 |
| Engesztelő rózsaosztás, körbe móka, kacagás Forrás: HVG |
A Rogán Antal által bejelentett, és valószínűleg terelési
kísérletektől sem mentes meghátrálást
követően családon belüli erőszak parlamenti nyugvópontra látszik jutni.
Azonban, ahogy frakcióvezető mindenféle meghajlásokról, és ezzel mintegy az
erőszaknak való engedésről beszélt, az emberi erőforrások főmestere sem tudott
kiállni azzal, hogy „elnézést, tévedtünk, és levontuk a konzekvenciákat”.
Miközben Varga Istvánnak valószínűleg közben többen elénekelték, hogy „Egy rózsaszál
szebben beszél”. Ami persze nem baj, és a rózsák hallgatagságát ismerve valóban
jobb lett volna, ha a képviselő úr csöndben marad. Azért persze az is valami,
hogy az Origo
szerint beszerzett egy szál rózsát a civil kezdeményezés elindítójának Halász
Pálmának.
A rózsaszál átnyújtására azt követően került sor, hogy a
Fidesz vezérhangyaságával, végül megszavazták azt, hogy a családon belüli
erőszak önálló tényállásként kerülhessen be a Btk.-ba. A HVG-n
megjelent képek szerint nem egy szál rózsa volt, hanem kettő, amit LMP-s
képviselőnők kaptak, és ők adták át a kezdeményezőnek. A nagy tudósítási
kapkodásban elkövetett eltérés ez esetben sem sokat számít abban az értelemben,
hogy Varga István nyugodtan vehetett volna minden képviselőnőnek egy szál
rózsát. De elfogadom, hogy a Fidesz képviselőinek a 16%-os adóval agyonvámolt
jövedelme nem tette lehetővé a tapasztaltnál nagyvonalúbb gesztust. S ehhez
képest az, hogy egy vagy két szál fehér rózsa cserélt-e gazdát, és hányszor,
tényleg nem számít. Ha úgy tekintjük, a végeredmény szempontjából sem. Amennyiben
végül tényleg érdemi megtárgyalására kerül sor a családon belüli erőszak, akkor
ugyanis szintén nem az akciós rózsák számára fogunk emlékezni. Ha a képviselő
úr ettől tud nyugodtabban belenézni a tükörbe, a felesége, vagy bárki más
szemébe nézni, akkor legyen így.
Ami inkább érdemelhet még pár gondolatot az inkább az a
szómágiaszerű megközelítés, amivel Balog Zoltán Emberi Erőforrások
Minisztériumában felállítandó, és a már 2012. 09. 15.-én bejelentett
kezdeményezésben említett, munkacsoportot
munkájáról beszélt. Annak részletei kapcsán a tudósítás
is kiemeli, hogy Balog Zoltán szerint az előzetes tárgyaláson megállapodtak
abban, hogy „a család szó olyan értéket képvisel, amelyhez nem szeretnének
„negatív töltetet” társítani”. Ami így kapásból olyasmit idéz, hogy tulajdonképpen,
ha nem családon belüli erőszaknak hívják, akkor családi erőszak már nincs is.
Azt persze nem lehet tudni, hogy vajon kevésbé szakad-e a bőr, ha a pofont
„együttélési” vagy „kapcsolati erőszak” néven hívják majd a Btk.-ban. De
személy szerint azt gyanítom, hogy nem. Ahogy arra is csak tippelni lehet, hogy
vajon miért nem a különben szintén elfogadott „párkapcsolati
erőszak” fogalmával kerül megjelenítésre. De ennek alighanem igen komoly
kommunikációs okai lehetnek. Egyet értve részben azzal, amire a Varánusz
posztjának a címe utalt pár nappal korábban: „A
kormánynak fontosabb a párt PR, mint a népakarat”. Részben, hiszen a Fidesz
látszólag megtört a népakarat nyomása alatt. Feltéve persze azt, hogy a
munkacsoport nem az agyonhallgatás és elmaszatolás szervezete lesz a végén az
Emmi kebelén belül.
De visszatérve a szavak erejére, a jelenleg Btk.-ba javasolt
fogalmi megközelítés egy kiterjesztett értelmezést látszik sugallni. Ami
különben nem feltétlenül az ördög műve ebben az esetben, csak
pontatlanságokhoz, félreértésekhez vezethet, mint látni fogjuk. Az általam
említett párkapcsolati megközelítés egyébként szintén nem lenne teljesen
megfelelő. Az utóbbi például azt is sugallhatja, hogy csak párok közti
erőszakcselekményeket tenne kriminalizálttá. Márpedig köztudott, hogy a
jelenség sajnos szélesebb körű. Érinthet gyermeket, de akár szülőket, illetve
más rokonokat is, akik az adott fedél alatt élnek. Ezt például az „együttélési”
erőszakkal való megközelítés jobban lefedhetné, miközben az alternatív
„kapcsolati erőszak” talán túlzottan kiszélesítheti. Az „együttélésre”
korlátozással a probléma alapvetően az lehet, hogy az erőszak elszenvedői
olykor már nincsenek együttélési állapotban. Elvégre aligha tekinthető
együttélésnek az, ha a megoszthatatlan lakáson kényszerűségből osztozók közt
van erőszak. Még kevésbé akkor, ha a jog szerint távoltartottnak tekintett
családtag, fütyülve a jogszabályokra, rátöri a lakásajtót a gyermekekre, és
kórházba pofozza az ott találtakat. A „kapcsolattal” való megközelítés
értelmezése azonban erősen függ attól, hogy ki mit tekint kapcsolatnak.
 |
| Egy rózsa az igazi kékharisnyák emlékének Forrás: palatineroses.com |
Így kezdetben nehéz szabadulni attól a gondolattól, hogy
Balog Zoltán miniszter úr kicsit előkészítette a terepet annak, hogy az érdemi
vitát egy kicsit félrevigye a munkacsoport ténykedésével kapcsolatban. Ha
azonban a Népszava
tudósítását olvassa valaki, akkor az sem zárható ki, hogy egyszerűen személyes
butaságról van szó. Aszerint „fenébe a nemi megközelítéssel, a
kékharisnya-hozzáállással, és véletlenül sem szabad családi erőszakról
beszélni, mert a família az szent, úgyhogy a kapcsolati erőszak a helyes
kifejezés” Balog Zoltán felszólalása alapján. A kapcsolatiságról már szóltam
korábban, tehát azt nem ismételném. Az azonban érdekes, hogy az Emmi vezetője szerint
kékharisnya-hozzáállás lenne az ügy mögött. Mert egyrészt valóban nem csak a
nők lehetnek az elszenvedői ennek, míg másrészt azonban érdemes lehet
megjegyezni, hogy a Blue Stockings Society a nők önképzőköre, egyfajta
tudományos ismeretszerző mozgalom volt. Olyan résztvevőkkel, akik nélkül ma
szegényebbek lennénk. Így aztán a számítástechnika egyik atyját Charles
Babbage-t is felkaroló Ada Byron Lovelace emlékének ezúttal nyújtok át egy
rózsát a miniszter úr helyett. Bár kétségtelen, hogy az említett mozgalom
hölgytagjai aligha pártolták volna a nők, a gyerekek, vagy a szülők verését a
családban. Sőt arról sem találtam adatot, hogy a férjüket verték volna. Így
tényleg marad a feltételezés, hogy Balog Zoltánnak halványkék gőze sem volt a
kékharisnyás mozgalomról az indulatok vörös köde mögött.
Annak az indulatnak a függönyén keresztül látván csupán a
világot, aminek fontos alkotórészét alkotja a pártlojalitás, és a pártelvek
szem előtt tartása. Azt ugyanis más viták alapján sejthetjük, hogy a kormánypártok
családnak csak a házasságkötéssel jóváhagyott kapcsolatot tekintik. Kirekesztve
az azonos neműek együttélését ebből a kategóriából, és csak fenntartásokkal
családnak tekintve az élettársak kapcsolatát. Amikor tehát Balog Zoltán azt
mondja, hogy a „família az szent”, akkor ő alighanem az egyházi esküvővel
megszentesített házasságot érti család alatt. Amit világért sem szabad olyan
szennyes dologgal együtt emlegetni, mint az erőszak. Elvégre egy ilyen
házasságban elő nem fordulhat erőszak. Az ilyen házasságban a nők csak szülnek
és mosogatnak, a férjek példamutatóan hazajárnak, és pusztán akkor kerül sor a
miniszterelnök által a félázsiai származékoknak kijáró erőszakra, ha az asszony
könyvet mer a kezébe fogni gyerekszülés helyett. S a gyereket is csak nevelő
célzattal verik félholtra. Tehát ezek a szent családok nem azok, mint azok a
„többiek”, amik keretében dúl az erőszak, a nők csak kényszerből a tagjai, és
gyerekek is csak úgy vannak. Azokon az apróságokon, hogy a házassági szertartás
koronként, kultúránként eltérő igazán kár fennakadnia majd a kormányzati
munkacsapatnak. Azon is kár elgondolkodni ennek kapcsán, hogy nem a beszerzett
papír, hanem az emberek egymással szembeni viselkedése inkább a lényeg. Az meg
tényleg kékharisnyás-önképzős megközelítés lenne, hogy a család jelenleg az
életközösségben, illetve rokonságban állók legjobb megközelítése. Márpedig a
kormányzati szereplőknek sem kék harisnyájuk, sem kék zoknijuk nem lehet. Mert
mivé is válna a hatalom, ha lenne.
Simay Endre István
