Káslert a híveknek, mert megérdemlik

Orbán Viktor kiállt az ő minisztere mellett. Alkalmasint olyan indoklással ami felért volna egy lealázással. Mármint akkor, ha nem tudná az Emmi minisztere éppen úgy, mint bárki más is, hogy valójában a miniszter egyetlen értékmérője a parancs iránti lojalitás. Orbán kinevezi, ha akarja, meneszti, ha úgy dönt. A szakmai indokoktól függetlenül Mondhatni zsigerből, illetve ösztönből. Mely ösztönélet láthatóan kormányfői dicséretet ér a vezér mellett csak gyalogokkal rendelkező miniszterelnöki sakktáblán.

Orbán Viktor egyébként nagyjából ezzel is indokolta azt, hogy kiállt Kásler mellett. Mondván, hogy a miniszter jó ösztönnel hozott intézkedéseket. Ami egy különben orvosból lett ember-miniszter esetében nagyjából azt jelenti, hogy nagy ívben sz@..t  a szakmai véleményekre, a járványügyi realitásokra. Ösztönlényként feltartotta barnás nyállal borított ujját a kormányzati szélbe és intézkedett. Mely intézkedések legjobb illusztrációi az olyan történések, amelyek korántsem a siker egyértelmű mérföldkövei. Ahogy Orbán Viktor megfontoltságát is a legjobban az iskolabezárások körüli határozott határozatlansága mutatja. Mely iskolabezárás különben korántsem kormányzati kezdeményezésként, hanem az ellenzék felvetéseként alapozódott meg. Mely kezdeményezés nyomán megszületett az az iskola-karantén, amelyhez legfeljebb csak az ösztönnel járult hozzá a miniszterelnök. Azzal az ösztönnel, amellyel szinte minden esetben kitér a tényleges felelősség elől.

De emlékezhetünk arra is, hogy miközben a kormány mikrofonközelbe kerülő szócséplői maszkok, eszközök millióiról beszéltek, addig a miniszterelnök kórház-látogatása során egy komoly maszkot láthattunk. Orbánon. Nem a fertőzöttekkel gyakrabban találkozó orvoson. Ezen idő alatt a most éppen szidott ellenzék polgármesterei nem nepperkedtek a maszkokkal, hanem a lehetőségekhez képest megoldották a maszk-osztást. A annak alapján, ahogy most a miniszterelnök megdicsérte a miniszterét, valójában a kormány helyett. Ahogy az utca embere is jobbára fegyelmezettebben oldották meg a karantén-intézkedéseket, mint a járvány akkor ismert "őshazájából", Kínából érkező szállítmány mellett pózoló Orbán Viktor. De persze a kórházakkal kapcsolatban más is eszünkbe juthat. Mint az ágyfelszabadítási kampány is. Amely lakosságarányosan olyan szinten vonta el az erőforrásokat, aminek a tényleges hatását akkor fogjuk ismerni, ha majd egyszer valós adatok lesznek a hazaküldött betegek valós halálozási rátájáról, az elhalasztott műtétek közvetett hatásairól, a tényleges fertőzöttségi rátáról. Mely utóbbi esetében azt láthattuk, hogy a miniszter ösztöne nem terjedt ki rá.

Így azonban az intézkedések eredményessége, hatásossága valójában bemondásszerű számokon, adatokon alapul. Mely bemondásokban a miniszterelnök mindig jó volt. Legalább olyan jó, mint a felelősség-hárításban. Amely keretében most éppen ott tart, hogy amit a kormány helyett elvégeztek az önkormányzatok, a civilek, a lakosság, azért őt illeti dicséret, de amit elbénáztak, azért az ellenzék a hibás. Ami nagyjából az óvodai udvar szocializációs szintje. Igaz, azt a kommunikációs szakemberek is mondják, hogy az emberek tömegben vesztenek az intelligenciájukból. A hangadó trollokkal vegyes birkanyáj pedig valószínűleg azon a szinten indul, ahonnan nem kell sokat veszteni ahhoz, hogy a miniszterelnök jelzett demagógiája a belső énjüket szólaltassa meg.

Nekik, a tényrezisztens hithűeknek az is teljesen jó, ha egy szakminiszter ösztönből cselekszik, ha a hatalom valós munkásságáról nincsenek megbízható adatok, ha akár óránként fordul az állítólag felelős miniszterelnök.  Orbán valószínűleg nekik dicsérte Káslert. Mert ők megérdemlik.

Andrew_s

Conteo: Kinek kellhet az ágy orvos nélkül?

Az utóbbi napok egyik hírcsokra volt az, hogy az Emmi vezetője, kórházi vezetőket távolított el a beosztásukból. Ebbe a csokorba tehetők azok a hírek is, amelyek a felszabadítandó kórházi férőhelyekről szólnak általában és harmincezret meghaladó számosságban. De nehéz elválasztani ettől azt sem, hogy Kásler külföldre toboroz egészségügyi személyzetet. Az itt vélelmezhető kettősség azonban nem új.

Korábban, nem is olyan régen a fertőzöttek várható számával kapcsolatban jelentkezett némi, akár nagyságrendnyi eltérés az Orbán Viktor nyilatkozatából és a Müller Cecília által képviselt mantrából levezethető prognózisok között. Az ágyszámok, illetve az ellátási potenciálok ugyanis nem az összes megbetegedésre, hanem az egyidejűleg ellátásra szorulók számára kellenek. Ha harmincezernél több ágyat tartanak készenlétben, akkor ez ennyi, egy időben jelentkező, és ellátásra érdemesített létszámot jelent. Függetlenül attól, hogy a járvány majdan elismert végénél milyen összes fertőzöttséget jelentenek majd be. Azonban most egy pillanatra engedjük el ezt a szálat.

Annak érdekében, hogy egy pillanatra a kórházak, illetve a várható járványpavilonok általános helyére, körülményeire vessünk egy pillantást. Nem a sokat emlegetett egészségügyi helyzetére, hanem a fizikaira. A kórházakat általában a környezetüktől többé-kevésbé izolált, de jól megközelíthető helyeken találjuk. A járványpavilonok kialakítására nyilván még a kórházakon belül is egyfajta izolációs területen kerülhet sor. Egy izolált épületszárnyban, vagy épületben. Úgy, hogy oda nyilvánvalóan csak nagyon ritkásan vetődhet idegen, beavatatlan szemlélő. Ráadásul egyfajta készenléti helyek, hiszen senki nem mondja, hogy akár jelenleg is harmincezer egyidejű fertőzött lenne. Ami indokolná a hirtelen ágy-kiürítéseket. De a helyek ott lesznek, ha fektetni kellene sokakat. Ha pedig valaki nagyon ellenkezik, akkor elbocsátják, vagy egyszerűen a kórházakhoz kirendelt katonai parancsnok alá osztják be. Mint vezényelhető egészségügyest.

Akkor most vegyük sorra azt, hogy egy készenléti felvonuláshoz mi kellhet. Kell egy hely, ahol folyamatos rendelkezésre állással biztosítható bármikor az ellátás. Mind fekvőhellyel, mind raktárral, illetve fogyasztási raktárkészlettel. Ennek a helynek nyilvánvalóan izoláltnak kell lennie, és olyannak, ami könnyen megközelíthető. Elvégre jelentősebb létszámot kellhet mozgatni. Az sem baj, illetve előny, ha ezek a helyek fizikailag nincsenek messze azoktól a gócpontoktól, városoktól, városrészektől, amelyeket adott esetben kontroll alatt kell tartani. Bármely okból. Az, hogy egy, az egyes településeket esetleg katonai kontroll alatt tartani képes létszám bármikori elszállásolására alkalmas objektumok vélt követelményei nagy átfedésben vannak a kórházaktól elvárt szállás-biztosítások szintén vélt adottságaival, nyilván a képzelet műve.

Azért minden esetre érdekes, hogy miközben az egyik pillanatban Kásler egy szállásbiztosítási parancsot küld, a másik pillanatban orvosokat, személyzetet toboroz külföldre. Mintha az egyik pillanatban nagy ellátandó létszámról vizionálna, míg a másikban ezt a létszámot nem betegeknek képzelné. Arról nincs hír, hogy a miniszter tudat-hasadt lenne.

Andrew_s

Kormányzati családfantázia-szakértés

Fotó: Soós Lajos/MTI

Novák Katalin, ha valaki nem tudná, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Ezt azért érdemes leszögezni, mert a megnyilatkozásaiból ez nem mindig derül ki. Ahogy a legutóbbi megnyilatkozásából sem, amit Kaposváron követett el. A Református Egyházi Napok alkalmából tartott fórumbeszélgetésen.

Legfeljebb azt lett volna tisztázni, hogy ezen a fórumbeszélgetésen, mint magánember jelent-e meg az államtitkár. Mert amennyiben igen, úgy magánvéleményeként pont olyan ostobaságokat mondhat, amilyet bárki más. Kormány-szócsőként már nem egészen. Mármint akkor, ha olyan, természetesen liberális mákonyként ismert, fogalmakkal is megpróbálna valaki megbarátkozni, hogy a kormány NEM csak a saját szavazóinak a kormánya, hanem az országé. Így a teljes lakosságot kell képviselnie. Azok érdekét is figyelembe véve, akik nem a kormánypártra szavaztak, akik nem Novák Katalin, esetleg Rétvári Bence világlátása szerint próbálják nézni a világot, és nem az ő életelveik szerint élik az életüket. Ahogy Orbán Viktor is csak a saját híveinek Isten földi helytartója. Miniszterelnökként mindenki szolgája. Mindezt pedig azért célszerű leszögezni, mert abban a pillanatban lelepleződik a (vélemény)diktatúra, amikor csak a saját tapsoncok vezetőiként kezdenek megjelenni a miniszterelnök, illetve a slepjébe keveredett közszolgák.

Márpedig Novák Katalin, a szerepléséről olvasható közlemény szerint, több esetben, inkább a kormány, illetve a minisztérium véleményét szajkózta. Hacsak nem önmagáról beszélt többes számban. Miközben olyan szövegeket engedett szabadjára az ő szájából, amit talán maga sem gondolt végig. Szép példája annak egy olyan kijelentés, hogy a „család szerepe az élet továbbadása”. Holott nem kell különösebb biológiai ismeret ahhoz, hogy az élet továbbadása az egy biológiai aktus kérdése. Miközben a család gondoskodhat arról, hogy a már továbbadott élet, a következő generáció, felnövekedjék, szocializálódjon, nevelődjön. Mármint akkor, ha a társadalom egyes vezetői nem csak pofáznak a családokról, hanem ahhoz is megteremtik a lehetőséget, hogy a továbbadott élet emberhez méltó körülmények között növekedjék.

Amit nem biztosan szolgál az, amikor a hatalom a gyermekeket a szülők együttélésének jogállása alapján gondolja diszkriminálni. Ahogy az sem, ha egy, a családokért is felelős miniszter legfeljebb cinikus kiszólásokra képes, és egy szava sincs az olyan szövegekkel kapcsolatban, amelyek szerint a gyermekek éhezését, a gyermekszegénységet életviteli problémaként kell csupán kezelni. Márpedig Novák Katalin olyan megszólalási elődeitől, mint az árnyékkereszténység bajnokaként beszélő Rétvári, vagy az akkor még miniszter Balog, illetve az állítólag keresztény Harrach hallhattunk ilyesmiket korábban. Ahogy a családok felett gyakorolt egyeduralmi törekvés sem új, hanem legalább öt éves történet az Orbán-kormányok esetében. Miközben a gyermekek helyzetét sokkal inkább jellemzi az, hogy az olyan hatalmi kóklerek, mint Hegedűs Zsuzsa, már többször is megszüntette a gyermekéhezést.

Ha pedig a családoknak a gyermekek emberhez méltó felnevelésében betöltött szerepére helyezzük a hangsúlyt, akkor közelebb kerülünk ahhoz a gondolathoz, hogy nem az éjszakai ágyjelenetek szereplői, hanem a gyermekek érdekei kerülnek közelebb a fókuszhoz. Még akkor is, ha eszembe sincs megszabni Novák Katalinnak, hogy kivel feküdjön össze. Cserébe a hatalom családokért felelős államtitkárától ugyancsak elvárható lenne, ha nem a saját pajzán, illetve akár végletekig prűd fantáziavilágát akarja bárki másra ráerőltetni. Amellyel kapcsolatban érdemes lenne talán pár adatot is összevetni. Azt, hogy megannyi „coming out” során hányszor próbálták kötelezőként kommunikálni a saját nemhez való szexuális vonzódást. Összevetve azzal, hogy a hatalom hányszor, és milyen törvényi nyomással próbálja ráerőltetni a saját, más irányú elképzeléseit a Novák szerint is kisebbségben levők másként éjszakázókra.

Azt, hogy ez mennyire a decibelkereszténység jellemzője, azt más adatok alapján valószínűleg Novák Katalin is könyebben megvilágíthatná. Giovanni Boccaccio műveiben valószínűleg nem véletlenül bukkannak rendre fel a paráznaságban bűnös egyházi személyek. Holott akkor élt, amikor alig néhány nemzedékkel voltak túl a bigott kereszténység, inkvizícióval is terhelt évszázadainak, és közel ugyanennyivel voltak Girolamo Savonarola munkássága előtt. S talán arról sem kellene megfeledkezni, hogy a zárdák közelében működő gyermekmegőrzőkbe hány papoktól megesett novícia gyermekét raktározták be annak idején. A keresztényi szemforgatás erkölcsi magasságának a jegyében. Illetve, annak a jegyében, hogy mekkora különbség volt aközött, amiről beszéltek, és ahogy valójában működött a társadalom.

Novák Katalin most azt hangoztatja, hogy: „a családhoz kell egy nő és egy férfi, és pont elég hozzá egy nő és egy férfi”. Amellyel azonnal kirekeszti nemcsak az egynemű párokat, de a gyermekét egyedül nevelő szülőket, az unokáját nevelő nagyszülők sorát is. Talán azért, mert ő nem tudja elképzelni, hogy ilyesmi előfordulhat. Azonban talán jobb lenne, ha egy államtitkár nyilatkozatait nem a saját szexuális vágyai, illetve a fantáziája befolyásolná, hanem az ország, a társadalom, illetve az emberek viselkedésének realitásai.

Andrew_s

Balog el. Jöhet a rinocérosz?

Dolgozni? Az mi?
Forrás: balogzoltan.fidesz.hu

Lázárt a jelek szerint Balog követte. Azok sorában, akik felmentésüket kérték a nehéz szolgálat alól. Így aztán az emberi laposelemeknek is új felelőst kell majd keresnie Orbánnak. Már akkor, ha a történet nem fordítva igaz. Lázárral ellentétben Balogból nem igazán nézem ki a józan mérlegelést. Mert ebben az esetben, mint a feladatra teljesen alkalmatlan ember, már rég visszaadta volna a megbízást.

Balog Zoltán nevéhez ugyanis olyan emblematikus szereplők tündöklése, és bénázása is hozzá kötődik, mint Hoffmann Rózsa. Az olyan gesztusokról nem is beszélve, amikor gyakorlatilag nagyipari hatékonysággal nézett hülyének másokat. Vagy legalább megpróbálta. Egy füst alatt semmibe véve mindenki mást, aki nem eléggé orbánviktor. Mert, például, emlékezhetünk kellően dicstelen szereplésére a diáktüntetésekkel kapcsolatban. Nem csak arra, hogy úgy gondolta tárgyalni a diáksággal, hogy inkább nem tárgyalt. De arra is, ahogy az iskolai megtorló-akciókat is szó nélkül hagyta. Gyakorlatilag megerősítve azt a szemléletet, ami már 2012-ben is a diktatúra fejekbe verését szolgálta az iskolákban.

Amely utóbbihoz nyilvánvalóan kötődik a szekularizált iskolai oktatás alapjainak megbolygatása, majd az informálisan kötelezővé tett hittannal a szekularizált oktatási modell felrúgása. Mert hiába lehet elvileg alternatívát választani a hittan helyett, a nem-választás is megbélyegezhet. Különösen egy olyan országban téve problémássá a szabad vallásgyakorlást, illetve –nemgyakorlást , amelyben a vallási szólamokat a hatalomtechnika szolgálatába állították. Nem először a történelem során. De amely nyomásnak éppen egy lelkész tudhatott volna ellenállni. Mert egy egyházi embernek kellene lennie elegendő szellemi muníciójának ahhoz, hogy az emberség jegyében legalább állást foglaljon a történelemben sokszor csak kárt okozó szemléletnek. Még akkor is, ha a hatalom láthatóan, és Erdő Péter esetében sikerrel, igyekezett ledarálni az emberiességi szempontokat.

Balog azonban nem az az ember, akit az emberség megérinthetett volna, ha a hatalom fitogtatása lehetett a másik serpenyőben. Mert mi más vezérelhetett egy lelkészből szőtt minisztert akkor, amikor szegény sorsú gyermekekkel arcoskodott a Hiltonban. Netán akkor, amikor nyíltan is kiállt a diktatúra mellett. De legalább méltán kiérdemelhette a persely-páter bűszkétlen címét. Végső soron elérve azt a szintet, amikor már Orbán számára is inkább kínos a jelenléte a kormányban, mintsem előnyös. Még akkor is, ha valószínűleg nehezen tudja nélkülözni az ájtatos manóba oltott miniszter kétségtelenül vastag arcbőrét, és az ezzel számára előnyösen párosuló totális inkompetenciát. Mármint a szakmait, mert a nyalásit senki sem vitatja.

Ugyanakkor szinte biztosan lesz, aki váltani lesz képes. Kiváló jelölt lehet, például, Harrach Péter a szerepre. A bőre, mint a rinocéroszé, az embersége, mint egy csótányé, a gerince, mint a csigáé, és a gátlásai szóra sem érdemesek. Amellett nem egyházi személy, és a KDNP embereként is nagy ívben tesz az olyan szerinte antikeresztény figurákra, mint amilyen Ferenc pápa.

Andrew_s

Balog: Szakértelem helyett ima kell

Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Debrecenben megszervezték a Magyar Baptisták Világtalálkozóját (MABAVIT). Az MTI pedig arról tudósít, hogy Balog Zoltán, az Emmi felkent minisztere fellépett ezen. Ezen akár meg is lepődhetnénk. Azonban, miután az első meglepetéseken túltesszük magunkat, megpróbálhatjuk megőrizni a komolyságunkat az általa mondottak kapcsán is. Hátha sikerül.

Az első meglepődést azért érezhetjük, mert a baptisták és reformátusok között nem mondható történelminek a jó viszony. De Luther kora már rég volt, és hazánkban nem is oly régi a református és baptista egyház közti hittanóra-hasznosítási együttműködés. Ami kétségtelenül az egyházi szembenállás erózióját mutatja. Amiért nem kár, és akár üdvözülhetőnek is tekinthetjük. Ugyanakkor egy erősen hierarchizált, személyi kultuszba hajló kormány minisztereként tevékenykedő református lelkész fellépése az alulról szerveződő közösségi elveket valló hit világtalálkozóján még tekinthető meglepőnek. Mármint akkor, ha mindkét oldalon megtartják a saját normarendszerüket. De ettől még a baptisták tekinthetik célszerűnek a jó viszony fenntartását a kormányzati erőkkel általában, illetve az oktatásügyi pénzek felett diszponáló miniszterrel is. Az egyre kevésbé szekularizált állam minisztere pedig szintén elmehet, és lehajolhat azért a pár szavazatért. Közeledvén a választásokhoz. Így Balog Zoltán vendégszereplése akár értelmet is nyerhet.

Ami még nem véd meg attól, hogy furcsán nézzünk ki a fejünkből akkor, ha néhány általa mondottat olvassunk az MTI interpretációjában. Leginkább azért, mert pár ponton eléggé elszólás-szaga van a közleménynek. Így például megemlékezik arról, amikor „a kommunista Magyarországon evangelizálhatott Billy Graham a tahi táborban”. Amiből részben az következik, hogy a kádárizmusról legfeljebb hallomásból visszamaradt ködös képei vannak a miniszternek. Azt ugyanis a leninizmus iránt hivatalból fogékony Kádár János sem említette, hogy Magyarországon kommunizmus lett volna. A komcsizás azóta van terjedőben. Különösen olyan kormány-, és Fidesz-tagok részéről, akik nem egy esetben igencsak érdekeltek voltak az MSZMP-ben. Akár csak olyan mértékben is, hogy az életben nem tanulhattak volna tovább a nyolc általánosnál, ha a szülők egyike-másika nem pártfunkcionárius. Ugyanakkor Balog kijelentésének másik fele is érdekes. Mert akkor ezek szerint mégsem voltak olyan nagyon elnyomva az egyházak, és kiközösítve az Istenben hívők, mint amennyire azt a Rétvári-osztályú figurák hirdetni szeretnék. Noha az is lehet, hogy Balog felszólalása óta már gőzerővel dolgozik a habonyi boszorkánykonyha Billy Graham kommunista ügynökként, illetve Soros-bérencként való azonosításán.

De nem kevésbé az őszinteség hangja szólhatott a miniszterből akkor, amikor olyanokat mondott, hogy bár „sok mindent nem jól csinálunk, de akik imádkoznak, arra kérik a mindenható Istent, a megváltót, hogy igazítsa ki, adjon jó tanácsokat, hogy jó irányba menjenek a dolgok". Mert ezzel a napnál világosabban jelzi a nagyközönség felé, hogy a kormányzati szakértelem fabatkát sem ér. Annyira nem, hogy az országon a kormány már nem, legfeljebb az ima, és az ennek nyomán megvalósuló isteni csoda segíthet. Amitől Balog azt várja, hogy „a nemzet ügye jó irányba menjen”. Mert a kormányának áldástalan tevékenysége, a jelek szerint már a miniszter szerint is, csak út a szakadékba. Ugyanakkor a világi viszonyokra nézve is világos beszéd. Világosan jelezve, hogy a jelenlegi Orbán-kormány semmi szín alatt át nem adja a hatalmat. Isten meg segítse ki őket, ha akarja.

Balog vendégszereplése a MABAVIT-on tehát csak megerősíti azt a korábbi véleményt, hogy az ellenzék tulajdonképpen hálás lehet azoknak a Fidesz-közeli megszólalóknak, akik IQ-tesztekkel inkompatibilisen kapnak mikrofont. Az egykori rezsibiztos, Kósa, Balog és még néhányuk megszólalása sokszor leleplezőbb, mint az ellenzék, egyébként elég vérszegény, aktivizmusa.

Andrew_s

Maflások az oktatásnak - közképző-szívatás

A közismereti gettók nemzeti programján kívül, amely jelenleg, és első körben, a középiskolásokat érintheti, a pedagógus szakma és a pedagógusok is megkapták a magukét. Az oktatást érintő salátatörvény egyik nagy vívmánya a pedagógushiány egy igen sajátos megoldása. A sajátosan nevelendők oktatásának pedig egy még sajátosabb megoldása.

Tekintettel arra, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (BTM) diákokkal való foglalatoskodást, normálisan, elég hosszú ideig tanulják az ebben foglalkoztatott pedagógusok, az ezt is érintő „társadalmi egyeztetésre” az Emmi igen méltányos időt adott. Öt egész napot. Az egész törvénycsomagra. Valószínűleg abból kiindulva, hogy ha már a minisztérium szakemberei nem tették meg, másnak sem kell szakmailag belemélyedni a kérdésbe. Mert a végén még renitens gondolatai támadnak. Elkezdenek például értetlenkedni azon, hogy a nevelési tanácsadó a jövőben miért ne adhatna ki felmentő szakvéleményt a diszlexiás, diszgráfiás, diszkalkuliás tanulók számára. Amelyik szülő ugyanis ezt arra használta fel eddig, hogy „érdemtelenül” vonja ki a gyermeket az iskolai képzés fáradalmai alól, az ezt követően is meg fogja keresni a kiskapukat. A többieket meg minek szívatni? Nehogy véletlenül egy kicsit is jobban érezzék magukat?

De aki azt hinné, hogy az Emmi-ben csak idáig terjed a fantázia, az téved. A tervezet szerint ugyanis „a jövőben nemcsak gyógypedagógus oktathatna bizonyos tantárgyakat az enyhén, illetve középsúlyosan értelmi fogyatékos tanulóknak”. Ami leginkább azt jelzi, hogy a minisztériumi szakértők munkahelyén igen erős lehet a műszaki zár. A logika elleni védekezés gyanánt. Mert lehet ugyan, hogy kisebb nagyobb értelmi fogyatékossággal az egyik gyermek szépen rajzol, a másik jól énekel, vagy Savant módjára képes elmélyedni a csillagászatban. De ezek a gyermekek, mint emberek pont olyan sérültek és sérülékenyek a földrajz, az ének, és rajz-órán, mint bármely más esetben. A nap huszonnégy órájában. Így az őket támogató pedagógusi jelenlét a teljes képzési időben indokolt. Nem csak a kiragadott pillanatokban. Amely pillanatokon kívül az erre nem felkészült tanárok nyakába varrná az oktatáspolitika a velük való foglalkozást. Ami aránytalanul terheli ezeket a tanárokat, és cseppet sem használ a gyermekeknek. A szüleiknek sem. Így a tervezet ezen pontja leginkább azt mutatja: a politikusok lenézik ezeket a gyermekeket, a szüleiket és a gyógypedagógusokat egyaránt. Miközben büntetni fog számos, fokozottan túlterheltté váló tanárt.

Akikből, különösen a szakmai tárgyak esetében, hiány lehet a jelek szerint. Különösen akkor, ha az indokoltnál is több diákot szeretnének tanulmányi gettókba zárni. A hiányt a minisztérium betűvetői, a pedagógusképzés színvonalának emelése, és a tanárok pályán tartása helyett, úgy gondolják áthidalni, hogy pedagógus végzettség nélkül is lehessen tanítani. Ha belegondolok abba, hogy mi meló volt évtizedekkel korábban a sok szakképesítés nélkül ezt-azt tanítókat továbbképezni, illetve szaktanárokkal kiváltani, a jelenlegi egy igen hatásos ötlet. Trappolva visszafele a lenini úton. S még ha csak a leninin... Egyébként a salátatörvény eme szakaszától eszembe jutott egy pár évvel ezelőtti személyes esetem. Amikor egy szakközépiskolában való tanításhoz az ott szerzett szakmunkásbizonyítvány és érettségi, a szakirányú egyetem, és az ott védett doktori, de még az adott középsuliban hospitált mérnöktanári diploma is elégtelennek bizonyult egy szaktanári állás betöltéséhez.

Ennek az emléknek a fényében leginkább arra lennék kíváncsi, hogy melyik kormányközeli emberke, rokon, illetve ismerős bulija van a jelenlegi puhítások, és szakmailag aligha védhető döntések mögött.

Andrew_s