Demonstráció-holnap

Forrás: Facebook

A Népszabadság felfüggesztése miatt tartott demonstrációról szóltam még azon „melegében”. A társadalom szempontjából valóban az az egyik legnagyobb tanulsága, hogy az embereknek igencsak szakadozik a cérna-készlete. De kár lenne megfeledkezni arról, hogy a hatalom sem teljesen tehetetlen.

Már csak azért sem az, mert a cérnák szakadásához éppen a hatalommal való visszaélés vezetett. Melynek bemutatásában a Népszabadság is részt vett. Ugyanakkor a sebtében bejelentett tárgyalási hajlandóság a szerkesztőséggel jelezheti: a hitelesség aláásása a folytatás esetén is fontos lehet. Ha ugyanis megtörténik egyfajta megállapodás, akkor a Népszabadságot már be lehet sorolni az „őfelsége ellenzéke” címkével megjelölt csapatba. Alkalmasint ez is elegendő lehet mindaddig, amíg nem találnak ki jobbat. Egy ellenzékinek eladott, de valójában a centrális erőtérből irányított lap fékezett habzású kritikája elég sok feszültséget vezethet le. Beleértve a kommentelőkét is. Sokan érezhetik úgy, hogy megmondták a magukét. Miközben valójában annak a húsz embernek mondták csak meg, akik közül tíznél több legfeljebb a sarki kocsmába megy el a számítógép mellől. A feszültség valójában tehát egyfajta pótcselekvésbe vezethető le.

Szemben azzal a spontán kialakult hangulattal, amelynek megtörése szempontjából a tegnap esti rosszullét a lehető legjobbkor jöhetett a kormányzatnak. Ennek ellenére innen is jobbulást kívánok az érintettnek, és remélem hamarosan publikus lesz az állapota. Ugyanakkor, ha ettől eltekintünk, akkor az események azt is mutatják, hogy megindulhat egyfajta spontán vezető-kiválasztódás. Márpedig, ha valamitől, akkor a kormánynak ettől kellhet pánikolni. A jelen ellenzék ugyanis pillanatnyilag csak olyan „arcokat” tud felmutatni, akik unalomig ismertek. A hatalom szempontjából is, és a társadalom szempontjából is. A hatalom azt is tudja, hogy milyen irányból használják az egészségügyi papírt. A társadalom pedig pontosan tudja, hogy mit várhat tőlük. (szinte semmi újat.) A spontán vezető azonban bármikor ráérezhet a formálódó közhangulatra. Ez a fokozódó feszültséghez alkalmazkodó felszólalásokhoz vezethet. Egy öngerjesztő folyamat pedig bármikor megindíthatja egy szélesebb ellenállási platform kialakulását.

Ezért aztán nem lennék teljesen meglepve, ha most gőzerővel matekolnának a kormánypárt eszei. Kiválasztva, hogy mit lépjenek a két lehetséges nagy csoportból:

1. Hátrébb vonulni az agarakkal;

2. Előrébb küldeni a kopaszokat;

Az, hogy milyen fedő-sztorit, kísérőszöveget kreálnak ezekhez, szinte mindegy. Egy demokratikusnak látszani akaró verzió az 1. pontnak kedvezne. Éreztetve, hogy Orbán elment a falig, és észrevette. Sajnos Orbán nem egy olyan észrevevős alkat, aki hagyná a saját csalhatatlanságába vetett hitét veszni hagyni. A 2. pont azonban azt jelentené, hogy az eljövendő demonstrációk alkalmából, „biztos, ami biztos” alapon, számítani lehet majd az ultrák, illetve a különböző gárdautánzatok és lelki rokonaik megjelenésére. Mert egy ütközés provokálása, a karhatalom bevetése, éppen úgy minden pénzt megérhet, mint az ellenzéki média de facto megszüntetése.

Andrew_s

Tüntettek, megszólaltak a zemberek

A Népszabadság bezárása, illetve felfüggesztése kicsit mélyebb posvány, mint aminek a kormánypárt láttatni akarja. Így indokoltnak tűnt a Parlament előtti demonstráció éppen úgy, mint az ott lemérhető hócipő-telítettségi koefficiens. Mely a gyűlést összehívók előzetes becslésénél is nagyobbnak bizonyult.

A posvány mélységének egyik jele különben az, hogy a Fidesz szerint az lett volna vétek a sajtószabadság ellen, ha beleugatnak a felfüggesztésébe. Miközben tudjuk: Orbán elég sok mindenben maga akar határozni, amihez egy demokráciában semmi köze nem lenne a hatalomnak. Ugyanakkor persze két dolgot érdemes talán ezzel kapcsolatban is megjegyezni. Az egyik az, hogy a lapkiadás egy vállalkozás. A politikai lapkiadás is. Amennyiben egy lap iránt sem az utcán, sem a politikai pártok körében nincs fizetőképes kereslet, akkor előfordulhat, hogy a kiadó veszteségessé válik. Amennyiben tisztán ez indokolta a felfüggesztést, akkor ez van. A Népszabadság munkatársai kisebb árat fizettek érte, mint amellyel például a Charlie Hebdo kiadója megúszta a csődöt 2015 januárjában. De van azért egy másik pontja is a Népszabadság-ügynek. Ez pedig az, hogy a kormányfő bűvkörébe tartozó gázszerelő nem biztosan független a Népszabadság kiadójának tulajdonosi körétől. Márpedig, ha ez igaz, akkor ebben az esetben a kiadó nem biztosan csak üzleti döntést hozott.

A politikai döntés lehetőségének esélyét egyáltalán nem csökkenti az, hogy a Parlament előtt demonstráció volt, és az MTI még az este kidobolta a megegyezési szándékot. Mely közlemény arról szól, hogy a „Mediaworks menedzsmentje azonnali egyeztetést kezdeményezett a Népszabadság felfüggesztésével és újraindításával kapcsolatban Murányi András főszerkesztővel”. Biztos addig keresték a telefonszámát. Esetleg a letiltott levelezési fiókon keresztül vártak a viszontválaszra. Ki tudja? Amit azonban az internetes közvetítésekből is látni lehetett az az, hogy az emberek hótaposója erősebben is megtelőbe lehet, mint arra számítottak. A Kossuth téren ugyanis a demonstráció csak nem akart véget érni akkor, amikor szerették volna. Mert miután már Tamás-Gáspár Miklós is elmondta a magáét, elhangzott a hazánk demonstrációira, tüntetéseire olyan jellemző, szinte kötelező szöveg: menjetek szépen haza.

A kezdetben talán értelmiségi dzsemborinak induló demonstráció résztvevői azonban maradtak. Váltott, nagyjából spontán szónokokkal, és nem igazán a barátságos „éljen Orbán” hangulatban. Mert a kormányfőt börtönbe kívánó közhangulat talán nem egészen az. S ez még akkor is igaz, ha egy résztvevő rosszulléte megakasztotta végül a demonstrációt. De igaz akkor is, ha a kialakult tömeg talán még nem érte el azt a küszöböt, hogy nekiálljon TV-t foglalni. Amivel legalább azt elérte volna, hogy adásba kerüljön. Mert a jelek szerint csak az internetes csatornák tartották közvetítésre méltónak a demonstráció ezen szakaszát. Ami azért sokat levonhat a médiaszereplők ténykedésének értékéből. Vagy a jelen sorok írójának figyelmességéből, ha esetleg mégis volt TV-csatorna, amelyik egyenesbe és végig közvetítette a történteket.

Mely történések jelentőségét nem is elsősorban az adja, hogy milyen közvetlen eredménnyel jár. A kiadó talán ennek hatására találta meg a főszerkesztő telefonszámát. Aki, ha belemegy egy politikai alkuba, akkor a Népszabadságot végképpen besuvaszthatja a még indultak kategóriájába. Nagyobb jelentőséggel bírhat annak a jelenségnek a láthatóvá válása, hogy az embereknek kezd elege lenni a „fegyelmezetten menjetek haza”, alapvetően a hatalmat erősítő gesztusokból. Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá vált, hogy olyan új arcok is hangosbeszélőhöz juthattak, akiket még nem amortizált le egyik politikai oldal sem. Bár, könnyen lehet, hogy már erősen keresik a gyenge pontjaikat a kormányzathoz közel álló csinovnyikok. A két hatás, a hatni akarás, és a spontán vezetőválasztás, eredője pedig olyan eseményeknek is lehet a gyökere, amelytől a hatalom gatyája elindul a barna masszával való megtelés útján.

Mert azért volt már olyan a világtörténelemben, hogy a tömegnek igencsak tele lett a hócipője, és azt a hatalom fejére borította. Nem várva be, amíg az ellenzéki pártok zöldágra vergődnek a helyzettel.

Andrew_s

Népszabadság-végóra

A népszavazás, különösen ár-értékarányban, a kampányba ölt milliárdok fényében fényes orbánista kudarccal végződött. A jelek szerint meg is indult a bűnösök keresése. Az is valószínűsíthető, hogy a saját komplexusaiba zárt vezérben felizzhatott a bosszúvágy. Így könnyen lehet, hogy az ellenzéki sajtóterméknek ismert Népszabadság-felszámolás is ennek a része.

Mármint Orbán személyes bosszúhadjáratának a része. Mert az, hogy a kihirdetett diktatúrának mindenki intézményesített ellenségévé válhat, az rendszerszintű működés. Márpedig Orbán már a népszavazás estéjén gyakorlatilag meghirdette a nyíltabbá váló diktatúrát. Az pedig már inkább az ország, és benne az ellenzék állapotát jellemzi, hogy akkor nem voltak órákon belül, százezrek az utcán. Kétségtelenül felbátorítva a hatalmat. Arra is, hogy minden köntörfalazás nélkül megnyitható egy szélesebb front a nép szabadsága ellen. Részben az ellenzékiséggel szembeni térnyerés, részben az erődemonstráció érdekében. A Népszabadság esetében nagyjából így lehet elsőre értelmezni azt, hogy bejelentették a megjelenés szüneteltetését, a kiadásában közvetlenül részt vevő újságírók munkavégzésének felfüggesztését.

Holott a Népszabadságot is kiadó Mediaworks Zrt felvásárlása nem új keletű hír. Augusztusban már tudható volt, hogy Orbán Viktor arany-nyelvdíjas, és sokszorosan lefizetett, legkedvesebb gázszerelője és a kiadó között kihúzták az első pányvákat. Az, hogy ezt követően egy bármikor meghúzható pórázzá válnak ezek a kötelékek, aligha jelenthetett meglepetést. Így aztán valószínűleg nem történt több, mint a vereségért bűnösért kiáltó, és bosszúért lihegő kormányfő kérésére, vagy talán csak őt szolgáló gesztusként, meghúzták ezt a pórázt. Ha már, felelőtlenül, annyi minden kellemtelenséget voltak képesek okozni a népszavazás környékén. Ami kétségtelenül egy gerinces publicisztikai teljesítménynek tekinthető. A bármikor lecsapni kész bárd árnyékában. Mely most lecsapott. Szilárd-kartárs sűrű bólogatásainak közepette. Ami viszont azt is megerősítheti, hogy ismét Orbán személyes akarata lehet a háttérben.

A bezárás módja is elég sajátosnak tűnhet. A székhelyváltozásra fogva. Bezárva az egyik helyen, és a dolgozók jó részét kitiltva a másik székhelycímről. Az események pikantériájának is betudható, hogy annak idején, 2009-ben éppen a Nol.hu számolt be egy csótányirtásos nagytakarítással egybekötött, tömeges elbocsátásról. Egy hazai nagyvállalatnál. Ez valószínűleg a véletlen műve. Az azonban nem, hogy a motiváció valószínűleg olyan szintű az ilyen esetekben, amely nem bírná ki a szemtől-szembe való közlés okozta konfliktust. A „csak” ugyanis aligha vitaképes érv. A „megteszem, mert megtehetem” sem. Holott az autoriter és kritikát nem ismerő hatalom érvrendszere gyakran esik az említett két kategória valamelyikébe.

A Népszabadság tehát bezárt. Ezen az sem változtat, ha demonstrációt szerveznek az aktus, vagy akár a hatalom ellen. Egy széles platformot felsorakoztatni képes akció inkább az ellenzék beágyazottságát, illetve a társadalom diktatúra-ellenességét jelezné. Aminek különben legfőbb ideje lenne. Mielőtt a vérszemet kapott hatalom gárdái nem kezdenek monokli-osztogatásba.

Andrew_s

Sajtó és kalapács.

Forrás: http://gizmodo.com/

 A szegény sajtót még az ág is húzza. Nagyjából ezt a képet lehetne mondani annak a vitának kapcsán is, amit a Közgép Zrt. hirdetésének megjelenése gerjesztett a baloldalhoz tartozó médiavilág lapjainak hasábjain. Most eltekinthetünk attól, hogy a nyomtatott sajtóról általában is szkeptikus hírek keringenek. Eltekinthetünk, mivel az internetre-költözés tendenciája korántsem hat az újdonság varázsával. De azért is, mert a lap költségeinek fedezeteként szolgáló hirdetésen keresztül az internetre is követheti a hirdető az adott sajtóterméket. Márpedig a hirdető az kell. Akkor bizonyosan, ha a tulaj nem tud alternatív támogatási forrásról gondoskodni. Függetlenül attól, hogy ezt politikailag, vagy presztízsszempontok generálta okokból teszi.

Ez van. A sajtótermékek, ha azt nem hobbiból készíti valaki, mint a blogok jó részét, pénzbe fájnak a kiadónak. A nyomtatott verziók akár többe is. Mondhatnánk úgy is, hogy a sajtó a piac kalapácsai alatt edződik. Szűkebben véve, és különösen a nyomtatott lapok esetében sokszor a hirdetési piac kalapácsai alatt. Ebben sincs sok újdonság, és egyes szektorokban ennek okán már szűntek meg kiadványok, míg mások időlegesen akár meg is erősödhettek a hirtelen piaci átrendeződések következtében. Ezt annak idején, közel tíz éve, például az informatikai kiadványok esetében is meg lehetett figyelni. Érdemes lehet azonban talán Faklen Pálnak az egykori Új Alaplap főszerkesztőjének megállapítását idézni a nemzetközi statisztikák alapján, hogy „a hirdetési visszaesésnek semmi köze a lapok példányszámához, olvasottságához”. Tehát már tíz éve, egy szűk spektrumot nézve is megállapítható volt, hogy a lapok gazdálkodását a hirdetéseken keresztül befolyásolni képes kiszavazó rendszer nem szigorúan csak és kizárólag az olvasottságot, a hirdetési hatékonyságot veszi figyelembe akkor, amikor közvetett sajtóbefolyásról eshet szó.

Márpedig, ha a politikától többé kevésbé mégiscsak független informatikai iparra jellemző volt akkor ez a megállapítás, akkor különösen érvényesnek tekinthető lehet a politika iparában érdekelt orgánumokra. S ez lehet az a pont, amiért érthetően megbirizgálta a biztosítékokat a kormányhoz egyértelműen közelinek tekinthető Simicska Lajos féle Közgép Zrt. közeledése a baloldali lapokhoz. Nevezetesen a Népszavához, mely egyértelműen az MSZP lapjaként ismert. Noha például Andrassew Iván annak idején korántsem a felhőtlen MSZP-Népszava kapcsolatról emlékezett meg. Nyugodtan mondhatnánk persze, hogy ez már a múlt. Ha nem is tíz éves, de közel egy hónapos történet. Amiért most mégis érdemes talán ismét leporolni, azok a Népszabadsággal kapcsolatos, napokban esett, történések. Azok, melyek a lap eladása körül láttak napvilágot, és szintén nem minden előzmény nélküliek. A Népszabadság eladása körüli találgatások, majd az eladási találgatások cáfolata mintegy két éves történet. Az azonban biztosnak látszott, hogy a Ringier AG-nak esze ágában sincs a kizárólagos tulajdonlás kétes, de költséges babérjaira törni.

De a jelen időhöz visszatérve, először a Magyar Nemzet oldalán olvastam, hogy Csintalan Sándor megvenné a Népszabadságot. Ennek kapcsán talán tekintsünk el attól, hogy a potenciális lapvásárló, ténylegesen vagy rámondva, volt már szinte mindenhol bármi azon az úton, ami az MSZP-képviselőségtől a HírTV-s műsorvezetőségen keresztül vezetett. Ha azonban a Ringier AG nem jelképesen, egy euróért, válna meg a politikai napilaptól, akkor talán még azok a kérdések is jogosak lehetnek, hogy ki állhat az ügylet mögött. A Varánusz szerint akár Simicska Lajos strómanjaként is lehet Csintalan Sándor az ajánlattevő. Ennek igazolódása azért is felkavarhatná azt a korántsem álló vizet, mivel a jelenlegi kormányzó hatalomhoz közeli torkokból éveken át az dübörgött elő, hogy a baloldal uralja a médiát. Márpedig érdekes pluralizmusnak lehet az is tekinthető, ha az állami, és közgépes hirdetések, illetve a Fidesz-delegáltaktól túlsúlyos Médiatanács árnyékában tekintünk a politikához közeli kiadványokra. Ez persze nem okvetlenül fogja befolyásolni a Ringier AG szándékát, mivel ettől még kalapács alá kerülhet az általa tulajdonlott Népszabadság-pakett. Mondván, hogy üzleti befektetőként kiszáll a ringből, és itthon üssék egymást az érdekelt felek, ahogy akarják.

Mert miként az üzleti szféra más területén, a lapkiadásban sem igazán gátolhatja meg a kormányzat erőnek erejével, hogy a tulajdonos ne vonuljon ki. S itt maradásával bármi áron finanszírozza a veszteségeket. Hacsak a presztízs valami okból úgy nem kívánja. A Népszabadság esetében pedig úgy tűnik, hogy nem kívánja. Marad tehát az a lehetőség, hogy az MSZP él elővételi jogával, és ahogy a Népszava oldalán is írják, beelőzné Csintalant az üzletben, Megszerezve Népszabadság Zrt. 70,5 százaléknyi tulajdonát, és kiegészítve az MSZP-hez közeli Szabad Sajtó Alapítvány már meglevő 27,3 százalékos tulajdonrészét. Ez azonban ugyanannak a kérdőjelnek a kitételét indokolja, ami korábban is megjelenhet a kalapács felett. Ha ugyanis az eladási ár nem névleges, tehát az üzlet nem politikailag motivált, akkor nem Csintalan Sándornak, hanem Szabad Sajtó Alapítványnak kipengetni azt az összeget, amire majd a kalapács lecsap. Márpedig a jelen információk szerint ennek az alapítványnak nincs olyan cége, mely sorra nyerné a testhez alakított kormányzati tendereket. Marad tehát az a pártkasszához közeli pénzforrás, melynek szűkösségével volt indokolható többek között a Népszava-Közgép hirdetési megállapodás. A hivatalos sértődésektől eltekintve persze. De mindenképpen sajátos képet festve a politika-közeli sajtó azon szegmenséről, melyben az MSZP, mint ellenzéki párt egyik lapját a kormányközeli Közgép Zrt. támogatja meg, míg a másikat megveszik, mielőtt a jobboldal csapna le a Csintalan bal kezében maradt kalapáccsal. Nem mellesleg felhajtva az árat a Ringier AG számára, ahol nevető harmadikként röhöghetnek azon, hogy itt, a recesszió kellős közepén, mi mindenből csinálnak presztízskérdést.

Simay Endre István