Új orbáni eszme a Nemzeti Zsarolás Rendszere?

Fotó: EISimay

A Fidesz, szigorúan az új vezetéssel való együttműködés jegyében, meghirdette Budapest esetében az „így zsarolunk mi” programját. Nagyjából ebbe illik bele a sportberuházásokkal, illetve a Városligettel kapcsolatos kommunikáció azon fordulata is, amelyet Hollik István perdített elő az MTI-n át.

Annak a részleges valóságtartalmát kár lenne vitatni, hogy a fővárosi vezetés felelőssége a döntés a beruházásokról. Az is igaz lehet, hogy félig kész betonbaromságok maradhatnak több helyen. Közte a Városligetben is, ahol korábban összecserélték a parkfenntartást a parklegyalulással. Az is igaz, hogy a hangulati beruházáskezelés olyan idiotizmusokat eredményezhet, mint a félbemaradt vízlépcső annak idején. Amit nem ment, hogy a hasonló hangulati gazdaságpolitizálás, a gengszterváltó kormány jóvoltából, ezermilliárdokban mérhető, máig ható károkat okozott 1990 után. Amiért alkalmasint nem szobrot, hanem cellát szoktak avatni az elkövető miniszterelnöknek. Máshol.

A jelen budapesti helyzet kapcsán azonban ennek csak nagyon átvitt jelentősége van. Megnyitva azt a csatornát, amin keresztül Orbán és gitt-egylete belekezdhet a források elapasztásába, illetve a fővárosi vezetés kommunikációs, illetve hangulati zsarolásába. Valószínűleg abban bízva, hogy átmegy az a kommunikáció, hogy „bezzeg mennyi pénzt termelhettek volna, ha...”. Amiben egyébként lehet is valami. S különösen akkor lenne benne valami, ha az eddigi gigamega-beruházások költséghatékonysági elemzése rendelkezésre állna. Beleértve akár az előző vizesnyolcas bajnokságot is. Dunai ugrótoronytól az utolsó mobil-WC ajtajáig. Nem bemondásra állapítva meg egy-egy beruházás értékét, hanem a megtermelt bevétellel, a járulékos bevételekkel súlyozva. Lehet, hogy kiderülne: az eddigi stadionokkal és egyéb látvány-Lőrincségekkel csak szegényebbek lettünk.

Azért persze be lehet próbálkozni a zsarolással. Netán a főváros megbüntetésével. Elvégre Orbán szemében Budapest már korábban is a bűnös város volt. Az a város, amelyben az ott lakók nem hajtanak feltétel nélkül térdet a fenséges segg(fej) előtt. A zsarolási kísérlet azonban két okból sem biztosan több egy kommunikációs offenzívánál. Az egyik az, hogy a beruházás és a beruházó csak Orbán fejében jelenti egy ismerősi, haveri kör érintettségét. Az sem kizárt, hogy a beruházásokat más módon, netán másokkal kiviteleztetve nem lehet olcsóbban, netán hatékonyabban is megoldani.

A másik, hogy korántsem biztos, hogy a fővárosnak ne lennének anyagi forrásai, ha az egész önkormányzati-, illetve adó-rendszer egy arányos, és nem egy lerablásos janicsár-logikát követne. Budapest ugyanis elég jelentős költségvetési befizető. Ha az itt termelt GDP, illetve az itt befizetett adók, tetszőleges adónemekkel, Budapesten maradnának, akkor valószínűleg jobban járnának a budapestiek, mintha az általuk megtermelt és befizetett jövedelemből Kukutyincsúton építenek kertvégi csarnokot. Könnyen lehet, hogy csak le kellene porolni a Budapest-városállam ötletét. Orbán meg hirdesse meg máshol a nemzeti zsarolás rendszerét.

Andrew_s

Orbán-földi Rogániát Magyarország fővárosaként

Ott látják Rogániát
Fotó: MTI / Illyés Tibor

Tarlós a jelek szerint napiparancsba kapta, hogy gondolkodjon el Budapest sorsáról. Pontosabban átalakításáról. Amúgy közigazgatásilag is. Amiből sejthetjük, hogy ismét részt vett egy kormányzati eszmecserén. Ha nem is okozhatott nagy változást nála, ha Orbán Budapest-fóbiás szemléletére kellett cserélnie a sajátját.

Ami lehet, hogy nem főváros-fóbiás, de hogy nem is túl lokálpatrióta, az is biztos. Sokkal inkább olyasminek tudom elképzelni, hogy Tarlósnak hatalom kell, és ennek oltárán hajlandó azt a kényelmetlenséget is elviselni, hogy főpolgármester. Elvégre a hatalomnak is van ára. Be kell mennie egy irodába, és ott mindenfélékkel kell az időt múlatni. Legalább a látszat kedvéért, hogy ne nettó szívatásnak tűnjön a tevékenysége. Így aztán igazán beláthatjuk, hogy kemény munkája van a főpolgármesternek. Most pedig a jelek szerint még keményebb munkát akar végezni. S bár ennek lehetnének olyan formái, mint a rönkfa-aprítás, sóderlapátolás, sziklacsákányozás, a hős Tarlós inkább az önkormányzatok eddigi jogköreinek részleges elvonásával akar magának újabb feladatokat találni. Mert valamivel neki is kell foglalkoznia akkor is, amikor már a tetriszt is unja az irodában, a Rubik-kocka meg igazán nehéz, és a Moszkva teret sem lehet még egyszer átnevezni. Pláne, hogy azzal is csak a baj van. Azok a nyamvadt zöldterületek is csak sárgulnak, és a fák egy részének is volt pofája elszáradni. De arról is biztos Soros tehet.

Szóval! Ül ez a szegény ember. A tetriszt unja, a zsebét sem akarja kiszakítani, s mert már ő sem tudja megjegyezni, a tereket sem érdemes állandóan átnevezni. Aztán rátéved a szeme a főváros térképére, és megvilágosodik. Annyira tarka, hogy belesajdul a szeme. Nosza hát! Elő a plajbászt. Mennyivel egyszerűbb is, ha csak néhány kerület lesz. Nem igaz? Rögtön a tyúkszemére lehet lépni még a nem elég langyosan nyáladzó fideszes polgármestereknek is. Meg aztán fél Budapestet ki lehet esetleg nevezni ötödik kerületnek. Ezzel ugyebár az rögtön a Tónié lehet. Abból meg csak nem lehet baj. Mert végül is: a Tóni már másfél évtizede tapos, szörcsög, szív, szuszog, nyal, és tapos. Ja, az volt már. Nem baj. Duplán tapos. Tarlós meg lelkesen nyal. Akinek megvan a „Drakula halott és élvezi”, na abban ott a tuti az ő szerepére. Amikor Drakula (Leslie Nielsen) mondja a leendő szolgának, Renfieldnek: „Életeket adok neked. Nem nagy életeket. Rovarokét, legyekét, pókokét.” Vagy ilyesmit. Tarlós sem kap nagy hatalmat. Csak annyit, amennyi ahhoz kell, hogy befogják a száját. Miközben könnyen lehet, hogy Magyarország fővárosát Orbán-földének fogják majd hívni, és legjelentősebb kerülete Rogánia lesz.

S azért érdemes talán azt is figyelembe venni, hogy Budapest a kezdetektől több, mint öt-hat kerülettel bírt. Mert bár lehet, hogy Budapestnek tényleg sok kerülete van, azért nem egy ezek közül létező földrajzi elkülönültséggel bírt, és bír a mai napig. Egyszerűen azért, mert a főváros folyamatosan annektálta a környékét. Miközben azért az sem kizárt, hogy az olyan politikusok, mint báró Podmaniczky Frigyes nem azért tudtak sokat tenni a fővárosért, mert sok vagy kevés kerülete volt. Hanem sokkal inkább azért, mert egyszerűen elkötelezettek és tehetségesek voltak.

Andrew_s

Tarlós miniszteri munkája.

Ez nekem jár kérem.
Forrás: orientpress.hu

Az, hogy a budapesti főpolgármester fizetésemelést kapott az nem a nap híre, de legalább a közelmúlté. A hír alighanem azért is kiverte a biztosítékot, mert a főváros közigazgatásilag, illetve a tömegközlekedését tekintve gyakorlatilag csődhelyzetben van. Ennek lehetőségét Tarlós István is felvetette már egy éve, s a hírek szerint túl sokat nem javult a helyzet azóta sem. Az tehát a főpolgármester tetszőleges fizetésemelése kapcsán felvethető morális kérdés lehet, hogy a csődhelyzetet miért szükséges jutalmazni. Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy a főváros működésével komoly problémák vannak. Márpedig egy város működtetéséért a város vezetése kétségtelenül felelősséggel tartozik. Ezt talán az interjúkészítőket előszeretettel kioktató Tarlós István is hajlandó elismerni.

Talán azt is hajlandó elismerni a főpolgármester, hogy a regnálásába való beiktatást követő átnevezési hullám sem volt ingyen. Könnyen lehet, hogy milliárdokat takaríthattak volna meg mind az egyes kerületi önkormányzatok, mind maga a főváros, és nem utolsó sorban a fővárosi vállalkozások, ha valahogy még elviseli a korábbi, és generációk által megszokott neveket. A költségek különben nyilvánvalóak, hiszen cserélni kellett az utcanév-táblákat éppen úgy, mint az érintett vállalkozások pecsétjeit és levélpapírjait. Az utóbbiakat a sarki cipésztől, az óvodákon át az önkormányzatokig mindenkinél. S bár lehetne azzal érvelni, hogy ez micsida nagy foglalkoztatási boom-ot jelentett az ezzel foglalkozóknál, azért mégis inkább az Ötödik elem című film főgonosza juthat az eszünkbe az ilyen érvekről. Mikoe is Jean-Baptiste Emanuel Zorg (Gary Oldman) azzal érvel a rombolás mellett, hogy a romok eltakarításában részt vevőknek ez milyen jó, mert munkát kapnak általa. Bár, az azért érdekes lenne, hogy a jelzett átnevezési hullám tényleges haszonélvezői kik voltak. De alighanem jobban járt volna mindenki, ha inkább újabb buszok futnak a kevesebb kátyúval ragyásra vert utakon. Hátha az is teremtett volna pár új munkahelyet. Az azonban biztos, hogy erre visszaemlékezve aligha indokolt a fizetésemelés.

Az azonban igaz, hogy a fizetésemelést talán tényleg nem Tarlós István harcolta ki magának. Ebben az esetben persze lehetett volna egyfajta morális jelzés, ha visszautasítja. Ám azért még nem kell okvetlenül megkövezni, amiért ezt nem tette. Az azonban elgondolkodtató lehet, hogy miközben a főváros működése nem áll a helyzet magaslatán, a kormányzati erők ezt jutalmazzák az önkormányzati törvény keretei között. Ez azt jelenti, hogy az ország lakosságának mintegy ötödét közvetlenül, és közvetve lényegesen többeket érintő fővárosi helyzetkép megfelel az ország vezetésének. Beleértve akár az előbb idézett átnevezési hullámot, és annak pénzkidobásait is. Miközben érdemes figyelembe venni azt is, hogy az átnevezések fokozzák a bizonytalanságérzést, ahogy a közlekedés kiszámíthatatlansága sem a személyes élet-kiszámíthatóság elengedhetetlen része. A bizonytalanság pedig frusztrál, és a frusztrált ember óhatatlanul befolyásolhatóbb. Azzal az ígérettel például, hogy nagyobb rend lesz. Tehát alapvetően a rendpártiságnak tett gesztust jutalmazza a kormánypárti többség az önkormányzati törvényben. Netán felvillantva azt a véleményt is, hogy Tarlós jutalma Budapest jelen helyzetéért a büntetőakció elismerése a renitens, a Fidesz-t nem minden fenntartás nélkül támogató, fővárosnak. Tarlós István pedig, mint egy jóllakott napközis, a csokitól maszatos praclijával csap bele az őt simogató tenyerekbe. Mert azért kicsit hiteltelen lehet ezt követően az, ha kikel az őt etető kéz ellen. Ahogy azért nagy konfrontációktól mintha nem lett volna eddig sem hangos a köz véleménye.

Az persze szintén érdekes gondolatokat vethet fel, ha az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elve mentén próbáljuk megközelíteni a helyzetet. De hallgatólagosan fogadjuk el, hogy az önkormányzati törvényt megszavazók szerint a főpolgármester miniszteri munkát végez. Az lehet már csak kérdés, hogy a Budapestért felelős vezető végez olyan sok munkát, ami ezt indokolja, vagy az összes önkormányzatért is felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője olyan keveset. Esetleg a kialakított helyzet egyfajta informális elismerése az egyéb jövedelmeknek? Csak remélni lehet az ellenkezőjét.

Simay Endre István