Jelen királyi sajtómocsarunk

Ismert a mondás, hogy statisztikából csak a saját hamisítványnak érdemes hinni. A HVG összeállítása szerint mostanság a magyar királyi televízió bukott le a nagyüzemi ál-hírgyártással. Lehetne talán álhír-gyártásnak is nevezni. Ha nem lenne egy egészen árnyalatnyi különbség a kettő között.

A német forrásokra is támaszkodó, említett, összeállítás nem kevesebbet mond, mint azt, hogy ismerten szélsőjobboldali szereplőkkel forgatták le azokat a híradó-betéteket, amelyek alapján azt hihetnénk, hogy minden nappal rosszabb a németeknek. Jobbára, talán mondani sem kell, a migránsok miatt. Akik nélkül a német ég is kékebb lenne. Azok számára, akik genetikai fanatikusok, okvetlenül. A valóság-alaphoz meg visszanyúlhatnak Hitlerhez. Aki ugyebár köztudottan két méter magas, szőke, és kék szemű volt. Ja, nem. Ami nem jelenti azt, hogy a bevándorlók szentek lennének. De az emberi szemétség nagyjából homogén eloszlásúnak tűnik. Az a mocsár, ami a sajtó etikai alapjainál bugyborékol pedig mélynek.

Ugyanakkor a királyi híradó talán mégsem gyárt álhíreket. Elvégre egy szélsőjobboldali politikus mélyen meg lehet győződve arról, amit egy interjúban állít. Számára az nem álhír, hanem a saját rögvalósága. Azon lehet vitatkozni, hogy miért játssza el az éppen megszólított járókelőt a magyar híradósok kedvéért. De ezt tekinthetjük úgy, hogy számára az üzenetének a közzététele a lényeg. Mint egy hirdetésben. Ha ehhez járókelőt kell eljátszania, akkor eljátssza. A szélsőjobbos résztvevő szempontjából a magyar forgatócsoport egy lehetőséget ad, amellyel bolondok lennének nem élni.

Az a hazai sajtómanipulátorok etikai szintjének a jellemzője, hogy ezt a szélsőjobbos propagandát, mint független tényközlést állítják be. Az meg egyfajta szerkesztői, vagy esetleg megrendelői, ostobaság ha nem számolnak a lebukás lehetőségével. Nem mintha nagyon számítana. Az álságos műsorgyártásról olyan média tudósít, amit a királyi csatornák nagybani fogyasztói csak igen korlátosan fogyasztanak. Nem egy esetben korlátoltan is kezelnek. A saját hitvilág által biztosított szemellenzőkkel. Kiejtve azt lehetőséget, hogy a királyi média hírcsinálóinak komoly külső kontrollal kelljen számolnia. A hatalom pedig megsimogatja a buksijukat, és a világ számukra is kerekké válik.

Ami számíthatna, az a sajtóban dolgozók gerince, a tények tisztelete az értelmezésükre vonatkozó véleménytől függetlenül. Általában: a sajtóetika. De ez nyilvánvalóan csak akkor fizetődik ki, ha a fenntartó is ebben érdekelt. Egy olyan országban azonban ez a szempont nem játszik, ahol a hatalom kommunikációs dübörgése elnyomja az éhen halók panaszait is. Mármint a fenntartói elvárás nem játszik. Maradna az emberi gerinc és moralitás. A jelek szerint az sem játszik. Valószínűleg abban is bízva, hogy Orbán hatalma örök. Mert ellenkező esetben a mai ál-hírgyártók jövőképében valami sajtótól igen távoli státusz lehet. Hacsak az Orbánt leváltó majdani kurzus nem tart igényt az igénytelen talpnyalókra.

Andrew_s

Mocsár és magyarázkodás

Forrás: Women you should know

A sajtóetika olimpiai mocsarára az MTVA Sajtóosztálya most megpróbált néhány deszkát dobni. Mintegy idézve ifj. Knézy Jenő közleményét. Kiadta az Országos Sajtószolgálat csatornáin. Álljon itt teljes terjedelmében:

2016. augusztus 7., vasárnap 14:27

Az MTVA közleménye

Budapest, 2016. augusztus 7., vasárnap (OS) - Nem volt szándékosság ifj. Knézy kommentátori magatartásában - technikai gondok nehezítették a közvetítést

Megint úgy törli a lábát a magyar sajtó közmédiával ellenséges része az M4 Sport olimpiai kommentátorába, hogy nincs tisztában a tényekkel, és ami nagyobb baj, rá sem kérdez azokra, hanem előítéleteitől vezérelve súlyos jelzőkkel minősíti a teljes közmédiát.

Ifj. Knézy így fogalmazott az esettel kapcsolatban:

"Természetesen semmi szándékosság nem volt abban, hogy egy előfutamban nem mondtam ki valaki nevét, aki menekültként jött az Olimpiára.

Egyfelől egy olyan futamról beszélünk, amelyikben semmi nem dőlt el a verseny szempontjából, így - függetlenül a versenyzőktől, másról is beszélhetek. Más hasonló szakmai kaliberű futamnál előfordult tegnap, hogy nem feltétlen a képről beszéltem, hanem mondjuk az általam fontosabbnak tartott magyar információkat mondtam el, amire tudtam, hogy máskor nem lesz annyi időm.

Másfelől technikai problémákkal küszködtünk. Két órával a futamok előtt a helyszíni kommentátor állásban semmiféle jel nem volt, nem működött a CIS monitor és az adás képet adó monitor sem.

Folyamatosan próbáltuk elhárítani a problémát, végül 30 perccel a kezdés előtt az a döntés született, hogy nem maradok kint, visszarohantam az IBC-be (műszaki közvetítő központ). Beestem éppen adáskezdésre és folyamatosan azzal kellett szembesülnöm, hogy elmegy a kép és a hang az off-tube fülkében.

Miközben ennek az elhárításán dolgoztunk, nekem nem volt sem képem, sem a verseny hangját nem hallottam. Igen, lehet, hogy éppen akkor, amikor a néző látta, hogy mi történik, én egyáltalán nem.

Ehhez jött még az is, hogy volt olyan futam, ahol az előzetesen kiadott rajtlista is megváltozott. Erre, hogy ez a futam volt-e, konkrétan nem emlékszem, de az előfutamok során volt ilyen, az egészen biztos.

Szóval itt egyszerűen arról volt szó, hogy a millió gond közepette tényleg nem egy kevésbé ismert versenyzőkkel zajló és a verseny szempontjából abszolút indifferens két hosszat nem akartam közvetíteni, főleg nem arról, hogy bármit el akartam volna hallgatni.

Egyszerűen tudtam, hogy ez szakmailag nem fontos futam és élő adás közepette próbáltunk kárelhárítást végezni, miután hol hosszabb, hol rövidebb ideig gyakorlatilag semmi nem működött Rióban.

Hozzáteszem, hogy a helyszíni hibát estig sem javították ki, így másik kommentátor állást kaptam a döntőkre, de ehhez jelen lévő kollégánk több órás veszekedése kellett."

Kiadó: MTVA Sajtóosztály

Személy szerint nem hiszek az olyan technikai hibákban, amelyek ennyire menekült-szelektívek lennének. Teljes konformitásban a honi illiberális demokráciával. Személy szerint úgy gondolom, hogy amikor egy tudósítót egy ilyen eseményre akkreditálnak, akkor a tudósítás a dolga. Ezért fizetik, és nem azért, hogy tulajdonképpen a néző helyett eldöntse, hogy mi érdekli a nézőt és mi nem. Mindamellett lehet súlyos technikai probléma. Sőt! Az is lehet, hogy rosszul méri fel egy tudósító a helyzetet, amikor szelektál a fontosabb, illetve a kevésbé fontos.

Ifjabb Knézy Jenő a hosszas, kétségeket ébresztő magyarázkodás helyett egyetlen szóval megoldhatta volna talán az etikai fenntartások keltette csomót. Azzal, hogy:

Elnézést!

Korábban az MTVA egy mobil alkalmazást azzal harangozott be, hogy: „így az alkalmazást böngészve mi is Knézy Jenőnek érezhetjük magunkat”.

Nos! Inkább nem szeretném Knézy Jenőnek érezni magam!

Andrew_s

Mocsár és időzítés

Forrás: Women you should know

A sajtóetika mocsara nem új jelenség. Valószínűleg azóta létezik egy posványos terület, amióta a sajtó. Elvégre gyarló, és olykor korrupt emberek csinálják. A határvonalat talán az jelenti, amikor egy ország „hivatalos” sajtójába kezdenek feléledni a lápi lidércek. Ahogy az MTVA-ban legutóbb az úszóversenyek esetében.

Történt ugyanis, hogy volt egy szíriai leány, aki úszva menekült. Ezt nagyon könnyen tudomásul veszi az, aki a napi söradagján kívül igen kevés folyadékkal találkozott. A bőre pedig legfeljebb akkor lesz nedves, amikor zuhanyozik. Azokkal, akik szerint a menekültek mit keresnek távol az országuktól, és szégyen, amiért nem erőszakoltatják meg magukat, nem foglalkoznék. Velük foglalkozzon, nekik írjon a báyerzsóti. Egy szinten vannak. A mocsár legalján. Szóval, volt ez a leány, aki azt kétségtelenül bebizonyította, hogy tud, képes, és hajlandó sokat úszni. Szíriában is edzett, versenyzett, tehát ez nem újdonság. Az is érthető, ha folytatta a sportot, és Berlinben próbált tovább edzeni, készülni a Nagy Versenyre, a riói Olimpiára. Az, hogy Németországba hazánkon keresztül érkezhetett, az inkább földrajzi kérdés. Az, hogy hazánkat nem a menekültekkel érkező fiatalok felkarolásáról ismeri ma a világ, hanem a schmidtmáriákról és báyerzsótikról, illetve az ezeknek terepet adó hatalomról, az politikai kérdés.

Ahogy valószínűleg politikai kérdés az is, ha egy szíriai leányzó valahogy kimarad az olimpiai közvetítésből. Mert Yusra Mardini valahogy kimaradt. S nem azért, mert nem jutott ki az Olimpiára. Az mára gyakorlatilag közismert, hogy a hazátlanná vált, menekült sportolók önálló csapatban szerepelve, ott vannak Rióban. Ami egy kicsit visszahoz talán a rég porladó báró által is képviselt olimpiai szellemből. A szír úszónőről még csak azt sem mondhatnánk, hogy eredménytelenül szerepelt a futamában. Tekintve, hogy megnyerte azt az előfutamot, amelyben úszott. Amiért nem került említésre az egy kutya közönséges riporteri „kitakarás” volt. Ifj. Knézy Jenő úgy gondolta: nem érdemes a közvetítésben arra, hogy megemlítsék a nevét. Talán azért, mert ebben az esetben azt is meg kellett volna említeni, hogy a 18 éves Yusra Mardini melyik csapat tagjaként úszott.

Márpedig ez igen komoly tehertétel lehetett volna. Elvégre a magyar kormány hivatalos propagandája az, hogy a menekültek egyrészt nem menekültek, másrészt mind életerős, terrorista férfiak, akik minden üres percüket tömeggyilkosságok előkészítésével töltik. S akkor jön egy 18 éves szír leány, és egy csapásra szétússza ezt a gondosan felépített gyűlöletpiramist? Ráadásul még csak nem is focista? Abcúg! Gondolhatta ifj. Knézy Jenő. Holott a sajtó etikája inkább áll azon a talajon, hogy a „tény szent, a vélemény szabad”. A riporternek tehát véleményalkotási szabadsága van, de tényelhallgatási joga nincs. Ifj. Knézy véleménye, pláne ezek után megalkotott véleménye, a menekültkérdésben nem érdekel. Az sem, hogy neki személy szerint szimpatikus-e Yusra Mardini, vagy sem. Amikor azonban egy vélt, de inkább valós politikai elvárásnak megfelelve tényt hallgat el, akkor valójában a sajtóból írta, beszélte ki magát. Mert alapnormát sértett meg, amikor az etikai mocsárba lépett.

S ez akkor is igaz, ha tudjuk: nem az első a hivatalos magyar sajtó történetében. Már a diáktüntetések kapcsán világossá vált, hogy az MTVA egyes munkatársai simán el vannak a kéngőzös szörcsögésben. De a sajtóetika a menekültek kérdésében is többször bicsaklott meg. Ahogy talán a sors pikantériája, hogy egy különben nevet szerzett újságíró pont a hazai úszósport, az ott lelepleződött erőszakok kapcsán süllyedt el a koszos habokban. Valószínűleg azért, mert a kényes pillanatok, a politikailag is pozícionált, a hatalom által orientált pillanatok azok, amik igazán számítanak. A bólogatáshoz jobbára csak izom kell. A nyaláshoz is, mert a nyelv is egy izom. Az egyenesen maradáshoz azonban csont, szándék, és gerinc. Mely utóbbi tekintetében ifj. Knézy Jenőnél igen komoly leltárhiányt lehetett megállapítani. Amellyel két dolgot ért el. Az egyik szinte teljesen személyes. Mert ezzel a dobással kétségtelenül végképp kilépett id. Knézy Jenő árnyékából. Kétségtelenné téve a kettejük közti különbséget. Valamint egy kommunikációs eredményt is elért. Azt, hogy az internet lényegesen többet foglalkozik ma a menekült sportolókkal, mint akár csak két napja is.

Akik valószínűleg meg is érdemlik, hogy eredményeiknek kicsit hangosabban tapsoljanak, mint milliárdok benyelésével teljesített métereknek. Az, hogy Bakondi pont ezt a pillanatot gondolta alkalmasnak a nagy migráncsozásra? Ez van. Meg az, hogy pont ebben a helyzetben gondolt azon polemizálni, hogy a migránsok mögött az Iszlám Állam van szervezőként. Főleg az olimpikonok mögött, mondhatnánk. De hát Bakondit valószínűleg eddig sem a helyzetértékelési zsenije miatt szereti a hatalom. Az, hogy Bakondi György mondandójának ideje alig tér el ifj. Knézy kussolásától? Nyilván puszta véletlen.

Andrew_s

Térdre! MTVA-hoz!

Az év vége felé közeledve teljesen természetes, hogy sorakoznak azok a hírek, amelyek már a jövővel foglalkoznak. Még akkor is, ha ezek egyike-másika a múltat idézi. Ahogy az MTVA, avagy a „királyi média” is megtette az egyik nagy tervbejelentést. Ezek szerint jön a napi globál-ájtatosság a Kossuth rádióban.

A kivitelezést illető hír az, hogy a „Krónika utáni percekben a négy történelmi egyház egy-egy képviselője fogja megosztani gondolatait a hallgatókkal”. Kiegészítve azzal, hogy alapvetően mindez a napi imádság hallgatókhoz cipelését jelenti. Végső soron egyfajta szellemi vízállás-jelentésként is felfogható. Legfeljebb majd nem az Inn éppen aktuális buckásodása fog visszaköszönni a háttérzajként rádiózók fülébe, hanem azok a szellemi mantrák, amelyek mentén az egyházak próbálnak lavírozni a honi valóságban. Amely kacskaringókat jól jellemzi az, hogy I Ferenc és Erdő Péter véleménye sincs minden esetben teljes fedésben.

A négy egyház, aki királyi igeidőt kap, az a római katolikus, a református, az evangélikus, illetve a zsidó felekezet. Minthogy ezek kerültek kikiáltásra, mint történelmi egyházak. Lelkük, mondhatni lelki üdvük rajta. Azoknak, akik ezt eldöntötték. A hallgatók végső soron akár a kikapcsoló-gombbal, illetve a szelektív süketséggel is szavazni tudnak. Pontosan úgy, mint a reklámok esetében. Amiért ez az egész megér talán egy misét, az az, hogy Magyarország elvileg egy szekularizált államisággal rendelkező ország. Annak ellenére, hogy Hoffmann Rózsa, az oktatásban, annak idején, nagy lépéseket tett annak érdekében, hogy a szekularizáltság virtuálissá váljon. Így elsőre elég furcsa, hogy néhány kiragadott ideológiai iskola közpénzen és egy állami médiumban kap reklámidőt. Mert valami az súgja: az egyházak nem fogják reklámidőként kifizetni a tanításaik népszerűsítésére szolgáló perceket. A félreértések elkerülésére gyorsan le is szögezném, hogy nem a többi egyházat hiányolom a műsoridőből. Pusztán azt képzelném, hogy az egyes egyházak hitéletét meg kellene hagyni az egyes egyházak keretei között. Megoldva ezzel különben azt is, hogy egyik vallási közösség se érezze magát kirekesztve, korlátozva.

Miközben a közleményben megjelentek alapján „a közszolgálati médiaszolgáltatás célja a vallási közösségek kultúrájának és értékeinek bemutatása, ápolása és gazdagítása”. Ami ellentétben áll azzal, ha csak négy kiválasztott egyház kap erre lehetőséget. Magyarországon nem csak négy vallási közösség létezik. Ha tehát az MTVA esetében ezt az indokot komolyan kellene, komolyan lehetne venni, akkor az országban regnáló minden vallási közösség számára teret, illetve időt kellene biztosítani. Már csak azért is, mert a közpénzbe azok az állampolgárok is beszállnak, akik egyik vallási közösségnek sem a tagjai, vagy a kiragadott négytől különböző közösséget építenek. Ráadásul politikailag is indokolt lenne néhány további vallási közösség bemutatása.

Gondolok itt például a Magyar Iszlám Közösségre. Még akkor is, ha létszámuk messze alatta marad annak, ami a kormányzati pánikkeltést indokolná Allah követőivel szemben. De talán éppen a kormányzati hisztériakeltés indokolhatná leginkább, hogy szót kapjanak az iszlám hívői. Megismertetve azt a kultúrát, amely annyira mélyen gyökerezik, mint arab számok használata. Elejét véve az oktalan pániknak, az oktalan indulatkeltésnek. Amelyhez az MTVA akarva, vagy akaratlanul, de hozzájárul, amikor az iszlám kultúra és értékek autentikus bemutatását nem tervezik. Ahogy a jelek szerint kimarad a Krisna-tudatú Hívők Közössége is. Holott talán az ő kulturális értékrendjük is megérné a publicitást. Még akkor is, ha az általuk szervezett ételosztásokkal alighanem nagyobb ismertségre tehetnek szert, mint amit a kormányzat szeretne. Azért az MTVA lehetne tekintettel rájuk is. De az összes többi, itt meg nem nevezett, vallási közösségre is. Melyek közt több olyan is van, amely a Bibliát tekinti szent könyvének. Mely mű az MTVA közleménye szerint is kiemelésre került.

Amikor azonban szó sem esik másról, csak négy vallási közösségről, akkor óhatatlanul felmerül, hogy alapvetően kormányzati szekértolásról van szó. Kifelejtve minden olyan vallást, amelynek alaposabb ismerete rombolná a „gonosz és primitív iszlám” gőzerővel kommunikált imázsát, vagy tevékenységük ciki a szegénység tagadását szolgáló kommunikátorok számára. Vagy csak pusztán zavaró, hogy vannak. Igazolva, hogy a magyar lakosság nem az orbanizmus ideológiai esztergáján alakul. De addig is: „Térdre, imához!”. Vagy inkább: fülre, imára!

Andrew_s