Megjegyzés - 2026. 05. 07. - A tiszás teszthez

Gránit ingókő
Forrás: Wikimedia

Korábban azt vélelmeztem, hogy Melléthei-Barna Márton felkérése miniszternek egyfajta teszt a magyarpéteristák, illetve a szélesebb értelemben tiszásnak nevezhető követői csoport számára. Nem a jelölt képességeit, hanem a Magyar Péterhez fűződő családi szálak tekintetében. A fejlemények úgy hozták, hogy ezen a teszten alapvetően Magyar Péter bukott meg, és elismerés illeti meg a sógorát.

A közösségi médiában a magyarpéterista hitközösség természetesen azonnal elkezdte a döntés mosdatását. Mondanám, hogy csalódás volt ebben az olyan nagy múltú médiaszereplők aktivitása, mint a Klubrádió néhány munkatársa. De nem mondom, mert talán nem véletlenül bukkant fel a kampány során egyre többször a „Tiszaklubrádió” ragadványnév. Ám nem is ez a lényeg. Az inkább, hogy nem kicsit heterogén tiszás támogatói közösség, illetve a „csak X-elők” csapatában sem adatott az ötlet osztatlan elismerést. S Magyar Péter hallgatott azt követően, hogy a bejelentette a húga visszavonulását bíróként. Mely döntéséről remélhetőleg nem a sajtóból értesült Magyar Péter testvére.

Magyar Péter hallgatását valójában a sógora törte meg. Azzal, hogy bejlentette lemondását a miniszteri jelölésről. Az indoklás is figyelemre méltó: „a hatalmas felhatalmazásból következik az is, hogy a társadalmi konszenzust növelni, nem pedig csökkenteni kell a jogállam és az igazságtétel mögött. Ezt pedig a miniszterelnökkel fennálló rokoni, baráti kapcsolat most nem segíti”. >

Utána természetesen szerepel, hogy egyeztetett Magyar Péterrel és megfutotta azokat a tiszteletköröket, amelyeket a helyzet megkíván. De a lény akkor sem változik. Nem Magyar Péter érezte úgy, hogy az ő nepotizmusa éppen olyan kivetni való, mint az előző kormányé. Nem Magyar Péter érezte úgy, hogy a fideszes államtitkárok miniszteri kinevezését követő családi miniszter a populista kampánylózungjainak a megcsúfolása.

Egyszerűen az történhetett, hogy a helyzet megméretett, és a sógora szemében könnyűnek találtatott. Aki nem akarta az eddig belefektetett munkát kidobni az ablakon. Aki felmérte a pillanatnyi realitásokat, illetve a kialakult helyzet törékenységét. Aki felmérte a Magyar Péter által kialakított kinevezés, felkérés moralitását. Majd döntött.

S a döntésével egy pillanat alatt játszotta le Magyar Pétert a politikai moralitás színpadáról.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Orbán Gundel-kommunizmusa

A Gundel a jelek szerint szociális gondoskodás alá vette a miniszterelnökség dolgozóit. Esetleg csak a miniszterelnököt? Bármi lehet. Az ominózus eset kapcsán azonban van, aki számolni kezd, és van, aki nem. Ugyanakkor Orbán igen magasra dobta a labdát. Kérdés, hogy az ellenzéki kommunikáció ezt lecsapja-e?

Az, hogy a kádárizmus korszakában sem volt nagy titok, hogy igen jól ki lehetett jönni az országházi, illetve minisztériumi büfékben étkezve. Egyébként nem egy céges étkezdében is. Mert akkor úgy gondolták, hogy a szocializmus szociális gondoskodásának az egyik példája, ha a munkáltató hozzájárul az egyébként alulfizetett dolgozó költségeihez. Ezen a szálon haladva azt is mondhatnánk, hogy a társadalom szociálisan a Gundel éttermén, illetve minden más kedvezmény fenntartásán keresztül hozzájárul Orbán Viktor háztartásához. Amelyben minden gyermek, de Ráhel egészen biztosan a maga lábán áll. Elvégre Orbán Ráhel annak idején ezt nyilatkozta, és a bahreini kirándulásáról készült egykori kép alapján nem is lehet másként. Mert aki nyilvánvalóan a sarki turkálóból öltözködik, az nem lehet milliomos. De hagyjuk is ezt a szegény lányt. Mert zavarában nem fog célba találni a pelenkával. Meg nem tudjuk étkezik-e a Gundel szociális étkezdéjében.

Ugyanakkor a miniszterelnök sem okvetlenül milliomos. Így nyilván rászorul a szociális szolidaritásból támogatott ellátásra. Ennek lehet egyfajta példája az igen kedvezményes árakkal ellátott étlap. Amely talán csak nyomdahibás. Amennyiben lemaradt egy-egy nulla az árak végéről. Az sem kizárt, hogy előbb utóbb egy ennél is sokkal teljesebb szociális ellátáscsomag jár majd a jelenlegi hatalom egyes képviselőinek. Egy-egy olyan szociális csomag, amely majd mindenkinek jár. Abban a büntetés-végrehajtási intézményben, amelyben a közhatalommal visszaélők vezekelhetnek majd. Majd akkor, ha a társadalom cselekvő-, és szavazóképes többsége is úgy gondolja.

Addig tart a birkanyírás. Meg a Gundel-kommunizmus.

Andrew_s

Latorcai: kezeljék Orbánt a helyén

Forrás: Fixabay

Az ország legnagyobb cirkuszi porondján Latorcai János levelező, izé levezető, elnök játszotta ma a mindenható porondmester szerepét. Mert, valószínűleg úgy gondolta, hogy mindenható az, akinek a kezében van a mikrofonokat szabályozó gomb. Talán igaza is van. Különösen, ha Orbán Viktor cimzetes tekintélyének megvédése a tét.

Rendben is van, hogy egy kormány fejét nem lehet, „hé, te, ott” megszólítással illetni. Tordai Bence, a Párbeszéd (de, kivel), politikusa nem is sülyedt idáig. Ami még abban az esetben is dícséretes, ha tudjuk: amennyiben megmaradt volna az a rendszer a háború előttről, amit Orbán annyira fényez, akkor ennél komolyabb megszólítást aligha kapna. Latorcai a hírek szerint leginkább azon akadt fenn, illetve ki, hogy a Fidesz elnökét pártelnöknek titulálták. Ami részben furcsa, de leginkább nagyon árulkodó. Mármint akkor, ha komolyan vesszük a túlteljesítő portás pillanatnyi agymenését.

Az egyik olvasata lehetne annak, hogy kikérték az országgyűlés nevében a pártelnöki titulust, az lehet kétségtelenül az, hogy a miniszterelnök, az valóban a nemzet szolgáinak az elnöke. Kellene, hogy legyen. Ebben a minőségében lehetne kérdezhető, illetve számon is kérhető. Pártelnöki tevékenységéhez éppen úgy nincs köze az országgyűlésnek, ahogy az ellenzék egyes pártjai esetében sincs köze. Így, bárki érdeklődéssel várhatja, hogy amikor bármelyik párt elnökét pártelnökként, és nem képviselő úrként szólítja meg a Fidesz, netán a kormány, bármelyik tagja, akkor milyen gyorsan lesz a mikrofonja hangtalan. Mi tagadás, magam eddig nem figyeltem ezeket az eseteket. De talán ezt követően érdemes lesz. Az ellenzék frakciói pedig bátran kérjék ki maguknak, ha bármely megszólításban nincs kellő tisztelet.

Ugyanakkor lehet, hogy Latorcai tud valamit. Mármint a valós hatalmi viszonyokról. Arról, hogy Orbán ugyan a pártelnöki arc, és torok, de a tényleges hatalom más, illetve mások kezében van. Így a párt ügyeit valóban felesleges lenne Orbán Viktoron számon kérni. Miközben az, ha így állnak a dolgok, egyvalamit biztosan megmagyarázna. Azt, hogy a kormányfő olykor a saját kezdeményezéseinek a szavazásáról is távol marad. Esetleg csak a függöny mögül drukkol. Elvégre akkor, ha nem az övé a tényleges hatalom, illetve a tényleges szándék, akkor aligha érzi a sajátjának ezeket a döntéseket. Pusztán parancsra cselekszik. Legfeljebb azt találgathatjuk, hogy kiére, kiékre? Ha a Nagy Egyszarvú-szellem, netán Jahve személyes parancsára, akkor nagy baj van. Ha valamelyik, háttérben ólálkodó királycsinálóéra, akkor sem biztos, hogy kisebb a baj. De legalább számon kérhetőbb. Talán.

Azonban talán arról sem ártana megfeledkezni, hogy a hazai országgyűlésbe valójába miniszterelnököt nem választ a választó. Képviselőkre, és pártlistákra szól a voksolás. A pártot képviselő személyként kerül felkérésre az, akire a kormány megalakítását bízzák. Ennek köszönhetően a párt elnöke, aki bírja a tagság közvetlen, valamint a választók közvetett bizalmát, tulajdonképpen fokozott, kettős legitimitással rendelkezik. Voltaképpen erősebb pozíciónak is tekinthető, mint a miniszterelnöké. Latorcai lehet, hogy csak erre szerette volna, a sorok között, felhívni az ifjú padavan figyelmét. Azzal, hogy figyelmeztette: túltiszteli Orbán Viktort.

Legközelebb az esedékes levezető elnöknél tesztelni kellene, hogy a „Pannon Géniusz” megszólításra miként reagál. Ha pedig kikapcsolja a mikrofont, akkor Orbán reakciója lenne az érdekes. Mert könnyedén lehet, hogy ő ugyanúgy Európa Császára ott belül, ahogy a zsebebek lelke is egy-egy farkasé.

Andrew_s

Az árnyékkormány a Várba megy

Árnyékkormány-utánpótlás

Varga Mihály előadást tartott arról, hogy micsoda szárnyalás, metrófelújítás, és a béremelések miatt talicskával kezelhető fizetések világa lesz a jövő évben. A sok pelyvában mondott valamit, amin talán érdemes kicsit elgondolkodni. Elővezette ugyanis azt a gondolatot, hogy „a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) támadók valójában nem a NAV-ot támadják, hanem a magyar állam intézményrendszerét”. Hmmmm. Hogy is állunk ezzel? Mármint ezzel az intézményrendszerrel.

Azt ugyanis az eddigi gyakorlatból tudjuk, hogy jól-rosszul előkészítve előterjesztett egyéni indítványok sora, utolsó pillanatos előterjesztések szabályoztak sok mindent a hazai törvénykezésben. Beleértve különben a gazdaság működésére igen nagy hatást gyakorló területet, az adópolitikát is. Márpedig, ha eltekintünk a hirtelen megvilágosodások, az isteni fény, és a kristálygömb szentháromságának sugalló hatásaitól, akkor kép kezdhetett már korábban is kialakulni, ami egyfajta árnyékkormány működését sejtetheti. Kivételesen egy olyan árnyékkormányét, amelyet nem az ellenzék állított fel, hanem magán a kormányzati körökön belül nyert teret. Ez a sejtés akár puszta sejtésként is kezelhető természetesen, azonban megpróbálhatunk a hírmorzsákban is ösvényt keresni. A Fidesz szóvivőinek átalakulásától a Budai Vár szerepváltozásáig átfésülve kicsit a sorokokat.

Az már a nyáron is látszott, hogy a hazai intézményrendszer egyfajta atomizálása mellett végrehajtott miniszterelnökségi centralizálás belefér egy vezetési pánikreakció következményei közé. Amely folyamatnak egyik részeként a Lázár János vezette Miniszterelnökséget a Vezér keze ügyébe helyezik el a Budai Várban. S amely Miniszterelnökségről Lázár János már áprilisban azt nyilatkozta, hogy azt új típusú hivatalként kívánja működtetni. Egy leleplezéssel egyenértékű kijelentés kíséretében: „Tartalomszolgáltatóként viszont szívesen veszek részt a kormány munkájában”. Amely kijelentés mögött nehéz nem észrevenni azt a szándékot, hogy a teljes intézményrendszernek egyfajta központi „agyaként” kíván működni. Mert az elég egyértelmű, hogy egy adott szakterületen a „tartalomszolgáltatás” megszabja a haladás irányát, ütemét, és az ösvényen közlekedők számát, de akár a csapat összetételét is. Már csak azért is, mert „a politikai kormányzás szempontjából központi szerepet kell, hogy betöltsön” a miniszterelnöki hivatal. Lázár szerint, áprilisban. Amelyet meglehetősen komoly hatalomkoncentrálás követett az említett hivatalban.

Időrendben különben ezt követte az említett intézményi szétszóratás, és várba-költözési terv meghirdetése. Amelynek egyik mérföldköve lehetett az a miniszterelnöki megnyilatkozás a napokban, aminek nyomán néhányan röhögő-, míg mások sírógörcsöt kaptak. De térjünk vissza az intézményrendszerhez. A kormányzati oldalon azt láthatjuk, hogy a miniszterelnökség államtitkárságai gyakorlatilag ténylegesen lefedik, kevés kivétellel a minisztériumok feladatkörét. Gyakorlatilag kilenc államtitkársággal biztosítva a minisztériumok politikai felügyeletét. Ugyanakkor lekövetve azt az elvet is, hogy amikor már túl sok hivatalnok tologatja egy adott hierarchiában a papírokat, akkor a valós döntéseket egy hatékonyabb, átláthatóbb csapat kezébe kell szervezni. S ebben az esetben az irányítási, hatalomgyakorlási hatékonyságot értsük ez alatt. A jelenség leírása Parkinson törvényei között megtalálható, nem újdonság. Ugyanakkor joggal mondhatja erre valaki, hogy a politikai felügyelet nem jelent okvetlenül operatív döntéshozást, döntés-előkészítést. S igaza is lehet. Azonban azt már jelzi, hogy a vezetés nem meri a tényleges döntéseket teljes mértékben a minisztériumoknál hagyni. Ami egyben egy igen komoly bizalomhiányról is árulkodik.

De nézzünk rá kicsit az előbb említett operatív területre. A közelmúlt egyik eseménye, ami nyomán felkaphatnánk a fejünket Selmeczi Gabriella szerepváltása. A Fidesz korábbi szóvivője a Fidesz emberi erőforrások kabinetének vezetését kapta meg. Nocsak. Ilyen minisztérium mintha létezne Balog Zoltán vezetésével. S Selmeczi Gabriella már csak azért is hű Orbán Viktorhoz, mert gyakorlatilag nincs más választása. Már akkor, ha munkakörként nem útszéli fák gyomlálásával kívánja az idejét múlatni a továbbiakban. De mi is a helyzet a Fidesz kabinetjeivel? Pokorni Zoltán már 2003-ban bejelentette, hogy a Fideszben kialakítanak egy centrális irányítási, döntéshozatali rendszert. Ugyanakkor azt is emlegette, hogy ez, a korábbiakkal ellentétben nem az államigazgatási rendszer leképezése lesz. Ezzel a véleményével, hosszú távon alighanem egyedül maradt. Selmeczi új címe például kifejezetten ezt az államigazgatási leképezést sejteti.

Az internetes keresésekben talán nem egyszerű a Fidesz kabinetjeinek a nyomára bukkanni, de utalásokat könnyen találhatunk. Nem másutt, mint a párt utánpótláscsapatának, felkészítő-terepének honlapján. A Fidelitas ugyanis szintén kabinetekben működik, és egy érdekes megállapítást olvashatunk ezzel kapcsolatban: „A Fidelitas szervezeti struktúrája nagyban hasonlít a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség kabinetrendszerének felépítéséhez”. S megtalálhatjuk a kabinetek listáját, amely egyrészt megfelel a minisztériumok hatáskörének, és visszaköszön a lázári hivatal államtitkárságainak kilences száma is. Nyilván teljesen véletlenül. Ahogy Parkinson elveivel való összevetés sikeressége is nyilván teljesen véletlen. Ahogy az is, hogy az említett egyéni indítványok nem egyszer nyilvánvalóan olyanok nevét viselik, akik megbízhatóságában aligha kell kételkedni.

A Budai Vár kormányzati kisajátítása, ami különben a Horthy által képviselt rendszerrel is konform megoldásnak tűnik, nagyon úgy fest, hogy egy primer irányítási kört rendel Orbán Viktor személyes szolgálatára. Gyakorlatilag a minisztériumok feladatát ellátó párt-kabinetekkel, és a politikai befolyást gyakorló miniszterelnöki hivatallal. A nagy költözéssel tehát az árnyékkormány a Várba megy. Szorosra zárva, és akár egymást is megfigyelve.

Andrew_s

Üzenet a komposztból

Forrás: DeviantArt

A közelmúltban ismét felmerült Tétényi Éva neve, mint miniszterelnök jelölt. A labdát felvettem, és magasra igyekeztem dobni. Egyben érveket is igyekezve gyűjteni, a miértre. A minap egy ismert médiaszemélyiség dobta tovább a labdát az interneten. Az eset komoly tanulsággal szolgált.

S mielőtt bárki félreértené, nem duzzogásilag járt komoly tanulsággal az, hogy egy kollega ugyancsak bedobta az esztergomi polgármester esetleges jelölhetőségét a Facebook-on. Andrassew Iván posztja a témában végső soron megtisztelő, mivel a felvezető véleménye összecseng azzal, amit korábban magam is írtam. Jószerivel az egyetlen talán még talpon maradt, és széles támogatói bázisra számítani képes jelölt maradt az ellenzék jelenlegi állapotát tekintve. A kommentek azok, amelyek nagyon komoly, és tulajdonképpen siralmas képet nyújtanak. Nem hangvételükben, nem trollizmusukban, hanem összességében. Az, hogy előkerült Esztergom piros-csíkos zászlójának kitűzése, és a polgármester-asszony nehezen körvonalazható jobbikos kötődése, az nem gond. Akár ésszerű magyarázatok is találhatók a jelenségekre, és természetesen mindenkinek joga van nemmel is szavazni bárkire.

Mire azonban az újabb, és újabb hozzászólásköröket, a saját korábbi írásomra született véleményeket, vagy a hasonlóképpen a jelölteket feszegető beírásokat végigolvassa az ember, akkor felállíthatja az immár idült hazai kórképet. A körkép alapján mindenki hajszál pontosan tudja, hogy kit nem szeretne miniszterelnöknek. Bárki merül is fel, azonnal ellenvélemények százai sorakoznak ellene. Másoktól. Minden véleményre és mindig másoktól. Az éppen aktuális másoktól. Kit ezért, kit azért nem szeretünk. Lett légyen az akár kormánypárti, vagy akár ellenzéki. Amikor pedig olyan beírással élünk, hogy: „ez remek, de ki legyen?” akkor elkezdenek reciklálódni a korábbi nevek. Azt az érzetet keltve, hogy hazánkban a kérdésfeltevés a rossz.

Forrás: DeviantArt

Azt kellene megkérdezni, hogy kit kell éppen utálni, és nem szabad akarni jelöltnek. A Föld lakosságának felsorolása után talán mégis akadna egyvalaki, aki fennmaradna a listán. Talán csak feledékenységből. Igaz, a néhány milliárd ember magyaros kielemzésére nem lenne idő a választásokig, de Pató Pál országában ez eddig sem zavart senkit. Rohadtul nem zavart, és ránk is rohadt az egész politika. Itt ülünk a kupac alján, és fintorogva öklendezünk a jelen állapotokat látva. Sokak által egy-egy büdös mócsingot csócsálva, és elmélázva azon, hogy a gané elég meleg-e? Holott baromira nem azzal kellene foglalkozni, hogy milyen negatív listákat lehet összeállítani. Ebben történelmileg igazoltan nagyok vagyunk ebben az országban. Ha bárki igaz magyart megkérdeznek, órákig tudja sorolni, hogy melyik csatát miért vesztettük el, és miért kell mégis győzelemnek látni a gerinctöréses bukást. Büszkén őrizve a történelmi sebeket, mint az útszéli részeg koldusok a fekélyeket. Ez a negatív önmarcangolás köszön vissza a politikában. Az ellenzékben is.

Az ellenkező véleménytől meg tótágast áll a gondolkodása sokaknak. Holott nem arra lesz kíváncsi a választáskor senki, hogy hány milliárd embert nem akarunk magyar miniszterelnöknek. Azt az egyet kellene megtalálni, aki mellé a Fideszben csalódott jobboldal éppen úgy nyugodt lelkiismerettel teheti oda az „X”-et, mint a tőle balabbra állók. Talán a „kit miért nem” kidobós játéka helyett, egy pozitív listán kellene gondolkodni. Mielőtt a „ki nevet a végén” győztese nem egy gárdabakancsokon hatalomba menetelő, betyárostoros, és házistadion-nyertes hordószónok lesz. S hogyne. Nem kell elfeledkezni az ellenérvekről sem. De akkor azonos koordinátarendszerben kell kezelni. Például: Tétényi Éva jobbikos kötődésű? Ki látta a gárda-eskütételen megjelenni? Senki? Ja, akkor meg különben is kócosan ébred reggelente, s ezzel végképp leseperve. Mert nagyjából ilyen bonyolultságú érvellések is felbukkantak számos fórumon. S nem csak az esztergomi polgármester-asszony esetében.

Holott össze lehetne állítani egy alkalmassági listát arról, hogy ki lehet alkalmas ellenzéki jelölt Orbán Viktorral szemben. A sort megkezdendő néhány javaslat:

• Hiteles személyiség. Mert mit ér a legszebb elmélet, ha senki sem hiszi el, amit a jelölt mesél.
• Széles potenciális támogatói kör. Az kevés ugyanis, hogy a pillanatnyilag kétfejű ellenzék növeszt egy harmadik fejet. Valóban egy fej kell. De olyan, aki mindenki mást meg tud szólítani.
• Kontextus-kezelési készség. A szép elméletek önmagukban kevesek. Azt vagy bele képes helyezni a helyi és országos politika szövetébe vagy Orbán-hoz hasonlóan állandó szabadságharcot fog vívni. A realitások ellen.
• Helyzet-felismerési készség. Pont ennek hiánya üvölt jelenleg az ellenzék egyik nagy pártjában. Mesterházy-tól eltérően, a miniszterelnök nem lehet lépcsőházi gondolkodó. Ott helyben kell tudni értékelni a helyzetet, és megfelelő szakembernek kicímkézni a megfelelő feladatot. Utólag mindenki roppant okos.
• Demokratikus attitűd. Ellenkező esetben az összes korábbi pont látszata erőszakkal kerülhet biztosításra. Gépfegyverekkel, koncepciós perekkel fenyegetve bármit el lehet látszólag hitetni sokakkal. Tapsolásra is lehet kényszeríteni tömegeket, és nem érdekes a Vezér személyes hibáinak hekatombája sem. Mindenki kussol, és serényen pánikol.

A lista alighanem folytatható. De nem érdemes a végtelenségig folytatni. Mert idő van. Ha pedig lista lesz, akkor a megfelelő listához ki kell választani a megfelelő ellenzéki jelöltet. Ellenkező esetben mi leszünk „Az Ország, Aminek Orbánja Marad”. S Máriáé csak akkor, ha Viktor elsőszülött unokáját Máriának hívják majd.

Andrew_s

A Gépnarancs-on Idő van!!! címmel olvasható