Fidesz: egy ágyban a frakcióval

A népesedéspolitika egyik fontos része az előjáték. Jobb esetben barátságos. Rosszabb esetben, mint arra annak idején a Fidesz padsoraiból rámutattak, pofozkodós. Esetleg egy vak komondorral súlyosbított. Ha pedig ez sem elég, akkor hordószónoklatos.

Az utóbbi, különösen súlyos verzió felvezetőjét a miniszterelnök tartotta. Kiállva egy mikrofonhoz, és ismét megüzenve: „Sokasodjatok”. Ismét, mert már egy éve is megüzente a nagy népi hágatást. Most demográfiai programot hirdetett. Ennek céljaként hirdette meg a biológiai reprodukciót. Ami mindenképpen bíztató. Mert elképzelem az abiotikus reprodukciót, a Patyomkin-embereket, a festett tömegeket, a 3D-nyomtatott szavazókat, a testcafatokból reprodukálódó zombikat, és rögtön vonzóbb a biológiai reprodukció. Mármint személyesen. De a társadalmit sem biztos, hogy pártvezéri iránymutatások alapján kellene megoldani. Még akkor sem, ha a Fidesz-kormányban, illetve annak környékén immár hagyományosak azok a megnyilvánulások, amelyek alapját Ratkó-elvtársnő tette le. Néhány évtizede. Ugyanakkor az orbáni előéneklésre a frakcióülésre készülők refrénje kísérheti.

Erről Kósa közleményezett egy jót. A velencei frakcióülés előjátéka gyanánt. Ahol a beharangozás szerint Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára fogja vezetni az erre vonatkozó előadásokat. Valószínűleg teljes joggal, mert a család-, és ifjúságvédelem igen jelentős részben jelenthet nemzetközi ügyet. Amennyiben egyre több magyar gyermek születhet, a gazdasági exodus hatására, külföldön. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy itthon ne lenne dolog a családok, illetve az ifjúság ügyeit illetően. Ha nem is egészen úgy, ahogy azt a korábbi, a pártajánlásos szolgatenyésztési program alapján gondolták. Ahogy az sem lenne az igazi, ahogy Soltész úr egy éve az egyházi gyermekfaragásról értekezett.

Miközben Kósa úrtól tudjuk: a frakcióülésen másról is lesz szó. Köztük arról is, hogy a jövőben kinek a frakcióvezetői szellemében gyönyörködhet majd a publikum. Orbán Viktor erre a posztra Gulyás Gergelyt ajánlja melegen. Akinek korábbi megnyilatkozásai alapján nem igazán kell majd sajnálnunk Kósa távozását. Igazi minőségi csere történhet, ha teljesül a papírforma. Azonos minőségben. Szellemi minőségben is. Abban az értelemben is, hogy a miniszterelnöki szellemképet láthatja majd a kormányt hőn szerető publikum. Még akkor is, ha ez szeretet egyoldalú. Amennyiben a kormány nem annyira szereti hőn az ország egészét. Csak azt a részét, aki kellően meleg nyelvet tud a farpofák közé szorítani, és kellően meggörnyedve tud gazsulálni. A többi? Az nemi életet élhet a helyzetével. B...hatja. Vagy kivándorolhat.

Andrew_s

Nemzedékexport

Fotó: EISimay

Az, hogy a jelenlegi kormányt nyugodtan nevezhetjük a gazdasági exodus kormányának, az jól látszik a kivándorlási adatokból. Az, hogy a kivándorlás hosszabb távon felér a társadalom szociális abortuszával szintén felmerült már korábban. Amikor tehát a HVG oldalain megjelent egy beszélgetés összefoglalója Makay Zsuzsanna demográfussal, akkor kár lenne erősen rácsodálkozni a külföldön született magyar gyermekek statisztikájára. Miközben a háttéradatok természetesen nem érdektelenek.

Így az sem, hogy az ott közöltek alapján a GDP elég nagy része megy el családtámogatásra. Amiről a demográfus szerint kevesen tudnak. Ez természetesen igaz is lehet, és ellenkező adatok hiányában el is fogadhatjuk. Azonban azt is érdemes mellé tenni mindennek, hogy a társadalmi összképet illetően senki sem a GDP-vel fekszik ágyba, hanem a napi problémáival. Márpedig ezek szintén nem kis részben vannak jelen a gyermeket vállalni gondolók életében. Ha ugyanis csak egy kicsit is felelősen gondolkodik valaki, akkor a gyermek vállalása egy több évtizedes program. Így aztán, olyan politika mellett, ami több évre, de néha több hónapra vagy hétre is tervezhetetlenné teszi az egzisztenciális jövőt, aligha lehet számon kérni, ha valaki nem tervez évtizedekre előre. Akkor meg különösen, ha a tervezhetőség legfeljebb a közrabszolgasággal lassított utat jelenti a mélyszegénység bugyrai felé. Ezért sem meglepő különben, hogy százezrek távoztak eddig is az országból. Jobbára fiatalok, és értelemszerűen olyanok, akiknek komoly szerepe lehetne az ország tényleges működtetésében. Mert attól, hogy egy politikus meg tudja különböztetni a WC-pumpát a légpuskától, még nem ő, hanem a szereléshez, tervezéshez, tanításhoz, orvosláshoz értők azok, akiktől élhetőbbek lesznek a mindennapok. A politikusok nagy részének kivándorlásával ellentétben, az utóbbiak távozását is sokkal jobban megérzi a társadalom.

Már csak azért is, mert a külföldön munkavállalók java része az úgynevezett „szülőképes” korosztályba tartozik. Így teljesen természetes, ha a külföldre költözöttek között jelentős számban fordulnak elő azok, akik nem Magyarországon válnak szülővé. A „jelentős szám” jelenleg azt jelenti a demográfus véleménye alapján, hogy a gyermekek egy tizede már külföldön születik. Visszaigazolva azt, amit már négy éve is előre lehetett „jósolni”. Amely mellé érdemes talán azt a korábbi adatot is mellé tűzni, hogy a két éve olyan lelkesen emlegetett visszaregisztrálások alapján is tört-ezrelékekben volt mérhető csak a hazatérési szándék. Persze vigasztalódhatnak az ezen számok felett búslakodók azzal, hogy húsz-negyven év múltán majd milyen büszkén fogják emlegetni az addigra már felnőtt gyermekek a magyar gyökereket. A magyar gyökerek pedig azt, hogy milyen sikeresek a magyarok külföldön.

Ahogy számos magyar származású tudósra, művészre, iparosra büszkék azok is, akik elfelejtik: sokuk kényszerből hagyta el az országot. Sőt! Leginkább azokra büszkék, akik végleg távoztak. Mert akkor, ha közülük valaki az ősei földjére lép, vagy netán még támogatást is mer adni, akkor azonnal a hon ellenségévé válik. Ha tehát a most külföldre szakadók egyszer gyökeret eresztenek a világ más tájain, akkor hatszor meggondolhatják, hogy érdemes-e pénzt, tudást invesztálni Magyarországba. S valójában az a társadalmi közhangulat, ami a lábbal, repülőjeggyel végrehajtott szavazás végeredményét adja eredményül sokkal hívebben látszik az említett „szavazásból”, mint a rendre megjelenő közhangulati jelentésekből.

Már csak azért is, mert a lábbal szavazók értelemszerűen kevésbé fogják gazdagítani a közvéleményt kutatók adatbázisait, mint azok, akik maradnak. Így, egyfajta szisztematikus hibaként dúsulhatnak fel az „elégedettek” a kutatásokban. Miközben a kormány elemi érdekévé válik a kivándorlók előtti határok nyitva tartása. Éppen azért, mert csökkenti az itthon elégedetlenkedők arányát.

De természetesen a kivándorlás mellett nem kell megfeledkezni a többi demográfiai hatásról sem. Amelybe a párválasztási lehetőségektől az iskolázottságig sok minden bele tartozik. S amelyekkel kapcsolatban a kormány tényleg sokat megtesz annak érdekében, hogy lehetőleg szoros kontroll alatt tartsa. A párválasztás elősegítésére például már három éve elindult a párt a párttól mozgalom. A jelek szerint szerény sikerrel. Ellentétben azzal, amilyen sikereket tudhat magáénak az iskolarendszer átszervezése. Korántsem a magasabb iskolai végzettség, a szélesebb látókör, az összefüggésekben való ismeretszerzés preferálása felé. Márpedig a biorobot-feladatok felé orientáló iskolák hatására alacsonyabb jövedelmű jövőképpel számolhatunk. Ami bizonytalanabb gyermekvállalási lehetőségeket teremt.

Andrew_s

Annyi nyugdíjat érsz, amennyit a gyereked kapar

Ez egy másik Kerekasztal

Szinte már unalomig koptatott lázári kijelentés az, ami a kaparás, és az adott ember értéke közti összefüggést méltatta. Most egy olyan javaslatot terjesztettek elő, ami ezt kiterjeszti a gyermekekre is. Akinek a gyereke jobban kapar, az többet is fog érni. Például nyugdíjasként.

A Népesedési Kerekasztal nyugdíjreform-tervezete legalább is valami ehhez hasonló ötlettel állt elő. Ez a kerekasztal nem az a kerekasztal, ami körül lovagok gyűlnek össze, hanem egy másik. E körül az asztal körül azok lovagok és lovagnők ülnek, akik azt mondják: „cupp”. Esetleg a rekettyésben. Mert az asztalon azért elég kényelmetlen lehet. Mármint a népesedéspolitika kézbevétele. Természetesen tudományosan. Már csak azért is, mert az említett gömbölyű asztalt Magyar Tudományos Akadémia szervezésében alakították meg. Még 2009-ben. S pár hónapon belül meg is kezdte tanácsosztogató és programajánló tevékenységét. Nyilván alapos, tudományos előkészítéssel, ahogy ezt illik is egy nyolc munkacsoporttal megalakult tudományos valaminek. Olyan javaslatokkal az évek során, amelyek között nyilván vannak jobbak, és kevésbé jobbak is. Ahogy ez már lenni szokott olyan esetekben, amikor a vizsgálat tárgyai önálló akarattal rendelkezne, és a körülményekre a vizsgálódónak gyakorlatilag az égvilágon semmi ráhatása nincs.

Hari Sheldon legyen a talpán, aki ilyen körülmények között akárcsak modellezni tudja a népességet. Egy birodalomnyit. Egy sci-fiben. A hazai viszonyok között legfeljebb a hatalmi nagyképűség éri el a Galaktikus Birodalom méretét, és a napi politikai populizmusoknak nagyobb szerepe van a szociálpolitikában, mint a tervezési szándékoknak. Nem feledve persze azt sem, hogy az emberek népesedési szándékukat viszonylag ritkán szokták az akadémiai közlemények, és javaslatok alapján megélni. Pártdirektívák mentén is csak akkor, ha elég erős kényszerek működnek közre az utasítások betartására. S ebben az esetben sem feltétlenül egyenlők a szándékok. Az egykori életforrás-programot is valószínűleg másként élték meg a tenyészbikaként kezelt SS-tisztek, és másként az esetleg megerőszakolt árja-kinézetű parasztlányok. De ez nyilván csak az egyik véglet, és a hazai demográfiai programok itt még messze nem tartanak. Ahogy a legutóbbi zseniális javaslat is a nyugdíjak irányából próbál hatni.

Felvetve azt az ötletet, hogy ne csak a gyermek felnevelése számítson bele a nyugdíjba, hanem a gyermek iskoláztatása is. Rímelve arra a Balog Zoltántól ismert cinikus baromságra, hogy a gyermekek kibontakozását a szülők, és nem a szegénység gátolja a mélyszegénység körülményei között. Nem vitatva persze azt, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer úgy rossz, ahogy van. Különösen azok után, hogy a Fidesz-vezette kormány a magánnyugdíj-magtakarításokat is eltapsolta. Ezek után az elöregedő generációk tényleg csak a gyermekeikre számíthatnak. Akik közül az iskolázottabbak valószínűleg jobban is fognak keresni. Legfeljebb külföldön, ha a hazai közrabszolgarendszerből elegük van. De kétségtelenül jobban. Ez a gyermekre támaszkodó rendszer azonban a Népesedési Kerekasztal tudományos lovagrendje nélkül, a kormányzati hibák nyomán spontán is kialakult. Miközben van a jelenlegi javaslatnak egy komoly szépséghibája.

Nem más, mint az, ami már Balog Zoltán 2012-es megszólalásában is szégyellni valóan ostoba volt. Az, hogy koránt sincs képzési egyenlőség. Attól a pillanattól kezdve, amikor nem beszélhetünk valós esélyegyenlőségről az iskolázottság megszerzésében, minden ezen alapuló diszkrimináció a szociális szakadékot mélyíti és szélesíti. Márpedig valós esélyegyenlőség nincs. S lehet azt mondani, hogy régen, a rendszerváltás előtt sem volt. Ami igaz is. Csakhogy az olló, például a felsőoktatási keretszámok manipulálása, a fizetős oktatási formák elterjesztése, a követelmények csak fizetett különórákkal teljesíthető megállapítása nyomán, kissé szétnyílt mostanában. Kissé a töréshatárig szétnyílt. Nem vitatva természetesen, hogy volt már ilyen a magyar történelemben. Amikor volt egy akár Bécsben, Párizsban iskolázott nemesség, és volt az éhbérért robotoltatott zsellérség.

Csakhogy akkor senki nem is beszélt demokráciáról, és meg sem próbált a nemesség tudományos álca mögé bújtatott javaslatokkal operálni. Bár biztos lett volna annyi pénz, hogy valami zugkutató összeállítson egy javaslatot arra, hogy miért jó, ha a nemes nyugdíjként is többet kap a gyermekei után, mint a zsellér. A világ azonban változik. Akkor nem érezték szükségét egy ilyen máznak. Most meg csak a máz az igazi. A nyugdíjrendszer, a demokrácia, a képzési esélyegyenlőség meg egy nagy hazugság a máz mögött.

Andrew_s

Amikor majd a Párt választ párt mindenkinek

Szigorúan ellenőrzött párválasztás.
A Gattaca című filmből.

A kormány részéről, úgy tűnik, nem sikerül letenni a párválasztásba történő beleszólásról. Talán így kívánják kiteljesíteni azt a mozgalmat, ami valami orbanista embertípust lenne hivatott előállítani, kinevelni. Ennek jegyében, vagy esetleg a neoratkoizmus egyik újabb állomásaként, jelentette be a humán laposelemekért felelős minisztérium egyik államtitkára a maga mozgalmát: „arccal a párválasztás felé”.

Ha nem is teljesen ezzel a címmel, mert a kormányzat részéről „Táncválasztó, párválasztó” névvel indítanak mozgalmat. Ezt követően, ennek sikerén is felbuzdulva, már tényleg csak egy lépés lenne annak meghirdetése, hogy „mindenki hozzon magával még egy szüzet”. Talán egyenesen a minisztériumi bulikra, és akkor az ezért felelős minisztériumi dolgozók saját kezükbe vehetnék az Ügyet. Az alagsorban berendezett önkiszolgáló oltárnál a formaságokat is elintézhetnék. Így Rétvári Bence sem találhatna semmi kivetnivalót a dologban. A minisztériumra pedig kiírhatnák, hogy munkaerő-felvétel csak igazolt agglegényeknek és aggleányoknak lehetséges. Szüzességi vizsgálattal és DNS-teszttel. Az utóbbit már csak azért is, hogy utólag se kelljen sokat magyarázkodnia senkinek, ha leltárhiány mutatkozna később a piros pettyek számában.

Egyébként pedig diszkriminatív az államtitkár úr, mivel csak az egyetemista korúaknak hirdetik meg az említett mozgalmat. Holott ezt semmi nem indokolja. Az abban való hitet sem, hogy más rétegeknek nem kell párt találniuk maguknak. Bár lehet, hogy az államtitkár úr belenézett a statisztikákba, és úgy találta, hogy a magas munkanélküliség miatt a többieknek bőven van idejük. Párválasztásra is. Nos, ez esetben kiábrándító tény, hogy a diplomások, és általában a fiatalabbak közte sem egészen egyenlő a nullával a munkanélküliek száma. S bár kétségtelen, a fiatalabbak jelentik azt a korosztályt, ahol a pártalálás kritikus lehet, közülük távoztak az országból számosan a kormányzat hathatós munkahely-teremtési politikája nyomán, Ők már aligha tartoznak Soltész Miklós fennhatósága alá. Az eltávozók növekvő számáról gondoskodtak az államtitkár úr kormányzati munkatársai. Aztán meg ott vannak azok az egyetemisták, akik akár kényszerből váltak profikká a párkeresésben. A témakörben, például, jó lenne, ha a kormányzat tagjai, különösen a KDNP álszent farizeusai elolvasnák az ezzel kapcsolatos híreket. Bevezetésként pedig Nagy Szilvia és Szabó Anna Eszter, „Egyetemista lány támogatót keres” című könyvét.

A problémák ugyanis aligha ott kezdődnek, amikor egy államtitkár nem talál partnert magának, vagy csemetéjének, vagy csak egyszerűen akar valami blikkfangosat mondani. Ami természetesen nem jelenti azt, hogy nem jók a különböző rendezvények az ismerkedésre. Annak idején az egyetemi klubok teljesen jól megfeleltek erre a célra. Erre a kormányzatban üldögélő volt bibósok is emlékezhetnek. Bár lehet, hogy az ötlet pont tőlük származik. Elvégre annyi másban is dúl a nosztalgia, miért pont ebben ne lehetnének múlt-idéző ötletek. Azonban azok a klubok többnyire alulról szerveződtek, és nem minisztériumi parancsra. Még akkor is, ha az egyetemi KISZ-szervezet gyakorolt is felettük valamiféle ellenőrzési jogot. A KISZ kapcsán fanyalgóknak meg ezennel üzenem, hogy azok a klubok pont annyi fiatalnak gondoskodtak az aluljáróban-szipuzásnál kulturáltabb szórakozásról, ahányat hétről hétre falaik közé fogadtak.

S pont azért volt többek között egyfajta rang tagnak lenni ezekben, mert alulról szerveződtek, és nem valami minisztériumi aktatologató adta ki napiparancsban az odajárást. Ettől persze még akár jó is lehet ez a modernizált táncház-mozgalom. Valamire biztos. Akár a pártalálásra is. A baj az, hogy az eddigi gyakorlat szerint ez is egy agyonpolitizálása valaminek, amihez a politikának alapvetően semmi köze. Amennyiben a politika valóban segíteni szeretne, akkor számos eszköz van a kezében, amivel képes lehet hatni. Például a biztos munkahelyek olyan számának kialakítása, amire bárki tud jövőt tervezni. Az olyan megélhetési körülmények biztosíthatóságának megvalósítása, ami alapja lehet egy tartós kapcsolatnak. Továbbá generációs léptékben kiszámítható életpályák. Akár a többszörös szakmaváltást is beletervezve. S alighanem lehetne a sort még hosszan sorolni. Azonban ezek egyike sem feltétlen olyan, amikor a kormányzati nagytestvér kellene kerítőnek. Ahogy a párkapcsolatok előrehaladottabb fázisában sem kellenek az államtitkári gyertyatartók.

Bár kétségtelenül egyszerűbb nagy ötletekkel beleszólni az állampolgárok magánéletébe, mint előre tervezett politikai döntéseket hozni. Ez utóbbi kormányzati hatékonyságát jól bemutatta a mostani elsősök helyzete. Jócskán beletépve az oktatáspolitika amúgy is megtépázott tekintélyébe. Amennyiben hasonló hatékonysággal fogják segíteni a párválasztást, akkor gyermektelen szinglik országává válunk. Már csak ezért sem kellene beleszólnia a kormányzat egyik tagjának se másba, mint a saját pár-, vagy pártválasztásába.

Andrew_s

Orbán és a csecsemők.

Mond szépen: V-i-k-t-o-r

Orbán Viktor évértékelője érthetően volt a figyelem középpontjában. Az is világos, hogy többen, többször fogják elemezni. Akár mondatonként, frázisonként állítva fel a nyilvánvaló tévedéseket, vagy akár a történelmi párhuzamokat a szövegben. S persze elemezve a gesztusnyelvet, amit alkalmazott, és amit az élő közvetítés révén szinte bárki tanulmányozhatott. Beleértve azt is, hogy a miniszterelnök végképpen felhagyott a rögtönzéssel, és szinte a spontán tréfának szánt mondatokat is olvasta.

Holott nem lehet azt mondani, hogy a Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, meglehetősen üres frázisokat pufogtató, felvezetőjét követően adatokban bővelkedő beszédet hallhatott a nagyérdemű. De talán kár is lett volna komoly adatokkal tarkítani a felolvasott leckét, mivel a recesszió és a hatalmi pánik áldozatainak aligha lehet elmesélni, hogy nekik márpedig marha jó. Csak nem, illetve rosszul látják. Bár, az utóbbiban azért lehet valami. Elvégre akkor, ha a cső hatalom oldali likán keresztül néznek, akkor láthatják talán a tejet, és mézet csurogni szerte é szét. Tehát tényleg rosszul látják a világot. Rossz oldalán állnak a csőnek.

Ellentétben azokkal a csemetékkel, akik Orbán Viktor hívó szavára álltak csatarendbe, és bújtak be a szülőcsatornába. Az évértékelő beszédet hallva legalább is ilyen érzése lehetett annak, aki komolyan veszik az olyan szólamokat, hogy „a kisbabák is megérezték, érdemes erre a világra születni”. Bár még ebben is lehet valami, hiszen a túlhordás egy idő után káros lehet a babának és a mamának egyaránt. Tehát Orbán Viktor, illetve beszédírói csak a nőgyógyászi babérjaikat villantották alighanem elő. Az ugyanis, hogy a gyermekek számának alakulása egyértelműen kánaáni folyókat idéznék, az erős túlzás is lehet. Annyira, hogy nyugodtan beszélhetünk akár krízisgenerációkról is. Mely alól a recessziós népességnövekedés, például a szülésbemenekülések hatása, sem bizonyosan kivétel. Így aztán Selmeczi Gabriellának akár igaza is lehet, hogy a Fidesz sokat tett a születések számának növekedéséért.

Ugyanakkor a miniszterelnöki kijelentés önmagában is meglehetős cinizmusról árulkodik. A határon belüli népesség alakulása ugyanis nem csak a születések számától függ. Azonban akkor, ha áttekintjük az évtizedes adatsorokat a hazai népesség alakulásáról, azt állapíthatjuk meg, hogy például az 1999-es népességfogyás meghaladta az 1945-ös évre számítottat. S mert a népesség alakulása a születések és elhalálozások függvénye, érdekes reakciókat váltana ki azt hiszem, Orbán Viktor híveiből, egy olyan kijelentés, hogy „az első Orbán-kormány alatt érdemes volt meghalni”. De ilyen kijelentést a benne rejlő morbid cinizmus miatt sem illene komolyan tenni a Wikipedia adataira hivatkozva. Noha azt is bárki ellenőrizheti, ha kedve van hozzá. Egyébként 2011-ben rekordszintű volt a születések számának visszaesése, és a népességfogyás mérséklődése csak ennek fényében értelmezhető igazán 2012-ben.

Márpedig 2011-ben is Orbán Viktornak hívták a miniszterelnököt. Így az előző év negatív rekordot beállító születésszáma vajon mit jelent? Azt jelenti esetleg, hogy 201-ben kifejezetten rühelltek volna az Orbán-kormányozta pannóniai földre születni? Esetleg szülőcsatorna-sztrájk lépett volna életbe, és a csecsemők egy önfeladó legyintéssel az idei évre halasztották megszületésüket? Netán a miniszterelnök jutott el arra a pontra, hogy saját önértékelése szerint már minden egyes szülő nőre személyes befolyással van? S ez esetben vajon időben felkeresi-e orvosát, és patikáját? A szociológiai folyamatok, és benne a születések és elhalálozások száma továbbra is komplex hatások eredőjeként alakulnak. Nem egészen úgy működik, hogy egy miniszterelnök kijelenti: „mindenki csináljon még egy gyereket”, és lőn. S látá a miniszterelnök, hogy a statisztika így jó. S elválasztá a képzeteit a valóságtól és kijelenté a nagy igazságot.

Illetve ez sem teljesen igaz. Ismerünk olyan korszakokat, amikor majdnem így működött a hazai történelem is. Például a Ratko-korszak parancsuralmi, és szociomanipulációs voltát kár is lenne elvitatni. Amúgy sem sikerülne. S talán nem is véletlen, ha a jelen kormányzat törekvései között a neoratkoizmus jelei felbukkantak már korábban. Potenciális exportcikké téve az abortuszt Mivel azok a fránya társadalmi folyamatok mégsem olyan egységsugarúak, ahogy néhány beszédíró feltételezi. Hacsak nem arról van szó, hogy beszéd írói egyszerűen túllihegték azt a vélt vagy valós elvárást, amit ők a miniszterelnöknek tulajdonítanak. Beleértve azt a kissé cinikus és egyszerűsített szemléletmódot is, amiről a felolvashatóságot feltételezik Orbán Viktor részéről. Bár lehet, hogy tényleg a miniszterelnök alkotta meg az ünnepi beszédet. S akkor valóban úgy gondolja, hogy húsz éves hatalom áll előtte. Esetleg dinasztikus megoldásokkal is a tarsolyban. Nyilván demokratikusan, ahogy egy univerzális, immár nőgyógyászati tudását is pallérozott vezetőtől illik.

Már akkor, ha jelenleg, az éves kormányzatünneplő beszéd idején, foglalkozik a jövőbeni részletekkel valaki. Figyelembe véve azt is, hogy az évet értékelő beszéd helyi nézőközönsége a feltétlen hívek köréből fog kikerülni. Tehát akkor tapsol, amikor elvárják, és tapsol, mert a többiek is látják. Azt is, hogy ott van, és azt is, ahogy lelkesedik. Mert nehogy már a végén a szomszéd befújja a vezérnél. S akkor a végén még úgy jár, mint az áhítatmérésen megbukott tanárok Balatonfüreden.

Andrew_s