Szex a poligon lovon

A napi híreket, és azok kezelését látva nem egy esetben jut eszembe a valamikori rajzfilmből az a magyar poligon paci, aminek csak túloldala vagyon. Hatékonyan segítve azt, hogy mindig sikerüljön a túloldalára esni. Aminek az egyik legnagyobb baja, hogy a valós érveket is kicsorbítja. Egyben nehezíti a koncentrálást a valós problémákra. Nem feledve azt sem, hogy nem egyszer gumicsont-effektussá tesz egyes témákat.

Ilyen mostanában a tankönyvek körüli herce és hurca. A tankönyvek kétségtelenül megérdemlik a kritikát, mert nem egy esetben valóban érdemes beléjük kötni. Ez azonban aligha új jelenség. Még emlékszem arra az évtizeddel ezelőtti délutánra, amikor könnyesre nevettem magam a gyermek biológia-könyvén. Azt sem vitatom, hogy a tankönyvek nagyon komoly ideológiai támaszt jelenthetnek. Akár a sorok közti üzeneteikkel. Miközben vannak olyan tankönyvek, amelyek alapvetően egy adott rétegnek készülnek. Specifikus rétegszemléletet tükrözve. Alapesetben azoknak a réteglakóknak szólva, akik egyébként is célcsoportjai egy adott ideológiának. Ahogy tipikusan ilyenek például az egyes vallások hittan-könyvei. Így azért kipécézni és kicikizni egy vallási talajon álló tankönyvet azért, mert az adott vallás nézeteit tükrözi vissza, elég ostobának tűnik.

Márpedig a 7. osztályos fiataloknak szánt hittankönyv, a megjelenést követő potom három évvel, pontosan így járt, midőn az Origo szerzője tollára tűzte. Egyben szép hangzatos címet is kerített hozzá a szerkesztő. S ezzel látszólag mindenki igénye ki van elégítve. Mentségére legyen, hogy ha a címből nem is, a szövegből azért kiderül, hogy a házasságon kívüli szexuális életet bűnnek tekintő megállapítás egy hittan-órákon forgatott műből származik. Márpedig a szexualitás, a paráznaság a Vatikán-központú ideológia szerint bűn. Aki tehát az ennek keretében működő egyházak hitéletének alapján gondolja megszervezni az életét, az tekintse nyugodtan bűnnek. Ha pedig ezt az ideológiai alapvetést kívánja gyermekeire hagyományozni, akkor írassa be a csemetét hittanra. A lelkiismereti szabadság ugyanis nagyjából erről szólna. Szerintem.

A gond tehát nem az, hogy hitelvi állásfoglalás van egy hittankönyvben. Még akkor sem, ha ezt a kritika szemszögéből valami általános maszatolás keretében vezetik elő. Ennek az égvilágon semmi köze annak, hogy hányan élnek azonos nemű párral, vagy élettársi kapcsolatban általában. Általánossá téve ugyanis egy hittankönyv elveit, és a teljes populáció valóságával állítani szembe: a ló túloldala. Amellett önkéntes hanyattfekvés egy olyan prokrusztészi ágyban, amit a joggal kritizálható korményzati szólamok,és az oktatáspolitika gyakorlata akar rákényszeríteni a teljes lakosságra. Mintegy elismerve: egy réteg-tankönyv a teljes populációra érvényes, tehát a teljes populáció önként és dalolva érezze magára nézvést kötelezőnek az adott vallási kör normáit.

Holott magának a „házasságnak” az értelmezése is elég tág teret adna a vitáknak. Ha ugyanis azt tekintjük házasságnak, amit egy adott közösség az együttélés közösségi szentesítésének elismer, akkor közösségtől függ a házasságkötés formája. Ha a jogszabályi megfelelést, az anyakönyvi megfelelést tekintjük házasságnak, akkor a pap előtti kijelentések csak az adott vallási közösségen belül bírnak bármiféle jelentőséggel. Vallásilag pedig a virágfüzér alatti átbújás semmivel nem komolytalanabb, mint bármi más szertartás. Ahogy egy-egy vallás normái lehetnek akár a szexualitással kapcsolatban is jelentősen eltérőek. Amely paletta egyik eleme az, amely színezésére az említett hittankönyv szolgálhat. A probléma az oktatási és nevelési folyamatban éppen az, hogy akkora feneket kerítenek egy ideológiai nézetcsoportnak, amekkorát. Az oktatáspolitikának nem az a baja, hogy egy hittankönyvben mi olvasható. Az sokkal inkább, hogy felelős minisztere maga is egyházi személy. Szimbolizálva a szekuláris, a lelkiismereti szabadságot tiszteletben tartó állam eszméjének lerombolását. Azt a fajta oktatási modellt, ami direkt vagy indirekt pressziót gyakorol egy adott vallás eszméinek agyakba mosására.

Nem egy adott rétegtankönyvvel van tehát gond, hanem azzal, hogy az állami és oktatási világkép erőltetett menetben masíroz a középkori eszmevilág felé. Amikor azonban egy-egy tankönyv egy-egy mondatán rugóznak, akkor ennek is elveszik az élét. Különösen, ha meg sem említődik esetleg.

Andrew_s

Hittérítő utókarácsony

Del Parson festményén Jézus
gyermekeket áld meg.
Forrás: www.lds.org

A Karácsony, mint egy alapvetően vallási alapokkal rendelkező ünnep multával, de még részben a hatása alatt, érdekes azt olvasni, hogy egyházilag hoznak létre hittannal foglalkozó munkacsoportot. Márpedig az evangélikus egyház pontosan ezt tette. Olyan körülmények között, hogy az ember azt hihetné egyenesen az egyházak kérése volt a kötelező hittan bevezetése. De tudjuk, hogy nem.

Egyébként józan, mondhatni üzleti mérlegelés alapján is nehezen hihető, hogy bármelyik egyház szeretne sokkal inkább elidegenítő, mintsem híveket toborzó pedagógiai akciókat. Ez szeptemberben is világos volt. Ahogy a NAT-tervezet nyilvánossá válásától ismert probléma a szülők döntése alapján megvalósuló potenciális megbélyegződés is a hittan vagy erkölcstan választása kapcsán. A most éppen a KDNP színeiben politizáló Hoffmann Rózsa szerint azonban a kötelező hittan egy sikertörténet. Míg mások azt a véleményt hangoztatják, hogy a hittannal foglalkozni álprobléma és az egész ügy túl van lihegve. Elvégre mi más is lehetne valaki, mint keresztény. Ez nem kérdés sokak szerint. S nem veszik észre, hogy pont ezzel teszik kérdéssé, és egyáltalán nem túltárgyalttá a hittan ügyét. Ugyanis egyáltalán nem triviális, hogy valaki pont Istenben higgyen. Mégis, az elvileg szekuláris állam legfelsőbb köreiből jön folyamatosan olyan üzenet, ami privilegizáltan kezeli a vallások egyikét. Mely üzenetek közül talán az egyik legharsányabb, hogy miniszteri szinten egy lelkész felel az oktatáspolitikáért.

Azért az oktatáspolitikáért, melyről éppen a hittan kapcsán, és az említett egyházi munkacsoport megalakítása során mondták ki a legsúlyosabb kritikák egyikét. Még akkor is, ha talán nem annak szánták. Az a megállapítás, hogy a kötelező hittan, illetve erkölcstan bevezetése „olyan meglehetősen gyorsan bevezetett rendszer, amely igazán most, menetközben forrja ki magát”, ugyanis aligha tekinthető másnak. Az oktatáspolitika ugyanis életekkel, sorsokkal játszik. Abban bízni, hogy majd menet közben kiforrja magát, és addig is csontig nyal a politika az egyházaknak, aligha más, mint a következő generációk semmibe vétele. Ráadásul olyan területen, melynek összes hibája, összes izzadságszagú kínlódása a gyermek életszemléletébe fog beívódni. Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke sem állít mást, amikor azt mondja, hogy „mi [az evangélikus egyház] azt szeretnénk, ha a hittan segítségével a gyerekek közösségre találnának a gyülekezetekben is és oda beépülnének”.

Ezzel különben újabb tápot adva annak a pedagógiai vitának is, hogy a hittannak tulajdonképpen mi keresnivalója van az iskolákban egyáltalán? Nem a felekezetek által bérelt tantermekben, hanem tantárgyként. Az ugyanis világos, hogy az erkölcsöt nem lehet tantárgyként megtanulni. Lopni nem csak az erkölcstanórákon nem szabad, hanem általában sem. Ha valaki hisz Istenben, illetve az általa választott Istenkép valamelyik egyházában, ez a hit aligha szorítható tanórák keretébe. Még csak nem is alternatívái egymásnak. Amikor tehát a kormány lelkészi hivatalaként működő Emmi ezt az egészet beerőszakolta a tantervbe, akkor talán pont a leglényegesebbről feledkezett meg. Az judaista vallások istenképei által biztosított szabad akaratról. Mert úgy tűnik, hogy az Isten demokratább és liberálisabb, mint az ő nevében sertepertélők itt a Földön. Ellenkező esetben fel sem merülne a kérdés, hogy a hitéletnek a gyülekezetekben van a helyük, és nem kell az iskolákat proto-gyülekezetekké, ideológiai edzőtáborokká silányítani. Miként a Kádár-korszakban hiba volt, azonképpen az Orbán-korszakban is hiba.

Ami természetesen nem jelenti azt, hogy az európai kultúra megértését ne segíthetné a vallási gyökerek megértése. Például csak üdvözölni lehetne olyan órákat, ahol az összehasonlító vallástörténettel ismertetik meg a diákságot. S akkor talán nem kellene közismereti közelharcot vívni egyes fórumokon, annak megértetésére, hogy a zsidó, a keresztény, az iszlám és a mormon hit is közös gyökerekkel rendelkezik. Ahogy azon sem, hogy egyik sem előrébb való, mint a másik, hanem más. De lehetne szólni a közel-, és távol-keleti vallásokról, az emberségben nem egyszer közös tanításokról is. Nem elválasztva a gyermeket, ideológiai falakat építve a diákok közé, hanem a kölcsönös megértést szolgálva. Még akkor is, ha tudom, a való élet simán felülírja a messze levő nagypolitikát. Mert miután a csemeték kipipálják az éppen aktuális szellemi esztergapad óráját, haveri alapon és közösen fognak bulizni, és legyinteni az egészre. Jó esetben teljes joggal.

Így, belegondolva, mégis jó lehet a kötelező hittan. Sőt! Minél kötelezőbb, annál jobb. Mert kevesen csömörlenének meg jobban a nem egy esetben álszenteskedőn egyházközpontú, és a Bibliával nem egy esetben távoli viszonyban sem álló szólamoktól, mint amikor kötelező olvasmánnyá teszik. A problémát azonban ebben azt jelenti, hogy a számos vallásban megjelenő, és korántsem csak a kereszténység által képviselt erkölcsi alapértékek is mennének a közismereti levesbe. Az meg külön megválaszolandó kérdés marad a mindennapokra, hogy amikor a politikai nyomás, napi közhangulatkeltés, és a populista demagógiák a hittan gyakorlatilag kötelezővé válásának irányába hatnak, akkor vajon az ebben részt vevők tényleg „miként végezhetik úgy munkájukat, hogy az ne tűnjön erőszakos hittérítésnek”.

Andrew_s

Semjén az egyház ellen

Semjén Zsolt, mint a védett madarak fővadásza, az elhíresült disszertációjában eleget foglalkozott a sátánizmussal is. Talán nem ennek a hatására, de mindenképpen az egyházi főméltóság, Erdő Péter bíboros, véleménye ellenében alakította ki később a pártja az új oktatási direktívákat. Amennyiben helytállóak a majd’ három éves, és most nyilvánosságra került jegyzőkönyvek.

Ezekről a Népszabadság írt, egy 2010-es ülés alapján, melyen a bíboros nem kifejezetten tartotta jó ötletnek a kötelező hit- és etika-oktatást sem. Mint ahogy az egyházi esküvő állami elismerését sem. Szembe menve ezzel Semjén Zsolt véleményével, aki a hírek szerint „abban a hiszemben volt, hogy egyházi igényt teljesít”. Miközben alighanem sokkal inkább lehetett már akkor is arról szó, hogy a KDNP-nek legalább a látszólagos súlyát meg akarta emelni a kormányzatban. Ami aligha lehetett egyszerű feladat, mivel egy önmagában sosem megmért párt nem igazán alkalmas a mérleg nyelvének szerepére. Más nyelvre sokkal inkább, melyre bőven volt példa a parlamenti szavazógép működtetése alapján. De az kétségtelen, hogy amennyiben Semjén Zsoltnak sikerült volna azt a látszatot keltenie, hogy ő az egyetlen, aki a Vatikán felé az összekötő kapcsot jelenti a kormányzat számára, akkor a KDNP-n belüli pozícióját felhasználva a saját szerepét is emelhette volna. Érthető tehát az említett hírben is kiemelt sértődése, amiért ez nem valósult meg.

Még akkor is, ha a későbbi történések, 2010 óta, azt mutatták, hogy a KDNP ettől függetlenül a Fidesz-frakció hű kiszolgálójává szegődött. Cserébe pedig Semjén Zsolt olyan szintű védelmet élvez, ami például a dolgozataival kapcsolatban is megnyilvánult. Ugyanakkor az akkor vázolt helyzet is felemásan alakult. A házasságok kapcsán például valóban megmaradt az állami szertartáson alapuló polgári esküvő. Annak ellenére, hogy ez aligha tetszik minden KDNP-s politikusnak. Elvégre a polgári esküvő alapvetően a közösség által elismert együttélés szentesítéséről szól, ami aligha lehet katolikus lobbi-párt sok tagjának a szemében jobb, mint az élettársi kapcsolat. Márpedig ennek ostorozására ki nem hagynának egyetlen alkalmat sem. Jól mutatta ezt a családfogalmuk alakulása, melynek során nem győzik hangsúlyozni, hogy elsősorban a házasságon alapuló együttélést tekintik családnak. Ellentétben azzal, amit legutóbb Rétvári Bence is elismert: „a családok a természetjog alapján létrejött nagyon régi tényezői a társadalomnak”. Nem kis meglepetést okozva talán a párttársakban is, mivel korábban még a gyermekek közötti megkülönböztetés sem volt tőle túlságosan idegen. Felvetve a Saulus-i fordulatnak beillő szemléletváltozás őszinteségét az ő esetében is. A pártja esetében pedig mindenképpen.

Mely párt delegálta azt a szintén fordulgatásra igencsak hajlamos oktatáspolitikust, aki csak kiharcolta a kötelező hittant, illetve etikát. Holott, ha valóban foglalkozott volna pedagógiával, és nem csak tanári beosztással rendelkezik korábban Hoffmann Rózsa, akkor tudhatná, hogy a hit, illetve az erkölcs, az etika sem könyvből tanulható. Lévén tipikusan a belső motiváción alapuló szellemi tényezői az emberi személyiségnek. Még akkor is, ha külsőségeiben természetesen a többség képes alkalmazkodni a látszólagos elvárásokhoz. Azonban a jelenlét a templomban aligha jelenti automatikusan a hitet is abban, amit ott hirdetnek. Az elvárások szolgai teljesítésének elvárása ugyanis nem meggyőzés, hanem legfeljebb legyőzés. Nem támogatókat, hanem szolgákat nevel. Márpedig az iskolának autonóm személyiségeket és nem szellemi rabszolgákat kellene nevelnie. Még akkor sem, ha egy diktátor számára az előbbiek kényelmetlenek, míg az utóbbiakkal még ő is fel tudja venni a szellemi versenyt. Márpedig a kereszténység alaptanítása nem a diktatúrákról szól. Még akkor sem, ha kiragadott nézeteit ugyanúgy felhasználták olykor ezek szolgálatában, ahogy a baloldali értékeket is felhasználták diktatúrák indoklására.

Talán ez a felismerés, éppen úgy belejátszott Erdő Péter bíboros egykori véleményébe, mint a mély emberismeret. Annak felismerése például, hogy a kötelezővé, vagy akárcsak elvárttá tett hittan sokkal inkább elidegenít, mintsem híveket toboroz. S ez még akkor is igaz, ha a bíboros testvére által írt hittankönyv tartalmaz némi csacskaságot, vagy akár a társadalom megosztására alkalmas megállapítást. Az egyháznak pedig, még önmaga indoklásához is, elsősorban hívekre van szüksége. Nem olyan politikusokra, akik bárkit ki, és akár túlszolgálnak, ha érdekeik ezt kívánják. Miközben egy politikusnak, mint említettem, mint egy falat kenyér kellhet az látszat, hogy mögötte áll az egyház, Hatalmat sugallva és védelmet jelentve. Akár a védett madarak lelövöldözése esetén is.

Andrew_s

Indul az idei agymosoda

Nyugi, a stadion is jön majd
Forrás: MTI  / Beliczay László

A szeptember eleji iskolakezdés jó alkalom arra, hogy összesítések készüljenek a változásokról. Ami különösen időszerűvé vált az idén, mivel számos olyan változás épült be a szellem nemzeti esztergaipari gépezetébe, ami akár alapvető normákat is megkérdőjelezhet. Még akkor is, ha a kormányzat igyekszik megkeresni a megfelelő színű mázat az előállított állapot emészthetőbbé tételére.

Ilyen volt például az össznépi tanévkezdet meghirdetése is, melyet immár negyedszer illetnek a Nemzeti Tanévnyitó megnevezéssel, és egyfajta vándorgyűlésként kerül megrendezésre. Az elsőt ezen a néven 2010. augusztus 28.-án, Hódmezővásárhelyen rendezték, míg az ideit Debrecenben. S azért, hogy az egyszerű plebejus el ne tévessze, szépen sorszámmal is ellátták ezeket a rendezvényeket. Innen is tudható, hogy ez immár a IV. a sorban. Az, hogy ezek a rendezvények alkalmasint a „nemzeti” megjelölést is leszűkítik, folyamatos hiányérzet maradhat azokban, akik ezt követően nemzetiségi tanévnyitók sorára számítanak. Elvégre az állampolgárok meg nem különböztetése jegyében az országban élő megannyi nemzetiség is igényt tarthatna arra, hogy Hoffmann Rózsa megjelenjen, és anyanyelvükön, mondjuk bolgárul, románul, vagy akár tótul tartson egy külön kis expozét arról, hogy mennyire jó a hittan az iskolásoknak. Természetesen Balog Zoltán miniszter párhuzamos szereplésével. Esetleg felosztva egymás között az országot és a nemzetiségeket.

Azonban van egy olyan érzésem, hogy erre a közeljövőben nem igazán fog sor kerülni. Már csak azért sem, mert a humanoid laposelemekért felelős miniszter, az Emmi nevében felszólalva nyomatékosan felkérte az oktatásban résztvevőket, hogy védekezzenek a szabotázs ellen. Igaz, abban a megfogalmazásban, hogy „ne engedjék beszivárogni az iskolákba az ellenállást”, de azért nyugodtan érezheti emögött minden érintett a cinkos összekacsintást a sok évtizeddel ezelőtt élt sok kis pajtással. Akik pontosan érthetik az üzenet tartalmát: „zárkózz, vagy repülsz”. S ezzel máris értelmet nyert az a korábban csak feltételezésként felvetett gondolat, hogy az iskolarendőrnek nem csak a diákokkal, hanem a pedagógusok körében is fontos szerep juthat. Mert ki más tudná leginkább kontrollálni az iskolákba beszivárgó bomlasztást, és az annak engedő tanárokat, mint a tanári karban fellelhető karhatalom.

A Hallgatói Hálózat aktivistái talán nem erre, hanem az egyébként is megfigyelhető centralizációra, és hatalomközpontúságra gondoltak célozni, amikor megjelentek az orbáni tanévnyitáson. Az úttörőnek öltözött fiatalok „Éljen Viktor, éljen a párt!” szólammal fogadták a miniszterelnököt Törökbálinton, a Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola tanévnyitóján. Mivel Selmeczi Gabriella szintén jelen volt, szinte biztosan meg fog jelenni, a Fidelitas után, egy közlemény tőle is, hogy a Bajnai-gárda már megint gonoszkodott a nép nagy polihisztorával, a gátak őrségének tudójával, a szülészetek megmentőjével, és Európa példaképével. Aki kicsit talán kiesett a szerepéből, és eltérhetett az eredeti mondandótól is talán. Azt mondta ugyanis, hogy amennyiben „a kormány 2014 után is folytathatja munkáját, a Pest megyei településen élők számíthatnak arra, hogy az új sportpálya is megépül”. Amiben nyilvánvaló a tévesztés, hiszen eddig mindenhol stadionokat építenek. Pont Törökbálint miért nem érdemel vajon egy új stadiont. Értelme ugyanis pont annyi lenne, mint a többinek. Bár még az is lehet, hogy csak nyelvbotlás volt, és stadion lesz az, mire a Közgép megnyeri a tendert. Akárki meglássa.

Elvégre volt olyan országos vezető, aki templomokat épített. Így aztán kell egy olyan is, aki stadionokat. A templomok végül is még állnak. A hívek újratoborzását pedig szintén megoldja az új iskolaév. Mármint Hoffmann Rózsa tervei szerint, aki már januárban világossá tette, hogy számára a szekularizált világ olyasmi, ami szíve szerint csak mással történhet meg. Azt a fondorlatos gondolatot ugyanis nem feltételezem róla, hogy a kötelezővé tett hittannal küzdjön a szekularizált oktatásért. Holott a valóság könnyedén ezt hozhatja. A kötelező olvasmányok mérhetetlen népszerűsége ugyanis az imakönyveket is utolérheti, ha kötelezővé teszik az olvasgatásukat. Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy miközben hívők tízezreit akarják már a kisiskolások körében is verbuválni, az eredmény éppen az ellenkezője lesz. A presztízsből, kényszerből, elvárásra templomba járók éppen úgy mélyen megutálhatják azt, mint az MSZMP szemináriumait. S ezt Hoffmann Rózsa is első kézből tudhatná, ha egyszer végiggondolná azt, amit éppen tesz. De, ahogy főnökének, úgy alighanem neki is van az a pénz, amiért korpásodik a gerince. Egy államtitkári fizetés ugyanis aligha 47 ezer forint.

Pedig Hoffmann Rózsáé, a hittan hittérítőjéé lehetne, mert „A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták” (Mt 7,12).

Andrew_s

Szellemi esztergapad

Hoffmann Rózsa közleménye szerint, melyet az MNO is közöl az MTI-re hivatkozva, annyira jó a közoktatás világa, hogy annál jobb már szinte nem is lehetne. Orbán Viktor alighanem ezt azzal árnyalná, hogy sikerült a szellemi téren is csatát nyerni. Kicsit voltak ugyan olyan zavaró tényezők, mint a diákmegmozdulások, voltak az olyan Klinghammer-i megnyilatkozások, amin sírva röhög az fél ország, de különben rendben vannak a dolgok.

Hoffmann Rózsa szerint mindenképpen, de ebben persze semmi újdonság nincs. Részéről, hatalmas siker, hogy „a gyerekek valamivel több, mint fele a hit- és erkölcstant választotta”. Elfeledkezve arról az apróságról, hogy ezt nem a gyerekek választották az esetek többségében, hanem a szülők. Azok a szülők, akiknek családi emlékezetében még ott dübörögnek azok a korszakok, amikor a valláson alapuló megbélyegzés nagyon komoly következményekkel járt. Márpedig olyan körülmények között, amikor az oktatás valójában egyre inkább csak álszekularizált, és a fallikus oszlopon ülő fakókeselyű árnyékában a miniszterelnök szinte messiási beszédet tart, a szülők óvatosak. Nem hiányzik senkinek az, hogy kikezdjék a gyerekét, vagy akár az egész családját azért, mert nem volt elég serény a hitelvű órákat választani. Bízva talán abban, hogy alkalmasint majd sikerül otthon korrigálni azt, amit az iskola féloldalasra csiszol. Nem vitatva persze azt sem, hogy nyilván szép számmal vannak azok, akiknél valós hitéleti alapon zajlott a döntés, s őket is kár lenne megbántani. Miközben persze a valós hit-szabadság azt jelentené, ha minden ideológiai idomítási kísérlet az iskoláktól jó messze, de legalább nem a tanórák közé illesztve zajlana. De ez alighanem meddő elvárás lenne egy olyan kormányzat uralma alatt, amelyben például az oktatást is egyházi személy felügyeli miniszterként. No meg persze ott ül a kormánypártok között KDNP.

De az a lényeg talán, hogy a pedagógusokkal minden rendben van. Ha meg nincs, akkor majd rendben lesz. Olyan etikai kódexet kapnak, hogy attól koldulhatnak. Mármint akkor, ha nem tapsolnak elég rendesen a frissen alakított kamara tagjaiként, Mert azért egy felülről szervezett érdekképviseletnél csak felmerülget a gyanú, hogy inkább a hatalom érdekeit hivatott képviselni lefelé, és nem a lentiek érdekeit felfele. Azokét, akik ismét ígéretet kaptak Hoffmann Rózsától. Magasabb fizetésre, életpályamodellre. De ilyen ígéretek persze már korábban is elhangzottak. Miközben alapvetően egy sajátos, egyfajta oligarchikus rendszert sugalló oktatási modell volt az, amiről tényszerű döntések látszottak megszületni. De a frissen alakult kamara majd talán elég erősen tud tapsolni a legújabb ígéreteknek is. A tanárok pedig vegyenek krétát továbbra is szeptembertől, és legyenek leleményesek. Nem feledve persze, hogy a leleményre a megélhetés megoldásában is szükség lehet.

Miközben gőzerővel zajlik egy erőteljes centralizálás az oktatáspolitikában. Ennek a kamara megalakítása csak egy, bár kétségtelenül a Kádár-koszakot idéző mellékzöngéje. Ahogy számos más intézkedésben vélhetik sokan meglátni azt a törekvést, hogy sokszínű világot inkább leképező, diverzifikált oktatási modellek helyett egy központilag meghatározott szellemi esztergaként működjenek az iskolák. Egyen-szellemi köpenybe burkolva, vagy az országon kívülre kényszerítve a tehetségeket. Előre robogva a szocialistaorbanista embertípus kinevelése felé. De Hoffmann Rózsa szerint minden rendben van az oktatásban.

Andrew_s

Orbániai erkölcstan-start

Egy tantárgy bevezetéséhez és oktatásához sok minden szükségeltetik. Szükség van tantermekre, diákokra, iskolákra, és tanárokra. Mármint azon a tananyagon kívül, amit a diák fejébe kell belecsepegtetni. Ezek általánosságok, melyek nyilvánvalóan igazak a hit-, és erkölcstan tanításának bevezetésére is. Mely tantárgyak bevezetésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint minden készen áll. Ha pedig valaki úgy érzi, hogy nem készen vagyunk bevezetni, hanem készek vagyunk a jelen közállapotoktól, az vessen magára.

Holott teljesen érthető, hogy az erkölcstan önmagában lehet egy fából faragott vaskarika, amennyiben a tanterveket tekinti valaki egyedül üdvözítőnek. Ahogy különben a vallásos hit megéléséhez is kevés kívülről ismerni a misekönyvet, és szlogeneket idézni a Bibliából. Mindkettőhöz kell az a szocializációs környezet, mely érthetővé, hitelessé teszi a tanultakat, illetve a tananyag átadóját. Mely hitelesség természetesen nem azonos azzal a vaskalapossággal, amit bármilyen önfelkent egylet képes meghirdetni. Miközben a hitelesség egyértelműen igaz a társadalmi körülményekre általában is. Azokkal a körülményekkel, melyeket a gyermek közvetlenül megtapasztal, vagy amelyekkel a szülőkön keresztül szembesül. Ebből a szempontból akkor is lehetnek kétségeink, ha eltekintünk az erkölcs taníthatóságát illető általános kételyektől.

Amikor ugyanis mutyiktól hangos a média, és a másokat emberként is lenéző olyan mondatokat idézhet bárki a hatalomtól, „hogy mindenki annyit ér, amennyit kapar”, akkor legfeljebb az Emmi áll készen a tantárgyi bevezetésekre. Erkölcsileg szinte biztosan. A hétköznapokban természetesen a tanár még megtehet sokat azért, hogy megpróbálja a majdnem lehetetlent. Természetesen számolva azzal, hogy mindenképpen egyfajta kettős mérce fog kialakulni a diákban. Immár az erkölcsiség címkéje alatt fogja megtanulni azt, hogy mi az elvárás, és ehhez képest mit tapasztal a mindennapokban. Később, évek múlva is csak legyintve majd arra, ha valaki a korrupció erkölcstelen voltát fogja emlegetni. Ahogy diplomás munkanélküliként is nyugodtan megpróbálhatja valaki a tanulás fontosságát emlegetni a saját gyermekének. Sok szerencsét hozzá. Hasonló szerencsefaktor alighanem elkél majd a frissen végzett erkölcs-, és etika szakos tanároknak is.

Azért persze jó lenne tudni, hogy a tanításra való készenlét alatt mit ért Balog Zoltán minisztériuma. De alighanem csak a bevezetőben jelzett leltári készenlétet. Lesznek tanárok, és lesznek diákok. Nyilván lesz tanterv is. Alighanem elmesélve, hogy a filozófia nagyjai miként vélekedtek a világ nagy erkölcsi kérdéseiről. Amivel a diák kétségtelenül jobban jár, mint akkor, ha meghallgatja a parlamenti tudósításokat. S jobb, ha a sajtó nagy részétől is inkább tartózkodik. Előállhat tehát egy olyan helyzet, hogy miközben elvárható lehet a mindennapok etikájának ismeretéhez a tájékozottság, annak hiánya csak segítheti az erkölcstan oktatását. Bár, ezt aligha fogja az emberi akkumulátorokért felelős minisztériumi testület leiratban népszerűsíteni a tanároknak. Már csak azért sem, mert magáról, és persze a kormányzati munkáról is kiállítana egyfajta bizonyítványt. Azonban az a lényeg, hogy Hoffmann Rózsa, és csapata készen áll. Számos kérdésre pedig majd csak megszületik a válasz.

Ahogy arra a kérdésre is, hogy akkor a kötelező, a vallást is listázhatóvá tevő, tárgyválasztás diszkriminál-e, vagy sem valójában? Az a minap, tanárképzésben, hangoztatott megfejtés, hogy miért pont a hittan tenné, ha a különböző nyelvek választása sem diszkriminál, nyilvánvalóan butaság. Legfeljebb a tanárképzésben alkalmazott előadó felkészületlenségét jelzi. Amíg ugyanis nyelvi alapon csak igen régen zajlott az emberek, akár gyilkos, megkülönböztetése, vallási, illetve a vallásban is tükröződő származási alapon napjainkban is zajlik. Legyen az akár formális diszkriminálás a világ pár pontján, vagy akár informális. Például, mint amikor valaki Hitler-portrét tetováltat magára. Azt csak remélni lehet, hogy ebből a szempontból a diákok bölcsebbek lesznek a minisztériumoknál. Ahogy remélni lehet azt is, hogy sehol nem fogja annyira végletesen megosztani egy-egy település lakóit, vagy közösségek tagjait az egyes vallásokhoz való kötődés, mint azt a hatalom reméli. Az a hatalom, mely kötelezően tanítandónak tesz valamit, amiről képviselőinek is csak homályos elképzelései vannak. Legyenek azok akár a keresztény emberség, vagy a demokratikus erkölcsi normák. Igaz miért pont a pedagógiáról legyen fogalma egy kormányzatnak, mely már  tizenéves gyermekekkel szemben is csak az erődemonstráció nyelvén ért.

Andrew_s

A vezér-hit tana

Forrás: http://szentorban.webriq.com

Az egyházi közélettel az átlagember aránylag ritkán találkozik. Addig minden esetre, amíg elő nem írják a nyilvános hitvallást, és be nem vezetik a megkülönböztető jelzéseket. Van azért néhány olyan jelenség, ami aligha nem vezethet akár a mindennapokra is kiható gondolatokat akkor, amikor a hírekben szembesül vele az átlag halandó.

Maga a hittan oktatása is ilyen, mivel tulajdonképpen még semmilyen mindent elsöprő, és érvekkel védhető olyan érv nem hangzott el, ami indokolná az órarendbe illesztést. Az is elég kérdéses lehet, hogy a helye az iskolában legyen-e? De az alighanem jobban szolgálná a szabad hit-meggyőződés jogának érvényesülését, ha az egyes felekezetek a hívőik költségére és az órarenden kívül intéznék az utánpótlás-nevelést. Különösen akkor, amikor a hittan oktatója valami különleges kategóriát képez. Például, a 168óra tudósítása szerint, a számon kérhetőség tekintetében. Még az olyan, igen kirívó, esetekben is, mint a tudósításban is szereplő bugyira-vetkőztetéses demonstráció volt. De ez alighanem csak annak a jéghegynek a csúcsa, amiben az akár mindennapos, és törvényekkel nem igazán szabályozható „cikizések” is benne vannak. S amelyek nélkül sem feltétlen diszkriminációmentes a diákok egymás közti élete.

Ugyanakkor a vallás intézményesített jéghegyén más, a maguk nemében szintén kirívó dolgok is kaparásznak. Ilyen lehet az, amikor politikai felhangok csattannak el a hitélet gyakorlásának színhelyén, a templomokban. A választási agitáció beköltözése a miséket kísérő szövegekbe annyira közhelyes, hogy szinte már szóra sem érdemes. Az pedig, hogy egy egyházi személy egyszerre agitáljon a rasszizmussal is kokettáló jobboldal mellett, és hirdesse Jézus liberális, illetve inkább baloldali tanait, legyen az illető személy még megmaradt lelkiismeretének problémája. Van azonban egy, az egyházak egy részének működésébe beépített lehetőség, ami a célzott misék politikai felhasználását is lehetővé teszi. 2011-ben a Bors-ra hivatkozva több lap, köztük a HVG is, tudósított egy olyan miséről, ami akár Gyurcsány Ferencért is szólhatott. Azért az óvatos megfogalmazás, mert a forrásokban idézett, www.borsonline.hu/news.php?hid=43514, címen jelenleg egy egészen más cikk olvasható. Ugyanakkor az átvett cikkek szerint sem hangzott el a volt miniszterelnök neve a mise alatt, mely „Ferencért és családjáért” szólt.

Így legfeljebb politikai vélelem lehet a lelki kedvezményezett. Ahogy a NOL írja, a mise során „az igaztalanul vádolt és lelkiekben alaposan meghurcolt Gyurcsány Ferencért imádkoztak”. Ez természetesen még nem feltétlenül teszi mindenki számára szimpatikussá a gesztust, ha valóban a DK jelenlegi elnökéért szólt a mise. Ha tényleg érte szólt. Miközben azért persze az is tudható, hogy Gyurcsány Ferenc 2011-ben már nem volt a hatalom gyakorlója. Így aligha jelenthetett volna a mise még ebben az esetben sem nyomásgyakorlást, sem „pedálozást”. Mert sokszor a hatalomból szervezett demonstrációnak óhatatlanul van egy öntömjénező hatása. Ahogy a hatalom tömjénezésének mindig van talpnyalási vektora. Ezért nem mindegy az, hogy egy hatalmon kívüli személyért, ha tetszik ellenzékként, tüntetnek, vagy szólalnak meg, vagy a hatalom kegyéért tapsolnak. Amire világi példák számosan vannak. A hívek lelkén keresztül ható egyházaknak ebbe kiszolgálási licitbe igazán kár beszállni. Még akkor sem, ha nyilván nem teljesen karitatív alapon teljesítenek olyan kérést, amely a regnáló miniszterelnök ünneplését szolgálja.

A HVG arról ír ugyanis, hogy Orbán Viktor születésnapját egyházi pompával gondolják megünnepelni Belvárosi Plébániatemplomban. Igaz, nem Orbán Viktor, hanem a Lányok és Asszonyok Orbán Viktorért Egyesület rendezésében. Hálaadó szentmisén. Az HVG közlése szerint egyébként a miniszterelnök realistán nyilatkozott az ügyről. Annyiban, hogy az ilyesmivel jobb megvárni az illető halálát. Amiben tényleg lehet valami. Viszont akkor vajon miért nem született olyan nyilatkozat, ami valamilyen szintű elhatárolódást jelentett volna? A két jelenség, a megtartandó hálaadó szentmise, és Orbán Viktor véleménye az időzítésről megint előcsalogathat néhányat a kisördögök közül. Azokat, melyek Lázár Jánosnak, a miniszterelnökök özvegyével kapcsolatos törvénykezési javaslatakor is előóvakodtak. Mit tudhat az orbanista nőegylet, amit a köznép nem tud? Miközben persze az sem egészen világos, hogy egy ilyen egyesület mit is tarthat céljának? Talán nem a miniszterelnök erkölcseinek kikezdésére vetemedő hölgyek gyűjtőszervezete. Bár ki tudja, hogy a szolgalelkűség, akár hittannal támogatva, meddig fejlődhet? Fajulhat? Elvégre pusztán egy ilyen egyesület megalakulása, és működése is jelzi a személyi kultusz magvainak erőteljes csírázását.

Andrew_s

Hitteljesítménytani oktatás.

Forrás: Truefreethinker

Az erkölcstan és hittan oktatása körül, a hangulati tavacskába hajigált betontuskókra tekintve, érthetően nem csitulnak el a hullámok. Amiben a kezdetektől jelentős szerepet játszik az, hogy az oktatáspolitika irányítása korántsem olyan kézben van, amit a hitélet szempontjából semlegesnek lehetne tekinteni. Sem az egyházi tisztséggel rendelkező miniszterről, sem egy egyházilag elkötelezett párt politikusáról nehéz feltételezni azt, hogy saját világnézetétől elvonatkoztasson, amikor a diákok számára ideális irányvonalat akarja felvázolni.

A NAT tervezetében ez még akként is tükröződött, hogy az erkölcstant és hittant is az egyház felügyelete alá rendelte volna. Ez időközben szerencsére legalább formálisan megváltozott, de az oktatásirányítás szemléletében ez nem feltétlenül jelent változást. Erre utalt a közelmúltban az a tiszavirág-életű felbuzdulás, mely egy egyesület nevében gondolta beszabályozni az erkölcstant oktatók körét. Elég erősen rezonálva azokra a törekvésekre, melyek a gyermekeket nevelőket, vagy akár a gyermekeket gondolták volna diszkriminálni egy adott vallás lobbi-pártjában megnyilvánuló eszmeiség alapján. Miután az egyesületi kísérlet hatalmas blamázsba fulladt, Hoffmann Rózsa is idejét látta kinyilvánítani, hogy szerinte ki taníthat erkölcstant. Kifejtve, hogy módszertani képzések után, tulajdonképpen tanítsa az, aki akarja. Ami nagyjából azt a képet festi az egészre, mint amikor az akaratos gyermekkel szemben a nyűgös szülő azt mondja egy kézlegyintéssel, hogy „csinálj amit akarsz, és állj a fejedre”. Azt sugallva, hogy Hoffmann Rózsa maga is eljutott arra az általa korábban a pedagógiára emlegetett pontra, hogy „rendszerint kissé zavarba jön, amikor az erkölcsi nevelés kérdéseivel kell szembesülnie”.

Ami egyébként teljesen érthető, ha azt vesszük, hogy egy közösség általános erkölcsi, etikai normáit aligha egy tantárgy keretében kellene oktatni. Már csak azért sem mert az iskola nevelő, szocializációs funkciója mi másról, ha nem erről szólna egyebek mellett. Így tehát sokkal inkább az oktatáspolitika ragaszkodása nem teljesen érthető ahhoz, hogy márpedig ennek külön tantárgynak kell lennie, és kész. Hacsak nem az a ragaszkodás oka, hogy az erkölcstan paralel tárgyának, a hittannak az órarendbe illesztett kötelező voltáról nem tud, vagy nem akar lemondani az oktatáspolitika. S ezért, a látszategyensúly megőrzéséért ragaszkodnak az említett tantárgyi felosztáshoz. Pedig a hittan órarendbe illesztése, noha más okból, de szintén nem teljesen magyarázható mással, mint az oktatáspolitika ideológiai vakságával, szemellenzőivel, és azzal a homályos szándékkal, hogy a „szocialista embertípus” mintájára valami „keresztényi embertípust” akarjanak idomítani az iskolákban. Márpedig a hit világa, alapvetően lelkiismereti és ideaválasztási kérdésként, sokkal inkább felekezeti, mint iskolai kérdés.

Leszámítva talán a felekezeti iskolákat, ahol külön áhítat-felelősök figyelik a tanárokat is. S ez még akkor is igaz, ha a vélt elvárások túlteljesítésének vágya akár egy színházi szentelő felé masíroztatja a kormányzati kultúrsokk-harc katonáit. Miközben a vélt vagy valós elvárások vallási irányultságára is tekintettel kellene persze lenni. Mert furcsa lenne, ha úgy értelmezné valaki, hogy például egy katolikus pap által szentelt színházba más vallások követőinek, vagy a panteont elutasítóknak semmi keresni valójuk. No meg persze miért pont katolikus pap szentelne templomot vagy tartana hittant. Mely utóbbi kérdés a hittan oktatásának adminisztratív szabályozás alapján vált aktuálissá. Mert Rétvári Bence keresztényüldözés-szakos államtitkár szerint senkit nem akarnak korlátozni, Donáth László szerint mégiscsak így alakulhat. Bár az, hogy egy osztályból legalább hét tanuló kérése alapján kell egy adott hitet oktatni nem csak a katolikusok felé lejtő pálya kérdését veti fel. Ha ugyanis két-három hitvilág képviselői teret kapnak egy osztályban, iskolában, akkor ez a gyermekek egymással való szembeállításának esélyét is megnöveli.

Bár belegondolva, lehet, hogy ez is az életre nevelés jegyében kidolgozott nevelési, oktatáspolitikai koncepció. Már akkor, ha az oktatáspolitikát irányítók szerint az ideológiai megosztottságon lapuló szembenállás tanulását nem lehet elég korán elkezdeni. De, természetesen örömmel olvasnék arról, hogy kidolgozott módszertant állítanak össze a pedagógusoknak az így kialakuló helyzet kivédésére. Arra, hogy milyen módszerrel békítsék össze azokat a diákokat, akiket a választást megtevő szülők ideológiai elvei alapján osztanak majd meg vallásuk, világnézetük alapján. A Rétvári Bence által emlegetett szabad szülői döntés ugyanis csak akkor valóban szabad, ha a gyermeket az iskola adott esetben képes megvédeni az indirekt nyomásgyakorlástól, a szegregációs tanulástól is. A hittan helyet tehát sokkal inkább egy ezt segítő, az egyes vallásokat kiegyenlítetten oktató, vallástörténeti jelleggel bíró tárgy lenne üdvözölhető. Az, beleértve az ateizmus megtárgyalását is, valóban segíthetné az emberek későbbi társadalmi együttélését. Igaz, a ténylegesen szabad hitválasztás sértené egyes egyházak lobbi-érdekeit. Például azokét, amelyeknek most éppen a hiteleit kívánja a kormányzat mindannyiunk pénzéből konszolidálni.

Andrew_s

A kukkoló egylet erkölcsisége.

Del Parson festményén Jézus
gyermekeket áld meg.
Forrás: www.lds.org

Az MTI által szétröpített hír arról, hogy miként képzelik el egyesek az erkölcstant tanító tanárt, érthetően keltett felzúdulást, vagy röhögő-rohamot a médiában. Ha másért nem, akkor azért, mert olyan paramétereket bevett a követelménylistába, amiről az abszolút apáca viccbeli meghatározása jut az ember eszébe: „Az, akinek már a nagyanyja is szűz apáca volt”. Következésképpen elég nyilvánvalóan egy jól kiszámított kommunikációs gumicsontról, illetve a közvélemény szondázásának szándékáról lehet szó. Ebben az esetben a Magyarországi Szülők Országos Egyesülete nevében, a létező szabályozáshoz adott javaslatok formájában végrehajtva.

A trükk nem egészen új, mivel még emlékezhetünk a nyoszolyaügyi főegylet által megindított kampányra arról, hogy ki számít családnak szerintük. Akkor a Magyar Családtudományi Társaság volt kijelölve arra a célra, hogy letesztelje és megpuhítsa a közvéleményt. Mintegy a vállrándítással elintézhető kategória határán. Aztán szép lassan elkezdett az ott felvetett erősen diszkriminatív felfogás feltörni a politikusok fejében, mint a talajvíz, és bebugyogott egészen a törvénytervezetek soraiba is. Közben olyan megnyilatkozásokkal körítve, ami önmagában fenntartásokat ébreszthetett a politikusok némelyikének ismeretanyagát illetően. Beleértve azt is, például a gyermekek megkülönböztetése kapcsán, hogy egyes KDNP-s politikusok vajon olvasták-e a Bibliát? Így a szülőként engem például biztosan nem képviselő Magyarországi Szülők Országos Egyesülete nevével fémjelzett, vagy nevében közrágódásra bedobott eszmeszüleménnyel sem érdemes felszínesen foglalkozni. Elvégre lehet, hogy napokon belül, rájuk hivatkozva, törvénytervezetként fognak visszaköszönni a ma még megmosolyogtató nézetek.

Miközben továbbra sem győzöm hangsúlyozni, hogy tudtommal semmi ilyen egyesületnek semmilyen felhatalmazást nem adtam szülőkénti képviseletemre, igyekszem komolyan venni azt, amit terjeszteni kezdtek. Amolyan fórumos stílusban, hiszen akár mondatonként, gondolatonként cáfolható, kommentelhető az, amit összefogalmazni sikerült a közleményben. Arról, hogy ki alkalmas szerintük az erkölcstan tantárgy oktatására. Nosza hát:

„A szervezet állásfoglalásában ezen [feddhetetlenségi] kritériumoknak megfelelő pedagógusként említi azokat, akik példás családi életet élnek, nem elváltak, nem élnek élettársi kapcsolatban és legalább egy, házasságban született gyermeket nevelnek (vagy örökbe fogadtak).”

Ismerve a hazai válási statisztikákat, elég egyértelmű, hogy el nem vált embert is leginkább az agglegények, és aggleányok között találhatnók majd. Nemhogy tanárt. Miközben persze a példás családi élet, mint feltétel szintén érdekes lehet, mivel nyilvánvalóan ehhez definiálni kellene, hogy az milyen. No és persze mi legyen azzal az erkölcstant tanító tanerővel, akit megcsalnak, de nem tud róla? Az ő házassága nyilván nem példás, még akkor sem, ha jóhiszeműen van benne egy olyan kapcsolatban, ami fabatkát sem ér. S példás házasság-e, amiben ugyan egy vita sincs, de azért, mert a felek már évek óta nincsenek beszélő viszonyban? No meg persze az is kérdés, hogy ezt miként akarják majd ellenőrizni? Beköltöznek a családhoz? A gyermekvállalás pedig alapvetően magánügy. Az pedig, hogy a magukat magyar szülőknek tekintő egyletieknek fogalmuk nincs a családról, mint olyanról talán kár is szót ejteni. Hiszen azt aligha a házasságlevél léte fogja meghatározni.

„Erkölcstan tantárgyat tanító pedagógus csak az lehet, akinek nincsenek káros szenvedélyei, nem dohányzik, nem alkoholizál, “aki mentes a szexuális aberrációktól, otthonukban sem néznek szexfilmeket”.”

Rendben, ne legyenek a tanárnak káros szenvedélyei. Ha tudnánk, hogy mik is azok? A cigi-pia kombó kiemelése utat mutathat. Ezzel egyet is lehetne érteni, ha általában szólnának a függőségekről. Akkor viszont a hétköznapi drogfüggésbe szenvedő kávézó-teázó koffeinfüggőket is kéretik kizárni. Mert nehogy már kávétól barna fogú tanerő beszéljen az ötvenfehérfogatvillantó erkölcsről. Az pedig most már tuti, hogy beköltöznek a tanerő családjába. S nem elég, hogy beköltöznek, egy köteg gyertyát is visznek magukkal. Azért, hogy miután házkutatást tartottak a szexfilmek után asszisztáljanak a nemi életéhez. Így azt is megtudhatjuk, hogy az MSzOE tagjai ugyan kizárják a szexuális aberrációt másoknál, de ők szeretnének kukkolni, vagy beszállni harmadiknak.

„Jogi garanciára van szükség – folytatták -, hogy a hit- és erkölcstan óra minden tanuló számára ingyenes lesz, azaz az egyházi jogi személy térítésmentesen biztosítja a szükséges tankönyveket és más írásos dokumentumokat, felszereléseket.

Hozzátették: javaslatuk szerint az általános iskola helyi tantervében meghatározott “erkölcstan órán” minden tanuló köteles részt venni, ugyanakkor biztosítani kell, hogy az egyházi jogi személy által szervezett hit- és erkölcstan oktatásra jelentkező tanulók részt vehessenek a hittanórákon is.”

Itt egyetlen, többször visszaköszönő dologra érdemes figyelni azt hiszem. Az egyház, mint jogi személy alá rendelik ellátásilag a hittan mellett az erkölcstan-órákat is. Ilyen összevonás a NAT-tervezetében valóban volt. Később azonban ez megváltozni látszott. Így az egyesület vagy egy évvel van lemaradva a NAT valóságától. Esetleg burkolt üzenet az erkölcstannak, mint burkolt hittannak a visszacsempészésére.

Összességében tegyük fel, hogy a tanárok is emberből vannak, és mint ilyenek a maguk példájával járnak elől. Ebben az esetben egy emberi mivoltában, és emberi gyarlóságaiban tartását megőrizni képes tanár alighanem alkalmasabb példa, mint egy steril ideálkép. Különösen, mert a gyermekek sem ilyen steril, a Hoffmann Rózsa által preferált szűznemzést magáénak tudó, és csak akként szaporodó, családokból fognak érkezni. Ezért aztán komoly kérdés lehet, hogy egy az MSzOE szerint megfelelő tanár miként fog segíteni a gyermeknek abba, hogy saját stabil erkölcsi normarendszere legyen. Hiszen fogalma nem lesz arról, hogy miként lehet túlélni egy válást, vagy miként működik egy élettársi viszony, vagy milyen vitakultúra mentén lehet rendezni az óhatatlan összezördüléseket. Egyáltalán, miként lehet embernek, vagy inkább EMBERNEK maradni a hétköznapokban. Mert a hétköznapok erkölcsi, etikai viharai közt tépázottan felnövő gyermeknek kell tudni olyan segítséget adni, ami mentén az maradhat. A „bezzeg én” példája erre alkalmatlan.

De ezt egy elvont, nyilvánvalóan csak az apácazárdák családi életét ismerő, kérdéses felhatalmazással bíró egyesülettől kár is lenne talán számon kérni. Megvárjuk, míg megérkezik az erre hivatkozó törvényjavaslat. Alighanem a KDNP, de mindegy is melyik párt, berkeiből. Hacsak nem meghekkelték, és provokációra használják fel az esetleg jobb sosra érdemes egyesületet.

Andrew_s

Varázsszámtan és tanévnyitás

Forrás: http://mynextbuck.com

A nyár a szabadságok ideje. Ami nagyjából természetes, mivel sokak szemében kényelmesebb opció a kánikulát könnyített öltözékben, mint egy dress-kóddal vert irodában tölteni. Az igazán kikapcsolódók a világ hírfolyamából is kikapcsolhatják magukat, de a napi gondjaikból aligha. Ilyen lehet a gyermekkel rendelkező háztartásoknak, és rokonaiknak például a tanévkezdés. Különösen, mivel ennek költségei valahogy nem akarnak nagyságrendekkel mérséklődni, akárhogy is erősödik a forint, vagy javul az országos büdzsé bejelentett helyzete. Mert kétségtelen, hogy létezik a bejelentés, hogy mintegy 80 milliárdos többlettel zárt júliusban az államháztartás.

Ennek a hírnek kicsit tompítja örömódaszerű csengését az, hogy a Napi Gazdaság portáljára kikerült a többlet-adat előtt pár órával ugyanitt még arról olvashattunk, hogy a büdzsében több száz milliárd forintos lyuk van. Felemlegetve Matolcsy légkalapácsát a betonba öntött jövő évi költségvetés kapcsán. Mely 2013-as költségvetés tervszámait nézve a bejelentéskor egyébként is úgy tűnt, kelleni fog a varázspálca a teljesítéshez. Ha lyukra vonatkozó adat is igaz, meg az is, hogy a non-profittá váló energiaszektorból is pénzt vonnak ki, akkor nagy valószínűséggel sikerül majd az említett szerény többletnek helyet találni e sportpályaépítésekkel vert kis országban. Mert sportpályaépítés, és különösen focipályák építése az kell. Elvégre monumentális városközpontot mégsem építhetünk a miniszterelnök szülőfalujába. Meg különben is. Orbán Viktor focista volt, tehát focipálya kell. Ezt igazán könnyű belátni, és nem is kell kötözködni. Ha meg haverok által a haveroknak épített sportlétesítménybe mégsem akar majd kellő intenzitással éljenezni, tapsolni az istenadta, közmunkából tengődő nép, akkor sincs baj. Még mindig felhasználhatók edzőterepnek az aktuális b-közép számára. Számukra ugyanis igazán felelőtlenség lenne egy esetleges kormányváltás után felkészületlenül kimenni az utcára. Még a végén nem sikerülne hatékonyan felgyújtani valamit, mint annak idején a TV-székházat.

De ne fessük az ördögöt a falra, és bízzunk a sportpályák árnyat adó hűvösében a nyári nagy meleg idején. Legalább jól megérdemelt szabadságát nyugodtan töltheti az állam vezetése. S velük nyugodtan zajlik a gazdaság. Mármint a szabadságuk ideje alatt nyugodtan zajlik. Szinte már hiányzik is Matolcsy György esedékes nyilatkozata, mely nélkül csak erősödik a forint. Igazán felelőtlenség ez a mikrofonmentes nyugalom a gazdaságért felelős miniszter részéről. Csak úgy hagyni az iskolakezdésre koncentrálni az arra illetékesek. Iskolákat, szülőket és üzlethálózatokat egyaránt Mert azért onnan indultunk, hogy az iskolakezdés költségei nem látszanak jelentősen csökkenni. A becslések szerint idén is több tízezer forintos tőke kell majd ahhoz, hogy a gyermek nekirugaszkodhasson a tanévnek. Ezt ugyanott olvashattuk, ahol a HVG arról is tudósít, hogy 665 tanár eltűnt a rendszerből. De mégis jó, hogy nem 666 tanár tűnt el, mert a számmágiában hívők máris a gonosz összeesküvését látnák bele. Így ezúton is felkérek minden, még rendszertag tanárt, hogy eszébe ne jusson kilépni a rendszerből, mert jön a gonosz. Hiába lesz minden kötelező hittan, és egyház által felügyelt erkölcstan a NAT-ban

Az oktatás abban a pillanatban megméretik majd, és huss, könnyűnek találtatik. Az oktatáspolitikának ehhez számmágia sem kellett, mert az egyébként is varázslatosan zavaros. Különösen, mivel beavatkozósabb pillanataiban az Emmi is besegít zilálni rajta egy kicsit. De ez is olyan része a világnak, amivel az iskolakezdéskor csak közvetve találkozik az, aki az iskolákkal találkozik. Aki meg nem, vagy kiesett a rostán, az szolgának még jó lesz. Talán. Mert az iskolaelhagyók közt nem csak azokat a diákokat találjuk, akik a változó iskolakötelezettség viszonyai közt kerülnek oktatáson kívülre. Azok a tanárok sem kerülnek kevésbé messze az oktatástól, akik elhagyják a pályát. Akik közül nem biztos, hogy mindenki alkalmatlan a tanításra, miközben a folyamatos viták dúlnak az iskolaigazgatásra politikailag kinevezettek, vagy ilyen gyanúba kerültek körül. Így aztán könnyen lehet, hogy nem csak a füzetek árában lesz drága a tanévkezdés, hanem újabb politikai mérkőzések is emészteni fogják az emberi erőforrásokat. Olyan kérdésekkel vonva el az erőt, figyelmet, energiát az oktatástól, ami legfeljebb csak az oligarcha-utánképzés számára érdekes. Mert különben sem a valóban nevelni és tanítani akaró pedagógusnak, sem a diáknak, sem a diákot majdan felnőttként „élvező” társadalomnak nem érdeke.

Simay Endre István

Sakk, NAT

Forrás: ingyeneshatterkepek.eu

A teljes hazai tanári kar gondolom felállva, vastapssal üdvözölte az oktatás új vezérelvét, a hazai oktatás sohanemvolt csúcspontját, amikor elfogadták az új Nemzeti Alaptantervet. Ha figyelembe vesszük, hogy a NAT-ok legfőbb tulajdonsága eddig az volt, hogy jöttek, majd jól elmentek, végső soron ezt is tudomásul lehet venni. Azzal a fenntartással, hogy ez éppen a legújabb kísérleti munkaprogram gyermekeink tanulmányi jövőjével. A NAT ugyanis már kialakulása során kapott annyi kritikát, és vált az ötletelés céltáblájává, hogy vastaps helyett végső soron egy vállrándítással is tudomásul lehetne venni az elfogadását.

Azzal a további fogalombővítéssel, hogy Hoffmann Rózsa játszóterén újrafogalmazták a játékszabályok egy részét. Megfogalmazva azt a szabálygyűjteményt, amitől szorgos, engedelmes emberpalánták fognak felnövekedni az iskolai melegágyak üvegházában. Kellően hazafias öntudattal, mely majd eltölti csordultig az ő kis szívüket. Miközben olyan, a hétköznapok kultúrájába mélyen beágyazott kötelező olvasmányokat olvasnak, melyek esetében csak a beágyazottság hiányzik, meg a hétköznapiság. Már ha eltekintünk attól, hogy hétköznapi presztízselvárások mentén lesz majd kötelező olvasni Wass Albert és Kertész Imre műveit. Mert mi más is hiányozhatna egy igazán öntudatos honfi szellemi stelázsijáról, mint ezen művek abszolutizálása. De igazán kár lenne annál a kérdésnél leragadni, hogy mely kötelező olvasmány az, amit kisebb lelkesedéssel olvasna az iskolai ifjúság. Az évtizedekkel korábbi paletta szerzőgárdájának java jó eséllyel szállna versenybe a jelzett két íróval. Az olvasás megszerettetésére is nagyjából hasonló eséllyel pályázhatnának valahol a negatív tartományok valamely pontján.

S nem azért, mert irodalmi alkotásként ilyenek, vagy olyanok. Ezen veszekedjenek az irodalmárok. Pedagógiailag alighanem bizton állítható, hogy ami nem a hétköznapokkal, vagy a hétköznapok beszélgetéseivel valamilyen formában kapcsolatot tartó irodalom, azt lehet kötelezővé tenni, de tapsvihart azért nem kell elvárni mellé. Ahhoz meg nem kell azt hiszem kristálygömb, hogy Harry Potter nagyobb érdeklődést arat majd a NAT-tól függetlenül is, mint a Sorstalanság minden Nobel-díjával együtt. Legfeljebb majd a pad alá kényszerül, mint az 1960-as években Rejtő Jenő. Már akkor, ha a gyermek családja különben pártolja az olvasást, és a csemete ezért aztán csak megtanulja, hogy az olvasás nem csak a szöveges matekházit, és a kötelező olvasmányokból írandó dolgozatokat kiszolgálását jelenti. Az pedig kit érdekel, hogy a NAT-ot kidolgozó, minden bizonnyal remek, oktatásügyi szakemberek nem igazán szoktak gyerekekkel beszélgetni? A politikát aligha. Oda nem pedagógia, hanem vezérszólamok kellenek. Arra pedig a presztízsből kötelező olvasmányok és a nemzeti öntudat hangoztatása teljességgel elegendő.

Ha pedig mégsem, akkor lehet előrángatni olyan közhelyeket, mint annak idején a kényszeredett mosolyt fakasztó „A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója” címet viselő piszkozatba beemelt görögök. Akik elég régen éltek ahhoz, hogy ne kérjék ki maguknak a pamfletekben való megidézésüket. Ahogy őseink is elég rég éltek ahhoz, hogy ne nagyon feszegessük életük apróbb-cseprőbb ügyeit. Mert akkor talán behatóbban kellene foglalkozni a hazai terület népességének történetével, ami kínos szembesülést okozhatna egyeseknek a történelmi ismereteik káoszával. De talán ez még valahogy bele is fér majd talán a baltával irányba faragott alaptantervbe. Az ördög úgyis a részletekben lakozik, és még aludni sem álmos.

De ha már ördög. Kapnak a diákok majd szép ropogós hittanórákat. Direkt lenyomva a torkukon, vagy szép alternatív papírba csomagolva. Már ha megmaradt a nagy igyekezetben az a koncepció, hogy a hittan alternatívájaként hirdetett erkölcstan felügyeletét ugyancsak az egyház fogja ellátni. A szülőknek való felelős igazmondás nagyobb dicsőségére. Azoknak a szülőknek, akik esetében esetleg lesznek egyenlők és még egyenlőbbek. Részben annak alapján, hogy a hitvilági agytekervény-szabványosítás melyik csomagolását választják gyermekeiknek. Részben pedig akár annak alapján is, hogy tartanak-e otthon egy házassági anyakönyvi kivonatot a gyermek mellé, vagy csak szimplán szeretik és nevelik a csemetéjüket. Mely szülőcsoportosítási kétségek kisördöge azért ébren maradt attól, hogy az előbbi címkézést meghirdető MCST mintha pillanatnyilag akár nem is lenne. Az ébresztőt pedig az fújja a nevezett apró patásnak, hogy ugyanazon párt adta államtitkár-asszony a NAT elővezetője, mely párt már korábban is egyes csak szerintük üdvözítő elvek fetisizálásáról híresült el. Mert sajnos a NAT nem teljesen ragadható ki abból a környezetből, amibe ágyazottan született, nevelkedett, majd megszavaztatott.

Egyfajta rejtett tantervként települve rá akár a pedagógusok szélesebb rétegeire. Miközben óhatatlanul üzen a diákságnak és a szülőknek. Megüzen egyfajta igazodási mintát is természetesen a sorok között. Még az olyan sorok között is, melyek esetleg tényleg csak a nagyobb tanulmányi teljesítmények irányába hatnak. Már akkor, ha valaki elhiszi, hogy majd a következő kanyarban nem fog menet közben megváltozni valami. A süllyesztőbe küldve egész addig tanulmányi teljesítményét. Mely hithez, tekintve azt, hogy az utóbbi időkben valahogy sehogy sem akart összejönni egy generációkon átívelni tudó oktatáspolitika, azért kell némi felelőtlen vakság is. Azért persze az, aki az éppen elfogadott és aligha tökéletesnek tekinthető NAT-ban reméli a megoldást az oktatáspolitika problémáira, az nyugodtan higyjék benne, és tapsoljon. Legfeljebb, ha nem sikerül elég lelkesre, akkor majd rámutatnak a hordóról. Miközben vigyáz majd rá az iskolai milícia. Csak neki, csak és kizárólag az ő érdekében.

Simay Endre István