Erdő elvtárs leszólt Osztie elvtársnak

Forras: Wikipedia

A Horthy-mise is lassan abba a kategóriába esik, ami nem ereszti el a híreket. Mert a saga folytatódik. Miközben a szaga egyre penetránsabb. Legutóbb még úgy tünt, hogy „csak” a szervező szervezet vezetője néz mindenkit hülyének. De a licit azóta is zajlik. Legutóbb Erdő Péter iratkozott fel a listára.

Egyházi források szerint legalábbis az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke kérte Osztie Zoltán plébánostól az esemény elhagyását. Aki megerősíteni látszik ezt az értesülést. Amiből természetesen rögtön következik, hogy a KÉSZ vezetőjének sem a kereszténysége, sem az értelmisége nem ébredt a tudatára annak, hogy az egyház csatlakozása egy társadalmi provokációhoz rossz üzenet. Valójában tehát a keresztény főértelmiségnek „felülről” szóltak le, hogy ez így nem lesz jó. Ez a megoldás alighanem ismerős lehet azoknak, akik még látták azt a rendszert, amikor a pártbozottság szólt le valamiért. Nos, akiknek tetszett az a rendszer, most igazán nem panaszkodhatnak. Ahogy nem panaszkodik Orbán és csapata sem.

Azt meg mindenki ossza be magának, hogy a plébános szerint Boross Péter vagy Lezsák Sándor magánemberként és nem politikusként mondott volna emlékbeszédet. Szakályról meg szó sem esik. Igaz, ne is essék. De a jelenlegi licitlépés legalább tisztázza kicsit a képet. Egyrészt világos, hogy a magukat kereszténynek, és értelmiséginek, mondó társulat vezetője szerint teljesen rendben lenne zsidótörvények kormányzóját éltetni az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján. Így legalább tudhatjuk, hogy a plébánosnak nagyjából annyi köze van Jézus humanizmusához és tanításainak megértéséhez, hogy látta már a szentírás hűlt helyét a könyvespolcon. Ahonnan elpakoltatta, hogy ne zavarja a maga antiszemitizmusában vagy a seggnyalásban.

De azt is megtudhattuk, hogy Lezsáknak és Borossnak magánemberként is teljesen megfelelt volna ugyanez. A nyalás is, meg az emlékmise is. Ami legalább eloszlatja a kételyt, hogy a korábbi megállapításnak van helye a nap alatt. Annak, hogy az „urak” emberségből nullák. Az marad legfeljebb kérdéses, hogy mi a helyzet azokkal tényleges értelmiségiekkel, akik tényleg keresztények tartják magukat, illetve tényleg azok is. Ők vajon meddig vállalnak közösséget Osztie Zoltán plébános szervezetével. Mikor mondják azt, hogy eddig, és ne tovább. Hogy tovább ne égessék őket is az ilyen piszlicsáré alakok. Akiknek még az emberi megértés látszatához is felsőbb utasítás kell.

Függetlenül attól, hogy Erdő Péter kereszténységében, humanizmusában, illetve ennek őszinteségében ki mennyire hisz. Mert azért ez sem olyan, amit kétely, illetve kétség nélkül lehetne szemlélni.

Andrew_s

Emberségből bukó nullák imája

Del Parson festményén Jézus
gyermekeket áld meg.
Forrás: www.lds.org

A kormány, illetve a Fidesz környékén, a sorra felboruló menekültügyi bilik miatt, hatalmas kommunikációs pánik lehet. Valószínűleg ennek az egyik szövődménye, hogy szolgálatba helyezték a Boross-Lezsák-Szakály triót. Megpróbálva ellökdösni a média fókuszát a hatalmi hazugságokról. Bízva abban, hogy az ellenzék ráharap a most felkínált mócsingra. Amiről, a maga Jézus-ellenes üzenete miatt érdemes lehet szót ejteni. De csak kisebb kitérőként. Mert az említett, politikailag már árnyékukban is leharcolt figurák, aligha érdemelnek többet.

Boros Péter, Lezsák Sándor, Szakály Sándor neve egyébként ismerősen csenghet mindazoknak, akik figyelemmel kísérték a neohorthyzmus életre hívását, majd folyamatos mosdatását az utóbbi évek során. Legutolsó húzásuknak látszik, hogy a Holocaust emléknapján szándékoznak emlékmisét tartatni a zsidótörvények kormányzójának. Ámde az emlékmiséhez egyház és pap is kell. A jelek szerint: akad.

Az utóbbi, a jelek szerint, a Polgári Magyarországért Díjjal kitüntetett Osztie Zoltán, a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia plébánosa. A misét magyarázó, csúsztatásokkal teli levél szerzője legalábbis ő. Amelynek kapcsán igazán érdemesnek látszik egy kis viszatekintés. Mind a kezdeményezők, mind a levél kapcsán. Így, például, Lezsák esetében nyugodtan megemlékezhetünk arra, hogy ő már korábban kiérdemelte a horthysta rinocérosz címet. Azzal, hogy 2015. augusztusában, a otalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapját megelőző napon méltatta Horthyt egy konferencián, amely nevében a kultúráról kellett volna, hogy szóljon. A provokatív időzítés tehát egyáltalán nem áll távol attól a Lezsáktól, aki alig egy évvel ezt követően kitüntette a kamerás ultrát is.

Szakály sem ismeretlen a népirtásokat mentegetők táborában. 2014 januárjában azzal robbant be erre a színpadra, hogy a Fidesz által paronált Veritas igazgatójaként próbálta felmenteni a falvakat kiírtókat. Mondvan, hogy pusztán „idegenrendészeti eljárás” zajlott. Amlynek kapcsán érdemes emlékeztetni arra, hogy a Szakály által hivatkozott Külföldieket Ellenőrző Országos Központi Hatóság (KEOKH) működése kapcsán már 1941-ben világosan látszott, hogy alapvető működési célja a zsidók szervezett összegyűjtésének alapjait megteremteni. Akkor még német megszállás nem igazán volt Budapesten. Miközben a Kárpátalja megszállásakor volt hallgatólagos együttműködés a Gestapo-val. A helyi keresztények pedig szinte azonnal feltörték és kifosztották az elhurcolak házait. Amit nyilván azért tehettek meg, mert tudták: a többség soha többé nem tér vissza számon kérni.

Szakály természetesen nem maradt védelem nélkül. Boross Péter, a rendszereken átnyaló karrierpolitikus szinte azonnal a védelmébe vette. Aligha véletlenül. Mert talán még a saját horthyzmusát is jobbnak tekintheti, mint a saját valóságát. Azt, hogy Boross Péter annak idején egy, Szálasi vezette, hungarofasiszta kormány harcoló alakulatához csatlakozott 1945. januárjában. Hogy aztán később, a kádárizmus alatt, és persze puszta elnyomásból, igazgatónak nevezzék ki. Az, hogy a nyálába folyt takonnyal nyalva most éppen Horthy a példaképe? Ha változás lesz a politikában, és él még, akkor majd más lesz. Boross nem egy erkölcsi origo. Hacsak nem annyiban, hogy egy erkölcsi nulla. Valószínűleg volt ára, hogy a mostani miséhez adta a nevét, és valószínűleg megfizették az árát. Ami lehet, hogy ma már nem több, mint a celeb-ötperc a médiában.

A miséhez kapcsolódó papi levélről szinte alig érdemes szólni. Bár vannak gondolatok, amelyekről talán igen. Mert, többek között, felemlegeti az első világháború zsidó katonáit. Akikről a maga sajátos módján Orbán is megemlékezett pár éve a Kozma utcai temetőben. Egy szalon-antiszemita beszédben, amit Orbán gesztusai, illetve azok hiánya avatott, a mondandón kívül azzá, ami. A papi levél kapcsán azért persze arra is emlékezhetünk, hogy Horthy az Antant-nak köszönhette a szabad felvonulást. Alkalmasint, nagy bátran, úgy, hogy még véletlenül se találkozzon a Budpestet végigrabló, pusztító román csapatokkal. Bátorságával tehát igazán példát mutatott a ma hatalmat gyakorló, felelősségpánikos, kormányfőnek. Egyébként az első világháborús tisztikarban valóban számos zsidó származású tiszt és tiszthelyettes szolgált. Azok közül azonban, akik a tengernélküli tengernagytól eltérően, nem kívánták megszegni a magyar királynak tett eskűt, igen sokan tüntek el a sűllyesztőben. Természtesen nem csak a zsidó származásúak, de az utóbbiakat a későbbi rasszista törvények is érintették.

De ezek csak mellékzöngék. Annak a mellékzöngéi, hogy immár a katolikus egyház egy tagja is nyíltan felvállalja a rasszista, antiszemita gesztusokkal való szellemi azonosulást. Megcsúfolva szinte mindent, amiről a kereszténység valójában szól, illetve a zsidó Jézus tanításai alapján szólhatna. Amit az sem ment, ha az vallásos hit haszonélvezőjeként működő, világi hatalmat birtokló egyház(ak) más tagjai sem jobbak. Ahogy az sem, ha a múltban volt található ilyen. Az a pap, lelkész, illetve egyházi személy, aki ki tud állni egy antiszemita, illetve szélesebben értelmezve, rasszista szándék, az arra való pozitív megemlékezés mellett, az lehet felszentelt egyházi személy, és betölthet a világi hierarchiában akármilyen tisztséget.

De Jézus követőjének aligha nevezhető.

Andrew_s

Boross helye a semmi közepén

Forrás: Iiwallpapers

Természetesen tudom, hogy utánlövés Boross Péter karácsonyi szerepléséről ilyen késedelemmel írni. Már csak azért is, mert sok újdonságot sem mondott. Mármint önmagához képest. De csak most botlottam bele a világhálón a megnyilatkozás reflexiójába. Másrészt talán mégis megér egy-két gondolatot.

Nem is annyira Boross Péter mondandója. Az tényleg hozza a tőle, az utóbbi évek mondandói alapján, elvárt formát. Az egykori vice-miniszterelnök esetében nem új folyamat, hogy a Horthy-korszak egyre fényesebben világít az elméjébe. Talán az egykori emeszempés pártcsinovnyiki állomást is tartalmazó, de egykor a Szálasi-érában is katonáskodó Boross számára tényleg ez az, ami megadatott. Az az amnéziás folyamat, amely már a korábbi, 2016 Karácsonyán előadott, ünnepi „köszöntőjekor” is nyilvánvaló volt. Ez akár rendben is lehet. Az idő felértékeli azt a kevés jót, ami történik, és általában is rózsaszínre festheti a személyes múltat. Aki nem hiszi, az nézzen szét maga körül.

Szinte biztosan fog találni olyan egykori honvédot, aki a Kádár-korszakban volt kényszersorozott katona. Alighanem olyat is fog találni, aki egy pillanatig sem szeretné még egyszer végigcsinálni. Miközben ugyanezek harsányan kacagva adomáznak az akkor megélt szívatásokról, értelmetlen kiképzési lépésekről, illetve a még értelmetlenebb, a kontraszelekció díszpéldányaiként szolgáló, tiszti állomány tagjairól. Talán olyan ismerőse is akadhat néhányaknak, akik egykor a század téglái voltak. Olyanok, akik pár óra kimenőért pitizve dobták fel a katonatársakat egy becsempészet felesért, egy randiért átlépett kerítésért, vagy bármiért. S akik talán mai napig nem értik, hogy az egykori katonatársak miért kerülték, illetve kerülik talán a mai napig. Amikor számukra akkor az volt a legjobb jó, amit magukkal tehettek. A még idősebb generációból is ismernek talán többen olyanokat, akik mára már inkább dédnagyszülők, de nem győzik százszor is elmesélni a világháborús históriáikat.

A család, a közvetlen ismerettség kör, megtanulja a helyén kezelni ezeket a történeteket. Nem is igazán tulajdonít nagy jelentőséget nekik. Legfeljebb egy megértő félmosollyal, vagy a hátuk mögött érzett hányingerrel viseltetnek a furcsa hősiességek iránt. A katonatárs pokrócozásától a dobbantásokon át keretlegénység nagyszerűségéig. Miközben a megértő félmosoly nem is annyira a történetnek szól sokszor, hanem tényleg a megértés jele. Annak a megértéseként, hogy egy-egy emberből miként lett antiszociális emberkerülő, mindenen felhorkanó morgós vénember. Netán az örök másodikságot könyörtelenül túlkompenzáló akarnok, vagy a morális bűnöket felemlegető lelkiismeretet általában is megtagadó csirkefogó. Míg a kisebb csibészségeken akár együtt is nevethetünk a mesélővel.

Azzal, aki a saját aktuális igazáról maximálisan meg lehet győződve. Mert a szellem semmiben nem olyan hatékony, mint az önbecsapásban. Az emberek pedig éppen ilyen jók az önfelmentésben. Probléma legfeljebb akkor keletkezhet, ha a környezet érdemtelenül túlértékeli az említett megnyilvánulásokat. Márpedig Boross Péter esetében szinte biztosan erről van szó. Mert ő maga már szinte biztosan túl van a realitások határain. Már békésen evezget az önmagába zárt szellem békés beltengerén. Időnként kikiabálva a partra azt, amit a megcsillanó vízfodrok torz csillanásai tükröznek vissza a múltjából. Boross jól el van magában. Beemelni a közbeszédbe lehet legfeljebb hiba. Mert azt sugallja, hogy érdemes értelmet keresni ott, ahol nincs, és ahol ennek a keresésnek nincs is számottevő jelentősége.

Holott, ha valaki az értelmetlen káoszban akar értelmet keresni, annak kiváló terepet szolgáltatnak a jelen helyzetben jelentősebb megszólalók, illetve folyamatok. Elég kormánypárt irányából érkező szóvirágokra, a kormány ténykedéseire gondolni. Meg olykor az önmagával sem szóba elegyedő ellenzékre.

Andrew_s

Honnantól neo a náci?

Margit körút anno 1945 (Fotó: MTI/Hadtörténeti Múzeum)

A Népszava tudósítása alapján olyan társulat gyűlt össze a Városmajorban, a templom mögött, tegnap, amelynek tagjai nem kérik ki maguknak, ha újnyilasnak, illetve neonácinak nevetik őket. Ez a társaság nyilván nem vitatja, hogy a fasiszták ünneplése azonos a becsülettel. Ezen tehát, ezen a szinten, kár is polemizálni. Máson azonban ettől még lehetne.

Azon például, hogy ki mindenki nem szólalt meg az esemény kapcsán. Olyanok sem, akik akár az ország vezetésének felelőssége, akár az emberség okán is megszólalhattak volna. Illetve, megszólalásuk elvárható is lett volna. Ugyanakkor, az előzmények ismeretében mégsem egészen meglepő a hallgatás. Elvégre miért pont most ítélte volna el a kormány bármely tagja a neonácik gyülekezését, ha eddig is jól el voltak egymással. Annyira, hogy a déli szarvas-csapda építésekor még az is felmerülhetett: nem egy most felvonuló szervezet egyfajta „stratégiai tartaléka” a miniszterelnök gerjesztette, plakátokkal közhírré ragasztott gyűlölet-cunaminak. Így aztán aligha meglepő, hogy a miniszterelnöki hivatal például hallgatott. Nem ítélte el az eseményt. Talán még csettintgettek nagy titokban. Megállapítva, hogy igazán fasza gyerekek ezek a kézközeli sötétingesek. Elvégre Orbán nem hogy nem határolódott el például Borosstól, hanem annak idején még hurcolta is magával. De legalább is köszönte, elviselte a jelenlétét az antiszemita tengernagyban erkölcsi mércét látó, de annak idején a hungarofasiszta Szálasi-kormány felügyelte haderőhöz csatlakozó egykori igazgatónak és vicekormányfőnek.

A kormány részéről történt hallgatólagos eltűrés és hallgatólagos biztatás ellenére azért még lett volna talán tere annak, hogy legalább a belügyminiszter megszólaljon. Ha másért nem, akkor azért, mert a paramilitáns társulatok már okoztak párszor belbiztonsági problémát a történelemben. Igaz, a hatalom számára is hasznosak voltak párszor a civil lakosság megfélemlítésével. S ezen a téren szinte mindegy is talán, hogy a ma divatos egyletekről, seregekről, egyebekről, vagy az egykori munkásőrökről, illetve a nácik tornaszövetségéről van-e szó. De azért emlékezhetünk arra, hogy annak idején, a Hősök terén Pintér legényei milyen szépen felvigyázzák az esküdözőket. Nehogy valaki megzavarja véletlenül azokat a szegény utógárdistákat. Ezért valószínűleg ahhoz is erőteljes csodavárás kellhetett volna, ha valaki azt hiszi: pont idén fog a belügyi vezetés ki kelni magából, vagy az asztal mögül emiatt.

De még mindig lehetett volna szó arról, hogy az egyházak, illetve képviselőik felszólalnak a fasizmus eszméi ellen. Még akkor is, ha nem a városmajori templomban, hanem mögötte gyűltek össze az idén. Ám még emlékezhetünk arra, hogy egy református lelkész leplezte le a Horthy fétist egy templomhoz köthető helyen. Úgy, hogy a templom közelében nem az egyházak tiltakozó küldöttségeitől voltak hangosak az utcák. Ahogy azóta is váltakozó módon vitatható az egyes egyházi személyek viszony a rasszista alapú gyűlöletkeltéshez. Amely akkor sem áll messze a fasiszta, illetve náci eszmékhez, ha tudjuk: a koncentrációs táborok első lakói nem a zsidók, hanem az ellenzékiek voltak. De a magukat kereszténynek beállító politikusoktól az ellenzék iránti gyűlölet sem mindig áll távol. Úgyhogy ez is egy szemétdomb. S majd pont attól az Erdő Pétertől várt volna bárki felszólalalást a fasiszta gyilkosokat éltetők ellen, aki a menekülteknek sem nyújtott volna menedéket? Alkalmasint a pápa intelmei, és kérései ellenére. Komolyan ezt várta volna bárki? Kétlem. De legalább nem is cáfolt rá az elvárásokra.

S akkor, amikor a hatalom, és a hatalom által annyit emlegetett, de aligha betartott elveket valló nagy egyházak kussban vannak, akkor meglepő, hogy nyugodtan gyűlik a fekete iszap? Valójában nem. Elvégre bíztatást kapnak olyanoktól, akik valós vagy szellemi vezetői az országnak. Ahelyett, hogy étlen-szomjan állva várnák vissza a Don-kanyarból hazatérőket. A becsület nevében. A komplexusaik pátyolgatása helyett

Andrew_s

Boross: éljenek az amnéziás helikopterek

Forrás: Iiwallpapers

S igen! Megjelent a színen Boross Péter! Aki véletlenül nem találná ki, hogy kiről áradozott a karácsonyi írásában, annak elárulhatjuk a nagy titkot. „Természetesen” Horthy Miklósról. Még a szenteste napján. Ami alapján vagy gond van a kartárssal, vagy gond van. Mármint Boross Péter kartárssal.

Azt ugyanis magától Horthytól tudhatjuk, hogy ő meggyőződéses antiszemita volt. Országlása alatt olyan törvények születtek, amelyek alapján alanyi jogon szorították ki a megélhetési perifériára azokat, akik nem tudták igazolni: őseik karikalábon nyilaztak hátrafele. Esetleg nyugatról települtek be, vagy a római birodalom zsoldosaként maradtak vissza. Ezt követően a zsidó vallást megreformálni szándékozó, és a zsidó vallás tanításai alapján tanító Jézus ünnepén Horthyt éltetni egy elég sajátos szellemi bakugrás lehet a valamikor talán jobb napokat látott politikustól. Ha ezeket a jobb napokat talán nem is egyformán tekinthetjük a nevezettel. Még akkor sem, ha tudjuk: Boross Péter esetében a magában újra megtalált horthysta nem egy új szindróma része. Már korábban is az erkölcs magas fokának gondolta a rasszista államfő eszmeiségét. Akitől a sok áradozás közepette sem tudta idézni azt a parancsot, amely a megszálló német csapatokkal szembeni ellenállásra szólít fel. Márpedig nehéz lenne elképzelni, hogy az 1945-ben még harcoló lakulatban szolgáló Boross Péter ne tudott volna ilyen parancsról. Ha létezik.

A baj csak az, hogy Boross már a saját önéletrajzát sem nagyon ismeri talán. Holott az, a Parlament honlapján, publikus. Még. Többek között azt is onnan lehet tudni, hogy az említett felvidéken harcoló alakulathoz azt követően csatlakozott, hogy a Zrínyi Miklós Honvéd Gyalogsági Hadapródiskolát Németországba telepítették. Nyilván a németek jelenlétének teljes elutasítását demonstrálva. De az említett 1945. januári időpont azért is érdekes, mert a Szálasi-kormány 1944. október 16-án került hatalomra és csak 1945. március 28-án oszlatták fel hivatalosan. Boros Péter tehát egy hungarofasiszta kormány harcoló alakulatához csatlakozott, és nincs információ a hivatalos önéletrajzban az erre alkalmazott kényszerről. Egy olyan történelmi pillanatban, amikor legfeljebb a katonai antitalentumok és a fanatikusok hihették, hogy a szövetségesek haderejével szemben katonailag nyerhető a háború. Az Antall-kormány egykori politikusa tehát vagy fanatikus volt, vagy kocsmázott a tanulás helyett abban a bizonyos hadapród-iskolában.

De legalább a háború után tanulni kezdett. S ez is valami. Különösen azért, mert a Rákosi-rendszer igen szelektíven kezelte a háború során exponálódott figurákat. Akik letették a hűségesküt, azok még verőlegények is lehettek az ÁVH-ban. Míg igen sokan mentek a levesbe. Akkor, amikor Boross Péter 1951-ben jogi diplomát szerzett. Az is kétségtelenül olvasható, hogy ügyvéd nem lehetett azért belőle, hanem tanácsi előadó, majd főelőadó lett. Olyan időben, amikor az iskolai végzettségtől függetlenül gyári udvartakarító lehetettek csak sokan. Magam is dolgoztam olyan, több nyelvet beszélve, egy grófi családból származott el, és ezt a karriert futotta be a doktorátusával. Olvasom aztán, hogy Borosst 1956 után először internálták, de annak ellenére sikerült protekciót szereznie a 1960-as évek elejére, hogy 1959-ben még rendőri felügyelet alatt állt. A protekció pedig igen hatásos lehetett, mert elindította azon az úton, amelyen „1965-ben a Dél-pesti Vendéglátó-ipari Vállalat igazgatóhelyettesévé, majd 1971-ben igazgatójává nevezték ki”. Amikor talán nem kellett az MSZMP tagjának lenni a vezető beosztáshoz, de az üzemi sokszög iránti lojalitás bizonyítása mindenképpen szükségeltetett. Gyakorlatilag már középvezetőtől felfele.

Ennek alapján aztán lehet szemezgetni a gondolatok között. Mármint akkor, ha összevetjük Boross Péter mai álláspontjaival azt, amit a világ tudhat róla. Ha 1945 után valóban egy szellemi züllés következett be, akkor ennek ő, a jelek szerint aktív, 1971-ben már igazgatói játékosa volt. Ha elfogadjuk, hogy a kádárizmus körülményei között első volt a rendszer iránti lojalitás, és csak ezt követte a tehetség, akkor az az igazgatói beosztás, de más a korábbi beosztások is igen fejlett lojalitásról árulkodhatnak. Alternatívaként az a történet nem igaz, hogy Kádár rendszerében elnyomták a tehetségeket, és csak a politika iránt elkötelezettek lehettek kontraszelektált vezetők. A kettő egyszerre, tekintettel arra, hogy egymásnak ellentmondó ítéletalkotást feltételeznek, nem igazán lehet igaz. Egyébként még az 1980-as évek elején is igaz volt, hogy számított a KISZ-, illetve MSZMP-tagság, valamint a szülők munkássága az egyetemi felvételin. Csak már nem volt egyértelműen elutasítási ok.

Ennek kapcsán különben maga Boross Péter írja, bár a történészekkel kapcsolatban: „a valódi szakembereket pedig elüldözték, hallgatásra ítélték, eltüntették”. A fentiek alapján tehát ő azt a kategóriát képviselte, akit nem üldöztek el, és el sem tüntették. Hanem kineveztek igazgatónak. Puszta elnyomásból és mellőzöttségből. A kádárista korszak sínylődőjeként. Hacsak nem az a problémája az öregfiúnak, hogy nem sikerült hadapródnak maradnia. S akkor még akár deportálásügyi főminiszter is lehetett volna. Jézus meg forogjon nyugodtan. Karácsonykor.

Andrew_s