Az oligarcha-barátság család-kampánya

Lehet abban valami, hogy az ember gyereke ne nagyon mászkáljon olyan helyeken, ahol a kormány-prédikációk óriásplakátjait, illetve a kormányzászlókat láthatja. De, ha már ilyen helyeken jár, akkor legalább ne olvassa el a szövegeket. Ha mégis, akkor próbálja meg leszállítani a gondolkodóképességét, és a memóriáját is kapcsolja ki. Akkor jól fogja alakítani a kampányok célközönségét.

No, meg nem is jön idegbe. De azért mégis csak a célközönség tagjának alakítása a lényeg. Mert akkor rájöhet, hogy a célközönség alapvetően pontosan az a lózungokat élvező, és azon szinte elélvező réteg, akiknek korábban a csasztuska-idézetekkel éles szocreál plakátok, majd még korábban azok a filmhíradók szóltak, amelyen valamelyik nagytiszteletű antiszemita esedékes böffentését örökítették meg. Alkalmasint most azon köztéri információszennyezések kapcsán jutott ez eszembe, amin az jött szembe, hogy Magyarország annyira családbarát, hogy majd ki csattan. Aztán eszembe jutottak azok a hírek, amelyek alapján családosokat simán kilakoltatnak úgy, hogy még csak javaslat sem születik alternatív élethelyzeti megoldásokról. Aztán az a szemfényvesztés, amellyel az iskolakezdés alapján élt a hatalom.

Ez, ugyebár arról szólt, micsoda családbarátság az, hogy előbbre hozták a családtámogatási összegek kifizetését. Attól azonban a családoknak, természetesen egy fillérrel sem jut több pénz. Csak a támogatottak előbb elkölthetik, és csak később fog kopogni a szemük. Aztán majd jöhet Harrach, és elmesélheti, hogy rossz életviteli szokásaik vannak. Majd jöhet Hegedűs Zsuzsa és sokadszor is felszámolhatja a gyermekéhezést. A családbarátság jegyében. Amely gesztusoknak nyilvánvalóan nagyobb a kommunikációs hatása, mint annak lenne, ha a családok közül egy sem élne mélyszegénységben, és egy gyermeket sem érintene az abszolút, vagy relatív éhezés. Amellett, természetesen érdemes figyelembe venni, hogy az egzisztenciális bizonytalanság frusztrál. Márpedig a frusztrált tömeg könnyebben hiszterizálható. A lét határán pedig könnyebb akár egy kiló liszttel is manipulálni.

A plakát és zászlókampányoknak ugyanakkor van egy másik oldala is. Akár közbeszerzik, akár közrámutatnak a beszállítókra. Az az oldal, ahol a semmitmondó szlogeneket, majd a köztéri motyókat előállítják. Az legfeljebb csak a pénzszórás következetességét jelzi, hogy nem idén kezdődött. Mert azt már az Origo is megírta vagy három éve, hogy 2015-ben is volt egy őszre időzített kampánya a gazdasági exodus kormányának. Akkor három és félszáz millióból. Az idei a kampánynak az előjátékai közé tartozik például, hogy a Közbeszerzési Hatóság még áprilisban tette közzé a Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) számára kreált ajánlati felhívást. Amelyben a teljesítés helye azért is érdekes, mert kilátásba helyezi más országok területén is az orbanista igehirdetést. A CSBO részvételét különben, a parlamenti irományok szerint, kormányrendelet (244/2016. (VIII. 17.) Korm.) biztosítja.

Ugyanakkor idén már korántsem ugyanannyit kóstál a kampány. Az EU-s értesítő alapján kicsit több, mint 600 millió forintra taksálják az áfa-mentes költséget. Természetesen a megfogalmazás szerint komplex feladatokra szánva. Kormánypropagandára, valamint kormánypropagandára. Egy kis kormánypropaganda csatolásával. Amely összegre, természetesen, bárki azt mondhatja, hogy a M. L. felcsúti gázszerelő már le sem hajol ennyiért. Talán az oligarchia más tagjai közül is csak páran. Ugyanakkor érdekes kérdés lenne, hogy vajon az ország valóban családbarát, vagy csak beszélnek erről a vezetői? Ennek kapcsán meg érdemes lenne összevetni az országban élő családok számát azok számával, akik hasznot húznak ebből a kampányból. Valamiért az az érzésem, hogy a tényleges családok száma adódna többnek.

Amiből az is következhetne, hogy amennyiben a családok ténylegesen megéreznék, ha a csapból nem propaganda folyna, hanem a hideg tej keveredne a meleg mézzel. Igaz, akkor nem is kellene talán kiplakátolni azt, hogy a kormány milyen nagyon családbarát. Elvégre mindenki látná. A családok meg naponta tapasztalnák. A közterek használata tehát erre: feleslege lenne. Ha a családok nem tapasztalják, de mégis hirdetik, akkor is felesleges a köztérhasználat. A zászlókat nem lehet elvinni tanszer helyett az iskolákba, és a tápanyagtartalmuk is kérdéses. Legfeljebb megállapítható, hogy a kampány hazudik. De legalább nem olcsón.

Mindezektől függetlenül még lehet a családbarátságban valami. Csak kicsit hiányos a megfogalmazás. Hiányzik belőle, hogy az ország bizonyos családok barátja. Az Orbán-holdudvar nagy családjának feltétlen barátja.

Andrew_s

Bencsik Gábor szerint arcátlanság az ételosztás

Az ételosztásokkal még mindig csak a baja van egyeseknek. Legutóbb az ATV-ben Bencsik Gábor fejtegette, hogy a legaljasabb módszer. A szövegkörnyezetből az is kiderül, hogy valószínűleg a pártkommunikációt kiszélesítő, propagandisztikus ételosztásról lehetett szó. Miközben az is kiderülhetett, hogy nagyjából fogalma sincs arról, amiről beszél.

Még akkor is, ha a többi részt vevő hozzászólásai nyomán azért közölte: a jobboldali ételosztásokat sem szereti. Ami annyiban mindenképpen hasznos információ, mert a legutóbbi krumpliosztásokat leginkább talán a Fideszszel, illetve fideszes önkormányzatokkal lehet társítani. Miközben a szegényeknek történő köztéri meleg-ételosztásokon, merőkanlállal a kézben, túl sok fideszes politikust nem szoktak látni. Mert valószínűleg ők sem szeretik a köztéri ételosztásokat. Ami egyébként teljesen érthető. Különös tekintettel arra, hogy ezek azok az események, amelyeken a legnyilvánvalóbb az ellentmondás a kormánypropaganda és a mindennapok gyakorlata között. Mely utóbbiban olyanok vannak, hogy egyrészt nincs szegénység, másrészt pedig a gyermekek szegénysége, éhezése csak rossz szokás. Miközben Hegedűs Zsuzsa időnként megszünteti a Harrach szerint talán nem is létező gyermekéhezést.

Ugynakkor Bencsik Gábor mondatai a Blaha Lujza téren tartott ételosztásba akadtak bele. Ott viszont a krisnások osztottak legutóbb is ételt a rászorulóknak. Erre azt mondani, hogy a politikusok kimennek, sorba állítják az éhezőket, enyhén szólva is képzavar. Mondhatnám azt is, hogy fejzavar, de nem mondom. Már csak azért sem, mert nem tudom, hogy mi van Bencsik úr fejében. De talán jobb is így. Még akkor is, ha így csak sejthetem, hogy miért tartja valójában arcátlannak az ételosztást. Mert aligha a politikusok miatt. Ellenben, ha elég hű fideszes, illetve hatalompárti, akkor érezheti arcátlan szembesítésnek az ételért sorben állók tömegét. Leginkább a létező szociálpolitikával való szembesítésként élve meg a helyzetet. De azt sem vitatva, hogy sokan, akik még nem állnak ott sorban, ugyancsak félrenéznek inkább. Mert senki sem szereti, ha arcul csapja a szegénység. Különösen akkor nem, ha ettől a helyzettől alig választja el valami.

Nem egy esetben nem is olyan sok. Ráadásul a jelenlegi közmunkaalpú társadalomban ezt a küszöböt legtöbbször csak egyszer kell átlépni. Mert ezt követően, ha az illetőt elragadja a szegénységi spirál, legtöbbször, visszafele, soha többet nem fogja átlépni a küszöböt. Így az ételosztást akár fenyegetésként is megélhetik sokan. Ami kedvez az elzárkózásnak, és így hallgatólagos támogatást nyújt azoknak, akik kitiltanák a közterekről, a központibb helyekről az ételt osztókat. Márpedig a hatalom részéről leginkább ezt a fajta megoldást látjuk körvonalazódni. Mi nagyon hasonló optikai sufni-tuning ahhoz, ahogy korábban a hajléktalanokat próbálták eldugni a szemek elől.

Ugyanakkor ki kell jelentenem, hogy én sem szeretem az ételosztásokat. Sokkal jobban szeretném, ha olyan egzisztenciális közbiztonság lenne az országban, ami feleslegessé teszi. Ha senki nem lenne az országban, aki rá van szorulva az adomány-kosztra. De addig inkább örülni kellene, hogy még vannak, akik számára a társadalmi szolidaritás nem olyan hámozott lufi, mint sok politikusnak, és politikai haszonlesőnek.

Andrew_s

Csak a baj van az ételosztással

Az ételosztásokkal csak a baj van? Ha egy sikerpropagandára ráizgult kormány szemszögéből nézzük, akkor mindenképpen. De egyébként is. Ha nem is okvetlenül ugyanazon szempontrendszerek szerint értékelhetjük bajnak. Illetve, inkább, problémának.

Az ételosztásokat a krisna tudatú hívők közössége, vagyis a „krisnások”, ahogy sokszor az utca embere hívja őket, hosszú évek óta tart ételosztásokat a karácsonyi ünnepnapok alatt. Is. De nem csak ekkor. Ekkor azonban különösen szembeszökő lehet, hogy a szeretet ünnepe tiszteletére sokszor csak szólamok jutnak a népnek az egyik oldalról, míg mások azért tenni is próbálnak valamit. Az elesettekért. Is. Legalább. Ha már másokért nem mindig sikerül. A szólamok „gazdáinak” és lelkes fogyasztóinak aztán főhet a feje, hogy mit kezdjen a nagy dicshimnuszok eleven, és ráadásul feltűnő, cáfolataival. Mert az ételosztásokért sorban állók tömege feltűnő. Ahogy az volt már évekkel ezelőtt is. Talán nem is teljesen véletlenül kelt ki annak idején, a ma is regnáló vezetővel működő, kormány a kisebb egyházak ellen. Ha már a nagyobbak némelyikének még a vezetői is meglehetősen megosztottak a humanizmus megítélését illetően. Elég a decibelkeresztény Erdő Péter, és a tevőlegesen emberbarát Várszegi Asztrik reakcióira gondolni a menekültek támogatásával kapcsolatban.

Az ételosztások tehátérthetően nagyon zavaróak lehetnek akkor, ha a hatalom a tejjel és mézzel folyó Duna-Tisza vidéket próbálják lenyomni az emberek torkán. Mert a sorban állók sora cáfolatát nyújtja annak, hogy minden rendben lenne, és a szegénységet lassan csak lexikon-címszóként ismerik az emberek. Amely szegénységből különösen a gyermekszegénység mértéke az, ami az országot minősíti. Le. Ahogy a gyermekek minőségi, illetve abszolút éhezése is. Amelynek fenntartása, ahogy a szegénységé is, lehet természetesen hatalmi érdek. Az éhezés nem hat előnyösen a fejlődésre. Már csak azért sem, mert akinek a napi életben maradás is komoly kihívás, annak nem marad ideje a nagyobb csirkefogásokkal foglalkozni. Amellett kiszolgáltatottabb is. Zsarolhatóbb is. Megvehetőbb is. Márpedig egy korrupto-oligarchikus rendszer nem engedheti meg azt, hogy az „alattvalók” informálódjanak, gondolkozzanak. Ahogy azt sem, hogy kevésbé legyenek sakkban tarthatók.

Az ételosztás ebből a szempontból is káros lehet. Nem csak kommunikációs cáfolatként működik, de óhatatlanul összehozza az embereket. A beszélgetések információk cseréjét is jelenthetik. Természetesen a másnapi helyszínekről is, de nem csak arról. Amellett a megjelentek azt is láthatják, hogy a személyes sorsuk nem ritkaság. Nem csak annak a következménye, hogy személy szerint alkalmatlanok arra, hogy lázári, vagy mészároslőrinci mértékben kaparjanak. Mert tömegesen vannak, akik éhesek. 2012-ben rekordokat döntögető sorokat emlegettek. Azóta már nem emlegetik. Egyszerűen tudomásul veszik, hogy évről évre többen szorulnak rá a segítségre. Annyira, hogy mostanra a sorszám-osztás teszi csak kezelhetővé a tömeget.

Ami akkor is szomorú jelensége a köznapoknak, ha egy évvel ezelőtt az elvtársi politológus szemszögéből a krisnások ételosztása is liberális beetetésnek látszott. Talán. Talán a politológus is ott volt a tömegben, és biztos információi voltak. Talán nem volt ott a tömegben. Amitől még lehettek biztos információi. Azoktól, akik egy-egy pártszékházban fényképen már látták Jézus egyik ábrázolásának a képét. Elvégre szinte biztosan van az a pénz... De nem tudhatjuk. A jelenlegi hatalom majdani bukása után úgyis tele lesz a magyar közélet olyanokkal, akik ma korántsem egy tál lencsét kaszálnak, de visszanézve szinte biztosan ők lesznek az üldözött, illetve megvezetett áldozatai a mostani hatalomnak. Talán azok is, akik Debrecenben esetleg Jézust is helypénz fizetésére kötelezték volna. Aki szintén szálka volt a saját kora hatalmasainak a szemében. Nem véltlenül. Holott akkor sem Jézus tehetett arról, hogy a kor papsága elinflálta a vallás tanításait, és szemrebbenést alig mutatva kezelték egy vállrándítással az emberek gondjait.

Azokét az emberekét, akik már akkor is ki voltak szolgáltatva a hatalomnak. Amely hatalomnak az így kialakult helyzet valójában teljesn megfelelt. Ahogy a jelenlegi hatalmasságoknak is teljesen megfelel a tömeges kiszolgáltatottság megléte. Amit az ételosztások közönsége is mutat. Ami megmutatja, hogy azzal bizony baj van. Abból a szempontból is, hogy tömegeket érint. Márpedig ez az országot jobban minősíti, mint a stadionok száma. Le.

Talán ezért is látták időszerűnek, hogy lehetőleg ne a Blaha Lujzáról elnevezett téren legyen jövőre az ételosztás. Ott ez nagyon feltűnő. Azért persze lehet. Még. Valahol másutt. Ahol nincs annyira szem előtt. Ahogy a hajléktalanság ellen sem az okok mérséklésével gondoltak szembe szállni, hanem a hajléktalanok kitiltásával. Ne is lássák. Ahogy a szegényeket se. Mert bánccsa a naccságosék szömit.

Andrew_s

Várszegi távozik, az üzenete marad

Fotó: H. Baranyai Edina / Kisalföld.hu

A Pannonhalmi Bencés Főapátság éléről távozik Várszegi Asztrik. A főapát Szent Márton ünnepén jelentette be lemondását. Búcsúbeszédében, amelyet a Kisalföld idéz, azért közreadott néhány olyan gondolatot, amely könnyedén túlmutathat a főapátság kerítésén. Ahogy a lemondás gesztusa is.

Márton püspök annak idején a szegények pártfogójává szegődött. Ahogy Jézus sem a gazdagok kizárólagos megváltójaként teljesített küldetést ezen a sártekén. Nem Jézus hirdette a vagyon alapján való megkülönböztetést, és aligha az ő tanaiból volt levezethető a búcsúcédulák intézménye sem. Ahogy, néhány politikustól eltérően, azt sem hirdette, hogy a gyermek megkülönböztetendő, illetve megkülönböztethető a szülők együttélésének módja alapján. Akkor is, ha különben a gyermek megbecsült családtagként, szeretetben nevelkedik. A főapát szerint „Márton nem csupán a Kr. utáni IV. században, hanem a mi XXI. századunkban is időszerű, mert a szegények, kiszolgáltatottak sokasága és valósága mindig kihívás”. Amihez hozzátehetjük, hogy sajnos a gyermekek szegénysége sem időszerűtlen. Mert a szegénységben felnövő, szegénységhez szocializálódó gyermekek száma is egyre több. A különböző kimutatások szerint hazánkban is.

Ez lehet kedves az önzés kormányának, de messze nem azonos azzal, amit Jézus tanított. Akkor sem, ha a kormányban van olyan politikai képződmény, amely magát kereszténynek nevezi. De akkor sem, ha a szociális gettóképzés politikáját megvalósító országvezetés hangosan üvölti magát kereszténynek. Ellentétben a pápával, aki november 19-ét a szegények világnapjának nyilvánította. A szegényekének. Nem az ilyen, vagy olyan szegényeknek, hanem a nélkülözőknek általában. Igaz, a lelki szegénység, a diszkriminatív embertelenség, alapján a hazai kormány is nyugodtan tekinthetné a saját világnapjának. Akár Erdő Péter, a menekülteket annak idején megvető, kiszolgáltató, illetve kizáró pap ajánlásával. Azonban Ferenc, az Orbán-Erdő párostól nyilvánvalóan elhatárolódó, pápa aligha erre gondolhat.

Ahogy emlékezhetünk: Várszegi Asztrik annak idején, a szükség idején, az apátság kapuinak megnyitásával üzent. Erdőnek, a kormánynak, és a keresztényeknek. Azt, hogy a kereszténység a cselekedeteken és nem a lózungokon keresztül nyilvánul meg. Most, a főapát lemondása kapcsán, kicsit nehéz nem gondolni arra, hogy némi politikai nyomás is közre játszhatott a döntésben. A hívők egyfajta kiéheztetésével bármikor zsarolható az, akinek a hithez való hűsége nagyobb, mint a kedv a politikai keresztények talpának nyalásához. Ha pedig elindul egy utólagos karaktergyilkolászás, akkor biztosak is lehetünk abban, hogy Várszegi útban volt az Orbán-Semjén páros fémjelezte társaságnak.

De addig, ellenkező gondolatok igazolása híján, vegyük komolyan a közölt indokot. Azt, hogy 27 év után időszerűnek látja a fiatalítást. Ami önmagában is példamutató hozzáállás lehetne nem egy vezető számára.

Andrew_s

Balog elemet selejtez

Nagy port, ha tetszik, meglepően nagy port, kavart annak a kislánynak az esete, aki miatt az egész netes, és hálózatos média megmozdulni látszott. Ez sajnos nem segített. Az orvosok küzdelme sem. A kislány meghalt. Mert az Országos Kardiológiai Intézetnek nincs szívvizsgálatra alkalmas CT-je. Balog megnyilatkozása az ügyben talán azért nem kavart hangorkánt, mert van a pofátlan cinizmusnak egy szintje, amire már nincs mit mondani.

Azzal kapcsolatban, hogy egy országos szakintézet felszereltsége nem megfelelő, egy egészen kivételes választ adott. Azt, hogy a lényeg: máshol meg tudták oldani a vizsgálatot. Ezzel nyilván egészen kielégítő választ adott azoknak, akiknek a gyermeke, a legutóbb szállítgatott kislányhoz hasonlóan, nem éli túl az ilyen szállítgatást. A lényeg, hogy másutt van. Másutt természetesen felelősség is van. Másutt egy ilyen kijelentés után a felelős miniszter akkora ívben repülne, hogy a Jupiter újabb holdjának néznék a be nem avatottak. Természetesen nem ott ahol gyakorlatilag immunológiai és fiziológiai kísérletet végeznek a beteg gyermeken. Azon az alapon, hogy vagy megfertőződnek, vagy nem, illetve vagy túlélik, vagy nem a beavatkozást, a kórházi kezelést. Igaz, a felnőtt ellátás sem biztos, hogy sokkal jobb. Ha belegondolunk abba, talán nem teljesen alaptalanul esik pánikba a rokonság, ha a nagyi combnyaktöréssel kórházba kerül. Ugyanakkor az emberi laposelem-felelős korábban azt mondta, hogy a hazai egészségügy világszínvonalú, és minden ellenkező állítás álhír.

Aki tehát meghal egy műszer hiánya, illetve néhány feleslegesen ott bóklászó baktérium miatt, az tulajdonképpen meg sem hal. A halála, miniszteri utasításra álhír. Alkalmasint Balognak közbe kellene járnia a soron kívüli feltámadásért is. Egyházi személyként ez igazán semmiség lenne a részéről. Egy kis ráolvasás, ima, és az álhírek ál-halottjai máris újra köztünk lennének. Egészen egyszerű megoldás lenne. Balogot egy idő után szentté avatnák, és besorakozhatna a panteonba. Miközben mindenki boldogan élne, míg meg nem hal. Pontosabban az utolsó ítéletig. Mert lenne egy miniszterünk, aki közben járna az örök élet ügyében is. A kormányzat persely-páterétől határozottan hasznos lenne. Valamint, majdnem olyan hatékony, mint a miniszteri munkássága.

Mely utóbbira nem most nyomta rá először bélyegét az a fajta cinizmus, amitől kinyílik a bicska. A mostani kijelentése voltaképpen egy orbanista karriertörténet egyik állomása. Egy olyan úton, ahol a másokon való átgázolás, a mások lenézése, megalázása szinte elvárásként jelenik meg. Balog, noha református egyházi személyként lehetne némi köze talán Jézus tanításaihoz, csupán csak hozza az elvárásokat. Ahogy eddig is. Beleértve azt is, hogy 2013-ben reprezentatív ajándékosztást szervezett negyven gyermeknek a Hiltonban, majd egy szava sem volt, amikor felhasználták a szegényeket kampány-statisztának. Ahogy szó nélkül hagyta azt a kijelentést is, hogy a gyermekéhezés csak rossz szokás. Ami érthető. Mármint Balog hallgatása. Miután korábban, 2012-ben már azt fejtegette, hogy tulajdonképpen nem a szegénység, illetve a már akkor is züllő oktatáspolitika, hanem a szülők akadályozzák a tehetséges gyermekek kiemelkedését. Alapjaiban bemutatva azt, ahogy Orbán minisztere látja a világot. A cinizmus és a cinikus lenézés szemüvegén át.

Ugyanakkor ez csak részben Balogot minősíti. De természetesen őt is. Amennyiben az általa képviselt tróger-osztályú világlátás kormányelvárás, akkor felállhatna a bársony-székből. Mármint akkor, ha lenne gerince. Amennyiben nem kormányelvárás, akkor pedig a kormányfőnek kellene Jupiter-körüli pályára állítania a minisztert. Azonban látjuk, hogy ezek egyike sem következik be. Márpedig ebből egyenesen következik, hogy az embereken való megalázó keresztülgázolás kormányzati elvárás. Egyben az is következik, hogy Balognak sincs gerince. Mely gerincmentesség valószínűleg szintén kormányfői elvárás. Ami szintén érthető. Egy komplexusos diktátor aligha tűrhet meg maga körül olyanokat, akik képesek autonóm véleményt alkotni, és azt gerincesen képviselni. Ebből a szempontból Balog Zoltán az Orbánnak megfelelő ember a megfelelő helyen.

Ebbe ugyan emberek halhatnak bele, illetve tehetségek sikkadhatnak el. De ahol hatalmat esztergálnak, ott láthatóan hullik a forgács. Ennél az esztergapadnál pedig Balog nem balog.

Andrew_s

H. Zsuzsa megint megszüntette a gyermekéhezést

Orbán Viktor szegénység-ügyi tanácsadója, Hegedűs Zsuzsa interjút adott. Nem nekem, hanem a Heti Válasznak. Alapvetően, talán, a legfontosabb információ az, hogy a tanácsadó megvan. Nem veszett el. A többiből szemelvényeket olvasni is bőven sok, vagy inkább sokk, lehet abból a tömény süketelésből, amit Orbán tanácsadója levágott a jelek szerint. Az igazságtartalma? Az olyan, amilyen. Amilyet megszokhattunk Orbánia kommunikációjában.

Így például megtudhatja a nagyérdemű, valamint süket és vak, olvasóközönség, hogy megszűnt a gyermekéhezés, valamint megállították a társadalmi leszakadást. Neki, mármint Hegedűs Zsuzsának köszönhetően. Ami nem túl friss hír lenne akkor sem, ha igaz lenne. A VS.hu 2015-ben közölt összeállítása alapján Hegedűs Zsuzsa már akkor, azaz két éve, is azt mondta, hogy „a gyermekéhezés megszűnt”. Egyébként a VS.hu alapján akkor is a Heti Válasznak. A kijelentés tehát úgy is értelmezhető lenne, hogy a Heti Válasz számára fenntartott alternatív világegyetemben nincs magyarországi gyermekéhezés. A 2015-ös magyarázat szerint azért, mert "éhező gyerekek ugyan vannak, de az nem a rendszer, hanem a szülők hibája”. Ami ugyebár roppant jól összecseng a KDNP rinocéroszbőr-díjas véleménygenerátora által előállított nyelvi hulladékkal. Amely szerint a gyermekek éhezése csak rossz életviteli szokás. Miközben a kisördög a sorok közt baromira kíváncsi lenne a Hegedűs-Harrach páros túlélési teljesítményére akkor, ha valóban a közmunka béréből kellene megélniük, egy leszakadó térség zsákfalvában.

Addig viszont el lehetne tűnődni azon, hogy a miniszterelnöki tanácsadó mi a fészkes fenét csinált az utóbbi években. Elvégre, ha a 2015-ös nyilatkozata igaz, akkor azóta már csak a tej és a méz folyásirányát kellett igazgatnia. Elvégre társadalmi leszakadás nincs, és a gyermekek nem győznek dőzsölni az egész országban. Különösen a korábban emlegetett helyeken, illetve jövedelemkeretből. Amellyel kapcsolatban most megtudhatja azt is a Hegedűs Zsuzsát korábban nem kellően értékelő nagyközönség, hogy a nevezett tanácsadó „tanácsolta a közmunkaprogramot, csakúgy, mint a minimálbér-emelést”. Mely utóbbi nyilvánvalóan azt jelentheti, hogy személyesen vette át a szakszervezetek szerepét. Mert gyarló, igaz régi, emlékeim szerint a bérharc szakszervezeti privilégium. „Felülről” diktálni diktatúrákban szokták. Akik még emlékeznek a kádárizmus központi szakszervezeti mozgalmaira, még emlékezhetnek erre is.

Közmunkaügyben pedig arra emlékezhetünk, hogy lehet némi eltérés ahhoz képest, ami az MNO.hu -n olvasható Hegedűs Zsuzsa emlékeiről. A Magyar Nemzet portálja szerint, a nyomtatott verzióra hivatkozva, a tanácsadó úgy emlékszik, hogy 2014-ben ő vetette fel a közmunkapogramot. Ezzel szemben tudni vélhetjük, hogy Orbán Viktor már 2012 júliusában a mindenki által elérhető közmunkáról vizionált. Ráadásul az internet is ezt véli még mindig tudni. Még akkor is, ha a kormányzati hírek között már nem, csak a Fidesz-archívumban olvasható el az akkori Orbán-interjú összefoglalója. Hegedűs Zsuzsa állítása, különben, még rendszerszinten is billegőnek tűnik. Pintér Sándor már 2013-ban megpróbálta lehetséges összeurópai példának beállítani az unortodox workfare hazai rendszerét. Így leginkább az lenne érdekes, hogy a miniszterelnöki tanácsadó mit javasolt 2014-ben. Mert akkor, ha az egzisztenciális zsarolásra alkalmas, a szegények bordáin táncoló helyi kiskirályokat szolgáló, a támogatás helyett inkább megalázó rendszer végleges állapotának kialakítását, akkor erre épeszű és gerinces ember nem igazán lenne büszke.

Az, hogy ezzel pont az az ember látszik büszkélkedni, akinek a szegények megtámogatása, a szegénység, az egzisztenciális leszakadás elleni küzdelem lenne a feladata, az önmagáért beszél. S persze minősíti Hegedűs Zsuzsát is. Le. Akinek egyik legemlékezetesebb akciója mégiscsak az volt, amikor a malactápért Audival érkezőknek is osztott a miniszterelnök, eredetileg a szegénység miatt rászoruló családoknak szánt, leendő beszélgetőtársaiból.

Andrew_s