkább a körülmények lehetnek érdekesek.

Amibe sajnos az az előzmény is beletartozik, hogy a korábbi gyűlés ugyanitt, az Alaptörvény kritikája gyanánt, nem igazán sikerült ütősre szervezetten. De ezt már 2012-ben is emlegettem, és már lefolyt némi veríték azóta az ellenzék görcsös erőlködései, elitista köldöknézései nyomán. Annyira sok, hogy töredelmesen bevallom: nem vártam annyi résztvevőt a mai gyűlésre, amennyi végül összejött. S gyaníthatóan ez cseppet sem lehet megnyugtató a kormányzat részére. Nem is annyira az írásaimat illető egészséges beképzeltség miatt, hanem inkább azért, mert az emberek jócskán megtelt hócipőjét sejteti. Különösen, ha figyelembe vesszük a kormányzati pénzek nem igazán az ellenzéki buszkirándulások irányába zajló becsatornázását. Ellentétben például az egy nappal korábbi kormánypárti megmozdulásokkal, amelyekre előre elkészített Fidesz-transzparensekkel szolgálták ki a megjelenő spontán, párt-semleges tömeget.

Erre persze joggal mondhatná valaki, hogy: miként kerül a békemenetes bakancs az ellenzéki asztalra? A megfejtést Joseph Daul szolgáltatta, aki tegnap Orbán Viktor előzenekaraként lépett fel. Olyan fideszizmusokat világgá engedve, amelyek alapján még az a kérdés is felmerülhetett, hogy vajon valóban azt, és olyan szövegösszefüggésben mondta-e eredetileg, ahogy azt az esetleg papírból dolgozó fordító közölte a megjelent népszegmenssel. Az ellenzéki összefogással kapcsolatban azonban külön is megnyilatkozott. A hirTV-nek adott, vasárnap sugárzott, interjúban Daul már azt is tudni vélte, hogy bírálandók a választási csalást vélelmező baloldali nyilatkozatok. Az Európai Néppárt elnöke szerint a bírálatok oka az, hogy az ellenzék fél a demokráciától. Amely kijelentéssel azért van pár probléma. Az egyik az, hogy az ellenzéki gyűlés még sehol nem volt, amikor az említett interjút rögzítették. Ezt Joseph Daul EU-parlamenti honlapjának sajtó-szolgálati szekciójából tudhatjuk. Konkrét, az egy nappal később megtartandó rendezvényen majdan elhangzó vádakra tehát aligha reagálhatott.

Ellenkező esetben sokan szeretnének azt hiszem abból a szerből részesülni, aminek segítségével a Lottó-számokat is előre láthatnák. Az általános gyanúkkal kapcsolatban pedig akár az EBESZ-hez is fordulhatott volna szaktanácsért. A magyar választásokkal kapcsolatos kételyeket ugyancsak tartalmazó vezetői összefoglaló publikus, bárki által elolvasható. S alig valószínű, hogy a nemzetközi testületet a demokráciától való félelem mozgatta volna. Különösen, mivel számos ponton éppen a demokráciát féltik a magyar választási törvényektől. Az azonban kétségtelen, hogy akár megvezették Joseph Daul-t, akár csak szimplán be volt tintázva, elég sajátos felütést adott az ellenzéki gyűlés értékeléséhez.

Tulajdonképpen felértékelve ezt a mai, Operaház-közeli összejövetelt. Amennyiben ugyanis megvezetés eredményeként mondta, amit mondott, akkor nyilvánvaló, hogy igen komoly pánikban lehet az a hatalom, amelyik ezt a manővert is bevállalja. Még akkor is, ha esetleg csak szótlanul nézi, amint talpasai és mikrofonállványai elvégzik a piszkos munkát. S a megvezetésbe most azt is belesorolnám, ha Orbán Viktor úgy hívta ide a Fideszt is még tagjai közt tudó Néppárt vezetőjét, hogy: „Apa! Bántanak! Védj meg!” Amely képbe beleillik az, ahogy Orbán Viktor, a demokráciákban különben nem ismeretlen viták elől megfutamodott. Azzal, hogy őt csak ócsárolni akarják, és nem vitatkozni vele. S alighanem tényleg bántalmazásnak, a tekintélye elleni összeesküvésnek gondolhatja az ellenzék puszta létének a tényét is. Ami, lássuk be, olyan tőkét biztosíthat az ellenzéknek, amire alapozva lehet eredményes kampányfinist lefolytatni. Magához a nagygyűléshez is kedvező körülményeket teremtve.

Amellyel kapcsolatban megjelentek az első Fidesz-béli reakciók is. Röviden és tömören. Egyetlen mondatban: „Reménytelen politikusok kétségbeesett vádaskodását hallhattuk, de továbbra sem kaptunk választ a Gyurcsány-koalíció egyetlen tagjától sem arra, hogy honnan vannak Simon Gábor százmilliói”. Ami némi, talán a kapkodás szülte, szerepzavarra vall. Simon Gábor ellen ugyanis érvényes eljárás van folyamatban. Még akkor is, ha például a hamis útlevelek ügyében alighanem lufit hámozott a koncepciós csapat. Ez azonban nem változtat azon, hogy a labda az eljáró hatóság térfelén pattog. Hacsak a Fidesz nem sorolja magát ebbe a körbe, akkor túl sok köze nincs az ügyhöz. A hatóság majd kiköhögi a maga válaszát, és az ügy további fordulatai majd annak függvényében alakulnak. Ettől persze még lehet a politikai felelősséget firtatni az ügyben. De annak a pártnak a részéről, amelynek kebeléből útnak indult a „floridázás”, amelynek vezér-lányi lagzijához extra kátyúzás is dukált, talán nem szerencsés politikai felelősségről prédikálni.

Sem bort, sem vizet. Már csak azért sem, mert a hatalom részére mindig erősebb a válaszadási kényszer. Például a polgármesterek, államtitkárok, vagy akár a miniszterelnök vagyonosodásával kapcsolatban. Mármint demokráciában. Amikor tehát Orbán Viktor elmenekül a kérdések elől, és szereptévesztő ostobaságokkal csepülteti az ellenzéki gyűlést, akkor lehet, hogy a miniszterelnök pánikol a demokráciától? Vagy ezt a menekülést „elfelejtette” elmesélni Joseph Daul-apunak?

Andrew_s

2014. március 29., szombat

Orbanikus dikta-demo-túra

A választásokig még van pár nap. Tehát teljesen világos, hogy itt lenne az érvek ütköztetésének az ideje. Orbán Viktor meg is kezdte a miniszterelnöki vitát. Hű híveinek körében elmondta téziseit. Gazdaságról és csillagjóslásról egyaránt. Ellenfelek és moderátor nélkül nem kunszt. Meg nem is vita. Csak amolyan kádári szólamparádé.

Orbán Viktort azonban ez aligha zavarja. A vitákat amúgy is rosszul viseli. Ahogy a spontán tömeget és a spontán kérdéseket is. Egy vezérnek azonban ilyesmivel nem is kell törődnie. Nekem meg azt hiszem a beszédének az elemzésével nem kell foglalkozni mélyebben. Ezt amúgy is sokan meg fogják tenni. Az utolsó névmásig kielemezve a szöveget. Már akkor, ha érdekesnek tűnik az elemzés. Mert azért sokat az orbáni beszédekkel azért általában sem kell foglalkozni. Alig volt még olyan szólama, aminek az ellenkezőjét ne állította volna. Attól függően, hogy a politikai haszonszerzés szempontjából mi lehet az éppen aktuálisan megfelelő verzió. Amely politikai haszonszerzés alapvető mozgatórugója a „minden hatalmat Orbán Vikikének” rigmusát toporzékoló örök második. Aki még abban sem lehet biztos, hogy a pártjában, a látszat ellenére, övé a valós hatalom. A valós Orbán Viktor pedig szinte biztos lehet benne, hogy nem. A valós hatalmat alighanem ott kell keresni, ahol a haknija pénzügyi arany-forrásának kulcsát őrzik.

S ebből a szempontból a beszéd körülményei alighanem sokkal beszédesebbek lehetnek, mint az, amit a miniszterelnök valójában mondott. Amit mondott az ugyanis nem csak az elemzők szájából, hanem a vízcsapból is folyni fog egy darabig. Annak ellenére, hogy gyakorlatilag az eddig is sokszor megkoptatott fordulatok újabb variációi adták a zömét. Tehát a körülmények, melyek közül mindenképpen érdemes arra a tömegre vetni egy pisla tekintetett, amely a szószéke előtt tapsolt a Hősök terén. S amelynek számosságát tekintve úgyis meg fog indulni a számháború. Mellyel kapcsolatban érdemes lehet felidézni a Hősök terének fizikai terhelhetőségét illető korábbi számításokat. Amelyek alapján negyedmillió embernél többet fizikailag is bajos lehet arrafele elhelyezni. Amikor tehát a tudósítások ennél százezrekkel nagyobb számokkal kezdenek dobálózni, akkor érdemes lehet azt a tudósítást az „ignore on” kapcsolóval ellátva továbblapozni. De a méret nem is mindig a lényeg.

Így az említett tömeget alkotók számától függetlenül figyelemre méltó lehet arra a skandálásra, és transzparenses performanszra is odafigyelni, amit előadtak. „Orbán Viktor, a szupersztár” jeligére, számos példányban előterjesztve a Vezér füle elé. Esetleg szeme elé. Transzparensen. Amikor ugyanis olyan szövegek kerülnek elő, hogy „Vezess Viktorunk, s veled indulunk, küzdelemre hív az élet, hadd kövessünk benne téged!”, akkor riadtan kezdhetünk körülnézni. Még nem a csendőrség, illetve az AVH valamelyik szellemi utóda miatt, hanem a filmgyári rendészt sejtve a közelben. Abban a hitben, hogy egy történelmi filmkomédia forgatására tévedtünk. Egy olyan film forgatására, amely a Rákosi-korszak mai átiratát, esetleg az 1970-es évek romániai viszonyait kívánja karikírozva átültetni a mai Magyarországra. Már akkor, ha Tölgyessy Péternek van igaza, és a kádárista, illetve bolsevik mintákat nem a kormányzat közelében kell keresni. Amennyiben viszont nem az említett filmforgatás statisztái gyűltek össze, akkor mégis csak a bolsevik személyi kultusz világába keveredtünk. Miközben a fenti szlogennel házaló Békemenet becsattog a Hősök terére. Megtámogatni tömeggel a Vezér optikai letekintését az ő népére.

Az a Békemenet, amiről azt állítják a szervezők, hogy pártsemleges és civil szerveződés eredménye. Minden esetre érdekes civil szerveződés az olyan, aminek a buksiját miniszteri szinten simogatja meg egy kormányzati szereplő. S amennyiben a soraiban miniszteri szinten képviselteti magát a kormány. Mert 2014. március 29.-i menetben meg is szólaltatott Hende Csaba még nem mondott le. Amellett a pártsemlegességgel is lehet probléma, amennyiben a kormánypárt tagjai és lekötelezettjei az első sorban menetelnek. Ha pedig mégis kétségünk támadna, akkor az internet siet a segítségünkre. Amennyiben a Nyugat.hu a Facebook-oldalán közöl olyan képet, amelyen világosan látszik a békemenetelőknek szétosztogatott Fidesz feliratú táblák halma. Azonban ez a bizonyos kép nem csak emiatt lehet figyelemre méltó. A látszólag narancssárga ruhás aktivistát jobban megnézve ugyanis a színhatásért felelős ruhadarabra érdemes koncentrálni. Az ugyanis nyilvánvalóan egy láthatósági mellény. Fényes nappal. Hasonlatos ahhoz, amit például a közmunka jegyében az utcát sepregetők szoktak viselni. De még szerencse, hogy rosszul ugyan, de kivehető rajta a „szervező”-re emlékeztető felirat. Mert még azt hihetnénk, hogy közmunkásokat rendeltek ki transzparensosztogatónak.

Hasonlóan ahhoz, ahogy helyenként közmunkásokkal tépetik le az ellenzéki plakátokat. Annak jegyében, hogy az úr adta a közmunkát, az úr elvette az egyenlő feltételeket. A választásra. Meg a munkára. Meg a túlélésre. Aminek lassan az lehet a feltétele, hogy ki milyen hangosan tudja az „Éljen Orbán! Éljen a Vezér!” szólamokat üvölteni. Bár az eközben irányadó kéztartáson talán még a Fideszben is vita van. Addig is: a diktatúrák iránt nosztalgikus érzéseket táplálók életérzés-komfortját szolgálják a hatalom által a hatalom megtámogatására szervezett tömegdemonstrációk. A Hazafias Népfront mintájára. Alighanem Pozsgay Imre szaktanácsai alapján.

Andrew_s

Gondolatok a kádári gyökerekről

Annak idején magam is vetettem pár betűt „Együtt a Kétbalkezes Pótpárt” címmel, és számos Kövér László által megejtett komcsizás kapcsán szóba hoztam a Fideszben és holdudvarában eldepózott egykori MSZMP-tagokat. Ezt követően talán érthető, hogy érdekesnek ígérkezett egy „Együtt a régi baloldal” címmel megtisztelt írás. Már csak azért is, mert a szerzője jó ideje fröccsenésnyi távolságra van a politikai kondéroktól.

A szerző ugyanis az a Tölgyessy Péter, aki annak idején az SZDSZ elnöke is volt. S ott volt a rendszerváltás boszorkánykonyhájában, ahonnan első kézből származó emlékei lehetnek a mostanában Fidesz-haverrá vált Pozsgayval kötött háttéralkukról. Amellett neki magának is volt orbanista korszaka. Tehát elmondható róla, hogy gyakorlatilag bejátszotta a teljes politikai játékteret. Kisdobostól Orbánig. Talán még a Jobbik hátra van, az életrajzból. Ami fontos állomás lenne, mivel a politikai mimikri jegyében csak ki kellene próbálnia talán személyesen is a gárdaegyenruha felszabadító hatását. Felszabadítva a gátlásokat a tömegben, és régi kapudíszben meghirdetett felszabadító munkát ígérve mindenkinek, aki nem lép egyszerre. S mielőtt itt bárki valami Tölgyessy-fikázást vélne kiolvasni, érdemes a fentebb említett elemzésben rákeresni a „Jobbik”-ra. Egyetlen ponton, ott is az MSZP vel való viszony kapcsán kerül szóba. Holott az ellenségkép-képzésen alapuló bolsevik jellegű, tehát baloldali diktatúra sem ismeretlen a történelemből. Ahogy az sem titkos információ, hogy a hitleri pártkatonák első körön a baloldallal szembeni fellépésben látták önmegvalósításuk célját. Az említett elemzésből azonban a Jobbik szerepének értékelése mintha kimaradt volna.

Holott világos, hogy amikor oldalakról esik szó, akkor az egyik oldal értékelhetetlen a másik oldal szemlélése nélkül. A baloldal csak a jobboldalhoz képest, egy vélemény csak egy másik véleménnyel ütköztetve válik véleménnyé, és veszti el diktátumszerű deklaratív jellegét. Egy lakatlan szigeten kijelentett mondat, csak egy kijelentés. Ami jellemző lehet az azt világgá kiáltóra, de nem több egy kijelentésnél. Egy hordóról kikiabált direktíva sem vélemény, hanem diktátum. A véleményvitákon alapul. Külső viták hatására lefolytatott belső viták során. Talán ezért is fél Orbán Viktor és pártja pánikszerűen minden vitahelyzettől. Érvek nélkül nehéz vitázni. Márpedig a szarkeverésben is jobban teljesítünk diktátuma nem érvelés. De ez most elfele vezetne Tölgyessy Péter írásától. Inkább csak jelzése annak, hogy a régi baloldal új egysége kapcsán valami olyasmit vártam, ami egyfajta leleplezése az egykori állampárt ma szerteszórt tagjainak egyfajta összetartásának. Már ha van. Elvégre egy régi politikai motorostól még ez is kitelhetett volna.

Ez a leleplezés azonban ezúttal elmaradt. Ahogy az említett, ma fideszistává narancsosodott PÁRT-harcosok is kimaradtak a frázisszórásból. Az írás szerint ezzel szemben a: „”A „bárkit, csak nem a Fideszt” érzése sokat segített a kádári gyökerű baloldal talpra állásában”. Ami akkor sem enyhén torzított állítás, ha a kádári korszakban szocializálódott, és a valamikor MSZMP-ből érkezett Fidesz-prominensektől eltekintünk. Az eltekintés felvezetéseként leszögezném, hogy Tölgyessy Péterből igenis kinézem a történelem ismertét. Akkor is, ha most a nagy népi, nemzeti amnézia bajnokaként tűnik fel a színen. S annyira szenilisnek sem tekintem, hogy ne emlékezne az egykori, valóban kádárista filmhiradókra. Ahogy az azt megelőző Rákosi-korszakról is sok elemzés olvasható, és az akkori vezető beszédeiből is több elérhető az interneten. Ezek alapján érdemes lenne talán feltennie Tölgyessynek azt a kérdést, hogy: Melyik korszakra volt jellemző, a mindenhol jelenlevő, mindent felavató, és mindent saját szájával igazgató, csak sikereket ismerő vezető képzete? Az írásban ez a kérdés mintha elmismásolásra kerülne. Ami lehet természetesen szerkesztési hiba, mivel a HVG honlapján olvasható, hogy az említett szöveg csak egyfajta összeállításként értelmezendő, s „részben a szerző „A Fidesz-rendszer természete” című hosszabb tanulmánya alapján készült”. Azonban az az érzésem, hogy a valós kádári, illetve rákosista gyökerekre hajazó politikára vonatkozó kérdés az eredeti alapján is a semmibe csengett volna le.

Hacsak nem valami egészen más, és alapvetően borzasztóbb, jövőképnélkülibb szempontból kell értelmezni Tölgyessy szerint a jelenlegi baloldali ellenzékben reinkarnálódott kádári gyökereket. Egyrészt úgy is értelmezhetően, hogy a gyökerek lehet, hogy a jelen ellenzékben, de az igazi tuskók a Fideszben vannak. De nem erre a vulgarizált, és csak a Kövérhez, Tarlóshoz hasonló véleményeket hangoztatókkal megtámogatható olvasatra gondoltam. Inkább arra, hogy a kádári gyökerek alatt ott rejtőzik a Kádár János puha diktatúráját megelőző korszakok kemény, Szálasival majd Rákosival fémjelzett diktatúrája. A származás illetve vélemény alapján kirekesztetett százezrekkel. A megfélemlített tömegekkel, és a megfélemlítés külsőségeit is hordozó „rendfenntartókkal”. A megkérdőjelezhetetlen vezető által, hordóról igazgatott pártapparátussal, a kényszerből lelkes tömegekkel. A gyökerek alatti, a lehet, hogy kádári gyökerek alatt meghúzódó, mélysötéttel. Aminek külső jeleiből a Fidesz ma sokkal jobban teljesít, mint az elvárható lett volna.

Gyökér karján féreg alszik,
gyökér lábán féreg ül,
a világ megférgesül.
(Radnóti Mikós: Gyökér)

Andrew_s

2014. március 28., péntek

Orbán metrót avat

Átadták Budapesten a 4-es metrót. A megnyitón jelen volt Orbán Viktor és Tarlós István. Hurrá! Még nagyobb hurrá, hogy a miniszterelnökről készült olyan kép, amin metrót vezet. Biztos régi, gyerekkori álma teljesült. Amikor még, hasonlóan sok gyerekhez, masiniszta akart lenni. Aztán bizonyára rájött, hogy ott nem lehet meglépni a napi, pillanatnyi felelősség elől. Most azért nosztalgiázhatott egy keveset.

Budapest lakossága legfeljebb az emlékeiben tallózhat. Kezdve attól, hogy az 1970-es években felmerült a 4-es metró ötlete. De az már nagyon régen volt. Pedig már akkor is jól jött volna egy, a várost új nyomvonalon keresztülszelő gyors járat a föld alatt. Azóta már többször megcélozta az ország a bányász béka ülepét, de a metró csak nem akart elkészülni az évtizedek alatt. Mert a 4-es metró tényleg sok évtizede porondon levő beruházási terv. Ebből a szempontból Tarlós Istvánnak teljesen igaza volt az avatóbeszédben, amikor leszögezte: „a 4-es metrót nem Demszky Gábor volt főpolgármester találta ki”. Azért, időarányosan mégis több szolgálati éve telt el a kormányzatra való várakozásban, mint Tarlós Istvánnak. Így a megnyitóra illett volna talán meghívni. De ehhez a jelenlegi városvezetés, felzárkózva a kormányfőhöz, gyávának bizonyult.

Ha ugyanis meghívják, és elfogadja a meghívást, akkor mikrofon közelébe kellett volna engedni. De, ha hivatalosan nem is kap felszólalási lehetőséget, akkor sem kerülhető meg, hogy a jelenlevők ne kérdezősködjenek nála. De Tarlós István, ha már bunkó, legalább őszintén az. Már februárban kijelentette, pontosabban bejelentette, hogy nem fogják meghívni Demszky Gábort a megnyitóra. Mert szerinte, aki Isten után majdnem második talpnyaló, és tizennyolcadik senki a hatalmi statisztériában, Demszky egyszerűen nem érdemli meg, hogy meghívják. Ennek egyik okaként azt emlegette, hogy „Demszky főpolgármestersége idején nyolc éven át Orbán Viktor miniszterelnököt hibáztatta a 4-es metró építése körüli csúszásokért”. Vicces ember ez a Tarlós polgármester bácsi. Mert annak fényében, hogy az első Orbán-kormány 1998 novemberében kivonult a beruházás mögül, nehéz lenne Orbán Viktort a 4-es metró nagy barátjának tekinteni. Tarlós István azonban vagy magától feledékeny, vagy van annyi, amennyiért feledékennyé válik. Esetleg a hallgatóság spontán, illetve megfizetett amnéziájában bízott a 4-es metró átadásánál. Ahol mégsem járta volna, hogy az új metró-beruházásra hirtelen annyira kampány-büszke miniszterelnök orra alá dörgöljék az egykori döntését. Majd a Fidesz később is folyamatos obstrukcióját. Holott az eredeti, 1996-os megvalósíthatósági tanulmányhoz képest 332 milliárddal került többe. Ennyibe került az első Orbán-kormány 1998-as döntése az országnak.

Nem vitatva, hogy nézőpont kérdése. Orbán szemszögéből a NER hatalmas vívmánya ez a pénzkidobás, mivel ennyibe került, hogy az ő kormányzása alatt adták át a nyögvenyelősen haladva épült metrót. Az ország szemszögéből ugyanekkora pluszköltséget jelentett a kormányfő átadás-komplexusának megfinanszírozása. Nem feledve, hogy talán már tíz éve utazhatnánk a metróvonalon, ha a Fidesz nem rendelt volna mindig mindent alá az orbáni mániáknak. De ez utóbbi kijelentés természetesen lehet alapvetően téves. Annyiban, hogy egyre inkább látszik: nem a Fidesz-nek van elnöke, hanem Orbán Viktornak van pártja. Amit történetesen Fidesz-nek hívnak. Miközben ennek mellékhatása lehet talán az, hogy az új metróvonal átadásánál Demszky Gábornál kevésbé markáns személyek is távoltartásban részesültek. A Portfolio.hu tudósítása szerint például az új vonal építésében részt vevőket gyakorlatilag teljes létszámban kitiltották az eseményről. Biztos féltek attól, hogy Orbán-masinisztát kiröhögik. Esetleg csak nem tapsolnak elég hangosan. Pedig a beszámoló szerinti többszörös védőgyűrűn való átkelésnél nem kellett próbatapsolást végezni. Azért talán voltak elegen, akik köszöntötték a miniszterelnököt, és remélhetőleg nem kellett drága pénzen fizetett statisztákkal pótolni a járat megindulásáért valóban sokat dolgozó melósokat. Akiknek nyilvánosan éppen annyi közük van ezek szerint a munkájuk elismeréséhez, mint a miniszterelnök vagyonának eredetéhez, illetve vitában, érvekkel védhető programjához.

Elvégre amilyen gomb, olyan a kabát is, amihez illik. Ahogy Tarlós István igazi reprezentánsként képviselte a gáláns úriember kormányzati felfogását Demszky Gáborral szemben, annyira foglalkozott az orbáni átadás-szervezés a munkában részt vevőkkel. Ami már csak azért is jelzés értékű lehet, mivel a jövő utazóközönségében alighanem felülreprezentáltak. A fodrászához is autón közlekedő Orbán Viktorhoz képest mindenképpen.

Andrew_s

2014. március 27., csütörtök

Kampány-avatósdi

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Ha korábban a miniszterelnök nem termett volna mindig ott, ahol feltünősködni lehetett, még azt hihetnénk, hogy a kampány miatt tört ki rajta az avatási láz. De tudjuk: kólás-doboztól árvízi homokzsákot mindent avatott már. A kampányfinis mégis hozott néhány új fordulatot. De egyet szinte biztosan.

Korábban ugyanis azért a kólásdoboz tele volt, mielőtt Orbán Viktor hű fullajtárja visszamentette a szemétből. Félig megtöltött homokzsákoknak se sok hasznát vették volna a dunai árhullám idején. De még nyerges vontatókból is jó eséllyel egész darabokat avatott fel a kormányfő. Pontosabban, csak remélhetjük ez utóbbit abból az alkalomból, hogy félezer gépjószág átadásában segédkezett. Remélhetjük azt, hogy nem olyanok voltak, mint az egykori dák, bocsánat román csodaautók, amiket előbb össze kellett rakni a Merkúr-telepen. Legalább is pletyka szerint. A gyanú nem is annyira a Waberer's International Zrt. 500 új nyerges vontatójának szállítója miatt merülhetne fel, hanem Orbán Viktor sertepertélése miatt. A beszállító inkább arra lehet garancia, hogy az utóbbi dacára nem lesz semmi gond azokkal a nehéz kerekesekkel. Bár Orbán Viktort aligha zavarta volna a nagy kampányolásban az sem, ha csak a nehéz kerekeket látta volna. Ő akkor is átadta volna.

Erre azért gondolhatunk, mert a nagy avatási hőemelkedésben sikerült átadni egy gázvezetéket, ami majdnem nincs is. Nem azért, mert elmutyizták. Noha ez sem biztos, hogy meglepő lenne. A színesfém-tolvajok sem vitték el a méhtelepre. A gázvezeték teljesen tervszerűen épült. Pusztán Orbán Viktornak felejtettek el szólni, hogy a Pest megyei Szada melletti tranzitállomáson még jó darabig nem fog gáz keresztüljutni. Azt különben nagy csavaranyahúzásban részt vevő Robert Fico is megmondta, hogy a tesztüzem is csak a nyáron fog elindulni. Így tulajdonképpen egy félkész vezeték ünnepélyes átadásának lehetett Orbán Viktor a főszereplője. S lehet, hogy ezután majd mindig lesz gáz, de az „ezután” ebben az esetben valamikor az év közepe után lesz. Nem akkor, amikorra a miniszterelnök gondolta. Az avatás pillanatában az „ezután” nem a tesztüzem ideje utáni időszelete az örökkévalóságnak. Aminek a szempontjából fél év ide vagy oda valóban nem számít. Amennyiben a nagy durranást nem a fogadáson elfogyasztott étkek utóhatására, hanem a téridő zéró-pontjára értjük. Nem vitatva, hogy az említett étkek is megérhették az avatást. Legalább a mai ebédet sem a csóró miniszterelnök kormányfői apanázsából kellett megfinanszírozni. Abból ugyanis nyilván nem telik.

Kis szépséghibája lehet ugyan az ügynek, hogy talán a catering költségét is a projekt költségvetésébe olvasztották. Ami nem abból a szempontból lehet gond, hogy a pogácsák ára dobná meg a gázvezeték költségvetését. Azonban az említett gáztranszfer-csővezet uniós támogatással épült eddig is. Márpedig igazán nevetséges, hogy az unió elleni permanens szabadságharcot folytató Orbán Viktor azért elmegy még egy félkész izét is átadni, ha kampányról van szó. Fittyet hányva arra, hogy így a kampányára nyugodtan kitehetné a szalagcímet: „Ez a kampány sem valósulhatott volna meg a Európai Unió nélkül”. Ciki lenne? Ugyan, dehogy a kormányzatnak láthatóan nem számítanak olyan apróságok, hogy legalább a választások környékén kerülni kellene a szemforgatást. Ebből a szempontból ugyanis Alastor „Rémszem” Mordon, illetve eredetileg Alastor "Mad-Eye" Moody emlékezetes rémszeme sehol nincs. De talán jobb is, hogy sehol nincs. Mert addig legalább a kormányzat el van a saját kicsi tündérmeséjében. Amihez a lakosság szolgáltatja a nem-uniós forrásokat és a statisztériát.

A Fidesz szóvivői pedig a hisztériát. A kampányhoz közeledve egyre hangosabban. Pedig nem lehet okuk panaszra. Az ellenzék jelenleg leginkább széttartásban teljesít jól. Miközben a Vezér minden nap avat valamit. Seuso-kincset és gázvezetéket. Ami jön. Mert ki fog emlékezni októberben minderre? Szinte csak az irattárak. Addigra akár békemenetelő gárdistákkal verik bele az emberek tudatalattijába, hogy merre van az előre. S már a gáz sem fog számítani. Akkor sem, ha közben sunnyogva agyonhallgatják az esetleges hibás próbaüzemet. Szinte rutinszerűen. Mert ahogy a miniszterelnöki vita sorsa is mutatja: A kormány sunnyogásban is jobban teljesít. Meg avatásban. Grigory Potemkin ajánlásával.

Andrew_s

2014. március 26., szerda

Sajtó-előolvasat. Frissítve

Orbán Viktornak a feltételes beszédei is hírt képeznek. Ezt mutatja, hogy órákkal a sajtótájékoztató előtt kikerült a hír a Portfolio-ra a rendkívüli sajtótájékoztatóról. Azzal a kommenttel, hogy a témájáról nem tesznek említést a meghívóban. Alighanem elővigyázatosságból. Mert micsoda dolog lenne, ha kiderülne: az újságíró felkészültebb, mint a kérdezett.

Már akkor, ha majd lehetőség lesz kérdezni, és nem csak felolvasni az előre összeállított, és gondosan betrenírozott kérdőívet. Amelyen nyilván nem fog szerepelni Orbán Viktor lakhatási problémája. Annak ellenére, hogy a weboldal hirdetési motorjának tréfájának köszönhetően akár arról is szó eshetne. De tudjuk, hogy a miniszterelnök családjának nincs ingatlanszerzési problémája. Akkor sem, ha Gyurcsány Ferenc felhívása mentén érdekes lenne a beszerzési forrásokról is hallani valamit. Az álnaivitás látszatának elkerülése érdekében: szinte biztosan nem lesz szó erről a rendkívüli beszámolón. Hacsak nem abban a formában, hogy ahhoz senkinek semmi köze. Elvégre az már az övé. Az olcsóért kiajánlott magyar munkaerő meg örüljön, hogy közmunkát kap. Ne ugráljon a nemzeti rabszolga, és kész. Tehát erről szinte biztosan nem fog szólni a dolog.

Így, szinte percekkel a hivatalos infók előtt csak az borítékolható, hogy például Simon nem létező útlevele alapján indított eljárásról is hallgatni fog a kormányfő. Ha ugyanis bármilyen belügyi kérdés szóba kerülne, akkor beszélni kellene a különböző gárdaképződményekről is talán, ami azért elég kínos lehet. Ahogy a Welsz halál sem feltétlen olyan téma, amiben villogni szeretne a kormányzat. Így legfeljebb némi maszatolás és sikerjelentés várható. Meg előrevetítése a még sosemvoltabb sikereknek. Amelyeknek nem sok közük lesz a nyugdíjakhoz. Hibába sugallja azt a Portfolio reklámblokkja. Selmeczi Gabriella aligha jelenik meg a védőangyalkák képviseletében. Legfeljebb majd az esemény után tart versenybeszédet, az elmútnyocévezési versenyszámban. Vagy valamelyik kollegája a bukottbaloldalazásban.

A kormányfő ilyen szinten a sleppre bízza a személyeskedést. Hacsak nem gondolja Orbán Viktor, hogy Mesterházy Attilának személyesen üzenjen a mikrofonokon keresztül. Két Brüsszelnek adott saller és keletről kapott koki között. Előrevetítve a választási csalásokat, amelyekkel előre meg lehet vádolni az ellenzéket. Annak ellenére, hogy csak saját hatalmuk védelmében hozott törvényekről van szó. De olyan snassz lenne a választási monomán úgy, hogy: „én csaltam énellenem”. Meg különben is. Ezzel ráérnek operálni akkor, ha esetleg buknak a választásokon. Rögtön meg fog indulni a szövegelés a hamisított ajánlóívekről kezdve mindenért.

Addig várhatjuk az aktuális önbuksisimogató hadvezéri jelentéseket a közhelyfrontokon megvívott demagógiaháborúkról.

Update:
A nagy bejelentés megtörtént. Arról, hogy Magyarország visszaszerezte a Seuso-kincseket 15 millió euróért. Azt kapásból nem tudni, hogy ez jó, vagy sem. Mármint az általánosságokon kívül. Általában jó. Kevésbé általában ettől nem lesz több a nyugdíjalap, és a kormányfő vagyonosodásáról sem tudunk meg többet.

Valamiért pedig ott toporog a kisördög a sorok között, és szerinte, kerül, amibe kerül alapon, már itthon lennének az aranyak, ha korábban lettek volna a választások. Ahogy kibírták volna a kincsek még egy kicsit, ha nem most kellene az urna előtti népvonulásra számítani. Az utóbbi esetben pedig találtak volna egy jópofa megbízást valamelyik ismerős cégnek. Mert ne vesszen addig se kárba az a 15 millió euró.

Andrew_s


2014. március 25., kedd

Orbán, a rabszolga-kereskedő

2011: „nagyon versenyképes lesz Magyarország”
Forrás: Richpoi
Az arab területeken, ahogy a világ számos más tájain is, nagy hagyománya van a rabszolga-kereskedésnek. Ha valaki azt hinné, hogy ez idejétmúlt fogalom, az keressen rá a „slavery” kifejezésre az interneten. Igen sok találatot fog kapni, és ezek jó része a szex-rabszolgasággal foglalkozik. Amibe nyugodtan beleszámítható a prostitúcióra kényszerítés. S amiben igen komoly „beszállító” az elszegényedő területek lakossága. De nem csak ebben, hanem a rabszolgaság szinte minden területén. Orbán Viktor láthatóan ebben látja a magyar kilábalás nagy lehetőségét.

Függetlenül attól, hogy a világ számos országában legalább a formára adnak, és nem kormányfői szinten próbálják kilóra eladni a lakosságot. Még akkor sem, ha az állami berendezkedés különben jócskán él az egzisztenciális kiszolgáltatottság és a társadalmi megfélemlítés megteremtésének kiterjedt eszköztárával. Beleértve az információs zsarolást is. Azt, amikor az önrendelkezéshez szükséges kulcsinformációt gyakorlatilag elérhetetlenné teszik valakinek. Ennek legegyszerűbb módja különben az, ha az iskolarendszer gyakorlatilag funkcionális analfabétákat képez. Amit nyugodtan kiszélesíthetünk a szociológiai analfabetizmusra. Amikor pro forma ugyan tud valaki írni és olvasni, de azt nem tudja hatékonyan alkalmazni a napi életében a HIVATALlal valamint a CÉGgel szembeni konfliktusokban. Mely előző mondatba bármely tetszőleges közhivatal, illetve tetszőleges munkahely behelyettesíthető.

Amikor a kormányfő „befektetőbarát kormányt” emleget, akkor érdemes emlékezni azokra a korábban többször felemlegetett nyilatkozatokra, folyamatokra, amelyek mentén gyakorlatilag szolganemzetté formálják az ország állampolgárait. A hangzatos szólamoktól függetlenül ugyanis itt ér össze az iskolarendszer erőltetett központosítása és a munkaerőpiac átstruktúrálása. A központosított iskolarendszer, a kiszolgáltatott, és végrehajtóvá züllesztett tanárokkal közvetlenül szabályozhatóvá teszi az oktatást. Azt, amelyikben ennek nyomán mindenki csak azt taníthatja, amit a SZERV jóváhagyott. S persze gyakorlatilag csak azokra az ismeretekre tehet szert, amit központilag jóváhagytak. A valós játéktér roppant kicsi, ha globális ismeretekre, összefüggésekre, és nem a kapanyélfogás rejtelmeinek árnyalataira gondolunk. A munkaerőpiac közmunkásítása pedig nyilvánvalóan csak arra fog kínálatot teremteni, amit a CENTRUMban akarnak. Más munkahelyek híján az emberek a túlélésért kénytelenek elvállalni, A külföldre menekülés, mint alternatíva a nyelvtanítási rendszer szétbarmolásával szűkíthető.

Ha a centrum félintelligens hülyéket vár el a közmunkába, akkor az iskola azt eredménnyel fogja tehát szállítani. Olyanokat, akik nem ugrálnak, és ha akarnának sem fognak szerveződni, vagy megírni egy tiltakozó beadványt. Már csak azért sem, mert a kiszolgáltatott munkaerő felett a teljhatalom látszatát sugalló törvényekkel védett foglalkoztatók ülnek. Valójában ez utóbbi az, ami a „befektetőbarát kormány” képzetét keltheti. Amely rendszerbe szépen illeszkedik a már említett közmunka is. Az ugyanis kiválóan alkalmas arra, hogy globálisan leszorítsa, gyakorlatilag a túlélés biztosításának szintjére szorítsa a fizetéseket. Közel arra a szintre, ami alig különbözik a „kosztért, kvártélyért” dolgoztatott személyes szolga szintjétől. Nem feledve, hogy az utóbbiak közt annak idején alighanem nem kevés, szinte szex-rabszolgaként tartott szolgálólány is lehetett. Ahogy ez a rendszer általában is kevéssel különbözik a rabszolgaságtól. A névleg létező törvények ugyanis fabatkát sem érnek akkor, ha a munkavállaló nem tud róla. Vagy ha tud is róluk, akkor sem tud, esetleg pusztán nem mer érvényt szerezni azoknak.

Magyarországon befektetőbarát kormány várja önöket", mondta legutóbb Orbán Viktor Szaúd-Arábiában a helyieknek. Joggal, mivel Orbanisztánban működik a fentebb jelzett modern rabszolgasággal jellemezhető „befektetőbarátság”. Államilag koordinálva, törvényileg szabályozva, és a hoffmanni iskolarendszerrel biztosítva az utánpótlást. Ami azt is jelenti, hogy ezen a szinten biztosítva van a minőségi képzés. Amennyiben a minőséget a kiszolgáló-személyzeti képzésben, a bármit elvállalni tudó, és –kénytelen munkaerő biztosításában határozzuk meg. Ráadásul államilag, törvényileg szabályozottan piszok olcsón. Nem csak euróban átszámítva, hanem a hazai megélhetési lehetőségek szempontjából is a puszta túlélés szintjén. Az igényredukció bajnokainak tömegeinek szintjén. Az, aki tehát Magyarországot azzal reklámozza, hogy itt igen minőségi, és bagóért, üveggyöngyért dolgoztatható munkaerő várja a befektetőbarát kormány által idehívottakat, az gyakorlatilag elárulja az állampolgárokat. De legalább is kiárusítja őket. Bagóért és üveggyöngyért.

Alig jobb azoknál az egykori törzsfőnököknél, akik a személyes üveggyöngykészletük növelése érdekében adták-vették Afrikában az embereiket. A törzs fiait és leányait. Ennek fényében azt olvasni, hogy Orbán Viktor „a minőségéhez képest meglepően olcsó” munkaerővel házalt Rijádban, elkeserítő. Az egész országra nézve. A tény miatt is. De a szellemisége miatt is. Még akkor is, ha nem érdekel a vezérnek, és barátainak adott, akár már évekkel ezelőtt kialkudott, üveggyöngyök mennyisége.

Andrew_s

2014. március 24., hétfő

Lóláb az ajtórésben

Olvasgatok. Olvasom tehát, többek között, azt is, hogy egy hajdani színpadból fröccsöntő lesz. Nem pillepalackokat fognak készíteni, hanem borból és szódából álló józanságelhárítót. Mert, lényegében egyetértve az olvasott cikk írójával, kell az kérem a budai Feneketlen tó mellé, mint egy falat penészes kenyér. Elvégre csak egy szálloda és egy étterem lesz a tervezett fröccsterasz közvetlen közelében. A környékben előforduló egyéb, alkoholban gazdag, forrásokról nem is beszélve.

Rémlik különben, hogy amikor megszűntek ott a hangos rendezvények, akkor a környékben többen fellélegeztek. Míg talán még többen sajnálták. A szemétről később azért gondoskodtak a hajléktalanok, de a zajszínt pótlásában valószínűleg elmaradtak a tervezettől. Alighanem így gondolkodhattak a XI. kerületben, amikor az említett, zseniálisan fröccsözős ötletet felkarolták. A nagyobb területen minden esetre több ember tud egységnyi idő alatt gajdolós állapotba jutni. Még akkor is, ha a zenés rendezvények kora esetleg végleg leáldozna is a Budai Parkszínpadon, valamint utódteraszain. Amennyiben ugyanis a polgármesteri hivatal következetes, akkor ott egy gitárszólam sem hangozhat el. Annak fényében, ahogy annak idején a Zöld Pardont bezárta a jelenleg is regnáló polgármester, semmiképpen.

A Zöld Pardont ugyanis két éve a zaj, és szemét miatti lakossági panaszok miatt csukatta be a hivatal. Olyan panaszok miatt, melyek kétségtelenül nagyobb fizikai távolságról is zavarólag érzékelték a panaszkodók az ifjúság zenéjét, mint amilyen messze a Parkszínpadtól az első lakóház leledzik. Azonban a Feneketlen tóhoz legalább a templom közel van. Aki majd a fröccsök honában vétkezik, hamar eljut a gyónási színhelyre. Ahogy a víz prédikációs özöne elől is gyorsan menedéket talál az ellenirányú sokaság. A környékben lakók, pedig tényleg szokjanak le az alvásról. Esetleg a környékben tett sétákról is. S talán nem is csak a zaj, illetve az alkoholt túlzott mértékben élvezők miatt. Ennek illusztrálása gyanánt próbáljunk meg a jelenleg látható mutyi-gyanúkon túlemelkedni. A kormányzat buzdítása nyomán, merjünk messzebbre, nagyobbra, nagyobb mutyira gondolni. Túl a Budai Parkszínpad, addigra már csak egykor volt, romos határain.

Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a jelenleg is ott álló szálló potenciális vendégeit aligha a részeg gajdolás romantikus élvezete sarkallhatja egyre több vendégéjszaka eltöltésére. Természetesen gondolhatnánk arra, hogy a szálloda vendégeire is bazírozni akarnak a boros-szóda eladásában érdekelt felek. Azonban gondolhatunk arra is, hogy jól irányzott itatási stratégiával, és kellő hangerővel a szobák eladását lehet csökkenteni. Mindaddig, amíg maga az épület is eladósorba nem kerül. A fröccsöket tehát előbb utóbb akár szállodába lehet konvertálni. Ami ugyan hosszú távon valósulhat meg, de azért látott már hasonló akciókat a világtörténelem. Aminek a tó felé terjeszkedés sem mondana ellent. Bort inni ugyanis éhgyomorra kockázatos. A mellé szolgált harapnivalókkal az étterem forgalmát is le lehet szorítani annyira, hogy az is felvásárolható legyen. Egy kézbe koncentrálva a Feneketlen tó környékének minőségi, és jelentősebb pénz termelő egységeit.

Innen már csak egy lépés lenne annak kinyilvánítása, hogy a megfelelő szemétmentességet nem az eltakarodással, hanem a zárt rendszerű takarítással tudnák megvalósítani. Mármint az egész környéket lezárva, és egységes rendszerbe foglalva. Akár belépti díjat is szedve a tó környékén andalogni akaróktól. A Városliget példája, valamint a margitszigeti viszály azt jelzi ugyanis, hogy ez a törekvés sem lehet feltétlen kizárható. Elég értékes a Feneketlen tó környéke és elég régóta megszokott pihenőhelye a környékbelieknek, hogy érdemes legyen bepróbálkozni a „privatizációjával”. Amihez egy borlelőhely baráti kézbe helyezése csak az első, de kétségtelenül kulcsfontosságú lépés lehet. Betéve azt a bizonyos lólábat az újbudai rekreáció kisajátításának ajtórésébe.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a fideszes kerületvezetés a fideszes kormányhátszéllel ilyen nagyot álmodott volna. Az ilyen állításokhoz nyilvánvalóan több bizonyíték szükségeltetne. Tehát minden ilyen irányú ködös elképzelés pusztán a képzelet műve, és egyes elemeinek megjelenése a majdani esetleges történésekben pusztán a véletlennek tulajdonítható. Odáig talán nem jut el a tündérmese, hogy vadkacsavadászatokat szerveznek a Feneketlen tónál. Bár, személy szerint a belépti díjas randikat is nagyon utálnám.

Andrew_s

2014. március 23., vasárnap

Levél, ami szinte nincs

Az internetes hírcsatornák vasárnap felbolydultak a hírre: Helmut Kohl támogatásáról biztosította Orbán Viktort. A legkülönbözőbb helyeken kezdték emlegetni az egykori kancellár levelét. Azét az egykori német államfőét, aki vitathatatlanul a múlt század egyik meghatározó politikusa volt Európában.

A levél, amelyben Orbán Viktort kedves barátjaként aposztrofálva bíztatja a jelenlegi út folytatására teljes egészében olvasható több helyen is. Például az Origo tudósításában. Magyarul. Mert ugyebár teljesen nyilvánvaló, hogy egy, a nyolcvanas éveiben járó volt német politikus magyarul is megtanuljon, ha Orbán Viktornak akar bíztató szókat üzenni. Címzéssel, megszólítással. Ahogy illik. Akit nem kimásolható szövegként, hanem képként jobban meggyőz a levél, az is találhat magának olvasnivalót. Azonban a Propellerre kikerült kép is magyar szöveget tartalmaz. Amitől persze még kíváncsibbak lehetünk arra nézve, hogy honnan keveredett elő az április 6.-i választásokra időzített jókívánság.

A Fidesz honlapján jön az első meglepetés. Ahhoz képest, hogy a párt vezetője a „Kedves Viktor”, a párt honlapján az MTI-re hivatkozva közlik a hírt. A levél szövege, illetve képe nélkül. Mivel másutt az MTI-re hivatkozva szintén nem olvasható a teljes levél, azt ezek szerint nem az MTI tette közzé. Szerepel azonban egy utalás arra, hogy a Miniszterelnökség lehet a hunyó. Ott azonban Kohl –ra keresve nem bukkan elő az Orbán Viktornak címzett friss levél. Orbán Viktor hivatalában tehát nem kezelték olyan anyagként, melynek önmagában megjelenítendő hírértéke lenne. Mert az azért nem valószínű, hogy olyasmire hivatkozik a hazai média forrástára, ami nem áll a hivatal rendelkezésére. Alighanem németül. Valahogy ugyanis nem tűnik életszerűnek, hogy egy személyes hangvételű levél erejéig megtanult volna Kohl-kancellár magyarul. S éppen a személyes hangvétel az, amiért nehéz lenne elképzelni a hivatalos leiratok sorsában osztozva, hivatalosan fordított verzióban érkezett volna. Ez utóbbi esetben ugyanis alighanem egyfajta nyílt levélről lenne szó, aminek a német sajtóban is nyoma lenne. Németül.

Hmmm... De akkor hol lehet ez a levél valójában? Valahol nyilván megvan az, mert Helmut Kohl neve mégsem olyan, amivel alap nélkül illene dobálózni. Inkább a szöveg, a fordítás hitelességét javítaná, ha az eredeti, nyilván aláírt levelet is közzé tenné valaki. Ebben az esetben mindenki meggyőződhetne arról, hogy a közleményekben szereplő szövegek azt, és csakis azt tartalmazzák, amit az egykori kancellár üzent. Egy olyan kampányban, amiben a minap egy ellenzéki politikus nevével éltek alighanem vissza, csak segíthetne a hitelességre való törekvés. Ezt követően persze még mindig nyitva maradnának a kapuk az értelmezések előtt.

Nem vitatva természetesen, hogy Kohl-kancellárnak minden joga megvan a Fideszt pártoló vélemény megformálására. Miért ne tételezhetnénk fel róla, hogy a magyar választások erőviszonyainak mérlegelésével tölti a szabad idejét. De akár enélkül is támogathatja a Fidesz-t. Elvégre az szinte csak a név megtartásával darálta be a KDNP-t, amely párt legalább nevében viselte a múlt századi kancellár pártjával való rokonságot. Bár, talán éppen emiatt lehet kicsit furcsa, hogy a levél nem a Fidesz-KDNP szövetségét említi, mint támogatottat. Esetleg pont ez jelzi, hogy teljesen tisztában van a levél írója a hazai erőviszonyokkal? Azzal, hogy Semjén Zsolt már csak egy díszlovaglást ér a politikában?

Tudja a szösz. Meg különben is. Mi lenne, ha meglenne a német nyelvű levél? Semmi az ég világon. A kampány pont olyan lagymatag személyeskedésekkel mászna tovább az urnákig, mint mostanság. Valójában Helmut Kohl levele legfeljebb egy fél délutános szenzációra elég. Meg arra, hogy valami önigazolásfélét kerítsen Orbán Viktornak. Akinek viszont annyi tapsonc áll rendelkezésére, hogy nem igazán van erre a bíztatásra rászorulva. Ennyiért még meghasalni sem érdemes egy ilyen levelet. Kínosabb lenne ebben az esetben lebukni vele, mint amennyit érhet a kampányban. Érdekel tehát még valakit ez a levél? Talán már Helmut Kohl-t sem. Legfeljebb Orbán Viktor vakbuzgó híveit. Nekik számíthat, hogy egy NÉV besorakozott a miniszterelnök kampánystábjába. Magyarul. Szigorúan. Ellenőrizve. Stemplivel a realitás fenekén

Andrew_s

2014. március 22., szombat

Folytassa a listázást

Ketten már megvagytok
Forrás: Fidesz
Balatonalmádiban, lakossági fórumban is jobban teljesített a kormánypárt. Tartottak egyet. Annak jegyében, hogy ott folytatnák, ahol még abba sem hagyták. A kormányzat részéről ez az Orbán Viktor királyi arcéle által meghatározott legújabb kampányszlogen. Ezért ez önmagában legfeljebb mínuszos hírecske lenne. Azzal együtt, hogy Bóka István fideszes országgyűlési képviselő szerint azért is lenne szuper, ha mindenki Kontrát Károlyra szavazna, mert az utóbbi kötődik a Balatonhoz.

Ami miatt az ember szeme megakadhat a Balatont övező mondatokon, az némi áthallással a visszhangra való asszociáció is lehetne. Amennyiben nyilvánvaló, hogy a Fidesz-székházban meghatározott gondolatok szinte torzításmentesen kerülnek tovább a helyi politikusok kampányáig. Márpedig talán a helyi politikában, a helyiek sorsában nem mindig csak a visszhang számít. Nem biztos, hogy a helyi ügyeket, sorsokat az érti legjobban, aki a centrális direktívát legjobban felmondó csinovnyik. Jól látszott ez azokon a helyeken a rendszerváltás előtt, ahol egy, a pártközpontban csereszabatosnak hitt párt-titkárnak a lojalitása volt a legnagyobb szellemi értéke. De szakítsunk a visszhang-politikusokkal. Megtanulták a leckét, Dr. Kontrát Károly például annak idején a Tanács-ban, és kész. Az vesse az első követ, aki Siófoktól Tihanyig tudja azt elkacsáztatni.

A Balaton környékének politikai élete azonban egyéb emlékeket is felidézhet. Alig több mint egy éve volt hír, hogy a balatonfüredi Református Általános Iskolában bevezették a tanári minősítések közé az áhítat látszatát. Néhány tanárnak minden esetre azért mondtak fel, mert ebben az értékmérőben az elvárás alatt teljesítettek. Egy olyan iskolában, amelynek felügyeletét a Horthy-rendszert istenítő ifj. Hegedűs Lórántnak is beszédhelyet adó egyház látja el. De erről a mostani lakossági fórumot felvezető Bóka István fideszes országgyűlési képviselő nyilván többet tud. Füred polgármestereként kutya kötelessége is lenne többet tudnia. Már akkor, ha kapott a pártközpontból engedélyt arra, hogy többet tudjon a helyi áhítat-politikáról. Meg arról, hogy a rendezvényeken mindig lesz ezek szerint valaki, aki a másik arcának rezdüléseit figyeli. Majd jelenti.

Talán még az almádi fórumon is. Elvégre sosem lehet tudni, mikor lesz jó, ha valakiről igazolható: nem tapsolt elég lelkesen. Erről pedig lehet listákat is készíteni. Amely listakészítésnek viszont Balatonalmádiban van hagyománya. Még 2012-ben derült ki ugyanis, hogy a helyi alfő-csinovnyikok egyike listázgatásba kezdett. Iskolaigazgatóként megtehette. Meg biztos úgy gondolta: jó tudni előre, ki a megbízható végzős diák. Most, a kampány miatt pedig talán azt lenne jó tudni, hogy az azóta szavazóképesre öregedettek akkori listájának mi lett a sorsa. Mert a listák esetleg nem vesznek el, csak gazdát és olvasót cserélnek. De az említett lakossági fórumnak ez nem volt a témája.

Csak az, hogy a Fidesz folytatná, amit elkezdtek. Áhítat-agymosással és listakészítéssel vegyítve. S félő, hogy nem csak a Balaton környékén.

Andrew_s