A Medián szerint a kór-fánk

A közvélemény megkutatásának meg vannak a maga szabályai, módszertani elvárásai. Ezen vitatkozzanak a szakemberek. A publikált eredményekről a közzétételtől szabad a saját vélemények kialakítása. Beleértve ebbe a publikálás formáját és kommunikációját is, ha úgy adódik. Így arról a választási korfának is tekinthető grafikonról is, amit a Medián tett közzé pár napja. Egy, még decemberben végzett felmérés alapján.

Ami elsőre szemet szúrhat, az a közzétett grafikon, illetve a mellé közölt szöveg közti sajátos torzítottságot sugalló viszonya. Az ábráról nyilvánvaló, hogy a nyugdíj felé haladva nő a Fidesz-t támogató attitűd. Amit egyébként a mindennapok is visszaigazolni látszanak. De gondolhatunk a Fidesz csirkeláb-kommunikációjára, illetve annak hatásosságára is. Egyébként botorság azt hinni, hogy az érintett korosztály leszólása megold bármit is. Az ugyanis elég törvényszerű, hogy a várható élettartam végéhez közeledve az eseményhorizont egyre közelebb kerül a másnaphoz. A „holnap is lesz kenyér” szemlélete egyre inkább mindent visz. A szavazatokat pedig az, akiből ezt garanciálisan kinézik. Ez pedig a kormánypárt és nem az ellenzék. A hatalom, a mindenkori hatalom ebből a szempontból egy biztos pont. Az ellenzék pedig egy ígéret. Egy lehetőség. A bukás kockázatával. Különösen egy olyan ellenzék esetében, amelyik az 2012. októbere óta történtek alapján szinte tervszerűen veszít választásokat.

Az ábra után nézzük a szöveget. A szövegben ezt a korosztályi megoszlást „elfelejtik” megemlíteni a kormánypárt esetében, miközben DK esetében gondosan megjegyzik, hogy támogatottság a 60+ -os korosztályban a legjelentősebb. Ami a DK-ra izoláltan akár igaz is lehet, de a kommunikációs sugalmazás mégis szinte az ábrán közöltek ellenkezője. Ugyanakkor látszólag visszaigazolni látszik a DK által egy ideje követett kommunikációt. Nevezetesen azt, hogy nem kicsit fordult az idősebbeknek szóló gesztuskommunikációs irányba. Ami abból a szempontból helyeselhető, hogy nem a társadalmi kiszorítást ígéri az időseknek. Ha azonban ettől azt remélik, hogy ettől jelentősen nő majd a szavazóbázis, akkor ez a remény könnyen vihet zsákutcába.

Ugyanakkor a felmérés eredményközlésében kifejezetten érdekes, hogy miközben a szöveg szétszálazza az egyes pártokat, az ábra „ellenzék” megjelöléssel összemos számos pártot. Amely megoldást illetően csak egyet tudok érteni azzal, hogy a „Mi Hazánk” nem kerül bele ebbe a kategóriába. Egyetértésem annak szól, hogy ezt a formációt magam sem tartom ellenzékinek. Sokkal inkább a Fidesz jobbszárnyáról már szinte leesők kormánypárti hálóját jelenti. Ahogy a Vona-Novák korszak Jobbikját is nehéz volt ellenzéki pártnak tekinteni. Ahogy alkalmasint Schiffer fémjelezte az LMP is számos gesztust gyakorolt a Fidesznek.

Egyébként az ellenzékiség ma is, önmagában is, érdekes kérdés lehet. A Fideszre mára ráégett az orbanizmus. Annak hatalmi, és hatalomgyakorlási struktúrájával. Ennek nyomán azonban élesen el kellene tudni különíteni a rendszer ellenzékeit, a kormányhatalom kizárólagos ellenzékétől. Mert az utóbbiaknak sokszor csak az a problémájuk, hogy nem ők irányítják a hatalmi struktúrát. Amikor egy gombócba gyúrja egy ábra mindezeket, akkor valójában alkalmatlan annak a szemléltetésére, hogy mekkora, és milyen eloszlású a jelen bolsevisztikus struktúrát leváltani szándékozó bázis. Hacsak nem abból indulunk ki, hogy a politikában szót kérők ma inkább a hatalom, mint a rendszer ellenzékét képviselik.

Az már csak hab a kommunikációs tortán, hogy olvassuk ezt: „baloldali pártok követői átlagosan 50 fölött járnak, sőt, a DK-sok inkább hatvanasok”, majd egy felsorolást, ahol az 50 felettiek klubja a DK, az MSZP, majd a Fidesz-KDNP. Amiből felületesen az következne, hogy a jelenlegi kormánypárt baloldali. Egyébként, tekintve az olykor kifejezetten baloldali populizmusát, még lehetne is. De azért a működésük egészét tekintve ez a baloldaliság erősen kétséges. Habár a tényleges baloldaliság akár teljes politikai elit esetében is lehet olykor kétséges. Az MSZMP például a fénykorában sem okvetlenül volt baloldali, miközben a technokratái által alapított MSZP mára elsüllyedt a saját szellemi impotenciájába azzal, hogy baloldalinak nem igazán baloldali, katyvasznak meg nagy, és néhány vezetési ámokfutás után az ellenzékisége is kétséges.

Miközben a DK esetében amennyi annak idején „átjött”, az az, hogy DK valamikor az MSZP liberálisabb dezertőreiből alakult meg. A megnyilvánulásai alapvetően liberálisak voltak, és egyébként az USE eszméje is alapvetően liberális gondolat. Ugyanakkor a liberalizmus alapvetően nem baloldali ideológia. Ahogy a liberalizmus volt az alapja a szabadversenyes kapitalizmusnak is, amit csak igen részegen láthat valaki baloldalinak. Tudom, hogy meg lehet magyarázni, és a neten ott a sok okos, aki megmagyarázza, hogy a mai liberalizmus nem a klasszikus liberalizmus, hanem egy baloldalibb liberalizmus. Csakhogy az a liberalizmus, ami nem az egyén, az egyének csoportjai azon szabadságát veszi alapnak, amit csak a többiek azonos szabadsága korlátoz, az nekem nem liberalizmus.

Amit még jó lenne tudni, az az, hogy hányan hajtották el a felmérésbe bevontak közül a felmérőket. Mert valójában leginkább az látszik, egyik pártnak sem igazán célközönsége a hazai politika legnagyobb pártámogató rétegének a megszólítása. Ez a „Nem szavazok” párt támogatóit jelenti. Hitelv nem köti őket egyik regnáló politikushoz sem. Így a megnyerésükre az ígéretek roppant kevesek. Meg nem szólításuk, pontosabban az erre mutató szándék azonban azt is jelenti, hogy a jelen politikai szereplők a társadalom közel harmadát magasról és nagy ívben.

Andrew_s

Ellenzékfogyta MZP-módra?

Reggel óta a Klubrádióban többször emlegették, hogy az ellenzék az éppen aktuális közvéleménykutatások szerint vesztett a korábbi lendületből. Már ami a támogatottságot illeti. Alkalmasint a 444.hu is hozott ilyen hírt. Viszont a helyzet az, hogy már vagy két hete sem volt annyira rózsás ez a palacsinta.

Biztosan lehet nagyon körömönfont magyarázatokkal is előállni. De egy Occam nevű borbély annak idején az egyszerűséget részesítette előnyben. Az egyszerűség jegyében persze választhatjuk Vásárhelyi Mária magyarázatát is, aki egyszerűen kamunak nyilvánította a ma közölt hírt, eredményt, és ezzel napirendre is tért a probléma egy része felett. Mert ez arra kevésbé magyarázat, hogy tendencia nem a mai nappal indult, hanem hetekkel korábban is mérhető volt. Így marad az, hogy azon kezdjünk gondolkodni, hogy mi változott, illetve mi nem változott a korábbiakhoz képest.

Az, ami biztosan nem változott, az az ellenzék teljesítményhiánya. Abban az értelemben, hogy választási párt nincs. Konkrét, közös választási programot felmutató, biztosan egy listán induló választási szövetség sincs. S persze az a bizonyos program sem igazán. De mert ez a körülmény szinte stabilizálódott, marad az, hogy mi változott. Látszólag ezen a téren sem változott sok minden. Azonban, jobban belegondolva mégis változott pár dolog. Ezek egyike, hogy Márki-Zay Péter (továbbiakban MZP) egyre több kilométerkőnél, eresznél, illetve mikrofonnál fordult elő.

Ez pedig már hetekkel ezelőtt is világosan látható gondot jelentett. Egészen egyszerűen egy olyan retorikával házalt, ami nem szolgálja az ellenzék választási érdekeit. Amire az utóbbi időben rárakódott az, hogy felvetette ismét a párttá alakulását. Mármint annak a mozgalomnak az átalakítását, amit éppen azért támogatott még az, aki kellő szellemi mazochizmussal van megverve, mert a pártokon kívülisége legalább egy ernyő-mozgalom ígéretét hordozza. Ha ez egy pártalapítással végképpen elvész, akkor tulajdonképpen az ellenzéki összefogás puszta említése is okafogyottá válik. Az, hogy ezt a megoldást, a máshoz szerzett támogatással való visszaélést mennyire tartom gerincesnek, nem is játszik ebben. Az sem, hogy a Momentum már végigtáncolta ezt a morálmentesített táncrendet annak idején.

MZP szereplései tehát megváltoztak. A hatásukat az ellenzék támogatottságára nem zárnám ki. Miközben valószínűleg pontosan tisztában van azzal, hogy egy ok miatt biztosan megteheti. Azzal, hogy folyamatosan váltja le az ellenzékiséget márkizayizmusra, sikerülhet végleg túszul ejtenie az ellenzéket. Egyszerűen azért, mert nem marad, illetve már most sem igazán maradt idő arra, hogy lecseréljék ezt a politikai kalandort valaki másra. Maradna persze a kérdés, hogy ezt miként sikerült lenyomni az ellenzék, vagy akár csak a DK, torkán. Különösen, mert a realitás, hogy egy Jobbik-DK nagykoalíció esetleg hatékonyabb választási szereplő lehetett volna. Ami realitás attól is független lehet, hogy személy szerint a Jobbik-ot bottal sem szívesen piszkálnám.

Andrew_s

Szellemi romvár-építést helytettesít a kivándorlás

A közvélemény-kutatások kapcsán sokszor vannak, és érthetően vannak fenntartások. Alighanem a TÁRKI, kis eltéréssel, mostanában kiadott adatait is fogják majd kritikával illetni. Vagy sem. Vagy mégis. A tendenciák azonban olyanok, amelyeket akár az utcán elcsípett beszélgetések, vagy hírmozaikok alapján is össze lehet rakni.

A két adat-tendenciát azért is érdemes talán egymás mellé tenni, mert mindkettő a magyarok és az idegenség viszonyát érinti. Nem okvetlenül az idegeneket, hiszen önmagában az „idegen” fogalma is elég rugalmas tudhat lenni. Egészen odáig is beskálázódva, hogy „mindenki idegen, aki nem én vagyok”. S mielőtt azt hinnénk, hogy ez valami speciális orvosi eset, elég a miniszterelnök idegengyűlöleti kérdőívére, illetve annak beharangozási „szövegkörnyezetére” gondolni. Sok szempontból pont ezt az attitűdöt képviseli, és pont azokat az egybites rasszistákat szólítja meg, akik szintén így működnek. Még akkor is, ha hallhatunk lózungokat az orbáni nemzeti demokrácia tárgyköréből, a magyarság összefogásáról, és hasonlókról. Holott egybiteséknél pontosan ezek azok a hívószavak, amikkel transzparenst képesek ragadni. Azt ugyanis pontosan tudja mindegyik, hogy ő magyar. Ha azt sem tudja, hogy az üknagyapja honnan jött, akkor is. Következésképpen mindenki más gyanús. Ha hasonló táblát szorongat, akkor kaphat némi engedményt, de azért gyanús. Lehet persze azt mondani, hogy ez mégis valami speciális orvosi állapothoz, egy beszűkülten paranoid állapothoz, és egy ezzel kapcsolt önmeghasonláshoz vezet. De az tegye ezt szóvá, aki látta a vezér közszemlére bocsátott leleteit.

Ellenben a TÁRKI egyik, közel egy hetes, adatsora, ami ezt a témát érinti, éppen arról tudósít, hogy Magyarország xenofóbiában is jobban teljesít. Azt mondják a közzétett adatok, hogy csúcson az idegenellenesség. Ez azonban kérdéses dolog. Alig valószínű, hogy az idegenellenesség az úgy támad, mint a fájdalom az ajtórésbe szorult kisujjban. Úgy, hogy az egyik pillanatban még nincs, a másikban pedig már idegenellenes a népesség zöme. Azt az idegenellenességet, amit ma mérnek, alighanem egy éve, de könnyen lehet, hogy egy évtizede is meg lehetett volna állapítani. Ahogy sokszor meg is állapították a látens xenofóbia nullától jelentősen eltérő meglétét. S ez az a pont ahol érdemes arra a bizonyos orbáni kinyilatkoztatás-kampányra asszociálni, amit az idegenekkel kapcsolatban tett a kormányfő. Az egyébként látens idegengyűlöletet a felszínre hozta, manifesztálta, és kinyilvánítását trendivé tette, a Fidesz, illetve a kormányzat melletti hűségeskü szintjére emelte.

Orbán Viktor tehát tulajdonképpen elérte azt, aminek szándék-előszele már jó ideje lengedezett. Azt, hogy aki Fidesz-hivő, az jó magyar, aki nem, az nem magyar. Nem kimondva, de a sorok közt pontosan megüzenve a híveknek, hogy mi az elvárt vélemény. Tulajdonképpen az említett közvéleménykutatás sok szempontból a hétköznapi fasiszta-képző első osztályának sikeres záróvizsgáját is jelenti. Amelynek a fényében nem igazán lehet csodálkozni a másik adatsoron. Azon, amely a kivándorlási hajlandóságot volt hivatott demonstrálni. S ami alapján a potenciális emigránsok számában is jól teljesít az ország. Függetlenül attól, hogy ennek kapcsán a DK mire szólítja fel, vagy mire nem a kormányt. A helyzet ugyanis az, hogy gyakorlatilag minden tizedik ember fontolgatja, illetve napirenden tartja a távozást. Ez pedig azt jelzi, hogy töretlenül tart a gazdasági exodus Magyarországról. Amit egy pillanatig sem kell csodálni annak fényében, hogy a kormányzat továbbra is hűbérbirtokként gondolja kezelni az országot és közmunkaprogramokkal kozmetikázni a statisztikákat.

Azonban a megugró kivándorlási hajlam mögött már valószínűleg megjelenik a politikai helyzetre adott személyes válaszok sora is. Az a válasz, amit a lakosság arra az említett, egységsugarú, megközelítésre ad, ami szerint „az a magyar, aki Fideszes”. Esetleg Jobbikos, hungarista, és hasonló. Mely megközelítés akkor is megjelenik a közbeszédben, és a köz beszédében, ha erre csak közvetett a kormányzati felhívás. Aztán, amikor ezt a tendenciát első körön sikerre sikerült vinni, akkor lehet megkeresni, hogy ki mindenki az, aki nem elég magyar. Aztán, egy idő után eltöprengeni azon, hogy miként tovább. Az ugyanis világos, hogy a legképzettebbek, a munkaerejükben bízók, a legalább nyelveket tanulni hajlandók, a legkevésbé korlátozottak (korlátoltak?) mozdulnak leginkább.

Azok, akik szellemi vagy fizikai munkájukkal segíthetnék ki az országot abból a gödörből, ahova a paranoid, ellenségkereső politika lökte. A gödör tehát viszonylag egyre mélyebb lesz. Amihez csak gratulálni lehet a kormányzatnak. Mert Magyarország árokmélyítésből és gödörásásból, és a társadalom szociális abortuszából is jól teljesít.

Andrew_s

Nézőpont(nak nem) kérdése az atomhulladék

A Nézőpont Intézet felmérte a népesség szerintük felmért hozzáállását a paksi bővítéshez. Eszerint a lakosság többsége támogatja az atomerőmű bővítését. S ekkor eszembe jut az, hogy vajon milyen vehemenciával ellenezné bárki is a Holdon való bányászatot. Úgy teoretikusan. A részletek kibontása nélkül. No meg persze akkor, ha nem neki kell odamenni. Lehetőleg szkafander nélkül.

Szinte biztos, hogy amennyiben Orbán Viktor egy hordóról meghirdetné a magyar Hold-programot, akkor sokan lennének, akik pusztán a vezérrel való szolidaritásból is helyeselnék. Ami abból a szempontból nem kirívó, mert az ellenkező politikai oldal esetében is lehetnek a vakhittől vezérelt támogatók. Miközben aligha várható el, hogy a lakosság tömege naprakész ismeretekkel bírjon az űrtechnológia terén. S természetesen az atomtechnika terén sem. De még az energetikai bázisteremtéssel kapcsolatos kérdésekben sem biztos, hogy tömegek szaladgálnak teljes felkészültséggel az energiatermelési formák hatékonysága, és gazdaságossága terén. Sokak számára ez a kérdés megreked azon a ponton, hogy a kapcsoló felkattintásával felgyulladjon a villanykörte. Ez különben nem csak a demagóg kérdésekkel operáló közvélemény-kutatással, hanem az ellenzék népszavazási kezdeményezésével is generálhat kétségeket.

A paksi bővítéssel kapcsolatban a hitkérdéssé vált véleményalkotásról árulkodik, hogy „pártokra lebontva a Fidesz-szimpatizánsok kétharmada nagyon előnyösnek, vagy inkább előnyösnek tartja a paksi bővítést, 5 százalékuk tartja nagyon hátrányosnak, vagy inkább hátrányosnak”. Az a Nézőpont átpolitizáltságát illusztrálja, hogy ilyen jellegű válasz-feldolgozásra alkalmas kérdést egyáltalán feltettek. Az atomenergiával kapcsolatban még közhangulatilag is fontosabb lehet az ország elkötelezettségi kérdéseinek vizsgálata, illetve még lényegesebben a környezettechnológiai kérdések. Ráadásul pártszimpátiától függetlenül. A kemény sugárzások esetében ugyanis nincs hír arról, hogy ideológiai alapon hatnának a célszervezetekre. Hacsak nem ideológiai alapon hajtanak be embereket a sugárzó övezetek belsejébe. De ezzel inkább ne is számoljunk. Az éledő hazai fasizmus árnyékában sem.

Így viszont van pár kérdés, amit mintha nem akaródzna feltennie a közvéleményt vizslatóknak. Vagy, ha fel is tették, a közleményben nem látszik nyomatékosan a válaszok hada. Ilyen kérdések lennének olyanok, mint például:

• Tudatában van-e annak, hogy az atomerőmű kimerült fűtőelemei évszázadokig sugároznak majd?
• Tudatában van-e annak, hogy az évszázadokig sugárzó atomhulladék elszállítása az orosz partner kénye-kedve kérdése lesz-e a jövőben?
• Szeretne-e a szomszédjában egy Önre garantáltan halálos sugárzást jelentő fűtőelem-törmeléket tartani?
• Tudja-e, hogy Budapest jelenleg három atomerőmű „vonzáskörzetében” helyezkedik el?

S nyilvánvalóan lehetne a kérdések sorát folytatni. Miközben az is nyilvánvaló, hogy például az utolsó egyértelműen közismereti kérdés. Arról nem az Orbán-kormány tehet, hogy két kísérleti reaktor is épült a fővárosban. De a válaszokból legalább az kirajzolódna, hogy a válaszadónak valós ismeretei vannak, vagy csak a politikai szellőben lengedezik-e? Mert gyaníthatóan sokan, akik a Nézőpontnak válaszoltak, aligha képviselnek ennél komolyabb tudásszintet.

Ami a baloldali kampányt illeti, kedves a közvélemény-kutatóktól, hogy erre is figyelnek. Abból az azért sokak számára megfogható pont, hogy Orbán Viktor a nyugdíjpénztárak államosításával besepert pénzt tapsol el a bővítéssel. Ahogy az is elég szemléletesen látható, hogy az atomhulladék kezelésével kapcsolatban a jelenlegi kiszolgáltatottságot újabb évtizedekkel meghosszabbítja.

Andrew_s

A Propelleren szintén olvasható.

Közvéleményt mindenkinek

A rendre megjelenő közvélemény-kutatási eredmények rendre vitákat gerjesztenek. Az, akinek a kedvenc pártja jön ki győztesként, az megveregeti a saját, és nem kevésbé kedvenc politikusa vállát. Miközben vehemensen száll szembe azzal, aki szerint a nyilvánossá tett eredmények torzak, netán szándékosan torzítottak. A közvéleményt felmérők pedig lelkesen közlik, hogy állnak a vizsgálatok elébe, és bármikor prezentálni képesek az alapadatokat. A viták fellángolnak, majd parkoló-pályára kerülnek.

Eközben mintha háttérbe szorulna két klasszikus mondás, melyek egyik a statisztikák hitelességét érinti általában, és Churchill-nek tulajdonítják. A másik immár szintén klasszikus szerint nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választásokat kell megnyerni. Mely utóbbi nyugodtan tekinthető egyfajta vigasznak az éppen vesztesnek kihozottak számára. Bár igazságtartalma aligha vitatható, ha egy demokratikus, és tiszta választás körülményeit hitelezzük meg. Ugyanakkor a kettő eredőjében természetesen ott pislákolnak azok a helyzetek, amikor mindenki az ellenzékiségére emlékszik, miközben a kormánypártok nagyobbika jön ki győztesnek. Netán senkit sem ismer, akit megkérdezett volna bármelyik népstatisztikai intézmény arról, hogy mit is szeretne. Érthetővé téve a kérdést, hogy érdemes-e foglalkozni a publikált eredményekkel egyáltalán?

Pedig érdemes foglalkozni velük, és nem csak azért, mert a hatalom képviselőinek egyfajta önigazolásként szolgálhatnak a statisztikai adatok. Noha ezt a hatást sem érdemes lebecsülni, mivel hatalmas retorikai és populista tartalékot jelentenek akkor, amikor egy intézkedést kell a nép támogatásával megindokolni. Sokkal jelentősebb lehet az a hatás, ami ténylegesen jelentkezhet az emberek mindennapi reakcióiban. Már akkor, ha hitelt adnak az adott adatoknak. Joggal lehet ugyanis arra a hatásra számítani, amit a győzteshez húzásként lehetne legjobban jellemezni. Az emberek nem szeretnek a vesztes oldalhoz tartozni. Így, a többségi támogatottság sugallása akár tényleges többséggé, tényleges támogatottsággá konvertálható. Arra tehát az előbbiek választ adnak, hogy miért lehet érdemes manipulálni az adatokat. A szűk keresztmetszet a hitelesség lehet. Az, hogy elhihetők-e az adatok?

Az egyértelmű kérdés erre az, hogy a kihozott statisztikai végeredmény nyugodtan elhihető. Ezzel nagy hibát senki nem követ el. Aki ugyanis csak felületesen ismeri a statisztikai számítások menetét, vagy akár csak olvasott a kutatási csalásokról, az pontosan tudhatja,hogy ezek a végeredmények az igen gondos elemzéseket is kiállnák. S a kiindulási adatokból szinte biztosan reprodukálhatók. Ha ugyanis valaki hamisítani akar, akkor nyilvánvaló, hogy a kiindulási adatokat érdemes manipulálni. Az is nyilvánvaló, hogy ehhez nem is kell sok beavatott ember. A telefonon megkérdezett ugyanis nem tudja ellenőrizni, hogy a vonal túloldalán hova teszik a pipát. Így jóhiszeműen válaszolhat bármit, és megkérdezésekor jóhiszeműen állíthatja, hogy őt biza megkérdezték. Ez a megoldás ráadásul csak akkor lehetne lebuktatható, ha mindenki, akit megkérdeztek, egyöntetűen újra nyilatkozna. Illetve akkor sem, mivel nyugodtan állítható, hogy a telefonban mást mondtak. Ezért is lehet teljesen egyet érteni az egykori angol politikussal a statisztikai hiedelmekkel kapcsolatban

Zárszóként csak annyi állítható, hogy természetesen csak a véletlen következménye, ha a korábbiakat valaki is magára veszi. Pusztán jelezni szerettem volna, hogy technikailag nem kizárt a manipuláció lehetősége, és lehet találni olyan kommunikációs okot, ami megokolhatja egy torzított adathalmaz előállítását. De nem szeretném, ha bárki azt vonná le ebből, hogy bármelyik, netán mindegyik közvélemény-kutatást torzítottnak tartanám. Elvégre sem okom, sem jogom kétségbe vonni mások munkájának eredményét, és azok hitvilágát sem, akik támaszkodnak a publikált lázgörbékre.

Andrew_s