Elhatárolódtunk banyek! Világos?

A meggyújtott Radnóti kötet képe, egyfajta esemény utáni tabletta gyanánt, bejárta a hazai internetet. A valós események után napokkal. Holott voltak előzetesen is jelzések. S a korábban megfogalmazott kérdésre sem tudjuk a választ. Arra nézve, hogy hány esetben szállt ki a tűzoltóság. Az említett képre reflektáló írások megszületését követő újabb napokkal a Fidesz is megnyilatkozott.

Azzal a címmel terjesztve az ezzel kapcsolatos közleményüket, hogy „A Fidesz-frakció elítéli a könyvégetést”. Ha csak idáig jutnánk, a cím már maga is árulkodó. Világosan látszik belőle, hogy nem a Fidesz, csak annak parlamenti frakciója nevében határolódik el az, aki elhatárolódik. Márpedig a frakció nem a párt. A frakció vezetése nem a párt vezetőjének feladata. Orbán Viktor tehát nem határolódik el a párt nevében. Nyitva tartva magának a szélsőségesek felé nyíló ajtót a szavazatoptimalizáló megszólalások, illetve a későbbi koalíciós megbeszélések előtt. Adott esetben a frakcióra, illetve a megszólalási kényszerre kenve az elhatárolódást. Egy, a szélsőségek felé küldött cinkos összekacsintás kíséretében. Melytől azért nem igazán áll messze az, amikor Orbán Viktor embercsoportok megvédéséről fuvolázik. Ahelyett, hogy megvédés helyett a félelmi helyzet elkerüléséért tenne a kormánya valamit. Például a már említett, és a gárdaeseményeket biztosító rendőrséghez hasonlóan kormányzati felügyelet alá tartozó tűzoltóság felléptetésével. De elfogadom, hogy a tűzoltóság csak akkor léphet fel, ha valaki bejelenti a tűzesetet. Igaz, ebből a szempontból kérdéses, hogy mennyire tekinthető a könyvégetők önreklámozása oknak egy utólagos kivizsgálásra. Ezt majd eldöntik az ebben szakemberebbek.

Az elhatárolódásra visszakalandozva az ördögök ennek is ott lapulnak a részleteiben. Mert érdemes elolvasni, az biztos. Még akkor is, ha még csak nem is a frakció vezetőjének, hanem L. Simon Lászlónak, az Országgyűlés Kulturális és sajtóbizottsága elnökének megnyilatkozásáról szól. Idézi azt a gondolatot, hogy a könyvégetők, könyvlistázók az emberek listázásával, és elpusztításával sem maradnak adósak. Az a kísérőmondat válik szemöldökfelhúzást kiváltóvá, miszerint „egy ilyen akció nem lehet más, mint egy marginális kisebbség feltűnési viszketegségének kiélése, esetleg tudatosan szervezett provokáció”. L. Simon László elől talán eldugták a történelemkönyvnek azt a kötetét, amiben megemlékeznek a kezdetben marginális kisebbségként lenézettek későbbi emberirtásairól. Azt pedig tudjuk, hogy a Fidesz kampánypánikja sokkal inkább a parlamentben képviselt demokratikus ellenzék felé irányul. De talán odáig azért mégsem süllyednek, hogy a hungaristák akciójával kapcsolatban is elengedjenek egy kis bajnaigyurcsányozást. Bár abban igaza lehet, hogy provokációról van szó. Provokáció valóban mindenkivel szemben, aki elutasítja mindazt, amit a lángoló Radnóti-kötet jelez, és amit meggyújtói képviselnek.

Az lsimoni hidegzuhany eztán következik: „A Fidesz-frakció nem ül fel az ilyen provokációnak, de szem előtt tartja azon honfitársaink érzéseit, akikben a könyvégetés képsorai fájdalmasemlékeket  ébreszthetnek”. Nem a helyesírási hibákra gondolva a zuhanyrózsa alatt. Sokkal inkább a megfogalmazás értelmetlenségére. Mert még rosszabb, ha értelmezni próbáljuk. Akkor ugyanis az derülhet ki, hogy a Fidesz tesz az egészre. A frakciója provokációnak tartja, tehát szintén tesz az egészre. Nem, hogy fellépne ellene. Ellenben csak kiküldtek egy állásfoglalást. Azok buksiját megsimogatni, akik szerint mégsem teljesen rendjén való a könyvek meggyújtása. S közülük is csak azok buksiját, akiknek az emlékeit felkavarja. Akik még emlékeznek arra, hogy a következő lépés a „házfalakról csorgó vöröslő fájdalom”. Mindenki más le van ejtve. A’la Fidesz. Kísértetiesen emlékeztetve Rogán Antal fellépésére a Horthy-bálvány kapcsán. Amikor nem a templomi szoborállítást, hanem annak sajtóját tekintette kivetni valónak.

S annak, aki szerint a korábbiak túl erőltetett következtetésnek tűnnek, annak érdemes talán elgondolkodni azon a szűkítésen, amit L. Simon László alkalmaz. A közlemény az utózöngékben emlegetett miskolci lángokat ítéli el. Mondandóját az egyetlen, nagyobb nyilvánosságot kapott eseményre reflektálón nyitva. Nem reagálva sem a többi, hasonló eseményre. Ami ezek szerint szóra sem érdemes a Fidesz parlamenti frakciója szerint. Miként az éledő neohorthyzmus is tudtukkal, beleegyezésükkel, és mélységes egyetértésükkel terjed. Az út végén talán majd ott áll Navracsics Tibor, aki addigra már nem csak, hogy nem utasítja vissza Szálasi rehabilitálását, hanem maga vágja át a szalagot nemzet(meg)vezető szobra előtt. Addig meg L. Simon László vonogathatja a vállát: „Elhatárolódtunk banyek! Mi a fenét akarsz még?”

Andrew_s

A könyvégető máglyahívők ostobasága

Az írás az emberi információátadás évezredek óta megbízhatónak tekintett formája. Generációkról generációkra képes átadni az ismereteket. Összegyűjtése és örökítése tehát a kultúra továbbadásának eszköze. Nem véletlen, hogy az írás elpusztításának szintén évezredek óta ismert rituáléja és rituális jelentése van.

Jól látható ez ott, ahol az eredmény szó szerint kőbe vésett. A fáraók szellemét is elpusztítani vélték azok, akik haláluk után a nevüket hordozó írásképet levésték a megemlékező falakról, szobrokról. S egyáltalán nem véletlen az, hogy a dogmatikus eszméit féltő egyház a könyvek elégetésével vélte hatalmát megerősíteni. A szellemiség elleni harc szimbolikájával, a könyvekben rejtező szellemiség szimbolikus megsemmisítésével áldozva a pogány ősök emlékének. Nem egy esetben azonban ez kevésnek bizonyult az eretnek, az előre lépő, vagy csak szellemi alternatívát képviselő gondolatok kiküszöbölésekor. A történelem során ezért nem egy esetben áttértek a szellemiség képviselőinek, az embereknek a megsemmisítésére. A vitának ott ugyanis nincs helye, ahol máglyák lobognak, és tűzhalál üvöltése visszhangzik a fülekben. Aki tehát a könyvégetésben, mint a TASZ képviselője, puszta szabálysértést lát, annak talán a történelemkönyvek lapjait sem ártana forgatni. Amíg el nem égetik.

Ám az is világos, hogy a máglyákkal pótolt vita az alapvető ostobaság, a vitától megfutamodó gyávaság eszköze. Amikor magukat felsőbbrendűnek hivők hirdetnek könyvégetést „Megtisztulás éjszakája” néven, akkor tehát világos, hogy nem felsőbbrendűek. Már akkor, ha a vitaképtelenséget, az ismerethiányt, a butaságot, és az érvek hiányát leplezni akaró erőszak nem felsőbbrendű. Az emberi szellem fejlődése azonban már elég régen elválasztotta a Homo sapiens fajt attól az evolúciós úttól, ahol a fogak csattogtatása, és a rágóizmok erőssége képezte a leghatásosabb érvet. Amikor tehát valaki erre az útra, a sallerek, és gyújtósok útjára téved, akkor atavisztikus jelleget hordoz. Biológiailag nem, hanem szellemileg mindenképpen. Az, hogy a megtisztulást könyvégetésben látók elsősorban a zsidók elleni fellépést látják akciójuk céljának, csak erősíti végtelen ostobaságukat. Különösen annak fényében, hogy a pápa az ellenkezőjére hívta fel híveit. Igaz, a könyvégetés szervezői nem is hiszik magukat talán kereszténynek. Ellentétben például a tömeges emberhalálért felelős Horthy szobrának felavatását celebráló lelkésszel.

De a könyvégetők azért sem lehetnek keresztények, mert valami Nap-szimbólumhoz való imát emlegetnek a felhívásukban. Márpedig az égitesthez való imádkozás sokkal inkább az ókori Egyiptomot juttathatja eszünkbe, mintsem a zsidó vallást megreformálni akaró, keresztre feszített ifjú tanítót. A könyvégetéssel megtisztulók tehát valami pogány szektát képviselhetnek, amely a megtört karú keresztet sem nélkülözi jelképrendszerében. Igaz, a névválasztást illetően is lehetnek problémák. Hacsak nem valami más, a hétköznapoktól eltérő naptárat használnak. A megtisztulás éjszakája ugyanis Szent Iván előestéje, amikor a nyári napfordulót ünnepelik. A szerelem, a boszorkánytüzek éjszakája, amikor a termékenységnek adóznak hagyományosan. Arról azonban szintén nem tudunk, hogy az egyház által pogánynak nyilvánított rítus során égettek volna könyveket. S aligha azért, mert az ezt az információt hordozó könyvet is elégették volna.

De ha igen, az is csak arra a tényre hívja fel a figyelmet, hogy könyvet égetni óriási hiba. Az információk elvesztése eredményezheti azt, ha valakik a szvasztikához imádkoznak a szerelemért, és eközben a naptárban is eltévednek. Nem vitatva, hogy a könyvet sokkal egyszerűbb elégetni, mintsem elolvasni azoknak, akiknek ez, valamint a mondandó megértése megugorhatatlan szellemi kihívást jelenthetne. Így különösen jó lenne tudni, hogy hány, könyvekkel kapcsolatos, közigazgatási szabálysértési esetben jártak el eddig. Akár a korábbi évek során.

Andrew_s