Parlamenti Micimackó-ünnep

A Parlament épületében megemlékeztek arról, hogy az országnak ötödik éve nincs Alkotmánya. Van viszont alaptörvénye. Nem annyira jó, mint amit Charles Lorre egyik művében alkalmaz Kamu-király, de nem is beszél legalább, mint Rejtő esetében az Alapszabály. Habár, lassan az Elátkozott part világa lesz általános.

Nem azért, mert olyan meleg van, hanem mert a nagy állami beruházások, például a Várkert bazár, kapcsán méltán juthat eszünkbe egy Potemkin nevű orosz herceg, aki a látszatkeltés, és a homlokzati építészet nagymestere volt. Márpedig az Elátkozott parton egy egész bennszülött főváros mása épült fel. A megszemélyesült Alapszabály, azaz Lord Peevbrock nagyzási hóbortjával kapcsolatban. Amit a nagyra törő bűnözők kihasználtak. Mondjuk, a nagy magyar stadionkultúrára tekintettel akár a nagyzási hóbort is az eszünkbe juthat, de lordunk még nincs. Bár még lehet. Kamu nevű királyunk sincs (A vigyorgó légionista). Legfeljebb királyi kamuk sorozata. Amilyen az Alkotmánypótló, gránitfoglalatú zsírkőbe karcolt paragrafusgyűjtemény nyomán akár törvényesíthető is. Ellentétben a Micimackóval. Ami legalább szórakoztató. Ha már nem tartalmaz paragrafusokat. Csak verslábakat. A magyar alaptörvény lapjai közül kilógó lólábak helyett.

Mely alaptörvény beiktatását nagy garral megünnepelte a hatalom. Ami már önmagában is árulkodó. Milne művét ugyanis nem Milne családja, és baráti köre ünnepelte meg sok-sok ezer, vagy inkább sok százezer-számra. Ellentétben a hazai alaptörvénnyel, amit a jelek szerint leginkább a Fidesz, és a kormánypárt klerikális lobbi-tagozata volt képes megünnepelni. Elvégre a képviselői napidíjba még ez is belefér. Valamint az olyan dicsérő szók, mint az országos indigó-bajnokság győzteséé. Aki szerint az Alkotmányt leváltó izétől lett morálisabb az ország. Schmitt Pál csak tudja. Elvégre, mint aláíró morális iránytű pontosan mutatja azt a moralitást a plágiumbotrányával, amit a jelen kormányzat szavatolni akar, illetve szavatolni képes. Voltaképpen nem is Schmitt megszólalása furcsa. Inkább az, hogy utána a tudósítások nem azzal folytatódnak, hogy: a képviselők vastapssal és ütemes lábdobogással ünnepelték meg a volt orbanisztáni elnök szavait. Sőt! Még Orbán Viktor megszólalása után is hiányzott ez a közjáték. A nagyzási hóbort erkély-díjas fenoménjének pedig, lássuk be, igazán kijárt volna.

Elvégre egyik kezében az ország, a másikban Európa, a vállán a világ sorsa, fején ott billeg Felcsút, és még így is van ereje, képessége belerúgni mindenbe, ami elé kerül. Egy ekkora mutatványos igazán megérdemelt volna egy kis vastapsot meg lábdobogást. Legalább a Parlamentben. Ha már az alaptörvény beiktatási báljára suttyomban kellett belopakodnia. Az Operába. Mert akkor még nem lehetett előre tudni, hogy egy igazán kezes ellenzéki igazán kezes megmozdulása az, amelyik tiltakozik a demokrácia egyik alap-pillérének a konszenzusos Alkotmánynak az elsöprése miatt. Nem véletlenül pánikolt az amúgy is gyáva vezér, annak idején, az Operánál egybegyűltek miatt. Bukott már meg király is olyan szavazástól, ahol a szavazócédula flaszterből készült. Aztán persze kiderült már akkor is, amikor kis híján elnézést kértek a szervezők a zavarásért, és csendben hazakullogtatták a tiltakozókat. Nyitányaként az azóta oly sokszor megismételt eseménynek. Nagy füst, alig semmi tiltakozással.

Joggal érezhette tehát valamelyik kormánypárti slapaj úgy, hogy élcelődhet az ellenzék kárára. Azt emlegetve, hogy a Fidesz alkotmányozó többséget kapott, míg az ellenzék nem. Azonban a kormányzat pár dolgot permanensen szeret elfelejteni. Az egyik kétségtelenül az, hogy bár megkapták a parlamenti székek kétharmadát, a programjuk igen vérszegényen emlegette az Alkotmány és a Köztársaság megszüntetését. Amellett azt is el szokták felejteni, hogy az erővel való visszaélés lehetősége nem azonos az abszolút igazság birtoklásával. Jól látható ez azon királyok esetében, akiknek ugyan volt hatalmuk, de legfeljebb a főtt szőlőgyökér szellemi képességeivel rendelkeztek. A Horn-kormány önmérsékletét már nem is emlegetem, mert rég volt. Horn Gyula is halott. Valamint az az MSZP is a múlté. A jelenlegitől meg tényleg alig van tartani valója Potemkin nagyherceg poliphitű utódainak.

Azonban Rejtő és Lorre műveit mégis lapozgathatnák ott a Fidesz környékén. Mert akkor tudnák, hogy az ál-Tamaragdában és Kamu király kócerájában is megjelent néhány, a helyi viszonyokat mérsékelt önuralommal szemlélő figura, és az önhitt csirkefogókat kipofozta a nem megérdemelt pozíciókból.

Andrew_s

Alkotmány és politikai csokisnéni.

Forrás: ATV

A délelőtti órákban a Fidesz székházához mentek tüntetni azok, akiknek nem tetszik a gránitszilárdságú zsírkő. Az első hírek kissé felemásak voltak a behatolás mértékéről, és a létszámról, de az nagyjából egyértelműen megállapítható, hogy a kerítésen átmászó fellépés igazán nem illő dolog. Annál már csak az lett volna illetlenebb, ha az orbáni kordonbontásnak emléket állítva szétszerelik a kerítést. Miközben persze erősen kérdéses az, hogy mit lehet elérni egy ilyen tiltakozó akcióval.

Mondjuk, rá lehet irányítani a figyelmet arra, hogy ad hoc törvénykezés zajlik, és az elhíresült negyedik módosító-csomag végképpen komolytalanná teszi az alaptörvényt. S itt máris megállapítható, hogy a tüntetőknek komoly hiányosságaik voltak a hazai közjogi berendezkedés ismeretanyagát illetően. Az ugyanis, hogy az „Alkotmány nem játék” teljes mértékben igaz. Ám a Fidesz-vezette parlamenti szavazógép hatályon kívül helyezte a korábbi alkotmányt, és helyette egy Alaptörvénynek elnevezett jogi absztrakciót állított. Melyet illusztrációkkal ellátott a nemzet verselő csalogánya. S alighanem mindenki átkötheti befűző-könyvbe, hogy ne okozzon problémát az adott héten aktuális pótlapok beillesztése. A gyűjtők számára talán katalógus is készül majd, hogy hány általános alkotmánybírósági ignoráció ér egy konkrét röghöz-kötést. Az Alkotmány ugyanis nem játék. Az Alaptörvény viszont lassan egy jogi komédia lesz, ha a nemzetközi sajtóvisszhangokat, vagy azt a hatalmi hisztériát nézzük, amivel egy korábban alkotmányellenesnek bizonyult rendelkezést szavaznak be a jelenleg legfőbb jogforrásba. Automatikusan ideiglenesnek, a hatalmi szélkakas csikorgását lejátszónak definiálva azt.

A Fidesz reakciója a kerítésmászásra az volt, hogy az „agresszió nem elfogadható eszköz a viták rendezésére”, amivel egyébként egyet is lehet érteni. Alighanem egy utcai blokád, ami nem lépi át a kerítés vonalát kisebb támadási felületet adott volna, és még véletlenül semlehetne rásütni a civilekre a birtokháborítás bélyegét. Mindössze azt lehetne felhozni a Fidesz-megnyilatkozással kapcsolatban, hogy az agressziónak nem csak az a formája létezik, ami vaskapukat hág át. Létezik verbális agresszió is, aminek csak az egyik, kevésbé kifinomult eszköze a fenyegetődzés. S fenyegetés-ügyben talán még emlékszenek sokan arra is, hogy ki akart egy egész földrésznek sallereket osztogatni. Esetleg érdemes talán felidézni a kordonbontásokra emlékezve azt is, hogy Fidesz-képviselők is felszólaltak azon a NÖPiF-en, melyről aztán elindultak felgyújtani a TV-székházat. De a Fidesz irányából érkezett megállapítással kétségtelenül egyet lehet érteni abban, hogy az agresszió nem vitarendezési eszköz. Orbán Viktor permanens szabadságharcának akár csak virtuális saller-osztogatásai valóban nem oldottak meg semmit. Ha tehát a mai demonstráció semmi mást nem érne el, mint ráébresztené a hatalom megszállottjait arra, hogy az erőszak semmilyen formája nem segít elő kompromisszumos megoldást, már akkor nagy tettet vittek volna végbe a részt vevők.

Holott nem gyújtottak fel ez idáig semmit, hanem, mint az erőszak nyilvánvaló megnyilvánulása, énekelgettek, és alkotmányosságot, demokráciát sürgető szólamokat skandáltak például. Bár, ha lehet, hogy nem énekeltek jól, és akkor tényleg lehetett zavaró a fellépésük. Ám alighanem lényegesen kevésbé, mintha tankokat elkötve próbáltak volna felnőni ahhoz a feladathoz, melynek mértékegysége az egy bencsiki forradalom. Minden esetre, ahogy a HVG írja, Bencsik András felszólított minden önmagát hadra fogni akaró békemenetest, hogy menjen székházat védeni. Alighanem úgy képzelve ezt, hogy először is odaszivárognak a kerítéshez, majd egy óvatlan pillanatban maguk is átmásznak rajta, és a csúcson átalakulnak várvédőké. Elvégre, ha nagy tömegben, az ott tüntetőkön keresztül akarnának odajutni, akkor megsértenék a Fidesz intencióit az agresszióról. Komoly dilemma lehet ez, és kifejezetten kíváncsivá teheti az embert, hogy Bencsik András vajon a kerítésen belülről üzent-e a felmentő seregnek, vagy tisztes, és biztonságos távolból biztatta-e híveit?

Miközben a Fidesz szóvivője hős várvédőhöz méltó módon bevetette a pártszékház titkos édesség-készletét a kerítés vonalán átjutottak leszerelésére. Bár az is lehet, hogy elég lett volna, ha megkezdi ismertetőjét annak kimagyarázására, hogy most éppen miért ott tart a nyugdíjvagyon-gazdálkodás, ahol tart. Persze lehet, hogy akkor sem kértek volna a sütijéből, és akkor is túlkiabálták volna. Amit talán joggal tekintett a szóvivőasszony túlfűtöttségnek, és egyfajta agressziónak. Hiszen ő ahhoz szokott, hogy illedelmes mikrofonállványok előtt beszél, és akármit mond, az bekerül egy szép, veretes közleménybe. Ám tényleg nem illik nem végighallgatni a másikat. Elvégre a Fidesz mindig végighallgat másokat. Főleg, ha azok mennek tárgyalni, akiket preparatív célzattal előre kiválogattak.

Meg aztán a végighallgatás semmit sem jelent akkor, ha utána úgyis azt csinálnak, amit akarnak. Ha kell, akkor beteszik az Alaptörvénybe, hogy alanyi jogon van igazuk. De lehet, hogy az ellenzék választott eddig rossz módszert. S talán tényleg annak volt igaza, aki nehezményezte a mai akciót. Talán egy zacskó savanyú cukorral kellett volna megjelenni, és körbekínálgatni vele mindenkit. Nagyjából a régi „virágot a fegyverekbe” megoldást követve, Nem csak a Fidesz székházánál, hanem már korábban is. Már csak azért is, mert amíg a cukrot szopogatják, talán oda is figyelnének arra, amit hallanak. S talán akkor arra is rájönnének, hogy a tárgyaló fél mondandójának szelektív meg nem hallása, a tárgyaló fél semmibe vétele szintén egyfajta agresszió, arrogancia. Amiről tudjuk, hogy nem vezet sehova. Immár a Fidesz által is elismerten,

Andrew_s

Sólyom és a királylány ajándéka

Forrás: Origo.hu

Aszófő, az ott tartott falunap bekerült a napi politika fókuszába. Nem azért, mert olyan fergeteges műsort rendeztek. Holott a helyiek számára alighanem az lett volna az igazi jó hír. Sólyom László volt köztársasági elnök azonban elintézte, hogy az aszófői falunapot a kormánypártok bírálata tegye emlékezetessé. Az internetes utca emberei közül sokan szinte azonnal el is kezdték bírálni. Sólyom Lászlóval az élen. Szóba hozva akár megválasztásának furcsa történetét is.

Annak ellenére, hogy Sólyom László, visszatekintve talán a jobb köztársasági elnökök közé tartozik hazánk harmadik köztársaságának történetében. Ma már. Azok fényében elsősorban, amit Schmitt Pálról el lehet mondani, vagy inkább érdemes elhallgatni annak érdekében, hogy a tisztség maradék presztízsének homokvárát kevésbé szórjuk szét az időben. Megválasztására azonban rányomta bélyegét az, hogy a jelenlegi köztársasági elnök Áder János vakondoknak nevezte azt, aki ellene szavazott a Fidesz-nek vagy holdudvarának és szövetségeseinek tagjai közül. Gyakorlatilag egy elég sajátos demokráciaelvet előrevetítve, mely a jelenlegi kétharmad esetében ért be. Mert most már a valós hatalom is a rendelkezésre áll ahhoz, hogy érvényre jusson. S persze érdemes figyelembe venni azt is, hogy az utolsó két köztársasági elnök nyíltan a hatalomban levő nagyobbik kormánypárt katonája volt.

Így Sólyom László, miközben a megválasztásakor gyakorlatilag ráerőltették az országra, egész működése alatt sem igazán tudott szabadulni sokak szemében attól, hogy a Fidesz lekötelezettje. Nem parlamenti konszenzus emelte a posztba, és sokan vélték akkor is úgy, de vélik ma is úgy, hogy igazi úriember olyan körülmények között visszalép, és nem fogadja el a hatalmat bárkitől, bármilyen gerinctorna árán. Egyébként ez részben Szili Katalin esetében is fennállt volna, de őt nem segítette a Nemzeti Vakondvadász. Sólyom László azonban nyert, köztársasági elnökként megnyitva azok sorát, akik politikai, pozícionális alamizsnaként töltötték be ezt a tisztséget. Akkor is, ha alkotmányjogászként talán, ellentétben utódjával, legalább tudta mit csinál. Ám nehezen feledhető, hogy a demokrácia alapintézményét, a parlamentet illetően nem volt túl hangos a Fidesz ülés-bojkottáló, zsigerből obstruáló viselkedésével kapcsolatban.

Ezzel is táplálva folyamatosan azt a kísérő zöngét, a kétesen megítélhető dunai vízlépcsők kapcsán amúgy sem mindenki szemében pozitív politikai szerepet játszó, Sólyom László esetében, hogy „Fidesz kegyelméből” lett köztársasági elnök. Pedig az, ha köztársasági elnökként olykor a Fidesz-re is „rászól”, talán a saját politikai presztízse is megérte volna. Mert a jelen nyilatkozatait is szélesebb körben tenné hitelesebbé, ha akkor sikerül az erre, a politikai megítélésére, elfogadottságára, vetülő árnyékokat kicsit megritkítani. Ez persze mára szintén közhelynek is tekinthető. Ízlés szerint. Mert az, aki a volt köztársasági elnököt pajzsra szeretné emelni, amúgy is meg fogja tenni. De a valós mondani valójának kommunikációs értékét alapvetően a befogadó közeg, és a kommunikáció körülményei is meghatározzák. Ja, és ez is közhely. Ám ez mit sem von le talán érvényességéből.

A nyilatkozatai hitelét ugyanis óhatatlanul befolyásolja a személyes presztízse. Az, amit ki lehet érdemelni, de nem lehet bemenni érte a boltba. Igaz, ahhoz, hogy kellően komolyan vegyenek egy véleményt nem egyszer annak kinyilvánítási formáját is érdemes alaposabban megválasztani. Elvégre teljesen nyilvánvaló, hogy egészen másként kezelnek egy olyan véleményt, amit egy kocsma udvarán nyilvánítanak ki, mint azt, amit egy parlamenti fogadáson. Még akkor is, ha a kijelentések igazságtartalma ettől értelemszerűen nem fog megváltozni. S persze, ismert az a megoldás is, hogy „nem Neked mondom, de azért vedd komolyan”. De ehhez előtte nem kell bemenni a kommunikációs elefántnak a porcelánboltba. Márpedig sokszor éppen a nyilatkozatok rejthetik az időzített bombákat. Annak fényében, hogy köztársasági elnökségének története leírható úgy is, hogy „a Fidesz adta, Orbán Viktor elvette”, felvetheti a személyes sértettségét is. Az ideáktól eltekintve ugyanis Sólyom László is ember. Miért pont ő ne érezhetné úgy, hogy érdemtelenül tették partvonalon kívülre. Különösen, ha a Fidesz viselt dolgaival szemben tényleg elnézőbb volt, mint a riválissal szemben, Ez nyilván olyan, amiről szintén meg lehet mindenkinek a maga véleménye.

Ugyanakkor Sólyom László azért igyekezett azon, hogy hírt adjon nézeteiről. Az Origo-n az egy évvel ezelőtti interjú kapcsán olvasható az a megállapítás, miszerint „Sólyom szerint néha az indokoltnál hevesebben támadták a kormányt”. Miközben „az alkotmány életfontosságú szerve kapott sebet”. Miközben Sólyom az interjú során azt is leszögezte a következő ciklusa kapcsán, hogy: „Abból pedig, hogy nem kérdeztek meg, sőt hogy már a kampányból gondosan kihagyták az elnök kérdését, tudhattam, hogy a nemzeti együttműködés rendszerében nekem nem lesz helyem. Más kérdés, hogy illett volna ezt idejében megmondani.” Lehet persze, hogy ezt sem a megbántottság, sértettség mondatta vele, de azért személy szerint beleérzek egy ilyen attitűdöt. Márpedig nehéz ettől, és korábbi ténykedésétől eltekinteni akkor, amikor Sólyom László kritikus megnyilatkozásait olvassuk a Fidesz hatalomgyakorlásával, alkotmányfelfogásával kapcsolatban. Érthetővé téve azt, ha azok fogadtatása nem egyértelmű. A véleményfutamokban sokszor felmerül, hogy amióta nem köztársasági elnök, azóta finoman szólva is kritikusabb a jelenlegi kormánypártokkal, az általuk hozott törvényekkel szemben, mint amilyen kritikával kezelte köztársasági elnökként.

Az előzmények ismeretében végső soron az is kétséges lehet, hogy a kormányzat mennyire veszi komolyan annak a volt köztársasági elnöknek a véleményét, akit annak idején ők jutattak a székbe. Tekintsék akár lekötelezettjüknek vagy sértődöttnek, amiért végül Schmitt Pál követte. A közlés komolyságát persze kommunikációs fogásokkal is lehet valamilyen szinten fokozni. Ez sem ismeretlen az ezzel foglalkozók szemében Valószínűleg, ha Sólyom László egy komoly kritikát megfogalmazó sajtóközleményt ad ki, majd a média-képviselőket fogadva tart az ügyről nemzetközi sajtótájékoztatót, akkor az jelentősen növelte volna a kritika ázsióját. Azonban, továbbra sem Aszófőt megbántani akarván, kormányzati kritikát egy falunapon kihirdetni olyan akció, ami alkalmas arra, hogy csökkentse a vélemény súlyát, presztízsét. Mert egy pozícióban levő elnöknél lehet, hogy ez működik, Sólyom László esetében az így csomagolt vélemény olyan lehet, mint a királylány ajándéka. Mondta is, meg nem is veszik a megfelelő súllyal figyelembe. Amitől persze a demokrácia lebomlására, a kormányzásra, a kétharmadra vonatkozó véleményei még igazak lehet. Csak esetleg elszállnak a semmibe, mint a mesebeli ajándékmadár.

Simay Endre István