Honnantól neo a náci?

Margit körút anno 1945 (Fotó: MTI/Hadtörténeti Múzeum)

A Népszava tudósítása alapján olyan társulat gyűlt össze a Városmajorban, a templom mögött, tegnap, amelynek tagjai nem kérik ki maguknak, ha újnyilasnak, illetve neonácinak nevetik őket. Ez a társaság nyilván nem vitatja, hogy a fasiszták ünneplése azonos a becsülettel. Ezen tehát, ezen a szinten, kár is polemizálni. Máson azonban ettől még lehetne.

Azon például, hogy ki mindenki nem szólalt meg az esemény kapcsán. Olyanok sem, akik akár az ország vezetésének felelőssége, akár az emberség okán is megszólalhattak volna. Illetve, megszólalásuk elvárható is lett volna. Ugyanakkor, az előzmények ismeretében mégsem egészen meglepő a hallgatás. Elvégre miért pont most ítélte volna el a kormány bármely tagja a neonácik gyülekezését, ha eddig is jól el voltak egymással. Annyira, hogy a déli szarvas-csapda építésekor még az is felmerülhetett: nem egy most felvonuló szervezet egyfajta „stratégiai tartaléka” a miniszterelnök gerjesztette, plakátokkal közhírré ragasztott gyűlölet-cunaminak. Így aztán aligha meglepő, hogy a miniszterelnöki hivatal például hallgatott. Nem ítélte el az eseményt. Talán még csettintgettek nagy titokban. Megállapítva, hogy igazán fasza gyerekek ezek a kézközeli sötétingesek. Elvégre Orbán nem hogy nem határolódott el például Borosstól, hanem annak idején még hurcolta is magával. De legalább is köszönte, elviselte a jelenlétét az antiszemita tengernagyban erkölcsi mércét látó, de annak idején a hungarofasiszta Szálasi-kormány felügyelte haderőhöz csatlakozó egykori igazgatónak és vicekormányfőnek.

A kormány részéről történt hallgatólagos eltűrés és hallgatólagos biztatás ellenére azért még lett volna talán tere annak, hogy legalább a belügyminiszter megszólaljon. Ha másért nem, akkor azért, mert a paramilitáns társulatok már okoztak párszor belbiztonsági problémát a történelemben. Igaz, a hatalom számára is hasznosak voltak párszor a civil lakosság megfélemlítésével. S ezen a téren szinte mindegy is talán, hogy a ma divatos egyletekről, seregekről, egyebekről, vagy az egykori munkásőrökről, illetve a nácik tornaszövetségéről van-e szó. De azért emlékezhetünk arra, hogy annak idején, a Hősök terén Pintér legényei milyen szépen felvigyázzák az esküdözőket. Nehogy valaki megzavarja véletlenül azokat a szegény utógárdistákat. Ezért valószínűleg ahhoz is erőteljes csodavárás kellhetett volna, ha valaki azt hiszi: pont idén fog a belügyi vezetés ki kelni magából, vagy az asztal mögül emiatt.

De még mindig lehetett volna szó arról, hogy az egyházak, illetve képviselőik felszólalnak a fasizmus eszméi ellen. Még akkor is, ha nem a városmajori templomban, hanem mögötte gyűltek össze az idén. Ám még emlékezhetünk arra, hogy egy református lelkész leplezte le a Horthy fétist egy templomhoz köthető helyen. Úgy, hogy a templom közelében nem az egyházak tiltakozó küldöttségeitől voltak hangosak az utcák. Ahogy azóta is váltakozó módon vitatható az egyes egyházi személyek viszony a rasszista alapú gyűlöletkeltéshez. Amely akkor sem áll messze a fasiszta, illetve náci eszmékhez, ha tudjuk: a koncentrációs táborok első lakói nem a zsidók, hanem az ellenzékiek voltak. De a magukat kereszténynek beállító politikusoktól az ellenzék iránti gyűlölet sem mindig áll távol. Úgyhogy ez is egy szemétdomb. S majd pont attól az Erdő Pétertől várt volna bárki felszólalalást a fasiszta gyilkosokat éltetők ellen, aki a menekülteknek sem nyújtott volna menedéket? Alkalmasint a pápa intelmei, és kérései ellenére. Komolyan ezt várta volna bárki? Kétlem. De legalább nem is cáfolt rá az elvárásokra.

S akkor, amikor a hatalom, és a hatalom által annyit emlegetett, de aligha betartott elveket valló nagy egyházak kussban vannak, akkor meglepő, hogy nyugodtan gyűlik a fekete iszap? Valójában nem. Elvégre bíztatást kapnak olyanoktól, akik valós vagy szellemi vezetői az országnak. Ahelyett, hogy étlen-szomjan állva várnák vissza a Don-kanyarból hazatérőket. A becsület nevében. A komplexusaik pátyolgatása helyett

Andrew_s

Muzsikás, nóta, elhúzás, súgás, besúgás

A Muzsikás együttest évtizedek óta ismerem. Ez, mint megannyi más hasonló, életkori adottsághoz kapcsolódó tény, nem érdemet, hanem helyzetet, állapotot jelent. Míg más tényeket ma már jobbára történelemkönyvekből ismerek. Ez is egy állapot. A zsinagógabeli koncert lemondása, lemondatása kapcsán pedig úgy érzem, hogy ezek az állapotterek látszódnak összemosódni.

Az együttes honlapján ennyi olvasható az esemény kapcsán: „Sajnálattal közöljük, hogy az alábbi hangversenyt a Muzsikás együttes kénytelen volt lemondani”. A kénytelenség nyilvánvalóan nem önkéntes. Az ok valószínűleg az, hogy jobbára igaztalan állításokkal, mintegy „megfúrták” a fellépést. Azaz a MAZSIHISZ lemondta. A helyzetet Radnóti Zoltán (Zolirabbi) a legtöbb szempontot említve és részletesen körbejárva elemezte. Az írása éppen olyan gondolatébresztő, mint amennyire a hallgatóságra figyelve tudott beszélni évekkel korábban is a zsidó vallás néhány alapvető kérdéséről. Rabbiként, ugyanakkor, ezerszer jobban ismeri azokat a nézőpontokat, amelyek a zsidóságon, a zsidó valláson alapulva teszik lehetővé a kialakult helyzet áttekintését. Amelyben a szervezők megvezetése éppen úgy benne van, mint az LMP emblematikus emberének Schiffer Andrásnak a melldöngető kiállása ebben az ügyben az ifj. Hegedős Loránt képviselte nézetek mellett. Amely legfeljebb azokat lepheti meg, aki Fidesz-vezérrel közös csoportból kiemelkedett Vona Gábor vezette pártot vagy a sokszor a Fidesz balszárnyaként viselkedő LMP-t túl messze helyezte el egymástól, illetve a Fidesztől a politika hazai koordinátatengelyei közt.

S persze a MAZSIHISZ. A maga kiegyezéseivel, vezetőinek gazsulációival, ki nem állásával, és hasonlókkal. Mint például azzal, hogy teret engedtek Orbán antiszemita megnyilatkozásának egy zsidó temetőben, és utólag is hallgattak. Most azonban példás gyorsasággal reagáltak egy, a Népszavában megjelent olvasói levél levélre, amely Petrás Mária szélsőjobbos kötődéseit elemezte. S amelyek egy részéről kiderült: nem egészen igazak. Miközben a vitákban előkerült a Muzsikás együttes énekesnőjének szinte minden fellépése, és „természetesen” annak a férfinek a szélsőséges kötődése is, akivel együtt él. Erőteljes vitákat generálva több internetes fórumon, hogy akkor most ki is az ostoba, ki lépett helyesen, és ki helytelenül. Jórészt névtelenül, nick-nevek mögül lövöldözve. Felállítva az unalomig ismert, és a többséget legfeljebb a közöny egyre mélyebb mocsarába taszító szekértáborokat.

Miközben az ember személyes történelme fentebb említett állapotterek összessége. A személyes és a történelemkönyvekből, családi hagyományokból ismert mozzanatok mozaikja. Ennek egyik kockája jelenleg az az olvasói levél, majd a szinte anonim megjegyzések hulláma, amik megtöltötték az étert. Mintha elfeledkeznénk arról, hogy a különböző eseményeket önként lekáderezők a történelem nem egy korszakában igencsak önként váltottak színt, és csak a szemlélet maradt. A pillanatnyi hatalom, vagy a pillanatnyi személyes indíttatás okán megmondani valakiről valamit. Szinte mindegy, hogy mit. VALAMIT. Csupa nagybetűvel. A Muzsikás-ügyben óhatatlanul felmerül, hogy megjelentek a káderezők, a feljelentők, a feljelentőket lekáderező megfigyelők és az őket megfigyelő feljelentők. Igazi nemzeti hagyományként. Bár, most, az olvasói levelet nem anonim szerző, hanem egy „Lovas Tamás Budapest” szignó jegyzi. Azért, bárkit is takar a „Lovas Tamás Budapest” aláírás erősen gondolkodóba esnék, ha futnom, ha bújnom kellene. Reá, például, egész biztosan nem bíznám magam.

Neki azonban még lehet biztos karrierje az eljövendőkben. Egy országban, ahol épül a nagy testvér hálózata, ahol önkéntes határvadász mámik nyomdokában halad a hatalom, ahol már évekkel korábban rúgtak ki tanárokat azért, mert az őket megfigyelő nem találta elég ájtatosnak az arcukat, kellenek a káderezők, mint egy falat kenyér. Mert ki más szólna egy rendezvény szervezőinek? Még ha kicsit meg is vezetve, hangulatot keltve. A szervezőktől meg miért várnánk el, azt hogy a műsor összeállításánál mérlegeljenek, egy kapott plusz információt pedig ellenőrizzenek? Az olyan időt rabló és izés lenne. Meg miért pont ők? Vagy miért pont egy szerkesztőség? Elvégre, amikor a horgosi kamut vették át a portálok, akkor sem burjánzott túl a szerkesztői felelősségtudat.

Úgyhogy még tiszta szerencse, hogy vannak, akik kötelességüknek érzik, hogy látcsővel kémleljék a határokat, olvasói leveleket írjanak, és figyeljék az ablakukból az éjszakai utcát. Igaz, ők akkor is leveleket írtak, és az ablakból figyelték az utcát, amikor azokon embereket hajtottak, mint barmokat a vágóhídra, a Duna-partra. De mennyivel egyszerűbb levelet írni, mintsem aktív bojkottot hirdetni. Megszervezve, hogy ne menjen senki el egy koncertre, aki nem ért egyet a fellépőkkel, a szervezőkkel. De szólni VALAKINEK, és aztán csendben figyelni a gesztenye kikapirgálását nyilván sokkal kényelmesebb, mint odamenni, és tenni VALAMIT.

Éljenek tehát a káderezők, a feljelentők, a feljelentőket lekáderező megfigyelők és az őket megfigyelő feljelentők. Közönyösen, Gyáván. Sunnyogva.

Andrew_s

A gárda-pride margójára

Úton a templom fel.
Fotó: MTI / Illyés Tibor

A Budapest Pride szervezésének környékén mintha kicsit elsikkadni látszott volna, hogy az egyszínűek, vagy kevés színűek is tartottak egy összejövetelt. Pedig tartottak, nem kisebb személy áldása alatt, mint a Horthy-fétist is avató lelkészé. Az Új Magyar Gárda Mozgalomról, és a maguk pride-járól van szó.

A szervezet, nyilván egész véletlenül a Budapest Pride idejére szervezve, úgynevezett bajtársiassági napot szervezett, és ifj. Hegedűs Loránt református lelkész személyesen köszöntötte a megjelenteket. Eközben, a hírek szerint, arról csacsogott, hogy egy gonosz háttérhatalom tehet a nagytiszteletű Magyar Gárda egykori betiltásáért is. Valószínűleg most éppen Amerika a gonosz háttérhatalom, mert Murányi Levente, az 1956 után egész a főiskola elvégzéséért meghurcolt és sínylődtetett mártír valami ilyesmiket állíthatott. Ha az MTI-nek hihetünk. Próbáljuk meg. Egyébként nagyjából itt be is lehetne fejezni az esemény tárgyalását. Már csak azért is, mert önmagában az egész társulat puszta léte sem valósulhatna meg hatalmi támogatás nélkül, és reklámot meg minek kellene csinálni Vona új munkásőrségének. Mert a pártelnök személyes levele igazolja, hogy nem igazán van másról szól. Különösen a Jobbik politikai térnyerését figyelembe véve.

Az interneten, szinte természetesen, szinte azonnal polarizálódtak a vélemények, és szép lassan visszaköszönnek az unalomig elcsépelt populista lózungok arról, hogy miért is kell egy pszeudomilitáns szervezet. A legkedveltebbhez hasonló különben az, hogy azért kellenek, mert meg kell védeni a magyarokat. Az érvek akkor kezdenek kisiklani, amikor a „mikor?” és a „kitől?” kérdései kerülnek elő. A „ki helyett?” kérdése aztán végképp jégre viszi a jobboldal széléről érkezett komment-desszantosokat. Az ugyanis világos, hogy a közbiztonság javítása, a határok védelme közös érdek. Ám erre a célra vannak felesküdött, fizetett szervezetek. A közbiztonságért és a katonai védelemért egyaránt található felelős politikus, miniszter. Ha ezzel bárkinek, akármelyik politikai oldalon gondja van, akkor hozzájuk fordulhat. Alkalmasint Vona Gábor is megteheti a Parlamentben. Amikor tehát a Jobbik szimpatizánsai, és tőlük jobbra azért ágál a gárdaszerűségek mellett, mert ezeket az érveket rángatja elő, akkor nem igazán érthetőek. A Jobbik ugyanis parlamenti párt. Miközben Vona Gábortól csak arra futja, hogy mesét olvas, kutyát simogat és gárdát üdvözöl, aközben tőle is érdeklődhetnének a hívei. Ahogy a törvények betartásáról szóló plakátok helyett is érdeklődhetne a miniszterelnök a be nem tartók elleni fellépés kapcsán a belügyminisztertől.

Ha ezek a lépések kimaradnak, akkor az igencsak leleplező hatású. Ha ugyanis a jobboldal hajlandó támogatni az említett militánsokat, ám nem kerül szóba, hogy kinek is kellene ellátni ezeket a feladatokat, akkor az a lózung-koefficienst növeli. Joggal hihetjük, hogy a védelemről, a kiűzendő ördögként megjelölt „háttérhatalmakról” szóló szöveg üres lózung csupán. Nem szolgál mást, mint fedőszöveget arra: létre kell hozni, és tömegtámogatást kell szerezni egy bármikor bevethető, a hatósági cselekvéseket korlátozó törvények hatálya alá csak érintőlegesen tartozó erőszakszervezetnek. Annak érdekében, hogy a politikai támogató hatalomra kerülése esetén, akár erőszakkal biztosítsák a hatalom megtartását. Egyenes utat kikövezve a diktatúra felé. S ebből a szempontból valószínűleg húzható némi párhuzam az egykori munkásőrség és a mai gárdák közt. Még azt sem vitatva, hogy mindkét szervezetben voltak és vannak szimplán megvezetett, de különben jó szándékú emberek. Ahogy a 3. Birodalom Németországában sem csak vérgőzös fasiszták éltek.

Feltételezhető tehát, hogy a hazai szélsőségeseket is sokan azért támogatják, mert nem látnak alternatívát. Hatalmi oldalról ez nyilvánvalóan kormányzati felelősség. Az említett feladatokért felelős tárcák „trehánysága” nyilvánvalóan felelős a rendpárti irányzatok erősödéséért. Az önmagát demokratikus ellenzéknek kikiáltó katyvasz pedig azért, hogy nem alternatív programokkal próbálják meggyőzni a potenciális szavazókat. Alkalmasint persze talán az egyházaknak is érdemes lenne pár kérdést nekiszegezni. De ameddig a klerikális lobbi a kormányzatban ül, ameddig lelkész ugathatja le miniszterként a szegényeket, ameddig lelkész avathat fétiseket, s ameddig a püspököknek minderre csak halkan suttogó szavai vannak, addig talán felesleges.

Andrew_s

Gandalfra várva

Gandalf és a Balrog Khazad-Dum hídján
Forrás: Trampt.com

Rogán Antal eljutott az önmeghasonlás állapotába. Az egyik nap tetemre hívja az egész demokratikus világot, és provokálja még a demokráciában hívő jobboldaliakat is. A másik nap egy szintre hozza Kádárt és Horthyt a szobrok terén. Elutasítva a szoborállítást. Holott alig valószínű, hogy ne tudott volna a szoborállítási kísérletről. Aligha tartotta volna vissza bárki is, ha a tiltakozók közé vegyül.

Alapvetően tehát a legfrissebb Rogán-nyilatkozat nem tűnik másnak, mint porhintésnek. A Fidesz frakcióvezetője talán rájött, hogy túl messzire ment a leleplezésben. Nem a szoboréban, hanem a pártjának a szélsőségek felé nyitó politikájának tekintetében. A templomi bálványavatás idején Rogán Antal nem volt jelen. Tiltakozóként sem. De a felvételeken nem tűnt ki Kumin Ferenc sem. Holott a svéd köztelevizióban általa annyira nehezményezett felvétellel kapcsolatos kritikájának legékesebb támasza lehetett volna a jelenléte. Azonban a jelek szerint magától nem mert elmenni a szobor ellen tiltakozni. Parancsot pedig alighanem nem kapott rá Vezérétől. Aki különben szintén nem tüsténkedett, hogy az antiszemitizmus elutasítójának gyanúja rá vetődjön. Mert a lényegesebb lehet barátsága Vona Gáborral, és vágya a Jobbik szavazóira, mintsem a diktátor elutasítása.

A sort azonban sajnos lehetne hosszasan folytatni. Ami csak azért szomorú, mert egy ilyen Horthy-bálvány előállítása és templomi elhelyezése aligha lehetett titkos projekt. Így, joggal feltehetjük a kérdést, hogy hol voltak az egyház képviselői, amikor előkészítették a szobor-leleplezési heppeninget? Nehezen hihető, hogy nem tudtak róla. Hol voltak a burokvászon-lerántásnál a keresztény egyházak képviselői? Napokkal korábban lehetett tudni az ellentüntetésről is. Miért nem lehetett az ellentüntetők közt látni a megjelent egyházi méltóságokat? A Szabadság tér még a Bazilikától sincs messze. Talán akkor azt is megkérdezhették volna, hogy ki fizette a szobrot, és ki rendelte meg? Csak nem az egyház? Csúnya lenne! A Fidesz vezetéséről esett már szó, de hol volt ekkor a KDNP máskor oly hangos képviselői platformja? A publikus képek tanúsága szerint a Parlamentben annyira életvédők mintha hiányoztak volna templommal szembeni tömegből, miközben az emberek haláláért felelős fehérlovas mellszobrát avatta egy lelkész. Természetesen utólag is derék dolog az elhatárolódás, a magyarázkodás, és a nyilatkozatok sora. De előre, vagy legkésőbb ott szót emelni hitelesebb lett volna.

S igen, a tömegből hiányoltam az ellenzék vezetőinek másutt oly hangos tagjait is. Nem a hangerejük hiányzott, hanem az ottlétük. Talán nem pár százan tiltakoztak volna, ha mindahányan megjelentek volna. Demonstrálva az összefogást az authoriter szemlélet ellen. Mely fellépés alkalmasint még jobban kiemelhette volna Orbán Viktor távolmaradását, személyes megszólalásának hiányát. No meg persze a valós, elvi síkon is megnyilvánuló, de a tevőleges részvételtől sem idegenkedő összefogást. Tudom, lehazaárulózták volna a túloldalról őket. De az, aki a csendben bízik, amikor szólni kellene, az óriási tévedésben van. A hallgatás, mint tudjuk, cinkossá tesz. Amellett, ha azt hiszi bárki, hogy Horthy eszméinek vak követőit megnyeri a választáshoz a hasonló authoriter eszméket hirdető Orbán elől, az csatlakozhat a naivok táborához. Tulajdonképpen tehát bizton állítható, hogy az ellenzék egy, újabb magas labdával felérő, lehetőséget szalasztott el. S mi tagadás szívesen olvasnám a közelmúltban általam is jelölt-listás köztudatba dobott Tétényi Éva véleményét is.

Horthy Miklós relativizálására ugyanis továbbra is javában dübörög a kommunikációs gőzhenger. Egyre hallani az újabbnál újabb véleményeket arról, hogy szegény nem tehetett mást, és különben is olyan jó családapa volt. Ezen az alapon Adolf Hitlernek is avathatnának szobrot egy gyermekotthonban. Elvégre bizonyára szerette a fiatalokat, és arról sem tudunk, hogy vak komondorokat tartott volna. Addig is, a legújabb hírek egyike az ügyben, hogy ifj. Hegedűs Loránt református lelkész a Hazatérés Temploma nevében feljelentést tesz a tiltakozók ellen. Ami talán kicsit nehezebb lenne, ha egyházi méltóságok, magukat Jézusban hívőnek beállító jobboldali politikusok, vezető ellenzéki pártvezetők is ott tartják, akár csak néma tiltakozóként a transzparenst, hogy „Eddig és ne tovább” vagy akár eddig se.

Holott a szobor jelképe egy útnak, melyen egyszer már végigment a történelem. Halottakat hagyva a sötétség erőinek áldozatul. Egy hídon, melyen igencsak elkelne egy politikai Gandalf. Aki oda mer állni a sötétség erői elé, és akár az üvöltőkórus céltáblájaként is vállalni meri azt, hogy ne engedje át a fekete múlt sötét követőinek eszméit a jövőbe.

Andrew_s

Fidesz-féle fekete flastrom, fekélyre

Horthy Miklósnak, az Adolf Hitlerrel furikázó, gyilkosokkal parolázó vezérnek szobrot állítani maga a provokáció. Provokáció azokkal szemben, akiknek rokonait elhurcolták, azokkal szemben, akinek rokonai a Don-kanyarban haltak meg, és provokáció mindazoknak, akik nem hisznek a diktatúra mindent megoldó voltában.

Horthy Miklósnak, a nemzetet háborúba vezető tengernélküli tengernagynak szobrot állítani egy templomban provokáció a kereszténységgel szemben. Horthy Miklósnak, a gyűlölet prókátorainak, és pogromot tartó különítményeseinek teret engedő vezérnek szobrot állítani egy templomban provokáció Jézussal szemben. Horthy Miklósnak, az országot megszálló csapatok által elért eredmények gyáva haszonlesőjének szobrot állítani provokáció az egész nemzet ellen. Az az egyházi személy, aki ilyen akcióhoz segédkezet nyújt, megszégyeníti a hitet. Az az egyház, amely ehhez teret enged, megszégyeníti Jézus hitét és vallását. Ennek fényében a társadalommal szembeni provokáció, hogy a Hazatérés Temploma alapkőletételének 75. évfordulója alkalmából az istentisztelet zárásaként a templom előterében kihelyezik Horthy Miklós újonnan bronzba öntetett mellszobrát. Az éles antiszemita kirohanásairól ismert Ifj. Hegedűs Lóránt református lelkész, és a Jobbik frakcióvezető-helyettese által feldicsőítve, és Jézus sebeit fekéllyé alázva. Luther alighanem korbáccsal kergetné ki, ha ma élne.

A rendezvényen „természetesen” beszédet mond a Jobbik egy további képviselője is. Gyöngyös Márton, akinek egy korábbi megnyilvánulására volt válasz egy antifasiszta nagygyűlés. Egy antifasiszta gyűlés, melyen a jelen kormányfő nem jelent meg. Egy gyűlés, melyen a frakcióvezetője, Rogán Antal szólalt fel. Egy gyűlés, melyen Rogán Antal csak magánvéleményként merte elmarasztalni az antiszemitizmust, Egy olyan kormányzó párt vezérének árnyékában, mely a Jobbik pártolta gárda-utódok eskütételéhez segédkezet nyújt. Egy olyan kormányzó párt frakciójának vezéreként, melynek elnöke az antifasiszta gyűlés másnapján burkolt antiszemitizmust engedett meg magának. A szoboravatás kapcsán Rogán Antal immár polgármesterként, a Fidesz honlapján olvashatóan szólalt meg. Rogán Antal immár nem magánvéleményt fogalmazott meg. Rogán Antal felvállalja azt a véleményt, mely a fekélyre csak flastromot képes helyezni. Semmit nem téve a szobor ellen, mely egy gyáva, és tömeggyilkosságok előtt terepet előkészítő diktátornak állít emléket. Nem hungarocellből, hanem bronzból. S nem szimbolikusan, hanem Jézus hitének egyik hazai egyháza, az egyház lelkésze által szentesítve.

Rogán Antal ellenben a flastromot is feketére festi, midőn a Fidesz narancssárgája rothadásnak indult. Nyilatkozatában ugyanis alapvetően nem ítéli el a szoborállítást. Ezt írja: „Ez a provokatív akció nyilvánvalóan ürügyet szolgáltat majd a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy a következő hetekben antiszemitizmust kiáltva rossz színben tüntessék fel Magyarországot”. A Jobbik tehát nem azért ítélendő el szerinte, mert egy ezrek haláláért, hazánk háborúba lépéséért felelős diktátornak állít emléket egy demokratikus jogállamban. A Jobbik hibája tehát nem Horthy magasztalása, hanem az, hogy mit szólnak hozzá a szomszédban. Nem az a baj, hogy antiszemtizmus van, hanem az, ha írnak róla. Nem az a baj, ha diktatúra épül, hanem az, ha ezt leleplezik. Nem az a baj, ha valaki Hitler emlékével kokettál, hanem az, ha ezzel a külföld felé lebukik. Rogán Antaltól, a magánemberként korábban egész emberi nyilatkozatot tevőtől, polgármesterként, erre futja. Benne az embert a hatalom, ezek szerint, teljesen felül tudta írni.

S persze nem mulasztva el, hogy a baloldalt tegye felelőssé abban, ha majd ezért elítélik az országot. Elvégre Jobbik szoborállítása csak ebben a kontextusban provokatív. Előre feltételezve, hogy az európai jobboldalnak ez így teljesen megfelel. A Jobbik szoborállítása tehát lehet, hogy provokáció az antiszemitizmus mellett foglalva állást. Rogán nyilatkozata azonban provokáció mindenkinek a jobboldalon. Minden olyan jobboldalinak, aki valóban keresztény, és mindenkinek, aki valóban demokrata. Horthy a Duna partján tetemre hívta Budapestet. Rogán Antal tetemre hívta az egész európai jobboldalt. Ha a Jézus szeretetét hirdető egyházak, az ezt állítólag felvállaló KDNP, a mérsékelt és demokratikus jobboldaliak nem ítélik el a szoborállítást, ÉS Rogán nyilatkozatát, akkor baj van. Nagyon nagy baj! S nem csak azért, mert azt a látszatot kelti, hogy összenőtt, ami összetartozik. Azért is, mert esetleg azt jelzi, hogy a hazai jobboldalon csak antidemokratikus, vagy gyáva erők állnak.

Andrew_s