A kormányszóvivő szerepében: Lázár János

Az egyes megnyilatkozások során olybá tűnhet, hogy kormányzati megszólalók egyfajta szerepcserét hajtanak végre. Beleértve a Fidesz szóvivőit is. A jelenség végső soron annak is betudható, hogy a szóvivők nagymértékben erodálódnak, fulladnak bele az ellentmondásokba. Olyan mértékben, ami egyre inkább a tekintély mellécsatolását igényli a megnyilatkozásokhoz. Ahhoz, hogy legalább a hívek hitelt adjanak a mondatoknak.

Az erózió egyik biztos jele például, hogy Selmeczi Gabriella egyre kevesebbet szólal meg, miközben a Fidesz segédszóvivői egyre inkább előtérbe kerülnek. Azonban alighanem hamarosan még újabb arcok állhatnak majd csatasorba, mivel már Zsigó Róbert is egyre előrébb csusszan a borotva élén. Amin tudjuk, a csigák gond nélkül átjutnak, de a szóvivők akkor sem okvetlenül csigák, ha különben csúsznak-másznak az eszme előtt. A tényeknél maradva ugyanis azt olvashatjuk, hogy Zsigó Róbert ismét nekiment Bajnai Gordonnak a Hajdú-Bét kapcsán. Egy olyan régmúltban lezajlott ügy kapcsán, amivel kapcsolatban Bajnai Gordon sorra nyerte a pereket, és egyre nehezebb számba venni a megnyert helyreigazítási ügyeket is. Alkalmasint most ismét egy újságcikkre hivatkozva szólalt meg a Fidesz, miközben az „oknyomozó” riportok egyik alapkelléke az igazolhatóság. A nyilvános vádaskodáshoz legalább ezt illene megvárni. Ellenkező esetben könnyedén a koncepciós perek világát idézheti az ügy. Azt, amit egy másik, véletlenül szintén éppen Bajnai Gordont támadó, újságcikk alapján is emlegettem. Azt: „Amikor iratnak valakivel egy meg nem nevezett, és meg nem erősített forrásra hivatkozó tudósítást, amit senki meg nem tud erősíteni, és a bizonytalan forrás miatt cáfolni is értelmetlen. Majd erre hivatkozva beperelik azt, akit nevesíteni kértek a „tudósításban”. Biztosítva azt, hogy a választások környékén kicsit kivonják a forgalomból.”

Azonban a teljes pályán játszó Fidesz-sportklub egy másik tagja, jelesül a kormány szóvivője szintén nekiment a falnak egy kicsit. Bajnai Gordont ugyan sikeresen kikerülte, de a nem is oly régen bejelentett Varga-csomag kapcsán mégsem tudott időben lefékezni. A csomag indoklásaként Giró-Szász András kormányszóvivő ugyanis az Európai Unió eljárását hozta fel. Kinevezve az EU-t bűnbaknak, amiért duplájára növelik a tranzakciós illetéket, illetve amiért emelik a bányajáradékot, és amiért a vállalatoknak drágább lesz a telefonálás. A kormányszóvivő hitelessége élt egy napot ebben az ügyben. A Világgazdaság ugyanis olyan információhoz jutott hozzá, hogy az Európai Bizottságnak köze sincs Varga Mihály csomagjához. A hasonló bakikból nem tudni mennyi kell egy kormányszóvivő formális lecseréléséhez, de az informális csere úgy tűnik megindult. Még akkor is, ha Lázár János legutóbb formálisan a Kárpát-medencei Szabadegyetem plenáris ülésén szólalt fel.

Az MTI által szerteszórt szöveg alapján ugyanis sokkal inkább olyan propagandaszöveg hangzott el, ami inkább szóvivői feladattá tette volna elmondását. Beleértve azt a kijelentést is, ami szerint a kormány ellenzékére az jellemző, hogy „azok a politikai pocsolyához tartoznak”. Miközben a kormányzat nagy erejét abban látja, hogy nem kötöttek kompromisszumokat. Mely utóbbi kapcsán tulajdonképpen hálás lehet, amiért az EB meghazudtolta Giró-Szász Andrást. Ellenkező esetben nehéz lenne megmagyarázni a kompromisszumok elkerülését és a Varga-csomaggal való behódolást egyszerre. Bár, belegondolva, értelmezhető akkor, ha a feltétel nélküli behódolást értjük alatta. Ugyanis az sem kompromisszum. Normális esetben azonban a tárgyaló felek akkor tudnak mindkét fél számára előnyös helyzetet előállítani, ha kompromisszum-készek. Ellenkező esetben diktátumok vetélkedése zajlik. Márpedig a kormány ebből a versenyből az ország és az EU gazdasági erejének arányában tud kijönni. Lehet tehát, hogy az országnak mégis jobb lenne a kompromisszumos megoldások halmaza. Még akkor is, ha ez nem kedvezne Orbán Viktor hatalmi komplexusainak.

A jobboldali pocsolyalakókkal kapcsolatban Lázár János a radikális Jobbikot „totális káosznak” nevezte. Megjegyezve, hogy az általuk keltett, „félelmet jelentő erőszak” a kommunistákéval azonos. Ennek kapcsán nem mennék bele abba, hogy a kommunizmus az egy ideológia, és még Sztálin sem állította a kommunizmus megvalósulását. Ellenben jó lenne tudni, hogy amennyiben a kormány minisztere ezt komolyan gondolja, akkor miként kell szerinte értelmezni a radikális jobboldalnak tett gesztusokat. Például Orbán Viktor távolmaradását a jobbikos képviselő felszólalása miatt szervezett nagygyűlésről, Pintér semmit nem szavatoló megnyilatkozását Gyöngyöspatán, a belügyi erők passzivitását a gárda eskütételén. Bár lehet, hogy Lázár szerint a félelemkeltést csak a számára, illetve a kormányzat számára értelmezhető félelem szintjén kell értelmezni. Ebben az esetben lehet a lakossági csendőrnosztalgiára való rájátszás, a hétköznapi radikalizálódás nem félelemkeltő, miközben pánikot okozhatott a Jobbik legutóbbi akciója a Parlamentben.

Az pedig legfeljebb csak a kormánypárti elszólások tárát bővíti, hogy Lázár János szerint 2010-ig a „demokratikus rendszerváltozás zsákutcába vezetett bennünket”. Megerősítve Orbán Viktor korábbi megnyilatkozását arról, hogy semmi baja nem volt a rendszerváltás előtti diktatúrával, melyhez 2010 után vissza is szeretne térni. S ebből a szempontból semmit nem jelent, hogy a kormány „jogállami keretek között működik”. Ugyanis a parlamenti kétharmaddal olyan törvényt hozhatnak maguknak, biztosítva önnön jogállami kereteit, amilyet akar. Alkalmasint pont ezt hívják diktatúrának. Így, miközben a hivatalos szóvivők erodálódnak, a szerepükbe beugró Lázár János legalább segít tisztábban látni a valós kormányirányítási rendszer-célokat.

Andrew_s

Varga Mihály gatyamadzagja

Varga Mihály bejelentette az első komolyabb csomagját, mely alapos megszorításokkal érkezik. Végső soron ténylegesen felzárkózva a nagy pénzügyi mesemondók sorába, és ezzel töretlenül haladva az elődje által kijelölt úton. Még bejelentéseiben sem ragaszkodva az igazság minden rétegének kifejtéséhez. Ezt jól mutatja az, hogy a bankszövetség még a csomag bejelentésének a napján meghazudtolta Varga Mihály számos kijelentését. Ami azért nem okvetlenül szolgálja azt, hogy fokozza a pénzügyi kormányzatba vetett bizalmat.

Márpedig az ország gazdasága igencsak rá lehet szorulva erre a bizalomra. Az ugyanis szinte közhelyszámba megy, hogy a pénzügyi szektor az, ami biztosíthatná a hitelt azokhoz a beruházásokhoz, amelyek a valós foglalkoztatás növekedéséhez is elvezethetnének. Mármint országon belül. Aminek a jelentőségét a külföldi beruházókat megtizedelő külpolitikai bakik értékelhetik fel. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ebben a szektorban viszonylag magasak a fizetések, és alapvető a magasabb képzettség és a nyelvtudás megléte az alkalmazottaknál. Az itt kialakuló munkanélküliség egyrészt magas létszámarányos fogyasztás-visszaesést, másrészt fokozott elvándorlást generálhat. Ezekre persze az orbanizmus öntudatos híve, és a populista szlogenek nagybani fogyasztója csak legyint. Azzal, hogy „menjenek csak a népnyúzó csirkefogók”. Azonban talán érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy mennyiben használ az ország jövőjének, ha a képzett, innovatív gondolkodásra képes, és esetleg több ország kultúrája felé is nyitott emberek távoznak. Ezen nem csak Varga Mihály csomagja kapcsán kellene elgondolkodni. Akkor persze, ha a jövőcél túlmutat a vályogvetős, Turul-nosztalgiás sóhajtozáson.

Az éppen aktuális megszorító-csomagra visszatérve, a kormányszóvivő már a bejelentést követő nap kora reggelén szükségesnek tartotta csökkenteni annak újdonságértékét. Érthető módon igyekezve csökkenteni a bejelentés szubjektív súlyát. Bízva abban, hogy a lekicsinylőn legyintős kommunikáció könnyebben lenyelhetővé teszi az a békát, amit felszolgált a pénzügyminiszter. Miközben a túlzottdeficit-eljárás alóli végleges mentesülés varázsszavát duruzsolja. Kiemelve, hogy az újabb megszorítások értelme egy olyan tartalékalap létrehozása, amely az ez alóli tartós kikerülés záloga. Ezzel különben elismerve azt, hogy a kormányzat minden eddigi intézkedése alkalmatlan volt a stabilitás biztosítására. Ha ugyanis valóban egy önfenntartó növekedési pályára állt volna a gazdaság, akkor nyilvánvalóan a növekedéstől, és nem egy rendkívüli puffer-alaptól kellene várni a csodát. Varga Mihály új csomagja tehát egy menetben cáfolja sikeresen a győzelem-mesés kormányfői szövegek egészét. Alighanem egy olyan szereposztás mentén, ami neki osztja ki a csendes ítélet-végrehajtást a miniszterelnöki öndicshimnusztól zengő hordó árnyékában.

Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy miközben a pénzügyi szektorban hagyott pénzeket alapvetően az elvárható haszon mozgatja, a központi alapok szétosztását az önkény is szabályozhatja. Alkalmasint a választások előtt biztosítva egy olyan tartalék felhalmozását, amit kivonnak a gazdasági szabályszerűségek hatálya alól. No meg a gazdasági törvények alól is. Szabad felhasználást téve lehetővé akár a népszerűség fokozására, akár az üzletfelek újabb forrásokkal való lefizetésére. S persze akár újabb Békemenetek indítására. Például annak érdekében, hogy fenntartsák azt a társadalmi közérzeti stresszt, ami segítheti az újraválasztást. Az ugyanis, hogy mit mond a kormányzat egy intézkedésről, az az égvilágon nem jelent semmit. Maga Orbán Viktor jelentette ki, hogy semmit sem számít, amit mondanak. Ez esetben egy olyan pénzügyi alapról, aminek igencsak jelentősnek kell lennie. Ha ugyanis legalább nagyságrendben nem közelít az államháztartási hiányhoz, akkor önmagában értelmetlen lehet az a kijelentés, hogy alkalmas lenne annak pufferelésére. Így Varga Mihály kijelentése nyomán biztosak lehetünk benne, hogy igen komoly pénzek állhatnak majd rendelkezésére a kormánynak a választások orientálására. Mások gatyamadzagának százmilliárdos meghúzása árán.

Andrew_s

A hatalmi célpont hatalma.

A kormányzat szereplőit, és általában a politikusok személy szerinti megszólalásait követően Fidesz, mint párt is megnyilatkozott a tandíjak ügyében. Az, hogy Selmeczi Gabriella jutatta el a nyilatkozatot az MTI-nek, és így a nagyvilágnak, a beosztásából következik. Az, hogy a Fidesz gyakorlatilag pártként is a Tihanyi visszhang példáját követve ismétli meg Orbán Viktor szólamait, az meg nem meglepő. Azon is lehetne polemizálni, hogy mit várhatunk majd, ha Fidesz az ingyenes felsőoktatás megvédését hirdeti meg esetleg. A kakukktojás egy fél mondat a közleményben: „Az MSZP-t pedig felszólítjuk, hogy ne hergeljék a tanulni akaró, jó szándékú, jövőjükért aggódó diákokat”. Mindezt úgy különben, hogy maguk a diákok kérték fel a pártok képviselőit a távolmaradásra, és maguk gondoskodtak a felvonulásokon a provokálók eltávolításáról.

Az említett kiemeléssel kapcsolatban azt kár lenne kétségbe vonni, hogy számos mozgalomhoz, párthoz hasonlóan az MSZP is szolidaritásáról biztosította a diákokat. S Mesterházy Attila az évértékelőjében is megemlítette a diákmozgalmakat, mint a hatalom inkompetenciájára adott reakciót. Az azonban mégis furcsa lehet, amikor a hatalom képviselői nem a problémára, hanem a vélt kampányellenfélre kezd összpontosítani. Ráadásul a Fidesz nyilatkozatában még csúsztat is, hiszen pont a tanulni akaró diákok tiltakoznak a tanulási lehetőségek korlátozása ellen. Amikor tehát egy közleményt a rivális elleni támadással végszavaznak, akkor annak komoly jelzésértéke lehet. Még akkor is, ha nem akarnám túlértékelni Selmeczi Gabriella megnyilatkozását. Egyrészt jelzi azt, hogy a kormányzatnak nincs valós válasza a problémákra, és kitartanak az inkább a diákság megosztását célzó, a diákok által blöffnek minősített javaslataik mellett. Ennek a látszatnak az sem használ, hogy Orbán Viktor nem szólal meg a Parlamentben. S annak ellenére, hogy a látszatok alapján inkább látszanak a diáktüntetések alárendeltnek a képzetvilágában, a miniszterelnöknek gyors felgyógyulást kívánok a hivatalos indoklásban szereplő, hirtelen támadt, fogászati műtétjéből.

A valós válaszok hiányán kívül azonban arra is utalhat a Fidesz reakciója, hogy a nagyobbik kormánypárt elleni unszimpátiát akarják meglovagolni. Ezt a sokakban meglevő ellenzését a baloldali pártnak kár lenne tagadni. Ahogy pillanatnyilag nem cáfolták azt az értesülést sem, hogy Ron Werber lesz a legnagyobb ellenzéki párt egyik tanácsadója. A két jelenség között Seszták Ágnesnek az MNO-n megjelent írása teremti meg a kapcsolatot. Végső soron szemére vetve az MSZP-nek, hogy pergőtüzet tartanak fenn a kormány ellen, és vérprofi botránypolitikát folytatnak. Elfeledkezve arról, hogy még az állítás igazsága esetén sem feltétlenül csak az ellenzék tehet arról, ha botrányok vannak. Komoly szemléleti problémát jelentene annak feltételezése, hogy bármelyik ellenzéki párt erőforrást nem kímélve lobbiztatta be a gazdaságpolitikába a Fidesz képviselőivel a kultúra forrás-megszorításait. Csak azért, hogy utána tüntetéseket szervezhessenek. Sokkal inkább lehet arról szó, hogy nagyon komoly bajok vannak a jelenlegi oktatáspolitikával, ami jogos ellenérzéseket kelt. Azonban hatalmi pozícióból megpróbálják „rátolni”, valós válaszok híján, az ellenzéki pártra a felelősséget. Hasonlóan ahhoz, amikor Kövér László nem a plagizálást kritizálta Schmitt Pál esetén, hanem az erről tudósítókat.

Az a szándék is világos, hogy a köz egy részében meglevő MSZP-elutasítottságot, is rá akarják vetíteni a diákok megmozdulásaira. Ennek a haszna nyilvánvaló lenne, hiszen innentől egy zajos kisebbségnek, az ellenzék által megvezetett diákoknak lehet tulajdonítani az felzúdulást. Mintegy felmentve a kormányfőt, és csapnivalónak látszó csapatát. Hasonló mechanizmust léptetve ezzel életbe, mint amikor a Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont szerepeltették közös plakátokon. Természetesen csakis civil pénzekből a harci-békemenetelés jegyében. Tulajdonképpen egyfajta sorok közti kampányt is folytatva, ami ugyanakkor szinte barométerként jelzi azt, hogy a hatalom képviselői kikben látják hatalmuk veszélyeztetőit. Bajnai mozgalmának előretörésekor világosan látszott, hogy szinte pánikreakcióként jelentek meg a plakátok. Most tehát úgy tűnik, a Fidesz hatalomzsonglőrjei az MSZP-t tekintik a legpotensebb ellenfélnek.

No meg persze a diákokat, akiknek a vezetőit szinte már komplex lejárató-kampánnyal vették célba. Beleértve az egyetemi tanulmányokra vonatkozó listázást is, mely még komoly öngólnak is bizonyulhat. Egyrészt jelezve, hogy a hatalom célpontjának lenni komoly saját hatalmi potenciált sejtet. Másrészt azért, mert amikor személyes diákélet adatainak listája kapcsán Péterfalvi Attila a közhatalmat ellátók korlátozottabb védelmére hivatkozik, akkor a diákvezetőket közhatalmi tényezővé avatja. Ahogy ugyanis a Varánusz-blog is írja, a 2003. évi III. törvény 1§ (13) szerint a közszereplő „az a személy, aki közhatalmat gyakorol, gyakorolt vagy közhatalom gyakorlásával járó tisztségre jelölték, illetve aki a politikai közvéleményt feladatszerűen alakítja vagy alakította”. Ha tehát Giró-Szász András részéről jogos a listázás, akkor a hatalom elismeri, hogy a diákság vezetői a köz hatalmát képviselik, és valós hatalmuk lehet a kormányzat elmozdítására.

S akkor a pártokkal összemosó félelmi reflex is érthetővé válhat. Péterfalvi Attila jog szerinti tévedésének lehetőségétől függetlenül, erőteljesen látszatva azt, hogy a hatalom célpontjának komolyközéleti hatalma lehet.

Andrew_s

Szerencsegép-tiltással a rendpártiság felé.

Lazarianus Jackpot Lázárnak Lázártól

 Rendkívüli kormányülés. Az ember azt hihetné, hogy ilyesmit az indokolhat, hogy dől a fa. Esetleg dől a forint. Még esetlegebben dől befele a sok beruházni vágyó. S ezért rendkívüli ülést kell tartani, hogy mindenkinek jusson hely a nagy munkahelyteremtés térképén. Ám, mint megtudtuk a rendkívüli ülés egyik legrendkívülibb megtárgyalnivalója a nyerő-automaták ügye volt. De az tegyen ezért szemrehányást a kormánynak, aki feltételezi, hogy az időközben végrehajtott intézkedések nyomán amúgy is megcsappant nyerő-automaták betiltásának ügye nem nemzetstratégiai kérdés. Mi is lehetne más, ha nem az? Egyenrangú a népszaporulat körüli szószaporítással, vagy akár előrébb való is. A férfiak és nők ne is nyerőgépekkel foglalkozzanak, hanem egymással. Így kapcsolódnak egymásba a nagy és rendkívüli nemzeti kérdések, mint összecsiszolt fogaskerekek egy svájci órában.

A rendkívüli bejelentést a kormányülést követően Giró-Szász András kormányszóvivő és Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár jelentette be. Azzal, hogy Lázár János „súlyos nemzetbiztonsági veszélyt” lát a nyerőgépek üzemeltetésében. Amivel talán azt kívánta sugallni, hogy az üzemeltetők az alvilág ügynökei. Bár, amennyiben ez a feltételezés helyes, akkor talán a belügyminiszter lett volna illetékesebb abban, hogy megnyilatkozzon az ügyben. Az átmeneti megoldást jelentheti, hogy Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert bízta meg a kormányfő a részletek kidolgozásával. A villámsebes előkészítés hatására Navracsics Tibor tárcavezető hétfő délben be is terjesztette a Ház elé a szerencsejáték szervezéséről szóló törvény módosítási javaslatát. S örülének vala mindahányan az alapos munka látszatán vigadva. Mondván, hogy eztán csak a koncessziós kaszinókban lehet majd ilyen eszközökkel kísérteni a szerencsét. Hivatalosan. Az ugyanis már az amerikai szesztilalom óta ismert, hogy a betiltás minden egyéb megoldásnál jobban kedvez az illegális tevékenységeknek. Ezzel párhuzamosan aztán a maffia jellegű üzemeltetés megerősödésének. Így a radikális tiltással kapcsolatban az legalább már szinte biztos, hogy Lázár lázálma az önmegvalósító jósaltok útjára kerekezhet. Ha eddig nem biztosan, eztán szinte biztosan jelenthet nemzeti közbiztonsági problémát a nyerőgépek helyzete.

Ezzel párhuzamosan több tízmilliárdos léket üt a költségvetés bevételi oldalán az említett szigorítási ötlet. De azt hiszem, bízhatunk Matolcsy György és a miniszterelnök leleményességében, hogy biztosan lesz valami remek ötletük ennek a résnek a befoltozására. Nyilvánvalóan a játékfüggőkkel való szolidaritás jegyében, mindenkit terhelve a kieső bevétel pótlásával. Mindenki mást, mintsem magukat, hiszen orbanániában ezt így szokás. Illetve, ahogy Lázár János fogalmazott a HVG tudósítása szerint: „a mi politikai családunk krédójával”, azaz az övékével nem fér össze a szerencsejáték. Ezek után már csak az lenne a kérdés, hogy melyik szerencsejáték és milyen krédóval, mivel például a kockavetés igen régi játék. Igaz, a kockavetés az egyik legrégebben hamisított játék is annyiban, hogy cinkelt kockával valóban nem szerencsejáték. Az is előfordulhat persze, Lázár János ezért is ragaszkodik a választási regisztrációhoz, és a választási törvények megváltoztatásához. Talán nem véletlen, hogy egy cseppet manipulatív időpontban, 2012. 10. 01.-én éjjel folytatják a választási törvénnyel kapcsolatos parlamenti munkát. Ha ugyanis a pártelveik elutasítják a szerencsejátékot, akkor nyilvánvalóan ki szeretnének iktatni minden olyan tényezőt, amit nem ők szabályoznak. Ezzel nyilvánvalóan elveszti számukra a szerencsejáték jellegét, és kiszámíthatóvá válik, mint a cinkelt kockával végzett kockavetés. Amúgy nagyjából ez a leginkább elfogadható érv az említett totális tiltás mellett is. Még akkor is, ha nagyjából a „csak” szintjével egyenértékű.

Az ugyanis biztos, hogy ezzel a kormányzat letette a voksot az illegális játéktermek pártolása mellé. Az is nyilvánvaló, hogy a játékfüggést ez az intézkedés sem korlátozni, sem megszüntetni nem fogja. Ellenben az ebbe esőket a már említett illegális játékbarlangok irányába orientálja, mivel a koncessziós kaszinók árszínvonalát aligha fogják tudni megfizetni. Az is nyilvánvaló, hogy az itt elköltött pénzek televényként fogják hizlalni az illegális behajtókat és az uzsorásokat. Erre szintén a már említett szesztilalom mutatja a történelmi példát. Olyan messzire nem merészkednék, hogy végső soron az így csődbe döntött, és kiszolgáltatott emberek gyakorlatilag az alvilág rabszolgáivá válhatnak, és ezzel destabilizálhatják a közbiztonságot. Teoretikusan ugyanis ez lehet a következő lépés, melynek nyomán kiszámítható a rendpártiság erősödése, melynek a szélsőségesek a legjelentősebb haszonélvezői. Hosszú távon mindenképpen. Rövidtávon pedig a kormányzat utánpótlást biztosít az aktuális ellenségképek felmutathatóságában. Ahogy ugyanis az illegális játéktermekben forgó pénz mértéke megbecsülhetővé válik, ki lehet nevezni ezeket, valamint a nyomukban elszegényedő, és akár kényszerből törvényt sértő, embereket minden további belbiztonsági probléma okává. Esetleg a gazdasági problémák egy részének okává is, ami a kormányzati rendteremtéssel, az authoriter vezetési módszerekkel szembeni ellenállást is csökkenti. Végső soron a szélsőségek elől azzal fogva ki a szelet, hogy maga a kormányzat nyúlhat látszólagos társadalmi felhatalmazással keményebb, szélsőségesebb eszközökhöz.

Az csak a kormányzat iróniája ezek után, hogy ezt a balhét is Navracsics Tibro fogja részleteiben elvinni. Igaz, lassan már meg sem lepődünk talán azok után, hogy ő volt az, aki nem kérte ki a kormányzat nevében még a feltételezést is, hogy Szálasit is rehabilitálhatnák alkalom adtán. A személyes mélyrepülésének legutóbbi állomása pedig az internet korlátázásához való hozzájárulása. Mondván, hogy azok a gonosz újságírók csak úgy, a provokáció kedvéért feszegetik a problémákat, és ezzel a feszegetéssel visszaélnek a szólásszabadság jogával. Azt látjuk, hogy jól bírja, és elnyeli ezeket a kabinetből jövő pofonokat. Így az talán már meg sem kottyan, és az előzmények fényében akár törvényszerűen következő lépés is lehet a jelenlegi. Az, hogy az alvilágot, illetve a szélsőjobbot közvetve helyzetbe hozó törvény részleteiben is ő marad sáros. Legyen Navracsics Tibor titka, hogy hol éri, hol érte meg számára ez az arcvesztéssel járó folyamat. Nem tudhatjuk, hogy milyen pozíciót, milyen hatalmi koncot ígért a fakó keselyűvel fémjelzett egyre centralizáltabb elit azért, hogy ehhez még jó képet is vágjon. De talán jobb is, ha nem tudjuk.

Ugyanakkor eszembe nincs tagadni, hogy a játékfüggésnek, mint megannyi más pszichotropizmusnak, ne lenne romboló hatása. Legyen az akár drogfüggés, alkoholfüggés, vagy bármilyen függő viszony, rombolhatja az egyént, a személyiséget, és az egyént körülvevő közösséget. A megoldás azonban aligha lehet a totális tiltás. Ez ugyanis továbbra is látszatgyógymódnak tűnik, sokkal nagyobb jelentősége lenne a pedagógiai módszereknek, az orvosilag asszisztált elvonókúráknak. Beleértve a pszichológus által végzett asszisztenciát is, és a speciális gyógypedagógiai programokat, ha szükséges. A személyiség kisiklásának megelőzése gyermekkorban, és korrigálása felnőttkorban ugyanis egyben azt is jelentheti, hogy a feketegazdaságban is csökkenti az illegális játéktermek forgalmát. Nem csak a szőnyeg, a felszín alá söpörgeti a problémát, mint a Lázár János által előadott ötlet. Igaz, a függőségek okszerű kezelése, megelőzése talán azért sem szimpatikus a nagyobbik kormánypárt egykori frakcióvezérének, mert akkor talán terítékre kerülne egy, a hatalmi játékoktól való függés kezelése is.

Simay Endre István