Páter Böjte! Ne tukmáld! Kössz!

Böjte Csaba azt mondja, hogy az igazi kereszténység nem a védett felelőségnélküliségről szól. Igaza van. De. Mondott pár egyebet is, amiben már nehezebb felhőtlenül egyetérteni a szerzetessel. Akkor sem, ha a napi munkája alapján nagyságrendekkel tesz többet az emberekért, mint a jelenlegi kormány.

Mert az, hogy ki kiért imádkozik a maga hátsó szobájában, az természetesen magánügy. Annyira, hogy maga a templomi jelentéttel való hivalkodás sem mindenben felel meg az evangéliumok elvárásainak. Mert azok szerint az igazi ima nem az utcán, nem a közösség előtt kivagyiskodva történik meg. Ahogy a hit megvallása sem harsányságában kellene, hogy megnyilvánuljon. De, ahogy nap nap után tapasztaljuk, erről egyelőre szó nincs. Mármint a visszafogottságról. Amikor egy vezérigazgató feltünősködik azzal, hogy ő imádkozva hozza-viszi a gyermekeit, akkor ezt aligha tekinthetjük visszafogott vallásgyakorlásnak. Akkor sem, ha teljesen megfelel annak a politikai közhangulatnak, amit a mindennapokban láthatunk. Ami abból látszik kiindulni, hogy minél hangosabban mondja valaki, annál keresztélnyebb.

Hát nem. Márcsak azért sem, mert ez a szemlélet sokkal inkább hasonlít a „minél nagyobb, annál szocialistább” szemlélethez, mint ahhoz, amit Jézus és követői hírdettek annak idején. Egyben ez az a pont, ahol jelentősen elágazhatnak a vélemények. Ahonnan nem igazán értek egyet az annak idején, az állampolgárosítási kampányban is reklámarcságot vállaló szerzetessel. Nem is elsősorban az említett PR-szerepért. Sokkal inkább, mert a jelenlegi hatalom-politika a melldöngetés, a megosztás, és nem egy ponton a néphülyítés politikájának tűnik. Az utóbbi, a folyamatosan lelepleződő hazugságokkal szegélyezve, közvetve is igaz. De a szétvert oktatással közvetlenül is.

Így Böjte Csaba azon imája, amelynek záró gondolata az azért való imádkozás, hogy a nép vezetőinek esetében „munkájuknak gyümölcse beérjen”, legyen a szerzetes kiváltsága. Meg azon klevesekét, akik részesülnek a kondérból fröccsenő szaftból. Akiknek a gyermekei a közoktatásban maradnak le a nemzetközi szintről, akiket a közrabszolgaság érint, vagy fenyeget, akik sorban állni kényszerülnek egy ételosztáson, akik hajszálra vannak a sorban állástól, akiknek a rokona ismerősen külföldre menekült az egzisztenciális nyomor elől, akit a hatlomtechnikai manipuláció ér, illetve negatívan érint, az valószínűleg kevésbé szeretné, hogy beérjen az a gyümölcs. Akármennyire is tukmálja a kétségtelenül méltán ismert szerzetes.

Andrew_s

Az atya, a fiúk és a talpnyaló

Fotó: Hir24 / Berecz Valter

A Parlament kupolatermében letette az állampolgári esküt a félmilliomodik külföldről importált szavazópolgár. Mert azt a projektet, amit a kormányzat elindított aligha lehetne másként interpretálni a választásokra készülődve. Miközben csak egyet lehet érteni azzal, hogy a szétszórt, elcsatolt magyarsággal kapcsolatos politikát kormányok sora szúrta el.

Aki azonban azt hiszi, hogy a jelenlegi kormányzat önzetlen indíttatásból és mindenki számára jól rendezte el a dolgokat, az mélységesen téved. A féloldalas szavazási kampánypolitika ugyanis például szép példája annak, hogy a hazai lakosság megosztása után milyen eredményesen lehet megosztani a határokon belül, és az azon kívül élőket. S ennek semmi köze a baloldalhoz. Ahogy annak sem sok köze volt a baloldalhoz, hogy annak idején sikerült belekeveredni a világháborúkba. Melyeknek egyik egyenes következményeként születtek meg a magyarság egy részét elszakító békediktátumok. De ez messze vinne most minket attól a bizonyos eskütételtől, aminek mesterkélt volta olyan messziről üvölt, mint a régi szép idők marketingkampányai. Azok, amelyekben előre lehetett tudni, hogy kik a kitüntetettek.

Az ugyanis, amikor a nevezetes vásárló, aki éppen arra jár, és véletlenül pont ő a századik vagy százezredik, egy minimum manöken-kinézetű fiatal nő, akkor azért kezdhetünk gyanút fogni. Már akkor, ha nem egy kifejezetten divatbemutatóknak szállító modell-ügynökségről van szó, hanem egy csavarokat forgalmazó kisboltról. Ha pedig egy nagyáruház éppen szerencsés jubileumi vásárlója egy nevezetes celeb, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy azt a véletlent hosszas időpont-egyeztetés előzte meg. A kiválasztott egyed pedig már negyed éve tudta, hogy ő lesz a tízezredik vásárló. Akkor is, ha csak nyolcezren jártak előtte az áruházban. Így, függetlenül attól, hogy a belváros, bíróságokat is lejáratni kész, polgármestere miként számolta ki a nevezetes aktus alanyát, szinte biztosan manipuláltan esett a választás Böjte-atyára. Az ugyanis furcsa véletlen, hogy a teljes parlamenti haccacárét egy olyan személyiség édesanyjának a tiszteletére rendezték, aki önerőből is komoly ismertségre tett szert.

Ezzel ugyan lealacsonyították a valóban említésre méltó életművel bíró ferences atyát a kampányfogások szintjére, de Rogán Antalnak és vezérének van, ami mindent, illetve bármit megér. Főleg, ha a máséval verhetik a csalánost. Megragadva egyben a lehetőséget arra, hogy Orbán Viktor valami nevezetes alkalom ürügyén szólhasson az ő hőn szeretett népéhez. Mint ahogy most a kupolateremből is megüzente az aktuálisan, a legközelebbi hétvégére érvényes intencióját: „Sikerült leverni a lakatot Magyarország kapujáról, amit a huszadik század helyezett rá: úgy döntöttünk, nem akarunk lemondani a határon túli magyarokról”. Utalva talán arra, hogy a nagy háborúk igencsak átrendezték az országhatárokat. Ebből a szempontból azonban jelentős képzavart alkotva, mivel alapvetően a kapukat helyezték át, és a lakatok a kapukkal együtt jártak. A Vasfüggöny átvágására pedig azért nem célozhatott a miniszterelnök, mert az szintén még a múlt században megtörtént. S ahhoz az akkor még igencsak balliberális sapit viselő Orbán Viktornak igen kevés, mondhatni semmi köze nem volt. Ahogy alighanem ahhoz sem sok, hogy Böjte Csaba és alapítványa húsz év alatt gyermekek ezreit fogadta be, és juttatta szakmához.

Ez utóbbi leginkább a ferences atya áldozatos munkájának eredménye. Így végső soron Orbán Viktor, Semjén Zsolt, valamint Rogán Antal az ő hátán próbált meg egy kis extra népszerűséget hajhászni a félmillás állampolgári cirkusszal. Amiről süt, hogy köze nem volt máshoz, mint egy olcsó, már ezerszer lejáratott, kompromittált kampányfogáshoz. Amit önszántukból tényleg csak azok vesznek be, akiknek az „ön nyerte az év autóját, ha felhívja az emelt díjas számunkat” szöveggel bedobott szórólapok is bejönnek. Amit Semjén Zsolt azon talpnyalása, amivel Orbán Viktort szinte már I. István magasába emelte, csak még nevetségesebbé tett. Visszaélve a gyermekekért aggódó egyházi ember jóhiszeműségéhez, aki talán azért ment bele ebbe a cirkuszba, hogy ezzel is népszerűsítse gyermekeket talán a későbbi éhhaláltól is megmentő alapítványát. Az említett alapítvány ugyanis lehet, hogy tényleg rászorul a reklámozásra, és a gyermeki életek sínre tétele felekezettől függetlenül megérdemli a támogatást. Azonban az „Ön a tízezredik szerencsés látogató” színvonalán megrendezett kormányzati reklám-bemutató aligha ezt szolgálta.

Minden esetre Böjte Csaba realitásérzékét, és helyzetfelismerő képességét dicséri az, ahogy menteni próbálta a politikailag menthetetlent. Azzal, hogy szíve szerint minden, a Kárpát-medencében élő nép állampolgárságát megszerezné és ezzel személyében is jelképezné azt a befogadást, amire buzdított. S amely befogadás sokkal jobban megfelelne mind az államalapító király szemléletének, mind a valamennyi embert megváltó Jézus tanításainak, mint az embereket kettős mércével mérő, a nemzetet egyre újabb törésvonalak mentén atomizáló kormányzat működésének. A kialakult morális helyzetet alighanem jobban leírta volna, ha Böjte Csaba és édesanyja minden csinnadratta nélkül leteszi az esküt. Az elnök és talpnyalói pedig rituálisan megmossák a lábukat. S nem sajátjukat.

Andrew_s