Hivalkodó, álszent polcelebek

Olvasom, hallom, hogy Magyar Péter videózott látványosságként kezeli, amint nem engedik, hogy jótékonykodjon, adományozzon. Hallom, amint elhangzanak azok a dedós beszólások tőle, hogy akkor bezzeg a Fideszt képviselők miért mehetnek adományozni. Ám azok sem jobbak. Nagy hanggal, nagy garral szállnak be a mozizós, képriportos adományozásba. Két cári trojka. Illetve egy cári, és egy önjelölt kontracári trojka, amint siklanak a porcukron, és kopeket szórnak a nép közé.

Egy csapatból indulók, egyféle normával, egyféle szocializációval, ugyanazokkal az eszközökkel. Hivalkodó képmutatók, álszent néphülyítők.

Mert mit mond erről a sokat hivatkozott tanítás? Máté (6) szerint például: "
1. Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.
2. Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
3. Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;
4. Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
"

De álhumanisták is, mert idézzük Pál apostolt (1 kor 13 4):
"4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel."

Andrew_s

Istenek? Ugyan! Az üzlet az üzlet!

A Charlie Hebdo szerkesztősége elleni támadásnak a héten lesz az évfordulója. Az eset kapcsán a The Guardian angol nyelvű honlapján közöltek egy összeállítást, melyben van pár olyan adat, kép, fordulat, ami mellett nehéz lenne úgy elmenni, hogy ne conteo-kat idéző gondolatok jussanak eszünkbe. Esetleg, a magyar fejleményekre is hatással levő emlékekkel vegyítve.

Az utóbbiak nem is csak a Charlie Hebdo-hoz kötődnek, ahogy közel egy éve is sejteni lehetett. Akkor, a támadás akár csak közvetett, haszonélvezőin töprengve azt vetettem billentyűzetbe, hogy „a terrortámadás jó ok az iszlám közösségek, és a „többiek” közé éket verni”. Márpedig akár a hazai eseményeket, a közgyűlöletkeltést figyelve is megállapíthatjuk: sajnos működött a kristálygömb-effektus. Hónapokig nézhette az arra fogékony ökölrázó azokat a magyar nyelvű plakátokat, melyeket elvileg a magyarul különben aligha tudó menekülteknek tett ki a kormányzat. Állítólag nekik. Aztán hónapokig szólt a mantra: az iszlám kultúra rossz, a keresztény kultúra mindenek feletti. Fogékony talajra pottyanva minden olyan egybites kultúrahősnél, aki elfelejtette: a magyarokra annak idején igencsak kényszeres templomépítéssel, és ha kellett, deressel kényszerítették rá a kereszténységet. Annak a nyugati integrációnak az érdekében, amit megkövetelt az akkori reálpolitika, és amit ma megtagad a magyar irreálpolitika.

Ugyanakkor az akkor leírtakból több más kérdés is nyitott maradt. Míg mások lassan bezáródnak. Az utóbbiak közé tartozik annak a megválaszolása, hogy kinek járt anyagi haszonnal a szerkesztőség elleni, múlt évi támadás. A The Guardian cikke alapján a lövöldözés előtt már a harmincezres példányszám alá esett az eladott példányszám. Akár a lap megszűnését is előre vetítve („A month before the shootings, Charlie Hebdo was close to shutting down as sales had dipped below 30,000”). Ebben a helyzetben a hét millió feletti lapszámértékesítés, valamint a kétszázezernyi új előfizető igazolni látszik azt a korábbi feltételezést, hogy a merényletet követően, megemelt példányszámmal beígért lapmegjelenést aligha a ráfizetés biztos ígérete motiválta. Miközben, ellenkező bizonyíték hiányában elfogadom: csak a mostani összeállítást szerkesztő trehánysága miatt hiányzik egy ezzel kapcsolatos extra adat. Az, hogy a kiadó az extra-bevételből mennyit folyósított az áldozatok családjainak. Különösen azokra gondolva, akik nem rajzoltak a lapba, és így minden fenyegetés, előjel dacára, okkal nem volt náluk a pakliban a szerkesztőségi támadás. Mert az áldozatok közt nem csak karikatúristák voltak.

Alkalmasint a pénzügyi igazgató, az asztala mögé rejtőző Eric Portheault is túlélte a támadást. Aki, a jelek szerint egy igazán „önzetlen” gesztussal, a lap feletti kesergéssel tette érzékletesebbé a nyomorát. Afelett búslakodva, hogy senki nem akar hasonló, a különböző vallásokat, hiteket kifigurázó szatírával csatlakozni a harcukhoz. Ahhoz a harchoz, amit a jelek szerint sokkal inkább a hitek, mint a fanatikusok ellen vívnak. Mely utóbbi kétségtelenül lehet veszélyes, de az előbbi egyszerűen tapintatlan bunkóság. Még akkor is, ha néhány halott árán, ideig-óráig, jól jövedelmez egy kiadónak. Aki, remélhetőleg, legalább valahol az agytekervényei mélyén, azért tudja, hogy a hit és a terrorakció nem ugyanaz. Ellenkező esetben ugyanis a kereszténység azonosítását az eretneküldözéssel ugyancsak el kellene fogadnia. De a Charlie Hebdo frissen leközölt címlapja alapján talán még ez is belefér.

Habár a hátán géppuskával szaladó Isten-karikatúra értelmezésén akár még vitatkozni is lehetne. Azonban, ha tényleg a még szabadlábon levő terroristákat jelképezi azzal a szöveggel, hogy rájuk akar emlékeztetni, akkor elég otromba ábrázolásnak tűnik. De kétségtelenül nem feltétlenül diszkriminatív. Tekintve, hogy egy kalap alá veszi az azonos, vagy azonos gyökerű Isten-képpel rendelkező összes judaista vallást. A zsidó, a keresztény, az iszlám és a mormon hit képviselőit is provokálva. De azért már idejekorán bejelentve, hogy egy milliós példányszámmal jelenik majd meg az évfordulós lapszám. Elvégre az istenek jönnek, mennek, de az üzlet az üzlet.

Andrew_s

Állami koldusmaffiáról álmodik az Emmi?

Murillo: Fiatal koldus
Forrás: platea.pntic.mec.es

Katasztrófahelyzetben, veszély esetén nagyon jelentős tényező lehet az emberek szolidaritása. Az, ami a másik megsegítését teszi a cselekvések középpontjába. Az, ami azt mondatja: segíts, és ne mérlegelj. Nélküle sok helyzetet talán át sem vészelt volna az a nemzet, melynek vezetőitől nemzeti barackfára, nagyképűen szájtépő észosztásra, illetve fullajtárjaiktól némi buzizásra telik csak mostanában. No meg persze arra, hogy az emberek szolidaritását is megadóztassák.

Mert mi másként lehetne értékelni azt az intézkedést, amely az államtól független adományvonalak letiltását célozza. Beterelve egy központi számlaszámra minden pénzt, amit az emberek jóhiszeműen, és önzetlen jó szándékkal ajánlanának fel egy szervezetnek, amelyről elhiszik, hogy segít másokon. Az már csak a helyzet pikantériája, hogy a központi számlaszám felett az embereket csak erőforrásként kezelő minisztérium, az Emmi gyakorol majd felügyeletet. Az a minisztérium, melynek vezetője a közpénzekből finanszírozott állami díjak esetében már kétszer is „tévedett” az odaítélésről. Olyanoknak juttatva a díjat, akik az emberek megkülönböztetését, a diszkriminációt helyezik szellemiségük centrumában. Miközben a szolidaritás, a katasztrófa-adomány pont az ellenkezőjéről szól. Így, még akkor is problémás lenne Balog Zoltán minisztériumának részvétele az ügyben, ha a központi kasszában megbíznánk. De legalább őszinte. Elvégre más a minisztérium neve is jelzi, hogy az embereket a kormányzat csak erőforrásként, alattvalóként, a saját igények kielégítésének eszközeiként kezeli.

Miközben persze ott van a bizalmi tényező. Márpedig joggal lehet a bizalomból deficit a korábbi tapasztalatok alapján. Például annak alapján, hogy ahogy a vörösiszap károsultjainak megsegítését intézte a kormányzat. S ez a kormányzat, hiszen a Magyar Kármentő Alapba (MKA) befolyt pénzek jó részének elvonása, bizonytalan felhasználása 2011-es hír. Ahogy még emlékezhetünk arra is, hogy milyen teljesítményt volt képes nyújtani a központi szolidaritás márciusban, a hó-káosz idején. Nem kisebbítve egyetlen ember valós teljesítményét. Azt, amit akár a központilag biztosított eszközpark, szervezéshiány dacára, helyileg „leadott”. Személyes szolidaritásból, tenni akarásból, emberségből. Holott az állami szolidaritás azt is jelenti, hogy a központilag fizetett adóból központilag fizetnek olyan szervezeteket, amelyeknek egy késve küldött sms-üzenetnél többre futja.

Szélesebb körben, és csak a személyes katasztrófák szintén pedig olyan állami rendszerre, amely nem kilométeres sorokat eredményez az ételadományok osztásakor. Mely ételosztásokat jórészt szintén nem a központi költségvetésből finanszírozzák. Ellentétben azzal a rendőri fellépéssel, mely a sorban állók igazoltatásában merül ki. S persze abban, hogy az Emmi szélsőjobboldali kitüntetettjeivel szimpatizáló szervezet eskütételét felvigyázza. Miközben az ételosztó szervezetek olyan adományokból tudnak működni, amelyeket most az állam be kíván csatornázni a költségvetésbe. Elérhetetlenné téve a Katolikus Karitász, a Baptista Szeretetszolgálat, a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat és az Ökomenikus Szeretetszolgálat adományvonalait. Mondván: a kormány majd eldönti mikor, mire költi a befolyó pénzeket. Árvíz idején hivatalból nem lesznek éhezők, rákos gyerekek, és senki más, akinek kellhet a segítség, míg Orbán Viktor szúrós szemekkel osztja ki a habokat. A következő lépés talán a különböző egyházak és civil szervezetek közvetlen megsarcolása lesz. Először csak a katasztrófahelyzetre hivatkozva. Később pedig állandósítva, életbe lépve „felejtve” a vonatkozó szabályokat.

Akár arra hivatkozva, hogy az ország a permanens szabadságharc permanens katasztrófahelyzetében leledzik. Szükségessé téve egyfajta állami koldusmaffia működtetését. Törvényileg biztosítva, hogy az adó után immár a szolidaritása se lehessen valakinek akárkié. Töretlenül haladva a társadalom atomizálása, a valós szolidaritás megölése felé a nemzeti összetartozásról csak papíron felolvasva megemlékezni képes vezetés zászlaja alatt.

Andrew_s