Tusványosi monokli - 2

Fotó: MTI / Soós Lajos

Tekintettel arra, hogy a bálványosi Fidesz-dzsembori mindenféle orbáni bejelentéseknek szokott keretet adni, érthető, hogy odafigyelnek arra, hogy ki mit mond az előjáték során. Így került a fókuszba az a kocsma-axióma, amivel Németh Zsolt felütötte a rendezvényt.

Az axióma szót különben maga a politikus emlegette arra latrinaajtókon is legatyásodott szövegre, ami azzal indít, hogy az „asszony nem ember”. Az sem kizárt persze, hogy Németh Zsolt pont valami ilyen helyen olvasta. Miközben félrészegen a gatyáját igazgatta, meglátta, és azonnal rájött, ez egy olyan székely axióma, amit neki el KELL sütni a bálványosi nyitóbeszédben. Hadd érezze a megjelent pórnép a törődést. Azt, ami nagyúrtól kijár. Mielőtt a még nagyobb úr megérkezik. Az, akinek gatyájával, pontosabban a gatyájában tartott ősszájával álmodik a külügy két lábon járó kudarc-gyűjteménye. Amely kudarcos nyilatkozat-érzékre vall az, hogy székely axiómaként definiálta a latrinaajtóról koppintott, egy nyitóbeszédben mindenképpen visszás szöveget. Az axióma jelentése ugyanis egyfajta alapigazság, nem megkérdőjelezhető alaptény.

Az, hogy a Fidesz háza táján a nők, az asszonyok többek szemében a tizenkilencedik, akár üthető senkik közé sorolódnak, arra bemutattam korábban a példákat. Azonban, bálványosi vendégként tényleg egyfajta hatodik érzék kell az ott honos székelységre általánosítva kiterjeszteni ezt a szemléletet. S még akár ezt is megúszhatta volna, mert a figyelő fülek szépen lassan a miniszterelnök nagy durrantására kezdett volna várakozni. Elvégre a jelenlegi politikai helyzet, például a menekültek kapcsán igazán indokolttá tenne egy, az „illiberális demokrácia” színvonalán mozgó szellemi szellentést. Megindokolva azt ia, hogy a kerítésépítés kapcsán már beharangozott munkatábor-ötleteléseket immár kiegészítő rekvirálási tervek mennyiben felelnek meg az emberség kereteinek, és mennyiben térnek el egy diktatórikus akarnok komplexusaiból kisarjadó diktatúrától.

De Orbán Viktor mondandójára fény derül hamarosan. S legkésőbb akkor, szinte bizonyosan, halványodni fog Németh Zsolt bunkósága. Amit jelenleg nem kisebb ember igyekezett a felszínen tartani, mint a kormányzati segédcsapatok internet-felelőse. Deutsch Tamás személyesen. Aki úgy gondolta, hogy roppant okos, tapintatos, és úriemberhez méltó beszólni egy újságírónőnek. Amelyre, Tarlós emlékezetes kirohanására tekintettel, szintén nem mondhatjuk, hogy párját ritkító a Fidesz által támogatott politikusok körében. Az Európai Parlament Fidesz-Tompikája azzal gondolta védeni Németh Zsoltot, hogy „Kertész Melindának azt kívánom, hogy annak a kijelentésnek a harmadik része, amelyikbe belekötött, is legyen igaz, legyen neki a medve játék". Talán annak hatására elménckedve eképpen, hogy kellő mennyiségű sört volt képes magába tölteni.

De talán tényleg ez számít a Fideszben a kimért és udvarias véleménynek és bajtársi kiállásnak. Deutsch Tamás egy másik, különben párttársnak címzett kiszólásához képest okvetlenül.

Andrew_s

Konzultáció a semmiről

Olvasom, hogy Deutsch Tamás sajtótájékoztatón beszélt (mozgott a szája), az internetes nemzeti konzultációval kapcsolatban. Talán még nem beszélt Orbán Viktorral, aki szerint belátható időn belül nem lesz netadó. Akkor meg minek is a konzultáció? Csak nem az lesz a vége a konzultációnak, hogy tömegek követelik a különadót?

Na jó! Persze tudjuk, hogy a teljesen anonim, befolyástól mentes nemzeti konzultációnak ilyen előre lezsírozott eredménye nem lehet. Mert ugyebár a nemzeti konzultáció teljesen anonim, és befolyástól mentes. Annyira, hogy akár népszavazást is tarthatnának helyette. Különben tényleg tarthatnának, és akkor az akár felfogható lenne a többség akaratának is. A valós többségének. S akkor megszólal az a bizonyos kisördög, hogy talán éppen ez a baj a népszavazással. Lehet kampányolni, lehet előtte magyarázkodni, de azért még sincs előre lejátszva a dolog. Valaki a netadós népszavazás utolsó pillanatában, a szavazófülkében is dönthet úgy, hogy nem szereti a korrupciós váddal illetett NAV-elnökség mellett lándzsát törő országvezetést. Aztán a szavazócéduláját elég sokáig meg is kell őrizni. A számolásnál egy rakás ember ül ott. Nem lehet azt mondani, hogy csak a helyeslők szavazat érkezett meg. A többit keresse mindenki a postán. Ha meri. Csupa olyan tényező, ami miatt a valós népszavazás helyett a konzultációnak nevezett izé mellett dönthet a hatalom.

Már csak azért is, mert egy nyomtatvány anonimitását elvenni nem olyan nagy technikai bravúr. Márpedig a konzultációs szavazócédulákat nem a plázák kapujában fogják valószínűleg osztogatni. Ám még az is lehet, hogy valóban anonim a konzultáció. Azonban ezt el is kell hinnie az embereknek. Például azoknak, akik a vezér ellen szavaznának. Ha csak egy részükben kétség merül fel, máris a szemetes kibélelésére fogja felhasználni az erdőpusztítás végtermékét. Nem küldi vissza, és innentől a végeredmény akkor is manipulált, ha különben számszakilag minden rendben is van. Az egész demokratikusnak tűnő népszavazás eszméjétől pusztán a kétség gerjesztette félelem is elegendő lehet a manipulált konzultáció felé lépegetni. Ennek fényében különös hangsúlyt kaphat a netadós papírpocsékolásért felelős Vezér-segéd néhány kitétele az említett sajtótájékoztató nyomán született közleményből.

Az például, hogy „a konzultáció előkészítése során is számítanak mindenkinek a véleményére, amelyeket a legkülönfélébb online felületeken várnak november közepétől”. Márpedig az aki hisz az internetes anonimitásban, az ne olvasson az átláthatósági jelentésekről, és akár a béka-királyfiról szóló mese alapján is élheti az életét. Legalább is az átlagos felhasználók szintjén. Amit azok kedvéért teszek hozzá, akik már, technikai guruként tanácshalmazt helyzetek készenlétbe. Segítségként, vagy cáfolatként. Az átlagfelhasználó olyan széles nyomot húz az interneten maga után, hogy csak szándék kérdése a véleményének a személyhez kötése. Ami szándék kérdése, az pedig egyben hit kérdésévé is válik. Az online felületen elkövetett véleménynyilvánítás tehát gyakorlatilag éppen olyan, hangulatilag előre manipulált környezetet teremthet, mint a konzultáció maga. Ezzel az erővel néhány észak-koreai választási szakértőt is hívhatnának. Bár lehet, hogy közelebb is található korrepetitor az: „így szervezz magadnak konzultációt” tárgyköréből.

Azzal a különös kiemeléssel a stadionkapu-felelőstől, hogy „a nemzeti konzultáció legfontosabb szereplői a fiatalok lesznek”. Ez utóbbi párt-direktívát vajon miként fogják érvényre juttatni? Már a vélemény-nyilvánításkor kiteszik a 40-es karikát. Azzal, hogy a felett csak igazolt Békemenet-harcosok nyilatkozhatnak? Aztán már csak azt kell megoldani, hogy a kádári éveket legfeljebb csak hírből ismerők kapjanak konzultációs papírlapot. S tulajdonképpen már össze is állt a hatalom számára ideális forgatókönyv.

A fentiek fényében szinte már akár komikusnak is hathat az, hogy a „kormánypárti politikus úgy fogalmazott: egy digitális témáról szóló digitális konzultációra készülnek”, Végképpen világossá téve, hogy a kormányzatnak esze ágában sincs valós népszavazást kiírni. Inkább konzultálnak a maguk kitalálta meghívásos „demokráciájuk” alapján. Arról, ami Orbán Viktor szerint nincs és nem is lesz. Az erdők kímélése érdekében Deutsch Tamás akár a végeredményt elmondhatta volna. Minek azt a sok papírt elpocsékolni? De miért is nem népszavazást tart a Fidesz? Úgy látszik kormányzaton nagyon fél attól, amit ellenzékből annyira erőltetett. Azért ez is eléggé árulkodó lehet.

Andrew_s

Tompika a szalámifelelős

Prága '89. Orbán nélkül
Forrás: Prágaclub

Orbán Viktor megérkezett a svájci kirándulásról. Dagadó atyai kebellel, és kisebb pénztárcánkkal. Rögtön neki is állt megtartani a rendes pénteki orbánia-félórát a rádióban. S mi másról is nyilatkozhatott volna, mint például az internetadóról is. Amely nyilatkozatot a tüntetést szervezők mindjárt vissza is igazoltak.

A sebtében megtartott nagy társas összejövetel, alias tüntetés szónokai ugyanis nagy sikernek, Orbán meghátrálásának értékelték azt, hogy a miniszterelnök belengette a nyilatkozatában: nem lesz a pillanatnyi formájában internetadó. Csak emlékeztetnék arra, hogy annak idején hasonló önvállveregetések a diáktüntetések kapcsán is megtörténtek. Az akkori néhány nyilatkozat, néhány pillanatnyi, kormányzati részen látszó pozícióvesztés kapcsán. Alkalmasint ma ki is emlékszik azokra a tüntetésekre, és a hatalmas „eredményekre”. Orbán kommunikációs csapata simán kivéreztette, ellaposította, és végül kiüresítette a nagy vehemenciával elindult diákmozgalmat. Egyfajta „ilyen is volt, túléltük” záradékkal ellátva az akkori eseményeket. Majd belökve az emlékét a kormányzati sifonérba. A jelenlegi tüntetések, most éppen a netadó kapcsán, önmagukat becsapó résztvevőinek, és persze a rendezőinek sem kellene a túl messzi múltba révedniük az intő példákért. Már akkor, ha akarnának. Látszólag, például a szervezők, nem olyan buta emberek, hogy ne lennének erre képesek és alkalmasak. Ha tehát esetleg nem teszik meg, akkor lehet, hogy illúzióink megőrzése érdekében jobb is nem firtatni az okokat.

Alkalmasint az első tüntetések kapcsán próbáltam firtatni célokat és terveket. Az mindenesetre az orbáni beszédet követően villámgyorsan kiderült, hogy a kormányzatnak, valamilyen szinten, de igenis volt „A”-terve és „B”-terve. Még akkor is, ha az a fajta működés aligha nevezhető túlságosan demokratikusnak, hogy a miniszterelnök helyi kiskirály módjára ad le rendelést törvényekre, illetve visszavonásukra. Az azonban biztos, hogy a mikrofon még ki se szikkadt Orbán után, amikor a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) már kezdeményezte a törvény visszavonását. Ami azt sejteti, hogy elő volt ez a forgatókönyv is készítve. Talán azért is, mert ismerik a Vezért, és annak viszonyát a felelősségvállaláshoz. Az NGM csapata minden esetre felkészült a jelek szerint. Tehette, mert azt követően, hogy kiszivárgott: Orbán Viktor személyes ötlete volt az internetadó, bizton lehetett számítani a miniszterelnök kihátrálására ebből felelősségből is. Ahogy kihátrált eddig minden olyan más helyzetből is, amik a személyét érintő, valós felelősséggel és kockázattal járt.

Márpedig Orbán Viktor semmi mást nem tett ebben az esetben sem. A személyes felelősségét, ostobaságát szétkeni egy nemzeti konzultációnak nevezett színjáték keretében. A személyes döntését majd azokra fogva, akik majd pártolólag visszaküldik a konzultációs űrlapot. Ami alapvetően kidobott pénz, mivel az eddigi tapasztalatok alapján amúgy is a Vezér akarata döntött. Legfeljebb eltűnnek az ellenző vélemények. S kikiáltják végtelen demokráciának, hogy nem az ellenzők tűnnek el. Holott már stadionok is vannak. Amikre azért persze van pénz. S arra, hogy a nemzeti konzultáció igazán „pártatlan” véleménnyel záruljon mindjárt meg is találták a legmegfelelőbb felelőst hozzá. Orbánia büdösbogár-felelőse, a tüntetőket azon mód leszóló Deutsch Tamás személyében. Ami legfeljebb annyi pozitívumot rejt, hogy rendszeresen megjelenő otromba és bunkó, de internetes beszólásai alapján ő legalább látott már internetkapcsolattal rendelkező számítógépet. Ellentétben a Vezérrel, aki annak idején már a prágai események kapcsán is itthon felejtette magát, amikor D. T. kihozataláról kellett az akkori vezetésnek, közte Horn Gyulának gondoskodnia. Legalább a fideszes mű-netproli Orbán Viktor felelősségtudatáról és bátorságáról is közvetlen tapasztalatokkal bírhat. Úgyhogy lehet: a Fidesz háza táján mégis ő a legalkalmasabb a feladatra. Ennek fényében legfeljebb elképzelhetjük az alternatívaként számba jöhetőket. Egy lidércnyomással gyötört lázálomban.

Minden esetre most már meg van a felelőse annak, hogy az Orbán Viktor szerint zavaros fejekbe rendet teremtsen. Ami röviden azt jelenti: mindenkinek zavaros a feje, aki nem látja Orbán Viktornak, Pannónia géniuszának nagyszerű ötletében az ország, és akár a világ megváltásának csíráját. Deutsch Tamás pedig ezek szerint a zavarmentesség elérésének felelőse. Pintér Sándor helyében aggódnék. Könnyen lehet, hogy az egykor volt stadionkapu-miniszter lesz az utóda. Mert a zavaros fejekben mégis csak a rendvédelmi erők segítéségével lehet rendet tenni. Kipróbált receptje van ennek. Aminek egyfajta előkészítése lehet az is, hogy a netadó szükségességének indokai között felmerült a rendőrök fizetésemelése is. Biztosítva azt, hogy a szabad véleményalkotás, és –nyilvánítás jogáért is fellépő tüntetők ellen kicsit nagyobb vehemenciával lépjenek fel a rendőri erők. Mert lehet nekik azt üzenni: „Látjátok, miattuk nem kaptok több pénzt, Fogjátok meg őket! Csibész!”

A láthatóan mégis van olyan tüntetési szónok, aki szerint ez eredmény, a kormányzati meghátrálás jele. Sőt! Maga a győzelem. Az immár Tompika által is felügyelt, netadóra is kiterjedő szalámi-taktika nagyobb dicsőségére.

Andrew_s

Demagógiai agyvízállás-jelentés

Forrás: http://cae2k.com

Az elmúlt kormányzati időszakban tapasztalható hatalmi kommunikáció látszólagos visszásságaival, valamint magának a hatalomnak a demonstrációival többen, több helyen foglalkoztak már. Olyan helyzetekben nehéz is lett volna megkerülni, amikor a miniszterelnök a Parlamentből közli a bírósági döntések minősítését, vagy éppen a frakcióvezetője él hatalmi befolyással, vagy kelti annak látszatát. Ugyanakkor lassan, de kirajzolódott egy teljes, és manipulációktól korántsem mentes ív.

A pillanatnyi helyzetben a kommunikációs offenzíva, Deutsch Tamás 72 órás ultimátumával az igazságszolgáltatás fele, tulajdonképpen körbeérni látszik. A pillanatnyi ok a kuruc.info felszámolása, mely vitathatatlan szolgálatokat látszott betölteni. Miközben technikailag alighanem a net cenzúrájának ismételt kezdeményezését is meg fogja szülni. Addig is olyan reklámot kap például az Index hathatós közreműködésével is, amire másként, a Fidesz politikusának a kirohanása nélkül aligha számíthatott volna a szélsőjobboldali tartalmakat közreadó portál. A teljes folyamatban azonban Deutsch Tamás, illetve még Rogán Antal is alighanem csak a közkatona szerepét tölti be. Akár tudatosan, akár maguk is egyfajta manipulációs, hatalmi ígéret, különben nem igazán sajnálnivaló, áldozataként. Az ugyanis mára gyakorlatilag nyilvánvalóvá vált, hogy a tudatosan defenzívába kényszerített ellenzéket olyan kommunikációs harapófogóba szorították, amibe jórészt a saját tehetetlensége okán dugta be a fejét.

Az amúgy is nehezen kivédhető retorikai csapásokat az egymással foglalkozás ürügyén elkövetett semmittevéssel érlelve szinte tökéletes zsákutcává. Olyan helyzetet engedve kialakulni, amiben a hatalom immár egészen egybites populizmussal is eléri a célját. Végső soron garantálva, hogy a demokratikus értékek szinte bármilyen védelme mellé odategyenek egy pejoratív, indulatokat keltő, és a kocsmai radikalizmus lelki húrjain játszó választ. Pontosan annak a troll-kommunikációnak a sablonján haladva, amiből a minap a Fidesz kommunikációs igazgatója adott ízelítőt. Mivel a sor alighanem folytatható, csak példaként sorolnék ezekből a faék-egyszerűségű populizmusokból néhányat:

Aki fellép a rasszizmus ellen – Kiáll a cigánybűnözők mellett

Aki fellép a bíróság függetlenségéért – Védi az ittasan vezető milliomost

Aki fellép a hajléktalanokért – A megfagyásukhoz való jogot akarja biztosítani

Aki fellép az éhbéres közmunkák ellen – A szegények foglakoztatása ellen akciózik

Aki fellép az ügyészség függetlenségéért – Fasiszta és védi a kuruc.info-t

Aki fellép a sajtó cenzúramentességéért – Fasiszta és védi a kuruc.info-t

Aki fellép az internet cenzúramentességéért – Fasiszta és védi a kuruc.info-t, és pornóval támadja a gyermekek ártatlan lelkét

Az szinte biztos, hogy mindez csak akkor hatásos, ha a kormányzatnak van egy, legalább a látszatokkal operáló alternatív válasza. Olyan, ami legalább némileg szalonképesen eladható. A szélsőségesekkel pávatáncolva biztosítva a „jó zsaru-rossz zsaru” régóta ismert receptjét. Ezen az sem segít, ha olykor az ellenzék egy-egy vezetője bírósági pert nyer. Felmutatják, mint a bíróság függetlenségének igazolványát, és retorikai gőzhenger megy tovább. A hívek fejében csak az ellopott kabát képzete marad meg. Azok az ellenzéki dobások, amelyek során Bajnai Gordon legutóbb például a rendszerváltás során az ezermilliárdokban mérhető károkat okozó Antall József mellé állt nem igazán segítenek. Akiket megszólítani akarna ezzel, már régen túl vannak a zsellérnosztalgia jegyében szétvert mezőgazdaságon, a cinikusan gyáva álforradalmiságon, Miközben éppen olyan lelkesen rehabilitálják, relativizálják Horthyt, mint Antall, Orbán vagy Vona.

Az is nyilvánvalónak látszik, hogy a teljes hatalmi gépezeten átnyúló, a teljes párt-, és kormánykommunikációt kézben tartó, és hatalom teljes kiépítését szolgáló forgatókönyv túlmutat a megvalósítók többségének a személyén. Az sem elég, ha valaki a nagy machinátornak hiszi magát. Annak is kell lennie. Olyannak, aki a háttérben is képes maradni, ha kell. Nem aprózza el a megjelenését. Elég hatalma van a kormányzatban, és a pártban, és elég cinikus ahhoz, hogy ezzel csak akkor éljen nyíltan, ha nagyon szükséges. Az egybitesek pedig majd utcára vonulnak az érdekében, ha megüzenteti, hogy menni kell.

Andrew_s

Gyorstalpaló doktori és póthülyítés.

Forrás: Index.hu

 Schmitt Pál a napokban úgy döntött, leporolja az egyszervolt doktori címének dossziéját, ismét felmelegíti a témát. Noha már annak idején, 2012. májusában is tudható volt, hogy a doktori iskolától független címelőkészítés nem egy egyszerű mutatvány. Az pedig mit sem változott a diplomabotrányok tépázta SOTE vonatkozó szabályzatában, hogy a Ph.D. fokozat elnyeréséhez vezető akcióra előzetes regisztráció szükségeltetik. Schmitt Pál pedig manapság már messze nem az a centrális tömegközpont, aki miatt akár visszamenőleges hatállyal is törvényt, szabályzatot módosítanának. Valamiért mégis annak látta szükségét, hogy a korábban elvett doktori cím pótlását célzó ténykedéséről tudósítsa a nagyérdeműt. A korábban említett képzés nélküli utat bejárva.

Ennek előzményében, mint emlékszünk az áll, hogy Schmitt Pál, akkori köztársasági törvénymotor egyetemi doktori címét plágium miatt visszavonták. Kövér Lászlótól tudjuk, hogy az említett eseményről nem a mások dolgozataiból ollózó, másoló politikus tehet, hanem az a „néhány nyikhaj, senkiházi, utolsó, tollforgató terrorista”, akik lebuktatták. Elvégre az igazi demokrata nem is gondolhatja másként, mint úgy, hogy „ha hibázok, Ti demokratikusan szétoszthatjátok a felelősségem”. Ami elvet különben a miniszterelnök is eredményesen betart, miként az azeri baltás gyilkos, vagy az IMF-tárgyalások kapcsán adott kinyilatkoztatásai alapján láthatjuk. De ez most messze vezetne Schmitt Páltól, tehát kicsit hagyjuk a többieket a maguk igazságterein labdázgatni. Van ott is elég buktató, amibe hasra lehet esni annyira, hogy összetörjük magunkat.

Szóval Schmitt Pál és az ő Ph.D.-ja. Ahogy az Index megírta, a HOT!-magazinnak adott interjúban jelezte először a volt köztársasági kódexmásoló, hogy a maga részéről belevág a dologba. Ennek első lépéseként megmagyarázta, hogy nem a plágiumbotrány miatt mondott le, és neki is állt a szakfolyóiratokban megjelentetni vágyott publikációknak. Ez utóbbi különben rendben is lenne, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy egy tudományos publikáció megszerzéséhez tudományos munka, és annak igazolása is szükségeltetik. Kivéve azt, ha valaki címzetes tiszteletbeli doktorrá válik valamely intézményben. S persze kivéve azt, ha valaki elég jelentős posztot tölt be ahhoz egy mérsékelten demokratikus rendszerben. Elég jelentőset ahhoz, hogy az egyetem ne csináljon nagy ügyet egy kiadott papírból. Mondjuk az egyetem vezetése számára kilátásába helyezett koncepciós perek és kényszermunkatáborok kies világához képest. Tulajdonképpen az, hogy Schmitt Pál nekiállt publikációkat írni, az tehát rendben is lenne. A gondok akkor kezdtek előkeveredni, amikor a részletekben lakozó ördögök kidugták szarvacskáikat a szekrényekben felhalmozott csontvázak közül.

Szintén az Index munkatársai megkérdezték a túlsó oldalt, az egyetemet is, ahol az utóbbi időben dékán is bukott bele egy képviselő fiának diplomaosztójába. Melynek kapcsán ugyan hirtelen érdekelne Deutsch Tamás egykori miniszter egyszer volt diplomájának története, de elhessentem ezt a gondolatot egyelőre. Elvégre a Fidesz Twitter-virtuóza jelenleg inkább csak a decibelek harcterein számíthat politikai szerepre. Tehát Schmitt Pál volt köztársasági elnök doktorijának ügyben megkérdezték a SOTE-t, és a kijelentés könnyűnek találtatott. Az egyetem nem tud arról, hogy hallgatói jogviszonyuk lenne egymással. Ennek köszönhetően két állítás kezdett egymásnak feszülni. Az egyik szerint Schmitt Pál nekifeszült a doktori fokozat megszerzésének, míg az egyetem erről nem látszik hivatalosan tudni. Kiss Norbert, Schmitt Pál hivatalos szóvivője szerint az ellentmondást akként lehet feloldani, hogy jelenleg gőzerejű előkészítés zajlik, és majdan képzés nélküli fokozatszerzésre készül. Ebben az esetben talán tényleg nem kell hallgatói jogviszonyba keveredni a képzési hellyel, és talán jövőre is elég jelentkezni hozzá. Mi tagadás egyre kevésbé érdekel, ami szinte biztosan méltatlan hozzáállás az ügyhöz.

S nem is teljesen igaz, mivel az egyik szereplő egy olyan közszereplő, akinek igen komoly szerepet osztottak. No nem a hatalom közvetlen gyakorlásában, de abban igen, hogy olyan törvényeket írjon gondolkodás nélkül alá, amelyek nagy lépéseket jelentettek a jelenlegi helyzethez vezető úton. Ugyanakkor igaz, hogy Schmitt Pálnak nem az egyetemi fokozata, hanem személye az, ami erre biztosítékot jelentett Orbán Viktornak. Az ebben játszott felelőssége pedig aligha függ attól, hogy most sikerül-e annyi tudományos publikációt összeírnia majdnem azt írtam: összemásolnia, ami elegendő lehet egy valós Ph.D.-fokozat megszerzéséhez. Akár képzéssel, akár képzés nélkül. Azt pedig, hogy a Schmitt-interjúra a 18-39 éves, fiatalos nőket megcélzó HOT! magazin riportere ugrott ki a Nemzeti Vágtára alighanem a véletlen. Vagy a morózusabb olvasóközönségű, és különben is a Ringier AG berkeiben augusztus óta amúgy is fél lábon ugráló, Népszabadság olvasóiból nem nézték ki, hogy vevők az interjúra. Az azonban momentán úgy tűnik, hogy sokkal inkább egyfajta háromnapos mini-gumicsontnak bizonyul a dolog. Mert Schmitt Pál, már gumicsontnak is fajsúlytalan jelenleg. Már nem alkalmas tartósan elvinni a bulit az IMF-tárgyalások, a választási rendszer körüli viták elől.

Simay Endre István

A latrinacsászár ellenségképei.

Forrás: http://cae2k.com

Kísérleti terepek. Nagyjából ez jutott eszembe arról, ahogy a média szép lassan tele lesz azzal a ténnyel, hogy Egerben lezsidózták Székhelyi József színművészt, és erre való hivatkozással látszik megtagadottnak a fellépése. Az ügyben a maga keresetlen bunkóságával megszólalt a FIDESZ egyik őstagja, szellemi őstermelője, Deutsch Tamás is. Azonban az elsődleges probléma aligha önmagában ez. S nem is ezért jutottak eszembe a kísérleti terepek a jelenségről.

Önmagában nem is amiatt a humánetológiai vonatkozás miatt, hogy hordában élő főemlősöktől származunk, ahol az egyes hordák önmegkülönböztetése a másiktól alighanem fontos lehetett. Elvégre a nagyobb vadászterület, a másik horda, majd törzs nőstényeinek meghágása, és hímjeinek elfogyasztása evolúciós előnyt is jelenthetett. Mely esetben azért nem ártott tudni, hogy melyik csapattag hova is tartozik. Amikor tehát az emberiség felnövekedvén országhatárokra váltotta a hordavezér által körbevizelt facsoportot, kormányzati erőre az alfahímet, és elvontabb kategóriákra azt, hogy éppen kit kell hivatalból rühelnie, sokat nem lépett előre a ranglétrán. Csak finomabb módszerekkel utáljuk a másikat, és talán nem esszük meg. Bár néhányan azért ábrándoznak a kicsit csíkosabb, a világot kicsit másként látók lassú tűzön való pirításáról. S ilyenkor talán nem ártana megemlékezni arról, hogy a nem is oly távoli múltban volt olyan hatalom, mely szó szerint próbálkozott hasonló módszerekkel.

Elfeledkezve arról az apróságról, hogy a saját evolúciós nagyszerűségét hirdetve végső soron nem előre lépett, hanem mellét döngetve kiállt a rétre, és visszalépett pár millió évet. Elfeledkezve arról, hogy az emberiség, tetszik-nem tetszik a globalizáció felé halad, és a Föld nevű galaktikus szigetecske erőforrásait fajszinten szokta az evolúció osztogatni. Ha tehát bárki azt hiszi, hogy itt felsőbbrendűsége teljes tudatában üvöltözhet a pálmafán, akkor azért jó rudnia, hogy az csak addig érvényes, amíg valaki derékba nem rúgja azt a pálmát. Melynek lombjából rohadt nagyot lehet zuhanni. S talán fentről még azt sem látja, hogy lent egyedül rugdossa-e valaki a törzset, vagy a zuhanás után kövekre pottyan-e törött derékkal? A párhuzam az elmondottak és a politika sakálszerepre vállalkozó üvöltői között nem a véletlen műve. Egyszerűen azért, mert amikor ellenségképek megfogalmazására, majd azok fennen hirdetésére fordít valaki energiát, akkor azt jelenti, hogy erőforrást pazarol valamire, ami a problémákat nem megoldja, hanem mélyíti. S mert a politikus által használt erőforrások jobbára az általa irányítottak szellemi, illetve anyagi erőforrásai, végső soron a mások erőforrásait használja saját személyes, vagy vélten csoportos céljaira.

Miközben természetesen nem árt felmérnie azt sem, hogy meddig mehet el. Meddig mehet el anélkül, hogy ne magasra emeljék, hanem a mélybe lökjék kedvenc hordójáról, melyről körbe lehet mutogatni, hogy „az tehet róla”, meg „ő az ellenség”. S ez alatt elfelejti azt mondani, hogy „ti tehettek rólam”. Akár szó szerint is, de átvitt értelemben feltétlenül. Kevés politikus szokott ugyanis a választóinak azzal érvelni, hogy „meg ne válasszatok, mert nőni fog a munkanélküliség, újabb adókkal fogok kísérletezni, és eközben a sógoroknak, komáknak adom a földjeiteket”. Ám ettől még ez utóbbi valósul meg. Legfeljebb, ha elég cinikus, és elég bambának nézi az alattvalókat, bocsánat, választókat, akkor még ki is jelenti, hogy „le se tojjátok, amit pampogok, mert majd meglátjátok, amit csinálok”.

Hogy ennek mi köze a zsidózáshoz, cigányozáshoz? Rengeteg. Nem csak azért, mert az uralkodó politikai elit esetleg tevőlegesen támogatja azt, hogy a népség, a nagy közös horda tagjai között keressenek a tagok kicsit csíkosabbat, kicsit más világlátással bírókat. Sokkal inkább azért, mert elbizonytalanít, és életvitelében megingat sokakat. Kibillentve akár társadalmi rétegeket abból a komfortzónából, amit a megszokott viszonyok, és akár a puszta társadalmi lét fenntarthatósága jelez számukra. Mint amikor a kukta alatt csak a tüzet rakják, de a szelepet leszorítják. Nyilvánvaló, hogy előbb utóbb a gőzt muszáj kiengedni, és akkor tudni érdemes, hogy hol, és merre lehet a szelepet megemelni, vagy a szelep alatt megfúrni a fedőt. A feszültség keltette nyomás katlanában pedig szinte önként adódik az, hogy a hasonló helyzetbe kerültek összébb sodródnak, és egymásnak segítenek haragudni mindenki másra. De, hogy felismerjék a mindenki mást, ahhoz történelmi hagyománya van azt utálni, akinek a bőrszíne, vagy vallása eltérő,

Ahhoz pedig, hogy hol kell megfúrni a robbanásveszélyes terepet, célszerű önmagukban izolált helyzeteket teremteni. Így végső soron azonos jelenségláncolatra lehet felfűzni Gyöngyöspata és Eger, de akár az EU elutasításásnak az esetét is. Függetlenül attól, hogy az események végkifejletében bocsánatkérések, leváltások történnek-e majdan. Mert a jelenség a lényeges, és csak kevéssé az utóélete. Akkor is, ha ez is cinikusan hangzik. Ha ugyanis átmegy a szűrőn az, ha feketeruhások masíroznak egy faluban, vagy gyülekeznek a fővárosban, akkor az azt jelenti, hogy abba az irányba lehet a gőzt kiengedni. Az adott irányba tehát a falakat már sikerült látványosan odébb tenni. Nyilvánvalóan társadalmilag nem teljes elfogadottságnak örvendő cigányság kárára építve fel a nagy ellenségkép egyik elemét.

Hasonló a helyzet Egerben is, ahol egy másik tradicionálisnak tekinthetőn megkülönböztetett csoport, a zsidóság kárára zajlott egyfajta kísérletezgetés, a tűrőképesség felmérésére, a szelepek tartóképességére. Gyakorlatilag függetlenül az érintett művész származásától, de kihasználva azt, hogy a színművész eléggé szem előtt van ahhoz, hogy lemérhető legyen a hatás, de nem eléggé ahhoz, hogy feltétenül nemzetközi jegyzékváltást okozzon. Itt úgy tűnik nem járt a polgármester teljes sikerrel, mert végül visszakoznia kellett. Ám kár lenne azt hinni, hogy a hatalom kommunikációs gépezete nem fogja ezt a visszakozást úgy beállítani, hogy mindez a zsidóság nyomására történt, de azért mi, itt a hordón cinkosan összekacsintunk ám veletek. Pontosan annak a mintájára, ahogy a gazdasági döntéskényszer okozta megszorításokat a külső erőkre lehet fogni. Minél hangosabban, hogy elnyomja azokat a kérdéseket, melyek nem a tüneteket, hanem az okokat firtatják. Az okok ugyanis sokszor éppen annak a tarisznyájából kerülnének elő egy leltárnál, aki a hordón kiabál. Ám ameddig a hordó körül egymással vannak elfoglalva a hordabéliek, és akár meg is eszik egymást, addig kevésbé foglalkoznak azzal, hogy a marakodás közben felszabaduló javakat ismét csak a hordó árnyékában várakozók fogják összeszedegetni.

Egyre újabb bástyákat emelve az egyre magasabb hordó köré. Egyre jobban védve azt, aki egyre magasabbról nézi le a lenti kísérleti terepen tébláboló, marakadó, egyre inkább csak kihasználandó masszaként látott tömeget. Mígnem már talán lentről is egyre többen hiszik el, hogy nem egy karizmatikus hordószónokot, hanem Simeon méltó utódját látják. S nem is egy hordón, hanem a szentség oszlopán. Ekkor az, aki már a saját hatalmi gőgjében amúgy sem lát mást, mint amit látni enged a szeme előtti köd, már nyugodtan fütyülhet a világra, és trónolhat az arany éjjelin. A nagy társadalmi kísérlete sikerrel járt. Neki magának, és az éjjelit örömmel a saját fejére borító híveknek mindenképpen. Mert a feltétlen, és a hatalom számára feltétlen módon kiszolgáltatott hívek számára a latrina császára lehet maga az isteni vezér. Olyan, akinek szavára bármikor elhiszik, és életüket áldozva meg is harcolnak azért a hitért, hogy éppen ki a büdösebb, Meg sem érezve már a saját szagukat.

Simay Endre István

Ki a fene írt Twitter-en már megint?

Annak idején, ha már az Új Színház régi gárdájának egyik utolsó előadását volt szerencsém megtekinteni, emlegettem a szélsőséges politika szélsőséges beszivárgásáról a színházak világába. A kiemelés azért is lényeges, mert nyilvánvalóan teljesen steril színjátszást elég nehéz lenne megvalósítani. Még klasszikusokat is csak akkor, és csak úgy érdemes bemutatni, ha szólnak a ma emberéhez. Hacsak nem kötelességtudatból, de hithűen ásítozó programlátogatókat akar a rendező a nézőtéren látni. A dolog fordítva is igaz lehet. A hivatalos politika tűrésképességét jelzi az, hogy milyen jellegű kulturális műhelyeket tűr, esetleg finanszíroz meg.

Ha tehát egy városvezetés megtűr, és akár finanszíroz is olyan kultúraformálót, aki szélsőséges nézetei nyomán szerzett magának korábban ismertséget a politikai színpadon, akkor nehéz megmagyarázni, hogy különben köze se a dologhoz. Valami ilyesmi jutott eszembe annak nyomán is, amikor Székhelyi József, és az egri fellépés ügyéről hallottam. Az ugyanis csak egy következmény, kísérő tünet, amikor a Mazsihisz a hírek szerint feljelentést tesz az ügyben. Mert kétségtelen, hogy a probléma ez esetben sem feltétlenül a hangfelvétel hitelességének kérdése. Mármint azé a hangfelvételé, melynek nyomán a botrány kirobban, és ami szerint a fellépés ellenjavallata a színművész vélt vagy valós származásának, illetve ellenzéki politikai nézeteinek talaján virágzott ki. Alighanem a nagyobb bajt az jelzi, hogy kiszivárog egy ilyen hangfelvétel, és a közhangulat nem rácsodálkozik, nem kétségekkel telve várja a hitelesítést, hanem gyakorlatilag fenntartások nélkül elfogadja, hogy ilyen márpedig létezhet.

Nem azért, mintha mindenki egyet értene az antiszemita megnyilvánulásokkal. Nem biza! Sokkal inkább azért, ami vonulatba a közpolitika beleilleni látszik. Olyan síneket érintve, mint például annak idején az Új Színház nyereg alá puhítása, vagy azt, hogy feketeinges decibelvitézek Budapest egyik reprezentáns-terén tartsanak rendőri védelem oltalmában röpgyűlést. Szétkergetés helyett. Olyan állomásai ezek a városi politizálásnak, melyek egyáltalán nem teszik sajnos alapból hihetetlenné az egri döntési rendszert. Egyre inkább azt sugallva, hogy az antiszemitizmus akár hallgatólagos hatalmi támogatást is kap, vagy kaphat. Egyre inkább eljuttatva ahhoz a közhangulatot, ami könnyedén megágyazhat a politikai, származási listázásoknak, a szomszédok összeugrasztásának. Egyre inkább sajnálatossá téve, hogy a szakdolgozati viták közt valahogy nem tűnik időszerűnek a történelemkönyvek forgatása. Megőrizve a történelemszemléleti káoszt a fejekben. Valami álságos nemzetiességet sugallva, ellenségképeket ajánlva fel megoldásként a valós gazdasági megoldások helyett. Faragott képek helyett ellenségképek elé járulva személyiségi áldozathozatalra.

Különösen gondot jelenthet, ha a nagyobbik kormányzó párt egyik emblematikus figurája az, aki hallgatólagos maszatolásba bocsátkozik. Azon, hogy bocsánatos bűn, vagy talán nem is bűn az említett jelenség, Paul Lendvaitól Feldmayer Péterig lehet talán vitatkozni. De amikor Deutsch Tamás az ezt érintő kritika nyomán egyszerűen lemarházza Paul Lendvai-t, akkor kormányzati támogatást sejtet a jelenségek mögé, ha meg lehet próbálni megmagyarázni az ellenkezőjét. Akkor is, ha ugyanazon Twitter-bejegyzésben van egy fél gondolat, mely szerint a zsidógyűlöletet azért mégsem teszi dicséretessé a FIDESZ politikusa. Úgyhogy legalább félig-meddig sikerült a történelem főbb csapásaira is fél szemmel rápillognia, miközben a szakdolgozatának alapos megírásával volt annak idején elfoglalva próbaidős miniszterként. 

A politikusi stílus azonban azért kimaradt. Hiszen a nevezett politikus nem először ír be a csetvilágba olyan stílusban, amit nem túl nagy túlzással lehet bunkónak tekinteni. Amit persze szintén lehet magyarázni azzal, hogy az egy olyan sajátos világ, amibe az belefér. Pedig nem. Nem az a világ abban az értelemben, hogy nem kötelező ez a stílus. Senki nem vetné meg ugyanis az ex-sportminisztert akkor, ha más nyelvezetet használna. Elvégre attól, hogy valaki megérti a lóalkatrészekkel érvelő fél-alkoholista aluljárólakót, még nem feltétlenül kell magának is nemiszervek megnevezéseit üvöltve közlekednie az aluljárókban. Inkább az ellenkezője szokott előfordulni. Miként a az antiszemitizmus elviselése a kormányzat, a parlamenti tisztségviselők, a városvezetők részéről jelzi egyfajta hallgatólagos elfogadását, a másokat lekezelő, lenéző stílus világgá kürtölése a politikusnak a saját magával szemben támasztott igényszintjét jelezheti. Az persze már egy más kérdés, hogy ha a kormányzati haverok nem szólnak neki, hanem cinkosan összekacsintanak vele, akkor a politikai bunkóság mennyire tekinthető kormánypolitikának.

Mert attól, hogy egy kommunikációs csatorna látogatóinak erre futja, még nem biztos, hogy ez az, amivel egy politikusnak tartoznia kellene magának, vagy akár az országnak. Annak az országnak, amit a világháló közönsége előtt óhatatlanul képvisel. Deutsch Tamás hazafiságából, több példa alapján, a neveletlenségre telik. Az övé ilyen. Marhaság-osztályú.

Simay Endre István