Pedagógiai gumicsontszüret

Kerekasztal, törésintarziával
Fotó: EISimay

A nem is biztosan pedagógustüntetéssé avanzsált pedagógustüntetés utózöngéi melegen tartják a média-vízcsapokat. Annyira, hogy nehéz ellenállni a kísértésnek. Még akkor is, ha pontosan tudható: a kormányzatnak igen erős érdeke fűződik az iskolaorientált megnyilvánulások gumicsonttá érleléséhez. Amely törekvés különben a legjobb úton halad.

Túl azon a hatalomtechnikailag csillagos ötöst érdemlő trükkön, amivel bénultságra ítélte Lázár a tüntetőket, a jobboldaltól nem túl távoli média oszlopának, a Magyar Nemzetnek a portáloldala (MNO) is szolgálatba helyezte magát. Azzal, hogy közöltek egy interjút Klinghammer Istvánnal, az aktuális Orbán-korszak első periódusának vége fele hatalomban volt államtitkárral. Azzal az államtitkárral, aki annak idején megkapta a felsőoktatás szétverésének jogát. Azt követően, hogy Hoffmann Rózsa, a korábban a teljes oktatás elsüllyesztésért felelős államtitkár végképpen lejáratta magát a felsőoktatás gardírozásában. Annak idején is gyorsan kiderült, hogy nagyjából annyi értelme van Klinghammerrel számolni államtitkárként, mint egy félrepattintott kőbaltával. A mostani interjú egy pillanatig sem oszlatta el ezt a képzetet.

A két korszak közt azonban mégis óriási a különbség. Klinghammer, államtitkárként legalább valamiféle hatalommal bírt. Valamint, akár okkal, akár ok nélkül, de a pozíciójának szóló tiszteletre is számot tarthatott. Most azonban gyakorlatilag egy politikai nulla. A politika értelmezési tartományában nagyjából annyira fajsúlyos, mint Boross Péter, aki szintén legfeljebb a kialakult trutymó sűrűségét jelző uszadékként érdemelhet figyelmet. Az MNO által közölt interjú jelentősége tehát ennyi. Legfeljebb a reakciók értékelhetik fel. Amelyekben nem is volt hiány. De amelyek közül a leglátványosabb az, hogy divat lett a kockásinges fényképeszkedés a tanároknál. A volt államtitkár egyik, különben nyilvánvalóan ostoba, kijelentésébe kapaszkodva. a kockás ingek célja a tiltakozás. Klinghammer ellen. Amihez csak gratulálni lehet. Azzal a kérdéssel megtoldva a gratulációt: hol tetszettek ilyen vehemenciával tiltakozni az államtitkár ellen, amíg hatalomban volt? A diákság tömegeibe vegyülve? Esetleg ott sem? A kockásinges képek mellé nem lehetne ezt az adatot is odatűzni? A következetesség és hitelesség jegyében előre is megköszönve ezt a kis extrát.

Különösen mert van pár apró, és lényegesen komolyabb hatalmi jelzéskör is az ügyben. Előjátéknak azok, a kisebb célzásokról szóló, akár személyes megjegyzések jöhettek szóba, amelyek a tüntetéstől való távolmaradás jótékony hatását ecsetelték a munkaviszonyra. Azonban a KLIK-nél a jelek szerint elfelejtették tájékozatni a dolgozók egy részét két fontos jelen-helyzeti körülményről. Az egyik, hogy Rákosi-elvtárs már elhunyt, és regnálása óta is eltelt pár évtized. A másik, hogy a kormányzat eddig bevált módszere a megosztás, illetve kifárasztás taktikája. Aligha szorulnak rá olyan, az egységes felháborodást szolgáló külön-utas megoldásokra, mint amit a KLIK vetett be Zuglóban. Megszívatva a Miskolcon tüntető iskolát, illetve iskolavezetést. Amelynek egységbe kovácsoló hír-érétkére csak ráerősítenek azok, amelyek egyre újabb adalékkal szolgálnak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) fizetésképtelenségére. Legutóbb a speciális képzést igénylő gyermekeket fosztva meg az iskolába jutás lehetőségétől.

Közben a tanárok? Továbbra is majdnem sztrájkolnak. De Gallóné szerint majdnem sztrájkoltak már novemberben is. Akkor januárra jósolta a szakszervezeti vezető a sztrájkot. Most, ha jól rémlenek a napi hírek, márciusnál tartanak, mint egy lehetséges kezdési időpont. Meg is kell az ilyet tárgyalni! Például a kerekasztalnál. Ami, mint tudjuk a hatalom mételye. A sötétben biciklit tologató Balog Zozó megtévesztő, és időhúzó akciója. Alkalmasint tényleg az. De az volt akkor is, amikor januárban ugyanaz a szakszervezeti vezető, Mendrey, sürgette a létrejöttét, aki aztán nem győzte fikázni. Mielőtt leült mellé. Hogy aztán megmagyarázza, hogy miért tévedett a leülésben. Elvégre a szakszervezeti vezető legfőbb kelléke a vasököl. Ja nem! Az oda csap, ahova köll! Állítólag. Szóval nem a vasököl, hanem a következetesség. Amelynek jegyében most mégis van kerekasztal.

Kicsit más, kicsit alternatív, de van! Jó-jó! Nem cikizem szegényeket. Különösen, mert tényleg jó, hogy összeültek. Jobb lett volna ugyan a tüntetés előtt. Jobb lett volna a tüntetésre egy közös platformon megérlelt véleménnyel érkezni. Jobb lett volna, ha a nem adják fel a hatalomnak a labdát, és előbb alakul meg ez, mint Mendrey kicikizte azt, amelynél ült. Jobb lett volna, ha elkerülve a kontra-kerekasztal látszatát is, elé mennek a hatalom, hosszú távon eddig többnyire sikeres, megosztási kísérleteinek. De hát ez van. Ezt dobta a gép.

Andrew_s

Vezércsere a pedagógus-kerekasztal előtt

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

Pár napja írtam a tanár-tüntetések kapcsán: „Pannónia Géniusza nyomja le a népek torkán ugyanazt, ami most van. Legfeljebb pár pántlikát és államtitkárt kicserélve. Egy másik helyről áthelyezett hű csinovnyikkal”. S valóban. A hétvége eddig a kádárista nosztalgia jegyében telik. Már ami az oktatást illeti. Orbán kifejtette, hogy minden rendben van az oktatással. Majd jött a hír, hogy menesztik Czunyinét, a közoktatási államtitkárt.

Alkalmasint az utóbbi gesztus nem hogy várható volt, de nem is jelent sokat. Annyiban semmiképpen nem, hogy a tavaly nyáron az ostobaság védőszentjeként közismertté váló államtitkár kétségtelenül egy könnyen feláldozható láncszemként gyengélkedik a hatalom gépezetében. Nem most kellett volna meneszteni, hanem ki sem kellett volna nevezni. Hacsak nem éppen azt a szerepet szánták neki, hogy adott esetben feláldozható legyen. Ahogy a korábbi cikkben írtak szerint a Klik beáldozása sem lenne nagy ügy. Látszatengedmény a pedagógusok nyomásának. Minden valós hatás nélkül. A közoktatás centralizáltságának megvalósításban ugyanis már eljátszotta a szükséges szerepet. Az, hogy helyette majd egy államtitkársághoz fognak befutni az oktatás kézivezérlésének a szálai, édes mindegy lesz. Ugyanakkor a Klik, mint megnevezhető fétis, képviselhet addig is minden rosszat. A tüntetésnek tapsolók pedig csettinthetnek a megszüntetésekor: elértünk VALAMIT. Mely valami ugyan szinte a semmivel lesz egyenértékű, de azért a katarzis nem fog elmaradni. Azért persze Czunyiné menesztésekor is érezhetnének páran egy kisebb sikerélményt.

Még akkor is, ha egy már korábbról ismert recept leporolásáról van szó. Olyan receptről, amiért nem is kell a Kádár-korszak, a jelenleginél nagyságrendekkel átgondoltabb oktatási rendszeréhez visszakanyarodni. Nagyjából ezt láthattuk akkor is, amikor, 2013. februárjában, Klinghammer István megnyerte a felsőoktatás lezüllesztéséért felelős tisztséget. Akkor, részben a diáktüntetések nyomán Hoffmann Rózsa visszaszorítása volt egy hasonló látszatpékségi gesztus. Meghagyva neki a közoktatást. Ugyanakkor világos volt már akkor is, hogy az új államtitkárral alig változott bármi is. Pusztán egy nehezebb, a diákok kiszolgáltatottságával bármikor visszaélni képes, rektorként erre szocializált tárgyalópartner került az asztal mellé. Ahogy nem véletlenül döntött úgy a kormányzat hatalmi gépezete, hogy a pedagógusokkal szemben legalább egy Palkovics kell az asztal mellé. Az, hogy Czunyiné Bertalan Judit ennek keretében milyen névvel ellátott parkoló pályára került, részletkérdés. A lényeg, hogy egy olyan ember ül majd le kerekasztalozni, aki korántsem járatlan a pedagógusok egymással szembeni kijátszásában, a programtalanság kihasználásában, és a visszaélésben azzal, hogy tárgyalópartner fél a tükörbe nézni.

Ezzel a gesztussal különben jól látható vált az a hatalomtechnikai lépés, amivel a pedagógusokat beengedték a zsákutcába, ahol most lehet próbálkozni a tűzfal megmászásával. Ha ezután a látszatgesztus után sem ül senki le kerekasztalozni, akkor a pedagógusokból lesz a bűnbak, amiért semmi gesztust nem méltányolnak. Ha leülnek kerekasztalozni, akkor a tárgyalni képesek lesznek az árulók. Akik leülnek, azoknak meg bármikor fel lehet tenni a kérdést, hogy mennyiben is képviselik a pedagógusokat? Lehet persze majd minden csúnyát gondolni a jelen sorok szerzőjéről, ahogy a korábbi írás kapcsán is megkaptam. De azért a Klik-előtti korszak restaurációját váró, valós, jövőkép hiánya, a „B-terv” kialakításának elhanyagolása, a csak követelésekben való kiáltvány-kikiáltás még nagyon vissza is üthet. Már csak azért is, mert Palkovics László tényleg nem könnyű eset. Jó néhány oktatásügyi trófeával a sifonérban.

Amelyek közül, azért, mert egykor a Kertészti és Élelmiszeripari Egyetemre jártam, számomra kétségtelenül a Corvinus-story a legemlékezetesebbek egyike. Ugyanakkor a felsőoktatás teljes megkutyulásának folyamatában is egyfajta állatorvosi ló. Annak demonstrálására, hogy mit képes elérni a hatalom képviselője akkor, ha egy szervilista, valós program nélküli, csak a saját személyes előny-rendszeréért kiállni képes és hajlandó tárgyalópartnerrel ül egy asztalhoz. aki, nem mellékesen, képtelen arra, hogy számot vessen, illetve szembe nézzen a saját, valamint környezete gyengeségeivel. Mert lehet szép szavakkal, eufémisztikus magyarázatokkal, a hatalom apró engedményeinek felnagyításával szépíteni a helyzetet, a tény attól még az, hogy a Corvinus-t átszervezték. Gyakorlatilag az eredeti tervek mentén. Amiért, a Matolcsy-karon kívül, nem tudni még, hogy mit ígértek a rektornak. Lehet, hogy tényleg egy államtitkárságot? Legkésőbb a kinevezésekor megtudjuk.

Ahogy azt sem lehet tudni, hogy kerekasztalhoz Palkovics milyen ajándékcsomaggal érkezik. Az ott ülők számára. Az első, hatalomtechnikai csörtén már minden esetre túl van a kormányzat. A pedagógusoknak legfőbb ideje lenne, ha még nem késő egyáltalán, felkötni a felkötni valóikat, és kiizzadni valamit, ami túl megy az „adjátok vissza a langyos vizeinket” témakörén.

Andrew_s

Hoffmann Rózsa, az opportunista

Forrás: hvg.hu

A gyermek felnövekedvén sok mindent megtanul. Alkalmasint a szegregáció is egyfajta tanulás eredménye. Tehát az elfogadás is megtanulható. Amihez komoly muníciót adtak a cserdi cigányok Budapesten. Sajnos azonban Hoffmann Rózsa nem ilyen emelkedett szellem jegyében tartotta meg saját évértékelőjét. Inkább csatlakozott a nyakig iszapban is hurráoptimista balgák táborához, melyről a központi nemzeti hírcsatorna kétrészes tudósítást közölt.

A közzétett szöveg alapján nehéz elhinni, hogy az év közben, a mostani közlés szerint, saját kérésére lefokozott államtitkár-asszony komolyan gondolja sorai komolyságát. Már maga a lefokozása is olyan előzmények, az akkor még nem kellően felszalámizott diákság tüntetése, nyomán következett be, ami világosan jelezte alkalmatlanságát. A felsőoktatásból való kipenderítése ugyanakkor egyfajta vezéráldozatként következett be. Ez világos volt már akkor is. Részlegesen pozíciót áldoztak a diákság előtt. Látszateredményt biztosítva az egyik oldalon, és teret engedve egy igazi keményvonalas szolgának. Klinghammer ugyanis aligha más, mint egy kőkemény bürokrata a klasszikus fajtából. Felfele nyal, és lefele vasbakanccsal tapos. Ez világosan látszott a felsőoktatásban keresztülhajtott oktatáspolitikán. Pozícióba kerülése ugyanakkor Hoffmann szerepét is jobban megvilágíthatja. S azért érdemes talán inkább a szerepnél, és az embernél leragadni, mert szakmaiság oldaláról amúgy is többször szóltam róla, és a jelen nyilatkozat ökörségeit is bőven fogják másutt taglalni.

Alighanem sokkal lényegesebb lehet a teljes rendszer jellemzésére az, hogy Hoffmann Rózsa pozíciót kaphatott egyáltalán. Az, hogy olyan társtettest kapott ehhez az oktatáspolitikában, mint az egykori rektor, az inkább csak árnyalja a képet. Ugyanis maga Hoffmann Rózsa is iskolai vezető volt. Egy olyan korszakban, amikor az iskola a szocialista embertípus kifaragásáért létezett. Aminek következtében egy iskolai vezetőnek igen szoros kapcsolatokat kellett ápolnia az MSZMP-vel. Akár tagja volt a Pártnak, akár nem. De leginkább tagja volt, mert a karrier-pressziók ebbe az irányba hatottak. Aki tehát kellően opportunista és kellően törtető volt, az belépett a Pártba. Márpedig az, aki önéletrajza alapján Művelődési Minisztériumban főelőadóként dolgozott az 1970-es években, majd onnan tudott bepottyanni egy igazgatóhelyettesi, majd egy igazgatói székbe, az kellően megbízható elvtárs, illetve elvtársnő kellett legyen. No meg, törtető. Érdemes lehet ugyanakkor megjegyezni, az MSZMP-től függetlenül, hogy az említettek alapvetően igazgatási pozíciók.

Ennek két valószínűsíthető következménye van ugyanis. Az egyik, hogy Hoffmann Rózsának aligha lehet komoly tanítási gyakorlata. Mármint olyan tanítási gyakorlata, amit gyermekek között, a mindennapok személyes bajaival küzdve szerzett. A pedagógusok napi munkájával kapcsolatos tapasztalatai tehát nagy valószínűséggel közvetettek. Amikor tehát úgy próbál fellépni, mint olyan, aki „közülük való”, az aligha több egyszerű szemfényvesztésnél, kommunikációs trükknél. Egyben azt is megmagyarázza, hogy miért hiszi támogatásnak a kiválogatott hallgatóság szervilista hallgatását, illetve ütemezett tapsait. Egyszerűen ezt szokta meg, és nem érzi, nem látja a különbséget a támogatás, és annak kikényszerített látszata, csalfa visszfénye közt. Ez alkalmas jelöltté teszi a hierarchia közkatonájának a szerepére, mivel a személyes ismeretei, és az ezekből fakadó kételyek, önálló gondolatok, nem zavarják a parancsnoklási láncban betöltött szerep ellátásában. Ráadásul, mivel Párt-hierarchia által uralt szakigazgatásban szerzett korábban tapasztalatokat, természetesnek tekintheti a politika és szakmaiság viszonyában az előbbi egyeduralmát. Valószínű tehát, hogy egy fikarcnyi disszonanciát sem okoz a lelkében a politikai utasítások maradéktalan végrehajtása.

Azt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint saját szervezetváltásai, hogy egy lokális hatalmat ígérő erőhöz bármikor csatlakozni képes. Ott pedig a neofita seprűk lelkesedésének látszatával hajlandó akár az abnormát is túlteljesíteni. Amikor a bennfentesek már sejthették, hogy a karriernek nem biztosan záloga többé az MSZMP, akkor Hoffmann Rózsa is megvilágosodott. Az első Orbán-kormány ideje alatt a Fidesz tagjainak sorába lép, és onnan vitorlázik át a KDNP-be. Gyarapítva azok sorát, akiknek Orbán-függetlensége finoman szólva is kétséges a klerikális platformban. Ezzel a Fideszből való KDNP-be pottyanással azonban nincs egyedül, és önmagában még csak komoly pártváltásnak sem tekinthető, ha a két párt viszonyát szemléljük. Mely viszonynak legékesebb jele volt legutóbb a Fidesz-ben eldöntött KDNP-lista. A közoktatásért felelős kormánytag szempontjából inkább zárójeles megjegyzésként érdemes csak megjegyezni, mint a pozícióharcra való elvtelen képesség jelét. Hoffmann Rózsa igazgatási életútjának is zárójeles következménye. Alkalmasint a magyar oktatás jórészét is zárójelbe tevő következménye.

Az igazgatási előéletnek lehet egy sokkal komolyabb, és a tanítási gyakorlathoz hasonlóan szintén csak valószínűsíthető utózöngéje. Nem más, mint a személyes információbank. Az ismeretségek és az emlékezet. Minisztériumi főelőadóként számos más, például iskolaigazgatói helyet betöltő emberrel hozhatta össze a sors. Néhányan talán máig lekötelezettjei lehetnek az alattuk levő székért. Amire esetenként ráerősíthet az is, hogy Hoffmann Rózsa jelenleg szintén olyan pozícióban van, ami az említett székek lábainak kirugdalását is lehetővé teheti. Miközben az államtitkárasszony esetleg mások esetében is tudhat akár informális előzményeket a székfoglalásokról. Márpedig ezek az ismeretek aranyat érhetnek akkor, ha közvetlen eredményt kell elérni. Letörhet ellenállást éppen úgy, ahogy lehetőséget ad a hatalmi manipulációra. Ahogy Semjén Zsolt disszertációjának kapcsán is elég hatásosnak látszott Hoffmann Rózsa kiállása. Ez egyrészt nyilvánvaló, és később pozícióra, védelemre váltható szívesség, másrészt hatalmi demonstráció is lehetett. Elvégre lehetnek még néhányan, akár intézményi csúcson is vezető pozícióban olyanok, akiknek a végzettségével kapcsolatban felmerülhetnek kérdések. Hoffmann Rózsa pedig korántsem olyan életutat tudhat maga mögött, aminek során ne szerezhetett volna, akár csak ismerősök ismerősén keresztül, fontos információkat. Végzettségekről, Pártban betöltött szerepekről. Márpedig a pedagógusok hallgatása, az intézményi vezetők behódolása, az érdekképviseletek annulálhatósága egyértelműen azt jelzik, hogy az államtitkár-asszony tudhat valamit. Kiről mit.

De ez utóbbi egyben magyarázatot adhat arra is, hogy a nyilvánvaló pozíciógyengülés ellenére miért maradt Hoffmann Rózsa mégis államtitkár. Egy kontraszelekciós útra lépett kemény hierarchiában, egy hiperhierarchikus rendszerben ugyanis nyilvánvalóan karrierelőnyt jelent, ha valakinek nincsenek szakmailag kényes kérdései, de kellően kézben tudja tartani a hozzárendelt emberek munkahelyi életének fonalait. Márpedig, ha a vélelmezett helyzet fennáll, akkor Hoffmann Rózsa ideális jelölt egy államtitkári posztra. Arról persze vannak tapasztalatai sokaknak, hogy a kontraszelekció milyen eredménnyel jár hosszú távon.

Andrew_s

Ne számolj Klinghammerrel!

A szociálpolitika, illetve a munkaerő-politika belekeverése az oktatáspolitikába korántsem új jelenség. Az oktatási intézményekben berendezni a potenciális munkanélküliek csapdáját akár hasznos is lehet. Már akkor, ha később valós munkalehetőséget tud a társadalom kínálni a képzettebb emberfőknek. Aljasság azonban az oktatási csapdából egyenesen egy szociális csapdába juttatni az embereket.

Ehhez, mintegy elöljáróban érdemes lehet áttekinteni pár olyan tényezőt, amit átlagos műveltséget feltételezve triviálisan ismertnek is feltételezhetnénk:

1. A felsőoktatási tanulmányok ideje ma Magyarországon 3, illetve 5 év;
2. Az ember esetében a terhesség általában kilenc hónap;
3. A gyermek szocializációjában a kezdeti évek a legjelentősebbek;
4. A megszületett gyermek felnevelése hosszú évek családi áldozatvállalásának eredménye;

S a fentiek során kiegészítésként megjegyezhető, hogy a család ebben az esetben a biológiai, illetve szociológiai értelemben vett család. Nem az a beszűkült felfogással szemlélt jogi állapot, amit a kormánypárt klerikális platformja próbál ráerőltetni a társadalomra. Ellenben ettől függetlenül is érdemes talán az említett pontokban szereplő időtartamokra egy pillantást vetni. Különösen annak a sajtótájékoztatónak a kapcsán, amit egy valamikor talán tényleg eredményes, egykori egyetemi hatalmasság tartott 2013. november 24.-én, vasárnap. Többek között a kormányzati intézkedések promotálásának a céljából.

A HVG tudósítása alapján Klinghammer István szerint több ezer hallgatót érinthet a diplomás-GYED bevezetése. Mely „diplomás-GYED” kifejezés önmagában is egy nagy átverés. Aki hallgató, annak akkor van diplomája, ha másoddiplomás, illetve doktori képzésben vesz részt. Szigorúan véve tehát az első diplomáért küzdők tehát alanyi jogon kiszorulhatnak ebből az ellátásból. A hallgatói-, esetleg főiskolás-GYED kifejezőbb lehetne, de fogadjuk el a szomorú tényt. A törvényhozók szövegértelmezési gondokkal küzdenek, illetve eleve beépítik a későbbi szűkítés lehetőségét a megfogalmazások sorai közé. Miközben a „főiskolás-GYED” például eleve mottóvá sugallná a „Diákok! Óvszereket használat előtt eldobni!” utasítást. Ami olyan nyílt áthallást jelentene Ratkó Anna elveihez, hogy ezt a neoratkoista felhangot mégsem merik egyelőre felvállalni a törvényhozásban.

Az is nyilvánvaló, hogy a juttatott 70-80 ezer forintos havi juttatás, tekintettel arra, hogy ebből a szülőnek és gyermekének kellene tudniuk megélni, alig több a közrabszolgák díjazásánál. Így tulajdonképpen egy speciális közmunkaprogramnak is felfogható az a csomag, amit a felsőoktatási államtitkár népszerűsített. Már akkor, ha valaki komolyan veszi a gyermekvállalást, és nem valami, a tanulás mellé még bezuhant, munka melletti, mellékkörülményként kezeli. Amikor tehát Klinghammer István nagy mellénnyel kiáll egy ilyen ötlet mellett, akkor már ezek alapján is sejthető módon válik kispappá. A cinizmus kormánypápájaként már debütált főnöke, Balog Zoltán miniszter mellett. Azonban még ez az erősen fékezett habzású támogatás sem jár időkorlátok nélkül. Az ezt lehetővé tevő új szabályok ugyanis csak a 2014. január 1. után született gyermekek esetében érvényesek.

Az a hallgató hölgy, aki mondjuk 2013. december 31.-én merészelne életet adni a gyermeknek, az inkább kezdjen késleltető gyakorlatokat végezni. Hátha sikerül elodázni a szülést az éjfél utáni pillanatokra. Aki pedig már addigra túl van a szülésen, az kihúzta az IJ-kártyát a kormányzati pakliból. Így Járt! Ossza be, és pitizzen. Hátha a HÖK, vagy a HÖOK megszánja. Ha Pistának elég jó. Gulyás Tibor, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának részéről üdvözölte a hallgatókat érintő jelen szabályozást. Úgyhogy lehet, hogy Tibornak is elég jó lenni. Ha egyiknek sem, akkor még mindig előtte lehet a pálya az ősi mesterség felé. Miközben világos, hogy az átlagos terhességi idő figyelembevételével ez nem egészen úgy zajlik, ahogy a kormányzati Mórickák elképzelik. Nem úgy megy, hogy egy fórumon, sajtótájékoztatón a miniszterelnök, vagy kedvenc ölebei feladják a rendelést, kiadják az utasítást, és másnap már dőlnek is kifele a gyerekek a szülőcsatornából. Van némi átfutási idő. Még pozitív fogadtatás esetén is.

Amely pozitívizmushoz nem árt persze elfeledkezni arról, hogy a gyermek nem egy év alatt növekszik fel. A diplomás-GYED a jelen felállásban csak a gyermek egy éves koráig vehető igénybe. Aki tehát nem a tanulmányai utolsó évében szül, akinek a családja egy év után sem válik milliomossá, akinek nem sikerül azonnal, és lehetőleg otthon végezhető, munkát találnia, az felejtsen el számolni. A kormányzat már elfelejtett. Sem kilencig nem tudnak számolni, sem a gyermekévek számát nem igazán becsülik meg. Vagy csak feltételezik, hogy a pofátlan cinizmus egy bizonyos szintje már sokkolóként hat. A szomorú csak az a történetben, hogy a hallgatói, doktoranduszi érdekképviselők körében találnak olyanokat, akik tapsikálnak örömükben.

Andrew_s

Rostoványi Corvinus-siratója

Forrás: Corvinus-online

Az úr 2012. és Orbán Viktor országlásának 6. évében, április havában már egészen úgy látszott, hogy a Corvinus Egyetemet, melyen már korábban is számos kísérletet hajtottak végre, utoléri a vég. Az akkori fűnyíró-mélyrepülés sajnos úgy tűnik nem szűnt meg, csak a berregését tompították olykos-olykor. De a politikai ókor képviselői nem tántorultak meg.

Elvégre miért is kellene egy olyan felsőoktatási intézmény, amelynek valamikor Marx adta a nevét. Illetve mások adták az intézménynek ezt a nevet, de ez kit érdekel, amikor a nyomokat kell eltüntetni. Azokat a nyomokat, melyek esetleg a jelenlegi kormányzathoz vezetnek. Nem a szó bűnügyi, hanem sokkal inkább képzési értelmében. Az unortodoxan pirospettyes tündérgazdasági ötletek szülőatyja ugyanis ott végzett. Azon a bizonyos közgazdasági egyetemen, mely az ország gazdasági állapotát tekintve eléggé piros pettyes lehetne. A szégyenpírtól. Jobb is talán, ha megszüntetik az egyetemet. Mondjuk mielőtt valaki el kezdi feszegetni Matolcsy György ott szerzett végzettségét. Bár, ezen az alapon több más felsőoktatási intézmény is felsorakozhat a vágóhídra vezető úton. Nem vitatva azt, hogy a felsőoktatás rendszere rászorulhatna némi módosításra. Különös tekintettel a nem egyszer tapasztalható kontraszelekcióra, és az adminisztratív szekciók, tanulmányi osztályok túlhatalmaskodására.

A klinghammeri megoldás erre azonban láthatóan nem az, hogy a kontraszelekciós köröket megtörjék. Már csak azért sem, mert akkor talán a felsőoktatásért felelős csúcsállamtitkár is elmehetne borsót válogatni. A centrális hatalmi momentum válasza a problémákra az, ami egy diktatúrában elvárható. Nem más, mint a saját, nem kevésbé kontraszelektált rendszeréből, politikai biztosok kinevezése az egyetemre. S azért, hogy ezekből se legyen annyi, amennyi esetleg egyfajta kritikus, illetve kritikát megfogalmazó tömeg lehet, az egyetemeket legjobb szétszabdalni és újracsoportosítani. Ezek az ötletelések szinte mind végigvonultak a felsőoktatáson, és szinte kivétel nélkül érintették a Corvinus-t, mely egyike azoknak az egyetemeknek, melyek képzései nem állnak rosszul a nemzetközi megmérettetésben. Ez egyébként lehet, hogy nem pozitívum, mivel az az egyetem, amelyet a nemzetközi mércén jól jegyeznek, nyilvánvalóan nem lehet elég nemzeti. A politikai komisszárok különben ezen is segíthetnek adott esetben. Jól emlékezhetnek erre azok, akik annak idején a különböző egyetemeken a „Marxizmus-Leninizmus Tanszékek” munkásságával szembesültek.

De természetesen nem szükséges a színvonalrontáshoz, a működési obstrukcióhoz külön tanszékbe szervezni az említett elvtársakat, elvtársnőket. Már csak azért sem, mert esetleg, a rendszer réseit kihasználva, még valaki olyan furakszik be a zárt sorok közé, aki még képes gondolkodni. Netán akar is. Fúj! Amellett nem is elég hatékony megoldás, mivel nagyon közvetetten hat csak a működésre. Az Orbán Viktor által fémjelzett kormány oktatáspolitikája amúgy sem ér rá a lassú, ideológiai megfojtásra. A gazdasági ügyeken keresztül sokkal hatékonyabban lehet tönkretenni egy oktatási intézményt. Ezt a gyakorlatot látszanak folytatni a Corvinus-szal kapcsolatban is. A rektor nyílt levele legalább is ezt sejteti. Melyre azért az első reakció mégis csak az lehetne, hogy „Üdvözlet a való világban”. Már csak azért is, mivel Rostoványi Zsolt kinevezése már a jelen kormányzat idején történt, és akár a politikai felhangokat is sejteni engedhette volna.

Ez azonban mit sem von le annak a közlésnek az erejéből, melyet egyfajta válaszként tettek közzé az egyetemi blogon. Ami különben azt a siralmas helyzetet is jelzi, hogy a vélemény-publicisztika valamint a kormányzati (ön)cenzúrát megkerülő hírközlés elsődleges forrás lassan már csak a blogszféra lesz. A rektori közlés is kiemeli, hogy „az elmúlt időszakban sajnálatos módon számos egyetemi és médiahír utalt arra, hogy Egyetemünk gazdasági működésében egyre jelentősebb zavarok mutatkoznak”. Ami sajnos valóban nem újdonság. Rostoványi Zsolt ezt követően hosszabban taglalja azokat a tüneteket, melyek nyomán a jelenlegi helyzet kialakult, illetve amelyek közepette a jelenlegi helyzet aligha orvosolható. Világossá téve, hogy a gazdasági főigazgató valóban egyfajta komiszárszerepet tölt be. Melyet a rektor azzal összegez, hogy „a gazdasági főigazgató a törvény által számára biztosított ellenjegyzési jog visszaélésszerű gyakorlásával (a pénzügyi ellenjegyzés megtagadásával) ellehetetleníti a szervezeti-oktatói-kutatói tevékenységet”. Ami nyilvánvalóan akár egy szubjektív állásfoglalás is lehetne.

Elvégre az, aki két kézzel akarja szórni a pénzt, az nyilván rossz néven fogja venni, ha valaki ehhez nem fog hozzájárulni. Így az ebbe az irányba ható kormányzati demagógiára akár előre fogadást lehetne kötni. Azonban lehetnek olyan mérőszámok, melyek alapján ez kicsit jobban konkretizálható. Nem is csak a stadionépítések, és a „vasúttal Orbán-falvára” –mozgalom irányából megközelítve a kérdést. A doktori iskolákból végleges státuszt kapó utánpótlás-réteg létszámát, és a tanszékek, tanszéki intézetek kutatói, illetve oktatói létszámának alakulását, az infrastruktúra állapotát is számba lehet venni a gazdasági intézkedések kalibrálásához. Miközben persze érdemes lehet az egyetem épületei által elfoglalt telek értékével is súlyozni a helyzetet. Mert a stadionok szelleme sem alszik.

S persze azt a mániát sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy mindennek nemzetinek kell lenni. Mint a Nemzeti Közszolgálati Egyetem esetében, melyet a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendészeti Főiskola és a Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának összevonásával alapítottak meg. Így lehet, hogy a Duna-parti patinás épületek is egy új egyetem részét fogják szolgálni. Melyre csak félve lehet olyanokkal tippelni, mint Nemzeti Unortodoxiai Főképzölde, vagy Orbánia Nemzeti Egyeteme. Mert a végén még megvalósul.

Andrew_s

A társadalom szociális abortuszáról

A szociális abortusz fogalmát általában a családok anyagi vészhelyzetével kapcsolatban szokták emlegetni. Ezt az értelmezést, amikor az anya kilátástalan életkörülményei látszanak indokolni a terhesség megszakítását, természetesen, nem áll sem módomban, sem szándékomban átértelmezni. Ugyanakkor kiterjesztése, különösen a hazai viszonyok között indokolt lehet a társadalmi szintű változások leírására.

Erre az első felvetést korábban, az oktatási-, és foglalkoztatáspoltika első jelentős változásai nyomán tettem. Annak alkalmából, hogy a kormánypárt katolikus lobbi-tagozata, melyet KDNP-néven is ismerünk, jórészt a politikai kétszínűség hangszerén játszva próbálta lesöpörni az abortuszt, és annak okait az asztalról. Éppen, hogy csak nem a teherbe esett nők egyfajta szórakozásának feltüntetve a terhesség megszakítását. Azóta, a párt számos tagjának különböző felszólalásai, legfeljebb árnyaltabb képet, de lényegében változatlan képet kaphattunk a témában elfoglalt hatalmi álláspontról. Az akkor felvetett, és a szociális abortusz fogalmának kiszélesítésére szolgáló gondolatok azonban inkább mélyebb ráncokat szánthatnak a homlokunkon, mintsem kisimították volna a korábbiakat.

Az ami akkor, a tandíjviták, és az egyetemi huzavonák kezdetén csak kezdeti tendencia, vagy esetleg csak szinte hipotetikus felvetés volt, az mára gyakorlatilag beérett gyakorlat az oktatáspolitikában. Amire Klinghammer Istvánnak az egyes műveltségi területeket dehonesztáló, nullifikáló megjegyzései még rá is erősítettek. Az akkori fogalomszélesítési szándék oktatáspolitikai alapjai tehát azóta elég mélyre ásattak. Eredményeként, a társadalom jelentős mértékben veszíti el azokat a fiatalokat, akik többféle nyelvi környezetben is értékelhető tudással, alapismereti szinttel, és kellően innovatív személettel vehetnének részt a hazai kibontakozásban. Mármint abban, amit nem a különböző csíkozású zászlók alatti ordibálás, hanem a valós, piaci körülmények között megmért teljesítmény validál. Ez nyilvánvalóan, a biológiából következően, azt is jelenti, hogy az említett fiatalok jelentős mértékben fognak külföldön párt találni maguknak. Az pedig már csak szinte összefoglalásként tehető hozzá, hogy utódaik nagyobb eséllyel nem Pannóniában fogják meglátni a napot és a világot. Különösen nem akkor, ha a hazai kilátások egyre inkább a mesebeli, kút mélyén ülő béka alfelére tárulnak. Akár csak az állampapírok okozta késleltetett eladósodás következtében.

Ahogy tehát a nehéz gazdasági helyzetbe került nő kénytelen szociális okokból abortuszt kezdeményezni a következő generációk rovására, társadalmi szinten hasonló helyzet játszódik le a diákság körében. Ami természetesen talán még nem indokolná az említett fogalom teljes körűen kiszélesített értelmezését. Azonban sajnos a globális foglalkoztatáspolitika pontosan ugyanebbe az irányba hat, és nem csak a diákság rétegében. Ha ugyanis eltekintünk a statisztikai kozmetikumoktól, akkor a legutóbbi adatok is a tömeges elvándorlásról, illetve az elvándorlási szándékok széleskörű, társadalmi katasztrófát előrevetítő, terjedéséről szólnak. A kozmetikumok használata a hatalom részéről érthető, ha nem is indokolt. Érthető, mert jobb színben tüntetik fel a kampánykommunikációra ráforduló kormányzatot. De nem indokolt, hiszen a kérdés triviális: „kiket akarnak átverni?” Amire a válasz leginkább az lehet, hogy saját magukat. Elvégre a munkanélküliség, a szűk hatalmi elitet leszámítva, pártfüggetlenül érintheti az embereket. Lett légyen az akár a tényleges munkanélküliség, akár a közrabszolgaprogramok. Mely utóbbi valóban jelentheti a foglalkoztatási statisztika javulását, de nem szolgálja a családok valós felkapaszkodását a szociális gödörből.

A befejezett külföldi munkavállalás pedig, noha javíthatja a statisztikát, a munkavállalókra terjeszti ki a korábban, a diákságnál említett tendenciákat. A fiatal munkavállalók esetében szinte közvetlenül elmondható ugyanaz, ami korábban a diákokra. Azzal az eltéréssel, hogy az anyagilag, egzisztenciálisan biztos körülményeket külföldön kiépítők remobilizálása gyakorlatilag nullához közeli valószínűséget mutathat. Miközben a külföldön munkát vállalók esetében nyilvánvalóan lezajlik egy másik folyamat is. Az idősebb korosztály külföldi munkavállalása, amennyiben ott egzisztenciát sikerül teremteni, a már létrejött családokat telepíti külföldre. Tehát, esetleg a már megszületett gyermek fog kiköltözni az országból a szülőkkel együtt. Természetesen a munkavállaló partnerével együtt. Az említett szociális abortusz folyamata tehát kicsit úgy kezd működni, mint a kormányzat törvénykezése némely esetben. Visszamenőlegesen. Visszamenőlegesen is csökkentve a jelen és a következő generációkat egyaránt.

S miközben a korábbi nagy kivándorlási hullámok gyakorlatilag kizárólag politikai indíttatásúak voltak, a jelenlegi egyértelműen szociális okokra visszavezethető. Ez nyilvánvaló eltérést jelent a hatásában. A háborús, vagy a politikai menekülés ugyanis nem tőből okozott generációs veszteséget. Bármilyen cinikusan is hangzik, de jutott is, maradt is. Voltak jelentős koponyák, akik kivándoroltak, míg nem kevésbé jelentős koponyák itt is maradtak. Az elmúlt száz év tehát, bár érintette, de nem veszélyeztette az alapokat. Ezért nem is tekinteném szociális abortusznak azokat a hullámokat. A jelenlegi elvándorlásban azonban nem a politikai hozzáállás, vagy a származás a mozgatóerő. Tehát szélesebb kört is érint. Ugyanakkor azokat az embereket tizedeli, vagy ötödöli, meg az országban, akiknek jelentős szerepük lehetne a következő generációk szociális biztonságának megteremtésében éppen úgy, mint azoknak a generációknak a „létrehozásában”.

S ez a kettős hatás az, ami miatt kiterjesztve kezdtem el alkalmazni a szociális abortusz fogalmát. Akár visszaigazolja ezt majd a veretes tudomány, akár nem. Társadalmi szintű folyamatra értelmezve azt, amit, nem egy esetben, pejoratív környezetben emlegetnek az abortuszt ellenzők. Köztük a jelen hazai politikában szerepet vállalók is.

Andrew_s