Statisztikát a kismamáknak

Szürke selyemgomba (Amanita vaginata)
Forrás: Seen in Corby's woods

A humanoid laposelem-utánpótlásért felelős vice-államtitkár az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) részéről megtartotta a maga anyák-napi beszédét az egykori „Erzsébet Sósfürdő” helyén található kórházban. Ebben leszögezte, hogy immár egy évnél hosszabb ideje növekszik a születések száma. Természetesen, üléspontjának megfelelően, visszavezetve ezt arra, hogy a Fidesz ebben is jobban teljesít.

Most persze lehetne hosszabb-rövidebb visszaemlékezéseket tartani arról, hogy mennyiben a jelen kormány érdeme a családi adókedvezménynek nevezett szemfényvesztés, amikor a családi összevont adózást már évtizedekkel ezelőtt felvetette egy-két politikai párt. Ahogy arról is lehetne hosszabban írni, hogy mennyire otromba pofátlanság egy kórházban, jelesül a Szent Imrében, beszélni családbarátságról úgy, hogy közben az egészségügy romokban, és a családok megélhetési bázisa nőtön csökken. Nem okvetlenül Budapest XI. kerületében, bár talán ott is. S talán nem is a pécsi orvosképzés gyakorló korházában a legjobban lemérhető módon, de talán ott is. Azonban aligha a kiváló egészségügyi rendszer, és az agyonfizetettség inspirálta a minapi fekete-tiltakozási hullámot az egészségügyben. Felmondásokkal. De Fűrész Tünde nem azért helyettes államtitkár, hogy a családbarátságba beleértse azt is, hogy a család egyik tagja se távozzon idő előtt azért, mert a kormány a passzív, eszköz-kivéreztetéses eutanázia mellett döntött. Társadalmilag.

Ahogy társadalmi szinten már elég régóta zajlik egyfajta szociális abortuszprogram. Annak következtében, hogy a gazdasági exodus éppen a szülőképes korosztályt érinti legerősebben. Nem véletlenül. A gyenge megélhetési bázis, a közrabszolgaságra alapozott foglalkoztatáspolitika, a Rákosit idéző oktatáspolitika, a növekvő közbizonytalanság sokkal inkább az elvándorlási hajlandóságot fokozza, mintsem azt, hogy maradjon az, aki maradni nem kénytelen. Holott a családbarátságba az is beletartozna, hogy lehetőleg itt alapítson családot az, aki itt született. Különben az ő gyereke már nem itt fogja javítani az államtitkári statisztikákat. De megértem, hogy minderről szólni nem tiszte annak a helyettes államtitkárnak, aki elvileg család- és népesedéspolitikáért felelős. Holott a népesedéspolitikába ez utóbbiak is beletartoznának.

Már akkor, ha nem a statisztikai hivatal, és minisztériumi bársonyszékek irányából és magasából próbálnának rátekinteni a mai magyar valóságra. Akkor talán nem kellenének a neoratkoista ötletelések, hogy hozzanak valamit a statisztikák legalább egy részén. Mert különben tényleg jó, ha nő a születések száma. Nehogy még szembeszökőbb legyen az a népességfogyás, amelybe az elvándorlások és az ellátórendszer szakadékszerű rései okozta elhalálozások is belejátszanak. De ettől még természetesen Fűrész Tünde lobogtathatja a társadalmi összefüggésből kiragadott számokat. Ha nem ő lobogtatná, megtenné más. Azért a fizetésért, amit kap, szinte biztosan lehetne találni mást, aki megtenné. Anyák napján is. De máskor is. Az persze egy egészen más kérdés, hogy a kismamák a kórházban mivel lennének kisegítve. Aligha azzal, hogy megjelenjen egy helyettes államtitkár, és az elmúlt évi 3,2 százalékos születésszám-növekedésről tartson önváll-veregető székfoglalót. Megsimogatva a kismamák buksiját, hogy: jól csináljátok, a NER ezt várja tőletek.

Talán kisebb önhitség, illetve a kevesebb párt-, és kormánypropaganda, és a jobb kilátások számon kérhető felvázolása jobb lett volna. De az előbbi nyilván vezéri elvárás-halmaz, míg az utóbbira meg esély sincs. Sem a jobb kilátásokra, sem a számon kérhetőségre. Az persze egy megint más kérdés, hogy ebben az esetben nem lett volna-e jobb országosan egy-egy szál virágot átnyújtani a kismamáknak, mintsem egyfajta tenyészállapot-értékelést tartani. Helyettes állampolgári szinten. Mintegy jelezve, hogy: anyák, ennyit értek. Mondhatta volna ezzel az erővel azt is, hogy „a miniszterúrnak és az államtitkárok gyöngyeinek más halaszthatatlan elfoglaltságuk van, és mi nők megdumcsizzuk majd”. Leginkább talán azt, hogy minden itt maradó és életben maradó szüljön még egy gyereket. Mert „lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség”.

Éljen és virágozzék a statisztika!

Hiányoltam kicsit a hírből egy kicsit azt a mondatot, hogy „a kismamák a kórházban felállva vastapssal köszöntötték a nép kiküldött helyettes államtitkárát”. De valószínűleg erre sem kell sokat várni, ha az eddigiek szellemében, töretlenül haladunk. Vissza a Sztálin-úton. Habár ott nem rémlik kórház. Csak verő-intézet.

Andrew_s

Balog Zoltán magyarjai

Balog Zoltán a tapolcai választás előjátékaként meghatározta a magyarok két új csoportját. A nemzet megosztása önmagában is gusztustalan. Egy egyházi személytől, aki bonuszként még miniszter is, kifejezetten ocsmány. De a református egyháznak úgy tűnik így is jó az emberi laposelem-ügyi ministráns.

A legújabb nemzetmegosztás „szívmagyarokról” és „zsebmagyarokról” szól. Amiben különben lehet némi igazság. Az ország lakossága lassan tényleg arra a két csoportra lesz bontható, hogy van egy szűk réteg, amely olyan tagokból áll, akik tömhetik a zsebüket, míg a többiek szívnak, mint a torkos borz. Habár az az érzésem, hogy a presely-páter nem egészen erre gondolt. Az ő olvasatában alighanem az a szívmagyar, aki a vezérnek az éhenhalás szélén is hallelujázni képes és hajlandó. A tényektől és a családi nélkülözésektől függetlenül. A zsebmagyar pedig gondolom ebből kifolyólag mindenki más. Leginkább az, aki nem szeretné a gyermekeit olyan szokások rabjaiként látni, amely szokáskörben az éhezés is bele tartozik. Valójában tehát a többséget felöleli.

Ugyanakkor a kormányzat részéről persze tudjuk, hogy társadalom, akár végletes, megosztásának szándéka nem új. Még emlékezhetünk arra, amikor megindult a gyermekek megosztása azon az alapon, hogy a szülők kötöttek-e a Fidesz klerikális platformja által is elfogadható házasságot, vagy sem. S tette a gyermekmegosztásra a szándéknyilatkozatot a kormányzat államtitkári szinten. Jó keresztény módjára hirdetve meg az árnyékkereszténységet. Mert erre futja. Mert erre bezzeg futja. Meg az államtitkárokra és az egyéb kormányzati talpnyalókra. Ahogy valószínűleg nem a tapolcai hívek fizették a helyi kormánypárti voksgyűjtő kampány-események számláit sem. Ahogy mindenki pénzén tettek nagylelkű ígérvényeket a kormánypárti jelöltnek. Azon ígérvények fedezetére, amelyekre a Fenyvesi Zoltán, a Fidesz jelöltje a TV-vitában nagy büszkén hivatkozott. Kitérve a zsarolásra utaló célzás elől, de tulajdonképpen nem is cáfolva, hogy az ígéretek betartásának az esélyét a megválasztása garantálja. Talán mert Fenyvesi Zoltán is rájött már, hogy a lé határozza meg a tudatot. S így, a választás előtti éjjelen ne menjünk bele abba, hogy a vitát hallgatva melyiküktől vennék bármit is. Nem hogy használt kocsit, akár hanem WC-ülőkét is. Unalmas, érdektelen süketek párbeszéde alapján ilyesmit nehéz lenne eldönteni. De nem is nekem kell. Ott vannak a helyiek.

Akik eldönthetik, hogy református lelkészből züllött miniszter által felállított ketrecek melyikébe tartoznak. Aztán választhatnak a jobbikos szóhasználatból ismert egyéb alketrecek között. Mert a kormányzat, illetve a jobboldal retorikájában lassan már annyiféle a magyar, ahányan hajlandók még itt maradni ebben a megtépázott országban. Mert a kormányzati sikerek hatására lassan két hatalmas halmazzá bomlik a nemzet. Ismét lesznek tömegek, akik emigrációba kényszerülnek. Szemben az itthon maradottak halmazával. A nagy magyarság-megosztás hatására a gazdasági exodus kiegészülhet egy komoly, politikai okkal magyarázható, kivándorlással. A kormányzat által hallgatólagosan megtűrt rasszizmus zászlóbontásával. Abban a pillanatban ugyanis, amikor a napi politika elkezd állampolgárokat, és még állampolgárabbakat megkülönböztetni, akkor a másodrendűnek kikiáltottal tömegei érzik joggal, hogy távozniuk célszerűbb, mint maradniuk.

Amikor tehát egy lelkész, aki nem mellesleg miniszter is, elkezd ilyen-olyan kategóriákban gondolkodni, és ez kijut a száján, akkor ott kár tovább színlelni, magyarázni. Balog Zoltán a maga nép-megosztási mondandójával az éledő fasizmusnak nyújtott gesztust. Ilyenkor persze jöhetne a már szinte szokásos mantra arról, hogy a világ hány országában kényszerülne lemondásra emiatt, meg hasonlók. Egyrészt hazánkban emiatt nem fog lemondani egy politikus sem. Másrészt épelméjű körülmények között egy szekularizált ország oktatásáért nem lehetne felelős miniszter egy vallási ideológia képviselője. Az ország választói többségének azonban ez kellett. Hát megkapták. S kár édelegni a választási törvény ilyen olyan fabrikálásáról addig, amíg nincs egy olyan programelvű ellenzék, amely képes százezreket megmozdítani. Addig csak tessék tudomásul venni, hogy balogzoltánokat dobott a gép. Meg rosszabbakat.

Andrew_s

Bunkókkal a külügyi hírhitel-piacon

Forrás: Kanadai Magyar Hírlap

A magyar külpolitika egyik legújabb sikertörténete, hogy egy Kanadában szervezett egyetemi rendezvény meghekkelésére tettek kísérletet. Ezúttal a Magyarország ottawai Nagykövetségén szolgáló Oláh Lajos kapta azt a számára talán hálás feladatot, hogy bepróbálkozzon a közröhej-okozással. S a próbát, a beszámoló szerint, sikerrel teljesítette.

Az eseményről olvasható beszámoló szerint utolsó kérdezőként egy nyilatkozat felolvasását gondolta végrehajtani. Egy akadémiai rendezvényen, ahol a politikusok csak vendégnek voltak a meghívottak között. Valamint megpróbálva kioktatni az egyetem egyik professzorát a saját egyetemének működési szabályzatáról. Alighanem sikerrel elérve azt, hogy újabb strigula kerüljön ahhoz a tudattársításhoz, ami a magyar külügyi munkatársak ténykedéséhez a „bunkó” feliratú címkét rendeli. Ezen különben az sem segít, ha Oláh Lajost sebtében hazarendelik, és kinevezik tűzőrnek az Antarktiszra. Mely hazarendelésről és kinevezésről különben nincsenek információk. Talán nem is annyira véletlenül. A kormányzat számára ugyanis lehet olyan forgatókönyv, amelyben pozitív előjellel szerepelnek ezek a fellépések. Nem csak Kanadában, hanem az Európai Unió rendezvényein, vagy akárhol a nagyvilágban.

Tegyük fel ugyanis egy pillanatra, hogy a nemzetközi rendezvényeken Magyarország nem minden szempontból a sikertörténetek listáját gyarapítja. Az is nyilvánvaló, hogy ennek megítélése erős szubjektív véleményeket hordozhat. Jól látszik ez a gazdasági exodus kapcsán. Az ország számára ennek folyamatában egyre nehezebben pótolható, a társadalom szempontjából egy nemzedékeket érintő szociális abortusz figyelhető meg. Már akkor, ha valaki a nem itthon születő nemzedékekre gondol. Ha valaki arra gondol, hogy a kiköltözők nem feltétlenül a legostobábbak közül kerülnek ki. De rögtön más a helyzet, ha a hatalom oldaláról nézzük a helyzetet, kommunikációt. Elég, például, a szinte hurráoptimista kommenteket hallgatmi, olvasni arról, hogy milyen remek: a kivándorlók milliárdokat utalnak haza, és majd csak haza eszi őket a Túró-rudi utáni csillapíthatatlan vágy. Akkor pedig hozzák a tejet, mézet és Kánaánt. Addig sem utolsó szempont, hogy az elégedetlenek távozása csökkenti a belső feszültséget. Kis szépséghibája az ügynek, hogy esetleg nem tartják a pofájukat, és mesélnek arról, hogy miért is távoztak.

Ahogy a különböző rendezvényeken az ellenzéki politikusok is megszólalnak. Az említett kanadai kerek-asztalnál ugyan nem, mert ők sem kaptak külön meghívást, de másutt olykor igen. Ezt különben a Fidesz kommunikációjából tudhatjuk. Mert egy-egy megnyilatkozás után megy a hazaárulózás ezerrel. Követve különben az unalomig ismert receptet. A hülyeség nem bűn, de beszélni róla az. Mint amikor a postás tehet az általa kézbesített korrupciós végzés okán a korrupcióról. De ismerünk olyan korszakot is, amikor az ellenkező előjellel próbálkoztak a szellemi gőzhengerrel. Amikor is, akár tudományos tények is bekerültek a tagadott kategóriába. Mint amikor a gének léte is az imperialista árulás felforgató eszméjének a szimbóluma volt. Aztán a gének nagyjából mégis győzelemre állnak Trofim Gyenyiszovics Liszenko tanításaihoz képest. De kanyarodjunk vissza biológia irányából, és maradjunk a hatalom ambicionálta önégetés gondolatkísérleténél. Annál a bizonyos forgatókönyvnél.

Az átlag hírolvasó ott a nagyvilágban ugyanis nem okvetlenül tesz különbséget a politikusok alsónadrágjának színe szerint a felszólalók között. Számára, akár egyetemi szinten is, az egyik politikus pont olyan, mint a másik. Annál inkább, minél kevésbé van a gatyamadzag-figyelésre szocializálva. Mert elképzelhető a demokrácia olyan foka, amikor megpróbálnak arra figyelni, amiről szó van, és nem csak az eközben lengetett zászlókra. Ez szokatlan és veszélyes terep annak, aki nem ehhez van szokva. Mert esetleg a szemére vetik, hogy pár éve nem ugyanezt mondta, mert szóba hoznak mérhető statisztikai adatokat, mert még egy galád ellenzékit is meghallgatnak. Holott tudhatnák: Orbániában az alanyi jogon hülye. Ha nem hülye, akkor genetikusan hazudik. Ha tényeket sorol, akkor azok nincsenek is. Mert nem beszélünk róla. A szokatlanság okozta sokkon lehet úrrá lenni akkor, ha olyan külpolitikai kamikáze-akciók sorozatát hajtják végre, ami nyilvánvalóan kontra-produktív, ostoba és hiteltelen.

A magyar politikusok kormányzati önégetése ugyanis óhatatlanul füstöt fúj minden magyar politikus felszólalása köré. Ha nem túl jelentős politikai szereplők kellő számban képesek füstöt fújni, akkor előbb-utóbb pusztán a tényre elkezdhetnek legyinteni, hogy egy magyar politikus felszólal. Az ellenzéki, vagy pusztán tényszerű kritika megítélését illetően ez a hiteltelenedési láncreakció lehet kormányzati érdek. Az Oláh Lajosok pedig legfeljebb majd kapnak valami nyugis aktatologatói beosztást a külügy környékén.

Andrew_s

Avassuk szentté a Fideszt

A Fidesz környékén ismét valami nagyon kemény anyagot osztogathattak szét. A dinnyékért egykoron felelős Budai Gyula ráadásul nagyon bele is markolhatott a zacsiba. Ami nem is lenne baj, ha csipás szemmel és nyáladzva vizionálna egy pince mélyén. Azonban egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásáról dönteni nem ez a kategória.

Arról a vizsgálóbizottságról lett volna szó ugyanis, amelyik az amerikai kitiltási botrány kapcsán vizsgálódott volna. Mely botrányba végső soron az immár csak egykori ügyvivő, André Goodfriend a postás szerepét vállalva keveredett bele. S kár lenne feledni például Vida Ildikó elévülhetetlen alakítását a kikürtölő pletykafészek szerepében. Amit aztán a „tolmács, hol vagy” mottóval írt magánszámmal tett még emlékezetesebbé az internet egyszerű halandói számára. Illetve, nem csak nekik. Ahogy azt is érdemes talán emlékezetünkbe idézni, hogy a kitiltási botrány nem egészen arról szólt, hogy „cica, ide ne gyere”. Tekintettel arra, hogy az alapja az a fajta kormányközeli korrupciós gyanú volt, ami messze túlmutat azon, hogy az amerikai követség ügyvivője a világ mely tájára, és mikor távozik. A parlamenti vizsgálóbizottságnak tehát bőven lett volna mit vizsgálódni. Például a korrupció-gyanúk politikai vetületeit illetően.

Érthető persze, hogy a hatalom közelében egy ilyen vizsgálódás nagyon kellemetlen hatással bírhat. Az, hogy Budai Gyula a bizottság megfúrására vonatkozó megbízással érkezett a szavazásra, az is érthető tehát. Habár, tulajdonképpen nem. Tejintettel a vizsgálóbizottságok hagyományörző hatékonytalanságára, akár meg is szavazhatták volna fideszék a létrehozását. Hülyeséget beszélni ehhez teljesen felesleges lett volna. Márpedig azt állítani, hogy azért nincs mit vizsgálódni, mert Goodfirend távozott, az elég muzsájdzseki-érett kijelentésnek tűnhet. Éppen azért, amit korábban írtam. A követségi ügyvivő csak a postás szerepét töltötte be. Ráadásul elég kézenfekvő konfliktus-feloldási javaslattal is élt még ittlétekor. Azzal, hogy tesztelje a rendszert az, akit érint. Adjon be beutazási kérelmet és tegye közzé az eredményét. Akár az elutasítást és annak indoklását is. Budai Gyula például sokkal hatásosabb bizottságelutasító kampáynlózungként alkalmazhatta volna az André Goodfriend által javasolt teszt eredményének felmutatását.

Bemutatva például Vida Ildikó vízumát. Vagy elutasítás esetén azt az indoklást, aminek semmi köze nincs a korrupcióhoz, Az utóbbit különben a NAV elnökasszonya is megtehette volna. Sokkal hatásosabb lett volna a „pereljük-be-Goodfriendet” című cicaharcnál. De nem rémlik, hogy ez az okiratbemutatás megtörtént volna. Így még a kitiltások ténye is lebegtetésre van ítélve. Akár vizsgálandó tényként is előfordulva a szürke homályban. De nem fogják a jelek szerint vizsgálni, mert a postás elutazott. S akkor, ha nincs itt a postás, akkor ugyebár már az sincs, amiről a hírt hozta. A strucc sehol nincs a Fideszhez képest. Még akkor sem, ha ismert a kommunikációs recept. Ha nem beszélnek szegénységről, akkor az nincs. Ha gazdasági menekültekben vélik megtalálni az aktuális gőzleeresztés eszközét, akkor nincs gazdasági exodus Magyarországról. Ha kijelentik, hogy 47 ezerből meg lehet élni, akkor biztos úgy is lesz. Annak a néhány állam-közeli mitugrásznak, akinek nem ennyiből kell tudni megélnie. De ismert ez a csodagyógykezelés a rokkantak esetében is. Jézus és az összes szentek sincsenek a fasorban sem a kormányzati rehabilitációs ügynökökhöz képest. Mert azért orvosoknak nem mindent és nem minden esetben tekinteném az illetőket.

Ha pedig már a csodagyógyászatnál tartunk. Ha nem jön be, akkor a páciens elmehet a saját szociális temetésére. De csak akkor, ha a postás célba ér a temetési értesítéssel. Mert, Budai Gyula és hittársai logikáját követve, ellenkező esetben örökké élni fog. Elvégre, ha a postás távoztával nincs mit vizsgálni a korrupcióbotrányos kitiltásokon, akkor partecédula ki nem kézbesítése nyilvánvalóan a halál tényét is ignorálni képes. Nem is tudom. Talán el kellene indítani a szentté avatási eljárást a Fidesz-képviselők számára.

Andrew_s

Orbánia pávai kettőse

A pávatánc nem egészen tudom, hogy milyen ritmusra táncolódik, és egyszerre hányan kellenek hozzá. Bár, mint azt a miniszterelnöktől tudjuk, ő ebben profi. Így igazán hagyatkozhatunk rá. Márpedig szerinte, és kedvenc Századvég-főnöke szerint láthatóan egy emberes tánc, de a tudathasadás elengedhetetlen kellék a profi műveléshez.

G. Fodor Gábor esetében ez viszonylag egyszerűen tetten érhető, hiszen saját blog-bejegyzésében hívja fel táncra az olvasókat. Itt először a „baloldali sajtómunkások” kedvéért összeszedi mindazokat a sajtó-értékeléseket külföldről, amelyek Orbán pillanatnyi szerencséjét méltatják. A devizahitelek forintosításának ugyanis nagyjából szerencse-faktornyi köze lehet a svájci nemzeti banknak abbéli döntéséhez, amivel a lovak közé dobták a gyeplőt. Egy esetet leszámítva. Azt, hogy Orbán Viktornak a múltkori családlátogatás alkalmával valaki megsúgta Svájcban, hogy nagyjából milyen gazdasági döntések várhatóak. De, bizonyítékok híján, ezt hagyjuk ki a számításból. Maradjunk a szerencsénél. Kevésbé látszik sikamlósnak, s G. Fodor bejegyzése szempontjából nincs is jelentősége. Pávatáncilag nincs. Azt ugyanis senki nem vitatja, hogy az ott említett Financial Times, Economist és a többiek valóban közölték azokat a gondolatokat, amelyek idézésre kerültek. Az azonban egy érdekes állapot lehet, közel a manifeszt skizofréniához, hogy a most idézett források jó részét simán lesöpörték az asztalról, amikor a magyar kormányzat orbitális baromságairól írtak. Ahogy az is kevés visszhangot kapott a magyar sajtóban, hogy annak idején a The New York Times is megemlékezett a Kósa-Szijjártó páros forintingatási akciójáról.

G. Fodor költői felszólítására, miszerint „Van kérdés?”, valójában ez irányban lehetne tudakozódni. A saját blogján az említett úriember például kifejtős esszét írhatna arról, hogy milyen érzés lehet egyedül kettőst táncolni? Ugyanott kitérve arra, hogy mennyit kell keresni, és abból mennyit kell félretenni ehhez a tánchoz? No meg ahhoz, hogy eközben valaki teljesen hülyét, hiteltelen szakmai nullát csináljon magából. Mert azt nem vitatom, hogy minden diktátornak szüksége van talpnyalókra, de diktátori talpnyalónak lenni nem nyugdíjas állás. A történelem tanúsága szerint nem. Mert a gerinctelen lojalitás értékes, de egy idő után kellemetlen is lehet. Még akkor is, ha a jelen napok pillanatiban maga Orbán Viktor erősítette meg: a pávatánca valóban egyszemélyi kettős tánc. S nem azzal, hogy szerinte most olyan szerénynek kellene lennie, mint az ibolya. Ez ugyanis egyértelmű szóvirág. Még akkor is, ha feltételezem: ismeri az ibolyát. Mint olyan kis, liláskék virág izét, amit jól nevelt férfiak olykor csokrétában adnak a hölgyeknek. Szóval: elhiszem, hogy Orbán Viktor látott már ibolyát. Legalább fényképen. De a „szerénység” az ő esetében csak leírt karakterek halmaza, amit a nyilatkozat kedvéért kimondani is megtanult.

Az azonban már egy sokkal érdekesebb tünetegyüttes egyik részhalmaza lehet, amikor olyanokat fejteget az Európai Unión belüli migrációval kapcsolatban, hogy: „egy, közös akarattal létrehozott gazdasági téren belül mozgunk”. Tehát szó nincs szerinte arról, hogy az EU-n belül „A” országból „B” országba menetelők kivándorlók lennének. Így aztán meg is nyugodhatunk abban, hogy bár nagy baromságot mondott a bevándorlókkal kapcsolatban, a későn mozduló ellenzék a kormányfő fenséges árnyékára vetődött. Ha azonban komolyan venné bárki azt, ami Orbán Viktor magyarázkodásából, a korábbi kijelentések élének tompításából következne, akkor nyilvánvalóan nem csak a Londonba és máshova irányuló magyar gazdasági exodus, de az ide érkezők sem számítanak bevándorlóknak. Az EU-n kívüli országokból érkezők esetében pedig majd a nagybecsű vezár kegye fogja eldönteni, hogy ki a gazdasági menekült, és ki az, aki az életéért futott. Elvégre, mivel a megélhetéséért munkát fog keresni, az utóbbiakra is pillanatok alatt rásüthető, hogy tulajdonképpen gazdasági menekült.

A másik oldalon pedig ott sorakoznak a miniszterelnök azon megnyilvánulásai, amelyekkel a szélsőjobb előtt rángatja az EU-szkeptikus madzagot. Az ugyanis nem rémlik, hogy Orbán Viktor elítélte volna az EU-s zászlók kitiltását a Parlamentből. Ahogy Kövér másik megnyilatkozása, a világháborús víziók miatt sem szóltak szalagcímek a kormányfői tiltakozásról. Nemkülönben Szaniszló Ferencnek a szintén világháborút, és az egész EU-tól való elszakadást idéző kijelentései miatt. Amivel kapcsolatban az sem kifogás, hogy az egy TV-műsorban hangzott el. Azt követően, hogy Orbán Viktor szerkesztőségi eligazítást tartott, semmiképpen sem kifogás.

Nagyon úgy néz ki tehát, hogy a miniszterelnöknél is valami sajátos tudathasadás van. Amikor kritikát kap az EU-ból, akkor akár ultranacionalista, háborúhoz közeli retorikát is megenged magának, míg abban a pillanatban, amikor szájon csapják, akkor mindent másként kell nála érteni. Bátran megmagyarázva, hogy amit maga mondott, az sem úgy van: „Tecciktudni tanitónénik, bácsik, én nem úgy gondoltam, hogy mindenkinek ló..t hátulról, mert én csak lótenyésztés jelentőségére és az ahhoz szükségesekre akartam emlékeztetni”. Bátran kiállósan. Ahogy bátran bevállalja a kormányzati döntések következményét. Öt év kormányzás után is az elődjére mutogatva. Pávatáncosan. Egyedül is kettőst járva.

Andrew_s

Orbán Hungaro-Skanzenje

Forrás: Savvytokyo.com

A bevándorlókkal, illetve a gazdaságinak kinevezett menekültekkel kapcsolatos miniszterelnöki megnyilatkozás meglehetősen felkavarta a kedélyeket. A nyilvánvaló képmutatás és szinte szemet kiverő ostobaság láttán még olyan véleményekkel is lehetett találkozni, hogy az egész csupán egy újabb elterelő hadművelet. Amiben akkor is lehet némi igazság, ha nem okvetlenül ez lehet az egyetlen magyarázata a bevándorláspolitika megszigorítását emlegető szövegnek.

Amely kérdéskörben immár a kormányszóvivő is megerősítette: komolyan gondolják. Korábban Rogán Antal is felzárkózott a frakció nevében a Vezér mellé. Tehát tulajdonképpen egységfront kialakulása figyelhető meg. Ismét. S alighanem pont ez volt az egyik célja Orbán Viktornak. Azt követően, hogy a pozíciója gyengülni látszott, szüksége volt a hűségeskükre maga körül. Márpedig ehhez olyan tematizált megnyilatkozásra volt szüksége, amelynek kapcsán világosan megjelennek a határvonalak. Kik azok, akik akár elvtelenül, és a józan ésszel szembe menve is kiállnak a hatalom birtokosa mellett. Akár számításból, akár fantáziahiányból. Vagy azért, mert nincs más választásuk. Ahogy Rogán Antalnak sem igazán van más választása. Olyan helyzetbe került, hogy a korrupciós gyanúk záporában egyedül a hatalom nyújthat számára biztos ernyőt. Ugyanakkor kellően hatalomvágyó ahhoz, hogy zárkózzon a hatalomhoz, és elég esze van ahhoz, hogy tudja: önállóan túl fantáziaszegény egy önálló hatalmi bázis kialakításához. Ő az igazi ideális jelölt. Sakkban tartható, de motiváltan is szolga. Ahogy annak idején segített Pokorni félreállításában, és haszonélvezője lett végül a frakció-harcoknak is. Könnyű szívvel tette le tehát a hűségesküt a további előnyök és védelem reményében.

S valószínűleg még fogják néhányan követni. Orbán valószínű reményei szerint elegen ahhoz, hogy a saját pozícióját bevédjék az immár a mellette való feltétlen kiállásban levizsgáztatott vazallusok. Az, hogy a vizsgafeladat a bevándorlók torkának feszített kés megrántása, az ebben az olvasatban szinte részletkérdésnek látszik. Amiért nem az, hogy egyben kiváló lehetőséget ad kínálhat a bűnbakkeresésben mindig serény szélsőségek felé kacsingatók szemtengelyének Fidesz-re irányítására. Márpedig a csökkenő népszerűség okán erre majdnem olyan szüksége lehet a kormányfőnek, mint a hűséges szolgákra. De még az is lehet, hogy nagyobb. A külső népszerűség nyomása ugyanis az ingadozókat is sikeresen cementálhatja hozzá a kormánypárthoz. Ezt követően már elég, ha egyszer kompromittálódnak a Fidesz valamely, különben vállalhatatlan kezdeményezésének felvállalásával, és többet alig van visszaút. Legfeljebb lefele a lejtőn. A szélsőségek irányába.

Ugyanakkor a bevándorlási politika sarkítása egy további, nem igazán tárgyalt előnnyel is járhat. Amikor ugyanis Magyarország komoly szigorításokat vezet be, akkor joggal vélhetünk válaszlépéseket is az ügyben. Az EU provokálásának egyik mellékhatása lehet például a magyar kivándorlókkal szembeni csökkenő tolerancia a fogadóképes országokban. Márpedig a jelenlegi gazdasági exodus megfékezése elemi érdeke lehet Orbán Viktornak. Miközben az ország gazdasági kilátásai, a közmunkásokkal ráncfelvarrott munkanélküliségi adatok az itthon maradási szándék önkéntes növelését kevéssé alapozzák meg. A külső szigorítás kiprovokálása tehát jelentős segítséget nyújthat. Ráadásul olyan indirekt segítséget, amihez nem szükséges szögesdrótkerítés kihúzása, és ezzel a személyes döntés felelősségének felvállalása. Ezen közben lehet majd ismét az EU-ra mutogatni, hogy azok a szemetek nem engedik be a magyarokat.

Ez az utóbbi lépés tulajdonképpen a legvidámabb barakk mintájára a legláthatatlanabb vasfüggöny felhúzását jelenthetné, ha sikerül. Amit csak tovább segíthetné annak kiprovokálása, hogy a határok látszólag szabad átjárhatóságát is megszüntessék. Természetesen „odakintről”. Elérve ezzel az ország teljes bezáródását itt, Európa közepén. Aztán lehetne pattogtatni a karikás ostort, és fanyalogni a több száz éves múlt felett. Miközben a világ elcammog az ország mellett, és Magyarország egyfajta skanzenné válik. Egy egész országnyi skanzenné, ahova majd betérnek a világ más tájáról a borzongani vágyók. Majd miután megették a gulash-t, megnézték az elposványosodott Balatont, az éhséglázadások és leverésük nyomait, valamint a közmunkára hajtottak sorait, továbbállnak. Azzal a megnyugtató tudattal, ahogy a védett buszból a célnál kiszállnak a szafari-turisták. Megnyugodva, hogy mindez nem az ő mindennapjaik része.

Ugyanakkor Orbán Viktort elkapta az őszinte elszólások újabb hulláma. Azt állította ugyanis, hogy ő csak kimondja azt, amit Európa szégyell. Ami abban az értelemben biztos igaz, hogy sok európai politikus szégyellné, ha olyanokat mondana, úgy viselkedne, mint a magyar miniszterelnök. Amely mondandó, tekintve az ország leszakítását a fejlődés fonaláról, az elszigetelődés kiprovokálását, a diktatúrához való visszakanyarodást, és a lakosság jelentős részének ellehetetlenítését, sok szempontból inkább a haza elárulására hajaz.

Andrew_s

A fénylőn vándorló tojás-brikett

Orbán Viktor abbéli kijelentésétől hangos most sok fórum, miszerint megnyilatkozott az európai bevándorlás-politikáról. Miszerint az nagyon rossz. Hogy miért rossz? Világos! Azért mert Orbán Viktor, a saját személyes nagy „Ő”-je mondta. Neki. Külön. Úgy hívják a nagy Ő-t, hogy Orbán Viktor.

Ha nem mindenkit lenézne az egész Kárpát-medencében, akkor talán még sajnálni is lehetne. Mert azért roppant nagyon kínos pofára pottyanás lehet az, amikor az éppen kiutasítására acsarkodó miniszterelnöknek a kiutasítandó amerikai diplomata tömi az orcájába a saját országának saját származó intelmet. Mármint a magyarok királyától származó azon intelmet, hogy a változatosság, a bevándorlók jelenléte márpedig jó. Felidézte Orbán Viktornak André Goodfriend. Egy Twitter-üzenetben. Annak a magyar miniszterelnöknek, aki milliós költségen utazott Párizsba és még saját kisbuszt is vitetett magának. Még jó, hogy nem hordszéken vitette magát. De talán csak azért nem, mert úgy sokáig tartott volna az út. Lehet persze, hogy az lett volna a legjobb, ha soha nem ér oda. Mindenkinek. A lejáratott országnak, a jelenlétét vitató tüntetőknek és végső soron még Orbán Viktornak is.

Mert azt követően, hogy a gazdasági menekültség szörnyenborzasztóságát kifejtette, szinte azonnal jelezték: minősített baromságot sikerült kifejteni. Egy olyan ország miniszterelnöke részéről, mely országban leginkább a gazdasági exodus dübörög, mindenképpen. Aminek következménye az ország szociális abortusza. Egy füst alatt természetesen megsértette azokat a magyarokat is, akit a gazdaság-, és oktatáspolitikája kényszerített kivándorolni Magyarországról. De azért, hogy ne végezzen félmunkát, beletaposott azokba is, akik a környező országokból az innen kivándoroltak munkaerejének pótlására ideköltöztek. Nemre és származásra való tekintet nélkül. Ami igazán komoly szónoki teljesítmény, ha azt vesszük, hogy egyetlen kijelentéssel sikerült sárba taposni hatszázezer, de talán egymillió embert, és az államalapító királyt is. Ilyen teljesítményt alighanem meg kellene ünnepelni. Valamelyik elmegyógyintézetben. De az egész országnak. Mert kevés olyan másik ország van, azt hiszem, ahol egy vezető politikus ilyen kijelentést merne megengedni magának. Épeszű ellenzék ilyenkor nem a kijelentést akarná a sötétség mértékegységén értékelni és visszavonatni, hanem a kijelentő mandátumát. De az vesse az első követ a PM-re, aki következetes és hatékony ellenzéket lát a társaságban.

Orbánra visszatérve, persze az is igaz, hogy kultúrember nem végzi a nagydolgát az étkezőasztal közepére. Ha pedig olyan baromira részeg, hogy megteszi, akkor a lakája csendben eltakarítja, és szemérmesen hallgat. Ellentétben Rogán Antallal, aki részben maga is elhelyezte a magáét ugyanoda, majd elővette hozzá a családi ezüstöt is. Miközben az egész történetről a 12 dühös ember egyik jelenete jut az ember eszébe. Ott, ha valaki emlékszik rá, szintén van egy végtelenül stupid, előítéletes hülye, aki még kirakatba is üvölti az ostobaságát. Annak mondja azt az egyetlen ember, aki végighallgatja: „Én figyeltem, de most üljön le, és többet ki ne nyissa a száját!” A kormányfőnek sem kellene. Egy olyan ország kormányfőjének aztán végképpen nem, amely országban egymást érték a történelem viharai. A maguk áldozataival, bevándorlóival, újabb áldozataival, újabb bevándorlóval. Több mint ezer éven át. Amely évszázadok előtt sem kihalt vidék volt. S amely évszázadok egyik borúsabb pillanatában könnyedén lehet, hogy Orbán Viktor valamelyik őse is gazdasági bevándorló volt. Ami nem az ősökre dehonesztáló, hanem a jelenben előforduló beképzelt ostoba, felelősségpánikos utódjukra. Aki megtagadta alkalmasint a saját őseit is. Mert ő már olyan magasra mászott az uborkafán, hogy Isten is csak a bokájáig érhet.

Azon a szinten, ahol bárkit, bármikor meggyalázhat, lealázhat. Bárki ősét, és a sajátjait is. Egy országban, ahol csak egészen abnormális hatökrök hiszik, hogy az ezer évre jutó 549.755.813.888 biológiai őse mind pedigrés tagja volt a hét törzs egyikének. Bár amennyi esze van némelyik novákelőd-osztályú állampolgárnak (fényeskedjék nekik a tojásbrikett), még képes lenne nekiállni felsorolni. Amire természetesen csak bíztatni lehetne valamennyit. Az alatt a pár év alatt, amíg ezzel foglalkoznak, legalább nem érnek rá azokkal foglalkozni, akik ezerszer többet tettek az országért, mint ők. Amennyiben Orbán Viktor állna neki hasonló felsorolásnak, akkor több legyet üthetnénk egy csapásra. Neki lenne némi elfoglaltsága egy békés kis szobában. Két zuhany között. Az országnak pedig némi nyugalma ez alatt.

Andrew_s

Imígyen szólott Czomba és Kurucz -

Az álmodó páros
Forrás: Fidesz

A dübörgő foglalkoztatásról

Nagyon felemelő lehet egy olyan országban államtitkárnak lenni, ahol csak úgy dübörög a munkaerőpiac, mint az üstdob abban a bizonyos szimfóniában. Annál már csak az elehet felemelőbb, ha a kormányzat nem nézi ki egy államtitkárból, hogy erről felnőtt kísérő nélkül is be tud számolni. Márpedig Czomba Sándorból a jelek szerint nem nézik ki. Így megkapta kísérőnek Kurucz Évát.

Azon a sajtótájékoztatón, ahol az egyre növekvő foglalkoztatási adatokról szóló statisztikát ismertették. A statisztériát, pontosabban az adatokat biztosította a Központi Statisztérikai Hivatal (KSH). Mindenki vésse tehát az eszébe, hogy Magyarországon kérem nő a foglalkoztatottság. Ezt mindjárt ketten is megerősítették az említett eseményen. Két politikai közszereplő, akiknek a párosa kapásból igazolja, hogy két ember is kellhet ahhoz, amihez talán egy is sok. Csak jól kell megszervezni. Egymás megfigyelését. S máris sokkal olajozottabban megy az államapparátus kommunikációja. Rögtön beleférnek az olyan mondatok is, amelyek szerint a kormányzati foglalkoztatáspolitika a szegénység elleni küzdelemnek is a része. Ahhoz képest, hogy nem is olyan régen hazánk szegénységi rekordkísérletéről, és a gyermekszegénység kiugróan magas térségi voltáról szóltak a hírek, ez igazán derék. Az építésztől. Amiért nem omlanak a falak ilyenkor a politikusi páros-előadás szereplőire. De talán csak a sajtótájékoztató hallgatóságát kímélte meg az épület.

A komoly tetőtürelem oka persze az olyan kijelentés is lehet, miszerint: „a szegénységet örökölte a kormány”. Ami akár igaz is lehet. Az Orbán kormány örökölte a szegénységet. Orbán Viktor miniszterelnökségének korszakából. Kurucz Évának ugyanis elfelejthették megmondani, hogy az előző kormányt is Orbán Viktor vezette. S például az emberi akkumulátorüzem vezetője is ugyanaz a Balog Zoltán volt, mint mostanság. Mert azért gyanítom, hogy a kijelentés alighanem inkább egy kis gyurcsányozás akart lenni. Csak hát azok a rohanó évek. Azok tehetnek mindenről. Így aztán őszinteséggé változott az alighanem piszkálódásnak szánt kijelentés. Az ugyanis aligha vitatható, hogy az előző Orbán-kormány, amelynek regnálás a alatt a napokban ismét emlegetetett nyugdíjpénztári vagyont is sikerült eltapsolni, tényleg sokat tett a növekvő elszegényedésért. Ha mással nem, akkor a közrabszolgaságba torkolló unortodox workfare miniszterelnöki vesszőparipává avatásával. Amiért nem is lenne kár. Mármint a vesszőparipával. Ha Orbán Viktor és kedven lovas-helyettese azon lovagolna. Valami jól szigetelt hely kertecskéjében. Ahelyett, hogy magas lóról nézik hülyének az embereket.

Bár ezen az alapon Czomba Sándor is elkezdhetné fonni a fűzfa éves hajtásait. A növekvő foglalkoztatásra ugyanis a legjobb példa az, ha valaki leül egy munkaügyi központ környékén, és igyekszik megsaccolni a megjelenőket. Aligha fogja azt találni, hogy az ügyintézők, akik talán maguk sem mások, mint kényszerből ott dolgozó, és messze magasabban képzett korábbi munkanélküliek, véresre vakarnák a lábszárukat az unalomtól. Ha pedig véletlenül valami cég tart tájékoztatást a potenciális munkalehetőségről, akkor százával jelennek meg a kormányzat szerint agyonfoglalkoztatott tömegek. Nyilván külön elkéredzkedve a versenyképes fizetést biztosító munkahelyükről. Esetleg még külföldről is hazautazva, hogy jelentkezési kísérletet tegyenek egy jó, zsíros minimálbéres állás elnyerésére. Amely minimálbér kétségtelenül magasabb, a foglalkoztatási statisztikát kozmetikázó közmunka bérénél. Bár sokkal alacsonyabb annál, amennyiért a másik statisztikatorzító tömeg elhagyta az országot. Ellenben a külföldre távozottak és közmunkásként lassan éhen halók számával szépítve már akár igaz is lehet a foglalkoztatás növekedése. Ha már a szakképzésért és munkaerőpiacért felelős államtitkár sem titkolta, hogy, „a közfoglalkoztatottak száma a 2014 augusztus-októberi időszakban átlagosan 171 ezer főt tett ki, egy év alatt mintegy 27 ezerrel nőtt a számuk”. Éljen! Közmunkás-bérből. Czomba Sándor és Kurucz Éva.

Azonban, mint megtudhatjuk a kormánypárti szónoklatról: „az államtitkár hangsúlyozta, a kormány által elindított programok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket”. Amiből az is következik, hogy a kormányzat előre elhatározott szándéka a deprivációs helyzet tömegessé tétele, az egzisztenciális kiszolgáltatottság növelése, a szociális szakadék mélyítése, és a gazdasági exodus felpörgetése. Kurucz Éva, finnugor-szakos államtitkár-megfigyelő tehát nem végezte megfelelően a feladatát. Czomba államtitkár csak elszólta magát. Csak az a furcsa, hogy az állítólagos sajtótájékoztatós hír nem szól a sajtó kérdéseire adott válaszokról. A kérdésekről sem. Tehát vagy nem voltak meghívottak, vagy csak előzetes lojalitásvizsgálat után merték beengedni a sajtót. Esetleg csak nem merték közzétenni a kérdéseket és a válaszok hiányát.

Andrew_s

Neoratkoista Fidesz-Jobbik kánon

Ratkó Anna, a sorok közti példakép.
Forrás: Sulinet

A népesség fogyik kérem. Olyan, különben számszerűsíthető állapot ez, amivel szinte folyamatosan próbálják a kedvet kelteni a keltetéshez. Vagy a fektetéshez. Kicsit elnagyoltan, hiszen elfeledkeznek a kormányzat környékén arról, hogy fogyásba belejátszik a gazdasági exodus is. Ami javában zajlik. Miközben a gyermekek vagy gondolnak megszületni, vagy sem.

Mert talán még emlékszünk arra, hogy Orbán Viktor annak idején valami ilyesféle születési kedvet emlegetett. Aztán jöttek a különböző neoratkoista ötletek, és még nemzeti párválasztó párt-terápiát is szerveztek minisztériumi segédlettel. Ezekben az akciókban legtöbbször Soltész Miklós neve bukkant fel államtitkári minőségben. Azonban legutóbb mégsem ő nyilatkozott. Talán azért nem, mert nem a kormányzati, hanem a Fidesz belső hierarchiájából gondolták megszólaltatni a helyi laposelem-felügyelőt. Selmeczi Gabriella, ezúttal a Fidesz Emberi Erőforrások Kabinetjének vezetőjeként, próbálkozott a nézőknek kedvet csinálni a gyermekek nemzéséhez. A híradás szerint a Duna televízió nézőivel kísérletezve ezügyben. S most tekintsünk el attól a nagyon cinikus és rosszhiszemű nézőponttól, hogy Selmeczi Gabriella megjelenése a képernyőn azonnali, reflexes TV-lezárást és ágyba-bújást generálhat. Inkább maradjunk a tudósításnál. Tisztább, szárazabb.

Bár a szemekre ez utóbbi kitételek talán nem is maradnak igazak. Csak az nem biztos, hogy könnyesre röhögi, vagy inkább zokogja az ember olyankor, amikro a nyugdíjkasszák lekaszálását méltatja Selmeczi Gabriella. A nyugdíjak akkori megvédéséért felelős sütis néne ugyanis azt bírta állítólag kijelenteni: „2012-ben a kormány megerősítette a nyugdíjkasszát, mely azóta megáll a saját lábán, biztonsággal lehet belőle fizetni az öregségi nyugdíjat”. Ha ez a Duna TV-n így elhangzott, akkor a stúdió épülete az építészeti csoda maga. Mert nem omlott össze. De azonnal. A magánnyugdíjak államosítása, majd elherdálása ugyanis aligha jelenti a „megerősítést”. Legfeljebb azokét, akiknek a számláján kikötöttek a pénzek. A személyes nyugdíjszámlákkal azóta is csak a baj van. S korántsem biztos, hogy a kormányzat hosszú távon képes biztosítani a nyugdíjakat. Éppen azért, mert felrúgták a biztosítási befektetések módjára működő magánpénztári működést.

Visszatérve ahhoz a szocialisztikus megoldáshoz, ami a pillanatnyi befizetésekből próbálja nem éhen halasztani a nyugdíjasokat. S amihez kétségtelenül kell a népszaporulat. Feltéve azt, hogy a majdani években a munkába állók befizetőivé válnak a rendszernek, és nem kényszerközmunkából próbálnak majd éppen hogy túlélni. Alkalmasint közmunka: a közrabszolgák nyomott bére alkalmasint a majdani nyugdíjelvárásokat is csökkenti az állammal szemben. Így hosszabb távon akkor is hasznosnak ítélheti Selmeczi Gabriella, a nyugdíj-védelmi ex-lady, ha jelenleg csak a szegényedési spirált hajtja. Azért az említett kijelentéshez mégis csak végtelen bizalom kell. Az építészekben megbízva. De mondott azért persze mást is a politikusok gyöngye.

Azt például, hogy: „biztatjuk is a fiatal édesanyákat, fiatalokat, diploma előtt állókat, diplomásokat, hogy vállaljanak nyugodtan gyermeket”. Ugye, milyen szép mondat. Ha eltekintünk attól, hogy előtte családi adókedvezményről és a részmunkaidős foglalkoztatás bővítéséről esik szó, akár Ratkó Anna is mondhatta volna. Így is, mivel a családi adókedvezményhez leginkább adóköteles családi bevétel, a részmunkaidőhöz pedig munkahely szükségeltetik. Ha pedig a közrabszolgaságot kivesszük a rendszerből, akkor egyikből kevesebb jut, mint a másikból. A közmunka-bérből pedig reprezentáljon Selmeczi Gabriella, és járassa egyetemre a lányát Orbán Viktor Svájcba. S tanulni, nem az egyetem melletti sarkon pénzt keresni. Koldulással. Úgyhogy mégis inkább egy igazi Ratkó-szemléletű mondat hagyta el a nyilatkozó száját, ha ez így el bírt hangozni. Noha kétségtelen, hogy a gyermekvállalás kérdése nem csak pénz kérdése. Azért nem árt, ha nem a gyermekszegénység demonstrációs anyaga születik a világra.

Habár a „nem csak pénz kérdése” gondolatot már nem Selmeczi Gabriella fejtegette csak. Ezt már Novák Előd emelte ki a népesség-gazdálkodási kupacból. Miközben megtámogatta az Országgyűlés köreiből is Selmeczi Gabriella nyugdíj-monológját. Annyiban, hogy a majdani befizetők kapcsán megemlékezett a nyugdíjakról, és a családi adókedvezményekről is. A jobbikos politikus ezt nyilatkozatot az Országgyűlés újonnan megalakult népesedéspolitikai albizottságának elnökeként tette. Úgyhogy a Fidesz egy rossz szót sem szólhat a Jobbikra. A politikusaik már egész jól megtanultak kánonban énekelni a kiosztott kottákból. De Ratkó Anna szelleme sem panaszkodhat. Novák Előd a négygyermekes családmodell népszerűsítése mellett tette le a voksát. Ami akár burkolt bejelentése lehetett annak is, hogy jövőre elölről kezdheti a pelenkázási gyakorlatokat. Igaz, sem ő, sem kedves neje nem közmunkában valósítják meg magukat. „Csak” közpénzen.

Andrew_s

Ráhel a menekülési alibi

Az internet adóztatása körül egyelőre még csak a kedélyek lángolnak. Itthon. Külföldön meg kínos közröhejjé degradálódik a magyar kormányzat görcsölése. Holott nem kicsi alaptörvény-szintű hekkelés is zajlik ebben a témában. Miközben nem nehéz kitalálni, hogy ki az aki messze jár, amikor az ég zeng. Természetesen a miniszterelnök.

Ami az alaptörvénnyel kapcsolatos megállapítást illeti, annak a gondolatnak az az alapja, hogy a pletykák szerint az internetadó benne van a büdzsében. Márpedig, mint tudjuk, a költségvetéssel kapcsolatban nincs helye népszavazásnak. Nem feledve: a legközvetlenebb népszavazás a tüntetés. Amiből az is következhet, hogy a tüntetéseket rendőrhatalmi eszközzel, a fentiekre hivatkozva fogják esetleg hamarosan szétzavarni. Ha még lesznek. Mert azért a bármi áron való megszavazásnak van egy fásultságfokozó hatása is. Habár, ha a részleteket megismerik az emberek, akkor könnyen szaladhat fel az agyvizük. A kádárista puhításnak szánt felső határ ugyanis nem személyenként, családonként, hanem előfizetésenként látszik érvényesülni. A vonalas és telefonos internetkapcsolattal rendelkező magánszemély tehát egy mozdulattal fizetheti ki a jelen mobil-netes előfizetésének alsó hangon is a felét pluszban. Vagy legalább is azzal összemérhető adót áldozhat azért, hogy nagyjaink pazarolhassanak. Illetve bocsánat, iskoláztathassák a gyermeküket.

Mint például Orbán Viktor, aki a minap Svájcba távozott. Az első gyanúk, internetes találgatások alapján azért, mert egyszerűen a gyávaság vált uralkodóvá az uralkodóban. Ez sem lepett volna meg sokakat. Ahogy az sem, ha elemtöltésre kell távoznia. Habár ez utóbbi kapcsán inkább Graz-ra szoktak célozgatni a nemzetközi bithálózat lakói. Talán már csak ezért is utálja Orbán Viktor az internet használóit. Minedenbe csak beleütik az orrukat. Még a gyógyszeres dobozkáiba is. Pedig az csak az övé, ő rakosgatja magának. Így aztán igyekeztek kijelenteni, hogy nem a vezér hagyományos gyávasága, hanem nagyon is érthető okokból utazott az alpesi országba. Mármint számára érthető okokból. Mert különben elég érthetetlen az ok, és annak fedezete.

A legújabb hírek szerint a lányát ment meglátogatni. Ami minden atyának szíve joga természetesen. Ahogy az vesse az első flasztert, aki nem szeretné, ha a lánya egy svájci iskolában szerezzen pincérszakos, vagy más vendéglátó-iparos oklevelet. A különbség csak az, hogy Orbán Viktor lánya meg is teheti. Azt követően, hogy a kedves papa semmibe vette az itthoni diákságot a múlt években zajló tüntetések után, Klinghammerrel és Baloggal sújtotta felsőoktatást, és saját szájúlag nyilatkozta, hogy felesleges annyi diplomás. Nyilván a lánya kivétel. Alighanem azért, mert rájött: a lánya alapjában véve semmire sem alkalmas, és amíg nem avanzsál nemzeti keltetőgéppé, addig is parkoló pályára teszi. Hacsak nem a leányzó próbált menekülni a süllyedő feltsuthiából. Különösen esetleg akkor, ha esetleg nem kívánt keltetőgéppé válni, és ennek elhárítása itthon sokkal kínosabb lett volna, mint határokkal odább. Elvégre volt már időszak amikor felmerült: hazánk abortuszexportban is jobban fog teljesíteni.

Ennek azért ellentmond, hogy a miniszterelnök lánya nem orvosi látogatásra, hanem évekre érkezett Lausanne-ba. Az École Hoteliere Lausanne diákjaként. Igazán potom pénzért, hiszen forintban csak tízmillió felett van a féléves képzési díja. Ami azért akkor is markáns tarifa egy átlag magyar szülőnek, ha az emlegetett Executive MBA megszerzése például a vendéglátóiparban mindössze egy évig tartó képzése az adott iskolának. Ami nagyjából egy felsőfokú szakirányú továbbképzésnek felel talán meg. A fellengzős név dacára. Tehát még parkolópályának sem túl hosszú. De legalább drága. Már csak a lakbér miatt is. Miközben meglepetéssel tapasztalhatjuk, hogy a képzésre való jelentkezési lap magyarországi tartózkodási hellyel elsőre mintha le se lenne tölthető. Ami felvetheti azt a kérdést is, hogy Orbán Viktor lánya, amennyiben ez így van, és minden szakra érvényes, mikor is költözött ki az országból? De ne általánosítsunk. Már csak azért se, mert a még indultak listájában azért megtaláljuk hazánkat is. Meg aztán, vannak elegen, akik távoznak az országból nélküle is. Így akár egy itthoni képzésre is mehetett volna. A gazdasági exodus résztvevőivel is kapcsolatot tartó turisztikai szakon például. Már háromszázezer forint alatt. Itthon. Magyarországon.

Inkább legyünk elégedettek, hogy olyan gazdag az ország, hogy a miniszterelnöknek meg sem kottyan egy markáns tandíj kifizetése a leányzónak. Mert fel sem merülhet, hogy nem a fizetéséből verte a fogához a garast erre a célra. Habár az is előfordulhat, hogy a földbizniszben kivételesen szerencsés és tehetséges first lady finanszírozza a lánya taníttatását. Mint befektetést arra az időre, amikor a felcsúti stadion szotyola-árusítását is családban kell majd tartani. Esetleg törvényileg kötve egy lausanne-i diplomához. Lúzerországban. Addig pedig kiváló kifogás a feltámadó atyai vágy, Minden olyan esetre, amikor a miniszterelnök Svájcba vágyik. Vagy csak el az országból, ahol olykor még vannak tömegek, akik ellenérzéssel merik kezelni a nagyszerűre álmodott eszméit. Gondosan kiérlelve. A keresztfolyosón túl. Napóleonok és Krisztusok termei között.

Andrew_s

Közmunkától dagadó keblet a nőknek

A büszke pár(os)
Forrás: Facebook

Miközben dúl a kitiltások körüli kommunikációs adok-kapok, és zajlik a hivatalos hazugságok licitje, azért zajlik az élet. Még a kormánypárt háza táján is. Mi más is lehetne az alternatív „nagy téma”, mint a népszaporulat és a nők helyzetének alakulása. Túl a fiatal házasoknak ígért baksison, és a gazdasági exodus kellős közepén természetesen.

Az egyik népességi hír az volt, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Rómában szólalt meg az ügyben. Ha kormányfő nem emlegeti azt a bizonyos pávatáncot, és olykor nem keveredne ellentmondásba önmagával és a minisztereivel, akár még elégedetten hümmöghetnénk is. S persze akkor, ha izolált jelenségként tudhatnánk kezelni Novák Katalin vendégszereplését az Európai Unió olasz elnöksége által szervezett miniszteri értekezleten. „Magyarország elkötelezett abban, hogy a lánygyermekek és nők jogainak védelme nemzetközi szinten is érvényesüljön”. Ugye milyen szépen hangzik? Ha igaz lenne. Habár lehet, hogy némi sajtóhibával akár igaz is. Ha az az „is” nincs az idézet mondatban. A másutt fellelhető szálkák kihúzgálását, felemlegetését például minden további nélkül el lehet talán hinni. Az asszonyverő, egykor a Fidesz frakcióban előfordultan indult vak komondor, a „Pistának jó lesz” botránya, az elhíresült vargaistváni megnyilatkozás, s megannyi más esemény fényében a hazai belpolitika gerendáira alighanem nem marad már energiája a kiváló kormányzatnak. Az elkötelezettség emlegetése helyett Novák Katalin személyes ténykedése, szavazatai talán érdekesebbek lennének.

Ahogy érdekesebb lehet az is, amit a kormányzati oldalon szétkürtölt közlemény a statisztikai adatokból kiemelésre érdemesnek tekint. Például, hogy az „Eurostat legfrissebb foglalkoztatási adatai szerint Magyarországon bővült legnagyobb ütemben a női foglalkoztatás”. Amivel kapcsolatban könnyen úgy járhatunk, hogy az egyik szemünk sír, a másik meg zokog. Ezt az adatot, például, érdemes lehet annak fényében is olvasni, amire Orbán Viktor olyan nagyon büszke. Ami nem más, mint a közmunkások számának, a közfoglalkoztatásnak a bővítése. Az egyik oldalon tehát azt olvashatjuk ki a két adatból, hogy a nők fokozottan vannak jelen az egyébként megélhetési minimumot sem igazán biztosító közmunkaprogramokban. Miközben, természetesen, bőszen tervezik a NER-kompatibilis gyermekeket. Ha ez nem igaz, akkor ott a férfiak vannak túlsúlyban, míg más helyeken elnőiesedik a munkaerőpiac. Ami, ismerve a való világ realitásait az átlagosan kifizetett bértömeg csökkenését, a munkavállalói kiszolgáltatottság növekedését jelezheti. Kérdés lehet, hogy Novák Katalin ugyan melyik olvasat alapján játssza a büszke államtitkárt? Vagy van az a pénz, amiért ő is büszke tud lenni? Nyilván van.

De igazságtalanság lenne Novák Katalinnal szemben, ha csak rá hivatkozva emlékeznénk meg a statisztikáról. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) részéről, amelynek vezetője legutóbb az internet-adóval írta be magát a hírekbe, szintén szó esett a népesedési és nődolgoztatási adatokról. Kiemelve, hogy a nők foglalkoztatási adatai mellett növekszik a születések száma is. Ez a korábban leírtak fényében különben azt is jelentheti, hogy alapvetően a családok csökkenő reál-bevételei közepette születnek a gyermekek. Újratermelve azt a gyermekszegénységet, amiben Magyarország kifejezetten jobban teljesít. S amire annyira talán nem is kellene büszkének lennie a kormánynak. Már csak azért sem kell feltétlenül ürülni ennek a páros adatnak, mert ez azt is jelenti, hogy a gyermekekre jutó családi „odafigyelés” nem feltétlenül növekszik. Az azonban biztos, hogy Ratkó Anna elvtársnő szelleme már felveti a büszke, traktoron szoptató anya képét. Esetleg a közmunkában kapáló, a gyermekét hátára kötve hurcoló béres-asszonyt.

Aki még örülhet is a helyzetének. S esetleg annak, ha a gyermekáldásról nem a főnöke kíván gondoskodni. Elvégre egy olyan párt országlása esetén, ahol a nőverés elmegy, és a nők pofonnal ágyba-zavarása nem okvetlenül jelent családon belüli erőszakot ez igazán komoly nővédelmi eredmény.

Andrew_s