Demagógisztáni napló: Kommunikációs infláció

Érdekes dolog a kommunikáció. Most éppen a parkfenntartási korrupció ügyében, melynél alig várom, hogy hány Tiszában boldogult kisfideszest fognak majd találni a láncban. Ahogy a más témákban is feneket cserélő, és a mindenkori hatalmat kiszolgáló közhatalmi szervek esetében is várom, hogy milyen ajtóknál áll le majd a vizsgálat. Remélve, hogy egyiknél sem. Aztán kiderül, hogy a tiszás kommunikáció miként fogja esetleg elinflálni a témát. Mint az uniós pénzekét is. Ahova példaként térjünk csak vissza.

Magyar Péter kiment Brüsszelbe és tárgyalt. Nagyon derék. Hogy hazahozza, amit el sem vittek, az egy populista blöff volt, és maradt. De a híveinek tetszik. Nézzük inkább a kommunikációját. Tiszta forrásból természetesen. >

2026. május 28.-án Magyar Péter kiposztolja, hogy "Megígértük, megcsináltuk. Hazahoztuk a 6000 milliárd"'ot. Így múlt idóben. Befejezett tényként. Ezt nagyjából mindenki cáfolta a túloldalon, és a Politico már másnap azzal jelentkezett, hogy szó nincs múlt időről. Meg mintha összegszerűségében is másról írt volna.

Aznap délutánra már Magyar Péter is rájöhetett, hogy valami nem stimmel, mert módosult a lózung. Már beszél feltételekről, és már csak az orbáni korrupció folytatásának teljes megszüntetését kezeli befejezett tényként. Mert egy közel másfél évtizedes korrzpciós láncolatot, hálót nyilvánvalóan így szoktak megszüntetni. Csettintésre. Egyik napról a másikra. A népmesékben. Például.

A eljőve a harmadik nap. Május 30-án örömmel közli, hogy újabb kétmilliárddal nőtt a felszabadított források mértéke. Az összeg indifferens annyiban, hogy világosan kitűnik: már Magyar Péter is felszabadított forrásokról beszél. Szó nincs tényleges pénzekről. Valójában egy keret, amit megnyithatnak, ha jó lesz. Aztán huss! Magyar Péter nem foglalkozik többet a Facebook-profiljában a kérdéssel. Eddig, három napig, tartott a történet, ami alatt mindent is megoldott, befejezett, teljesített, kipipált. Jöhetett az újabb gunmicsont a híveinek. Látogatás a Sándor-palotában a biodíszletként magával vitt miniszterével, s most éppen a feltámadó ügyészséggel, találkozásokkal.

Forrás: Daein Ballard - Wikipedia

Az influenszer-kormányzás következő lépése mi lesz? A miniszterelnök teszi a dolgát? Csak úgy? Néhány napig ezt is el lehet adni. De elég blikkfangos lesz? Mennyivel érdekesebb lenne egy bejelentés Magyar Pétertől arról, hogy elintézte a Mars terraformálását. Csettintésre.

Andrew_s

Tényvakság, avagy panel-bukta

A tanárok megmozdulásaival kapcsolatban leszögezem, hogy a személyes véleményem szerint a hazai oktatás helyzete röviden: szar. Gyakorlatilag évtizedek óta. Hosszabban is csak ezt lehetne ragozni. Ugyanakkor, a netet, a megszólalásokat olvasva, a megszólalókat hallgatva kétségeim támadtak arra nézve, hogy akár a támogatók mindegyikének is ugyanarról szól a jelenlegi történet. Vagy sokkal inkább a saját elképzelések kivetüléseiről.

Számos ismerősömtől, illetve egy zártabb csoport olvtársaitól is elnézést kérve, bedobtam egy tudottan, voltaképp tervezetten, demagóg hozzászólás-párt a Facebook-ra:
„Érdekelne, hogy ha egy kedves szerette műtétjét végző orvos, a műtét közben megvilágosulva, kezdene polgárilag engedetlenkedni, akkor a kinek mennyire férne bele a jogérzékébe. Illetve, ha ezt az orvost kirakják, eltiltják, akkor menne-e érte élőlánculni. Az egészségügy helyzetétől, a morális igazságérzettől áthatva”.
Illetve:
„Egyébként az oktatás sz..r. Vagy harminc éve. Kétségtelen. A polgári elégedetlenség szándékos szembefeszülés az érvényes jogrendnek. Kétségtelen. A polgári elégedetlenség egy erős eszköz. Kétségtelen. De az, aki egy rabicfalba egy képszöget egy ötkilós Samuval akar beverni, annak legyen B-terve arra, hogy mi legyen a fallal, ha kidől. Ha nincs ilyen B-terv, arról nem a fal tehet”.

A reakciók nagyon tanulságosak voltak. Tényleg. Azok is, amelyek valójában semmiről sem szóltak, csak valami matrica odalökéséről. Az ugyanis világosan jelzi, hogy a hozzá(nem)szólónak vannak érzelmei a kérdésben, de azt nem tudja, nem akarja megfogalmazni. Ez egy teljesen érthető reakció. Csak egy téma megbeszélésében indifferens, szóra is csak alig érdemes. Viszont a csak érzelmeiben motiváltak, motiválhatók sokkal védtelenebbek a kommunikációs manipulációkkal szemben. Akár beismerik, talán még maguknak is, akár nem. De ez legyen az ő problémájuk.

A megfogalmazott reakciók egy másik csoportja kemény szemrehányást fogalmazott meg arra nézve, hogy elutasítom a tanárok polgári engedettlenséghez való jogát, és nekik ehhez joguk van, és különben is.. . Holott egyik beírás sem vitatja ezt a jogát a pedagógusoknak, vagy bármely más csoportnak. Ahogy a magam részéről a szakszervezeti bérharcot is teljesen elfogadható törekvésnek tekintem. Valamint teljesen világos, hogy egy adott jogrend megváltoztatására a jogrenden kívüli eszköztárba tartozó polgári engedettlenségnek helye van. Ha ehhez általános társadalmi támogatottság van, és tényleg ez a cél. Ellenben erről, hogy kétségbe lenne vonódva a tanárok tüntetési joga, nem szól a poszt. Ahogy arról sem, hogy mi a moralitása a diákság jelenlétének, illetve a tanárok ehhez való hozzáállásának. Amely egyébként nem kevésbé megosztja a magánemberi véleményeket. Nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy amikor ilyen kétségeket vetít bele valaki abba, amiben ez nincs megfogalmazva, akkor valójában a saját kétségeit látja bele egy írásba. Kétséget az eredményességről, megalapozottságról, bármi ezzel kapcsolatosról.

Volt olyan szélsőséges reakció is, amelyik innen levezette azt is, hogy szerintem a tanárok tömeggyilkosok. Az egymásra licitálások során ketten is eljutottak egészen Hitlerig is. Miközben számos más reakció emlegette, hozta fel a gyilkolást, halálokozást. Ugyanakkor érdemes megfigyelni, hogy az ilyen jellegű reakciók valójában a legkevésbé sem a posztról szólnak. A poszt ugyanis nem szól:

A műtét súlyosságáról;

Az orvos kompetenciájáról;

A paciens további sorsáról;

Amikor tehát ilyen reakciók születnek, akkor azok valójában sokkal inkább a reagáló előfeltevéseiről, ha tetszik, előítéleteiről szólnak. Egy másik fontos szemponttal kiegészítve. Azzal, hogy amikor egy ilyen helyzetnél fel sem merül az orvos kompetenciája (és ehhez kapcsolódóan az a lehetőség, hogy a helyzettel a paciens akár jól is járhat), akkor bizony tetten érhető a pozíciónak szóló, az autoritást, pontosabban székhez kapcsolt kompetenciát meg sem kérdőjelező attitűd.

S ez már túlmutat a jelen poszton, mert felveti az ezzel operáló tömeges manipuláció lehetőségét. Ahogy azt is, hogy a kitüntetett, vagy annak vélt, szerepet élvező érthetően kerül minden olyan felvetést, ami ezt a helyzetét akár zárójelbe is tehetné. A pedagógiával, a pedagógusokkal kapcsolatban ez nem kevésbé érezhető. A tanárok alkalmasságával kapcsolatos kérdések még a diákok részéről sincsenek fókuszban, és a szülők sem nagyon feszegetik publikusan. Holott a magánbeszélgetésekben korántsem mindenki elégedett a gyermekét nem egy esetben inkább idomító, mint tanító katedrafoglalóval. De amikor zubog a mainstream, hallgatásba nyom a csoportnyomás. Vagy csoportadmin. A tanárok részéről elvben érthető lenne a cérnahangú suttogás a témában. A gyakorlatban azért nem, mert amíg a tanárok nem vetik ki maguk közül a pályára alkalmatlanokat, addig sokaknak a megmozdíthatatlan Izéke-néni marad A TANÁR. Akivel akkor sem akar szolidáris lenni, ha leszállnak a Mars-lakók.

Hogy furcsa lenne a klisészerű, előítélettel határos reakciócsomag? Korántsem. Pont az ilyen jellegű viselkedések, attitűdök feltérképezésére nem egyszer használnak hasonlókat. A probléma nem is az, hogy így működünk mi, emberek. Sokkal inkább az, hogy a ködfüggöny milyen gyorsan képes egyfajta vörös köddé válni. S ilyeténként a tények, és az indulatok közé befészkelődni.

Andrew_s

Összefogócska-margó

Egy netes kommentben olvastam: „Nem minden DK-ás fanatikus”. Erről azt gondolom, hogy tőlem akár lehet is. Mármint a párt tagja. Tőlem a párt tagjai olyan fanatikusak lehetnek, amilyenek akarnak. Ámde!

Amióta nem kötelező a szervezettség, azóta nagyjából, szerintem, úgy áll fel a helyzet, hogy:

1. Van a párt tagsága;

2. Van a párt iránt nagyon elkötelezett aktív szimpatizáns (nyilván némi átfedéssel a tagsággal)

3. Van a párttal pragmatikusan, vagy akár csak szimpátia alapján elkötelezett szimpatizáns;

4. Van aktuálisan szimpatizáns holdudvar;

Amikor a pártok vezetői, alkalmasint korántsem biztosan minden részletében publikusan, megegyeznek egymással, akkor azt jobbára 1. kategória nevében teszik. Amikor egy párt vezetője kiáll, és kiadja a vezetői napi-parancsot (hívják azt akár kérésnek, állásfoglalásnak, javaslatnak), az lehet kötelező az 1. kategóriára, és erősen ajánlott a 2.-ra (családi béke megőrzése, kognitív disszonancia elkerülése, vagy bármi más miatt). Viszont a másik két csoportra már nem. Miközben erősen valószínű, hogy ők adják a párt szavazóbázisának a négyötödét.

Tehát. Amikor az ellenzéki összefogás vezetői arról szólnak, hogy merre van az aktuális előre, akkor az a szavazóbázis ötödét befolyásolja jelentősebben. Ezzel szemben, amikor Márki-Zay Péter (továbbiakban MZP) fideszügynöközős üldözöttségével, a hitvilága politikává emelésével, az orbáni politika egyes elemeinek, olykor kicsit átfényezett, átemelésével (ld. PAKS 2, gyurcsányozás, rezsicsökkentés, határon túliak szavazójoga), a saját politikai pozícióvágyától, illetve csalhatatlanságától fűtve mikrofont kap, illetve kinyilatkozik, akkor a szavazóbázis négyötödét képes elidegeníteni. S ez teljesen független attól, hogy személyében milyen becsípődések, ambíciók, és egyéb zakkantságok vezérlik. De attól is, hogy az iránta szorosan elkötelezettek milyen nyálfröcsögéssel tudnak fideszügynöközni, orbanistázni, vagy „csak” személyeskedni egy-egy internetes fórumon. Nem vitatva el senki jogát, hogy az MZP iránt akármiért elfogult, és kifele ebből a sündisznóállásból „érvelő” csapatba tartozzon.

Csak vegyük észre, hogy fentebb említett 3. és 4. csoportba tartozó szavazók érvekre, kiegyensúlyozott kommunikációra és hasonlókra várnak. Az izmozás, ledorongolás, „leüvöltés” pedig nem érv, és azt, akit Orbán esetében taszít, azt MZP esetében sem fogja vonzani. Ha tehát az ellenzéki vezetők nem a kinyilatkoztatásos kommunikációval élnének, nem állnának ki az „aki nem velünk, az orbanista” retorika mellett, nem sugallnának háttéralkukat, nem sugallnák azt, hogy őket csak a szavazóik ötöde érdeklik, az valószínűleg hasznosabb lenne. Természetesen számolva azzal, hogy MZP már most a veszteségre kommunikál. Mert milyen győzelemre hajtó az, aki azt már tudja, hogy veresége az ellenség beépített kezének tudható, de megnyerni a potenciális szavazóit meg sem próbálja. Valamint a saját ambícióit, illetve a hatpárti összefogást külön, és egymással szemben álló, entitásként kezeli. S ebből a pincemagasságból legfeljebb órákra vesz vissza, amikor falat ér.

Andrew_s

Vakvágányokon

Az utóbbi időben olyan érzete támadhat az embernek, mintha vezértémák kezdenék kirágni magukat a vízcsöveken, és aztán a csapon és mellette is ezek kezdenek csorogni, szivárogni mindenfele. Nem vitatva persze, hogy a vezérmotívumot kétségtelenül a napi horror-híradóval is szinten tartott köznépi pánik és ennek kommunikációs vámszedői határozzák meg. Valamint az ehhez kapcsolódó kommunikációs ötletelések. Ugyanakkor, elgondolkodva a tapasztaltakon, olykor olyan érzésem támad, mintha már-már konszenzus lenne egyes témák szétkenésére, illetve egysíkú kommunikációjára. Mint például az egyes vakcinák használatának a kérdése is.

S innentől, nyugodtan hagyja is abba az olvasást az, aki szerint az ellenzék mindent tökéletesen csinál. Valamint az is, aki szerint egy blogon megjelenő írás, ami nyilvánvalóan legfeljebb reflektál a történésekre, okozza majd az ellenzék vesztét. Mert azért elsősorban az elgondolkodtató, hogy az ellenzéki kommunikáció miért, olyan, amilyen. A kormánypárti teljesen érthetően olyan. Elvégre az teljesen világos, hogy a „Mészáros Lőrinc ma mit nyert, illetve kivel bújt ágyba” sokkal szívesebben szúrják ki a szappanoperákon szocializált híveik szemét, mint a járványkezeléssel kapcsolatos problémák feszegetésével. Ezért sokkal érdekesebb azon töprengeni, hogy az ellenzéki kommunikációban miért válik pártelnöki szinten kifigurázandó eseménnyé, hogy a Fidesz egyik, korántsem a legélesebb kései egyikeként ismert, udvari ostobája elírta a beoltottak számát. Értem, hogy kínos tévedés valakitől, akiből a korábbi pozíciói alapján akár a számok ismerete is kinézhető. De tényleg ez az a problémakör, amire rá kell ugrani? Mert minden más tökéletes? Mert ez az a pont, ahol fogást remélnek találni a kormánypárton? Erre futná csak?

Aztán itt van a vakcinák kérdése. Hosszasan ment az ellenzéki propaganda arról, hogy melyik vakcinát be ne adassa magának senki. Tudom, a hatpontos záradékban ott szerepelt a flastrom, hogy csak addig, amíg a papírok meg nem jönnek, stb. Azért az alapvető kommunikációs attitűd mégis a tagadás volt. S akkor eszembe jut, hogy tagadásos ökölrázásra, azaz alapvetően negatív kampányra alapozva eddig a Fidesz nyert. Mert ebben a mocsárban otthonosan mozog. Mert meg tudja szólítani vele azt a réteget, aki az ökölrázásban hisz, és nem lát tovább a szomszéd öklénél. Az ellenzék számára ez azért lehet rossz hír, mert a tapasztalat azt bizonyítja, hogy ezt a mára hithű orbanistává önképzett réteget teljesen felesleges megcélozni. Megnyerni nem lehet, viszont sokakat elidegenít a negatív kampány. Az eddigi választások sem igazolnak mást. A vakcinák kapcsán van persze egy másik bökkenő is. Nem az, hogy a külügyér virológus lenne, akinek a papírja szakmailag mindent visz. Hanem az inkább tényekkel operáló tudományterületek. A biológia, a járványtan, és hasonlók. Ezek alapján a teljes vírust tartalmazó szérum, ahogy arra más vírusok kapcsán százéves tapasztalat van, bőven lehet hatásos a jelenleg fertőző vírus ellen is. Személy szerint, a vírus változékonyságára tekintettel, azt gondolom, hogy hosszabb távon akár hatékonyabb is lehet, de ez jelenleg most részletkérdés.

Tegyük fel, hogy hatásos a kínai vakcina. Ezzel minden olyan kommunikáció, ami negatív felhanggal indul, és hangulatkeltésre alkalmas lehet a kínai, orosz, stb. vakcinára nézve, rá fog égni az ellenzékre. Erről majd Orbán gondoskodik. Egyszerűen, mert a kérdést arra fogja leszorítani, hogy: „Hat? Naugye. Ezek szerint a külügyérem is jobb virológus, mint az ellenzék”. Aminek lehet egy olyan mellékhatása is, hogy eleve jelentősen hitelteleníti majd azokat a kérdéseket, amiket valóban fel kellene tenni. Árról, logisztikáról. Egészségpolitikáról. Ám amelyeknek pont semmi közük a biológiai hatásossághoz, papírokhoz. Amelyekkel kapcsolatban még pozitív üezenet is megfogalmazható lett volna. Azzal, hogy oltassa magát be bárki bármivel, amit orvosával egyeztetve hatásosnak vélhet. De kérjük a kormánytól a papírokat. Tehát alapattitűdként nem valami ELLEN, hanem valamiÉRT kommunikálva. De ez magánvélemény a részemről. Figyelembe véve azt is, hogy az a bizonyos harmadik szakaszos vizsgálat, amit az egybites fórumhasználók szajkózni szoktak a kínai vakcina hiánybetegségeivel kapcsolatban, a többi vakcina esetében is most zajlik. Alkalmasint mindannyiunkon.

Mert miről is van szó: „A fázis III. vizsgálatok során megerősítik a II. fázisban nyert vizsgálati eredményeket. Nagyobb számú betegen vizsgálják a készítmény biztonságos alkalmazhatóságát, a hatásosságot, követik a mellékhatásokat és összehasonlító vizsgálatokat végeznek más gyógyszerekkel. Valamennyi országban követelmény, hogy a gyógyszert biztonsági okokból a bevezetést követően még két évig figyelni kell” (forrás: SOTE - https://semmelweis.hu/klinikai-vizsgalatok/oktatas/a-klinikai-vizsgalatok-fazisai/). Márpedig a vírus feltűnését figyelembe véve, ez a két éves, az engedélyeztetést követően, nagyszámú betegen végzett vizsgálat a naptár szerint egyik vakcina esetében sem történhetett meg. Miközben milliókat oltanak velük. Így ez a harmadik fázis az, ami nagyjából másfél év múlva fog lezáródni, az oltottak alanyi részvételével. Így, ha ennek a hiányát kifogásolja valaki, akkor egyik vakcina sem biztonságosabb a másiknál. Viszont minden olyan állításból gyököt lehet vonni, amelyik a megtörténtét állítja. Mármint, ha hiszünk a SOTE kategória-besorolásának. Alkalmasint persze ennyit a mostanság szintén elég sokat hangoztatott „emberkísérlet” kifejezésről is.

Andrew_s

Korózs és a Fidesznek aranyat érő videó

A kórházak erőltetett ágyfelszabadításának embertelen voltát nem igazán vitattam korábban. Ahogy szép lassan csak igazolódni látszott, hogy Kásler mégis inkább parancsba adta, mint sem. Ilyen esetben, amikor a kormányfő által nemrég fellegekbe dicsért jósa, aki a megérzések nagydoktora, egyre cikibb helyzetbe kerül, akkor egyre nehezebb ezt jól kommunikálni. Feltéve, ha csak a saját hozott anyagokra kell támaszkodni. Ilyenkor érhet aranyat a máshonnan hozott anyag.

Vegyük tehát a kormányt és az ágyfelszabadítást. Az világos, hogy a kommunikációba kiengedett beteglétszám, és a felszabadított ágyak aránya között már az intézkedés meghozatalakor is jelentős szakadék látszott. Annyira, hogy akár conteot is lehetett a beteg nélküli ágyak köré keríteni. Alkalmasint a szakadék mindaddig látszani fog a térképen, amíg nem lesznek nyilvánosak az adatok, hogy mennyi volt a ténylegesen teszteltek száma az országban. De ezt illetően nyugodtan lehetünk szkeptikusak. A hatalomnak egyre kevésbé érdeke a valós adatok „bemondása”, miközben szépen el is halkul a vihar. Függetlenül attól, hogy a valós fertőzöttség a lakosság 5 vagy 50 százalékát érintette esetleg. Tehát ágyak. S kórház. Illetve a miniszteri döntés mérsékelten humánus volta.

A kommunikációban, mivel ez mégis csak szép nagy támadási felület, lehet a témát agyonhallgatni, és lehet előre menekülni. Az agyonhallgatás valójában az ellenzéknek ad ilyenkor muníciót, és ezt a kormányfő, illetve a demagógiában igencsak jártas tanácsadói valószínűleg maguktól is tudják. Marad az előre menekülés. A halálesetek adottak, azzal nem nagyon lehet mit tenni. Azonban lehet olyan körülményeket teremteni, ami a tényleges halálesetek közlését hitelteleníti. Ezzel szubjektíven, alárendeltté lehet tenni a szakmai megközelítést. A politikai dagonyában pedig Orbánnak és csapatának hatalmas rutinja van. Ezt ostobaság is lenne elvitatni tőlük. Kell tehát keríteni valakit, aki hajlandó úgy előadni a haláleseteknek legalább egy részt, hogy arra rácsapjon az ellenzék, mint gyöngytyúk a közmondásos orrváladékra. Ehhez persze kell egy ellenzékinek tekinthető interpretátor, aki ezt felvezeti. Mindezt olyan körülmények között, hogy ezt követően simán lehessen az egész sztorit kétségessé tenni.

S akkor jött Korózs Lajos. Sebtében forgatott egy videót. Főszerepben egy nővel, aki a hírek szerint is az Országos Mentőszolgálat székháza előtt mondta azt, hogy mentőtiszt. Világos, hogy ezzel kimondatlanul, de a körülményekkel azt sugallva, hogy ott dolgozik. Ha már mentős. Imígyen közölve a nagyérdeművel, hogy az általa gondozottak közül aránytalanul sokan haltak bele a normatív gyógyítás varázslatával való hazaküldésben. A látszatkeltés akkor is áll, ha Korózs aztán fülbe-gyónta, hogy a megszólaló Németh Athinát nem az OMSZ, hanem egy magánmentős cég köreiből sikerült videósítania. Innentől a Fidesz részéről a helyzet kipipálható, és sikerült egy hiteltelenségi zsugorfóliába csomagolni az egészet. Korózs esetlben pedig lehet találgatni, hogy politikailag sík hülye és felültették, szakmailag képtelen felfogni a politikai kommunikáció mibenlevőségét, vagy a Fidesztől kapott megbízást a helyzet előállításáért. Ha figyelembe vesszük, hogy az MSZP-t a Botka-féle hatökrészet dacára is sokan ellenzékinek tekintik, egyik verzió sem szívderítő. Ezen pedig már az sem segít, ha holnap eltűnik a politika színpadáról.

Az, hogy az említett eltünés, az Emmi pere, a videó, állítólag az OMSZ „érzékenysége” okán elkövetett, levakarásaa netről, vagy mi zajlik a végjátékban, már szinte mindegy is. Ha bárki szóba fogja hozni ezt követően a kórházi ágyfelszabadításokat, akkor sokan csak legyintenek majd azzal, hogy: Ja! A Korózs, meg az a spiné! Ugyan már!

Holott az egészségügy kapcsán, amikor sokan nem tudta, vagy egyszerűen nem mertek orvoshoz menni, amikor az ágyakat de facto felszabadították, amikor a szakellátásokat, műtéteket több pletyka szerint korlátozták, amikor... Amikor bőven lehetne beszélni arról, hogy az így késve ellátottak, esetleg ellátatlanul maradtak révén mennyivel várható majd a következményes elhalálozás, esetleg egyes esetekben, például lábon kihordott trombózisok, elhalasztott szűrővizsgálatok miatt az későbbi radikális beavatkozások szükségességének növekedése. Na, kérem! Akkor fog majd aranyat érni Korózs videójának az emléke. A Fidesznek. Akkor is, ha az MSZP addigra már csak emlék, bedarált minoritás lesz a Fidesz-térképen.

Andrew_s

COVID-19: Tömegszűretlenség

A COVID-19 (alias SARS-CoV-2) nem semmi egy szerkezet. Szervezetileg pedig igen alkalmasnak tűnik arra, hogy lebuktassa a féligazságokon alapuló hatalmi kommunikációs szervezeteket. Amelyekre lassan hazánkban láthatóan igaz lesz, hogy a kevesebb több lenne olykor. De legalább szignifikánsan kevesebb önellentmondást szülne.

Mert itt van például a március idusán aktuális népvezéri fellépés. Pontosabban állami ünnepség, amelynek fénypontja Orbán haknija. A korábbi évek tapasztalata alapján nem kevés külhoni vendégszurkolóval. De idén néhány porszem kerülhetett a gépezetbe. Az egyik kétségtelenül az a járványveszély, amit a kis térségben összegyűlt tömeg jelenthet. Különösen szerte a környékről összebuszoztatva. Az tehát, hogy erre hivatkozva lemondták Orbán fellépését, teljesen érthető. Lenne. Ha eddig bármi is visszatartotta volna a kárpátiai nagyszájút attól, hogy megtapsoltassa magát. Meg akkor, ha a nagy tömegkoncentrációt jelentő rendezvényekkel kapcsolatban következetes lenne a hatalom. Gondolok itt arra például, hogy a nem éppen ellenzékiségéről híres Edda koncertjének a lemondásáról például nem láttam híreket. Holott egy tízezres, sportcsarnokban összezárt tömeg sem piskóta. Mármint akkor, ha terjeszteni való van közük. Az alien-igén kívül. Ha mégis elmaradt a koncert, akkor mindez természetesen okafogyott. Miközben volt olyan portál, ahol ugyanazzal a lendülettel ajánlják az olvasó figyelmébe a március 15-i ünnepség lemondását, mint a beszámolót a koncertről.

A tömeget aztán lehet majd szűrögetni. Ha lehet. Mert ez egy másik pont, ahol sok a füst, és igencsak égés van mögötte. Tegyük fel ugyanis, hogy a vírus fertőzése jelentős gazdasági kiesést jelenthet. Annak, aki kénytelen otthon ülni, annak mindenképpen. Különösen, ha mégsem koronázott vírus garázdálkodik a garatjában. De ezt nyilván nem tudhatja a lelet nélkül. De a munkáltatója sem. Tehát a munkáltató akár az első köhintésnél hazaküldheti. Miközben szerte a médiában azt hirdetik, hogy ne zaklassuk a háziorvosokat. Sem. Tehát a dolgozó hazaküldetik, és ha a munkája otthonról nem végezhető, vagy a munkáltatója nem tart igényt az otthoni munkavégzésére, akkor telefonilag táppénzesítik. Alsó hangon is hosszabb időre, mintsem egy „gyalog” náthán, esetleg egy légkondi-allergián túlesne. Ezzel nyilván veszít a munkavállaló. Akár nem is keveset, ha a fizetésébe teljesítmény-jutalék is lenne.

Veszít eleget ahhoz, hogy akár önköltségesen is elvégeztetné a szűrést. Igazolandó a munkavállaló, és persze saját maga előtt is, hogy nem koronavírusos. Mindenki lenyugodna tehát, és valójában mindenki nyerne ezáltal. Ha csak a nyugalmat, akkor azt. De ezek után visszaköszönnek azok a hírek, hogy még az sem, akin indokolt lenen a szűrés, az sem triviálisan kerül be a szűrési rendszerbe. Ha aztán elkezdi az ember azt feszegetni, hogy ez kinek az érdeke, akkor az érdekeltek között nem igazán található meg sem a munkáltató, sem a munkavállaló. Ilyen, akár önkéntes, illetve önköltséges szűrési lehetőség még csak említésre sem kerül a január végén hírverésre méltatott akcióterv-ismertetőben. Csak remélni merem, hogy nem azért, mert így könnyebben manipulálható a ténylegesen fertőzöttek közzétett száma, és még véletlenül sem „találhatnak” több fertőzöttet, mint amennyi ellátására az alulparaméterezett egészségügyi rendszer alkalmas. Lehet persze ez is téves vélelem a részemről, és örömmel veszem, ha valaki közzé teszi az önkéntes, mindenféle kacifántos előfeltételtől mentes, szűrésre való jelentkezés módját, helyét. Amolyan „bemegyek, szűrnek, igazolnak” módon.

De pár napja még arról szóltak a hírek, hogy annak ellenére csak egy helyen végeznek ilyen vizsgálatot, hogy technikailag több labor is alkalmas lenne erre. A hír szerint „járványügyi érdekből”. Holott éppen járványügyi érdek szólna amellett is, ha a lakosság minél nagyobb része kerüljön átszűrésre. Még akkor is, ha lenne esélye a fals eredményeknek is. De ezek aránya valószínűleg kisebb lenne, mint az el sem végzett vizsgálatok semmilyen eredmény. Valamint az ezek okozta közvetett kár.

Andrew_s

Szijjártó a troll

Fotó: MTI / Illyés Tibor

Az Európai Parlament alapvetően kiosztott egy taslit a magyar kormánynak. Ezt lehet szépíteni, illetve mesedélutánokon enyhíteni. De alapvetően megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Ehhez képest a lakosság békés dagonyában ücsörög, és békésen viseli, hogy a regnáló hatalom hülyének nézi. Mert mi mást is tenne? A recept bevált, tehát alkalmazza.

Az egyik pontja a kommunikációs cunaminak az, hogy egy hosszabb, talán megszeppenésnek is feltüntethető szünet után elindították annak a vitáját, hogy a lehetséges ötből három pofon küldte-e a padlóra, vagy a negyediket is rámérték-e az Orbán-kormányra. Mert azon polemizálni, hogy az említett jelentést a tartózkodókat figyelembe-véve vagy azt kihagyva szavazták-e meg, aligha más jellegű vita. Nem a jelentés tényeit, megállapítását cáfolja, hanem a politikai következmények mértékén rugózik. Egyébként a kormány propagandája még ebben is ellentmondásosnak tűnik. Az egyik pillanatban el sem fogadják a szavazás végeredményét, míg a másikban a szerintük meg sem történt szavazást akarják megtámadni az Európai Bíróságon. Úgyhogy Orbán szerint nem is kaptak taslit, de azért feljelentik a verekedőt. Egy vidámabbra részegedett kocsmaközönség ennél kevesebbre harsány közröhejjel reagálna. Valószínűleg. A politikusok azonban talán munkaköri kötelességből morózusak. Nem röhögik körbe Orbánt.

Talán Szijjártót sem. Pedig Orbán egykori csicskása igazán minden t megtesz a nagyérdemű szórakoztatása érdekében. Közben kicsit kamuzik is. De ez nála valószínűleg munkaköri kötelesség. Most minden esetre beleállt. A politikai szószékbe. Tudom, arra inkább ráállni szoktak. Mint a hordóra. A mintacsicska meg is tette. A maga hordószónoklatát az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának az ülésén. Kijelentette, illetve inkább bejelentette, hogy „egyes tisztségviselők nemrég képtelenségeket állítottak Magyarországról, és ezek nem voltak mások, mint hazugságok”. No jó. De cáfolta a kormánypropaganda a Sargentini-jelentés hetven-valahány pontját? Noha valószínűleg meg lehetett volna tenni. Akár írásban is összerakva a manipulálatlan jelentésben leírtakat, és annak tételes, bárki által ellenőrizhető adatokkal alátámasztott cáfolatát. Az uniós kommunikáció azonban nem ettől hangos. Így aztán a kormány, egykor a forint bedöntésében is jeleskedő, külügyminisztere nagyjából olyan teljesítményt produkált, mint az internetes fórumok fizetett trolljai.

Azok, akik abban a pillanatban elkezdenek másról beszélni, személyeskedni, amint tények felsorolását kéri tőlük valaki. Amikor nem fogadja el valaki vitának azt, hogy szerintük Orbán szent, igazmondó, és csalhatatlan. Amiből következik, hogy a normális magyar ember Orbán fenekét nyalja, és a szavain csügg. Pókháló helyett. Mert az utóbbi a fejében van. A trollnak. Meg a magyar külügyérnek. Dúsan elfedve a valóságot, ami egy pillanatig nem hagyja magát zavartatni. Ahogy Szijjártó sem a valóságtól. Mert azt mondta ez a bátor ember, hogy „a magyarok véleményét mi képviseljük, hiszen mi nyertük a választásokat”. Amiből legfeljebb az következik, hogy Szijjártó troll-üzemmódba kapcsolva kifejtette: csak az a magyar, aki rájuk szavazott. Mert egyébként a többség, mint tudjuk, és bármikor ellenőrizhetjük: nem a Fideszre szavazott. Valójában az ellenzék megosztottsága segítette a hatalomba a Fideszt és nem a többségi szavazatok.

Miközben elég sokan otthon maradtak. Azaz tartózkodtak. Ha azt a logikát követjük, amit Orbán a Sargentini-jelentés kapcsán, akkor a szavazáskor otthon tartózkodók szavazata is beleszámítana a végeredménybe. Ebben az esetben, a teljes szavazásra jogosultak halmaza alapján kellene számítani a Fidesz szavazáskori támogatottságát. Ami alapján igencsak a lakosság kisebbsége juttatta ilyen mértékű hatalomhoz. Különösen úgy, hogy a határon kívüli szavazatok kapcsán a nyugati munkavállaló láthatóan kevesebb ajnározást kapott, mint a környékbeliek. Holott az előbbiek tudhatóan milliárdokat utalnak haza, míg az utóbbiak tudhatóan milliárdokba kerülnek az államnak a különböző támogatási csatornákon keresztül.

A jelenleg is hullámokat vető gazdasági exodus fényében különösen érdekes Szijjártó azon kijelentése, miszerint a „magyarok országa boldog, és büszke az ezeréves történelmére, a keresztény kultúrájára és hagyományaira”. Mármint a boldogsági rész. Tekintve, hogy tíz-, illetve százezrek a lábukkal szavaznak az ellenkezőjére.

Andrew_s

Sajtó és Simicska: üzlet a hatalommal?

Az internet terjedésével sokszor megtapasztalt jelenség, hogy a gondolatok jönnek, majd mennek. Az általam leírtak is nem egyszer máshol köszöntek vissza. „Természetesen” forráshivatkozás nélkül. Nem akarván elkövetni ugyanezt, mindenképpen elolvasásra ajánlom Földes András írását az Index.hu oldalán. Ráadásul a legtöbb gondolatban igaza is van. Kínos.

Kínos, de nem neki, hanem az államilag megtámasztott propaganda szempontjából. Mármint akkor, ha elolvassa arrafelé valaki. Talán elolvassa. Mármint akkor, ha a hatalom propagandafelelőseinek van annyi esze, hogy olykor a saját termékein kívül mást is olvas. Az is igaz persze, hogy egy írás elolvasása nem jelenti annak megértését. De még a megértés esetén sem biztos, hogy nem indul be az a mechanizmus, ami a saját döntések felmentését szolgálja. Akár a valóság, a realitás, az ésszerűség ellenében is. Ez utóbbi nem a média specialitása, hanem az emberi viszonyulások általános jellemzője. Alkalmasint Orbán csapata is ismeri, mert manipulálja. Elég belegondolni abba, hogy hány alkalommal használta a propagandában céltáblának mindazokat, akik lövöldözése felmentést ígért a személyes hülyeség alól. Alkalmasint a hatalmi baromságok leplezésére is. Mint az első békemenet környékén. Amikor kirohanásokat rendeztek a bankok ellen a devizahitelek miatt. Holott előtte a Szijjártó-Kósa páros segített bedönteni a forintot.

Földes írására visszatérve, azért is érdemes elolvasni, mert világosan levezeti, hogy miért van a valós sajtóban ellenzéki, ha tetszik ballib, túlsúly. Véleménye szerint azért, mert a sajtóval kapcsolatos elvárásoknak a hatalom által támogatott szócsövek nem igazán felelnek meg. Márpedig akkor, ha a hatalom csak propagandacsatornákat működtet, akkor a valós média valóban csak „túloldalon” fog előfordulni. Az pedig külön érdekesség, hogy az az Index.hu adott helyet az írásnak, amelynek az egyik nagy dobása annak idején a teljes fórumrendszer Orbán-hitet sugalló felforgatása volt. Olyan megoldásokkal, amely számos, Orbánt bíráló topik törlését, illetve több felhasználó tiltását is magukba foglalták. Az Index ellenzékisége, amely olykor nem is tűnik annyira ellenzékinek, hajaz arra, hogy megpróbáltak gesztust gyakorolni a hatalom felé. Csak aztán valamiért ez nem jól sült el. Illetve nem úgy, ahogy a tulajdonos gondolta.

Ami erős párhuzamot jelenthetne a hírTV sorsvonalával. Mert a múltba tekintve még bőven emlékezhetnek arra, hogy korántsem volt annyira ellenzéki, de még csak objektív sem, amíg Simicska látványosan jóban volt Orbánnal. 2006-ban még szinte örömkönnyek között vergődve tudósított lelkesen a hírTV tudósítója a TV-székház felgyújtásáról. Aztán Orbán az első jelek szerint egy saját oligarchia kialakítása mellett döntött, és a TV-csatorna megtalálta az újságírást. A mostani átrendeződés tehát alig több, mint egy drasztikus visszarendeződés. Az alapvető üzenet nem is annyira tartalmi, mint szemléleti. Kőkemény, háttéralkuktól sem garantáltan mentes tisztogatást üzen. Valójában nem is azoknak, akik nem egyeznek ki Orbánnal, hanem éppen azoknak, akik kiegyeznek. Nem kellene ugyanis elfogadni, hogy a TV-csatorna munkatársai között éppen akkor indult el tisztogatás, amikor az visszakerült a Fidesz hatókörébe. Így sokkal inkább azoknak üzen, akik a szakmaiságot akarják előtérbe helyezni. Akár szimpatizálnak a hatalommal, akár nem.

Mert az elsődleges szelekciós szempont a párthűség lett. Idősebbeknek akár ismerős is lehet a recept. Volt már olyan a magyar sajtó történetében, amikor a párthűség mindent vitt. Valójában az elhíresült G-napig Simicska birodalmában is ismerős lehetett ez a szempontrendszer. Miközben talán érdemes arra is emlékezni, hogy Simicska távozása is lehetett egy előre lefektetett forgatókönyv része. Még akkor is, ha azt a forgatókönyvet esetleg nem Orbán írta. De az sem kizárt, hogy a régi harcostársak üzletet kötöttek. Simicska egy kisebb vagyonnal, de tulajdonképpen mentességet kap. Arra az időszakra, amelyről az üzlet keretében hallgatni fog. Arra az időszakra, amikor Simicska a Fidesz érdekében, azt hatalomba segítve ténykedett. Mert azt ugyebár tudjuk, hogy volt egy sejtetés egy videóról, amit már majdnem látott valaki. De amely mégsem igazán forog közkézen. Holott a köz informálása talán mégsem lenne érdektelen. Mármint akkor, ha Simicska valóban leváltva szeretné Orbánt látni.

De valahogy ebben sem vagyok teljesen biztos. Ahogy abban sem, hogy nem az említett üzlet része volt a Jobbik-Fidesz vadházasság. Amennyiben a Fidesz elindult a szélsőségek, a Jobbik pedig a centrum felé. Valójában egy hatalmi monolitot alkotva. Kisebb dudorokkal. Melyek egyike lehet az LMP is. Ha sok vizet nem is zavarnak.

Andrew_s

A csapda neve: „Red Bull-verseny”

Forrás: Domyown.com

A jelek szerint lesz berregés a levegőben, és forgalomkorlátozás a felszínen. Köszönhetően a Red Bull budapesti repülős versenyének. Ami személy szerint mérsékelten hiányzik az életemből. De elfogadom, hogy mások az év fénypontjának érzik majd. Ahogy miért ne érezhetné annak bárki a többi forgalomkorlátozós rendezvény bármelyikét? Nem igaz?

Azért a Red Bull védjegye alatt zajló zajterhelés ellen mégis csak felszólaltak páran. Néhányan pedig a vállukat vonogatják. A kormány pedig láthatóan kiállt mellette. Amit egyébként teljesen meg tudok érteni. Nem csak az anyagi, hanem a kommunikációs szempontokat is figyelembe véve. Ha ugyanis emlékszünk, akkor nemrég még a tüntetési szabadságról szólt a vita. Mármint arról a metszetéről, hogy a tüntetés szabadságát veszélyezteti, ha a környékbeliek nyugalmának a védelme érdekében el lehet tanácsolni egy-egy felvonulás, gyűlés, tiltakozó megmozdulás helyszínét egy bizonyos helyről. Esetleg mindenhonnan. Amely megoldás kétségtelenül nem a demokrácia legnagyobb vívmánya lenne. De Orbániában egyre kényesebb, és ritkább, portéka az a törvény, illetve rendelet, amit a demokrácia épülésére alkotnak. Egy komplexusokkal küzdő örök másodiknak hatalmat adva nem is nagyon lehet másra számítani.

De a repülőverseny kapcsán azért láthatóan kommunikációs előnyt lehet faragni a kialakult helyzetből. Ha ugyanis most nagyon hangosan morognak a zaj, és a környékbeliek nyugalmának a zavarása, a forgalom korlátozása miatt, akkor a tüntetős csatában pontot szerez a hatalom. Mert joggal kérheti számon a kettős mércét. Azt, hogy miért akarnák korlátozni az egyik zavaró tényezőt, ha a másik korlátozását nehezményezik? Ezzel kommunikációs harapófogóba zárva a megszólalók jó részét. S minél jobban morognak, annál jobban szorítható össze a fogó. Erre természetesen mondhatjuk, hogy a gazdasági hasznától függetlenül szimpla provokációnak használja a hatalom a repülős eseményt. De ez van. Az vesse rájuk ezért az első követ, aki nem a politikai haszonszerzés lehetőségeinek a kihasználását várja el egy politikustól. Alkalmasint ilyenek is lehetnek szép számmal. Elvégre az önbecsapás képessége mindenkinek megadatott.

A lényegen, mármint a provokáción, és a harapófogón azért ez sem változtat. Ahogy azon sem, hogy politikailag visszaüthet, ha az ellenzék, és véleményformálóik, most nagyon elkezdenek kiállni a Red Bull ellen. Belesétálva egy teljesen nyilvánvaló, és alig titkolt csapdába. Kínossá, illetve érdekessé téve azt a kérdést is, hogy vajon mekkora lehet az a halmaz, akit bele lehet ebbe a verembe csalogatni. Mekkora a közös metszete annak a két halmaznak, amelyek egyikébe a csendrendeletes tüntetés-korlátozás ellen tiltakozók, míg a másikba a Red Bull rendezvénye ellen felszólalók tartoznak. Mert azok, akik ebbe a közös halmazba tartoznak, azok valószínűleg bátran tekinthetik magukat a politikai naivitás, a kommunikációs csapdák iránti vakok mintapéldányainak.

Andrew_s

Troll-vidéki kommunikáció

Ez ugyan csak egy ork, de...

A határon túl osztott állampolgársággal járó szavazati joggal kapcsolatos viták, állásfoglalások korában aranyat érhet egy olyan Facebook-oldal, amelyik alkalmas a vita tényének, a felvetésnek magának a lejártására is. Mert a felvetés önmagában is kikezdheti a Fidesz nemzetieskedőn lajbimagyar műmájerkedését. Amiről pro és kontra meg lehet a véleménye bárkinek. Alkalmasint az említett Facebook-oldalról is.

Ahogy a véleméynek artikulálásáról is. Amelyek nem egyszer kimerültek abban, hogy elengedjenek egy vont csövű dékázást. Mely párttal lehet nem egyet érteni, szeretni sem kell. Valószínűleg könyvtárnyi lehet mindazon téziseknek a sora, ami vitatható a DK programjában, tézisgyűjteményeiben. Amellyel nincs egyedül a pártok sorában. De a kritikának nyilván van egy szintje, amire már nyilvánvalóan nem érdemes lejutni. Nem azért, mert onnantól már csak felfele van út, hanem azért, mert az óhatatlanul is a szint hallgatólagos elfogadását jelenti. Azt, hogy egy adott eszközkészlet elfogadható. Mintha nem számolna azzal, hogy ha egy fegyvert egyszer bevethetőnek fogadnak el, akkor az onnantól bármelyik oldal ellen bevethető.

Ezért tartottam a moralitást alulról karcolgatónak a Mérce korábban említett írását. Azt, amelyik a Facebook-oldalért már címében is a DK-t tette felelőssé. Alkalmasint a Mérce egyébként akár mérvadónak is tekinthető ellenzékiségét is lejáratva, egyoldalúvá téve. De ez legyen az ő problémájuk. Különösen annak fényében, hogy a 444 legalább megkereste a DK-t is az ügyben, és közölte a párt elhatárolódását az oldaltól. Felvetve különben azt is, hogy az oldal sokkal inkább a Fidesz érdekeit szolgálja. Ugyanakkor, noha egyes hírek szerint már az ügyészség is érdeklődött az oldal iránt, valahogy nem volt széles körben olvasható, hogy a Facebook-nál milyen fogadtatásra leltek a bejelentések. A Maszol-nál igen. Azon pedig felülemelkedhetünk, hogy a Facebook-bejelentések kapcsán először az erdélyi panziós képére hivatkoztak, mint a bejelentés tárgyára, majd egy annál sokkal sértőbb, uszítóbb kép említésekor már csak erre hivatkoztak vissza. Mert ez is pont ennyivel több a semminél.

Ezzel nem szeretnék egy olyan dátumháborút indítani, hogy ki mikor jelentette be a vélhetően provokációs céllal indult oldalt. Aki bejelentette, az nyilván tudja, hogy megtette. Aki pedig nem, az oldja meg a problémáit a tükörrel szembe nézve. Inkább a jelenség, és annak olykor zsigeri lereagálásán érdemes elgondolkodni. Beleértve azt is, hogy a Facebook rendszere ismerhetően olyan, amilyen. Nem egyszer volt már rá példa, hogy korábbi döntéseket átértékeljenek. Ahogy tegnap délután fél hét körül mégis tiltásra került a lejárató provokáció iskolapéldája. Amellyel, és fogadtatásával abból a szempontból érdemes foglalkozni, hogy ez a fajta lejáratás elfogadása is visszaüthet.

Aki szerint megengedhető volt akkor, ha most a DK-val, netán Gyurcsány Ferenccel kapcsolatos indulatait, ellenérzését segítette levezetni, az elgondolkodhat azon, hogy mennyire fogadná el, ha az általa preferáltak kerülnének célkeresztbe. Már csak ezért is jó lenne sokaknak elgondolkodni, hogy amikor a morális leprának tapsolnak, illetve nem lépnek fel ellene, akkor azt valójában maguk ellen is bevethetőként hagyják jóvá. Ugyanúgy, mint azok esetében, akik hallgatólagosan elfogadták amíg másokat járattak le, vagy inkább el, de aztán egyszer csak ők kerültek a dunaparti menetbe, és másoknál volt a fegyver. Mert a kommunikáció is egyfajta fegyver. A névsort meg nem mindig ugyanazok olvassák. A troll-háború elfajulása, eszkalációja előbb-utóbb ugyancsak visszaüt. Jelenleg pedig a legjobb úton haladunk az eszkaláció irányába. A kommunikációs, ha tetszik hideg, polgárháború elfajulásához.

Andrew_s

Kommunikációs készségeink

A kommunikáció jelentőségét a mindennapokban alábecsülni lehet. Túlbecsülni aligha. különösen a marketing környékén, illetve az olyan területeken, ahol az emberek egymás közti információcseréje kulcsfontosságú. Miközben igaz az is, amit annak idején a pedagógusképzés során vertek a fejünkbe. Élő, és akár csak korlátozottan, de cselekvőképes embernél nincs olyan, hogy a kommunikáció hiányzik.

Ami nem jelenti azt, hogy az egymás közti kommunikáció mindig adekvát, eredményes és sikeres. Miközben sokszor elfeledkezünk arról, hogy kommunikációs hatások nem egy esetben a „direkt” csatornák megkerülésével jutnak el hozzánk. Egy-egy gesztus, véletlenül elolvasott mondat, vagy éppenséggel egyes kommunikációs hibák révén. Mely utóbbiak nem egy esetben leplezik le a mögöttes szándékokat, illetve a felkészületlenséget. Esetleg a kommunikációt nyújtó önismereti problémáit. Mert, ahogy azt a Patrocinium Kft. egyik legújabb kiadványában is olvashatjuk, az önismeret nagyon lényeges tényezője az egyén hatékony kommunikációjának. Hozzátenném: mármint akkor, ha a hatékonyság elérésében más külső hatások, például a politikai nyomásgyakorlás nem játszik szerepet. De az említett kiadvány nem is ezzel, a politikával foglalkozó (tan)könyve a Károli Gáspár Református Egyetem ÁJK Wesselényi sorozatának.

Alapvető célja a kiadványnak a, mint a címe is mutatja, a: Kommunikációs készségek fejlesztése. S nem kis részt szentel azoknak a módszereknek, teszteknek, mellyel az önismeret mértéke felmérhető. Ez azoknak is igencsak hasznára lehet, akik nem vizsgatárgyként kezelik a kommunikációs ismeretek felcsippentését. Alkalmasint alighanem többeknek nem árthat a saját kommunikációs készségeik felmérése sem. Beleértve azoknak a kommunikációs hibáknak az ismeretét is, melyeket esetleg rendszeresen elkövet. Akár szóban, akár írásban. Megint csak személyes vélemény az utóbbiról, hogy az írásbeli hibák jó részére az internetes fórumokon is rábukkanhatunk. Nem csak a gyorsított írás okozta helyesírási, gépelési hibákra gondolva elsősorban, hanem a mellébeszélésre, a „terelésre”, a kommunikációs csapdák kialakulására és hasonlókra.

A Simay Attila Endre jegyezte könyvecske ezekre a fórumokon tapasztalható kommunikációs bakikra közvetlenül nem tér ki, de a kiadványban említett kommunikációs hibák egy részénél ezekre is ráismerhetünk. Ugyanakkor, alkalmazkodva az egyetemi kerethez, az írásbeli kommunikáció kapcsán olvashatunk annak különböző formáiról. Az elektronikus formákat is beleértve. Valamint a tudományos dolgozatokkal kapcsolatos iránymutatásokról. Ami, például az ezekben alkalmazott idézési, hivatkozási elvek, szabályok ismerete ugyanúgy hasznos lehet még a hétköznapokban is, mint a plágium kérdéskörének ismerete. A hétköznapokban általában is. A média környékén pedig egészen biztosan.

Andrew_s

L'art pour l'art politika

A napi hírekbe, és a háttértörténetekbe bele lehet fáradni. S bele is lehet unni. Méghozzá nagyon. Méghozzá előre megfontolt szándékkal. Mert aligha vitatható az a kommunikációs szándék, ami mindennek a túltárgyalására irányul. Mert mindenki vágyik a véleményének a kifejtésére. Erre aztán jól rá is lehet játszani.

Ahogy rá is játszanak mindazok, akik a közfigyelem hivatásos koldusaiként tengetik mindennapjaikat. S itt nem a média szereplőire gondolok, és nem is a bloggerekre. Nem azért, mert haragban vagyok a tükörrel, hanem azért, mert a média, a sajtó mindig is reflektív műfaj volt. Bármennyire is szeretné néhány médiaceleb azt hinni, hogy személyesen rángatja a passzát-szelet. Ez csak akkor következhet be, ha kilép a korábbi kereteiből és nyílt politikai szerepet vállal. Volt már ilyen a világtörténelemben. Lesz is. Nem is baj. Azonban ott vannak a politikusok, akik a zászlóra legtöbbször azt írják ki, hogy csak a tömegekért, csak nekünk, csak értünk. Agitálnak, hazudnak, megvezetnek, próbálkoznak, és vitatkoznak, felszólalnak, virágot szórnak. Közben pedig alapjában véve hülyének néznek. A különbség legfeljebb a pofátlanság mértékében, az asztalról lehulló morzsák terítési szisztémáiban van. Az utóbbi során akár szélesebb rétegek is jól járhatnak. Míg a másik oldalon ott vannak azok, akik szívük szerint az asztal alá hullott morzsákat is felnyalnák. Ha nem félnének a nyelvükbe menő szálkáktól. Melyek virtuális megfelelőit oly boldogan keresik mindenki más szemében.

Addig is persze kell azt a nyelvet használni valamire. A hatalmi piramis alján például arra, hogy a tulajdonos előtt sorakozó fenekeket tisztára lehet vele nyalni. Később arra, hogy ki lehet nyújtani lefele. Annak jeleként, hogy „én itt vagyok, ti ott vagytok, megszívtátok apócák”. A kettő közt pedig lehet harcolni a fenekek számának csökkentése, a kézben tartott morzsák számának növelése érdekében. Ennek egyik eszköze a közvélemény fárasztása. Akarva vagy akaratlanul. Akarva, amikor a gumicsont-raktárból előkapnak valamit, amire aztán szép hosszú pofázási körök láncát lehet felfűzni. S akaratlanul, amikor az említett láncszemek után kapdosnak, mint éhező a manna után. Ezzel a jelenségkupaccal aztán élhet a hatalom kedvére. Nem is kell különben hihetetlen média-koncentráció ehhez. Habár a jelen magyar nemzeti csúcsnak ez is megadatott. A hatékonyságot ebben az esetben is a média-suzélesség és blikkfang-érték szorzata. Ha nagyot lehet durrantani, akkor nem kell sok helyen „eladni”. Terjedni fog magától is. Mert megkommentelik, aztán a kommenteket megvitatják, és a vitatkozókat is le kell hülyézni valahol. Ahogy a minap, nem egyedi jelenségként a falállítók nagy barátja közölte a falat ellenzővel, hogy „ne beszélj hülyeséget”. Mert ez az az érv, ami mindent visz. Nem kell gondolkodni, nem kell megérteni a másikat. Azt sem, amit mond. Érvelni sem kell. Alkalmasint kár lenne azt hinni, hogy ez a jelenség nem oldalsemleges. Próbálja meg valaki kétségbe vonni valamely csoport városlezárási jogát, és máris megtapasztalhatja, hogy nem kell a szélsőjobbra elmenni egy kis kioktatásért. Simán megkapja, hogy a város mindenkié, mindenki ott vonul, ahol akar. Az éppen aktuális zászlótól függetlenül.

Aztán eljön az a pont, amikor már látszólag mindenki elmondott már mindent. Mindenki elmondta a másikat mindennek, és mindenkinek elege van mindenből. Ekkor lehet meghúzni a nagy dobásokat. Ekkor már milliárdokat vagy akár trilliárdokat lehet a szerteteríteni, mert már mindenkinek tele van a hócipője. Ahogy jól lemérhető a netes kommentek alapján, hogy határzár-ügyben is közeledünk ehhez a ponthoz. Mert az istenadta nép elsősorban azt szereti, ha békén hagyják. Ha frusztrálják, belefásul. A hatalmi frusztrációkba is. Az ellenzékiekbe is. A hatalmi szövegekre legyint. Az ellenzéki megmozdulásokat pedig otthon-maradással bünteti. Látjuk? Naná. Lassan akár nyilvános kerékbetöréseket is szervezhetnének, és valószínűleg az ellen is tízen mennének el tiltakozni. Amely „tömegből” azonnal három tábor hasadna ki. Az egyik ellenezné a kerékbe törés, míg a másik kettő egyike ellenezné az ellenzőket. A harmadik pedig fórumot tartana arról, hogy melyik csontnál kezdjék a bunkózást. A határzárra lefordítva, jelezze valaki, hogy látott százezres ellenzői tüntetést. Az emberek belefáradtak. Különösen a zseniális hangulati előkészítést követően lehetett ezt az eredményt viszonylag gyorsan elérni. Elég visszalapozni akár fél évre a híreket. Az embercsempészekről rendszeresen jelent meg híradás. A hazai menekült-kezelés viszonyairól meg szinte soha. Az iszlamisták rémtetteiről gyakran, míg az iszlám kultúráról, mint olyanról alig. Mire belengették a nemzeti rasszizmus részletes kérdőívét, addigra a köztudta meg lett kérem dolgozva.

Sokan készséggel elhiszik, hogy mindenki csak a magyarok munkájáért és az itten tejjel feltöltött Duna, és mézzel csobogó Tisza ügyében érkeznek az emberek. Egyik kezükben gépfegyverrel, a másikban pedig atombombával. Minimum. Aki pedig ellenzi „mindenkit egy masszába mosunk” szemléletét, az nemzetellenes, hazaáruló, és olykor talán embert is eszik. Az ezzel kapcsolatos, „mindenki nyilatkozza a magáét” mozgalom kibontakozása pedig elvezetett oda, hogy tulajdonképpen mindenki legyint már mindenre. A régi szocreál reflexek mentén a személyes túléléssel foglalkozik. Ez van. Ezt akkor is célszerű tudomásul venni, ha nem kötelező szeretni. A jelenlegi kormányzat, ahogy a nagy elődök közül számos, nagyban játszik. Mára akkor is legyintenének a százezrek, ha nem egy ideiglenesnek blablázott  drótfonatról lenne szó, hanem méregfecskendőket célba-lövő android-hadseregről a határon. A sok kicsi tüntetéskével pedig az utóbbi ellen sem lehetne pár száz embernél többet mozgósítani. Úgy meg különösen nem, hogy egy-egy párt vezetése leül, jól megnézik egymás köldökét, majd nyilatkoznak és hazamennek.

A jelenlegi ellenzék, és a jelenlegi ország nyugodtan leülhet. Egyes. A kommunikációt, az idegek csatáját az Orbán-kormány nyerte. A jelenleg lefutóban levő menetet mindenképpen. Kiütéssel. Alkalmasint azok a tömegek, akiknek ez egyre jobban nem fog tetszeni, akik esetleg nem vándorolnak ki, és akik majd egyszer megtartják a kormányváltó utcai népszavazást nyugodtan benyújthatják a jelenlegi ellenzéknek is a számlát. Őfelsége ellenzéke gyakorlatilag 2012. októbere óta viselkedik úgy, mintha megtörtént volna a háttéralkú. A választások elvesztésére is. Mert a parlamenti fizetés akkor is jó buli, ha szava nincs valakinek. Mert a hatalom felé vezető úton a második vonalnak is több csurran-cseppen, mint egy nyírségi munkanélkülinek. Mert nyilatkozni jó dolog. Főleg, ha előre tudható, hogy a ködösítésen kívül nincs jelentősége. Holott az igazság valahol ott a ködben van. Ahol semmi sem csak fehér vagy fekete.

Andrew_s