Kereszténység és üldözöttség.

Az érintettek száma Stágel Bence olvasataiban.

A keresztények üldözésével foglalkozó konferencia előjátékáról, a hazai körülményekről, melyek annak néhány pontjával kapcsolatban kérdéseket vethetnek fel szóltam korábban. Mire azonban az MTI-re hivatkozó megjelent a híradás megjelent az eseményről további kérdések és események adtak különös aktualitást a konferenciáknak. Például az a politikai hullám is, amelynek keltője a Jobbik egyik képviselője volt, és amelyre a miniszterelnök hallgatása volt a válasz. Márpedig, vannak helyzetek, amikor a parancsra lejelentkező frakcióvezető fajsúlytalan, pénzbírsággal retorziót sejtető fellépése nem elegendő. Még akkor sem, ha Gyöngyösi kijelentését követően Novák Elődöt is csapdába ejtették a saját szemellenzői. Miközben szellemiségét tekintve az embertelen eszmék hívei a legjelentősebb üldözői a kereszténységnek, a keresztény eszmeiségnek.

Így aztán a tudósításban kerestem némi utalást arra nézve, hogy legalább egy fél mondat erejéig elutasítja a politikai haszonszerzés antiszemitáit. Nos, ha el is hangzott ilyen a konferencián, az MTI jelzett tudósításából úgy tűnik kimaradt. Ezt azért sajnálom, mivel ahogy Rétvári Bence korábbi, családokkal kapcsolatos, hozzászólását kommentálva megjegyeztem, hogy Jézus nem tett különbséget a gyermekek között, hasonló megjegyzéssel élhetünk itt is. Jézus az emberekért általában halt mártírhalált, és így bárki, aki megkülönböztet bárki ember fiát, meggyalázza Isten fiát. Amikor tehát a KDNP-t is maga mellett tudó, és a keresztény értékeket rögtön a Turul mellett emlegető miniszterelnök hallgat a listázási vágyak kapcsán, akkor ellentmondásos helyzet alakul ki. A Jobbik demonstrálja a keresztényi eszmék üldözését, s eközben, a keresztények nevében, a KDNP képviselője mélyen hallgat erről a konferencián. Miközben tehát a vallásszabadságról beszélnek fennen, ez a nézeteik szerint csak a kereszténység szabadságát jelenti ezek szerint. Végképpen értelmetlenné téve azt, hogy Rétvári Bence egy mindenkit képviselő államtitkári címmel feszített a meghívón.

Ugyanakkor természetesen mélyen egyet kell éreznünk mindenkivel, akit vallási okokból üldöznek. Így szó sincs arról, hogy felmenteném más vallások, ideológiák azon fundamentalistáit, akik hitük miatt üldöznek keresztényeket. Még akkor is, ha ennek számszerű értékeit illetően Stágel Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ), KDNP-s országgyűlési képviselő ugyanazon adatokat alighanem újraszámolta az elmúlt év során. 2011. szeptemberében még 70%-ra becsülte a vallásuk miatt meggyilkoltak közt a keresztények számát, míg ez konferencia idejére elérte a 75%-ot. Ugyanarra a 2000 és 2010 közötti időszakra. Amiért ebbe a számháborúba nem mennék bele azt éppen az előbb elmondottak indokolják. Így ez itt és most csak jelzés inkább. Még azt a labdát sem csapva le, hogy vajon mennyire megbízhatóak az adatai egyáltalán, ha ilyen szabadon kezelhető becslésekkel él. Feltételezem inkább, hogy pontosabb forrásokat jelölt meg előadásában, mint pártelnöke a dolgozataiban. Akit, a tudósítás szerint mégsem emlegettek legalább a kereszténységüldözés hazai áldozatai között.

A más területek üldözöttjeit illető szolidaritás azonban szép dolog. Azonban kicsit furcsa, ha a befogadás adott esetben a keresztények felé lejtő diszkriminatívitás jegyében zajlik, mint azt a konferencia sugallja. Hazánk esetében pedig kicsit tovább árnyalja a képet a Rogán-Babák-Kapus -féle törvényjavaslat. Így aztán csak remélni lehet, hogy a KDNP-Fidesz szolidaritásképe nem olyan, hogy a gazdag keresztényekkel szolidáris, míg a szegény üldözöttekkel szemben elutasító. Mert azt ugyebár sokszor tapasztalni véljük, hogy kormányzatilag a szegény belföldiekkel szemben igen csak intoleráns, miközben a gazdagabbak felé meglehetősen szolidáris a kormány. Elég sunyi lenne azért a KDNP politikusától, ha a szolidaritást az anyagiasság és a hatalomgyakorlás koordinátái között értelmezné csupán. Különösen, mivel hazánk, ahogy az UNHCR honlapján bárki megnézheti, korábban is befogadója volt a máshonnan kényszerből távozóknak. Valláselvi vitát és számháborút generálni egy konferencia ürügyén tehát nem csak felesleges, de álságos is lehet.

A számokon kívül Stágel Bence nyilván arra is hozott példákat, hogy hazánkban, ahol parlamenti kormánypárt a klerikális lobbi politikai képviselője, mennyiben érvényesül a „törvényi hátráltatás, amely rendszerszintű, jogalkotási probléma, hiszen mások tiszteletben tartásának címszava alatt a vallási meggyőződés kifejezését teszik lehetetlenné”. Hacsak nem arra gondolt, hogy az Alaptörvény preambulumában kiemelt helyzetbe került kereszténység esetleg kiszorító hatással bírhat más vallásokra. De ez a konferencia címe alapján valószínűtlen, és szövegösszefüggésében is a keresztények hátrányos megkülönböztetésére célzott. Azonban, a nyilvánvalóan destruktív megnyilvánulásokat, például kegyhelygyalázásokat, elítélve érdemes talán megjegyezni, hogy nem minden keresztényüldözés, amit a megítélésben érdekeltek annak ítélnek meg. Elvégre Semjén Zsoltot is tanúként lehetne hívni arra, hogy ez a vallás csak az öt világvallás egyike. Aki tehát a középkor Vatikán-központú befolyását keresi, az bizony könnyen hátráltatva érezheti magát. Akkor is, ha pusztán a helyén kezelik. Mert korántsem biztos, hogy egy nyakában demonstratívan keresztet viselő munkatársat ezért, és nem alkalmatlansága miatt, tessékelnek ki egy pozícióból. A kereszt ugyanis éppen úgy nem tesz senkit alanyi jogon alkalmassá valamire, ahogy annak idején a párttagkönyv sem tette. S persze fel sem ment semmi alól. Még a más vallások rovására való terjeszkedési szándék alól sem.

Simay Endre István

Életközösség-mentesítés KDNP-módra.

Forrás: Index

A családi viszonyok úgy tűnik folyamatos fejtörést okoznak a törvényhozóknak, mint az legutóbb a KDNP-s Varga László felszólalása nyomán ismét kiderült. Miközben örömét fejezte ki aziránt, hogy a Ptk. része lett ismét a családjog, egyben megint előkerült a család, mint olyan, fogalmi kérdése. Egész röviden összefoglalva, szerinte az élettársi kapcsolatnak köze sincs a családhoz. Ezzel a KDNP nevében ismét leszögezte, hogy szerinte kizárólag az a család, ami házasságon vagy vérségi kapcsolaton alapul. Mint azt Mátrai Márta fideszes képviselőnő összefoglalta. S alighanem valahol itt van az a csapda, amibe a tisztelt ház kellő szemellenzővel ellátott tagjai ismét beleestek. Nem a vérségi kapcsolat tekintetében, hanem a házasság kapcsán.

Némileg távolabbról indulva, a család alapvetően olyan életközösség, ami nyilvánvalóan feltételez vérségi kapcsolatot, és a vérfertőzés elkerülésére kooptált külső tagokat. Akinek ez túl vulgárisnak hangzik, illetve nem hangzik elég magasztosnak, attól elnézést is kérek egy füst alatt. Miközben a többgenerációs nagy családokra, a szélesebb alapú közösségekre fenntarthatónak tűnik az említett megállapítás. Itt nyilvánvaló, hogy amikor két korábban idegen ember dönt a további életük együttes folytatásáról, akkor ezt a kapcsolatot alapvetően egymás számára rögzítik. Az is egyértelmű, hogy ez alapvetően manapság olyan döntés, ami elsősorban rájuk nézve jelent egy belső motiváción alapuló elköteleződést. Ez nem zárja ki, hogy ezt a döntésüket a szélesebb közösség tudtára is hozzák. Az pedig már a közösség normarendszerének a függvénye, hogy ezt a szándékkinyilvánítást milyen formában várja el. Ez azonban továbbra sem marad más, mint formai elvárás és nem tartalmi kötelezettség. Az már csak ennek következménye, hogy végső soron az a házasság, amiről az anyakönyvvezető igazolást ad, pontosan olyan élettársi kapcsolat, amiről ezt az igazolást nem állítják ki. Tulajdonképpen a bajok akkor szoktak kezdődni, amikor nem működik élettársi kapcsolatként.

Így az a kijelentése a református lelkész-úrnak, hogy „az élettársi kapcsolat az bizonyos felelősséget nem vállaló emberek közössége” alighanem elhamarkodott. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy az egyház általi összekényszerítettség például nem jelent nagyobb felelősségvállalási hajlandóságot. A felelősséggel ugyanis a felek elsősorban egymásnak, és nem az államnak vagy egyháznak tartoznak. A házasságtörések és válások statisztikáját ismerve a házassági anyakönyvi kivonat sem jelent többet egy darab sajtpapírnál annak, aki annak akarja látni. Ezzel ellentétben azok, akik egymással és gyermekeikkel szemben felelősséggel viseltetnek, azok nem a papír miatt teszik. Varga László tehát vagy az emberi együttélések tartalmi viszonyaival kapcsolatban van hiányos ismeretekkel felvértezve, vagy a pártlojalitás felülírta nála a realitásokat. Önmagában bármelyiket tekintjük, ez az ő személyes problémája is lehetne. Lehetne akkor, ha nem egy kormányzási felelősséget vállaló párt képviselőjeként nyilatkozik meg. S akkor természetesen, ha ezek a szólamok hatás nélkül hullanának el abba a semmibe, ahova valók lennének. Azonban ennek lehetőségnek sajnos, az előzmények fényében, alacsony a prognosztizálható valószínűsége. Ezekhez az előzményekhez tartozik például az a vita, ami az élettársi kapcsolatban élők gyermekeit érintette korábban.

Így aztán meg is lepődhetnénk, ha a jelenlegi felvetés nem tér ki a gyermekvállalásra. De nem kell meglepődnünk, mivel megtudhattuk, hogy a KDNP képviselője szerint az élettársi viszony „nem család”, és így az ebben élők „nem vállalhatnak gyermeket”. Ami igazi aranyköpés. Mert ugyebár a családban szerepet kap a vérségi kapcsolat, és a házasság sem több egy közösség előtt kinyilvánított élettársi viszonynál. Már akkor, ha a papírmunkától, és az egyházi szertartásokért kifizetett munkadíjaktól eltekintünk. Így aztán furcsa vérségi kapcsolat alakulhat ki úgy, hogy nem vállalnak gyermeket, és nem is élnek együtt. Azt csak remélni lehet, hogy a vérségi kapcsolatot Varga László nem valami sorsoláson nyert gyermekkel kötött vérszerződés formájában gondolta kialakítani. Bár a trianoni harangozás kapcsán nem annyira egyházi, mint politikai nyilatkozatot tevő lelkipásztor talán lélekben valahol ebben a turulkeselyűárnyékos világban mozog. De azért talán attól is eltekint, hogy mindenki, aki nem rendelkezik tudj’ Isten hány pecsétes papírral az lehetőleg szűnjön is meg. Mondjuk olyan formában, hogy a biológiai érettség elérésekor egy KDNP-s sorozóbizottság elé vezetik, ahol mindjárt össze is papírozzák valakivel. A maradékot meg esetleg kasztrálják, mivel amúgy sem vállalhat gyermeket a szeretet profétájának elveit állítólag magáénak elismerő párt képviselője szerint. Már akkor, ha nem vonul be valami szerzetesrendbe, és véletlenül mégis az emberi együttélés mellett dönt. S a sajátos nézeteivel nincs is egyedül, mivel egy KDNP-közeli blogon elolvashatóak a többi képviselő nagy ívű gondolatai. Beleértve például Stágel Bence nyűgjét is, miszerint rémes és borzasztó, hogy „a javaslat az élettársi kapcsolatok problémáinak rendezésére szinte lemásolja a házastársakra vonatkozó szabályokat”. Végképpen biztossá téve, hogy a KDNP képviselői számára kötelező a harctéri idegesség mindennel szemben, ami nem valami elvont konzervatív szemléletet tükröz.

De csak közép-konzervatívat természetesen. Mármint középkori konzervatívat. Mert azt megelőzően számos olyan rituálé létezett, ami kérdésesen illeszkedne bele a jelenlegi egyházi normatívába. Ahogy a világ ma sem egységes ebben a tekintetben. Így például kérdéses lehet, hogy az esetleg több gyermeket tisztességgel nevelő párok, akik egymásnak tettek fogadalmat, vajon a KDNP szerint minek tekinthetők? Alighanem komolytalan széltolóknak még akkor is, ha szeretik egymást, és gyermekeiket. Akik meg sem születhetnének a nagyszerű önelégültségben leledző lelkipásztor szerint. Pedig hiába hivatkoznak mindenféle elvont értékrendekre, a szeretetről ki más mondhatott volna többet, mint Pál apostol. Márpedig ő a szeretetről írt, és nem arról, hogy a szeretet csak akkor lehetséges a társ és a gyermek felé, ha egy papírt is lobogtatnak hozzá. De Jézus sem tett különbséget gyermek és gyermek között, amikor a hozzáengedésüket kérte. Így tulajdonképpen baj van akkor, amikor a KDNP papírorientáltan akar diszkriminálni a magánéletben. Ekkor már nem egy kapcsolat emberi tartalmát vizsgálja, hanem azt, hogy mennyire szimpatikus a politikai haszonszerzésük szempontjából. Esetleg nevezhetnék magukat magukat a konzervatív demagógok nemzeti pártjának, és legalább a helyükre kerülnének a dolgok.

Simay Endre István