Térdelni tanítsd...

Forrás: Nyugat.hu
(Fotó: Trió TV Dunántúl Facebook-oldal)

Csepreg felkerült a politikai térképre. A Nyugat.hu híradása nyomán. A polgármester ott ugyanis olyan nagy úr, hogy térdelve kell köszönteni, ha átad valamit. A jelek, és a képek szerint. Az ovisoknak. Akik állítólag önként és dalolva tették.

Azért vannak kétségeim afelől, hogy egy óvodás mennyire önként és mennyire dalolva megy polgármestert üdvözölni. Valószínűbbnek tűnik, hogy oda megy, ahova az óvoda dolgozói szerint menniük kell, és olyan dalt énekelnek, olyan műsort prezentálnak, amit begyakoroltatnak velük. Így volt ez évtizedekkel ezelőtt, és így lesz valószínűleg a jövőben is. Nem politikai, hanem életkori, fejlődéslélektani okokból. Amikor tehát azt nyilatkozza valaki, hogy a gyerekek örömmel mentek valahova, akkor valószínűleg sokkal inkább arról van szó, hogy a pedagógusoknak ellenállhatatlan ötletet adtak be. Olyasmit, hogy milyen nagyon jópofa lenne, ha a gyerekek ott cukiskodnának egy ovódátlan utca megnyitóján. Azt is elhiszem, hogy a szülők örültek az eseménynek. A gyermek szereplése, megmutatása a világnak olyan esemény, aminek lehet is örülni.

Az üröm a körülményekben van. Abban, hogy olyan népszokást gondoltak feleleveníteni, ami nem okvetlenül az utcán tédeplésről szól. Szalma nélkül sem, és szelmával sem. Mert lehet ugyan egy Luca-napi népszokásra hivatkozni, de ettől a helyi hatlamasság előtt való térdeplés az, ami: egy megalázkodó gesztus. Ha gyermekeket térdeltetnek, akkor az az üzenet kerekedik ki belőle, hogy „tanuld meg, hogy hol a helyed a naccságos előtt”. Egyfajta rejtett tantervként. Ha a pedagógusok ötlete volt, akkor „csak” túlteljesítő bénázás. Amire épeszű, politikai érzékkel csak kicsit megvert polgármesternek egy reakciója lehetett volna. Az, hogy az ötlet szintjén is elmeszeli ezt a műsort. Ha nem a pedagógusok saját kútfejéből pattant elő ez a nagyszerű gesztus, akkor még rosszabb.

Mert az utóbbi esetben nem csak azt üzeni, hogy elvárás a megalázkodás, hanem azt is, hogy ebben a helyi véleménynevelők partnerek is. Miközben persze rövid internetes keresgélés alapján is tudhatja bárki: Luca napkor nem csak a térdelés szerepel a népszokások között. Ha már ragaszkodnak ehhez a naphoz. Mondván: Luca napkor kell ucát avatni, akárki meglássa. Elvégre, ha harminc éve húzódik valami, akkor egy napot sem várhatott volna. Luca-napkor kellett átadni. Csak nem azért, mert így volt valami halovány fedősztori a polgármester előtt alázkodás-gyakorláshoz? Hmmm...

Andrew_s

Tolmácstalanítás

A bevándorlási hivatal pillanatnyi intézkedése alighanem eléri a jelenleg elérhető negatív érték alját. Annál lejjebb legfeljebb az ezt tálaló kormánypárti betűlapátolók lehetnek. Sajtómunkásnak ugyanis nehezen lehetne nevezni azt, aki burkoltan akár, de a mások kárán vigyorogva fröcsög. Márpedig jelenleg nagyon ez a helyzet látszik kibontakozni, amikor az empatikus tolmácsok kirúgásának tapsikolnak.

Az alaphírhez tartozik, hogy a tolmácsokkal tavaly szakította meg a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) a kapcsolatot. Ez a Magyar Idők szövegéből is kiderül. Akkor tehát időszerűnek tűnhet a kérdés, hogy ezt most miért gondolta úgy a nevezett médium, hogy „hírt” kell belőle gyártani. Pontosítható persze úgy is a kérdést, hogy miért most gondolták úgy? De talán azért, mert a debreceni hatóságoknak most tűnt fel, hogy a 2015-ös ottani munkássága miatt az év önkéntesének választották a különben tolmácsként is dolgozó Aida El-Seaghit, a Migration Aid International társigazgatóját. De gondolhatnánk persze arra is, hogy a választásokhoz közel most kell újratölteni a kormányzati propagandát. Amelyben ugyebár az utóbbi idők legjelentősebb pontja, hogy Soros tehet mindenről.

Amiben egyébként egy ponton okvetlenül egyet lehet érteni. Ha ugyanis Soros alapítványa annak idején nem nyúl a jelenlegi Fidesz elnök hóna alá, akkor talán ma egy túlkompenzált személyiségű zsebhokibajnokkal kevesebb lenne a hazai politikában. Mert azt valószínűleg hiába mondaná bárki, hogy akkor Orbán kevésbé utálná Sorost. Valószínűleg akkor is gyűlölködne. Mert egy gyáva, felelősségpánikos személyiségnek ellenség kell. Olyan ellenség, aki felelőssé tehető a saját kudarcaiért. Akár csak kivetítve is. Ahogy az egész migráns-kommunikáció sem sokkal több ennél. A gazdasági exodus kormányának a feje nem véletlenül próbálta már 2015-ben is azt sugallni, hogy a menekültek elveszik a munkát. Holott már akkor is világos volt: a magyarok munkáját tömegesen Angliában, Németországban, vagy bárhol másutt jobb eséllyel vehette volna el bárki. Ellenben a menekültek elleni lépések sorát már akkor feltupírozták azzal, hogy igyekeztek minél jobban dehumanizált helyzetbe hozni az érkezőket.

Ezt kétségtelenül tompítja az, ha valaki képes velük az anyanyelvükön kommunikálni. Alkalmasint persze segítséget is nyújtani, mert világosabban megérti, hogy mi a problémájuk, miben igényelnek segítséget. Csökkentve a kiszolgáltatottságukat. Mármint akkor, ha a tolmács, illetve a tolmács „másik végén” álló is képes emberként viselkedni. Nem csak szimpla fordítógépként. Vagy ami rosszabb, a hatóságilag kötelező gyűlölet meghosszabított kezeként. Az utóbbi állapot, a hivatásos gyűlölködő büszke címének megtagadása lehetett valószínűleg az a pont, ami a tolmácsok „kirúgásához” vezetett. Ez az MI közleménye szerint, illetve a BMH szerint azt is lefedhette, hogy „helyzetükkel visszaélve megpróbáltak segítséget nyújtani az eljárás alá vont mingránsoknak”. A BMH ezt az MI megkeresésére válaszolta. Miközben van egy nem kicsit furcsa mondat is a szövegben. Jelesül az, hogy: „A Magyar Idők azért fordult a tárcához, mert a Migration Aid International Ltd. egyik vezetője, Aida El-Seaghi is vállal hatósági fordítást”. Amit, személy szerint nagyon szeretnék nem úgy értelmezni, hogy az MI „közérdekű bejelentése” vezetett, akárcsak közvetve is, a tolmácsnő kirúgásához. Mert szeretném remélni, hogy a sajtó környékén előfordulók ilyen mélyre nem süllyedhetnek. Miközben az, hogy ezt követően szerepel egy kis sorosozás, az már nem ráz meg senkit. A hivatalos kormánypropaganda része.

Miközben az is teljesen nyilvánvaló, hogy a tolmács nem csak nyelvi, de kulturális közvetítő is lehetne. Olyan emberként, aki hosszabb ideje, akár születésétől, itt élve ismeri a magyar társadalom játékszabályait, és a most érkezők nyelvét is. A hivatalos kommunikáció keltette, és az ultrák szintéjén bozóttá dúsult pánikkeltés egyik fő sarokpontja ugyebár az, hogy a menekültek egy másik kultúrát képviselnek. Amiben természetesen van igazság. De az itteni játékszabályokat nyilvánvalóan az tudja legjobban megismertetni velük, aki az övékét is ismeri, és az itteni elvárásokat is. De erre nyilvánvalóan nincs szükség. Mert esetleg kiderülne, hogy a menekültek igenis képesek alkalmazkodni. Mármint akkor, ha tudják, hogy mihez. De ennek a kommunikálása feléjük a jelek, a kormányzati szervek, illetve szócsövek, szerint az utolsó szemétségek egyike lehet. Mondjuk azért, mert csorbítaná az orbanista ellenségkép-gyártás élét. Megmutatva, hogy a menekült is ember. Márpedig 2015 nyara megmutatta Budapesten: a lakosság képes és hajlandó emberként kezelni azt, akivel személyesen is találkozik. Általában. Leszámítva azokat, akik fejében egy inkvizítor és egy vérpatkány veszekszik a szellemi koncért.

Ugyanakkor a tendencia villámgyorsan túlfejlődhet odáig, hogy mindenki gyanús, aki „külföldiül” tud. Pláne kelet-külföldiül. Így csak drukkolhatok, hogy például, a sport terén számos magyar sikert arató Mohamed Aida csak magyarul tudjon. Mert különben még jön valami idióta és a 2004-ben, illetve 2008-ban kapott köztársasági érdemkereszteket is visszavonatná tőle. Elvégre azokat nem Orbán nyújtotta át. Egy kézcsók keretében.

Andrew_s

Út a portások és szolgák országába

A kormány részéről, a jelek szerint, elkészült az általános középfokú képzés leépítésének az éppen aktuális koncepciója. A hírt most, egy kiszivárgott. decemberi háttéranyagra hivatkozva közli az MNO. Azzal, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) jelenleg, valószínűleg a választásokig jegeli a Parragh László által vezetett Magyar Kereskedelmi és Iparkamara álláspontját tükröző koncepciót. Miközben a tendencia nem új.

Már csak azért sem, mert az iparkamarai főmufti már egy éve is arról ábrándozott, hogy leginkább szolgákra van szükség. A vállalkozóknak. De nincs ez másként a kormányzat esetében sem. Annak a kormányzatnak az esetében, amelyről már öt évvel ezelőtt is tudni lehetett: erősíteni és nem gyengíteni akarja a szolganemzet koncepcióját. Mely koncepció jellemzően kiteljesedik az olyan rendszerekben, amelyek már kisgyermekkortól a hatalmi hierarchiák feltétel, illetve gondolkodás és kérdések feltétele nélküli elfogadására igyekszik szocializálni a jövő nemzedékeit. Mert valószínűleg nincs nagyobb ellensége az érveket pofonnal, a meggyőzést pedig legyőzéssel helyettesítő vezéreknek, mint az az alattvaló, aki kérdez. Majd aztán elgondolkodik a válaszon. Ha pedig netán még morális mérleget is képes felállítani, az már maga lehet a pokol az említett vezetőknek. Állami-, egyházi-, és cégek vezetőknek egyaránt. Nem véletlen tehát, hogy a koncepciót történelmileg a gyarmatok egyházi iskoláiban lehetett igazán vegytisztán létrehozni, majd remek hatásfokkal alkalmazni a XX. század diktatúráiban is. Hogy aztán visszaköszönjön, kicsit szalonképesített formában, Parragh vállalkozói elvárásaiban, illetve az Orbán-kormány oktatáspolitikájában. Esetleg, alig szalonképesített formában.

Most éppen úgy, hogy az első körön nem gimnázium-képesnek ítélt gyermekeket egy életre kényszerpályára kényszerítik. Amiben a kulcspontok a kényszerpálya, és a kényszerítés. Ráadásul egy olyan kényszerpálya, ahol a megfeneklés a legbiztosabb életkilátás. Tekintettel arra, hogy a szakképzés színvonalát már régen leszállították az alig vállalható szintre. A két hatás együtt egy valamire lehet kiválóan alkalmas. A gimnáziumok olyan versenyistállóvá válnak, amihez görcsösen fog ragaszkodni a szülő és a csemete egyaránt. Ha bekerült. Tárt ajtókat nyitva ahhoz, hogy az iskola nyugodtan visszaéljen a hatalmával, és ne legyen rákényszerítve a színvonalas oktatásra. Elvégre reklamálni senki nem fog merni. Valamint előrehozva azt a presztízscsatározást és könyöklő versengést a középiskolás évekre, amelyben egyébként majd csak a munkaerőpiacon lenne része a gyermekeknek. Az egyik oldalon tehát lesz egy hatalmaskodó iskolarendszer, míg a másik oldalon egy kompetitív helyzetben a hatalomnak betörő diákság. A gimnáziumok ilyetén korlátozása tehát az alig képzettebbnek nyilvánítható szolgaréteg nevelésének egyik tuti receptje.

A szakképzés szintjén ellenben ott lesznek azok, akik már a puszta ott létüket is megkeseredéssel, frusztrációval fogják megélni. Sokakban elvetve a kiélendő, (túl)kompenzálandó komplexusok csíráját. Ha ezek közül valaha, egyszer, bárki olyan helyzetbe kerül, hogy nyugodtan kiélheti ezt a frusztrációt egy gimnáziumot végzetten, akkor kamatostól fog törleszteni. Az ostobábbja direktben. A fondorlatosabbja aljasabban. Garantálva, hogy a portáseffektus maximálisan hasson, ha a kényszerszakmunkás csak egy picike kis hatalmat kap. Aki pedig nem kap, az is könnyebben lesz valószínűleg uszítható. Vagy megmarad örökkön örökké meg nem értett zseninek. Akinek akkora a belső ellenállása aziránt a pálya iránt, amit kényszernek él meg, hogy az energia nagy részét ennek megtörése emészti fel. Az iskolában, majd a munkahelyeken is. A kényszermunka ugyanis, bármilyen celofánba is csomagolják, kényszermunka marad.

Annak, aki ezt az NGM részéről kitalálta, szívesen kívánnám, hogy élvezze ennek a gyümölcsét. Mondjuk azt, hogy a vakbelét olyan orvos műtse, aki alig maradt bent a gimnáziumban, de kénytelen volt, mert kimaradni, átjelentkezni máshova nem mert. Valamint puskázott vizsgákkal jutott diplomához. Hogy aztán olyan nővérke segítse a munkáját, aki közgazdász szeretett volna lenni, és most haragszik a világra, amiért egészségügyi szakképzésbe kényszerült. Bár ez csak hipotézis, ezt még Parraghnak sem kívánnám. Humanizmusból. Ahogy a kormánytagoknak sem. Túl egyszerűen úsznák meg a főtárgyalást.

Andrew_s

OTP-hétvége

Az utazások egyik szinte kötelező mellékhatása, hogy foglalkozni kell a valutákkal. Legyen az akár, például a kihurcolandó-valuta kiváltása. Ez különösen akkor tartogat kihívást, ha az utazás váratlan, és ezért csak a város kevés helyén van lehetőség a nagyobb bankhálózatok egyikét-másikát igénybe venni. Mert néha az emberben kitör a mazochizmus, és például a kártyahasználati lehetőség miatt ilyen botorságokra vetemedik.

S mert érdemes, mindjárt nevesítsük is az egyik ilyen szép nagy hazai bankot. Igen kérem, az OTP-ről van szó. Már az is meglepő, hogy a látszat szerint nem minden plázában képviseltetik magukat. De természetesen ez talán másokra is igaz. S vessen magára az, aki a nem megfelelő helyen keresne egy szombaton is nyitva tartó fiókot. Elvégre az ő baja. S tényleg az ő baja, ha olyan valutanemet keres, ami ugyan uniós ország valutája, de a pénzintézet adott fiókja nem kegyeskedik szolgálni vele. Már csak azért is, mert tényleg olyan érzése támadhat a betévedt, illetve megtévedt ügyfélnek, hogy kegyet gyakorolnak. A saját pénzéért természetesen.

Úgy jártam ugyanis, hogy szombaton szerettem volna angol fonthoz jutni Budapest egyik plázájában, a Westendben. Már önmagában az, hogy a pláza tovább van nyitva, mint az ottani pénzfiók is lehetne furcsa, ha nem Budapesten nő fel az ember. Itt az átkosban, a rózsaszín valutalap korszakán, és az azt megelőző időkön edződve rugalmasabb az ember az ilyen meglepetések kezelésében. A liberalizmus mételye azonban csak megtette talán a hatását, mert az ügyintézés furcsaságaitól csak feláll a bicska az ember zsebében. Ilyen az is, amikor egy, talán a Sziget okán arra verődött ifjabb csoporttal nyilvánvalóan packázósdit játszanak. Talán arra edzve őket, hogy tudomásul vegyék: a sorszám nem azért van, hogy sorra kerüljenek. Ahogy az ügyintéző sem azért van, hogy kommunikáljon.

Akkor, ha nem tud magyarul például. Ezt onnan lehetett megtudni, hogy egy nyilvánvalóan külföldi hölgyet a pulthoz szólítva, az ott ólálkodó kiszolgáló-személyzet ezt fennen kihirdette. Annak kapcsán, hogy ő ugyan nem fog tudni megmukkanni sem angolul, meg semmilyen idegen nyelven. Ami egy központi pályaudvar mellett üzemelő pénzintézeti fiókban nyilván felvételi követelmény. Az idegenajkúaknak való beszólással, ha azt hiszik, nem érti. Elvégre tényleg mi a fenét is keres ott. Ahogy az is, aki az említett angol fontra vágyik. Az ugyanis nincs. De aki azt hiszi, hogy ez ki van írva ott, ahol sorszámot kell tépni, az téved.

Ezt csak akkor tudja meg, ha sorra került. Abból, hogy kint van az érvényes árfolyam, igazán nem kell tehát mélyreható következtetéseket levonni. Hogy miért nincs kiírva? Csak. Az ügyintéző szerint azért nincs kiírva, mert nincs kiírva. Érthető nem? Hogy ezzel megvezetik esetleg a várakozókat? Na és. Miért nem megy el a szomszéd kapualjba pénzt váltani. Ha pedig ott nem tud kártyával fizetni, akkor így járt. Erre az esetre megnyugtat a kartársnő, hogy nála sem biztos, hogy lehetne. Ha a kérdéses valuta lenne. Arccal a turizmus felé. Talán azért, mert a hölgyemény nem szeret szombaton dolgozni. Neki talán még nem mondták, hogy ott ő szolgáltat és nem kiszolgáltat.

Alkalmasint a nem is messze levő pénzváltónál tényleg sikerrel jártam, mosolyogva szolgált ki, és pár perc alatt végeztünk az ügylettel.

Andrew_s

Paksilag sem Orbán szív

Orbán a paksi szavazás alatt
Miniszterelnöki Sajtóiroda/Botár Gergely

A lengyel lehallgatási ügyek margójára feljegyezték az ottaniak sajátosan perverz véleményét Orbán Viktorról. Eszerint, habár Lázár János csinált az azonos nemű tolmácsaival, vagy kikkel, kétmilliós hotelszámlát, Orbán szerzett orális örömet Putyinnak. S nem azzal, hogy lukat beszélt a hasába. Ám, a lengyelek alaposan tévednek.

Nem azért, mert egy többgyermekes családapáról igen csúnya dolog ilyen véleményt terjeszteni. Mert a történelem ismer ilyen fordulatokat. Ha nem is sűrűn. S még emlékezhetünk a brezsnyevi fogadások kötelező forgatókönyvére is. Úgyhogy a magyar miniszterelnök akár le is térdelhetett volna az orosz nagyúr előtt. Akárcsak átvitt értelemben is. Mert azért gyanítható, hogy a le-, illetve kihallgatott vélemények is átvitt értelemben érthették az élvezethajhászó közeledést. Már csak azért is, mert Putyinnak, a neten keringő képek alapján, jobb ízlése van. Mint férfinek, és nem úgy, mint a saját üzletembereinek hasznot hajtó vezetőnek. Az utóbbi ugyanis egy másik kategória. A pénznek meg amúgy sincs szaga. Legfeljebb fénye. Ha elég sokáig tartják sugárzó anyag közelében. Márpedig Pakson elég sok sugárzó anyag van, és lesz még évtizedekig ahhoz, hogy a teljes magyar pénzkészlet fényesen ragyogjon. De nem fog. Szinte nem is lesz. Mármint az országnak komoly pénztartaléka.

Hacsak nagyon gyorsan ki nem dolgozzák azt a technológiát, amellyel gazdaságosan lehet aranyat is gyártani az atomerőmű bővített blokkjaiban. Ellenkező esetben könnyen bekövetezhet, hogy Putyin hitelbe felvásárolta Magyarországot. A parlamenti gombnyomorgató többség boldogan révülő idiotizmusa nyomán. Amellyel megszavazta az orbanista embertípus prototípuskészlete az orosz irányba való tartós eladósodást. Amellyel különben iránytól függetlenül sikerült félgyarmati sorba hozni az országot. Miközben azért érdemes talán emlékezni arra, hogy milyen nagy vauúúú volt arról, hogy nehogymár Moszkvából mondjanak meg bármit is. Nyugodtan megállapítható, hogy ezt követően nyugodtan megmondhatják. Egy országot zsaroltak már meg kevesebbel is, mint nukleáris hulladékkal, és több milliárdos adóssággal. Márpedig az ajtó kitárult, és a küszöb is eltűnik, ha a nem létező esettanulmányokkal megtámasztott kártyavár omlani kezd, és lehívják a 10 milliárd eurónyi orosz állami hitelt. A CÖF már kezdheti is szervezni a Békemenetet az immár hagyományos „nem leszünk gyarmat” szlogennel. Már csak azért is, mert az orosz-ukrán nézeteltérés mögött is felsejlettek némi kifizetetlen számlák. Nagy tételben. Így aztán a rendszerváltás előtti világ iránt nosztalgiázók kiemelt kedvéért lehet, hogy még fognak Budapesten orosz egyenruhában mászkálni.

Amúgy Orbán Viktornak is igen komoly nosztalgiája lehet már. Miután neki az a rendszer a saját elszólásai nyomán is igencsak megfelelt. S sosem fogjuk megtudni, hogy mi lett volna a Fideszt később, kezdetben különben egyfajta kontra-KISZ gyanánt megalapítók sorsa, ha I. Feltsúthy Orbán Viktort meghívják a KISZ-KB tagjai körébe. Tagnak. Azonban a „volna” ismerten nem történelmi kategória. Vona és Putyin viszont a jelen. Az ország meg szív középen. Tehát a lengyeleknek már csak ezért sincs igaza. Nem Orbán Viktor, hanem az egész ország megszívhatja ezt a „roppant előnyös” üzletet. Amelynek hatástanulmányairól különben kiderült, hogy nincsenek is. Jól mutatva azt, hogy a Fidesz képviselőinek átlagos intelligenciája, talán a kialakult tömeghatás miatt, milyen hathatósan közelít a kísérleti patkányokéhoz. Azokat is meg lehet tanítani, hogy a nem létező sajt reményében is nyomkodjanak gombokat. Csak néha kell egy kis morzsát lökni nekik. Mint a kormányzati képviselőknek. Időnként szót, a büfében szódát, és havonta fizetést kapnak. S már nyomják is a gombot, ha jelet kapnak rá.

Miközben a Vezér, Pannónia bátor agara vacsorál. Mert annyi más esethez hasonlóan Orbán Viktor nem szavazott Paksról. Bátran, mint a pánikbeteg kisegér. Elmenekült az általa elindított döntési lánc végéről. Így a lengyel véleményezőknek már csak ezért sincs igazuk. Orbán Viktor Díszvacsorán fogadta a Magyar Corvin-lánc Testület tagjait az Országházban. Miközben hívei elvégezték a piszkos munkát. Tehát Orbán Viktor kérem ellenállt. A felelősségvállalásnak. Mint már annyiszor.

Andrew_s