Parkinson-királyság

King Harold, a Shrek-ből

Annak idején azzal a felvetéssel éltem, hogy komoly problémák származhatnak abból, ha egy miniszterelnök valami papírmasé világban kezd élni. A bajok nyilvánvalóan csak fokozódnak, ha a meseország királyának módoz és hatalmat adnak a valóság hatékony kiiktatására. Talpnyalásból, kíméletből, haszonlesésből. A végeredmény szempontjából mindegy.

Erre a történelem is tartogat néhány példát. A végkifejletre is. Addig azonban nyilvánvaló, hogy a kis rózsaszín álomvilágból lassan kiszorul minden, mai a valós gazdasági teljesítményről, a valós megítélésről, vagy akár a valós orvosi diagnózisról szól. Amivel kapcsolatban tulajdonképpen továbbra is az a legmeglepőbb, hogy a média, az ellenzékinek tartott csatornákat is beleértve, nem szólaltat meg egy egészségügyi szakértőt sem. Holott már csak a függetlennek tekinthető elmeszakértők létének igazolása érdekében is szükséges lehetne. Arra az esetre például, ha keleten egykor szokásban volt recept alapján elmegyógyintézetben találná magát mindenki, aki nem hiszi el: a MINISZTERELNÖKNEK alanyi jogon igaza van. Mert személyesen megnyilvánult neki a magyarok ősszelleme, a Turul, a megváltó, vagy a világszellem. Esetleg a béka a tóban. Aki egyben azt is megígérte, hogy azonnal király lehet, ha megfelelő várat alakít ki magának, és megcsókolja. Bár, ismerve néhány béka bőrváladékának hatását, lehet a sorrend fordított is. Előbb a csók és aztán a lekvár.

Amit eddig a várépítési tünetekből látunk, az első olvasatra igencsak nevetséges. Nem annyiban természetesen, hogy a budapesti várnegyedre ne férne rá a tatarozás. Az szinte minden műemlékre ráfér időnként. Az azonban mindenképpen elgondolkoztató, ha kormányfőként ehhez valaki el akarja foglalni a várat. Még akkor is, ha visszafoglalásról vizionál. Ugyanis hazánk még az USA-nak sem üzent hadat, és így legfeljebb a magyarok vívhatnák vissza a magyaroktól. Már akkor, ha igaz lenne Orbán Viktor állítása. Marad tehát az a közvetett értelmezés, ami alapján Orbán Viktor, immár királyi többesben gondolta komolyan venni azt, hogy „megvitatják, miként foglalják vissza a magyar nemzetnek”. Alighanem közben azt legózva össze a neuronok kóboráramából, hogy a „nemzet én vagyok”. Elvégre az, aki hasonlókat mondott, szintén kastélyban élt. Ráadásul anélkül volt király, hogy ehhez békákkal kellett volna puszilkodnia.

Tulajdonképpen csak az lehet kérdéses, hogy hol lesz a stadion a Várhegyen. Mert Orbán Viktor szerint a rezidenciája a kultúra fellegvára lesz. Ám több kulturális intézményt éppen kirúgnak a környékből. Így marad az, hogy nem az általános kultúra, hanem az orbanizmus fellegvára lesz. Azé, ami nem bírja elviselni, ha könyvtár vagy képtár van a közelben. Természetesen merhetünk egész hatalmasat álmodni. Ebben az esetben I. Feltsuthy Orbán Viktor elfoglalja a várnegyed összes termeit, és a völgyet alakítják át egy nagy stadionná. A Tabán például szinte adja magát. Egy nagy stadion, és háttérben a Gellérthegy. Bár a várnegyedből arrafele elég rossz lehet a kilátás. Úgyhogy inkább másutt lesz a Várhegyről belátható stadion. Azt a pár házat majd csak eltolják, ami útban van. Azt ugyan kétlem, hogy Hauszmann Alajos, akire kultúrközpontilag hivatkoznak kiköltöztetné a miniszterelnöki rezidencia kedvéért az Országos Széchenyi Könyvtárat vagy a Magyar Nemzeti Galériát, de ő még nem ismerte a Grippenekkel avatás nagy élményét.

De teljesen megérthetjük azért a miniszterelnököt is. Ehhez tulajdonképpen nem is kell mást elolvasnunk, mint Parkinson törvényét. Abban világosan le vagyon írva az a folyamat, aminek a végén, az egyre halódóbb cég akkor épít hatalmas irodaházat, amikor tönkremegy. A pangás okozta üresjáratban ugyanis már semmi más nem okozhat sikerélményt, hatalmi demonstrációt, mint az egyre csicsásabb körülmények. Londonban megtekinthető Churchill igencsak spártai irányító-központja, ahonnan ténylegesen megnyerték a tényleges háborút. A közmunkára alapozó, stadionavatásokon, Patyomkin-átadásokon villogó, tőkekivonások szorításában vergődő gazdaságunkban Budai Vár orbáni belakása, és talán egy királyválasztás lebonyolítása jól jelzi az állapotokat. A vezetés, alighanem dinasztikus kormányzásban törpölő, egészségügyi állapotát éppen úgy, mint a közállapotokat.

Andrew_s

Felügyeletmozgalmárság.

A kormányzat igazán szívén viseli a költségvetés helyzetét. Ezt mutatta már az is, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma energiát nem kímélve megszámoltatta a lovakat. A kórházakban is például, ahol köztudomásúlag egymást érik a pacik. Aztán például átnézte azt a sok pazarlást, ami egyes iskolák környékén zajlik. S most itt van a legújabb tervgazdasági megnyilatkozás a terven kívüli felelőtlen költekezés visszaszorítására. Ha most valaki könnyes elrévedéssel a minisztériumi gépkocsikra, külföldi utakra gondolna, felejtse el. Az egyetemekről, főiskolákról van szó, ahol az értelmiség utánpótlása képződik. Igaz ők azok, akik a miniszterelnök szerint hivatásszerűen romkocsmázó fanyalgók. Tehát az egyetemek örüljenek, hogy egyáltalán még kapnak valamit is.

Mert ki tudja. Hátha ott lapul az egyetemeken is egy-két ló. Nem a katedrán, hanem igaziból. Négylábúan, ivarszervekkel kellően felszerelten. Talán ezek megkeresése is része lesz azoknak a felügyelőknek, akik kinevezése most hírként megjelent. De egyébként is kellenek ezek a felügyelők, mint egy falat kenyér. Sőt, akár jobban is, amit jelez az, hogy már novemberben megtörténtek ilyen kirendelések. Igaz, nem csak egyetemekhez, hanem múzeumokba is. Mert sosem lehet tudni merrefele is herdálják el azt a hatalmas pénzt, melyből a teremőrök is csak úgy dőzsölnek. Az ügy fontosságát jelezte novemberben, hogy egy Orbán Viktor miniszterelnök jegyezte kormányhatározat volt az alapja a kirendelésnek. Most is szépen le van papírozva, és meg is jelent, hogy költségvetési felügyelőkre égetően szükség van. Kihasználtságuk és hierarchiájuk is biztosítva van, hiszen egyszerre akár több intézményben is felügyelhetik, az így főfelügyelőként válók, azokat a költségeket, melyekből a dőzsölésmentesítés jegyében a kormány már év elején 250 milliárd forintot zárolt. Alighanem nagyon helyesen, mert a végén még felelőtlen módon elköltötték volna a tanítás, gyógyítás, kiállítás-szervezés, meg még ki tudja milyen hóbortok megvalósítása során. Mert azért ebben a felügyeleti csomagban sem csak oktatási intézmények szerepelnek. Ez a költekezés meg igazán nem mehet csak úgy.

Így igazán nem gondolhatja senki komolyan, hogy Matolcsy György sokáig fog habozni, hogy tényleges kinevezésekkel lássa el a felügyelőket, főfelügyelőket. Mert talán nem véletlenül hívták már novemberben „Matolcsy-komisszároknak” sok szempontból csak a miniszternek elszámolással tartozó revizorokat. Ami elég beszédes a fogadtatásról még akkor is, ha senki nem vitatja azt, hogy egy cég költségvetését nem lehet a lovak közé dobni. Átvitt értelemben persze. Mert egy intézménynek kell egy belső pénzügyi ellenőrzés, belső elszámolási rendszer, és nyilvánvaló, hogy a költségvetésből kapott pénzzel is kell tudni számolni. De erre az intézményeknek, cégeknek, iskoláknak és óvodáknak amúgy is van jogszabályok által elvárt rendszere. S igen, régóta tudjuk, hogy kellenek olykor azok a Horváth urak, akik civilek még egy kórházban is, és anyagiasak az orvosok helyett ott, és a tanárok helyett az oktatásban. Mint azt már Rejtő Jenő is megírta: „Ugyanis az orvostudomány nem lehet anyagias. Gyógyítani kötelesség! És mégis kell az üzlet miatt kalkulálni. Erre az orvostudomány felbérel egy civil urat, aki nem gyógyít, és nem szenved. Kizárólag anyagias. Ez Horváth úr.” (A Boszorkánymester). A kevésbé rejtői fordulat az, amikor a költségvetés elvisel sportcsarnokot, látványsportokat, de nem visel el, vagy nem támogat megfelelően mondjuk felzárkóztató oktatást, szakképzést, továbbképzést, felsőfokú oktatást. S abból indul ki, hogy ez utóbbiakat még külön felügyelők alkalmazásával is sakkban kell tartani.

Mert azért azt is kár lenne gondolni, hogy a felügyeleti rendszer folyamatos kiépítésétől jelentős megtakarítás várható. Nem is olyan régen ugyanis a rokkantak is felügyeletet kaptak. Ám ahhoz, ugyanis megtakarítást lehessen várni, először az kellene, hogy legyen miből megtakarítani. De jelenleg a tündérmesének egyre inkább azt a szakaszát éljük, melyben a reálbér csökkenése felett menő viták közepette a központi pénzbeszedés, és –elvonás dominál. Így az egyik oldalon a költségvetési felügyelők akár a közvetlen nyomásgyakorlás eszközévé is válhatnak. Miközben a másik oldalon a rendszernek őket is ki kell gazdálkodnia. Az érem pereméről meg egyre inkább szorulnak, potyognak le azok, akiknek az érdekét kellene képviselnie a kormányzatnak. Mármint a tömegek. Mert a dinasztikus kormányzás hátterének kialakítása nem látszik megakadni olyan apróságoktól, hogy mi lészen az apróságokkal, ha nem a kormányzat körébe születtek és felnövekednek. Majd csak lesz velük valami a kinevezett költségvetési felügyelők árnyékában, akiket pénzügyi marionett-szálak tartásával, és a miniszterükön keresztül megvalósuló politikai befolyásukkal legalább akkora szerep fog megilletni, mint annak idején az iskolai párttitkárt.

Simay Endre István

Magyarország a dinasztikus kormányzás útjára léphet.

Erős vassal bekerített luxus gyerekeknek
Forrás: Blikk.hu

 A hazai oktatáspolitika jelenleg beborítékolta és erős tempóban borítékolta azt a tényt, hogy kasztosít. Mert lassan a középiskolásoknak is egyszerűbb lesz külföldön készülni a különben külföldi tanulmányokra. Mert aki nem tud, Lázár János szavaival élve, erőteljesen kaparni lemarad. Mert az, aki lemaradt, az lemaradva is marad. Mert a hátrányos térségek oktatásügye háttérbe szorul. Mert egyszerűbb és a politikai haszonszerzésben jobb(ikos) is lehet bűnbaknak kinevezni bármely embercsoportot, réteget. Mert elitista. Mert szolganemzedékek sorát nyitja, nyithatja meg. Mert... A sort lehet indulatokkal, vagy anélkül is folytatni, mint azt korábban magam is vesézgettem egy-egy hír, jelenség kapcsán. Eddig talán az egyetlen, amivel még a demokrácia elvetését is mérlegelő miniszterelnök kormánya adós maradt, az a dinasztikus uralom felvetése.

Annak ellenére, hogy a történelem ismeri a lazán dinasztikus megoldásokat, aminek során az uralkodót mindig egy adott körből választották, de nem szigorúan az uralkodó legidősebb gyermekét. Ilyenkor teljesen nyilvánvaló, hogy az adott körben erős versenyszellem alakul ki, ami nagyobb teljesítményekre sarkalló is lehet. Ám, mielőtt bárki félreértené, nem feltétlenül társadalmilag nagyobb teljesítményre sarkalló. Az ugyanis az uralkodói körnek közös érdeke, hogy a szolgák hada kellőutánpótlásban legyen jelen, és képzettségük, kapcsolatrendszerük még véletlenül se haladja meg azt a szintet, ami alkalmassá tenné őket a hatalomba való részvételre. A történelem azt a megoldást is kidolgozta a maga konvergens rendszereiben, hogy olyan esetekben se legyen fennakadás, ha erre mégis szükség lenne. Az egyik megoldás az okvetlen szükséges ember kooptálása volt az uralkodói rétegbe. Akár uralkodói engedéllyel való beházasítás, akár nemessé fogadás, lovaggá ütés volt a módszer, biztosította az új seprű lekötelezését. Alternatívaként meg ott volt a kasztrálás, ami azt azért megakadályozta, hogy a szükséges rosszként ott ténykedő emberke saját dinasztiát alapíthasson. Még ekkor is, ha sokszor uralkodóbbá vált az éppen aktuális mennyei vezetőnél.

Ezen legutóbbi megoldást, a kasztráltak kinevezését, még nem vetették fel hazánk legutóbbi napjaiban, mint olyan lehetséges dolgot, amin el lehet gondolkodni. A lovaggá ütés sem került napirendre, bár lehet, hogy csak az ápolók voltak nagyon erőszakosak, és időben csavarták ki a mikrofont az arra illetékes kezéből. Ami azonban egészen biztosnak tűnik, dübörög az oktatás uralkodó-centrikus átszervezése. Már akkor, ha hinni lehet a Blikk információinak, ami a főhivatalnokoknak szánt luxusóvodákról szól. Félreértés ne essék, a hír nem hihetetlen. Aki még emlékszik a régi kérdésre, miszerint lehet-e Magyarországon narancsot kapni, az tudja, hogy a kivételezetett ellátás ötlete nem idegen a hazai vezetéstől. Igaz, akkor Magyar Népköztársaság volt, és a narancshoz vagy a főhivatalnokoknak fenntartott boltokba, vagy a minisztériumi büfékbe kellett bejáratosnak lenni. Ahol mindig volt friss kenyér, hús, banán és narancs. S ahol a betérőket erősen megszelektálták, mert egy takarítónő azért ott sem feltétlen jutott hozzá. Ebben a korszakban voltak minisztériumi óvodák, bölcsődék és vadvédelmi körzetek az elit számára. Szóval gyaníthatnánk, hogy a Blikk valami régi újságot porolt le esetleg.

Azt is lehetne persze hinni, hogy valami kapitális félreértésről van szó csupán, és kormányzati rezervátum létesítése talán nem teljesen igaz. Mert az mégsem járná, hogy miközben a Orbán Viktor szerint demokrácia van, és lassan tömeges a gyermekek alulképzése, az iskolák anyagi lehetőségeinek visszafogása, akkor ilyen előfordulhasson. Mert mi lehetne jobb kommunikációs fogás, a megélt demokrácia demonstrálása, mint legalább gyermeki szinten integráltan foglalkozni a kormányzati csemetékkel is. Több okból, melyből kettőt feltétlenül kiemelnék. Az egyik, hogy a gyereknek cseppet sem árt, ha nem csak a luxust, és a beképzeltté tevő megkülönböztetést látja maga körül. A másik az az üzenet, amit az ilyen létesítmények közvetítenek. Ha ugyanis a kiemelt tisztségviselők gyermekeit ennyire elszakítják a nép egyszerűbb gyermekeitől, akkor az óhatatlanul azt sugallja, hogy több generáción átívelő hatalomgyakorlásra készülnek fel, és készítik fel gyermekeiket. Mert másként aligha lenne értelme ilyen elkülönített, luxus-gyerekkertekre erőforrást áldozni. Márpedig mi mást jelenthetne, ha az ezekbe az óvodákba járó kormány-gyerekek a különben esedékes részvételi díj töredékéért vehetik igénybe a luxust.

Ha ezek után valaki azt kérdezné, hogy hol erre a kormányzati utalás, akkor a kérdés kétségtelenül jogos. Elvégre lehet félreértés és lehetne belemagyarázás ez a dinaszticizmusra való törekvés. Nézzük meg hát, mit mond egy kormányzati portál ezzel kapcsolatban. Pontosabban azzal az Ereky-tervvel kapcsolatban, melyre a luxusovik kapcsán is hivatkozás történik. Erről a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezelő Központ azt mondja, hogy „A Magyary Program részeként, Ereky Terv néven történik a fenti cél megvalósítása, azaz a kormányzat teherbíró képessége szerint a legmegfelelőbb elhelyezés és felszerelés biztosítása a szervezetek és a személyi állomány számára”. Ahol a „fenti cél” a „közigazgatás működési feltételrendszerét biztosító létesítménygazdálkodás”. Az első idézet azt is jelentheti, hogy immár az óvodákat igénybevevők bekerültek személyi állományba. Ami azért is meglepő, mert persze, nem lehet elég korán kezdeni, de mit tudhat például egy óvodás korú főosztályvezető. Az pedig még meglepőbb, hogy az óvodák is bekerültek a közigazgatás feltételrendszerének infrastruktúrájába. Így elképzelem, amint miniszteri tanácskozás zajlik a gyermekkorú főosztályvezetők, és nagycsoportos miniszterek részvételével. A hazai viszonyok jelen alakulás ezt sem zárná ki, de azért lehet, hogy legalább az iskola felső tagozatát meg kellene várni ezzel. Elvégre addigra legalább eséllyel megtanulnának a gazdaság jövőbeli irányítói számolni, összefüggően beszélni, és a nevükön kívül mást is leírni. Ami, lássuk be, határozott előrelépést jelenthetne. Nem is tudom, miért kötekedünk néha.

Simay Endre István