2015. december 31., csütörtök

Kurva anyját a kormányzati gyermekéheztetőknek

Fotó: szeged.hu
A kormány biztosíték-kiverésben is baromi jól teljesít. Az például egészen biztosan ennek a jele, hogy amikor rekordméretű sorok állnak az ételosztásokhoz, akkor a kormányzat a gyermekélelmezés költségkeretének a terhére a haveri önkormányzatokhoz és a vezéri hobbistadionokhoz csoportosítja át a pénzeket. Szó szerint. A gyermekek segítésére szánt pénzekből a stadionokra.

Nem! Ezt a mentalitást nem hasonlítom a férgekéhez. De a sakálokéhoz sem. A férgek nagyon fontos szerepet töltenek be a bioszférában. A sakál is. A dögkeselyű is. De még az a fakókeselyű is, amiről valószínűleg azt a turult mintázták, amelyet egy fallikus szimbólumra ültetve avatott a vezér. A tévedések elkerülésére: nem Orbán Viktor ült egy fallikus szimbólumon, hanem a keselyű-turul. Holott lehet: egy aláírásgyűjtésen számos támogatót kapna az a projekt is, amely a miniszterelnök szobrát helyezné egy erigált ló fallikus szimbólumára. Rögtön vele szemben a nemzeti fővadászéval. Akinek frakciójából szólalt meg annak idején a nemzeti rinocérosz. Mondván, hogy a gyermekek éhezése nem több egy rossz életviteli szokásnál. Most aztán az is kiderült: a stadionok többet érnek a gyermekeknél. Egy igazán család és gyermekbarát, a jövő nemzedék iránt elkötelezett gesztusként. A KDNP-nek nevezett politikai pótcselekvés tiltakozása nélkül. Utóbbinak külön gratulálunk. Külön-jutalomként Harrach Péter megnyerhetné a kéthetes böjtöt nagydíjként. Szokásgyakorlás gyanánt.

S ez akkor is igaz, ha a hír részleteiből kiderül: az egyes önkormányzatok által fel nem használt gyermekétkeztetési és gyermekjóléti támogatási keretéből lopják el a stadionokra és a haveri önkormányzatok támogatására szánt pénzt. Mert az adott keret szinte biztosan nem járdafelújításra, státuszberuházásokra és nem stadionok istápolására lett eredetileg elkülönítve. Ahogy erre még fideszes és kdnp-s önkormányzatoknál is sikerült rájönni. Igaz, ritkásan. A többség ezek szerint, akár csak informálisan is, ahhoz az eligazításhoz tartotta magát, hogy a gyermekek éhezése rossz szokás, és leszarhatják. Miközben a felsorakozhatnak a buksisimogatáshoz és szarrágáshoz a vezér fara körül. Amennyiben sikerül hozzájárulni a stadionokhoz. Mert különben nehéz elképzelni, hogy komoly megtakarítások képződtek az említett alapokban. De még abban az esetben is, ha a magyar gazdaság kifürkészhető romba dőlése közepette egy kifürkészhetetlen csoda történik és marad pénz: Biztosan minden önkormányzat területén tejjel, illetve mézzel folyik a közklotyó is? Mert csak ebben, és kizárólagosan ebben az esetben lenne szabad ilyen pénzátcsoportosításokra sort keríteni.

Amennyiben az a tej-méz kombó mégsem állna fenn, akkor a felelős hozzáállás valószínűleg nem a stadionpátyolgatás lenne. Sokkal inkább az, hogy az illetékes önkormányzatokat azonnal kötelezzék a maradékok okszerű felhasználására. Amennyiben pedig erre nem kerülhet sor, akkor a pénzt egy másik önkormányzat hasonló célú alapjába utalására. A sor végén pedig az állami gyermekjóléti intézmények költségszámlájára utalás lehetne a végállomás. Kizárva azt, hogy a gyermekek számára elkülönített pénzek egészen más célok fedezetésre szolgáljanak. A jelenlegi helyzet tehát baromira leleplező. Abban a tekintetben mindenképpen, hogy a kormányzat minden olyan megnyilatkozása, amelyben a saját gyermekbarátságukat fényezik: baromság. Hazug baromság. Szó nincs gyermekbarátságról. A hatalom célja nem több, mint a rabszolga-utánpótlás biztosítása. Jóllakni nem szükséges. Tanulni pláne nem szükséges. Csak tudnám, hogy a miniszterelnök mi a fenének tanult annak idején, ha mindössze ennyi hatása lett. Ahogy azt sem, hogy a kedves lányát mi a rossebnek járatja külföldön egyetemre. Illetve egyetemre egyáltalán. Az ágyban feküdni széttárt lábbal anélkül is menne. A központi irányelv meg úgyis az: szülj, vagy dögölj meg. Esetleg szülj, és aztán dögölj meg. A női princípiumoddal együtt. Közben Ákos, vagy valamelyik egyéb hatökör dalát kornyikálva.

Alkalmasint persze gratulálhatunk is. Annak az ellenzéknek is, amelyik néhány nyilatkozatocskától eltekintve kussol. Igaz: gondos munkával érték el, hogy ne alakuljanak ki tömegtüntetések. Úgyhogy arccal előre Őfelsége és ellenzéke felé az új esztendőben. Éhező gyermekekkel, letagadott szegénységgel, mondvacsinált politikusokkal, és szemétdombra való politikával.

Ja, és a pénzek ilyetén átcsoportosítását megszavazóknak: A kurva anyátokat! Azt!

Andrew_s

2015. december 30., szerda

Térdre! MTVA-hoz!

Az év vége felé közeledve teljesen természetes, hogy sorakoznak azok a hírek, amelyek már a jövővel foglalkoznak. Még akkor is, ha ezek egyike-másika a múltat idézi. Ahogy az MTVA, avagy a „királyi média” is megtette az egyik nagy tervbejelentést. Ezek szerint jön a napi globál-ájtatosság a Kossuth rádióban.

A kivitelezést illető hír az, hogy a „Krónika utáni percekben a négy történelmi egyház egy-egy képviselője fogja megosztani gondolatait a hallgatókkal”. Kiegészítve azzal, hogy alapvetően mindez a napi imádság hallgatókhoz cipelését jelenti. Végső soron egyfajta szellemi vízállás-jelentésként is felfogható. Legfeljebb majd nem az Inn éppen aktuális buckásodása fog visszaköszönni a háttérzajként rádiózók fülébe, hanem azok a szellemi mantrák, amelyek mentén az egyházak próbálnak lavírozni a honi valóságban. Amely kacskaringókat jól jellemzi az, hogy I Ferenc és Erdő Péter véleménye sincs minden esetben teljes fedésben.

A négy egyház, aki királyi igeidőt kap, az a római katolikus, a református, az evangélikus, illetve a zsidó felekezet. Minthogy ezek kerültek kikiáltásra, mint történelmi egyházak. Lelkük, mondhatni lelki üdvük rajta. Azoknak, akik ezt eldöntötték. A hallgatók végső soron akár a kikapcsoló-gombbal, illetve a szelektív süketséggel is szavazni tudnak. Pontosan úgy, mint a reklámok esetében. Amiért ez az egész megér talán egy misét, az az, hogy Magyarország elvileg egy szekularizált államisággal rendelkező ország. Annak ellenére, hogy Hoffmann Rózsa, az oktatásban, annak idején, nagy lépéseket tett annak érdekében, hogy a szekularizáltság virtuálissá váljon. Így elsőre elég furcsa, hogy néhány kiragadott ideológiai iskola közpénzen és egy állami médiumban kap reklámidőt. Mert valami az súgja: az egyházak nem fogják reklámidőként kifizetni a tanításaik népszerűsítésére szolgáló perceket. A félreértések elkerülésére gyorsan le is szögezném, hogy nem a többi egyházat hiányolom a műsoridőből. Pusztán azt képzelném, hogy az egyes egyházak hitéletét meg kellene hagyni az egyes egyházak keretei között. Megoldva ezzel különben azt is, hogy egyik vallási közösség se érezze magát kirekesztve, korlátozva.

Miközben a közleményben megjelentek alapján „a közszolgálati médiaszolgáltatás célja a vallási közösségek kultúrájának és értékeinek bemutatása, ápolása és gazdagítása”. Ami ellentétben áll azzal, ha csak négy kiválasztott egyház kap erre lehetőséget. Magyarországon nem csak négy vallási közösség létezik. Ha tehát az MTVA esetében ezt az indokot komolyan kellene, komolyan lehetne venni, akkor az országban regnáló minden vallási közösség számára teret, illetve időt kellene biztosítani. Már csak azért is, mert a közpénzbe azok az állampolgárok is beszállnak, akik egyik vallási közösségnek sem a tagjai, vagy a kiragadott négytől különböző közösséget építenek. Ráadásul politikailag is indokolt lenne néhány további vallási közösség bemutatása.

Gondolok itt például a Magyar Iszlám Közösségre. Még akkor is, ha létszámuk messze alatta marad annak, ami a kormányzati pánikkeltést indokolná Allah követőivel szemben. De talán éppen a kormányzati hisztériakeltés indokolhatná leginkább, hogy szót kapjanak az iszlám hívői. Megismertetve azt a kultúrát, amely annyira mélyen gyökerezik, mint arab számok használata. Elejét véve az oktalan pániknak, az oktalan indulatkeltésnek. Amelyhez az MTVA akarva, vagy akaratlanul, de hozzájárul, amikor az iszlám kultúra és értékek autentikus bemutatását nem tervezik. Ahogy a jelek szerint kimarad a Krisna-tudatú Hívők Közössége is. Holott talán az ő kulturális értékrendjük is megérné a publicitást. Még akkor is, ha az általuk szervezett ételosztásokkal alighanem nagyobb ismertségre tehetnek szert, mint amit a kormányzat szeretne. Azért az MTVA lehetne tekintettel rájuk is. De az összes többi, itt meg nem nevezett, vallási közösségre is. Melyek közt több olyan is van, amely a Bibliát tekinti szent könyvének. Mely mű az MTVA közleménye szerint is kiemelésre került.

Amikor azonban szó sem esik másról, csak négy vallási közösségről, akkor óhatatlanul felmerül, hogy alapvetően kormányzati szekértolásról van szó. Kifelejtve minden olyan vallást, amelynek alaposabb ismerete rombolná a „gonosz és primitív iszlám” gőzerővel kommunikált imázsát, vagy tevékenységük ciki a szegénység tagadását szolgáló kommunikátorok számára. Vagy csak pusztán zavaró, hogy vannak. Igazolva, hogy a magyar lakosság nem az orbanizmus ideológiai esztergáján alakul. De addig is: „Térdre, imához!”. Vagy inkább: fülre, imára!


Andrew_s

2015. december 28., hétfő

Fideszes ígéret-premier: tervszerű aláírásgyűjtés

A Fidesz frakció nagy fogadalmat tett a 2016-os évre. Nem azt, hogy ezt követően csak megfontolt, illetve hatástanulmányokkal előkészített előterjesztéseket fognak tenni. Ilyen irreális erőfeszítést azonban nem is várnánk el tőlük. Nem is erről van szó. Hanem arról, hogy szabadságharc-aktivistákat küldenek az utcára.

Az MTI-nek legalább is erről jutattak el közleményt. S látá az úr, hogy ez jó. Na, nem az az Úr, aki Mózes könyvei szerint látott ezt-azt, hanem a másik. Az, aki a saját koordinátarendszerében szinte biztosan elérte már az „Európa esze, és megmentője” címet. Különösen, ha eleget ivott a veje mindent megvilágosító pálinkájából. Ha már az Elios Innovatív Zrt. keze nyomán nem is születik világosság, legalább pálinkában teljesítsen jól a vej. Így, mivel „Európa esze, és megmentője” nyilván jónak látja, ezért folytatódik a kormányfői felelősség atomizálása és szétporlasztása. Mert a végén még Orbán Viktornak személyesen kellene felkelősséget vállalni valami baromságért, és ő ilyen csúfságba igazán nem eshet. De legalább elmondhatjuk, hogy a jelen kormány feje jövőre is az állandóságot fogja képviselni. Pont olyan felelősségpánikos óvodásként fog másra mutogatni, mint eddig. Az ellenzék pedig, gondolom, ugyanúgy nem kíván szakértőket megszólaltatni ebben a kérdésben, mint eddig. Nem az aláírások kérdésében, hanem a pánik-kérdésben.

Tehát állandóság lesz itt! Jönnek az aktivisták és akitívkodnak majd folyton folyvást folytatva. Az aláírásgyűjtést. Mert a Fidesz címlistája a jelek szerint még nem teljes. Vagy csak nem sikerült azt a normát teljesíteni, amit Felcsút géniusza kitűzött. Most pedig a Fidesz apraja-nagyja nekiáll majd januárban, és igyekszik kezét-lábát törve teljesíteni az elvárásokat. Arra is választ adva, hogy ki ellen kell alapvetően megvédeni az országot. Mert az, aki a terroristákra gondol, az téved. Igaz, ellenük a szolgálatoknak kellene fellépni, és nem az aláírásgyűjtőknek. Az meg macerás, mert akkor ki fogja, szükség esetén, a vezér álmát vigyázni. Az is világos, hogy az aktivisták címlista-gyűjtéséhez kell a hivatkozás a menekültekre. A megfogalmazás azonban árulkodó: „A balliberálisokkal szemben - akik mindenkit korlátlanul beengednének - a Fidesz 2016-ban is nemet mond a bevándorlásra és a betelepítésre”.

Ez a fajta fogalmazás világosan elárulja ugyanis, hogy elsősorban mindenki ellen szól az aláírásgyűjtés, aki nem ért egyet Orbánnal. Pontosabban: nem ért feltétlenül egyet a miniszterelnök, akár naponta változó, éppen aktuális szólamaival. Azzal az egyszerű fordulattal, hogy az országot kész részre osztja: orbanistákra és balliberálisokra. Alkalmasint jelezve: a rasszistákkal, az álhumanistákkal, a hungaristákkal, a neofasisztákkal, s általában a szélsőségesekkel, szemben nem látják megvédendőnek az országot. Csak remélni lehet, hogy nem azért, mert ezeket már régen kooptálta a kormánypárt. S most akár el is tekinthetünk annak az árnyalásától, hogy a klasszikus liberalizmus nem kifejezetten baloldali ideológia, hogy Jézus ezzel szemben kifejezetten baloldali értékeket képviselt, miközben Orbán nem egy esetben bolsevik retorikát alkalmaz. Az ilyen árnyalatok ismeretét, a netes beszólások alapján, a hithű orbanistáktól irreális elvárni.

Azt azonban talán még a trollok is felfogják, hogy amíg a Fidesz folytatja az ideológiai árokásást, addig lassan, de biztosan szétrohad az ország. Nem az ellenzék miatt, hanem azért mert a források, az emberiek és az anyagiak is, hülyeségekre forgácsolódnak el. Magyar nyelvű plakátokra a szírek ellen, aláírásgyűjtésekre a valós döntések helyett, felelősséghárításra a kiállás helyett, és mondvacsinált hecckampányokra az oktatás, az egészségügy és minden más, a plakátoknál, stadionoknál lényegesen fontosabb ügyek helyett.

Andrew_s

Kövér: Európa gyenge, de mi egy lépéssel hülyébbek vagyunk

A Magyar Hírlap megnyitotta azt a csapot, amelyből a házelnök folyik. Amennyiben egy, a honlapjára is kikerült interjút közöltek. Ezzel, mielőtt bárki félreértené, maximálisan egyet lehet érteni. Elvégre, ha Kövér Lászlóból köztársasági elnököt akarnak faragni, akkor ki kall alakítani egy éppen alkalmas vélt, aktuális arculatát az ürgének. Mert a raplis házmester szerepköre nem feltétlenül szimpatikus még a híveknél sem. Kivéve persze azokat, akiket elég jól megfizetnek a köz pénzén, képviselőként, ahhoz, hogy bármi tessen nekik.

Ez utóbbi független az interjútól. Az azonban már kevésbé, hogy megtudhatjuk Kövértől, hogy egyrészt az Európai Unió sosem volt olyan gyenge, mint most, másrészt a tudjukkik, de a Bilderberg-csoport mindenképpen, az a háttérhatalom, ami most éppen irányítja Európát. Közben persze elejt néhány olyan gondolatot, amelyek alapján vagy halvány fogalma nincs arról, hogy a világ passzátszeleit mi mozgatja, vagy van fogalma, de akkor még rosszabb a helyzet. Az utóbbi esetben ugyani szándékosan játssza meg az ostobát. Előadva a történelem totális ismeretének hiányát, és annak a politikai képességnek is a hiányát, ami kellene ahhoz, hogy előremutató, és ne hátranyilazó lépéseket lehessen megtenni. Összességében ennyi. Miközben mégis érdemes lehet, akár csak illusztrációként kiemelni néhány kövéri intenciót az interjúból.

Azt mondja a házelnök, hogy: „Első kormányzásunkkor, az évezredfordulón az unió még közel állt ahhoz, hogy önálló, erős közösség legyen belőle”. Ami azért egy retorikai bravúr, mert szinte sugallja, hogy a Fidesz első kormányzásának köze volt az EU állapotához. Ahonnan már csak egy lépés a globális nyócévezés. Ámde! A Fidesz-nek az akkori EU-hoz legfeljebb annyi köze volt, hogy elkezdte előkészíteni Magyarország csatlakozását az unióhoz. Mert akkor még nem voltunk a tagjai. Ahogy mások sem. Tehát egy sokkal kisebb közösségről beszélünk akkortájt. Egy olyan közösségről, amely hosszú távra tervezve úgy döntött: éppen úgy megéri integrálni a többi európai országot, ahogy a német országegyesítés is csak hosszú távon érhette meg a németeknek. Áldozatvállalás tekintetében is hasonló áldozatokat vállalva a „szegény rokonok” felkarolásával. S nem kell önérzeteskedni. Euró-milliárdok landoltak az országban az eltelt évek alatt. Azt pedig aligha számíthatták ki előre Brüsszelben sem, hogy lesz egy ország, amelynek akkori vezetője nem győzi fényesre nyalni a csatlakozási útvonalat, de később, 2015-ben az egész közösséget hasba szúrja a menekültválság kapcsán. Amely migrációs válságot szintén nem láthatták akkortájt előre. Nem vitatva persze, hogy Kövér László nyilván látta. Mert ő már csak egy ilyen látó ember.

Mert ellenkező esetben aligha keverte volna bele az első kormányzásuk korszakának gondolatsora mögé sorakozva az ukrán válságot, majd a menekültek kezelésének problémáit. Előkészítve a terepet a maga kis összeesküvés-elméletének azzal, hogy „a közös védelmi politika helyett az Egyesült Államok haderő-telepítése van napirenden az unió egyes országaiban”. Amellyel kapcsolatban persze érdemes arra is figyelni, hogy a közös védelmi politika kialakulásának esélyeit nem növeli, hanem csökkenti, amikor egy ország, a többiekkel nem koordinálva kezd kerítéseket építeni. Hogy is van azzal a mosolyogva hátba szúrással? Aztán persze az sem új, hogy az USA haderői megjelennek Európában. Nekem legalább is úgy rémlik, hogy annak idején, Taszáron sem a baráti, azeri balta-kommandó fordult meg a dél-szláv válság idején.

Ugyanakkor kár lenne elvitatni Kövér László részigazságait. Az például kétségtelenül igaz, hogy a menekültekkel kapcsolatban „a konfliktus minden gazdasági és politikai terhét az unió szenvedi el”. De legalább is a jelentősebb részét. Ahogy az sem zárható ki, hogy jó páran „Washingtonból az európai bevándorlási áradatot is fülig érő szájjal figyelik”. Ez utóbbi gondolat azonban egyrészt nem új, másrészt viszont egy olyan aspektust villant fel, amiről már júliusban írtam:

Ez a gondolatsor azonban csak akkor értelmezhető, ha egy füst alatt elfogadjuk azt a különben ismert történelmi tendenciát, ami a társadalmak birodalmasodási hajlamát mutatja. Ellenkező esetben ugyanis az egységes Európát nem kellene, hogy zavarja az amerikai hegemonia-törekvés. Illetve Amerika sem birodalmi allűrök miatt akarja játszani a világ csendőrét. Nem feledve persze el továbbra sem, hogy ennek a folyamatnak az elfogadása azzal is jár, hogy elfogadjuk a hasonló orosz törekvések létét is. Párhuzamosan azzal, hogy egy kisebb uniós mag hatékonyabb lehet ezen az úton. Ebből a szempontból azonban a Fidesz politikája a legjobb úton viszi az országot egy két birodalmi centrum közé szorult, körbekerített zsákfalú szerepe felé. Kövér ebből a szempontból vagy nagyon ostoba, vagy érdekből vaksi, amikor azt mondja: „Az Európai Unió akkor került válságba, amikor az önmaga által létrehozott bürokrácia egyfajta gólemként önálló életre kelt, önálló akaratképző erő lett belőle, és a nemzetállamok feje fölé nőtt”. Mert az teljesen nyilvánvaló, hogy egy egységes parlament, egységes közigazgatás és egységes jogrend nélkül nem lehet értelmezni a korábban említett folyamatot. Emlékeztetnék: azt a birodalmasodást, amelynek kövéri elfogadása szükséges ahhoz, hogy az általa felvetett conteo-t értelmezni lehessen.

Ha a házelnök az egyik oldalon elfogadja az Európai Egyesült Államok (USE) koncepcióját, de a másik oldalon válság-oknak tekinti azt, amikor ennek centrális irányítását kialakítják, akkor gond van. Alkalmasint persze, ugyancsak a történelemből, azt is tudjuk, hogy az USA kialakulása sem volt „sétalovaglás”. A mindenkire egységes jogrend olyan kitételei, amely egyes helyi oligarchák kiváltáságát, a nincstelenek bűnbakigényét csorbította, ott is okozott némi feszültséget. Ezt arrafele egy polgárháború vezette le. Amikor Kövér László kiáll a helyi kiskirályok, zsákfalú-vajdák, egy adott ország érdekeit a decibelviharok alá rendelő hordószónokok érdekeinek védelméért, akkor előbb nem ártana egy történelemkönyvet a kezébe vennie. Aztán tanulni a hibákból. Az USE kialakulását ugyanis meggátolni valószínűleg nem lehet. De ha lehet, sem biztos, hogy érdemes. Viszont érdemes lehet ebből jól kijönni, és nem megvárni, míg a világ elmegy a langyos Turul-dagonyába süppedő ország mellett.


Andrew_s

2015. december 27., vasárnap

Kövér keresi a politikai szüzeket

Forrás: Nemzeti Audiovizuális Archívum
Az év vége fele, talán a mérlegkészítések részeként, megkezdődnek a megvilágosodások. A közelmúltban kipenderült tévés személyiség mögé most nem kisebb politikai figura zárkózott fel, mint a házelnök. Nem kipenederülésben, hanem a kormánypárt jelenén való elmélázásban. Ami azért lehet figyelemre méltó, mert a karácsonyi pohárba nézés utóhatásain kívül néhány morzsára akár rá is bólinthatnánk.

Azzal a kijelentésével például a legteljesebb mértékben egyet lehet érteni, hogy: „Az lenne a jó, hogy ha lenne egy normális, kiegyensúlyozott, politikai vitákban valóságos alternatívákat fölállító ellenzéke a Fidesznek”. Mert egy ilyen ellenék léte tényleg jó lenne. Legfeljebb az ilyenség megítélésében lehetnek nézetkülönbségek. Az eddigi kövéri, mondhatni, hogy komcsiból lett komcsizó vélemények alapján a házelnök aligha gondol ebben az esetben a valós ellenzék megjelenésére. Számára az, ami jelenleg előfordul alighanem teljesen megfelel. A Jobbiktól amúgy is csak tessék-lássék határolódgat el a kormányzat. A jelentősebb kérdésekben szinte soha. Legfeljebb lenyúlnak néhány jelmondatot. A többiek pedig nem igazán képeznek komolyabb erőt. Az a vezérelvű ellenzékiség, amely gyakorlatilag valósan kommunikált program, nélkül vágott vele a választásokba, valószínűleg teljes mértékben megfelel a Fidesz vezérkarának.

Kicsit érthetetlenné téve azt a megállapítását Kövér Lászlónak, hogy „az MSZP-nél a generációváltás minőségcsökkenéssel járt”. Nem, azért, mintha nem látnánk azt a diffúzzá vált masszát, amit jelenleg MSZP-nek hívnak. Azonban kétséges ez a minőségcsökkenés. A jelenlegi MSZP például annyira orbanizmus-konform, hogy a Fidesznek aligha lehetnek kifogásai. Elég lenne Hiller kerítésügyi kijelentésére emlékeztetni ehhez. De a felszín szinte kiegyezés-szerű karcolgatását leszámítva valójában aligha okoznak álmatlan éjszakát a fideszes ideológusoknak. S igazán mesteri húzással bukták a választásokat. Magukkal rántva mindazokat, akik szövetséget kötöttek azzal Bajnai-Mesterházy párossal, amelynek tagjai legfeljebb önmagukat győzték meg a saját retorikájukkal. S amely mögött olyan vezérideológusok álltak, akik vagy a kétségesen ellenzéki Milla törmelékéből, vagy a filozófiai őskorból visszamaradt elefántcsont-tornyokból súgták a monológot.

Egyébként igen, elfogadjuk Kövér úr értékítéletét arra nézve, hogy az MSZP politikai minőségben visszaesett. Azonban gyanítható, hogy ebben nem annyira a fiatalításnak van szerepe, mint az esetleges politikai zsarolásoknak, az olykor gyanítható háttéralkuknak. Amelyet olyan jelenségek vethetnek fel, mint a gyermekszegénység levétele a napirendről. Mert emlékezhetünk arra, hogy ennek feszegetése igenis fogást jelentett a kormányzaton. Ám, miközben soha nem látott népszerűségnek örvendett a legutóbbi ételosztás is, az MSZP és az ellenzék általában is, mintha visszavett volna a kommunikációs lendületből. Hasonlóan ahhoz, ahogy a kezdetben valóban hatékonynak tűnő tüntetéseket is sikerült kifárasztania a szervezőknek. Kövér László elégedetlenkedése az ellenzékkel tehát nem igazán érthető.

Hacsak nem abból a szempontból, hogy most már annyira béna kacsa, ami már a Fidesznek is kínos. Nem azért, mintha a házelnökből előbukkant volna az ős-demokrata, de a jelenlegi „bejegyzett” ellenzék arra is képtelen, hogy legalább kifele demonstrálja a demokrácia látszatát. Eredményesen játszva az „őfelsége ellenzéke és udvari bolondja” című improvizatívnak sem nevezhető színdarab címszerepét. Olyan szinten keltve a totális prostituálódás látszatát, ami már az említett látszat fenntartásához is kevés. Kövér László tehát nagyjából azt reklamálta meg, hogy hol vannak a szüzek. Miután mindenkiből kurvát csináltak. Erővel, felszalámizással, taktikával, politikai nyomásgyakorlással, vagy ami kéznél volt. Nem vitatva persze azt sem, hogy a kialakult helyzet nem csak a demokrácia-máz gyengítését jelenti.

Az ellenzékiség Fidesz-konform alakulása azt is jelenti, hogy remek eszköz a társadalmi feszültségek kormányzatra alig veszélyes levezetésére. A manifeszt ellenzékiség szerepcsökkenése azt jelenti, hogy feszültség kezelése kicsúszhat a totális ellenőrzés béklyójából. Márpedig Kövér László, egykori titokminiszterként is, pontosan tudhatja, hogy nem minden megmozdulás lehet fenékig nyelv a Fidesznek.

Andrew_s

2015. december 25., péntek

Demagógisztáni napló: Unatkozó tömegek a Blahán

Akik az ételosztásnak álcázott klubfoglalkozásra jöttek
Fotó: hvg.hu / Fülöp Máté
A Karácsony megmutatta, hogy a KDNP felvilágosító programja egy fabatkát sem ér. Az elmúlt egy év alatt nemhogy csökkent volna, de a jelek szerint még növekedett is azoknak a száma, akik az olyan hibás életviteli szokás rabjai, amit Harrach Péter 2014. decemberében „éhezésnek” nevezett. Mert más aligha indokolhatná, hogy a Blaha Lujza téren hosszú sorban kígyóztak az emberek az ételosztáskor.

Mely hosszú sorok az utóbbi években visszatérő jelenségnek bizonyulnak. 2013. Karácsonyán annak ellenére megjelentek az ételért sorban álló szegények, hogy nem sokkal előtte Selmeczi kartársnő a baloldal átverésének titulálta az élelmiszerek áfájával kapcsolatos felvetést, és már megindult a kormányzat propagandája a szegénység létének tagadására. Ahogy Erdő Péter is szinte már mikroszkóppal kereste a segítendőket. 2013-ban. Aztán később is. Annak ellenére, hogy idén már a pápa is próbált segíteni ebben. De hiába. Esztergom piszok messze tud lenni a Vatikánhoz. Ha közben át kellene kelni orbanisztán szellemi kerítésének a korlátain. Úgyhogy maradjunk is az ételosztásnál. Ahol a sorban állók nyilván nem szegények. Elvégre a kormányzat azt mondta: szinte már nincsenek is szegények. Tehát nincsenek. Akkor meg nyilván nem állhatnak sorban ételért sem.

Maradnak tehát az alternatív magyarázatok. Mert itt van például a Karácsony. Olyan ünnep, amelyen számosan szembesülhetnek azzal, hogy magányosak. Márpedig ilyenkor egy ételosztás aranyat ér. Ezt mindenki beláthatja! A magányos embernek ilyenkor nem kell más tennie, mint felvennie valami elnyűtt gúnyát és elindulni a Blaha felé. A gyakorlottabbak, például némi szénpor segítségével, törődöttebbre is maszkírozhatják a vonásaikat. Az elnyűtt gúnya különben azért lényeges, mert a társaságba beleolvadva nyilván könnyebben oldódik a magány. S igazán nem illik ilyenkor a szekrényben tízesével lógó százezres öltönyökkel, aranyórákkal villogni. Egyen-nyűttség, és irány, mint írtam az ételosztás. Ami tulajdonképpen nem is ételosztás, hanem egy sajátos klubfoglalkozás. A kormányzat, illetve Harrach Péter személyes ajánlásával.

Itt a sorban állva, aztán jót beszélgetnek a megjelentek, és az idő is jobban telik eközben. Így azok is biztosan megoldásra lelhetnek, akik már 2014-ben egyenesen odáig fajultak, hogy pusztán unalmukban éheztek. Mert az teljesen nyilvánvaló, hogy alig hónapokkal a választások előtt más oka nem lehetett az ételosztásokon kígyózó soroknak. Egyébként éppen azért hajlok arra, hogy nem lehetett más oka a sorban állásnak, mert tényleg alig pár hónappal voltunk a választások előtt, és a választások eredményeit ismerjük. Természetesen a választások eredményei mással is magyarázható. De ebben az esetben azt kellene felételezni, hogy a többség alapvetően remekül elvan úgy, ahogy van. Úgy, hogy a szegények, mint univerzálisan felrúgható bűnbakok széles réteget képviselnek a társadalomban. Amelynek más tagjai, a naponta megtapasztalható példák dacára, azzal áltatják magukat: ők sosem kerülhetnek erre a sorsra. Pedig! De! Ellenben az a fasisztoid demagógia, amellyel a kormányzat él, láthatóan működik. Különösen akkor, ha a kereszténység nevében lovas-parádézó talpnyaló klerikális lobbi-platformja is azt hirdeti: éhezni rossz szokás, szegénynek lenni az önhiba csúcsa, és senki sincs az út szélére tiporva.

Legyünk azért persze annyira igazságosak, hogy a KDNP Szigethalmi Szervezete idén, 2015-ben is szervezett ételosztást a rászorulóknak. Ahogy Szegeden is előfordult ilyen renitens megnyilvánulás. S talán még másutt is. Tulajdonképpen a kormányzati kommunikáció globális hazugságait leplezve le a lokális igazságokhoz való helyi alkalmazkodás kicsiny szigeteiként. Legfeljebb azért aggódhatunk, hogy a jobboldalon még megmaradt, a realitásokat a kormányzati demagógia elé helyezni képes aktivisták ne a sorban állva találják magukat legközelebb. Leváltva, kirúgva, karakter-legyilkolva. S nem az ellenzék részéről. Mert könnyen előfordulhat: végletes sértődést okoznak annak az ország-vezetésnek, amely szerint nincs szegénység, és az éhezés legfeljebb valami különös hobby. Lehet, hogy a rászorultságot elismerő jobboldali ételosztóknak jobb, ah máris fogalmazzák a közleményt: ők alapvetően csak a magányosoknak szervezett klubfoglalkozást álcázták ekképpen.

Ahogy a Blaha Lujza téren kígyózó tömeg, mint írtam, szintén nem lehetett más. Aki az ellenkezőjét állítja, netán a kormánypártok képviselőinek, ad abszurdum, Erdő Péternek a jelenlétét hiányolnák az ételt osztogatók közt, azok a tudjukkik ügynökei. Esetleg piréz kémek. Mert biztos ott voltak, csak álruhában.

Andrew_s

2015. december 24., csütörtök

Anti-Karácsony 2015

Forrás: dark.pozadia.org
avagy: Túlélhető Karácsonyt a kilépetteknek


A Karácsonyról az elmúlt évszázadok alatt már szinte mindent megírtak. Volt rá idő. S most ne is foglalkozzunk az olyan politikai vetületekkel, amelyből csak gondja lehet azoknak, akik szerint ősi kultúrkör az európai kereszténység, amit Szent István vérrel és vassal vezetett be errefelé. De a biológiai vetületekkel sem, mert akkor meg azoknak származik kétely belőle, akiknek a december 8-i fogantatás és a december 25-i születés nem jön össze. Maradjunk annál, hogy: Karácsony márpedig van.

Függetlenül attól van, és létezik, hogy ki mivel magyarázza az ünnep eredetét. Van és létezik, mint az év kitüntetett napja. Amelyről magam is többször írtam. Arról is, hogy a naptárra bökve mennyit ér a szeretet. Pont annyit. Nem véletlen, hogy a Karácsony az öngyilkosok ünnepe is. Jogos lehet a kérdés: Mi változott? Valójában semmi. A szeretet karácsonyi megélésének körülményei, korlátai változtak talán. A gazdasági exodus kormányának ténykedése sokaknak megnehezítette. Mármint a fizikai kapcsolattartást. Különösen a már kint gyökeret eresztő gyermekekkel. Akiknek lassan alakul a saját családjuk. Új kötelezettségekkel. De esetleg korántsem nagyobb lelkesedéssel. A Karácsony iránt. Amiről már korábban is írtam: sokaknak a kötelező öröm kötelezően letöltendő ünnepe. Az öröm tárgyának konkrét megítélését firtató kérdésre pedig jön a sablon válasz, hogy örüljön az életnek.

Ami alapvetően egy absztrakció. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy az ember biológiai élete nem a saját döntésének a következménye. Az emberi életminősége pedig legtöbbször még annyira sem. Valójában a szülők ténykedésének az eredményeként létező biológikum a társadalom szövedékébe belepréselve. Ettől persze világért le nem beszélnék senkit arról, hogy ennek örüljön. Már csak azért sem, mert sokakat örömmel várnak a szülei, és ha számukra a létezés puszta ténye is kielégítő, akkor boldog mosollyal ülhetnek, állhatnak elébe a mindennapoknak. Akár a Karácsonynak is. S ők most meg is sértődhetnek. Velük ugyanis a továbbiakban nem igazán szeretnék foglalkozni. Boldogok, az életet kipipálták. Kiegyensúlyozottak és problémáktól mentesek.

Azonban sokan lehetnek azok is, akik kipipálják a mindennapokat, boldognak hazudják magukat és a mindennapokat egy borotva élén kiegyensúlyozottan élik túl. A mosolyuk kemény, a mosolyuk mosolytalan, a szemük szikrákat vet, a foguk csikorog. De állítják: boldogok. A létük a lét árnyéka, életük a véletlen játéka. Akár tervezték, akár csak kártyán vetették a szülők a jöttüket. 2013-ban nekik, róluk írtam, hogy a borotva élén egyetlen rossz ünnepi lépés elég ahhoz, hogy a következő lépés a semmibe vigyen. Nekik azt mondani, hogy örüljenek: sértés is lehet. S ők azok, akik villámgyorsan visszakérdeznek: minek kell örülni. Ma éppen minek kell örülni? Mert kell, az világos. Mint Holdtalan éjjelen a felhős alföldi éjfél.

Nos, nekik szeretnék ezúton túlélhető napokat kívánni. Jelezve a többieknek, hogy az, akit nem szeretnek, aki a szeretetről leneveltek, akit megvetnek, és akit kinevetnek, még nem feltétlenül gyűlöl. A boldogtalan még nem gonosz. Nem gyűlöl, és nem szeret. Túlél. Mert évekkel korábban két ember találkozása úgy hozta: nincs más jelenhelyzeti választása. Szomorú? Aligha. Inkább kilépett. A konvenciókból, az elvárások sablonjaiból. Azokból, amelyek nyomán ráböknek a naptárra, és közlik vele: örülj, és légy boldog.

Andrew_s

2015. december 23., szerda

Tapsot a dokiknak!!?

Előre bocsátom a tisztes beismerést arra nézve, hogy már az orvosok aláírásgyűjtése sem tetszik. Különben ez sem igaz. Személyükben minden egyes tagját tisztelem annak a csoportnak, amelynek tagjai egyre nagyobb számban írják alá névvel, és azonosítható, személyhez köthető módon vállalnak véleményközösséget a hálapénzes orvos-feudalizmussal szemben- S mégis...

Valahogy nem kerek a történet. Vagy nem egészen kerek. vagy nem is egészen tudom. Mint amikor az ember érzi egy „legendáról”, hogy valahol sántít. Miközben az interneten olvasható reakciók nem is mindig sántítanak. Mert teljesen kerekek. Kereken ostobák. Az olyan típusú reakciók, amely arra hegyezi ki a véleményt, hogy a dokik még így is sokkal jobban keresnek, mint az általuk ellátottak. Meg különben is. Nem csak ők szeretnének jól keresni, hanem mindenki mási is. Ja, és Kádár alatt sem voltak agyonfizetve. Mely utóbbi már csak azért is a véleménybajnokság koronázatlan királya, mert óhatatlanul a diktatórikus, illetve kontraszelektált rendszert említi fel követendő példaként. Ráadásul olyan társadalmi környezetben, amely diktatórikus tendenciákból kifejezetten jól teljesít. Miközben a kontraszelektált rendszerek lebontása töretlen lelkesedéssel várat magára az elmúlt fél évszázadban. Legalább. De persze a „mindenki szeretne jól keresni” mottóra hangszerelt vélemények is megérnek egy kis külön morgást.

Különösen annak fényében, hogy a legutóbbi bejelentések alapján megállapított minimálbér csak annyiban lesz több az éhenhaláshoz szükséges jövedelemnél, hogy a közmunkás még annyit sem fog kapni. Különösen éves vetítésben nem, amelybe beszámítható, az egy időszakon belül betölthető közrabszolga-státusz időbeli korlátja. Alkalmasint persze továbbra is szép lenne, ha a politikusokat kényszerítenék arra, hogy ennyiből éljenek meg. Költségtérítés, talpnyalói adomány, lobbi-jutalék, és minden egyéb külön bevétel nélkül. Arra nem kárhoztatnám őket, hogy dolgozzanak is meg ezért a pénzért. Ilyen embertelenségre nem vagyok kapható. De talán még munkavégzés nélkül is rájönnének: csak azt lehet elkölteni, ami van. Amit különben a „mindenki szeretne jól keresni” szólamot fuvolázóknak is figyelmébe ajánlanék. Mert ez országosan is igaz. Az országos költségvetés is egy legalább nulla összegű játék. A túlköltések fedezete legfeljebb hitelből teremthető elő. Esetleg kisajátításból. Ami azért hosszú távon mégis inkább hitel. Vagy ki tudja. Mert akkor, ha leendő nyugdíjasok időben bekövetkező elüldözésére, illetve elhalálozására bazírozik a kormány, akkor a magány-nyugdíjpénztári vagyon kisajátítása is megúszható lehet. De máris kalandozok vissza a keresetekhez.

Amelyek esetében azt várni, hogy jön a jóságos állam, és Orbán-atyuska kopeket szór a nép közé: botorság. Nem csak azért, mert a kopeket kiüldözték az országból, hanem azért is, mert ahhoz jól kellene sáfárkodni a meglevő forrásokkal. Egy jó háztartás nem költ többet a bevételeinél. Egy jó vállalkozó a hitelekből nem képet és karkötőt vesz, hanem fialtatja a pénzt. Képet, karkötőt, luxusnyaralót a felhalmozott jövedelemből vesz. Márpedig a magyar gazdaság a jelek szerint az innen-onnan összelejmolt forrásokból, képet, nyaralót, stadiont, haveri talpnyalást és tököm tudja, mit vesz. Fialtatásról alig van szó. A lépcsőház csikorgó fogú takarítása közrabszolgákra van kényszerítve. Különben elöntené az okádék, a szenny. S még az is észrevenné esetleg, akinek majd kiveri a szemét a tapsoncok kalimpálása. A mindenkinek pénzt osztani akaróknak tehát nem az orvosokat kéne cikizni, hanem százezrével kimenni az utcára, és megkérdezni szeretett vezérét, hogy „papa, hol a pénz, hol vannak az ezermilliárdok?”.

S ezen a ponton kezdem érezni, hogy mi cseng kicsit hamisan az orvosok hirtelen támadt mozgalma kapcsán. Mert az egy dolog, hogy a Fidesz-frakció szerint „természetesen” Gyurcsány a hibás. Miért? Bármiért. Azért is, hogy nem fehér a Karácsony. De még emlékszem arra, hogy nem taposták egymást az orvosok akkor, amikor szó esett a feudális rendszer lebontásának ötletéről, a tulajdonképpen névleges, de a hálapénznek legalább kicsit szembemenő vizitdíjról. Mármint nem volt túl sok, ezeket pártoló orvosi megszólalás. Ha igen, akkor biztosan nem volt elég hangos, hogy nem az folyt a vízcsapból is. Feltételezem ugyanis, hogy amennyiben akkor elég markáns szakmai érvekkel állnak elő, akkor még az megjelent volna a kommunikációban, ha nem azon a módon, hanem másként, de előre akarnak jutni azon a rögös úton, aminek beszántását most számon kérik. A nagy aláírósdi közepette biztosabb növelné az akció hitelességét, tudni lehetne: a most aláírók mindegyike erőteljes agitációt folytatott annak idején is a vizitdíj, vagy annak alternatívája mellett, és körme szakadtáig küzdött a kontraszelekció ellen. Vagy az aláírása mellé most odabiggyesztené, hogy: „bocs, tévedtem”. Mert megesik az ilyen. Ahogy a Magyar Orvosi Kamara szerint ők már másfél évtizede jelzik, hogy baj van. Elhisszük. Miért ne? Miért pont nekik ne? Ha emelik a bért, akkor pláne jelezték. Ha halkan, hatszor elnézést kérve a kormányoktól a zavarásért, akkor is. Tüntetés? Sajtókampány? Falragaszok? Láthatóság? Tömegesség? Ugyan kérem. Csak megfontoltan. Mint a tanári kamara, illetve főszakszervezet. Csak semmi kapkodás és hangoskodás. Állítólag már egyeztetnek is. Mint anno a tanarakkal.

S persze jó lenne tudni, hogy akkor is ilyen kemény lenne a kiállás, ha bezárnák holnap a schengeni rendszert, illetve kisebb kereslet lenne szerteszét a magyar orvosokra. Biztosítva azt, hogy a kormányzat kedvezőtlen döntése nyomán vállat vonva távozzanak. Nem azért lenne érdekes, hogy akkor vajon maradnának-e itthon kevés pénzért, mert az nem lenne kérdés. Hanem az lenne érdekes, hogy akkor is bátran aláírkálnának, vagy szakadnának a nyálazó-szivaccsal az esedékes főorvos asszony, illetve főorvos úr után? Mert a kisördög azt súgja, hogy? „Aha”. Esetleg: „Ühüm”. Szóval? Az aláírása mellé most hányan is biggyesztenék oda, hogy: „bocs, tévedtem”? S a kezeltek közül? S hányan követelik egy széleskörű alkalmassági vizsgálat megtartását? A kontraszelekciós rendszer megtörésére. Ellenkező esetben a több pénz nem lesz más, mint a hálapénz fizetésbeli garanciája. Jobb nem lesz tőle az orvosok egyike sem.

Andrew_s

2015. december 22., kedd

Gyávasági többes

A többes szám használata nyilván sokszor indokolt. Néha pedig megjelenik, mint a magasabb társadalmi osztályba sorolás kifejezője. Királyi többesként. Az is biztos, hogy még számos használati módja lehet, de nem szeretném, kéretlenül, és oktalan kotnyelesként elvenni a nyelvészek kenyerét. Ugyanakkor egyre zavaróbb, hogy a politikai megszólalásokban sokszor egy új kifejezőerőként, gyávasági többesként kezd megjelenni.

Annak ellenére, hogy a jelenség aligha tekinthető újnak. Akár munkahelyeken megjelenhet, amikor a felelősség elmaszatolása a cél. Nem összekeverve természetesen azzal, amikor egy munkacsapat nevében nyugodtan felszólalhat valaki, aki bírja maga mögött a csapat minden egyes tagjának egyöntetű támogatását. A politikában, különösen az országos politikában azonban ez egy egészen más helyzetet jelent. Annak ellenére, hogy a nacionalista demagógiára építve egyre többször halljuk, hogy a „magyarok” így vagy úgy döntöttek. Ami egyszerűen nem igaz. Azon egyszerű okból kifolyólag, hogy a közvetlen politikai döntéseket nem a „magyarok” hozzák, hanem a magyar kormány. Ez még akkor is igaz lenne, ha kormányzat mögött nem a jelenlegi szavazati eredmények, hanem az orbanizmus egén célként lebegő kádárizmus kierőszakolt többségisége lenne. Még Kádár idejében többnyire pontosan lehetett tudni, hogy párt-kongresszusi, MSZMP KB, vagy milyen testületi döntés nyomán születtek a döntések, elhatározások, tervkiírások, és blamázsok. Ezt egyébként akár a jelenlegi kormánypárt tagjai is pontosan tudhatják. Elég sok volt MSZMP-, és KISZ-káder sürög-forog a soraikban ehhez.

Talán pont az utóbbi az, ami miatt óvakodnak attól, hogy testületileg magukra vállalnának bármilyen döntést. Legalább is azok közül, ami nyilvánvalóan konfrontatív eredménnyel, illetve számon kérhető felelősséggel jár. Ilyenkor jön az a fordulat, hogy a „magyarok”. Holott a magyarok köre nyilvánvalóan még a határon is túlmutat, nemhogy a kormányon. Eközben persze alig valószínű, hogy egy Ausztriában élő magyar (aus Burgenland) okvetlenül egyetért azzal, amikor Szijjártó Péter lehülyézi az osztrák kancellárt. Még akkor is, ha a legutóbbi csörte során nem a magyarok nevében, hanem csak Magyarország nevében nyilatkozott meg a frizuravirtuóz miniszter az MTI közleménye alapján: „osztrák kancellár "szokás szerint" hazugságokat állít Magyarországról”. Holott egy politikai kritika leginkább egy ország kormányára, a kormányzati döntésekre, azok rendszerére lehet értelmezhető. Szijjártó mégsem úgy fogalmaz, hogy az osztrák kancellár, megalapozottan, vagy sem, de „hazugságokat állít a magyar kormányról”. Esetleg annak döntéseiről, külpolitikájáról, bevándorlás-politikájáról, kerítésépítéséről, stb. Miközben nem olvastam olyan felelős osztrák véleményről, ami a Balatont a Fertő-tó helyére állítaná, és viszont. Ellenben aligha hiszem, hogy a magyar külügyér megkérdezte volna az ország természeti értékei közt lajstromozott szavasokat a kerítésen fennakadva elszenvedett kínhalál kívánatosságát illetően.

Marad tehát az egyértelmű maszatolási szándék. Annak érdekében, hogy a kritikát ne lehessen egy adott kormányzati körhöz, egy adott személyhez kötni. Ahogy a legutóbbi Szijjártó-kirohanás alkalmával is a „magyarok döntésének” tiszteletben tartásáról hőzöngött. A minisztérium közleménye alapján azt javasolva: „a luxemburgi külügyminiszternek, hagyja, hogy Magyarország sorsáról a magyarok, Lengyelország sorsáról pedig a lengyelek döntsenek”. Ami egyben persze azt is jelenti, hogy a köz nevében, de annak megkérdezése nélkül mindjárt ki is oktatja az egyik kollegáját. Holott a bunkó stílus aligha találkozik minden magyar ízlésével. S még az is lehet, hogy ezzel a stílussal egy krimóban, és testőrök nélkül, próbálkozva nagyon is személyes tapasztalatokkal lenne gazdagabb. Akár a söröskrigli, és a feje közt megmutatkozó szilárdsági eltérés megtapasztalásával. Ugyanakkor kár lenne azt gondolni, hogy ez valami specialitás lenne Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) vezetője részéről.

A hasonló általános megfogalmazások gyakorlatilag mindennaposak. S aligha véletlenül. Egyfajta szellemi csapatépítő tréning jegyében gyakorolva a szellemleépítést. Betuszakolva, legalább fogalmilag mindenkit a közös akolba. Elporlasztva a felelősséget. Ami nem más, mint a felelősség előli gyáva menekülés. Ami a Fidesz-en, illetve a kormányon belül valószínűleg az ideológiai és fogalmi alkalmazkodás eredménye. Ahhoz a kormányfőhöz, aki legutóbb a függöny mögötti bujkálásával vívtak ki az „Ország Bátra” címet. S aki a lényegi szavazásokról rendszeresen hiányzik, illetve nem szavaz. Aki már 1989-ben is rég lejátszott döntéssel játszotta a „megmondót”. S aki csúcsra-járatot nemzeti konzultációkkal próbálja elfedni a saját hatalmi mániájának jegyében hozott döntéseit. Hogy aztán kiálljon és a „magyarok” döntéseiről nyilatkozzon.

Gyáván. A többes szám használatának tényleg új értelmet adva. A személyes gyávaság, a döntési pánik, a felelősség-kerülés megnyilvánulásának nyelvtani fordulataként. S szomorú olykor azt látni, ha az ellenzék megpróbálja ugyanezt a retorikát alkalmazni.

Andrew_s

2015. december 21., hétfő

Német „Mein Kampf” kritikusan újranyomva

Hitler „munkásságának” egyik sarokpontja kétségtelenül a nevével fémjelzett „Mein Kampf” című könyv. A 3, Birodalomban kötelező olvasmány, a hívők könyvespolcának kötelező tartozéka volt. De nem okvetlenül csak náluk. A II. Világháború után Németországban nem adták ki. Mostanáig.

A Reuters pár napos hírét az ATV is átvette, és a hetven éves kiadástalanságban az a kilenc nap eltérés a két hír megjelenése között tulajdonképpen nem is játszik. Azt a hetven évet pedig bárki kiszámolhatta. Mármint bárki, aki figyelemmel kísérte a nevezett mű német kiadhatóságának történetét. Mi tagadás, nem tartozom közéjük. Egyébként az sem okvetlenül, aki el akarta olvasni, mert az új kiadás hiánya nem jelenti azt, hogy elérhetetlen lett volna. Akár az Amazon-on is rá lehet keresni. A kritikai kiadás tervezetéről meg legalább három éve tudhatunk. Mert jelenleg sem más a terv: egy kritikai kiadás megjelentetése.

Amely könyvkiadást lehet akár zsigerből is elítélni, de valószínűleg felesleges. Korunk fasisztáinak aligha kell más kiindulópont, mint a bennük elfojtott indulat. Ugyanakkor az ismert, megismerhető gondolatokkal mindig könnyebb vitába szállni, mint a háttérben erjedő, sarokba dobottan rothadó eszmékkel. Alkalmasint ezért veszélyes a szólásszabadság a diktatúrákra is. Túl gyorsan leplezi le az érvek hiányát, a hamis szólamokat. De ez most mellékvágány, és legfeljebb azért volt érdemes megemlíteni, mert Hitler könyvének egy kritikai kiadása a fasizmus, vagy szélesebb ívet véve, a fajelméletek, és a rasszizmus elleni fellépést is segítheti. Segítheti, de nem okvetlenül segíti. Mert azért ez mindig egy sok szereplős játszma. Amiben a könyvkiadó, a tanárok kisebb nagyobb szervezetei nem képezik a teljes szereposztást. A színpadon ott van a teljes közélet, a napi politika, a napi indulatok, a teljes társadalmi környezet.

Ebből a szempontból szinte conteo-szerű ötleteléshez is eljuthatunk a „Mein Kampf” kiadásának időzítésével, az ezzel kapcsolatos kommunikáció felmelegítésével összefüggésben. Ebben a következők figyelembe vétele lehet szükséges.
-       A szerzői jog tulajdonosa ugyanis Bajorország. A kiadásról értelemszerűen a bajorok döntenek, illetve döntöttek.
-       A szélsőséges eszmék leggyakoribb célpontjai jelenleg a menekültek, a migránsok.
-       A szélsőséges eszmékhez önmagában Hitler könyve nyilvánvalóan nem kell. De a szélsőséges csoportoknak mégis egyfajta „kézikönyvet”, szellemi origót adhat.
-       A migránsokkal kapcsolatos kérdésben Angela Merkel politikájának egyik legerősebb ellenzőit képviselik a bajorok, akik pont most gondolták időszerűnek a „Mein Kampf” kiadását.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a bajor politika a szélsőségesek felpiszkálását tartaná célkitűzésének. Mert ez azt sejtetné, hogy a szélsőségesek szeretnék közvetve felhasználni Merkel megbuktatásához. Németország pedig valószínűleg gyakorlóbb demokrácia annál, mintsem egy ilyen manővert „bevegyen”. De azért az sem biztos, hogy a szerzői jogok tulajdonosai a legjobban időzítették az új kiadást.

Andrew_s