KDNP: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!

A pénzünket? Soha!

András napján meggyalázták Jézus vallását. A Jézus tanításainak követésére alapult vallás egyházának lobbipártja ezen mintha fenn sem akadt volna. Ellenben azonnal kiverte a biztosítékot náluk, amikor az egyházaknak a bevételeit veszélyben érezték. Világosan jelezve a vallás, egyház, párt hármasának értéksorrendjét a KDNP háza táján.

A felhorgadó izgalom oka Gyurcsány Ferenc programhirdetése, melynek egyik pontja az egyházak finanszírozásának újragondolása volt. Ennek kapcsán emlegette a Vatikáni Szerződés felmondását. Kiemelve a hitéleti támogatások és az egyházi privilégiumok megnyirbálását. A szövegkörnyezetből, a hangsúlyokból ugyan kiderül, hogy a felülvizsgálat mire vonatkozna, de a szeretet vallását hirdető egyház lobbistáit ilyen apróság nem zavarta meg. Azonnal közölték, hogy ez borzasztó, mert azonnal csődbe jut az összes iskola, óvoda és minden más, amit az egyház tart kezelésben. Holott a 1999. évi LXX. törvény erre nézve világosan közli, hogy az állami, önkormányzati fenntartású intézményekkel azonos normatíva jár a közszolgálati funkciók ellátásáért. Amikor tehát a Harrach Péter szerint ripacskodó DK-elnököt Pálffy István a közszolgálati funkciók kiesésére hivatkozva támadta, talán ez a törvényi kitétel elkerülte a figyelmét.

Ahogy egyébként már a törvény címe is midőn azt fejtegette, hogy: „hitéleti támogatás és egyházi privilégium Magyarországon nincs”. Az említett törvény címe ugyanis imígyen íródott: „a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június 20-án, Vatikánvárosban aláírt Megállapodás kihirdetéséről”. Ha tehát a KDNP frakciószóvivőjének igaza van, és nincs hitéleti támogatás, akkor az súlyos törvénysértésnek, és a Vatikánnal kötött szerződés megsértésének a bizonyítéka. Ellenkező, és valószínűbb, esetben, Pálffy István már megint olyasmihez szólt hozzá, amiről fogalma sincs. S ez még akkor is igaz, ha a jelzett törvény kétségtelenül a Horn Gyula által kötött Konkordátumra vonatkozik. Mely megállapodás Semjén Zsolt vezényletével részlegesen újratárgyalásra került.

Semjén Zsolt a jogszabályi környezet megváltozásával indokolta azt, hogy gyakorlatilag betonba öntötték az egyházi kiváltságokat. Megemelve az egyház kezelésében levő oktatási intézmények támogatását, és ezzel privilegizált helyzetbe hozva azokat az állami fenntartású intézményekkel szemben. Egyben normatívan előírva a hitéleti felsőoktatásban résztvevők minimális arányát. Nyilván a szekularizált oktatási rendszert „demonstrálandó”. Ugyanakkor a vatikáni megállapodások akkor is garantálják az egyháznak szánt „adófelajánlást”, ha a lakosság önkéntes adományaként ez nem jön össze. Következésképpen az is befizet egyfajta egyházi adót, aki egy felekezetnek sem a tagja, és templomot is csak képeslapon látott. Márpedig ilyen garantált bevétel nem igazán illet meg még egy vadászati egyesületet sem. Hacsak Semjén tapsonc úr ki nem bulizza, hogy az övé egyháznak minősüljön.

Az persze külön megérne egy nem csak futó gondolatot, hogy az egyházaknak miért is nem a tagok, illetve hívek befizetéseiből kell fennmaradniuk? Az ugyanis kétségtelen, hogy látnak el oktatási, műemlékvédelmi, egészségügyi és hasonló feladatokat. Ezek közösségi támogatása azonban normatív módon megoldható a diákok, ápoltak utáni járó „fejpénz”, illetve a műemlékek esetén a többi műemlék fenntartásához, megóvásához hasonló módon. Amennyiben pedig, mondjuk egy szülő többet szeretne a gyermekének, akkor éppen úgy tud külön áldozni rá, mint egy alapítványi iskolában. Teljesen felesleges a kormányzat által egyházként nem elismert közösségek, valamint a felekezeten kívül állók közös adóforintjaiból finanszírozni a klerikális hierarchiát. Aki támogatni akar egy egyházat elég a perselybe dobni az erre szánt összeget. Azután az egyház úgysem fizet adót. Valamiért a KDNP azonban nem azzal kommentálta Gyurcsány Ferenc mondandóját, hogy: igen, a hitélet támogatása valóban az egyházak belügye, de a Konkordátum másik felét ez természetesen nem érintheti. Valamiért úgy érezték, hogy a teljes, a hitéletet is finanszírozó bevételhez ragaszkodni kell, és ehhez a közszolgálati tevékenység siratását kell csúsztató demagógiaként kiemelni.

Jézus, aki a vagyonok szegények közti szétosztását tekintette norma gyanánt, valahogy aligha így képzelhette annak idején. S mivel hazánkban jelenleg az egyházi tisztviselőknél és a KDNP képviselőinél alighanem többen élnek a szegénységi küszöb környékén, és alatta, elég szemtelenül megy szembe Jézussal a klerikális lobbipárt világlátása. Az persze kérdés, hogy mikor jelenik meg majd a vezérkar egy nagy ivászatán a kéz, melynek nyomán megjelenik az „írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!” (Dán 5, 25).

Andrew_s

Vizionáljunk Nemzeti Kampánypersely-Hivatalt!

Most mit nem lehet érteni?
Fotó: Népszabadság / M. Schmidt János

A választási rendszerrel kapcsolatos vitában a választásokért felelős Nemzeti Választási Iroda vezetője megmondta a nemzeti miheztartás nemzeti mércéjének nemzeti aduját: bízni kell az emberekben. Egy látszólag ettől független hír, az ombudsman trafik-állásfoglalása szerint viszont kérdés, hogy a kormányzati politikus, ebben az értelemben, mennyiben sorolandó az emberek közé. Mert mennyiben lehet megbízni a hatalomban akkor, ha kinevezett felügyelője szerint a tisztességtelenséghez van csak alanyi joga sokaknak.

Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala frissen, melegében ugyanis azt közölte, hogy Szabó Máté szerint szó nem lehet arról, hogy felül kellene vizsgálni a trafik-mutyit. A döntés nyilván teljesen független attól, hogy az egykor, a Fidesz által gyakorlatilag kikényszerítetten megválasztott, Sólyom László egyéni döntése alapján hivatalba lépett ombudsman megbízatása hamarosan lejár. Mert igazán csak a bizalmatlanság jele lenne azt feltételezni, hogy a kormányzatnak gyakorolt gesztus mögött egy ismételt jelölés vágya, vagy a leköszönést követően is jól fizető baksis igénye húzódhat meg. Nem lenne egyedül. Különösen annak fényében, hogy a jogi biztos szerint is „a pályázat és pályázati eljárás több szempontból sértette a tisztességes eljáráshoz való jogot”. Ám Szabó Máté szerint ennek ellenére nem szükséges jogorvoslat. Világosan megüzenve, hogy az ország jelenlegi alaptörvénye szerint a tisztességes jogi, gazdasági eljáráshoz való jog nem szükségszerűen biztosított. S a tisztességtelenség nem is igényel felülvizsgálatot. De, mint tudjuk, fő a bizalom. Kondérban. Nemzeti gulyásunk mellett. Apróra vágva. Mint a fermentált dohány.

Érdekes lenne tudni ebben a kérdésben Pálffy Ilona véleményét. Arra nézve, hogy akkor kell-e bízni az emberekben, ha azok politikusok, vagy sem? Bár könnyen lehet, hogy azt a véleményt hallhatnánk tőle, amit egy másik Pálffy sugallt megoldásként. Azt, hogy ő sem ért trafikul. Elvégre egy választási szakembernek miért éppen a trafikokhoz kellene értenie? Neki a bizalomhoz kell érteni. Mondhatni: bizalomügyi népbiztos. Ebben a minőségében pedig nyilván arra nézve sem kell állást foglalnia, hogy a politikusokban érdemes-e megbízni. A Fidesz, illetve a kormányzat szóvivői úgyis megmondja majd, hogy éppen akkor kiben kell megbíznia. Amennyiben a külföldiek szavazását érinti a kérdés, akkor például világos, hogy most éppen az ellenzékben nem szabad megbíznia. Baloldalt azért nem írnék, mivel a baloldaliság meghatározása és értelmezése kapcsán a kormányzati politikusok fejében uralkodó erőben is zavar lehet olykor. Azonban nem szeretnék igazságtalan lenni a hölggyel kapcsolatban.

Valójában teljesen mindegy, hogy kivel szemben gondolja egyetlen garanciális pontként az ősbizalmat. Ugyanis az ország következő éveit meghatározó szavazás kapcsán más szabályrendszer érvényesül, mint a szobából távozó anyuka visszatérésre. No meg nem is Erik Erikson pszichoszociális fejlődéselméletének a részeként kerül megrendezésre. Azonban személy szerint eszembe sincs Pálffy Ilona alapvető bizalmát megingatni az emberekben általában. Míg ennek kiterjesztését a politikára kicsit inkább az ősnaivság kategóriájába sorolnám. Már akkor, ha ez tényleg független attól, hogy a kormányzat centrális erőtere most éppen milyen irányba állítja a tisztségviselők belső iránytűit. Miközben persze a globális bizalom eufóriáját megosztva még lehetne néhány javaslat, amire ezt ki lehetne terjeszteni. Az alacsonyabb szinteken például talán nincsen többé szükség jegyvizsgálókra, és –ellenőrökre. Tulajdonképpen a közlekedési eszközökön meg lehetne valósítani a becsületkasszás fizetést. A perselypénz mintájára.

S amikor ez már teljesen bevált, és trafikhoz nem értő Pálffy István pártjának is elnyerte tetszését, akkor ki lehetne alakítani a nemzeti perselypénz-felügyeleti hatóságot. Természetesen az adóhatóság helyett. Elvégre az emberekben meg kell bízni, és egészen biztosan mindenki befizetné az adót. Talán még Selmeczi Gabriella is. Az adótörvények betartását felügyelő hivatalra, Pálffy Ilona szellemében, semmi szükség nincs. Persze, tulajdonképpen, az adótörvényekre sincs szükség. Elvégre a kormányzat bejelenti a költési igényét, és az emberek, belátva annak égető szükségszerűségét önként szaladnak a sarkokon, a Nemzeti SzexDohányboltokban felállított perselyekhez. Szaporán dobálva bele azt a pénzt, amit a Fidesz kampánypropagandájára önként felajánlanak. Bár lehet, hogy a bizalom ilyen teljes kiterjesztése csak akkor hozna a nemzeti perselylovagok zsebébe némi pénzt, ha az önkéntes felajánlás mellé a lakossági bizalom is meglenne. Az, ami a megélhetés tekintetében jelenleg sokaknak ahhoz is kevés, hogy az országban maradjanak.

Márpedig ez elég sokakban hiányzik akkor, amikor kérdésessé teszik a Fidesz számára, hogy bevonásukkal a választásba mennyire láthatják biztosan az újraválasztásukat. Ahogy a hét szépének megválasztása kapcsán is legfeljebb a hozzászólásokban megnyilatkozó keserű anyázásokra futja a távozni készülővel kapcsolatban. Mert a fentiekből pár pont megvalósul azért. A kormány bejelenti a költési igényét, és azt szinte bármi áron behajtja. Akár a pályázati tisztesség megsértése, a jogbiztonság megszüntetése, a diktatórikus rendszer bevezetése árán is. S talán ez az, amiért a Nemzeti Választási Iroda vezetője is inkább valami homályos, bizalmi rizsát tálal fel a jogi garanciák helyett. Az utóbbiban ugyanis talán maga sem hisz. Szabó Máté üzenetének szellemében: joggal.

Andrew_s

A jelen EU biztosa, és a jövő utcája

Forrás: Erdely.ma

Az MNO nagy hírrel lepte meg az olvasóit. Eszerint komoly konspiráció zajlik a választások meghekelésére. A főszereplője nem más, mint Viviane Reding igazságügyi biztos. Magyar összekötője pedig ki is lehetne más Lovas István szerint, mint Bajnai Gordon. Kis szépséghibái ugyan vannak a közölt információnak, de ettől még természetesen a hirTV is átvételre alkalmasnak tartotta. Talán nem is véletlenül a Gyurcsány Ferenc beszéde utáni időszakra időzítve a közlést.

Az a konferencia ugyanis, amin elhangozhattak a nehezményezett kijelentések, napokkal korábban, június 6. és 9. között, volt. Ráadásul egy zártkörű megbeszélésként szervezve, amin nem feltétlenül az Európai Bizottságban viselt tisztségét képviselve vett részt Viviane Reding. Ehhez képest a Magyar Nemzet című orgánumnak, a tudósítás szerint az „Európai Bizottság egyik, most is névtelenséget kérő olasz tisztségviselője” nyilatkozott az ott elhangzottakról. Amin azért érdemes eltöprengeni, mert a zártkörű konferencia vagy tele volt az EB olasz tisztségviselőivel, vagy valaki nem teljesen komplett. Ha ugyanis nem voltak számolatlanul ott az olasz tisztségviselők, akkor csak sikerülhet nevet találni a megnyilatkozóhoz. Amennyiben pedig nem teljesen akarja mindörökre elveszteni az arcát az illető, és nem is teljesen tökkelütött, akkor nyilvánvalóan hallgat a zártkörű konferencián elhangzottakról. Amennyiben pedig nem volt jelen a konferencián, akkor a közlés hírértéke nagyjából annyi, hogy „valaki látta annak a fényképét, aki ott volt a konferencia előterében, és halotta, amint a kávéscsészék is azt pletykálják, hogy...”. Amitől, természetesen, akár el is hangozhatott valami olyan, amiből Lovas István következetett valamire, de ezt azért tényként kezelni korai lehet.

Még akkor is, ha nem vitatom el a hirTV jólértesültségi vágyát. Azt, ami joggal jellemezhet minden médiát. S nem csak azt, amelynek tudósítója örömködve számolt be a helyszínről a TV-székház felgyújtásakor. Ugyanakkor az is látszik, hogy egy öszödi típusú megoldással próbálhat a kormányközeli média operálni. Mindezt azonban olyan terepen, ahol láthatólag nem mozog otthonosan. Így aztán az egész vádhalmazt az EB gyakorlatilag egy mozdulattal söpörte le az asztalról. Ha tehát abban bíztak, hogy bárki leáll magyarázkodni, akkor nyilvánvaló a tévedés. De aligha volt talán bárki is annyira naiv, hogy egy, a körülményeit tekintve a hihetőség határán mozgó kiszivárogtatásra nekiáll valaki is megmagyarázni az MNO munkatársának a közlési hitelesség kritériumait. Sokkal valószínűbb, hogy a közleménynek szinte kizárólag hangulatkeltő hatása volt. Egyben persze igazolva azt a kincstári megsértődést is, amit Hörcher Ferenc elemzése is felemleget. De a hangulatkeltésre, különösen Gyurcsány Ferenc beszédét követően, igencsak rá lehet szorulva a hatalom.

Az ugyanis kétségtelen, hogy a belső legitimitás komoly válságává növekedhetnek a trafikokat és a földügyeket érintő korrupciós hírek. Akár olyan szintű válsággá, ami a választások megnyerését is veszélybe sodorhatja. Ez utóbbi különösen annak fényében lehet kellemetlen, mivel a kormányzat szinte mindent bevet, ami a jogrendszer határain belül bevethető. Azonban ettől eltekintve sem igazán képzelhető el a vereség csendes tudomásul vétele egy olyan vezetőtől, aki valami folyamatos harctéri idegességben kommunikál. Még a vízállásjelentésről is. S azért, hogy ne kelljen a képzelőerőre hagyatkozni, példaként állhatnak a 2002-es választások. Akkor is ugyanaz az Orbán-Pintér páros ismerte el legitimnek a választásokat, akiknek hívei később egy hidat tartottak blokád alatt. Választási csalást emlegetve. Amikor tehát a jobboldali publicisztika előre elkezd a választások külföldi manipulálásáról cikkezni, az felfogható a vereség esetén utcán megvívandó legitimációs háború előkészítésének is.

Egyben, Orbán Viktor eddigi taktikájának megfelelően, a vezetőtől elfele mutogatva, és másban keresve a bukás okát. Ugyanakkor érdemes az olyan kijelentésen is elgondolkodni, mint: „biztosították a bizottsági alelnököt arról, hogy olyan jelentéseket fognak kiadni, amelyek utalnak arra, hogy az ország területén voltak, akik láttak a szavazófülkék fölé helyezett, rejtett kamerákat”. Ezzel gyakorlatilag előre hiteltelenítve azt, ha a hatalom ténylegesen megfigyelést tervez a szavazófülkéknél, s esetleg lebukna vele. Azonban akkor is rejtett fenyegetést hordozhat, ha a hatalom nem merészkedne idáig. Még akkor is, ha a különböző pártok megfigyelőinek jelenlétében a kamerák kihelyezésének bajosságát illetően tápláljuk magunkban a hitet. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy egy ilyen lehetőség meglebegtetése alkalmas lehet otthon tartani azokat, akik Orbán Viktor ellen szavaznának, de olyan közösségben, ahol a „lebukás” gyakorlatilag az egzisztenciális nyomorral lehet egyenértékű. Az MNO-ben közöltek talán önmagában nem, de annak várható ismétlése a papagáj-trollok, és szóvivők által, megvalósíthatja a szavazás manipulálására tett kísérletet. Óhatatlanul visszaigazolva azokat az állításokat, amelyek a fülkék magányában is ható félelemről szólnak.

Mert kár lenne áltatni magunkat azzal, hogy Lovas István közleménye az első, és utolsó a sorban. Az eddigi pávatáncok lépésrendje szerint már akár tényszerű igazságként hajtogatva fog visszaköszönni a szóvivői közleményekben, illetve parlamenti felszólalásokban. Akár azzal a koreográfiával, „hogy ugye nem igazak, a megfigyelési állítások”. Amire majd feláll a miniszterelnök, vagy belügyér, és természetesen majd cáfol. Ezzel azonban folyamatosan a felszínen tartva a gondolatot, és biztosítva, hogy közbeszédben igenis jelen legyen, és hasson. A mégis bekövetkező vereség esetén pedig jöhet az említett „B-terv”. A „B-középpel” az utcákon, szinte azonnal követelve a választási eredmények megsemmisítését, és a kilépést az Európai Unióból. Mely utóbbit, igaz 2020-ra, Pálffy István már szintén bedobta a köztudatba. Miközben persze, a kormánypárti hagyományok szerint, felszólította Bajnai Gordont, hogy cáfolja azt, ami állításként sem bizonyított. Felzárkózva ezzel párttársához, Surján Lászlóhoz, aki az EU-biztos bizonytalan megtámadásában látta artikulálva véleményét. Mert korántsem biztos, hogy a zárt ülésen az, és úgy hangzott el, amit a publicisztika szintjén arról közölnek, illetve sugallnak jelenleg a politika egyik oldalán. Ugyanakkor az már most lemérhető, hogy komoly taktikai előkészítése zajlik annak a választásnak, melyen Orbán Viktor csak biztos befutónak tudja magát elképzelni.

Andrew_s

Pálffy sem ért trafikul

Forrás: Wikipedia

A KDNP nagy nehezen megnyilatkozott a trafik-mutyikkal kapcsolatban. Tényleg nehezen, megkésve, de legalább töretlenül. Már amennyiben Pálffy Istvánnak, a kereszténydemokrata párt frakciószóvivőjének a megszólalását tekinthetjük a párt véleményének. Kicsit olyan, mint az elhíresült Dávid Ibolya-féle, a focihoz való hozzáértését fitogtató miniszteri expozé, de hát erre futja.

Ugyanakkor persze azt is mondhatjuk, hogy a KDNP-nek köze sincs az egészhez, mivel esetleg valóban nem indult a trafik-pályázatokon senki az ő klientúrájukból. Azonban kormányzati pártként ettől még lehetne véleménye a szóvivőjüknek. Mármint azon kívül, hogy neki nincs mondanivalója. Holott kell, hogy legyen. Egyszerűen azért, mert a közös kormányzás, és a sokszor emlegetett közös kétharmad okán nem engedheti meg magának egy kormányzatban részt vevő párt képviselője sem, hogy a párt nevében hallgasson. Nem jogilag, mert jogilag természetesen megteheti. Morálisan azonban nem. Különösen azok után nem, hogy éppen az ő unszolásukra kell az általuk felügyelt oktatási rendszerben helyet szorítani az erkölcs és etika pallérozásának.

Nem mintha ez baj lenne. Csak kissé furcsa példamutatás az, hogy éppen az oktatási ügyekért felelős államtitkárt adó párt úgy tekint a trafik-mutyira, mint a szomszéd falu határában levő pöcegödörre. Úgy, hogy: „nem sétálunk arra, nekünk hát nem büdös”. Persze a nyilatkozatból kiragadott kijelentés, a „KDNP nem dohányzik”, önmagában is felér egy aranyköpéssel. Pártot ugyanis aligha látott valaki is a körúton sétálni. Csibukkal a szája sarkában. A tagok nevében viszont aligha nyilatkozhatott a szóvivő úr. Ezt a finom stilisztikai árnyalat talán még ismerős lehetne abból a korból, amikor Pálffy István még újságíróként és nem párt-szócsőként kommunikált. Annak ellenére, hogy ugyanakkor megértem a KDNP nevében megszólaló politikust is. Akkor, amikor immár hangfelvétel, illetve újabb levél, került ki a FIDESZ aktív részvételéről a trafik-elosztásban, nehéz lenne egy olyan párt nevében szembe menni a nagyobbik kormányzati erővel. Annak a pártnak a nevében, mely párt önmagában esetleg a fasorban sem lenne. Illetve ott sem, mivel a Kossuth-téren kivágták a fákat. Talán éppen ezért? Mert azért elég kérdéses lehet a KDNP státusza akkor, ha a választásokon való megméretést kezdenék feszegetni az esetükben. Így aztán a kérdés leegyszerűsödhet arra, hogy:

„

-Szerintetek maffia-korrupció a trafik-mutyi?

-Igen.

-Szerintetek parlamenti párt vagytok? Na ugye, hogy nem korrupció a trafik-mutyi!

„

S Pálffy Istvánnak rögtön nincs is mondanivalója az ügyben, és nem ért a trafikhoz. A trafikhoz sem. Miként annak idején elég furcsa megszólalásai voltak más ügyekben, például az abortusz-törvények kapcsán is. Tanújelét adva, hogy az alapfokú ismeretek hiánya, illetve a biológiailag is érthető tapasztalathiány nem lehet ok akkor, ha véleményt kell mondani valamiről. Egy párt szóvivőjénél aranyat érő képesség. Így aztán teljesen alkalmas arra, hogy az EU-jelentést is minősítse, két „nem értek a trafikhoz” kijelentés között. Egyszerűen a kidobantó, kukaérett hulladék kategóriájába sorolva annak a szervezetnek a jelentését, mely szervezet anyaszövetségéhez népszavazással csatlakozott az ország. Ha tehát a haza nem lehet ellenzékben, és az EU-tagságról népszavazás döntött, akkor a KDNP-s politikusok esetében vajon melyik hazáról, és melyik népről van szó. Már akkor, amikor a fizetési borítékukért cserébe ott szerepelnek a képviselői névjegyzékben.

Bár ez utóbbi kérdést alighanem inkább a markáns kritikát megfogalmazó Harrach Péternek kellene nekiszegezni. Miközben persze számára is adott lehet a dilemma, hogy vagy enged a miniszterelnöki ellenségkeresési játék vonzerejének, vagy keresheti a pártja helyét a frakciótörmelékek között. S ebben a kérdésben az, aki szerint nem tartom a KDNP-t valós frakcióval rendelkező valós pártnak, igazat gondol. Tényleg nehéz egy, csak pártszövetségben megmutatkozó, a miniszterelnöki ötleteket érdemi kritika nélkül támogató pártról önálló politikai entitásként gondolkodni. Pálffy Istvánnak talán nem is kellene a dohány-bizniszhez értenie. Talán nem is az a baj, hogy nincs ebben a kérdésben mondanivalója. Az azonban mindenképpen baj, ha nem érti, hogy a pártjának viszont kellene valami önálló mondanivaló. Ellenkező esetben nem más, mint az orbáni papagáj-kommandó részhalmaza. Egy csücsök a politikai szalámi maradványai között. Erősen megkötve. Viszont időlegesen legalább megfizetve.

Andrew_s

Semjéni szummárium.

Mert én vagyok az úr, az etika, és a norma.
Forrás: Blikk

Semjén Zsolt által készített különböző dolgozatok sorsának alakulása szinte naponta változik. Az azonban kétségtelen, hogy a gumicsont-darabok annyira röpködnek szerte és széjjel, hogy szinte már nem lehet tudni, hogy ki, kibe, mikor és mivel kíván kimosakodni valamiből, amit ráborítottak. Esetleg agyonkommunikálni valamit, hogy a háttérbe szorítson pár dolgot. Ami az egész képből kibontakozni látszik, az egy nagyon komoly morális válsága felsőoktatásnak és a hatalomnak. Eközben, mintha pár alapvető kérdés elsikkadni, elmaszatolódni látszana, melyek akár az etika-oktatás nagy lobbistáinak válaszadási kényszert jelenthetne. Ezek közül próbálok néhányat, akár az önismétlést is vállalva, összeszedni:

1. Az alapvető felvetés az volt, hogy Semjén Zsolt potenciálisan plágiumot követett el abban a dolgozatban, amit Pázmány Péter Római Katolikus Hittudományi Akadémián készített, és amit a jogutód Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorinak fogadott el. Amit Jobbágyi Gábor egyetemi tanár a Pázmány nevében előadott az inkább a vizsgálat távoltartásának szándékát jelzi. Egyfajta, Semjén érdekeit védő, politikai, ideológiai behódolást jelezve a Pázmány részéről. Marad a kérdés, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem fel meri-e vállalni egy vizsgálat kockázatát akár Semjén Zsolt ellenében is?
2. A Pázmány jelenlegi hallgatólagos állásfoglalása az, hogy egy jelentős részben másoktól átvett gondolatokat tartalmazó dolgozat alkalmas a tanulmányok igazolására. Ez felveti azt a kérdést, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktori címei mennyire alkalmasak a tudományban való elmélyülés képességének igazolására? 
3. A Pázmány részéről elfogadható-e az előző kérdés nyomán, hogy az ott folyó képzés színvonala nem igényel több hozzáadott értéket, mint egy valamikori kódexmásoló esetében?
4. Az ELTE részéről Tausz Katalin, először semmilyen vizsgálatot nem tartott szükségesnek. Majd lefolytattak egy vizsgálatot, melynek eredményét kétségeket ébresztő formában tálalta. Mindkét lépés egyértelműen Semjén Zsolt érdekeit inkább szolgálta, mint a helyzet tényleges tisztázását. Adódik a kérdés, hogy történt-e politikai háttéralku Tausz Katalinnal? Akár Hoffmann Rózsa, akár Semjén Zsolt, akár más politikus részéről?
5. Amennyiben köttetett ilyen háttéralku, vagy akár informális megegyezés, illetve akár ezektől független obstrukció Tausz Katalin részéről, akkor az ELTE továbbra is alkalmasnak tekinti-e a dékáni tisztség betöltésére?
6. Az ELTE vizsgálata nem terjed ki a tanulmányi következményekre. Holott egy jelentés másolt részt tartalmazó dolgozat azért is lehet bírálható, mert kétségessé teszi a képzés anyagának elsajátítását, adekvát ismeretét. Igaz lehet-e tehát, hogy az ELTE másoddiplomás képzései, mivel diplomát lehet szerezni nagyrészt máshonnan hozott anyagokkal, alkalmatlanok további ismeretek elsajátítására?
7. Amennyiben igen, akkor az ELTE kívánja-e felülvizsgálni a saját minősítési, képzési rendszerét?
8. Amennyiben nem, akkor az ELTE kívánja-e felülvizsgálni, hogy milyen politikai nyomás hatására adta ki a szociológiai diplomát Semjén Zsoltnak?
9. A kialakult helyzet a teljes felsőoktatási és minősítési rendszer lejáratására is alkalmas, mint az már felmerült Schmitt Pál doktorija kapcsán is: „Miszerint a bírálók sokkal inkább a hierarchikus státusz, mint az elvárható szakértelem alapján kerültek kiválasztásra. Tovább erodálva ezzel az egész tudományos közéletbe vetett maradék bizalmat. Egy füst alatt jelentős kétségeket támasztva az egyes fokozatok mögötti valós tudásban és tartalomban.” Kívánnak-e a rektorok egyfajta közös nyilatkozatot megfogalmazni az ügyben, vagy ez a zavarosban halászó helyzet megfelel-e az egyetemek vezetőinek? Az, hogy az ELTE professzorai kiadtak egy óvatos érvénytelenítő nyilatkozatot, az ebben az esetben bíztató, kevés. Egy olyan közös nyilatkozat kellene, ami az ilyen eseteken automatikusan kötelezővé teszi a teljes körű vizsgálat lefolytatását. Az etikai és szakmai hitelesség nem kegy, hanem kötelesség lenne a felsőoktatásban.
10. Semjén Zsolt visszautasította az erkölcsi, etikai vádakat. Arra hivatkozva, hogy a történet régi, és miért nem szóltak korábban. Ez azonban felveti, hogy vajon egy politikai közszereplő elutasíthat-e magától bárminemű etikai felelősséget?
11. Amennyiben elfogadható, hogy a kormányzat tagjai mentesek az etikai számon kérhetőségtől, akkor milyen morális alapja van annak, hogy iskolai tantervben tegyék annak oktatását kötelezővé? Illetve, milyen normarendszer átadására alkalmasak?
12. Amennyiben nem elfogadható, hogy a kormányzat tagjai mentesek az etikai számon kérhetőségtől, akkor Semjén Zsolt meddig tarthatja meg pozícióját a kormányzatban?
13. Amennyiben nem elfogadható, hogy a kormányzat tagjai mentesek az etikai számon kérhetőségtől, akkor Orbán Viktor, mint egyszemélyi kormányzati felelős meddig tarthatja meg pozícióját?
14. A Semjén Zsolt ellen megfogalmazott plágiumgyanút Pálffy István a keresztényüldözéssel, és Semjén Zsoltot ezzel a kereszténység hazai letéteményesével azonosította. Ettől Semjén Zsolt nem határolódott el. Elfogadható-e a hazai keresztény egyházak vezetőinek, hogy egy párt vezetője föléjük helyeződjön?

Természetesen nem áltatom magam azzal, hogy minden itt feltett kérdésre gyorsan érkezik meg valamilyen válasz. Holott a hazai oktatás státuszmegőrzése szempontjából, és a politikai vezetés hitelességének helyreállítása érdekében talán nem lennének a válaszok érdektelenek. S azt a kérdést is felvetik, hogy vajon nem lenne-e szükséges a politikai funkciót betöltők életútjának vizsgálatakor a személyes és etikai hitelességet is felvenni a menükártyára? Még akkor is, ha Orbán Viktor szakdolgozata sem lenne minden kérdésektől mentes ebben az esetben. Azonban az sem jó, ha egy politikus pillanatnyilag látott hitelessége mások hallgatásától, zsarolási potenciáljának érvényesítésétől függ.

Simay Endre István

Ki üldöz keresztényeket hazánkban?

A vallásszabadságra is érvényes ugyanaz, ami sok más szabadságjogra. Akkor igazán nyilvánvaló a szellemi szabadság szempontjából, ha a hiánya válik dominánssá. Akár csak ráutaló magatartással. Miközben természetesen a vallásszabadság látszólagos védelme az üldözéses komplexusok kitörésekor is látványosak lehetnek. Amikor úgy lép fel valaki az üldözött szerepében, hogy valójában csak a nézeteinek reklámozásáról van szó. Presztízsből, vagy hatalomféltésből. Egyre megy. A végeredmény szempontjából mindenképpen. Ilyen lehet az, amikor hazánkban keresztényüldözést kezdenek emlegetni úgy, hogy még az Alaptörvény preambuluma is az ellenkezőjét, éppen a kereszténység felé lejtő pályát látszik kihangsúlyozni.

Ilyen körülmények között meglehetősen sajátos világlátást sejtet, amikor a hatalmon levő pártok egyike beszél önmaga üldöztetéséről. Mintha egy tornádó kócolta volna össze néhányak agytekervényeit és világlátását. Adott esetben éppen ellenkező hatást is kiváltva persze, mint amit szándékozik a közszereplő. Ilyen eset lehet például az, amikor Semjén Zsolt dolgozatainak kritikája kapcsán a párttársak keresztényüldözést emlegetnek. S mert Semjén Zsolt ez „elfelejti” visszautasítani, illetve maga kérni az egyetem vizsgálatát, óhatatlanul felmerül, hogy azonosul Pálffy István véleményével. A még csak nem is személyét, hanem irományait írt vélemény tehát az antikrisztus megnyilatkozása. A KDNP-s politikus pedig maga a kereszténység megtestesülése, és iratai szinte már evangéliumi súllyal kezdenek bírni, ahogy a keresztényüldözés alanyaivá és tárgyává válnak egyidejűleg. Mintegy előre vetítve azt is, hogy Rétvári Bence államtitkár úr külön passzusban fog megemlékezni az esetről, mint a hazai keresztényüldözés eklatáns példájáról. Azon a konferencián, amit a jelen századi üldöztetés jegyében szervez az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Barankovics Akadémia Alapítvány. Semjén Zsolt tehát könnyen lehet, hogy bevonul a konferenciatörténelembe.

Egyébként önmagában egy ilyen konferenciának nyilván meg lehet a maga politikai, illetve tudományos aktualitása, mivel van pár olyan helye a világnak, ahol nem életbiztosítás kereszténynek lenni. Hazánk azonban nem ilyen. S éppen ez teszi sajátossá, hogy két államtitkár is képviseli a kormányt a rendezvényen. Közülük Hölvényi Györgynek, mint az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak a szerepe akár érthető is lehet. Egyfajta összekötő kapocsként az egyházhoz közeli rendezvény és a világi kormányzat között. Az azonban, hogy Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára mit keres ott kormányzati minőségben már kevésbé érthető. Nem azért, mintha Rétvári Bence magánemberként nem vehetne részt bárhol, hanem államtitkárként előadást tartva nem magánember. Ebben az esetben azonban még akkor is felvethet pár kérdést a részvétel ilyetén szerepeltetése a meghívón, hogy még nem ismerhetjük a tartandó előadást. Ezek egy részét már érintőlegesen említettem, hiszen hatalmi pozícióból hazánkban az üldöztetik hivatalból, amit a hatalom üldöz.

A hatalomban részt vevő államtitkár tehát az első kézből tudhatja, hogy mit üldöz, vagy nem üldöz a hatalom. A hatalmi szerveken kívüli üldöztetésről, például a belügyminisztertől, szintén első kézből szerezhet információt. Különben ezen a logikai küszöbön Pálffy István képviselő úr Semjén Zsoltot védő beszéde is könnyű szaltóval esik hasra. Lévén, hogy ő is a hatalomban részt vevő pártok egyikének képviselőjeként szólalt fel. Így aztán Rétvári Bencének, államtitkárként meg kellene tudnia válaszolni a kérdést, hogy a keresztényeket üldöző hatalom nevében szólal meg a konferencián, vagy az általa is képviselt hatalom által üldözött keresztények nevében fog-e beszélni? Holott tanulhatott volna a saját esetéből, amikor is szintén államtitkárként ignorálta az élettársakat egy keresztényi konferencián, és végül nem győzte megpróbálni magyarázni a menthetetlent. Bár az, hogy olykor szembemegy Jézus tanításaival a gyermekekről elég nehezen menthető. De Rétvári Bence árnyékkereszténysége már csak ilyen. Leginkább üldözött. Neki már a hangok is megmondták talán.

A hangok persze azt is elmondhatnák olykor a politikai szereplőknek, hogy amíg a hatalmat képviselik, addig nem élhetnek bármeddig és bármikor azzal az elcsépelt mondattal, hogy „irodalmi munkásságuk része” az, amit mondanak, írnak. Mert tegyük fel, hogy Rétvári Bence, mint hatalmi tényező üldözöttnek érzi magát keresztényként. Akkor ugyebár a hatalom legtriviálisabb „üldözője” a mindenkori ellenzék. Ebből szinte adódik az, hogy az ellenzék keresztényüldöző, akivel az Alaptörvény preambulumának teljes súlyával kell elbánni. Ami nem csak a Kerényi-féle illusztrációk lábukra ejtését jelenti. Elvégre ki foglalkozna ilyen apróságokkal, ha ki lehet kiáltani az ellenzéket az antikrisztusnak. Annak a sátáni erőnek, ami kikezdi a nemzet pásztorának hatalmát, és helyettesének evangéliumait. Bár egy internet-oldalt átírni, és egy meghívót átszerkeszteni nem a világ. Talán Rétvári államtitkár úr is megérti, hogy államtitkárként a minisztériumát, és vele mindenkit képvisel. Nem csak azokat, akikkel együtt bólogat a misén, hogy „jól mondod öreg”. Egyszer talán megérti.

Simay Endre István