Drogni, vagy nem drogni...

Avagy a drogellenesség diszkréten hatalmi bája...

Forrás: Wikimedia

A különböző függőségek okozta problémák rendre visszatérnek közéletbe az orvosok, társadalmászok, jogászok, és persze a politikusok jóvoltából. Leginkább az utóbbiaknak köszönhetően a médiában is nem egy esetben hallunk a drogról, és nagy ritkán a többi, különben nem egyszer nem kevésbé problémát okozó addikciós jelenségről.

Nagyjából másfél éve írtam: „A drogosok problematikája olyan téma, ami szinte mindig alkalmas az állóvíz felkavarására. Így igazi hírközlési Joker-kártyaként működik”. S amennyiben manapság szétnézünk a hírek között, vagy akár a Parlament munkájára vetünk egy pillantást, akkor ez a helyzet mit sem változott azóta. A napi politikának „hála” az lehetne az érzésünk, hogy a közel tízmillió drogos országává váltunk. Ami azért szerencsére nincs így. Még akkor sem, ha a függőségek, és köztük, talán tényleg legsúlyosabbként, a drogfüggés, valóban súlyos társadalmi és egészségügyi problémát okozhat. Akár közvetett egészségügyi problémát is, amelyek közül az AIDS és a hepatitisz kapja a legnagyobb hangsúlyt.

Így érthető, hogy a világ több pontján működő tűcsere-program, amelynek fontos szerepe lehet a továbbfertőzési lánc, a járványveszély megtörésében, hazánkban is lehet lényeges pontja a drogproblémák tüneti kezelésének. Tünetinek, hiszen sem a drogfüggést nem szünteti meg, sem a drogosok számát nem csökkenti közvetlen módon. Az is érthető tehát, hogy amikor a hazai tűcserés anti-járvány támadásban szerepet kapó Kék Pont Alapítvánnyal megszüntette a józsefvárosi önkormányzat az együttműködést, akkor arra rámozdult a politika is. Miközben egyfelől az érintett alapítvány, és egyenesen HIV-járványt idézve, kinyilatkoztatta a magáét, az érintett önkormányzat is publikussá tette a saját álláspontját. Ami alapján, a kibontakozó nyilatkozatháború részeként, részben akár igaza is lehet. Az adott alapítvánnyal való kapcsolat megszüntetése ugyanis nem okoz önmagában járványt, és még a tűcserék leállását sem. Feltéve, hogy az önkormányzat ezt magára vállalja. Ellenkező esetben a struccpolitika intő példájával állhatunk szembe.

Ami különben nem lenne józsefvárosi specifikum. Amikor ugyanis nemzeti drogellenes stratégiáról vitáztak a Parlamentben, akkor Kiss Norbert ifjúságért és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár a Kék Pont ügye kapcsán azt mondta, hogy „nem hagyják az út szélén azokat”, akik eddig az alapítvány szolgáltatásaival éltek. Ami az eddigi gyakorlat szerint Fideszből magyarra fordítva azt jelenti, hogy lövésük sincs, mit kéne csinálni, de addig sem foglalkoznak az üggyel. Az új stratégiával kapcsolatban azon már fenn sem akadunk, hogy 2013–2020-ig terveznek. Jóval a jelenlegi kormány mandátumán túlnyúlva. Nem először és aligha utoljára célozva arra, hogy eszük ágában sincs leköszönni a hatalomból. Ellenkező esetben ugyanis ilyen terminusokban csak akkor lehetne gondolkodni, ha nagykoalíciós elfogadás állna az elképzelések mögött. Ami egyáltalán nem lenne az ördög műve ilyen esetekben, vagy, ehhez kapcsolódva például, az oktatáspolitikában. Azonban ezzel kapcsolatban azért villódzik pár kérdőjelecske.

Az általános vitára bocsátott stratégia alapján ugyanis kábítószer nélküli társadalmat képzelnek el. Ami, ismerve az emberi társadalmak történetét elég abszurd elképzelésnek tűnik. Különös tekintettel arra, hogy ez még a szocialista embertípus kinevelésének csúcspontján sem jött össze, alig valószínű, hogy az orbanista embertípus nevelése során, az iskola rendőrökkel fenyegetett, és ezért alapjában véve félelem-frusztráltabb világában, ez menni fog. Legfeljebb beszélni nem fognak róla. Azt hívén, hogy amiről nem beszélnek az nincs. Holott a struccpolitikában pont az a probléma, hogy miközben a vakságig megy tele a szeme valakinek homokkal, aközben szétrúgják a tények a hátsóját. A porhintés ugyanis a porhintőkre is veszélyes, ha felülnek a saját ostobaságaiknak. Ami persze nem jelenti azt, hogy az iskolai prevenciónak, az okszerű probléma-megközelítésnek ne lenne hatalmas szerepe az elutasító magatartás kialakulásában. Az azonban nem prevenció, amit Zombor Gábor fogalmazott meg a Fidesz részéről. A felvilágosítást abban látva, hogy „a kábítószer-fogyasztás és -birtoklás büntető törvénykönyv általi szankcióival” kell megismertetni a diákságot és a szülőket. Az csak hab a tortán, hogy éppen egy fideszes politikus keveredett droghasználat gyanújába. Amit az sem tesz adott esetben meg nem történtté, ha az őt ezzel vádoló maga sem az angyalok karának egyike.

A kriminalizálás ugyanakkor éppen annyira fogja meggátolni különböző függőségeknek való kitettséget, amennyire a szesztilalom megoldotta az alkoholizmus problémáját. Vagy amennyire a szexualitás hivatalos, és álszent, elutasítása nyomán kihalt az emberiség a középkor évszázadai alatt. A függőségek problémáját, és nem csak a drog-használatét illetően továbbra is valószínű, hogy „a társadalom jobban jár, ha valamilyen módon meg tanulja kezelni az egyes függőséget okozó helyzetek kezelését”. Ehhez azonban a kormányzati erőknek kellene előbb szakítani a hatalom-függésükkel. Esetleg szakpedagógusokra, orvosokra bízva azt kérdést, amiben jelenleg csak a politikai haszonszerzés lehetőségét látják olyanok, akik legfeljebb távolról ugatják a kérdést, mint magányos kutyák, tiszta éjszakán, a Holdat.

Andrew_s

Szerencsegép-tiltással a rendpártiság felé.

Lazarianus Jackpot Lázárnak Lázártól

 Rendkívüli kormányülés. Az ember azt hihetné, hogy ilyesmit az indokolhat, hogy dől a fa. Esetleg dől a forint. Még esetlegebben dől befele a sok beruházni vágyó. S ezért rendkívüli ülést kell tartani, hogy mindenkinek jusson hely a nagy munkahelyteremtés térképén. Ám, mint megtudtuk a rendkívüli ülés egyik legrendkívülibb megtárgyalnivalója a nyerő-automaták ügye volt. De az tegyen ezért szemrehányást a kormánynak, aki feltételezi, hogy az időközben végrehajtott intézkedések nyomán amúgy is megcsappant nyerő-automaták betiltásának ügye nem nemzetstratégiai kérdés. Mi is lehetne más, ha nem az? Egyenrangú a népszaporulat körüli szószaporítással, vagy akár előrébb való is. A férfiak és nők ne is nyerőgépekkel foglalkozzanak, hanem egymással. Így kapcsolódnak egymásba a nagy és rendkívüli nemzeti kérdések, mint összecsiszolt fogaskerekek egy svájci órában.

A rendkívüli bejelentést a kormányülést követően Giró-Szász András kormányszóvivő és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár jelentette be. Azzal, hogy Lázár János „súlyos nemzetbiztonsági veszélyt” lát a nyerőgépek üzemeltetésében. Amivel talán azt kívánta sugallni, hogy az üzemeltetők az alvilág ügynökei. Bár, amennyiben ez a feltételezés helyes, akkor talán a belügyminiszter lett volna illetékesebb abban, hogy megnyilatkozzon az ügyben. Az átmeneti megoldást jelentheti, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a kormányfő a részletek kidolgozásával. A villámsebes előkészítés hatására Navracsics Tibor tárcavezető hétfő délben be is terjesztette a Ház elé a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosítási javaslatát. S örülének vala mindahányan az alapos munka látszatán vigadva. Mondván, hogy eztán csak a koncessziós kaszinókban lehet majd ilyen eszközökkel kísérteni a szerencsét. Hivatalosan. Az ugyanis már az amerikai szesztilalom óta ismert, hogy a betiltás minden egyéb megoldásnál jobban kedvez az illegális tevékenységeknek. Ezzel párhuzamosan aztán a maffia jellegű üzemeltetés megerősödésének. Így a radikális tiltással kapcsolatban az legalább már szinte biztos, hogy Lázár lázálma az önmegvalósító jósaltok útjára kerekezhet. Ha eddig nem biztosan, eztán szinte biztosan jelenthet nemzeti közbiztonsági problémát a nyerőgépek helyzete.

Ezzel párhuzamosan több tízmilliárdos léket üt a költségvetés bevételi oldalán az említett szigorítási ötlet. De azt hiszem, bízhatunk Matolcsy György és a miniszterelnök leleményességében, hogy biztosan lesz valami remek ötletük ennek a résnek a befoltozására. Nyilvánvalóan a játékfüggőkkel való szolidaritás jegyében, mindenkit terhelve a kieső bevétel pótlásával. Mindenki mást, mintsem magukat, hiszen orbanániában ezt így szokás. Illetve, ahogy Lázár János fogalmazott a HVG tudósítása szerint: „a mi politikai családunk krédójával”, azaz az övékével nem fér össze a szerencsejáték. Ezek után már csak az lenne a kérdés, hogy melyik szerencsejáték és milyen krédóval, mivel például a kockavetés igen régi játék. Igaz, a kockavetés az egyik legrégebben hamisított játék is annyiban, hogy cinkelt kockával valóban nem szerencsejáték. Az is előfordulhat persze, Lázár János ezért is ragaszkodik a választási regisztrációhoz, és a választási törvények megváltoztatásához. Talán nem véletlen, hogy egy cseppet manipulatív időpontban, 2012. 10. 01.-én éjjel folytatják a választási törvénnyel kapcsolatos parlamenti munkát. Ha ugyanis a pártelveik elutasítják a szerencsejátékot, akkor nyilvánvalóan ki szeretnének iktatni minden olyan tényezőt, amit nem ők szabályoznak. Ezzel nyilvánvalóan elveszti számukra a szerencsejáték jellegét, és kiszámíthatóvá válik, mint a cinkelt kockával végzett kockavetés. Amúgy nagyjából ez a leginkább elfogadható érv az említett totális tiltás mellett is. Még akkor is, ha nagyjából a „csak” szintjével egyenértékű.

Az ugyanis biztos, hogy ezzel a kormányzat letette a voksot az illegális játéktermek pártolása mellé. Az is nyilvánvaló, hogy a játékfüggést ez az intézkedés sem korlátozni, sem megszüntetni nem fogja. Ellenben az ebbe esőket a már említett illegális játékbarlangok irányába orientálja, mivel a koncessziós kaszinók árszínvonalát aligha fogják tudni megfizetni. Az is nyilvánvaló, hogy az itt elköltött pénzek televényként fogják hizlalni az illegális behajtókat és az uzsorásokat. Erre szintén a már említett szesztilalom mutatja a történelmi példát. Olyan messzire nem merészkednék, hogy végső soron az így csődbe döntött, és kiszolgáltatott emberek gyakorlatilag az alvilág rabszolgáivá válhatnak, és ezzel destabilizálhatják a közbiztonságot. Teoretikusan ugyanis ez lehet a következő lépés, melynek nyomán kiszámítható a rendpártiság erősödése, melynek a szélsőségesek a legjelentősebb haszonélvezői. Hosszú távon mindenképpen. Rövidtávon pedig a kormányzat utánpótlást biztosít az aktuális ellenségképek felmutathatóságában. Ahogy ugyanis az illegális játéktermekben forgó pénz mértéke megbecsülhetővé válik, ki lehet nevezni ezeket, valamint a nyomukban elszegényedő, és akár kényszerből törvényt sértő, embereket minden további belbiztonsági probléma okává. Esetleg a gazdasági problémák egy részének okává is, ami a kormányzati rendteremtéssel, az authoriter vezetési módszerekkel szembeni ellenállást is csökkenti. Végső soron a szélsőségek elől azzal fogva ki a szelet, hogy maga a kormányzat nyúlhat látszólagos társadalmi felhatalmazással keményebb, szélsőségesebb eszközökhöz.

Az csak a kormányzat iróniája ezek után, hogy ezt a balhét is Navracsics Tibro fogja részleteiben elvinni. Igaz, lassan már meg sem lepődünk talán azok után, hogy ő volt az, aki nem kérte ki a kormányzat nevében még a feltételezést is, hogy Szálasit is rehabilitálhatnák alkalom adtán. A személyes mélyrepülésének legutóbbi állomása pedig az internet korlátázásához való hozzájárulása. Mondván, hogy azok a gonosz újságírók csak úgy, a provokáció kedvéért feszegetik a problémákat, és ezzel a feszegetéssel visszaélnek a szólásszabadság jogával. Azt látjuk, hogy jól bírja, és elnyeli ezeket a kabinetből jövő pofonokat. Így az talán már meg sem kottyan, és az előzmények fényében akár törvényszerűen következő lépés is lehet a jelenlegi. Az, hogy az alvilágot, illetve a szélsőjobbot közvetve helyzetbe hozó törvény részleteiben is ő marad sáros. Legyen Navracsics Tibor titka, hogy hol éri, hol érte meg számára ez az arcvesztéssel járó folyamat. Nem tudhatjuk, hogy milyen pozíciót, milyen hatalmi koncot ígért a fakó keselyűvel fémjelzett egyre centralizáltabb elit azért, hogy ehhez még jó képet is vágjon. De talán jobb is, ha nem tudjuk.

Ugyanakkor eszembe nincs tagadni, hogy a játékfüggésnek, mint megannyi más pszichotropizmusnak, ne lenne romboló hatása. Legyen az akár drogfüggés, alkoholfüggés, vagy bármilyen függő viszony, rombolhatja az egyént, a személyiséget, és az egyént körülvevő közösséget. A megoldás azonban aligha lehet a totális tiltás. Ez ugyanis továbbra is látszatgyógymódnak tűnik, sokkal nagyobb jelentősége lenne a pedagógiai módszereknek, az orvosilag asszisztált elvonókúráknak. Beleértve a pszichológus által végzett asszisztenciát is, és a speciális gyógypedagógiai programokat, ha szükséges. A személyiség kisiklásának megelőzése gyermekkorban, és korrigálása felnőttkorban ugyanis egyben azt is jelentheti, hogy a feketegazdaságban is csökkenti az illegális játéktermek forgalmát. Nem csak a szőnyeg, a felszín alá söpörgeti a problémát, mint a Lázár János által előadott ötlet. Igaz, a függőségek okszerű kezelése, megelőzése talán azért sem szimpatikus a nagyobbik kormánypárt egykori frakcióvezérének, mert akkor talán terítékre kerülne egy, a hatalmi játékoktól való függés kezelése is.

Simay Endre István

Függő elemek.

A drogosok problematikája olyan téma, ami szinte mindig alkalmas az állóvíz felkavarására. Így igazi hírközlési Joker-kártyaként működik. Ha bevetik, biztosan felhorgadnak az indulatok, felmelegítésre kerülnek az érvek és ellenérvek, megtelnek a fórumok és örülnek a szerkesztők. Az említett érvek és ellenérvek körében szándékosan nem jelöltem meg persze, hogy a droghasználat elleni, vagy a liberalizáció melletti érvekről van-e szó. Mert olykor az embernek az az érzése lehet, hogy több generációra elegendő konzervvel rendelkezik mindkét tábor. S mint a színházban, ha elhangzik a végszó, elhangzanak a csatolt szövegek. Elhangzanak és leírásra kerülnek. Cikkekben, riportokban, fórumon és közösségi oldalakon egyaránt.

Végső soron ehhez mit tehetnék hozná? Alig valamit, hiszen mindazokat az érveket, melyeket akár egyik, akár másik oldalon elmondhatnék, alighanem magam is sokszor leírtam. Még akkor is, ha nem a jogászok bikkfa nyelve, hanem sokkal inkább az érdekel az egészből, ami az emberekhez, a kultúrákhoz áll közelebb. Mert a „drog” az csak egy szó. A tartalom az, ami problémát okozhat. S akkor, ha összevetjük az eredeti jelentésével, akkor pedig különösen furcsa lehet a szómágia szintjére süllyedt használata, és egy néhány száz évvel ezelőtt élt képzeletbeli időutazó alighanem elég bután nézne ki a fejéből, ha a jelenlegi vitákat csak felületesen is elolvashatná. Mert hol van már az, amikor a szárított gyógynövényeket, esetleg gyógyászatban használt állati termékeket értették csak alatta? Mára a „drog” gyakorlatilag azonos értelmet nyert a kábítószerrel, a tudatmódosító, függőséget kiváltó anyagokkal. Tehát maradjunk is ezeknél.

Még akkor is, ha azért tudjuk, ezek a kategóriák korántsem fedik át teljesen egymást. Köztudott ugyanis, hogy a nikotin, vagy akár a koffein elég komoly függőséget okozhat, és a teljes absztinencia elérése egyik esetében sem feltétlenül tünetmentes folyamat. De azért alighanem elég nehéz lenne egy olyan kampányt elindítani, ami például a tea-, és kávéfogyasztás teljes tilalmát célozná meg, mert egy ilyen kampány hazánkban is jelentős ellenérzését keltene. Annak ellenére, hogy sem a tea-, sem kávéfogyasztás tekinthető a Kárpát-medence őshonos népeinek tradicionális kulturális elemének. Ahol pedig az, ott máig fellelhetőek a kulturális önszabályozás elemei is.

Érdemes talán azt is figyelembe venni, hogy számos olyan, manapság tiltólistán szereplő szer, mint a mákhaj, a kenderlevél, és –virágzati gyanta, a kokalevél hatóanyagai, az opiátok, a THC, illetve a kokain, korábban ugyancsak rendelkeztek egyfajta társadalmilag elfogadott használati utasítással. Ugyanúgy, ahogy a varázsgomba (psilocybin) használata is a törzsi varázsló, a sámán kiváltságainak egyike volt, és a „nép” legfeljebb közvetve élvezhette azt. Az is valószínű természetesen, hogy a korábbi korok, korábbi kultúrák sem nélkülözték azokat a tagokat, akik függő viszonyba kerültek ezekkel az elemekkel, de alighanem ezek létszáma nem érte el a társdalom számára veszélyes mértéket, másrészt túlzott szerhasználatnak a használatot szabályozó kulturális játékszabályok is ellene hatottak. Valahogy úgy, ahogy a reggeli stampedlivel kaszálni indulót aligha kezelték a társadalomra nézve veszélyes alkoholistának. Miként a vasárnapi ebéd mellé bort bontó családfő sem kezelődik manapság a családi életet előre megfontoltan feldúló veszélyes elemként. Mert az alkoholfogyasztás sem új keletű vívmány, viszont máig, neveltetésünk mellékhatásaként, érezzük azt a szocializációs különbséget, ami az elfogadható és elfogadhatatlan szint közti mezsgyét kijelöli. 

Miközben azt is látjuk, pont az alkohol kapcsán is, hogy elég komoly szocializációs illetve személyiségbeli krízishelyzet, esetleg –torzulás vezet el odáig, ami az alkoholizmus felé, a pohár fenekére tereli a pohárba tekintőt. S hasonlóan az alkoholhoz, legtöbbször szintén egyfajta szocializációs krízis vezet el a többi tudatmódosító szertől való függésig. A kevésbé ártalmas, vagy gyógyászatilag akár indokolható szintet meghaladó, a személyiségtől már elválaszthatatlan szerhasználatig. Legyen az akár a „hagyományos” szerek egyike, akár valamely „modern” kábítószer. Beleértve természetesen a szocializációs krízisbe azt is, hogy nem alakulnak ki a használati játékszabályok. Mely utóbbiak körébe nem csak a használati módok, hanem természetesen a használat megtagadásának játékszabályai is beletartoznak. Lévén, hogy csak ezek mentén lehet elutasítani a használatbavétel felé ható csoportnyomást. Miközben természetesen nem érdemes figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az abszolút tiltás végső soron a csoportnyomást fogja erősíteni. Mert a tiltott gyümölcs édesebb, s mert a tiltás elleni fellépés önmagában is lehet csoportképző tényező. Aki tehát az alternatíva nélküli, a kulturális hatásokat figyelmen kívül hagyó megoldások mellett érvel, olyan, mintha elfelejtené. Az ember alapvetően társadalmi lény, és többek között éppen a szocializációja teszi emberré. Még akkor is, ha a humánetológiával igazoltan sokat hozott őseitől.

De az is nyilvánvaló, hogy a szocializációs krízisek nem csak az elutasítással kapcsolatban játszanak szerepet a tudatfüggelmi viszonyokban. A személyiség alakulásában részt vevő minden hatás szerepet játszhat. Így például azok a hatások, melyek mentén például a krízistűrés, a problémás helyzetek kezelésének képessége, vagy képtelensége kialakul a gyermekben. Vagy azok az önismereti, és önszabályozó mechanizmusok, melyek alkalmassá tehetik a gyermeket a saját maga, és végső soron a családja, a társadalom felé is felelősséget mutató döntéshozatalban. Mert az, akinek folyamatosan az emberi elfogadás hiányával kell megküzdenie, vagy az, akinek sem belső, sem külső igazodási viszonyrendszer nem áll rendelkezésére, vagy ezek a viszonyrendszerek torzultak, ugyancsak hajlamosabb lesz valami alternatív valóságot keresni magának. Olyat, amiben ő lehet a szép és erős, vagy olyat, amiben saját maga vagy mások számára elfogadott lesz. Mint azt korábban egy másik írásban már érintettem (http://www.euroastra.hu/node/49966).

Így végső soron a tiltások ezért sem tekinthetőek abszolút hatékonyságúnak Mert tulajdonképpen minden olyan megoldást tiltani kellene, ami elvezethet egy ilyen alternatívához. Végső soron a gondolkodást is, mivel a fantáziavilága mindenkinek a rendelkezésére áll. S mielőtt a társadalmi veszélyességet, illetve annak hiányát kezdené valaki emlegetni, talán érdemes elgondolkozni azon, hogy a személyiségzavarral küzdő politikusok, sorozatgyilkosok mennyi kárt tudnak tenni, ha manifesztálják a saját maguk virtuális valóságát. Márpedig alighanem az nemkülönben egyfajta személyiségzavarnak lenne tekinthető, ha valaki a fantáziálás megtiltását akarná a zászlajára tűzni. Még akkor is, ha a kommunikációs korlátok, a totális cenzúra iránti igény sem új keletű társadalmi vívmány.

De kár lenne ilyen messzire rugaszkodni, és inkább maradjunk azon a területen, amelyről indultunk. Végső soron borítékoltan hatástalan, vagy az alkoholtilalom kijelölte módon kontra-produktív, a szerhasználatot erősítő, és a fekete zónát támogató lehet a csak a tiltásban való gondolkodás. Az is nyilvánvaló, hogy a társadalom jobban jár, ha valamilyen módon meg tanulja kezelni az egyes függőséget okozó helyzetek kezelését. Helyzetekét, mert tévedés lenne azt hinni, hogy csak bizonyos anyagok okozhatnak függőséget. S végtelen szűk látókörre vallana az, ha bárki azt hinné, hogy vegyi tiltólistákkal a zsebében rohangálva meg tudja oldani a problémát. Mert ahogy már sokan, magam is írtam másutt, a játék-, vagy internet-függés sem sokban különbözik a kívülről vegyszerek kiváltotta problémáktól (http://www.euroastra.hu/node/49313), mint ahogy a kapcsolatok megélésének problémái, például szex-függés, sem. Csak ezekről, főleg az utóbbiról valahogy nem annyira tűnik ildomosnak beszélni. 

Részben prüdériából, részben éppen a társadalmi körülmények miatt. Például azért, mert ez utóbbi haszonélvezetére elég régóta épül rá egyfajta sajátos szolgáltatási rendszer, melynek legutóbb ismét felmerült egy újabb adóztatása a pornóadó kapcsán. Miközben tudjuk, hogy elég régóta jelent akár gyermekjogi problémákat is. De erről a „A Nemzeti köznevelésről szóló törvény koncepciója” kapcsán, annak pongyola „görögözése” okán már szintén szóltam. De ha már az adópolitikáról esett szó, az alkoholfogyasztással kapcsolatban nem érdemes figyelmen kívül hagyni az ebből származó bevételt sem. S nem véletlenül lehet hallani a nikotin-használat kapcsán sem lobbi-érdekekről. Mert a társadalom használati játékszabályaiba az utóbbi korokban nem csak a személyre, családra szabott játékszabályok, hanem egy, ezeken akár túlnyúló, akár az egyén személyiségi, szocializációs érdekei fölé rendelődő gazdasági játékszabályok is érvényesülnek. Vagy érvényesülni látszanak.

Simay Endre István