Akác után LMP

A hír pár napos, de érdemtelenül nem szerepelt eleget a hírrovatokban. Noha a természetes környezet veszélyeztetése szinte biztosan megérne pár szót. Még akkor is, ha nem emiatt a pár napos hír-csúszás miatt tűnhet a szokásosan későn ébredés egyik mintapéldájának. Az, hogy az LMP részéről a nemzeti parkok szétverését nehezményezték egy március 17.-i közleményben.

S mielőtt bárki azzal jönne, hogy a nemzeti parkok védelméért bármikor időszerű felszólalni, előre leszögezem: ez így van. Nem csak idő-, hanem kötelesség-szerű is. Ráadásul sokkal nemzetibb, mint vörösre tapsolt tenyerekkel éljenezni egy éppen aktuális vezetőt. Mert a természeti környezetünk akkor is létezett, amikor meg sem születtünk, és a mindenkori jelen generációjának a felelőssége a továbbörökítés minősége. Az, hogy a hatokon belül egy élhető környezetet, vagy bűzölgő kupacokat hagy maga után. Illetve azért is, ha lebetonozott rétekkel, és aszfaltozott mezőkkel, kiparcellázott domboldalakkal teszi kevesek haszonélvezeti cikkévé a világot. Esetleg olyan társadalmi nyomásgyakorlás alkalmazásával, mely az erdőkben csak a tömegsírok potenciális elnyelőit láttatja. A hatalom részéről a sírásókkal akár meg is tapsoltatva magát. De maradjunk az LMP tiltakozásánál.

Az, hogy Sallai R. Benedek, az LMP országgyűlési képviselője felszólalt az ügyben, az nagyon rendes tőle. Még akkor is, ha természetvédelem nyakán nem mostanság kezdett szorulni a hurok. Legfeljebb a pofátlanságban lépett szintet az illetékes minisztérium. Azzal, hogy a közlemény szerint mintegy 300 ezer hektárnyi földterületet kivon a nemzeti parkok közvetlen felügyelete alól. Immár a természeti értékek megmaradását is kormányzati keggyé téve. A nemzeti földalapkezelőn keresztül gyakorolva azt a kegyet, hogy vagy felparcellázzák, vagy nem. A mostani ébredésért tehát egy porszemnyi kavicsot sem hajítanék el az LMP felé. Kicsit az elkésettség az, ami zavar. Még akkor is, ha nem láttam a többi párt részéről sem a nagy tülekedést az előjelek láttán.

Márpedig előjelek, azok voltak. Egészen nyilvánvalóvá tulajdonképpen az akác körüli habveréskor vált az a lehetséges tendencia, ami láthatóan mostanra érett be minisztériumi szinten. Akkor írtam: „sokkal érdekesebb lenne arra a kérdésre tudni a választ, hogy melyik természetvédelmi területet nézték ki maguknak, hétvégi telek gyanánt, a kormányzatban”. S a kérdés továbbra is érdekes lehet. De félek, hamarosan megkapjuk a választ. Jelenleg Sallai R. Benedek a Hortobágyi Nemzeti Park területét hozta fel. Most. Mert korábban, az akác-vita közepette egy kétfedelűnek is tekinthető sajtóközleményt tett közzé. A Facebook-on. Olyan kitétellel, hogy az „akácot senki nem veszélyezteti, senki nem akarja Magyarországról kiirtani, és senki nem akar a méhészeknek kárt okozni. Ilyen törekvés nem létezik”. Amit akár a kormányzat felé tett óvatos, de határozott gesztusnak is érezhettünk abban a „szövegkörnyezetben”, amikor a természetvédelmi területeken gyomfaként betelepülő akác éppen a parcellázásokat segítheti. Indokként, hogy miért lehet nyugodtan kivonni a védelemből az adott területet. Arról az apróságról sem feledkezve meg, hogy az LMP akkor, egy éve simán fantomkérdésként kezelte az akác-ügyet.

Holott, egy önmagát zöldnek, meg másnak hirdető politikai erőtől, amelyben állítólag szakpolitikusok vannak a föld-, és természetvédelem terén más lehetne elvárható. Szakpolitikailag például az, hogy ne csak a romok láttán legyen képes diagnosztizálni a földrengést, hanem az előjelekből is. A romok alapján már nem szakpolitikai kérdés. Akkor már lezajlott, akkor párt-átokkal illetni valamit, már semmin nem segít. A természetvédelmi területeken sem feltétlenül. Miközben, a politikai játékokat nézve, utólag szólni már legfeljebb csak ködösítésnek jó. Az utólagos ködösítések közepette eleresztett nyilatkozatok annyira megszokottak, hogy ettől aligha válik mássá az LMP, mint bármelyik másik sóhivatala a politikai játéktérnek. Egy igazi szakpolitikus, az én olvasatomban, nem akkor ébred fel, amikor politikai nyilatkozatokat kell tenni, vagy kihúzzák alóla az íróasztalt. Mert ugyebár ismerünk olyan kormányzati szakpolitikust, akiben a szak-, csak akkor támadt fel, amikor államtitkárként megbukott, mint politikus.

Andrew_s

Akáccal a parcellázásokért

Avagy gumi-akác-tüskék

A fehér akác (Robinia pseudoacacia) nagyon régen került be hazánkba. A pillangósvirágúakhoz tartozó fa gyorsan nő, sarjad, és leginkább agresszíven kapaszkodik a gyökere. Alkalmasint a tövises hajtásai is. Az előbbi a futóhomok fásítására, az előbbi miatt a szülők bosszantására teszi igen alkalmassá. Az adventív növények felmérésére tett EU-s kezdeményezés pedig a politika tematizálására.

Az minden esetre valószínű, hogy aki a kormányzati oldalra kitett, és az akácot gumicsonttá avató, közleményt fogalmazta csak külföldiül tud. Talán magyarul is. Mentsége legfeljebb annyi lehet, hogy az olyan szavakat, mint az „özönnövény”, meg „inváziós faj”, nem ő kreálta. Bár némi képzavarral égből potyogó akácfák jelennek meg a képzeletben tőle. Esetleg az entek. Az inváziós faj ezen kívül még lehetne például egy biológiai fegyver. Az invazív ebben az esetben terjeszkedő fajként talán jobb lenne. Ha már magyarra akarja átültetni valaki. Megnevezve azokat a behurcolt növényeket, amelyek immár emberi befolyás nélkül is „belakják” az egyre újabb területeket. Akár a természetvédelmi területekre is behatolva, és onnan kiszorítva egyes, különben őshonos fajokat, Az uniós törekvés különben elsősorban erre, a természetvédelmi területek megóvására irányul. Ezt az alapelvet egy 2004-es kiadvány már tartalmazza. A politikusoknak tehát alsó hangon egy évtizede lett volna arra, hogy megbarátkozzanak vele. Esetleg el is olvassák. Ahogy a tavalyi év végén megjelent, hasonló tartalmú munkát is.

De a kampány úgy látszik már csak ilyen. Kiírhatnák akár azt is, hogy: „Nem tudok én olvasni, csak lőni”. Esetleg árnyékbokszot vívni. A méhekkel is akár. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter most a méhészekkel „takarózva” állt ki a vörös köddel befedett sarokba. Olyan szöveget eleresztve, ami a bátor kiállást, az EU-val szembeni fullánkos ellenszegülést sugallja. Ezzel szemben már évekkel ezelőttről ismert az a közlemény, amely kiemeli az akác méhészeti jelentőségét, és az európai kormányok támogatására méltónak ítéli az akácot. Fazekas Sándornak tehát sikerült, alig két éves késéssel, felzárkózni a görög agrárszakértőkhöz. Igazán szép teljesítmény. Magyarország utánlövésekben is jobban teljesít. Azonban alig valószínű, hogy a kormányzat tagjai ennyire tájékozatlanok, mondhatni ostobák, legyenek.

A szintén EU-s javaslatban megfogalmazott pannóniai erdősítésnek különben se híre, se hamva. Amely kapcsán különben a valamikori tölgyesek hegyvidéki telepítése lenne javasolható. Továbbra is a természetvédelem jegyében. Mely természetvédelem értelemszerűen összefügghet a honos növények társulásainak megőrzésével. A korábbiak fényében az akác kapcsán tehát nem valószínű, hogy ezeken a helyeken a valóban Amerikából behozott haszonfa a legelvártabb társulásalkotó. Hungarikumként az akác helyett például erőfeszítést lehetne tenni az Alföld egykori gyöngyvirágos-tölgyeseinek „visszacsinálására” legalább azokon az árvizes-belvizes területeken, ahol a kukoricatermesztésnek nem túl nagy haszna van. Aztán a „nyóckoronás fődek” erdősítése után lehetne makkoltatott disznókondákkal várni a turistákat. Ezzel, a hazai falvak embermegtartó-erejét növelő koncepcióval szemben a miniszter fennakadt az akáctüskéken. Melyeket a galád EU ki akarna szorítani a természetvédelmi területekről.

Ennek kapcsán egy másik gondolat akár sokkal idegesítőbb is lehet akác-ügyben. Az, hogy emögött a látszólag ostoba, okafogyottnak látszó kirohanás mögött a kampányban gumiakáccá nemesített témán túl milyen cél húzódhat meg. Mert az például igen kézenfekvő, de igen aljas lenne, ha ezzel akarnák hangulatilag megalapozni egy természetvédelmi terület kiparcellázását. Ma harcolva az akác fai jogaiért. Holnap megállapítva, hogy sok akác van egy természetvédelmi területen. Holnap után pedig rendeletet hozva, szigorúan az EU-t téve felelőssé, a természetvédelmi státusz megszüntetésére. Mert hungarikummá mézült akácot nem vágunk ki. Természetvédelmi területen sem. Mert mi megmutatjuk mi a magyar virtus. Főleg ha azzal milliárdokat lehet bekaszálni a haverok zsebeibe. A természet meg védje meg magát, ha tudja. Adott esetben nem az EU ellen, hanem a pénzéhes politikusok ellen. Az uniós kampányszöveg ebben az esetben nem több csúsztató fedősztorinál. Mert szinte biztos, hogy ugyanaz a miniszter, aki ma az akácot védi az EU ellenében, vidáman írná alá az említett feloldó határozatot. Újfent az EU-ra hivatkozva, és odakenve a saját mocskát.

Úgyhogy sokkal érdekesebb lenne arra a kérdésre tudni a választ, hogy melyik természetvédelmi területet nézték ki maguknak, hétvégi telek gyanánt, a kormányzatban. Amiről különben sem az akác, sem méhek nem tehetnek. Ahogy arról sem, ha a vidékfejlesztési miniszter nem a vidék fejlesztését szolgáló, korábban leírt, falusi turizmus előmozdítása érdekében tesz lépéseket. Mit lépéseket, csosszanásokat sem.

Andrew_s