Orbáni selyemzsinór Áder Jánosnak?

Forrás: 168ora

A rezsicsökkentéssel, az Alaptörvény módosításával, illetve a bíróságok orbáni minősítésével kapcsolatban elsősorban a miniszterelnök hatalmi pozíciója az, mit górcső alá vettem korábban. Ennek kapcsán kétségtelenül megállapítható, hogy számos olyan jelenség tapasztalható, mely Orbán Viktor egyfajta abszolutista hatalma felé tereli az irányítási struktúrát. S ezt aligha tompítja a miniszterelnök olykor felszínre bukkanó, féligazságokkal manipuláló rasszizmusa. Miközben nyilvánvaló, hogy a kép jelenleg nem egyszemélyes, és összetettebb is ennél.

Jelenleg a legjelentősebb akkor is, ha az Orbán Viktor hatalmi komplexusa által fűtött, kézivezérléses megoldáshalmaz párhuzamot mutat azzal, amihez hasonlót a múlt században alig sikerült a történelem szemétdombjára hajítani. Ahhoz ugyanis, hogy a demokráciának legalább a látszata teljesüljön, a köztársasági elnöknek alá kellene írnia az Alaptörvény módosításának halmazát. Ahogy azt a majdani törvényt is, ami végleg az állami kegygyakorlás tárgyává teszi az például energiaszolgáltatást. Mindezt olyan körülmények között, hogy Áder Jánosra meglehetősen erős nyomás nehezedik tulajdonképpen minden irányból. Az Alaptörvény, a Fidesz vezetését gyakorlatilag sokak szerint szinte teljhatalommal felruházó, módosító csomagjának kihirdetése a belföldi tiltakozóakciók, a Fidesz-iránti elkötelezettség, illetve a nemzetközi, és ugyancsak elítélő vélemények ollójába szorult. S könnyen lehetséges módon vele szorult Áder János nyaka.

A hatalom számára kétségtelen fiaskó, és az elnök pártkatonasággal való szakítás demonstrálását jelentené Áder János bojkottja. Főleg annak nyomán, hogy már odaígérte támogatását ezügyben. Ennek alapján a kormánypárt képviselői nem véletlenül gondolják úgy, hogy Áder János aláírja, oszt jó napot. Ugyanakkor ezzel a gesztussal a köztársasági elnök azt az olykor még felrémlő, és a regisztrációs törvény kapcsán kicsit sűrűbbé váló ködképet oszlatná el, hogy nem teljesen Orbán Viktor katonájaként „üzemel”. Az aláírással tehát egyrészt lejáratva végleg a köztársasági elnök tisztségét, másrészt tanújelét adva saját gyengeségének, és alkalmatlanságának a posztra. S ez független attól, hogy korábban ki milyen véleményt táplált ezzel kapcsolatban, hiszen ezúttal konkrét bizonyítékát adná mindennek. Akár meglep ez valakit a korábbi véleménye alapján, akár nem.

Az aláírás megtagadása, noha látszólag szembemegy a Fidesz-szel, ugyanakkor korántsem jelenti azt, hogy kudarc a kormányzatnak, illetve jelesül Orbán Viktornak. Jelenthet ugyan látszólag fiaskót, de alighanem a jogszabály-előkészítő apparátus már gőzerővel készül fel erre a forgatókönyvre. Ahogy már megindult az előzetes kommunikációs puhítás például Klinghammer István röghöz kötési államtitkár szájából. Ezzel, miközben, a demokrácia szépségflastromját kiragasztva, kommunikációs előnyt kovácsolhatnak a meghátrálásból, valójában korántsem jelenti ez a hatalmi célokról való lemondást. Egyben a hívek felé megtartva annak a retorikának a lehetőségét, hogy amire nem sikerül kiegészítő lehetőséget találni, azt egész egyszerűen a külföld nyomásának lehet tulajdonítani. Amennyiben pedig egy belföldi erő is hasonló véleményt fejtett ki, a belső ellenzéket is a külhoni ellen-fülkeforradalmárok bérencének lehet kikiáltani. Orbán Viktor és hatalmi vazallusai számára biztosítva azt, hogy ne kelljen szembe nézniük a saját rossz döntéseikkel. Megkeresve, és megtalálva másban a hibást a tévedések beismerése helyett.

Felvetve persze azt is, hogy a nemzetközi politikával konformabb elnöki gesztussal, az alá nem írással Áder János ugyancsak a külföld bérencévé válhat a hívek egy részének a szemében. De a volt EP-képviselő beáldozása nem egy akkora áldozat, amit Orbán Viktor meg ne hozna a saját önvédelme érdekében. Már csak azért sem nagy árat fizetve, mivel már Áder János jelölése kapcsán is látható, elképzelhető volt egy eróziós forgatókönyv. Ahogy akkor írtam, kinevezésével Orbán Viktor a „párt-, és miniszterelnöki hatalomkoncentrációban esetleg problémát jelentő embert kiiktatta a párton belüli rangsorból, és ezzel egy időben biztosította, hogy eróziója garantált legyen köztársasági elnökként”. A jelenleg kialakult helyzetben egyébként alig van lehetősége a köztársasági elnöknek arra, hogy jól jöjjön ki belőle. Egy őt pártkatonaként bármikor elárulni és kijátszani kész pártelnök melletti hűségeskü, és a nemzetközi nyomásnak való engedés egyaránt a személyes gyengeségének lehet bizonyítéka. Így a Fidesz-nek sikerült Orbán Viktor vezetésével olyan helyzetet teremteni, mely egy erős uralkodó irányába terelné a közhangulat felhatalmazását.

Márpedig a prezidenciális rendszer olyan megoldás, amit maga Orbán Viktor is folyamatosan pedzeget. S ebben ki lenne jobb jelöltje Orbán Viktornak, mint az a miniszterelnök, aki immár a bírósággal is bátran szembeszáll. Háta mögött a Fidesz-irodák védelmére felkent gárdával, és az ezt kívülről megtámogató CÖF-fel. Melyekkel a hatalmi infrastruktúrának az egyéb elemei is összeállni látszanak. Beleértve a teljes lakosság szimpátiaalapú listázását is a rezsicsökkentéssel kapcsolatos aláírásgyűjtés jegyében. Aminek a valós listák összeállásán kívül az informális megfélemlítő hatásával is bátran számolhat a Fidesz. Ezért aztán teljesen szimpatikus helyzet lehet az ellenzékével március 15.-én csak a képernyőn bátran szembenéző miniszterelnöknek, ha esetleg sikerült Áder Jánost vesztes pozícióba navigálnia. Talán még szimpatikusabb lenne, ha a köztársasági elnök az ünnep tiszteletére benyújtaná lemondását. Elvégre csak találna egy fehér lovat valahol a nagyvilágban, amin ezt követően hazavonulhatna. S ebben az esetben alighanem Áder János lesz a legkevésbé sajnálatra méltó.

Andrew_s

Orbán elnökkirályi székfoglaló-főpróbája.

Ekkora koronát szeretnék.
Forrás: Handelsblatt

A félázsiai népségnek úgy tűnik a negyed-demokrácia is túlzás Orbán Viktor szerint. Persze az is lehet, hogy miután a napokban megvilágította, hogy a szekuláris világrend hibás, és gondot jelent az eszmei sokszínűség Európában, továbblépett. Elvégre tudható, hogy az egyházak zöme erősen hierarchikus, és a Turul-sámánizmus sem sok kicsi sámán közt osztotta meg a tudást. Így aztán Orbán Viktor ismételt megvilágosodási lépésével rájött, hogy a parlamentarizmus sem jó immár az ő hatalmi ambícióinak gyakorlatba ültetéséhez. Ezt fejtette ki legutóbbi interjújából, amit a német Handelsblatt-nak tett. Itt részben közölte, hogy szerinte az Euró bevezetése nem lehet automatizmus. Míg a másik, és talán jelentősebb bejelentése a már említett, és a parlamentáris rendszert érintő megnyilatkozás.

Az interjúban a parlamentáris demokráciát látszik megnevezni annak gátjaként, hogy komoly reformokat lehessen végrehajtani. Ha ezt összevetjük a fülkeforradalmi szabadságharcos retorika korábbi lózungjaival, akkor önmagával is ellentmondásba kerülhet. A kétharmad kézi-vezérlésének birtokában jelenleg is számos olyan lépést lehetett végrehajtani, ami a parlamentáris keretek között biztosít egyre nagyobb centrális hatalmat. Orbán Viktor tehát alighanem a saját előremenekülési stratégiájának egyes lépéseivel kapcsolatban szólhatta el magát. Ha ugyanis átejtőernyőzik egy univerzális elnök pozíciójába, akkor az ellenzék hiába váltja le adott esetben a parlamenti képviselők körében a Fidesz-t. Biztosítva ezzel a jelenlegi miniszterelnöknek azt a diktatúra-közeli hatalmat, amikor ő képviselheti az egyszemélyes felsőházat. Abban a magasságban, amiben a képviseleti országgyűlés csak a bokája magasságában kiabálhat, és mindenki más a talpa alá kerül. Ezzel a stratégiai elszólással párhuzamosan persze jelet küldve a jelenlegi stábnak, hogy lehet elkezdeni a komoly harcot az orbáni belső kör főéjjeli-hordozójának szerepéért.

Ugyanakkor érdemes talán egy pillanatig azon is elgondolkodni, hogy esetleg egy Angela Merkel-nek szánt, különben elég bénácska, gesztusról lehet szó. Az ugyanis tudható, hogy a görög válság kapcsán a németeknél sem teljes a feldobottság az Égei-tenger környékére szórható segélyek kapcsán. Így Orbán Viktor esetleg jelzést akart küldeni Merkel országának, hogy nem tartja minden erővel bevezetendőnek a közös valutát. Ahogy az is elég nyilvánvaló, hogy a potenciálisan létrehozható Európai Egyesült Államok egyik legerősebb belépő gazdasága a német lenne. Ezért aztán lehet, hogy Orbán Viktor előre derékig lógatta a nyelvét, abbéli igyekeztében, hogy biztosítsa Angela Merkel-t az ő személyes támogatásáról a jelzett USE elnöki pozíciójáért folytatott személyes szabadságharcában. Annak ellenére, hogy a német kancellár-asszony szájából nem igazán lehet tudni súlypontos kijelentésről egy ilyen ambícióról. Ezért aztán, ha Orbán Viktor erre akart rájátszani, akkor alighanem valami hatalmi blöff-játszmába akarta berántani a német vezetőt. Ez azonban valószínűtlen.

Nem azért valószínűtlen, mert a blöff, és a valóság rétegeinek hiányos feltárása idegen lenne a miniszterelnöktől. Elég ezügyben saját pávatáncos önbevallására hivatkozni, vagy az IMF nem létező követelménylistája körüli nyilatkozatokra gondolni. Arról a kissé arcátlan folyamatra figyelni, ami az azeri orgyilkos kiadatása körülzajlik. Különösen arra a nem megvásárolt szabadságára a baltásnak, amelynek árát éppen mostanság csengetik ki Szijjártó Péternek az azeri küldöttség tagjai. Tehát az említett gesztus-blöffnek aligha lenne akár szemléleti, akár erkölcsi akadálya a miniszterelnök részéről. Ami ennek ellene szól az az előzmények alakulása. Amiben természetesen a már említett hatalomkoncentráció és a különböző hatalmi ágak megtörése is jelzőtűzként mutatja az utat Orbanánia megvalósítása felé. Az előzmények köre ennél azért lényegesen tágabb. S az elnöki rendszer felé való elmozdulási törekvésnek már a Schmitt-botrány kapcsán is láthatók voltak egyes jelei. Már akkor felmerült, bennem is, hogy egyfajta köztársasági királyság felé indult el hazánk Orbán országlásával.

Ezt egyébként az a 2012. áprilisának elején tett kijelentés is alátámasztani látszott, hogy Orbán Viktor csak hagyománytiszteletből nem vezetett be prezidenciális rendszert a választások után. No meg azért, mert nagyon kilógott volna az a bizonyos lóláb, és a hatalma sem volt még olyan mértékben stabilizáltnak látszó, mint manapság. Amiben természetesen szerepet kap az, hogy az emberek széles rétegei kerültek egzisztenciálisan megfélemlített, vagy megfélemlíthető helyzetbe. Ami például remekül kihasználható tömegrendezvények szervezésénél, mivel kisebb településekről buszszám hozhatók azok a „szimpatizánsok” akik csak attól félnek, hogy távollétük esetén a felmondólevelüket írják alá ezzel. Ami különben igazi centrális hatalomgyakorlási eszköz. Elegendő a Rákosi-korszak május elsejei képeire tekinteni, vagy az abból a korból származó visszaemlékezésekbe beleolvasni. Márpedig azt kevesen szokták vitatni, hogy Rákosi Mátyás rendszere diktatúra volt. De Orbán Viktor esetében nem is kell ilyen messzire menni, hiszen ő maga is sugallta a demokrácia felrúgásának lehetőségét. Abban az összefüggésben, hogy az olyan félázsiai származékok, mint a Turul-ban fogant földúrónak született magyarok, csak az erőszakból értenek. Talán ezért is lebegnek Orbán Viktor szeme előtt azok a keleties példák, amik papíron talán demokráciák, de a gyakorlatban nem annyira azok. Így Szijjártó Péter azeri gesztusa is értelmezhetővé válik ebből a szempontból is. Amely értelmezés természetesen inkább kiegészíti, mint kizárja a korábban említettet.

Forrás: 168ora

Az előzmények, és az időközönként saját útjukra induló orbáni demagógiák sokkal inkább abba az irányba mutatnak, hogy Orbán a saját politikai pályafutására gondolt, amikor a parlamentáris demokráciával való szakítást emlegette. A tartalmi szakítás sok szempontból már egész a választás-manipulációkig bezárólag megtörténtek. Elvégre Kósa Lajos segedelmével immár Alaptörvényi garancia van a mindenhatóság két hetére. Miközben akár a választások előtt percekkel is megszavazható olyan törvény, ami végletesen befolyásolhatja a választásokat. Függetlenül attól a korábban említett lehetőségtől, hogy Orbán akár ki is emelhetteti magát a rendszerből. A német gazdasági lapnak adott interjú közzétett szemelvényei azt jelzik, hogy a tartalmi elszakadás után Orbán Viktor felkészült a formai elszakadásra is a jelenlegi rendszertől. Az, hogy ezt követően „Vezérünk”, „Elnök úr”, „Tábornok elvtárs” lesz-e a hivatalos megszólítás, szinte mindegy. A paletta széles, és attól függetlenül el lehet kezdeni a felkészülést a banántermesztésre.

Simay Endre István