Lacus bunkója

„Ne írd alá János!” üzenték a szocik a Parlamentből. Amiért aztán a házmester kiosztott egy nagy virtuális taslit az MSZP frakció tagjainak. Mert szerinte igazán tiszteletlenség, hogy a köztársaság elnökét keresztnevén szólították. Még akkor is, ha abban csak egyet lehet érteni a párt tagjaival, hogy a tiszteletet nem adják kimérve. Azt kiérdemelni kell. S egy kicsit mégis egyet kell érteni Kövérrel.

Mert a János, mint keresztnév igazán nem a legritkábbak közül való. Így aztán lehet egy csomó János az országban, akik hirtelen talán azt sem tudnák, hogy mit ne írjanak alá. S akik igazán nem tehetnek róla, hogy a nemzeti csicskásnak ezt a keresztnevet adták annak idején. Ezért teljesen rendben van, hogy valamilyen módon mégis csak pontosítani kellett volna a demonstrációs anyagokat. Mert így megtévesztésre alkalmas. Ahogy az is az lett volna, ha Jancsinak titulálják. Ha ugyanis valakinek véletlenül Kukorica Jancsi ugrana be, az maga lenne a skandalum, és megalázás. A mesehősnek. Elvégre ő egy igazán tisztességes, olykor hősies, és holtig hűséges szereplője a nemzet költészetének. Még akkor is, ha nem tudjuk pontosan, hogy a nevét tisztességesen alá tudta-e írni. Viszont maga volt a tisztesség. Ellentétben azzal a Jánossal, aki a nevét pompásan le tudja írni. De hogy maga volna a tisztesség...?

Amúgy meg ki gondolta komolyan, hogy Áder nem fogja ráírni a nevét a lex-CEU életbe léptetését elrendelő nem túl szép üzenetre? Ám ilyet nem is kérdezek. Mert egyre haladunk abba az irányba, amikor majd az teheti fel a kezét, aki nem ért egyet Orbán Viktorral. Mind a két kezét. Aztán majd leteheti. Nekitámasztva a falnak. Amíg matatnak rajta a rend ezzel megbízott szorgos polipjai. Igaz Lacus? Te is csak emberből vagy. Valahol. Ezért megértjük, hogy büntetsz. Elvégre családod van. S azután, hogy Simicska is repült a kondér mellől igyekezni kell azzal, hogy teljesítményt lehessen felmutatni. Tehát büntetést kell kiszabni. Azért mert nem tisztelik meg azt, akit már nem is csak a háta mögött röhögnek ki. Mert a háta mögött már nem kiröhögik. Hanem esetleg csak köpnek egyet. Ahogy az egész bandára, akik a puszta jelenlétükkel meggyalázzák a Kossuth térre épített műemlékházat.

De ettől még tényleg nevezhetné bárki Ádernek a Jánost, és Kövérnek a Lászlót. Pont annyi értelme van ezen rugózni, mintha a nemzet zsebhokisát Viktor elvtársnak titulálná. Aligha ezen múlik a banda becsülete. Mert olyan ez, mint az egykori vicc lényege. Becsületen sérteni azt lehet, akinek van becsülete. A tisztelet rombolását is csak annál szóba hozni, akit egyébként tisztelnek.

Mert az a helyzet, hogy Göncz Árpádot ezerszer emlegették, és emlegetik úgy, hogy „Árpi bácsi”. S sem életében, sem halálában nem érezte ezt senki büntetendőnek. Milliók tisztelték, és nem egy esetben éppen a tisztelet jeleként emlegették kedveskedőn. De nem kell izgulni kedves Kövér László házelnök úr. Sem kendet, sem a főnökét, sem a Sándor palota széltolóját nem fogják egyhamar kedveskedő tisztelettel emlegetni. Legfeljebb a saját udvari bárdjaik. Jó pénzért.

Andrew_s

Balog a diktatúra tiszteletét hirdette

Balog Zoltánt már megint mikrofon-közelbe engedték. Az eset szombaton a montreux-i karácsonyi vásár megnyitóján esett meg. Elképzelem, amint az árnyékban settenkedve becserkészi a mikrofont, majd elmondja bele a maga szózatát: „Magyarország egy tiszteletre méltó ország és a tisztelet kultúráját szeretné erősíteni Európában”. Majd dühödt tigrisként, villogó szemekkel védi az említett hangosítási segédeszközt a cáfolatok beolvasása ellen. Nem túl életszerű.

Életszerűbbnek tűnő forgatókönyv, hogy hivatalos kiküldöttként jelent meg. A hazai emberi erőforrások nevében. Miniszterként. Ebben a minőségében már annyi zöldséget, a kormányzat valódi taktikáját, elvárásait önkéntelenül leleplező szöveget nyomott le az évek során, hogy az önkéntelenséget illetően kétségek ébredhetnek. Alighanem Balog az, akit előre megfontolt szándékkal küldenek a kommunikációs frontzónába, Talán éppen azért, mert már annyiszor lejáratta magát, hogy egy újabb esett ide, vagy oda, már szinte nem is számít. Márpedig ez a tisztelettel való operálás nagyjából ilyesmi. Nem is okvetlenül azért, mert a Tisztelet Társaságát nem a Fidesz környékén alapították. Valószínűleg. Azért azonban feltétlenül, mert a tiszteletet nem elvárni, hanem, mint már írtam sok évvel ezelőtt is, kivívni kell. Elvárni lehet, de az alap nélküli elvárás legfeljebb egy félmosolyt ér. Igaz ez országra éppen úgy, ahogy emberekre is. Azzal a megszorítással, hogy egy ország iránti tiszteletet annak vezetői, a vezetők tevékenysége, valamint az ott lakók moralitása, és tevőleges munkája alapozhat meg.

Ennek alapján, egy ország, ahol a korrupció korántsem ismeretlen jelenség, és ennek kapcsán, más országokból tiltanak ki vezető tisztségviselőket, aligha jelenthet morális példaképet, moralitásában tisztelendő entitást. Amelyen aligha lendít az a morális árulással felérő kormányzati politika, amellyel a szövetségesnek ismert EU-ra próbálta tolni Orbán Viktor a saját hatalmi játékainak valamennyi kockázatát. Legutóbb a menekültekkel kapcsolatban. Természetesen ezek olvastán szinte biztos, hogy már készülődnek a trollok. Elvégre az ő egyszerű, egybites világképükben már egyenesen hazaárulás az, ha valaki nem feltétel nélkül, és mindenféle normát feledve nyalja be a vezéri szóhányást. Nekik, csak nekik, hátha egyszer átjut az agyi páncélon: A szülőföld szeretete éppen az a képesség, hogy az országot, mint hazát ne cserélje össze az országgal, mint aktuálpolitikummal. S végképpen ne azonosítsa azzal a politikai vezetővel, aki leginkább csak lejáratja az országot.

S Balog Zoltán nyilatkozata éppen ez utóbbiban rejt egy csapdát, egy alapvető elszólást. Amikor ugyanis a „tisztelet kultúráját” emlegeti, akkor ez, a maga lecsupaszított, szinte ezoterikus magasságba elemelt voltával valójában a feltétlen tisztelet fetisizmusa. Feltétlen tisztelet azonban olyan, erősen hierarchikus, és az önállóságot mélységesen elutasító rendszerekre, szervezetekre igaz, mint a maffia, a diktatúrák, illetve az egyházak is. Balog Zoltánnak, lelkészként ezt pontosan tudnia kell. Viszont valószínűleg azért is alkalmas az ilyen bemondó-szerepre, mert lelkész. Amennyiben korántsem kizárt, hogy nem az önálló gondolkodásra szocializálódott, hanem sokkal inkább valóban a feltétlen hatalomtiszteletre. Ami előny lehet egy lelkésznek az egyházában, de egy miniszternek csak egy diktatúrában.

Amikor Balog Zoltán minden fenntartás nélkül hirdeti a feltétlen tiszteletre való közidomítást, akkor óhatatlanul leleplezi a magyarországi hatalom valós természetét.

Andrew_s

Egy tapló Angyalföld jobboldalán

Benke Lászlónak, a Jobbik angyalföldi képviselőjének akár hálával is tartozhatnak azok, akikben kétely élt eddig a nevezett párt szellemiségét, illetve szellemi színvonalát illetően. Ő az a nagyon fáradt, öreg vénember, aki nem bírt felállni egy halottnak, a kerület díszpolgárának az emlékére. Amennyiben mégsem egy nagyon fáradt, öreg vénember, akkor ugyanis szimplán egy tapló.

Tapló a szó köznapi és nem biológiai értelmében. Mert a derék farontó gombákat ugyanúgy nem szabadna megsérteni egy összehasonlítással, ahogy az élővilág más tagjait sem. Már csak ezér is csínján kellene bánni az olyan jelzőkkel, mint például a „féreg”. Elvégre azok is nagyon fontos tagjai a bioszférának. Miközben az antiszemita barmok legfeljebb a fasizálódó szélsőségek számára jelentenek értéket. Olyat, amilyet. Ennyit a férgekről. Tehát maradjunk esetünk főhősénél, a taplónál. Az előzmények közé tartozik, hogy 2015. február 5 –én meghalt Schweitzer József, nyugalmazott országos főrabbi, egyetemi tanár. Azért, mert a XIII. kerület díszpolgára is volt, megemlékeztek róla az önkormányzat testületi ülésén. Itt került indítványozásra az egy perces néma felállás. Ami végtelen nehezére esett volna a nevezett taplónak. Abból a közleményből, amiből a hír származik, az is kiderül, hogy részéről tudatos döntés volt a seggen-maradás.

S most elképzelem, hogy milyen esetben lehet nem tudatos döntés. Például akkor, ha valaki nem hallja meg a felszólítást. Ebben az esetben minden részvétem a hallássérült képviselőé. S javasolható lenne a Jobbik részéről, hogy rendezzen gyűjtést a képviselője számára. Hallókészülékre. Ezzel szemben arra hívták fel a Jobbikot, hogy határolódjon el a kegyeletsértő, antiszemita baromtól. Borítékolható: nem fog elhatárolódni. A nem-tudatos ülvemaradás lehetett volna különben az funkcionálisan meghallott felszólítás megértési problémája is. A jegyzőkönyvekből ki kell derülnie, hogy milyen nyelven hangzott el a kegyeleti felállás indítványa. Ha ugyanis valami belső-afrikai törzs dialektusában, és egy helyi nyelvjárásban, akkor persze érthető, hogy nem értette szegény. Amennyiben magyarul, és mégsem érette, akkor komoly kételyek merülhetnek fel a képviselő szellemi képességei iránt. Azonban mint olvashatjuk, a jegyzőkönyvileg Benke Lászlónak nevezett hominida, tudatos döntést hozott. Arról, hogy ő márpedig nem áll fel.

A Jobbik képviselője alighanem bátor kiülésnek szánta. Annak demonstrálására, hogy neki ne ugassanak a nem létező antiszemitizmusról. Majd ő megmutatja, hogy igenis van. Annak ellenére is, hogy egy halottra nem csak a származása miatt, hanem azért is lehet néma tiszteletadással emlékezni, mert ember volt. Még attól is eltekintve, hogy ehhez a külvárosi suttyóhoz képest Schweitzer József igazi EMBER volt. Vallástól is függetlenül. Tehát az említett, jobbikos taplovics nem csak antiszemita, hanem alapvetően tiszteletlen is. Csak nem képes lenne egy rózsaszín tütüben elmenni egy temetésre, és lerúgni a busz ajtaján felszállni készülő idős nénit? Ha nem elég gyors, vagy csak nem elég szimpatikus. Ha pedig szólnának neki, hogy ez bunkóság, akkor elővenné kellően acélos jó modorát, és talán lezsidózná, lecigányozná a vele szemben szót emelőt. Főleg akkor, ha néhány gárdistát is tudhat maga mellett. Mert a taplók csak támogatással bátrak.

Sőt! Leginkább akkor nagyon bátrak. Annyira bátrak, hogy őszinték is mernek lenni. Benke László esete tehát nem csak arról szól, hogy ő milyen. Ilyen. Arról is, hogy alighanem komoly politikai igény kielégítőjének gondolhatja magát. Aki mögött komoly támogatás van. Ellenkező esetben elsőnek állt volna fel, és bokázott volna vigyázban. Meredten, mint az a bizonyos a hideg vízben. Így csak a szellemisége hasonlít arra. Meg a pártjáé. Elvégre azokat képviseli.

Andrew_s

Feminicivilizmus

Tegnap vagy ma, szinte mindegy, megint hallottam, hogy civil aláírásgyűjtés zajlik a pécsi videók kapcsán. Amikor először hallottam, szinte elégedett lettem. Annak pár napja. S azért lettem elégedett, mert hiányérzetem lett volna, ha néhány szervezet, véleménykereskedő rá nem repül erre a témára.

Mert hosszas magamba nézéssel azért azt is el kellett ismernem, hogy kezd baromira tele lenni a hócipőm a „civil szerveződések” egy részével. Azokkal, amelyek belekapaszkodnak valami felkapott témába, és aztán rázzák, de nem eresztik, mint a felajzott, ám szájzáras véreb. Ha pedig valaki csak célozni mer arra, hogy talán nézzék is meg, amit kritizálnak, és talán gondolják végig az egész történetet, akkor csak rázzák a fejüket. Szájukban a közéleti konccal. Olyanokat sziszegve félvállról, hogy aki nem ad nekik alanyi jogon igazat, az azonnal a perverz állatok körébe kerül, és természetesen maga sem jobb, mint az erőszaktevő, és esetleg már tervezgeti is, hogy miként csal lépre védtelen lányokat az éjszakába. Pontosan ugyanazt a „vagy velünk vagy, vagy ellenség vagy” szemléletet képviselve, ami ellen nagy garral látszanak fellépni. S aztán még jobban belegondoltam a kialakult helyzetbe, és kezdtem elrémülni.

Attól az egyszerű gondolattól, hogy talán tényleg a perverz állatok egy speciális osztályába tartozom. Ezt a hirtelen reám törő önundort csak erősítette, amikor egy jegyzetet, interjút, vagy mit olvasgattam a szőrtelenítés és szereptévesztés kapcsolatáról. Természetesen a biológiatankönyv kapcsán. A TASZ szólásszabadság-szakértőjével, akiről úgy mellesleg, na jó: szinte mellesleg, odalökték, hogy egyébként feminista. Rájöttem ugyanis, töredelmesen bevallva, hogy nem vagyok feminista. Annyira nem, hogy a harcos feministákkal, akiknek mindenről a feminizmus jut eszébe, szintén tele a hócipőm. Különösen, mivel ez az a kategória, aki minimum nőgyűlölő bitangnak tekinti a másikat, aki nem vonul velük bármikor, bárhova. De legalább is nem vállal hamuszóró szolidaritást. A felvonulás témájától, tárgyától és módszertanától függetlenül. Így aztán tényleg rá kellett jönnöm, hogy az a bizonyos bitang-osztályú „pasi” vagyok. Mondhatok, és gondolhatok akármit. Ha nem vonulok, ha más véleményem van, akkor csak a szemét állatok egyike lehetek. Amiben talán lehet is valami. Ha a feministák új nemzedékeinek gender-rasszizmusát nézem. Ami semmivel nem jobb egyébként, mint ugyanez a másik oldalon. Az, amelyik mindent lesöpör azzal, hogy „nem baj, hiszen nőből van”. S ami különben éppen úgy nem tetszik.

Alkalmasint akár szórakoztatónak is tűnhetne az, amikor a harcos, csak azért is feministák egyik fórumán az ember hímnemű gyereke megpróbál kérdezni, vagy csak véleményt nyilvánítani. Őrzök olyan levelezést, aminek a fórumon csak az egyik része olvasható. A nagy önbizalommal, és alanyi, mondhatni főfoglalkozású nőként irkáló kartársnő az eredeti hozzászólásokat nem engedte közszemlére csak a saját észosztó válaszait. Gondolom ettől roppant okosnak és főleg nagyon feministának gondolva saját magát. Mert egy hülye „pasi” mégis mit gondol arról a zseniálisan önnyálazó akármiről, amit produkál. Ja igen. Természetesen az előzőeket a sértett hiúság íratta csak le. Azért persze fenntartom azt a nézetemet, hogy leginkább talán nem a gender-rasszizmusok csatatereként kellene elképzelni a mindennapokat. Nekem például sokkal szimpatikusabb lenne, ha pusztán Embernek tekintenénk egymást. Az izmusok közül meg maradnék a humanizmusnál.

Talán némelyik civil kezdeményezés kezdeményezőire is ráférne egy kis önvizsgálat. Meg közvizsgálat. Talán sikerülne rájönniük, hogy miért is nyílik ki a rendőrség által elkobzott összes bicska időnként a nagy mozgalmárságban. Talán még arra is rájönnének, hogy senki sem csalhatatlan. Még a „civilek” sem. Ahogy én sem. De talán könnyebb lenne párbeszédet folytatni társadalmilag is, ha nem szekértáborokból próbálnának érveket és meggyőzés helyett minősítgetéseket vagdosni egymáshoz az emberek. Amíg ez nem változik, addig nagy tisztelettel, például a feminizmus kapcsán, inkább vállalom az ősellenség titulusát. Nem mintha felmenteném az erőszakoskodókat, és eszemben sincs kevésbé tisztelni a nőket.

De juszt sem fogok mindenben tisztelni csak azért valakit, mert egy fél kromoszómával többet juttatott neki szüleinek nászágyi véletlenkéje. A biologikumnak, a pillanatnyi helyzetnek, de leginkább az emberi mivoltnak kijáró tiszteleten kívül, mely utóbbi korántsem kevés, minden további tiszteletet ki kell kérem érdemelni. A nőknek is, a férfiaknak is, a politikusnak és a kazánkovácsnak is. S legkevésbé azzal, hogy lenéznek mindenki mást. Mert onnantól semmivel nem különb civil mozgalmár, mint a megélhetési szakszervezet-vezető. S pont annyi szolidaritást is érdemel.

Andrew_s