Kövér, a Fidesz, és a kitelepítők magyarsága

Az országgyűlés elnökének határozott problémái vannak a saját személyes múltjának a feldolgozásával. Erre legutóbb a kitelepítésekkel kapcsolatos beszédében világított rá Kövér László. A beszédet a hortobágyi ökumenikus templomban mondta el, és alighanem nagyon pocsék lett volna a hétvégéje, ha ez a hete komcsizás nélkül telik el. Miközben abban azért teljesen igaza van, hogy a kitelepítések korában „magyar fordult magyar ellen”.

Természetesen, a magyar történelmet ismerve, módosíthatjuk a fenti állítást arra, hogy a kitelepítések korában is. Ellenkező esetben azt kellene hinnünk, hogy a fehér lovon közlekedő tengernélküli kormányzó nem volt magyar. Ahogy talán már Koppány, vagy az ellene fellépő király, István sem volt magyar. Már akkor, ha a hazán belüli ellentétekre igaz lenne az az állítás, amit Kövér László tesz. De alighanem ő sem gondolta komolyan a kijelentést a kommunistákra, mint egy ideológiát valló magyarokra beszűkítve. Mármint akkor, ha sikerült valahogy átkecmeregnie a történelemhez közel eső tantárgyakon. Márpedig abban az esetben, ha nem gondolta a kizárólagosságot komolyan, akkor pont annyi értelme volt a megjegyzésnek, mint az általa Alekszander Szolzsenyicinnek tulajdonított gondolatoknak a neves íróhoz társítása. Aki ugyan írhatta volna az idézet szöveget, de egy viszonylag egyszerű internetes keresés alapján is tudható: nem írta. Miközben persze egy hordószónoknak nem kell leragadnia a tényszerűségek apró grádicsain.

Kövér László azzal a kijelentéssel is gondolt egyet rúgni az általa elfeledni vélt, és az MSZMP-től nem túl távol álló, előéletén, hogy „A magukat magyarnak valló kommunisták által a magyarságnak okozott sebek a legfájdalmasabb magyar sebek közé tartoznak”. Ami teljesen világosan mutatja azt a szándékot, hogy a kommunistákat, de lehetőleg a teljes baloldalt kirekessze a magyarságból. Elvégre szerinte nem magyarok, csak magukat magyarnak vallók. Belemenve abba a definíciós csapdába, amibe pártjának egyik kedvenc publicistája is ott üldögél. Aki szerint vannak a magyarok, és a magukat magyarnak valló, de tulajdonképpen állatként definiált „mások”. Kövér László részéről ismételten előhangot adva azokhoz az alighanem hamarosan ismét feltűnő szövegekhez, melyek a baloldal idegenszívűségét kívánják majd újraszínezni. Aligha véletlenül azt követően, hogy megjelent, a KDNP által máris a koncepciós perek alapjaihoz hasonlóan kezelt, tudósítás Bajnai Gordon és Viviane Reding kapcsolatáról. Szigorúan egy magát meg nem nevező, de „higyjükelhogylétező” zártkörű informátortól. Ja, hogy ez az eljárás pont a bolsevikokra volt egykor jellemző? Pont azokhoz a folyamatokhoz vezetett, ami miatt a Hortobágyon kötöttek ki annyian? Ez Kövér Lászlót, és pártjának oldalzavaros frakcióvezetőjét jól láthatóan nem zavarja.

Ahogy az is lerágott csont, hogy a Fidesz egyáltalán nem mentes az egykori MSZMP tagjaitól. Ennek a falnak már Kövér László is nekifutott néhányszor. Például a diáktüntetések kapcsán is. Amivel nincs természetesen egyedül. Orbán Viktor, midőn alsónadrágos korszakát élte, ugyancsak bepróbálkozott hasonlóval. Azonban valamiért láthatóan továbbra is úgy vélik a Fidesz-vezetők, hogy érdemes emellett a pálya mellett játszani a dobszólót. Már csak azért is, mivel ezzel kívánják talán elnyomni a Fideszt érő kritikák hangjait. Esetleg csak a saját lelkiismeretük hangjait, illetve párttársak múltját érő megjegyzéseket. Miközben egyfajta önvallomást is rejthet Kövér Lászlónak a, kitelepítettekre emlékezve tett, felszólalása. S nem csak saját egykori párttagságára kell ez esetben gondolni, hanem éppen a közelmúlt parlamenti döntéseire érdemes emlékeznünk.

Ehhez érdemes felidézni a kitelepítettek egyéni sorstragédiájának egyik okát. A kitelepítések oka ugyanis nem csak az volt, hogy az érintettek nemesek, értelmiségiek, a Rákosi-rendszer vélt, vagy valós ellenfelei voltak. Előfordult, hogy azért éreztették velük sürgős szükségét a lakóhelyük elhagyásának, mert ott laktak, ahol. Például, ha egy olyan lakásban laktak, mely sokkal jobban tetszett egy állami apparátus-lakónak, mint amennyire az illető tisztviselő önmérsékletet tudott volna gyakorolni. Így a neki tetsző lakás tulajdonosa hamarosan a messzeségbe vivő vonatokra várva találhatta magát. A Parlament kormánypárti többsége pedig a minap szavazott egy olyan törvény mellett, ami gyakorlatilag tetszőleges kisajátítási szabadságot biztosít a hatalom, vagy annak egy képviselője, számára. Az előzőek fényében tehát Kövér László fellépése a megemlékezésen önmagában sem kevés cinizmusról, az érintettek lenézéséről árulkodik. A mondatai azonban azt is sugallhatják, hogy alapvetően beismerte, hogy az, aki a hatalom erejével ilyen módon operál, az semmivel nem jobb a múlt század ötvenes éveinek hatalomgyakorlóinál.

Ennek ellenére nem mondanám, hogy Kövér László nem magyar. Éppen annyira magyar, mint a kitelepítettek. S éppen annyira magyar, ahogy magyar volt Rákosi Mátyás, Marosán György, Horthy Miklós, Gömbös Gyula, és még sokan mások is. Függetlenül attól, hogy hatalmi elvárásból, hatalomvágyból, vezérhűségből, antiszemitizmusból, bolsevizmusból, vagy más okból fakadóan a mások életén keresztülgázolva gondolták jobbnak a sajátjukat. Ahogy Kövér László, a valamikori MSZMP szoknyája mellől szalajtott elnököt is nyilván nem a magyarsága, vagy annak hiánya motiválja akkor, amikor megpróbálja mélyíteni a szakadékot magyar s magyar között. A Rákosi-korszak híres, már Kádár által is meghaladott vezérmondata alapján: Aki nincs velük, az ellenük van.

Andrew_s