Megjegyzés - 2025. 04. 13.- Kollár Kinga öngóljához

Kollár Kinga szövege kétségtelenül kavicsot dobott az amúgy sem túl nyugalmas politikai pocsolyába. S Orbán kommunikációs gépezete kétségtelenül rámozdult. Ez is lehet persze kontraproduktív, ha a tiszás közösség összezárásához vezet. Miközben lehet hatékony abban, hogy gátolhatja a tiszás szimpátiakör jelentősebb bővülését. Azt a jövő fogja megmutatni, hogy melyik, vagy milyen más hatás lesz a jelentősebb.

Eközben két másik megnyilvánulásra kezdtek hivatkozni a különböző oldalak. Melyek ugyanakkor nem igazán összemérhetőek. Az egyik Gyurcsány beszéde a hazugságól. Annak idején Gyurcsány egy zárt, kifejezetten a saját pártjának szervezett rendezvényen mondta azt, amit mondott, és szövegösszefüggéséből kiragadva építettek rá kampányt. Ami ott és akkor nem is volt túl hatásos. A Fidesznek valójában kemény kommunikációs munkájába került, hogy a társadalmat gyurcsányozással impregnálja.

A sokat emlegetett Orbán-szöveg is egy párt, a Néppárt megbeszélésén hangzott el. Miközben nem is közvetlenül a pénzek elzárását kérte a Európai Parlament néppárti frakciójának strasbourgi tanácskozásán. Még akkor sem, ha akár joggal ruházták fel ilyen tartalommal. Ugyanakkor nem emlegette a saját hatalmi igényét. Még akkor sem, ha nyilvánvalóan hazaüzent azzal a beszéddel is.

Ezzel szemben Kollár Kinga egy már megtörtént állapotról beszél, s annak folyamatos fenntartását kéri. Nem egy párt gyakorlatilag üresben futó beszélgetésén, hanem a támogatások kezelésében kicsit fajsúlyosabb EP Költségvetési Ellenőrzési Bizottságának (CONT) a meghallgatásán. Az kétségtelen, hogy az EU-s pénzek elvonásában Orbán nyakig sáros. Ebben a helyzetben a tiszás képviselő kommunikálhatta volna azt, hogy egy új társadalmi szerződést kötve, az általuk tervezett változtatásokkal módosítani akarják ezt a helyzetet. De Kollár Kinga nem igazán ezt kommunikálta. Joggal és alaposan sorolta fel, hogy milyen károkat okozott a társadalomban a pénzek elvonása. S akkor, ha itt visszaadja a szót, akkor valószínűleg akár jól is kijöhetett volna a történetből.

De ezt követően egyetlen szófűzéssel agyonverte az egészet. Mert leegyszerűsítve azt mondta el, hogy az ellenzék mekkorát kaszált ezen. Tegyük hozzá úgy, hogy a Tisza nyilvánvalóan egyedül önmagát tartja ellenzéknek, ami már önmagában is sokat elárul a totális hatalomvágyról. Azaz Kollár Kinga azt emelte ki, hogy azért tekint pozitívan a 2026-os választások elé, mert ők ekkorát kaszáltak politikailag az emberek nyomorán politikailag.

A három politikai megnyilvánulás között tehát érezhető némi különbség. Akkor is, ha a vérbő tiszás fórumdroidok ezt nem veszik tudomásul. Ahogy azt sem, hogy Kollár Kinga egy alapos politikai öngólt lőtt ezzel az egyetlen mondattal. Ha ugyanis Magyar Péter leveszi a sakktábláról, akkor Orbán győzött, mert a Tisza meghátrált. Ha nem veszi le, akkor összekollározza magát, és a Fideszben van elég gyakorlat erre, illetve ennek a kihasználására. Ezt, mint a NER neveltje, Magyar Péter tudhatja legjobban.

Andrew_s

Kinek kampányol az Európai Néppárt?

Egyre több helyen olvasom, mert idézik, emlegetik, és elégedetten kommentelik, hogy az Európai Néppárt milyen alaposan beszólt Orbán Viktornak, és milyen jól elküldik. Amitől láthatóan elalélnak mindazok, akik valami külső csodától várják a problémák megoldást. Holott sem az unió, sem annak egyik pártcsaládja sem fog megoldani semmit. Legfeljebb bebetonozhatja Orbán Viktort.

Nem az EU-ba, hanem a hatalmi rendszerbe. Ott, ahol a választásokat jobbára a kommunikáció dönti el. Mert számon is kérhető, netán személyesen is vállalt konkrétumokkal már régóta nem szolgálnak a pártok. A Fideszt azonban két és félmillió hitharcossal láthatóan hatalomba lehet tartani. Addig, ameddig nem olyan választások döntenek, ahol utcakövekkel szavaznak. Azonban éppen a kommunikáció szintjén válhat az Európai Néppárt (EPP) választotta fogás egy alapos öntökönrugássá. Függetlenül attól, hogy a Magyar Péter, illetve pártja melletti kampányolásuk mennyire beavatkozás bármibe is.

Mert tegyük fel, hogy

Magyar Pétert kiadja az EP. Elítélik, és mint ilyen nem vehet részt a választáson érdemben jelöltként. Eredményeként az EPP bukik egy alternatív jelöltet. Míg Orbán kaszálhat a kommunikációval azzal, hogy az EPP egy köztörvényest támogat. S mire Magyar Péter összes bírói fórumot felebezi, már rég vége a választásoknak;

Magyar Pétert nem adja ki az EP. Orbán kaszálhat a kommunikációval azzal, hogy az EP és az EPP is egy köztörvényest támogat, illetve véd a magyar szuverén igazságszolgáltatástól. A plakátokon majd kint lesz, és lehet tiltakozni, de nincs idő minden kocsmát, illetve közmunka-irodát végigmagyarázni;

Magyar Péter és egyelőre inkább csak felfújt, várakozásokkal töltött mozgalma véletlenül nem pukkad ki, és Magyar Péter nyer a választásokon. Orbán telekürtölheti a híveit, hogy idegen befolyással nyert. Hatalmas kommunikációs nyereség, amellett megalapozhat hídlezárástól kezdve szinte bármit is. Ami visszafele is elsülhet, de nem véletlenül nem merte a politikai elit eddig sem megszólítani az utcát;

Magyar Péter nem nyer. Orbán telekürtölheti a híveit, hogy mekkora hangnyúl az EPP, mert még egy nímandot sem tudtak célba juttatni

Könnyen lehet tehát, hogy az EPP kommunikációs szívességet tett Orbánnak. Mert előfordulhat, hogy gyakorlatilag úgy végezte ki Magyar Péter kampányát, hogy az még el sem kezdődött.

Andrew_s

Orbán győzelmének retorikai árulása

Megvoltak az EP-választások. Sorra azt hallom, hogy a Fidesz elsöprő győzelmet aratott. Ha azt nem is, de kétségtelenül megkapta a saccperkb 50+ % szavazatot a szavazni elmentek körében. Ez természetesen győzelemnek számít. Valójában könnyedén lehet egyfajta vereség is.

Orbán azt fecsegi, hogy hatalmas támogatást kaptak. Azonban valójában: egy fenét. Az ugyanis teljesen világossá vált, hogy a Fidesz valós támogatottsága sehol nincs a kétharmadtól. Valószínűleg egy arányosított választási szisztémát alkalmazva az országgyűlési választások eredményeként sem lenne kétharmados parlamenti többség. De egy, a bolsevizmus szabályrendszerében szocializálódott pártelitnek nem véletlenül szimpatikus a valós kisebbségre hazudott kétharmados uralom. De ez csak az érem egyik oldala. A másik az a retorikai csapda, amit Orbán állított fel Orbánnak. Azzal a migránsozó, bevándorló-ellenes szöveggel, amivel elárasztották a köztereket.

Mert vegyük egy pillanatra komolyan azt. Meg azt is próbáljuk elhinni, hogy a miniszterelnök komolyan veszi a saját szövegét. Nem nagyon hiszem, hogy komolyan venné, de próbáljuk meg. Ebben az esetben elvárható lenne a következetes szembenállás mindenkivel, aki letelepedési szándékkal lépi át az országhatárt. Így Orbántól elvárható lenne, hogy a letelepedési kötvények vásárlóit azonnali hatállyal utasítsa ki az országból. Biztos van az a népmeséken szocializálódott csodaváró, aki hinni próbál ebben. Azért a valóságban ez nem túl valószínű. Ugyanakkor az is világos, hogy a határon túl osztogatott állampolgárságok haszonélvezőit azonnali hatállyal meg kellene fosztani a betelepedési jogtól. Elvégre a migráns az migráns. Akárhonnan is érkezzen. Ha pedig ezen túlesett, akkor Orbán még mindig elvesztette azt a morális lehetőséget, hogy a külföldre keveredett százezrek érdekében akár csak egy fél szót is szóljon.

Elvégre a magyar kivándorlók is migránsok. Szerte mindenfele. Ebből a szempontból tiszta szerencse, hogy nem az orbanizmus fókuszába emelt, kölcsönös gyűlölettel rokon ideológiák győztek Európában. Ettől persze Orbán gyakorlatilag elárulta kivándorlókat. Talán kicsinyes bosszúból is. Mert nem kevesen éppen a gazdasági exodus kormánya, Orbánia rendszere elől menekültek.

Andrew_s

Ellenzéki kampányüzenet: Bugyi vagy nem bugyi?

Az EP-választások kapcsán a jelek szerint sikerült megtalálni a legütősebb kampánytémát. Azt, hogy Nagy Blanka hord-e fehérneműt, és milyet? Ha pedig ezen túlesett a vita, akkor az a tétel jöhet, hogy elég nagykorú-e ahhoz, hogy tudatában legyen a viselkedésének, vagy sem? Az utóbbi kapcsán Vásárhelyi Mária, egy közzétett blogbejegyzés alapján, egyike lehet a nagyon vívódóknak.

Vásárhelyi Mária szerint el a kezekkel a szegény lánykától. Egész pontosan ez jelent meg: „El a kezekkel Nagy Blankától!!! Nagy Blanka érettségi előtt álló, fiatal lány. Megnyilvánulásaiból nyilvánvaló, hogy korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ami alapján jó lenne eldönteni, hogy egy megsajnálandó fiatal lány, vagy a „korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ha az előbbi, akkor szegény biztosan nem mérte fel, hogy mikor mit mond, miként viselkedik, mit visel, és miként került olyan helyzetbe, hogy egy kampányrendezvényen lefényképezhették egyáltalán. Miközben egy párt kampányrendezvénye vélhetőleg a köznek szóló olyan rendezvény, ahol így a felszólalók, a párt támogatására megjelenő, a szavazatszerzés érdekében bemutatásra kerülő arcok közszereplővé válnak.

Természetesen szívesen elfogadom a sajnálandó kislány helyett azt a kitételt is, hogy Nagy Blanka a „korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ebben az esetben azonban, mint minden nagykorú, autonóm embertől, aki még ráadásul bátor is, szerintem elvárható, hogy pontosan tudja: hol van, miért van ott, és mit, illetve hogyan visel. Alkalmasint az is, hogy miként viselkedik. Így viszont azt is feltételezhetjük, hogy Nagy Blanka pontosan tudta, hogy a ruhája annyit takar, amennyit, hogy egy kampányrendezvényen, a lábtartásától teljesen függetlenül, lefotózhatják. Közszereplőként egy köznek tartott rendezvényen. Ami nyilván nem ment fel senkit a bunkóság alól. Így az alól sem, ha az így készült képet bunkó aláírással teszi közzé. De szerintem azért árnyalja a képet. Miközben Vásárhelyi Mária is eldönthetné, hogy akkor most szegény meglesett kislány, vagy a cselekedeteit kiszámító okos és bátor nő-e Nagy Blanka?

Aki ennek ellenére igen büszke lehet magára. Sikerült elérnie, és ha perre kerül a sor, akkor különösen sikerül elérnie, hogy az ellenzéki pártok programja helyett a bugyijáról szóljon a kommunikáció. Alkalmasint azt is, hogy ha az érettségi mégsem lesz színjeles, akkor rá lehessen fogni a politikai ármányra, az ellene szőtt összeesküvésre a nem túl fényes eredményt. Mármint akkor, ha sikerül még a bugyi-fotó ügyét a felszínen tartani egy ideig.

Közben csak remélni tudom, hogy akkor is pontosan így viselkednének a most felhorgadók, ha egy kormánypárti politikust fotóznának le egy kampányrendezvényen hasonló helyzetben. Bár, gyanítom, hogy akkor ugyanezek vidáman röhögnének azon, hogy nem tud viselkedni, és miért úgy öltözik, viselkedik, ahogy. Ahogy O. Ráhel pelenkadobása, Lázár pisilős sztorija, a vezéri zsebisége, és a hasonlók esetében. Alkalmasint joggal. Mert egy közszereplő vagy legyen tudatában a tetteinek, viselkedésének, vagy ne közszerepeljen.

Egyébként: tényleg Nagy Blanka bugyija a legfontosabb kampányüzenete az ellenzéknek?

Andrew_s

Elindult a kampány! Kié?

Elindult az uniós választási kampány. Elég sok párttal a startvonalnál. Névleg. Az emberek pedig nyugodtan találgathatják némelyikről, hogy valójában kicsodák, és mi a fenét is akarnak. Mert vannak nagyon jól hangzó jelmondatok, és vannak eddig sosem hallott nevű gittegyletek is. Némelyik ismertebb szervezet meg szintén kezd olykor gittegylet-szerűnek látszani. De a politika valószínűleg már csak ilyen. Vagy mégsem.

A „politika”, mint olyan valószínűleg inkább olyan, amilyenné a politikusok, és a holdudvarukban lihegők teszik. Az utóbbiak ténykedése nyilván nem független attól, hogy a rájuk befolyással bíró politikusok kara mit enged. A politikusok ténykedése meg egyáltalán nem független attól, hogy az ország lakossága mit visel el tőlük. Ezért aztán könnyedén válhat röhejessé, amikor olyanok fanyalognak a választások eredményein, akik esetleg el sem mentek szavazni. A feltételes mód egyébként annak szól, hogy néha, vagy nem is csak néha, nyugodtan érezheti valaki úgy, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaz. Amolyan endékásan. Ahol elvileg több párt rendszere volt. De azért valójában teljesen mindegy volt, hogy kire szavaztak. Amikor pedig az ember már úgy érzi, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaz, akkor érezheti úgy is, hogy felesleges elmenni a szavazásra. Az akárcsak informálisan kialakított pártszövetségek úgyis lezsírozzák egymás között. Amellett az „Unió” rohadt messze van, miközben a mindennapok itt sorakoznak egymás után.

Egy zsákfaluban, közmunkán tengődő család tagjának például bárki nyugodtan ugathat az uniós minimálbérekről bármit, amit akar. Ha nem kergetik el az illetőt vasvillával, akkor sem okvetlenül fogják tudni, hogy miről pampog. Mert esetleg a legközelebbi nagyobb városban sem igazán járnak. Azok, akik generációsan szakadtak le. Szinte mindentől. Azok, akiknek már az is értelmiségi csibészség, hogy „demokrácia”, vagy királyság van. Érthetően. A hatalom forrása számukra pontszerű, és a nem is feltétlenül átlátott értelmű szavak feletti vita akár egy másik galaxisban is folyhatna. Ezért volt szerintem már a 2013-as választási felkészülésnél is biztos bukóforduló, amikor az ellenzéknek nevezett konglomerátum felült a saját retorikájának. Amit értelmiséginek nevezett közjelölt közszereplők egy levéllel is megtámogattak. Gyakorlatilag végképp elszakítva a szavazók tömegeit az ellenzéki kínálattól.

Nem mintha az utóbbiakból olyan nagyon jól állnánk. Ha globálisan próbáljuk szemlélni, akkor van egy fél marék olyan párt, akiről eddig legfeljebb az adóellenőrök tudtak. A közbeszédben ismertebb formációk egy részéről azt sem igazán lehet tudni, hogy valójában ellenzékiek-e? Jól mutatta ezt annak a családi törvénysalátának megszavazása, ami legutóbb zajlott. Amiről MSZP-től Jobbikig mindenki elmondta, hogy miért hazugság, baromság, vállalhatatlan, meg hasonlók. Majd bementek a parlamentbe, és a sokak által sokszor szidott DK kivételével, vagy megszavazták, vagy tartózkodásukkal támogatták meg a hatalom kívánságait. De akkor, ha ettől eltekintünk, akkor is azt láthatjuk, hogy az LMP, gyakorlatilag a megalakulás óta, több akcióval támogatta az ellenzék megosztását, illetve a regnáló hatalmat, mint amennyivel befeszült volna az állítólagos ellenzékiségbe. A Jobbik meg nyugodtan törekedhet középre. Tekintettel arra, hogy a korábbi radikális programjának számos pontját megvalósította, illetve megvalósítja a Fidesz.

Nem véletlenül emlegetem már jó ideje, és nem egyedül, hogy valójában nyugodtan létezhet egy LMP-Fidesz-Jobbik tengely. Lefedve a palettát a jobboldali radikálisok vágyaitól a jobboldali zöld buborékok világáig. Botka ámokfutása óta pedig azok sem lehetnek teljesen biztosak a dolgukban, akik kizárják egy MSZP-Fidesz háttéralku lehetőségét. Amit a legutóbbi, korábban említett, család-törvényi szavazás sem igazán zár ki. Függetlenül attól, hogy mit lehet magyarázkodásban felhozni a szavazat-kiosztás mellett. Aki ugyanis azt hiszi, hogy Orbán ettől kevésbé fogja ellenségnek kezelni, a vele nem egyet-értőket, az sürgősen keressen más szert. Mert az, amit használ már megzabálta az agyát. A politikai haszon nem, legfeljebb a politikai, retorikai gyávaság lehet a magyarázat. Úgyhogy lehet választani: háttéralku vagy gyávaság. Egyik jobb kilátás, mint a másik. Egyenesen a bányászbéka fenekére. Baromi mélyről. Amolyan endékásan.

Tudom, tudom. Tiszta fanyalgás az egész, és az „ellenzék” nyilván emiatt az írás miatt fog veszíteni. Mert egyébként hó-tiszta lelkű szentek gyülekezete, akiket nem értek meg. Ahogy sokan mások sem. Csupa fanyalgó ellendrukker. Majdnem úgy, ahogy Orbánnak mindenki szembejön az autópályán. Ahogy lehet nyugodtan morogni és értetlenkedni a társadalmi radikalizmus növekedésén is. Holott az embereket, ahogy szintén évek óta ugatom, általában jobban érdeklik a kocsma elől ellopott biciklijük, a meglopott feleségük, a megerőszakolt lányuk, mint a felkent értelmiségiek cicaharcai. Az, aki érthető, világos, a csóró nép számára is felfogható választ kínál a mindennapokra, az bármilyen, ismétlem, BÁRMILYEN párnacsata elől el fogja vinni a szavazatokat. Orbán a maga populista ellenségkreáló mondókáival ebben az iszapcsatában kétségtelenül jól áll. De elő lehetne, illetve elő kellene állni a megélhető, és nem okvetlenül az egykori, ideiglenesen félretett, de bármikor előszedhető, jobbikos, alternatívákkal, amíg nem késő.

Andrew_s

Néppárti semmi

Forrás: 24hu

Itt járt vendégségbe az Európai Néppárt. Valószínűleg többen tekintettek az eseményre egyfajta csodavárással. Annak ellenére, hogy józanabb pillanataikban valószínűleg tudják: a csodák ideje lejárt. Nagyjából az iskolába kerülés környékén szokott ezen a ponton túlesni az emberek zöme. Csoda most sem történt. Találkozott egy gyáva és hatalomvágyó ember egy távolról bátor, és hatalmat kereső másikkal.

Manfred Weber ugyanis jelenleg csúcsjelölt egy Pozícióra. Olyan pozícióra, amely számos, a Fidesz napi politikájával kiegyezni kész embertől függ. Tehát nem érdeke látványosan belerúgni Orbánba. Abba az Orbánba, aki Brüsszelben eddig is gyakorlatilag mindent aláírt, amit elé tettek. Abba az Orbánba, aki eközben, belpolitikájában, konzultálni bátor csak a népszavazás helyett, és bátran megmondja a magáét a többszörösen előszűrt saját hallgatóságának. Abba az Orbánba, akinek a jelen választási törvényeknek köszönhetően kisebbségi támogatottsággal áll rendelkezésre a gombnyomogató droidok hada. Abba az Orbánba, akinek ennek következtében bőven elég a saját szavazóit az urnákhoz kérnie. Akik közt valószínűleg nem egy olyan, a szélsőjobbról érkező szavazó is van, akik szívesen látnák az ellenzék nem egy tagját is inkább urnában.

Weber látogatásától nem tudom, hogy ebben a helyzetben miért várta volna bárki, hogy bármi jelentősebb változás előidézője lenne. A plakátokat majd leszedik. Aztán jöhetnek más plakátok. A fórum-trollok visszavonását, az orbáni szócsövek lezárását nem is kérte. Kért valami bocsánatkérést, amit majd csak megoldanak a szokásos kétfenekű módon. Mármint a magyar kormány részéről. Majd bocsánatot kérnek két kötőszóért. A sorok között, majd a sorok felett is, marad minden, ahogy volt. A CEU ügyében pedig folytatódhat az eddigi mellébeszélés. Az MTA vezetése már megtette a saját túlélését, illetve pozícióban maradását jelentő nyilatkozatait. Besorakozva a felszopási sorba.

Amely sornak a vezéregyénisége maga a miniszterelnök. Aki majd akár Brüsszelben is bátran aláír valamit. Kicsit nyal, kicsit szop. Majd hazatérve a híveinek megmagyarázza, hogy ő nem hatalom kurvája, hanem maga a legkisebb királykisasszony. Az, akinek el akarták venni a talán sosem volt szüzességét, de ellenállt. A semminek. Mert azért alapvetően nem Brüsszelből, vagy bárhonnan máshonnan fogják megoldani az ország problémáját. Ameddig a lakosság nagy része tojik az egészre, addig marad az orbanizmus az államvallás.

Andrew_s

Dobrev Klára tetemre hívja a Fidesz nőideál-képét?

A rádióban halottam, nem a királyiban, hogy Dobrev Klára, Gyurcsány Ferenc felesége, fogja vezetni a DK listáját az EP-választáson. Természetesen tudom, hogy majd sokan megszólalnak az ügyben. Ha eddig nem tették még meg. Ahogy minden „rendes” Fidesz-troll bele fog szállni minden vitába egy kis karaktergyilkolászás erejéig. S nem csak az interneten.

Mert kár lenne elfeledni, hogy a kormánypárt trolljainak is meg van a maga hierarchiája. A gyalog internetes beszólóktól, az egykori feljelentgetők fórumos jelentgetőin át Orbán Viktor személyes szócső-hadáig bezárólag. Függetlenül attól, hogy mi az utóbbiak hivatalos beosztása. Mert gyanítom, hogy a kormány-szóvivőnek pont annyi a saját véleményhez való joga, mint az internetes bér-trolloknak. Csak a napidíja magasabb. De ez a része a történetnek tulajdonképpen nem is ér sokkal többet. Legfeljebb tényleg csak annyit, hogy Dobrev Klárát valószínűleg be fogják támadni. Nem azért, mert a politikai nézeteivel vitába szállnának, hanem azért mert Gyurcsány Ferenc felesége. Aminél gyengébb személyes kapcsolat is elegendő lenne a valamikori miniszterelnökkel ahhoz, hogy Orbán környezetében kigyulladjanak a piros lámpák.

Talán azért is, mert a keresztényi emberség olyan apostolai, akik a kormány közelében sertepelnének képtelenek felfogni egy viszonylag egyszerű tényt. Azt, hogy a világ nem a szellemi cölibátusban begyepesedetten nőgyűlölő, a nőket legfeljebb a szexuális vágyakat is kielégítő szülőcsatornának látók szerint épül fel. Elvégre még emlékezhetünk arra, amikor a családon belüli erőszak kapcsán gyakorlatilag azt fejtegették a Fidesz oldalán, hogy a „fekszel, vagy pofon lesz” szemlélet szinte már rendben is van. Arról is kár lenne elfeledkezni, hogy a vak komondor büszke pofon-tulajdonosa a Fidesz képviselőjeként gondolt otthon rendet tenni. De a házelnöknek is volt már olyan kiszólása, ami alapján a NER nőideálja egy hülye lombik. Márpedig ilyen ideológiai alapon valószínűleg zsigerből, a saját szellemi disszonanciák következtében sem hiszik el, hogy valaki, nőként, a saját jogán is bírhat politikai ambíciókkal. Elvégre a saját részükről csak kvóta-nőként ismerik a pozícióban levő hölgyeket.

Személy szerint, Dobrev Klára eddigi megjelenései miatt, el tudom képzelni, hogy van saját véleménye a politikáról. Talán nem véletlen, hogy már közel két éve is felmerül a komolyabb politikai szerepvállalása. Azt is el tudom képzelni, hogy a saját politikai véleménye talán nem esik olyan messze a DK állásfoglalásaitól, hogy ne tudná az utóbbiakat, illetve az utóbbiakat is, képviselni. Miközben az eddigi megjelenéseinek a puszta ténye is jelenthetne némi kontrasztot a jelenleg hivatalos „first lady” láthatatlanságával összevetve. Ha nem tudnánk, hogy nagy néha Lévai Anikó is közszerepel. Amely közszereplések száma is megnövekedhet Dobrev Klára ellenzéki listavezetése nyomán. Ebben az esetben azonban lemoshatatlan lesz az, hogy a Fidesz lohol a kommunikációs események után. Letolt gatyában sprintet futva. Mert a saját hívekkel nyilván el fogják fogadtatni, hogy Lévai Anikó nem egyfajta kommunikációs revansként fog gyakrabban feltűnni a közképernyőkön. De valójában eddig sem nagyon a politikai önállóságával tűnt ki. Még akkor sem, ha gazdasági szakemberként a miniszterelnök talán a fasorban sincs a neje mögött.

De az sem kizárt, hogy még jobban „el fogják dugni” Lévai Anikót. Kihangsúlyozva, hogy konzervatívéknál a nők nem ugrálnak, hanem engedélyt kérnek orrot fújni. Ami kétségtelenül szimpatikus lesz sok szavazójuknak. Különösen, ha nem nők, illetve nők, de felmentést keresnek a saját tanult tehetetlenségükre. Miközben Dobrev Klára listavezetőnek jelölése egyértelműen kommunikációs hátrányba hozta a kormánypártot. A klerikális lobbiplatformját pedig különösen. Elvégre Semjén Zsolt nem is olyan régen diagnosztizálta betegnek azokat, akik nem teljesen értenek egyet a jelenleg regnáló magyar közhatalom lombik-szemléletével.

Andrew_s

EP-üzenet Orbánnak: coki

Az Európai Parlamentben megszavazták a magyar kormányt elítélő Sargentini-jelentést. Önmagában ennek hatásai valószínűleg később jelentkeznek. Mert aki azt hiszi, hogy holnaptól nyugaton kel fel a nap emiatt, az más szerekkel kísérletezzen. Ugyanakkor az üzenet elég világos. Orbánt egyelőre semmiképpen nem szándékoznak megválasztani Európa császárának. Bármennyire is annak hiszi magát.

Egyben természetesen azt is megüzenték így a többi diktátorpalántának, hogy egyelőre más trágyadombot keressenek maguknak. Kapirgálási célra. Meg önkifejezésre. Amelyre hazánkban a kormány által befolyásolt média kiváló terepet biztosít. Már csak azért is, mert a Fidesz ötös számú párttagkönyvének a tulajdonosától a nem véletlenül királyinak csúfolt televízió mikrofon-állványaiig elég sok szervilista szóvirág-kertész ténykedik a Fidesz holdudvarában. Így az első hangerő-reakciókig aligha kell sokat aludnunk. Valószínűleg hamarosan megindul a teljes kommunikációs gépezet az orbáni hatalomtechnika mentegetésére, illetve győzelemként való beállítására. Elvégre bárki emlékezhet a hazai, egyébként érvénytelen népszavazást követő kommunikációra. Mert a vezér nem tévedhet. Orbánnak meg elég régóta vannak ilyen komplexusai.

Tehát az alapfeltétel: Orbán tévedhetetlen. Így az egész unió, illetve annak parlamentje természetesen hülyékből áll. Többségében. Valamint többnyire olyanokból, akik azzal fekszenek, illetve azzal is ébrednek, hogy mivel tarthatnának be Orbánnak. Illetve az egész országnak. Mert Orbán énképében az ország azonos a neki feltétel nélkül pitizők gyülekezetével. Ezt számos korábbi megnyilatkozásból sejthetjük. Ennek egyenes következménye, hogy a Sargentini-jelentés megszavazói az ország bukását szeretnék látni. Orbán szerint. Ha pedig magyar képviselők, akkor hazaárulók. Mert a Fidesz a haza. Orbán szerint. Akkor is, ha egyébként kisebbségi többséggel, igazi bolsevik módon kormányoz.

Így nyugodtan felkészülhet mindenki, hogy pillantok alatt kinevezhető lesz hazaárulónak a várható kommunikációs offenzivában. A zöldpárti Judith Sargentini alighanem szemét libsivé fog válni. Ha B. Zsolt írja majd pamfletben, akkor hülye picsa is lehet belőle. Amellett, hogy idióta magyarellenes szemét libsi is lesz. Úgy mellesleg. Szijjártó meg talán bekéreti a világ nagykövetét, és kioktatja a szerinte, illetve vezére szerint érvényes, kötelező haladási irányról. Orbán pedig személyesen fogja elmesélni, hogy ez egy olyan pofánrúgás volt, amivel tulajdonképpen elismerték az ő nagyszerűségét. Mert az alaptézis töretlen: ő tévedhetetlen.

Az Európai Unió parlamentjének ettől még jelenleg érvényes az üzenete. Megüzente Orbánnak: coki.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Pannóniai morálfogyta

Immanuel Kant
Forrás: Wikipedia

A népszavazás közeledik. Egyelőre az érckakas nyugton van, és a déli szél se nagyon dühöng. Csak az éj kezd egyre sűrűbbé válni. Nem is annyira a kora délutánban, mint amennyire némely fejekben látszik kavarogni a fényhiány. Sokszor tradicionálisan.

Az egykori rezsibiztost például a legnagyobb jóindulattal is nehéz lenne gyors helyzetfelismeréssel, konzekvens gondolkodásmóddal meggyanúsítani. Azonban ezek azok a hiányok, amelyek egy kontraszelektált, személyi kultuszos, diktatúrában a biztos túlélés jelei. Amíg nem kell valamiért bűnbakot produkálni. De Németh Szilárd láthatóan nem áll még ezen a szinten. Neki még megadatik, és a nyújtott teljesítmény alapján még jó darabig meg is fog adatni a mikrofonhoz jutás, illetve a megszólalás lehetősége. Legutóbb például azt mondta, hogy a DK plakátjain Brüsszelből üzentek. Ha másért nem, akkor azért, mert ő (Németh Szilárd), illetve Ő (Orbán Viktor) úgy látja. Annak alapján, hogy a plakátokon S&D logója látható. Amire a DK magyarázata az, hogy az EP-képviselőik költségkeretének egy részét költik a kampányra.

Mely utóbbi kicsit zavaros magyarázatnak tűnik, de valószínűleg egyszerűen, és gyorsan igazolható. Az említett költségkeret felhasználásának nyilvánossá, illetve nyilvánosabbá tételével. Mellyel például kapásból vernék orrhosszal a Fidesz legutóbb szolgálatba helyezet kampány-asszonyát. Pelczné Gáll Ildikó, aki a Fidesz alelnöke is, Mezőkövesden gondolta egy kicsit cikizni az Európai Uniót. Valószínűleg azért, mert most ezt kapta pártfeladatnak. Azzal a csatolt véleménnyel, amit képviselnie kell. Ellentétben azzal, hogy viszonylag rövid gondolkodás után rájöhetett volna a kötelező kvóta hiányára. Valamint arra is, hogy Orbán, illetve Szijjártó is simán aláírt mindent, amit az orra elé tettek. Mert egy dolog innen pofázni, és magyar nyelvű gyűlölet-matricákkal kampányolni, és megint más dolog Brüsszelben kockáztatni a haverok pénzét. Esetleg a pártcsinovnyikokét. Mert Pelczné Gáll Ildikóról nem csak azt érdemes tudni, hogy a Fidesz alelnöke, hanem azt is, hogy a fizetését az Európai Parlamentben viselt tisztségéért, alkalmasint Brüsszelből kapja.

Németh Szilárd logikáját követve tehát megállapíthatjuk, hogy Pelczné szövegéből Brüsszel világlik elő. Mely következtetés alternatívája lehet még az, hogy a Fidesz-csinovnyik kartársnő értékcserét hajtott végre. Útban Mezőkövesd fele felvette a pártirodából a képviselendő vélemények kötegét, és cserébe leadta ugyanott a gerincét. Így egy cseppet sem zavarja már, hogy ugyanonnan eszik, ahova a dolgát végzi. Elvégre a gondolatszemétben turkáló gerinctelenség gondolatokkal nem fáradó állapotában ez már talán nem is olyan zavaró. Ez a jelenség különben nem annyira új, mert már a 2014-es választások környékén is látszott: van az az EP-fizetés, amiért a Fidesz és a Jobbik EP-képviselői hajlandók elviselni a Brüsszeli elveket. Ott. S szidni ugyanazt. Itt. Alaptörvény-piszkálással. Mert mindez olyan jó fej dolog lehet. Még akkor is, ha a moralitása szinte semmi.

Ha pedig moralitás. Érdekes lenne például azt is megtudni, hogy Németh Szilárd szerint ki szólt a Tiszaszigeten aktívkodóknak. Mert az valószínű, hogy nem az EP intézkedett úgy, hogy hamisított plakátokat kell terjeszteni. Meghamisítva a DK eredeti falragaszait. Amelyekkel ugyanúgy lehet egyet érteni, vagy nem egyet érteni, mint a MKKP kétségtelenül humoros plakátjaival. Azonban egy más szervezet nevében, annak nevével jelzett hamis plakátokat terjeszteni morálisan akkor is irathamisítás, ha a hatalom jogszabályait addig csavargatják, amíg büntetés helyett kitüntetést fognak kapni az elkövetők. Esetleg csak egy kis pénzbírságot, amit összedobnak majd a pártirodán számukra.

Önmagában talán nem is a büntetés, illetve az elkövetők személye az érdekes. Ahogy az MKKP fiatalkorú aktivistáját a minap megütő hiperbátor taxis esetében sem. Sokkal inkább jelzésértékű az, hogy ez előfordulhat. Az, hogy egy politikai nézetkülönbség morálisan alig alulmulható módon való kifejezését megengedhetőnek érzik némelyek. Azt, hogy a másik, akár fizikai megfélemlítése még belefér. Ahogy belefér a hamisítással elért lejáratás is Tiszaszigeten. S ez az, ami jelzés értékű. Az, hogy a hatalom képviselőinek viselkedése a jelek szerint azt a morális üzenetet közvetíti, hogy számukra minden őket szolgáló tett szép, és híveiknek minden megengedhető. Az annyi aggódással őrzött kultúra pedig nem igazán ez lenne. Csak a Fidesz köreiben az a jelek szerint.

Andrew_s

Orbán feloszlatná az EU-t

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A halálbüntetés, mint olyan nem éppen életpárti büntetési forma. Amellett elég irracionális is, ha az esetleges döntnöki tévedések lehetőségét tekintjük. A bíróságok és diktátorok sem tévedhetetlenek. Legfeljebb az utóbbiak, kellő számú verőlegénnyel elérhetik, hogy tapsoljanak is a hülyeségeikhez, és akár istennek is tekintsék.

A magukat istennek hívők szép példái az egykori fáraók. Alkalmasint arra is példák, hogy a népek mennyire emlékeznek rájuk. Nem szívesen, vagy szívtelenül, hanem általában. Amitől persze az uralkodásukat nyögőknek nem voltak a hétköznapjaik jobbak. A mai piramisépítő stadion-mániás vezérrel is így lehetnek sokan. Alapjában véve fütyülnének arra, hogy ki a miniszterelnök, ha a hétköznapokat nem a közmunkasággal megspékelt munkanélküliség árnyéka lengené be, és a gazdaság dübörgését a piaci bérekkel megfinanszírozott beruházások zaja biztosítaná. Az ünnepségekre kirendeltek parancs-vastapsa helyett. Ellenben legalább lehet hozzá is imádkozni: „Mindennapi gumicsontunkat, ad meg nekünk! Ó, Orbán”. Amely gumicsontok sorába szánta valószínűleg a halálbüntetést is.

A veje villanyvilágításos üzletei, a lánya köz-sajátlábon tipegése, a saját kiszólásai, a megjelenő hatalmi konkurencia, a putyini lealázás, és hasonlók elleni figyelemelterelésként például remek ötletnek tűnhetett a halálbüntetés előrángatása. A megfelelő pillanatban leporolva a témát. A saját pártja által megszavazott trafiktörvény egyik, az egész országot felháborító gyilkosságban elhunyt, áldozatának sírján táncolva. Némi gesztust gyakorolva az embertelenségben hívőknek, és meglegyezgetve saját isteni küldetéstudatát is. Ott, a keresztfolyosón. A Napóleonok és Jézusok termei közt. Egyben, a halálbüntetés belengetésével üzent az ellenzéknek is: „lesz majd nemulass, csak ugassatok”. Egyelőre azonban az Európai Unió az, amely elég erőteljesen beintett. Amíg ugyanis itthon a hívő orbanistáknak, illetve a hitetlenek való üzengetések, és a Jobbik elé kacsintók felé tett gesztusok sorában esetleg elsikkadt volna a halálbüntetés felélesztésének ötlete, addig az EU komolyan vette a pávatáncos fekete és barna tütüben ellejtett lépéseit. Még az Európai Parlament jogi bizottságban a néppárti csoportja is elhatárolódott Orbán Viktortól. Ami azért elég tekintélyes maflás.

Nem véletlenül. Az EU egyik alapvetése ugyanis éppen az, hogy: halálbüntetés márpedig nincs. Annyira, hogy az ellenzésnek európai emléknapja is van. A bevezetése egyben az uniós kizárást is jelenthetné. Ami, minden nemzeti lózungtól függetlenül igen komoly csapás lenne az országnak. Nem ideológiailag, hanem gazdaságilag. A jelen erőviszonyok ugyanis azt jelentik, hogy az uniónak nem okvetlenül van szüksége egy gennyedő kelésre a Kárpát-medencében, miközben Magyarországnak igencsak szüksége van az onnan érkező beruházási támogatásokra, kereskedelmi megrendelésekre, és technológiákra. S ezen az sem segít, ha a hazai innovációk motorját jelentő újabb generációt sikerül kiutálni az országból. Ahogy lehet, és kell is büszkének lenni az amerikai atom-csapat tagjaira, de az mit sem von le abból, hogy gyakorlatilag kiüldözték őket az országból. Alkalmasint az időközben, talán a baltermelés hiányosságai miatt, megfeneklő keleti irányú nyelvcsapások sem váltják ki az uniós forrásokat. Ahogy a hangossá parancsolt vastapstól is éhen lehet halni.

Nem véletlen tehát, hogy Orbán Viktor, a királyi rádióban szokásos vezér-beszédben megpróbálta értelmezési tartományában bővíteni a kijelentését és annak EU-s reakcióját. Nagyjából a „kurvának állni, de szűznek maradni” gondolatnak az implementálását idézve. Azt fejtegetve, hogy javaslata szerint „a halálbüntetés bevezetésének kérdése legyen tagállami hatáskör az Európai Unióban”. Ami, tekintve a az egyik uniós normáról való közösségi lemondást jelentené, gyakorlatilag az EU feloszlását is jelentené. Orbán Viktor tehát tulajdonképpen megpróbált selyemzsinórt küldeni az EU-nak. De a politikai prostitúcióra visszatérve: úgy szeretne tag maradni, hogy közben alapnormákat sérthessen. Nyilvánvalóan nem a hirtelen felszínre tört szép lelke miatt, hanem mert a pénz nagyon is jól jön. Elvégre sosem lehet tudni, hány éhes hűbéri zsebet kellhet még megtölteni. Elvégre ő az élet pártján van. A saját hatalmi élete pártján például feltétlenül. Ha az ország bele is döglik esetleg.

Andrew_s

Fogyatékosügyi pártpropaganda

Sokan talán nem is tudták, hogy a Fogyatékossággal élő személyek világnapja egyáltalán létezik. Azt meg végképpen kevesen tartják számon, hogy ennek kapcsán mi zajlik Brüsszelben. Így tulajdonképpen akár helyénvalónak is tekinthetnénk, hogy legalább közvetett módon, Kósa Ádám fideszes EP-képviselő felszólalása kapcsán ráirányult a figyelem.

Mármint a fogyatékkal élőkre, és a világnapra. Ha kicsit utólag, hát utólag. Az a problémaköteg, ami az érintetteket naponta kíséri, akármikor méltó lehet a figyelemre. Az ember pedig a segítségre. Amibe valószínűleg nem igazán fér bele a pártpolitikai haszonszerzés, a cinikus beszólás. Még akkor sem, ha egy képviselő a kormánypárt kegyelméből „nyomorog” az uniós Parlamentben. Ahova tulajdonképpen már kiutazni is egyfajta gerinc-fogyatékosságot takarhat, az Unióval ápolt kormányzati viszonyra tekintettel. De legalább megtudhattuk, hogy a Fidesz esetében minden szinten, mindig van egy kicsit lejjebb. Bárkinek. Mert aki moslékba keveredik, előbb utóbb büdös lesz. Miközben itthon Lázár igyekezett tartani alulmúlhatatlansági rekordot, Brüsszelben Kósa Ádám volt a soros.

Addig különben talán rendben is lenne, hogy az Európai Unió intézményei mutassanak példát a fogyatékkal élők foglalkoztatásával kapcsolatban. Azonban ezt olyan körítésben számon kérni, hogy az Európai Bizottság mutasson be konkrét adatokat talán már súrolja a bunkóság határát. Nem azért, mintha nem lehetne számokat kérni. Azonban annak a konferenciának, amelynek keretében az adatkérési igény elhangzott Kósa az egyik társszervezője volt. Ha tehát valóban érdekelték volna az adatok, akkor előzetes megkereséseket intéz az intézményekhez, összerakja az adatokat, és maga számol be az EU-s intézmények foglalkoztatási tendenciáiról. Szervezőként mindenképpen megtehette volna, de talán még szimpla képviselőként is. Azonban az is érthető, hogy miért nem ezt az akár korrektnek, tényszerűségre törekvőnek tekinthető utat járta be.

Abban az esetben ugyanis tényszerű beszámolót hallhattunk volna tőle. Márpedig egy tényszerű konferencia-előadás kereteibe nehezen szuszakolható be a pártpropaganda. Márpedig neki talán kötelességből is el kellett sütnie azt a kijelentést, hogy „ma már kétszer annyi fogyatékossággal élő embernek van munkája Magyarországon, mint 2010 előtt”. Ami, ha megfelelően szelektálják a statisztikai adatokat akár igaz is lehet. Ahogy a foglalkoztatási adatok is töretlenül javíthatók. Pusztán bele kell számolni a külföldön és közmunkában, akár csak napokat is foglalkoztatott embereket. S bár a külföldi munkavállalásnál lehet, hogy a különböző problémákkal élők hátrányban vannak az utazás miatt, azért valahogy nem tudok túl optimista lenni a hazai foglalkoztatás tekintetében. Elsősorban akkor, ha önellátásra alkalmas béreket próbálok, a közmunka éhbér-színvonalának ismeretében, hozzárendelni ahhoz a kétszer annyi foglalkoztatotthoz.

De még abban az esetben, ha ezzel meg is birkóznék a science-fiction műfajában eltöltött olvasói edzésköröknek köszönhetően, akkor még mindig ott van a fideszes csodagyógykezelés kérdése. Emlékezhetünk ugyanis a nem is olyan régen lezajlott nagy orbanista csodadoktor-kampányra. Amikor is a fogyatékkal, rokkantsággal élőket nem egyszer megalázó „felülvizsgálatnak” vetették alá. Olyan eredményeket felmutatva, amely legfeljebb az „ide a ti pénzeteket is” mottó árnyékában értelmezhető. Így aztán Kósa Ádám, ha már annyira híve a számmisztikáknak, prezentálhatna néhány, ezt érintő, számot is. Arról például, hogy az említettek közül hány olyan van, aki kénytelen az erőltetett és mondvacsinált „rehabilitáció” következtében munkát vállalni. Bárhol, bármilyet. Rögtön utána mesélhetett volna arról, hogy milyen átlagos fizetésért teszik mindezt. Ha már Brüsszel, akkor euróba átszámolva. Gyanítom, hogy ezekkel a számokkal adós is marad a képviselő úr. Mert azokat hallván, csak azért nem rendeznének azonnal gyűjtést segélyre, mert félnének, hogy a kormányzat azt is lenyúlja.

De legalább azt elmondhatja, hogy a fogyatékkal élőkkel kapcsolatos cinizmushoz nem kell Brüsszelig elmenni. Pár nappal ezelőtt a hazai plágiumbotrányok élmezőnyéből egyenesen, kiesés nélkül választották meg Schmitt Pált tiszteletbeli taggá a Magyar Paralimpiai Bizottságba (MPB). Ha nem a problémák dacára kiugró teljesítményt nyújtókkal való froclizás okán, akkor valószínűleg a morális gerinc fogyatékosságának az elismeréseként.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Parlamenti gyökérlét

Az EP választások visszhangjai alig akarnak elülni. Vagy talán nem is akarnak. Már csak azért sem mert vannak akik inkább kongatják a kinti parlamentarizmus harangjait, mintsem engednék a figyelmet a hazai felé fordulni. De legalább a kormányzati gyökér közös mindkét parlament, hazai vonatkozásban figyelemre méltó történései esetében.

A mottó ezekhez az lehetne, hogy bár a parlamentarizmus gyökerei mélyek, a parlamenti gyökerek sekélyesek. Legyen az akár frakcióvezető, akár miniszterelnök-helyettes. Akikben az olyan fogalmak, hogy demokrácia, meg játékszabályok, meg gerinc, meg morál, meg etika üresen konganak. Majd elülnek. Ami azért akkor is figyelemre méltó, ha már a választási törvények átszabásakor sem sokat foglalkoztak ilyen csacskaságokkal. Mondjuk azzal, hogy a maguknak kedvezés gyanúját is elhárítva a hatalom ne magára szabva alakítsa a törvényeket, hanem legalább egy választásnyival elhalasztva léptesse életbe. De tudjuk, a Fideszt és klerikális platformját az ilyesmi nem zavarta. Hoztak törvényt maguknak, őértük, maguk hasznára és zsebére. Ahogy most az éppen aktuális parlamenti szabályokat gondolták meghekkelni. Mert nehogy véletlenül előfordulhasson, hogy I. Feltsúthy Orbán Viktor pártjának ne legyen kétharmada.

Elvégre! Ami jár, az jár. Nem azért szabták-varrták a körzeteket, törvénykeztek kemény munkával, és puha gerinccel, hogy ilyen csúnyaság történhessen meg velük. Rogán Antal tehát be is terjesztette nagy hirtelen a minden eddigi szokást felrúgó törvényjavaslatot. Arra nézve, hogy immár házelnök is szavazhasson. Nem mintha az egykori MSZMP-ből komcsizásig nemesedett Kövér Lászlót eddig bárki is gyanúsítgathatta volna a pártatlanság látszatával, de legalább a forma adott volt. Most már az sem. Bár tulajdonképpen tekinthetjük ezt a kezdeményezést egy bátor kiállásnak is. Rohgán Antal bebizonyította, hogy nem a látszatok embere. A pártatlanság említett látszatára is tesz nagy ívben. S ezt bátran felvállalja. A házőrséggel vigyázott Országgyűlésben, kényelmes többséggel, és a Vezér támogatásával a háta mögött. Bátran, mint a parittyák ellen felvonuló kartácságyús gyarmatosítók.

Alkalmasint gyarmatosítás ügyben is komolyan érdekes, hogy az EU ellen felszabadító harcot folytató Fidesz milyen erőteljesen kepesztett a szavazatokért. Akárcsak a Jobbik. Mert ugyebár van az az EU-képviselői fizetés, amiért még Morvai Kriszta is elfelejti a széltében-hosszában fejtegetett elveket. Bár van azért némi bája annak, ha igazak a pletykák, és iráni pénzből, orosz intenciókra hirdetnek Turul-tollas eszméket. Csak össze ne keverjék a lófarkat a medveprémmel, amikor izzadva tollászkodnak Gábriel pallosának árnyékában magyarázkodva. Habár szinte biztos lesz annyi hangerősítő, hogy bírják szusszal. S annyi gárdista, hogy bírják erővel. Abban az esetben, ha Gábriel, illetve az angyalok kara méla undorral fordulna el. Ahogy Alighanem Semjén Zsolttól máris elfordultak. Aminek egyik biztos jele, hogy az őrangyala figyelmetlensége nyomán piszok messzire gurulhatott el a gyógyszere.

Annyira, hogy a hírTV-s megszólalásig meg sem találta. Így aztán az önkontroll jele sem mutatkozott meg rajta, amikor ostobaságokat kezdett mantrázni bele az éterbe. Orbán Viktor első helyettese arra reagált, hogy a Német Szociáldemokrata Párt elnöke szerint az Európai Néppártban meg kellene gondolni, hogy kivel paroláznak és bútoroznak össze. Sigmar Gabriel (ez a Gabriel nem az a Gábriel) szerint például a szélsőjobbal kokettáló és antidemokratikus fidesszel nem kellene. Semjén Zsolt ennek apropóján a német szociáldemokrata elnököt az 1944-es német megszállás után, Hitler által a Harmadik Birodalom teljhatalmú magyarországi megbízottjaként kinevezett Edmund Veesenmayerhez hasonlította, Demokratához méltó, párbeszédet kezdeményező gesztussal. A parlamentarizmus hazai apostolaként. A keresztényi türelem példamutató megnyilatkozásaként. Mely megnyilatkozás külpolitikai bravúrjához is csak gratulálni lehet.

Rögtön azt követően, hogy kihevertük Semjén Zsolt nyilatkozatának részleteit. Köztük azt, hogy kiindulópontként leszögezte: „Először is: mi köze hozzá?” Lehet persze, hogy semmi. De az már az óvodai nagycsoportban is elvárható lenne, hogy a megszólított ugassa el a választ először. A jelen esetben illett volna megvárni az Európai Néppárt vezetésének reagálását. A bolha ráért volna utána köhögni. Még akkor is, ha legalább az érvekkel nem kell sokat fáradni. A farok kutyacsóválási próbálkozását például sikerült demonstrálnia a jobb sorsra érdemes énekesmadarak kilövőjének. De az is nyilvánvaló, hogy ahol van először, ott van másodszor is.

Semjén megszólalásában is volt: „Másodszor: nem egy német pártnak a vezetője fogja megmondani, hogy a magyar nép által megválasztott képviselők az Európai Néppártban hova üljenek vagy hova ne üljenek az Európai Parlamentben”. Amely miniszterelnök-helyettesi kijelentésből következik, hogy a nevezettnek pár dologról fogalma sincs. Az egyik, hogy egy pártcsalád vezetőségének adott esetben jó esélyei vannak megmondani, hogy kivel ül egy frakcióban. Ha Sigmar Gabriel tanácsát megfogadják az Európai Néppártban, akkor a Fidesz repül onnan, mint a jobbikosok által elhajított zászló. A másik, amiről Semjén Zsoltnak láthatóan képzavara van, az maga a választás. A magyar nép ugyanis nem képviselőkre, hanem pártokra szavazott. Ez közjogilag akkor is igaz, ha egyesek Istentől való örökös hűbérbirtoknak hiszik a mandátumot.

Andrew_s

Jó reggelt, meghozták az EP-t

Lezajlottak az EU-parlamenti választások, melyekkel kapcsolatban megint elkezdődhet a kormányzati melldöngetés, és az ellenzéki sebnyalogatás. Az előbbire nézve Orbán Viktor már a választások előtt sem hagyott kétséget. Az utóbbi pedig lassan rutinszerűvé válik. Már csak azért is, mert sokkal kényelmesebb fanyalogni utólag, mint szembenézni a tendenciákkal előre. Holott jó párról ezek közül magam is megemlékeztem.

De szó nincs arról, hogy a bölcsek köve kellene ehhez. Tulajdonképpen akkor, ha hivatásszerűen ezzel foglalkozó ellenzéki elemzők csak egy kicsit ki mertek volna nézni az elefántcsont-torony ablakain, és nem ülnek fel a saját kommunikációjuknak, akkor önerőből is elég messze el lehetett volna jutni. De nem mertek. Sokkal egyszerűbb a kortárs filozófusok kezét lesni. Nem azért, mintha abból győzelem, vagy pénz áradna, hanem azért, mert lehet látni, hogy simogatásra emelkedik-e. Már az egykori, az összefogást szentesítő értelmiségi levél kapcsán megírtam, hogy ez kérem: marhaság. Marhaság azt hinni, hogy az értelmiségi elitizmusra az értelmiségi eliten kívül bárki is fogékony. S még nagyobb marhaság azt hinni, hogy ez túl sok embert érdekel. Orbán Viktor „tisztelet...” kampánya kapcsán jóleső érzéssel nyafogtak azon, hogy a tiszteletet adni, illetve kiérdemelni lehet. Sajnos odáig már nem terjedt el ez a szemlélet, hogy a feltétel nélküli tekintélytisztelet nem vezet sehova.

Nos! A „sehova” felé vezető út egyik állomása volt az EP-választás. Amit a Jobbikkal kapcsolatos, különben okkal megtartott, nyafogások sora vezetett fel. Valamint egy olyan ellenzéki vita, ami szintén a felesleges időtöltések sorát bővítette. A szembenézést a helyzettel nem szolgálta. Ez már a vita alatt, és közvetlen utána is jól látszott. Amitől természetesen lehet majd megint rácsodálkozni kerek szemekkel arra, hogy a demokráciaképében legfeljebb az 1930-as Németország modelljét elfogadni képes Jobbik szép számú szavazatott szerzett. Miközben már közel egy éve is teljesen világos volt, hogy vagy képes az ellenzék a jobbikos féligazságokra emberi választ találni, vagy marad a gazság. Akár Orbán Viktor tudtával, és beleegyezésével, akár anélkül. Egy idő után ugyanis ez a folyamat önjáróvá képes válni. Amit legfeljebb egy markáns ellenzék lenne képes megállítani. Markáns, és nem ez.

Antall József elhíresült mondata, a „tetszettek volna forradalmat csinálni” ugyanis alighanem a hazai politika, pontosabban a politikai erők, és -múlt ismeretéről árulkodik. Még akkor is, ha nyilván a saját csapatára is értette, és akkor is, ha alapvetően ő maga sem volt más, mint a saját kora által kitermelt politikai kóklerek egyike. A Kádár-korszak egzisztenciálisan és akár hatalmilag megfélemlített suttogó „ellenzéke” ugyanis gyakorlatilag alkalmatlan volt forradalmat csinálni. Nem véletlen, hogy a Fidesz gyakorlatilag pontosan ugyanabból a kottából játssza a politikát, a közmunkásokkal, a koncepciósba hajló eljárásokkal, mint amiből Kádár János korában, és azt megelőzően is gyakorlatozott a hatalom. Az eredmény? „Tessenek forradalmat csinálni, de nélkülem”. Láthatóan érvényesen az ellenzékre is érvényesen. Márpedig az nem forradalom, hogy a kocsmában morognak a népek, majd kiheverednek az árokpartra. Aki csinálni akar valamit, az tenni is akar valamit. Azt a „bocsika, hogy itt voltunk” jellegű ellenzékiség nem szólítja meg. Ez elég nyilvánvaló volt már az elhíresült „Operabál”, a kormányzat alaptörvényi önvállveregetése kapcsán is.

A Jobbik a maga radikalizmusával ebben kifejezetten jobban teljesít. Nem azért támogatják a fiatalok, mert a fiatalság nemzetiszocializmussal jár. Sokkal inkább azért, mert az, aki nem veszi fel az egzisztenciális nyúlcipőt, az tenni akar valamit. Nem Bajnai Gordon kellemesen álmosító gazdasági zsongására, vagy Mesterházy Attila hebegésére fogékony. Ez a diáktüntetéseken is látszott. Ahol nem a politikai befolyás elutasítása volt talán a legkizáróbb szempont az ellenzék felé. Sokkal inkább az, hogy ez az ellenzék őfelsége ellenzéke, illetve a fasizálódást a fiatalok nagy része is elutasítja. Csak éppen nincs hova állnia a belgáknak. Tehát vagy otthon maradnak a szavazáson, vagy a Jobbikra szavaznak. Miközben az ellenzéki oldalon a DK maradt egyedül, ahol legalább beszélni mernek valamiről, ami kihallatszik az elitista mormogás alapzajából. Ez akkor is igaz, ha lehet vitát nyitni személyes hitelességről, annak deficitjéről, a megkülönböztethetőségről, és hasonlókról. Egyébként az utóbbi, a megkülönböztethetőség is fontos szempont lehet.

Ha valaki pár percnél többet figyelte a szavazókat, akkor nem csak a fiatalok jelentős mértékű távolmaradása maradhatott meg szubjektív emlékként. Többek közt az is, hogy az idősebbek viszont nem követik a napi eseményeket olyan szinten, hogy most éppen ki kivel fog össze, meg vissza, meg keresztbe. Az országgyűlési választásokra nagy nehezen megszokták, hogy a Fidesz ellenzékeként van valami összefogócska. Most azok pártjai külön indultak. Ha ezt összehasonlítom azzal a hegemonizmussal, ami a Fidesz kapcsán látható, akkor nem nehéz elképzelni, hogy az utóbbi szavazóbázisa stabilabb. Nem kell gondolkodni, a név ugyanaz, mint amikor még fiatal demokraták voltak, és nem változott attól, hogy akikkel összefognak, az vagy nincs is, mint a KDNP, vagy megszűnik, mint az MDF. A szavazóiknak nem kell töprengeni, gyököt vonni, köböt számolni. Azzal, hogy a szavazólapon nem 3-4 név szerepelt, az ellenzék tehát automatikusan bukott. Elvesztve az értelmezésileg kevésbé rejtvényfejtő hajlandóságú szavazókat. Az ellenzék tehát hatalmasat bénázott. Az MSZP vezetésével az élen. Ilyenkor különben nem ajánlgatni szokták lemondást, hanem lemondnak. De az MSZP csak egy részhalmaz.

Egy nevében változó, angolnaként megfoghatatlan, és a kocsmai morgások radikalizmusával működő ellenzéktől szerintem az EP-eredmény egyáltalán nem lebecsülendő. Valójában talán még erre sem futotta volna. Azért persze lehet, hogy lassan, ha még nem túl későn, de el kellene kezdeni ellenzékként működnie az ellenzéknek. Amíg még van miről, és van kinek beszélni. Mármint egymáson, az egymást félszavakból megérteni képes ivócimbiken kívül.

Andrew_s