2019. április 29., hétfő

Orbánia Kasszandrái nevében: Rácsodálkozni való tanár-alkalmatlanság?

Megjelent egy írás a tanárok alkalmatlanságáról. Ez annyira hiánypótló, hogy csak na! De tényleg! Mert ahhoz aztán baromi nagy éleslátás kell, hogy amikor valami már méteres lángokkal ég, akkor megállapítsa valaki: tűz van. Persze, akkor is jobb félreverni a harangot, mint sunnyogni a kertek alatt. De nem egyszerűbb akkor oltani, amikor még csak tüzesedik a kiszáradt trágya az istálló sarkában?

Maga az említett írás az ATV oldalán jelent meg egy olyan címmel, ami szerint döbbenet lenne, hogy a tanárok nagy része alkalmatlan a pályára. Azért annak, aki most döbbent erre rá, annak valami kevésbé ártalmas, a szemet kevésbé meggyötrő szert kellene a jövőben szednie. A tanári alkalmatlanság évtizedes probléma. Több évtizedes. Tekintettel arra, hogy a maradványelvű pedagógusképzés korántsem napjaink vívmánya. Magam 2008-ban írtam először egy tanulmányt arról, még a Corvinus-on, hogy az iskolákban erős a kontraszelekciós nyomás. Akkor az euroAstra-ra is kikerült, de ma már ott nem olvasható. Ellenben 8 évre rá még mindig aktuális volt. Ahogy az sem volt különösebben újdonság már 2011-ben sem, hogy a narancsos oktatáspolitika egyfajta gyermekkísérletként is felfogható. Amelyben a nyelvvizsga-papírhoz való fétistisztelet egyfajta kasztosító tényezőként szerepel. AZ, hogy a napokban a nyelvvizsga-papírhoz való ragaszkodás baromsági koefficiensét is emlegetik, az csak fokozza azt az érzést, hogy egyes, a pedagógiával foglalkozó fejekben nem túl gyorsan forognak a fogaskerekek. Pontosabban: iszonyat lassúsággal mocorognak csupán.

Az ATV cikke egyébként azt is említi, hogy „a pedagóguspályaalkalmassági-szűrés hatékonyabbá tétele régóta felmerülő igény”. Ehhez képest még az azóta hamvába hűlt tanártüntetések során sem merült fel egyszer sem a színpadi szövegekben az, hogy a tanárok alkalmasságának a kérdését fel akarnák komolyan vetni. Nem mintha valami komoly programhirdetéssel indult volna a program nélkül simán, és közvetve a kormányt erősítő módon, lecsengő tüntetéssorozat. Most azon felülemelkednék, hogy a tüntetésszervezés környékén is előforduló szakmai „nagy öreg” de facto, ha nem is szó szerint, lehülyézett, amiért programot vártam volna. De hát istenkém, az elméleti pedagógia elefántcsont-tornya nem azonos a gyakorlattal. Még akkor sem, ha az előbbiekben félrevonulva gondolkodnak el felhős mélabúval, hogy mit kellene tennie másoknak. Mindenki másnak. Csak a fizetés legyen meg. Ellenben ugyanakkor, szintén 2016-ban, szinte pánikszerű félelemmel viseltettek az érintettek is, a tanárok alkalmatlanságának az egész kérdéskörétől. Holott már évekkel korábban, 2013-ban, is világos volt: érdemi alkalmasságvizsgálat márpedig nincs.

Természetesen az, ha egy évtizedes lenne csak a felismerési késés, az is rányomná a bélyegét a magyar oktatásra. De 2008-ban már azért lehetett megállapításokról beszélni, mert világosan látszó, már akkor sem volt újdonság az iskolákban, a tanárképzésben is zajló kontraszelekció. Igen, tudom, akkor nem a Fidesz volt kormányon. Igen tudom, a kormányváltás után sem javult a helyzet. Az a helyzet, amely kormányok jövése-menése közepette, szinte rendszer-érzéketlenül zajlott addig is, és zajlik azóta is. Valószínűleg azért, mert nyilvánvalónak látszik: a tanításra alkalmatlan, és ezért magukat a mozgalmárságba menekülve átmentő tanárszervezeti megmondók aligha támogatnák a kontraszelekciós spirált megtörni szándékozó kísérleteket. Alkalmasint a ’980-as évek vége óta sem volt egyik kormánynak sem mersze megtörni a felsőfokú képzésben, a tanárképzést is beleértve, kialakult kontraszelekciós spirált. Ahogy a látszólag ezt célzó, most zajló „akadémiázás” is csak ennek az erősítését, a „kárdereket mindenhova” mozgalom szélesítését látszik szolgálni.

Azért persze mégis örülök, hogy legalább most, hogy már szinte minden porig látszik égni, megszólalnak egyesek. Kijelentve, hogy „mintha lángocskák látszanának”. Csak el ne kapkodják. Mert a végén még történik valami. Aztán majd kikapnak azoktól a tanármozgalmároktól, akik 2010 előtt az akkori oktatáspolitikán morogtak. Most pedig azon, hogy állítsák nagyjából vissza az akkori állapotokat. Valójában pedig azért, mert a szakmai minősítés, illetve teljesítménykényszer elől menekülve langyosabb vizet kérnek a kádba és több párnácskát a ketrecbe.

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. április 25., csütörtök

Patkány-retró

Forrás: www.vetstreet.com
Mostanában divat a patkányok túlszaporodásával foglalkozni. Az EU-s választásokhoz közeledve biztos nagyon égető politikai probléma, és nagyon fontos kampánytéma. De ettől eltekintve is ok arra, hogy divattá váljon a patkányok, amúgy sem túl jó, PR-ját rombolni.

A nagy patkányinváziós fenyegetés közepette, mintha elfeledkeznének pár dologról Szinte csak a példa kedvéért arról is, hogy a patkányok nagyon értelmes, szinte már okos állatok. Célzatosan nem irtják az embereket, ami az emberekről nem mindig mondható el. A fészküket nagyon is tisztán tartják. Még akkor is, ha kétségtelenül nem használnak öblítős WC-t. Ellenben közleményeket sem írnak a környezet teherbíró képességére fittyet hányva sokasodó homoid létformákról.

De, többek között, nem építenek koszos csatornákat sem, hanem csak kihasználják, hogy vannak ilyenek. Valamint nem dobálják el az élelmiszert, hanem kihasználják, hogy találnak kidobott, és tápértékkel bíró élelmet, melynek az eltakarításával a köztisztasághoz is hozzájárulnak.

Ennek ellenére elfogadom, hogy a zsúfolt, elkoszolódó településeken nem teljesen veszélytelen az, ha sok a patkány. Azt sem vitatom, hogy a négylábú patkányok irtásával szemléletesebben lehet egymásra mutogatnia a kétlábúaknak, mint azzal, hogy bezzeg a régi időkben... Mármint a divatszerűen szidott, "rendszerváltás" előttiekben... Amikor még divatban volt a csatornák rendszeres tisztítása, a köztéri szemetelés hathatós visszaszorítására való törekvés, valamint az élelmiszer-hulladékok, illetve maradékok, szervezett be-, illetve visszagyűjtése. Igen, emlékszem még a főúton veszteglő csatornamosó kocsira, a szemetet is összegyűjtő parkőrökre, és az iskolai menzán, de még a katonaságnál is összegyűjtött moslékra, valamint a menzákról délután elvihető maradék-adagokra. De tudom, ezeknek a módszereknek egy része állítólag nem modern, és nem hatékony. Talán tényleg nem. A belső vérzést okozó méreg kirakása, lehetőleg mindenfelé, biztosan sokkal tisztább, modernebb, humanistább. Meg hatékonyabban lehet vele csesztetni a politikai ellenfelet is. A jelek szerint.

Andrew_s
Comments on Facebook

2019. április 17., szerda

Ellenzéki kampányüzenet: Bugyi vagy nem bugyi?

Az EP-választások kapcsán a jelek szerint sikerült megtalálni a legütősebb kampánytémát. Azt, hogy Nagy Blanka hord-e fehérneműt, és milyet? Ha pedig ezen túlesett a vita, akkor az a tétel jöhet, hogy elég nagykorú-e ahhoz, hogy tudatában legyen a viselkedésének, vagy sem? Az utóbbi kapcsán Vásárhelyi Mária, egy közzétett blogbejegyzés alapján, egyike lehet a nagyon vívódóknak.

Vásárhelyi Mária szerint el a kezekkel a szegény lánykától. Egész pontosan ez jelent meg: „El a kezekkel Nagy Blankától!!! Nagy Blanka érettségi előtt álló, fiatal lány. Megnyilvánulásaiból nyilvánvaló, hogy korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ami alapján jó lenne eldönteni, hogy egy megsajnálandó fiatal lány, vagy a „korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ha az előbbi, akkor szegény biztosan nem mérte fel, hogy mikor mit mond, miként viselkedik, mit visel, és miként került olyan helyzetbe, hogy egy kampányrendezvényen lefényképezhették egyáltalán. Miközben egy párt kampányrendezvénye vélhetőleg a köznek szóló olyan rendezvény, ahol így a felszólalók, a párt támogatására megjelenő, a szavazatszerzés érdekében bemutatásra kerülő arcok közszereplővé válnak.

Természetesen szívesen elfogadom a sajnálandó kislány helyett azt a kitételt is, hogy Nagy Blanka a „korosztályánál érettebb, autonóm, felnőtt módon gondolkodó, bátor nő”. Ebben az esetben azonban, mint minden nagykorú, autonóm embertől, aki még ráadásul bátor is, szerintem elvárható, hogy pontosan tudja: hol van, miért van ott, és mit, illetve hogyan visel. Alkalmasint az is, hogy miként viselkedik. Így viszont azt is feltételezhetjük, hogy Nagy Blanka pontosan tudta, hogy a ruhája annyit takar, amennyit, hogy egy kampányrendezvényen, a lábtartásától teljesen függetlenül, lefotózhatják. Közszereplőként egy köznek tartott rendezvényen. Ami nyilván nem ment fel senkit a bunkóság alól. Így az alól sem, ha az így készült képet bunkó aláírással teszi közzé. De szerintem azért árnyalja a képet. Miközben Vásárhelyi Mária is eldönthetné, hogy akkor most szegény meglesett kislány, vagy a cselekedeteit kiszámító okos és bátor nő-e Nagy Blanka?

Aki ennek ellenére igen büszke lehet magára. Sikerült elérnie, és ha perre kerül a sor, akkor különösen sikerül elérnie, hogy az ellenzéki pártok programja helyett a bugyijáról szóljon a kommunikáció. Alkalmasint azt is, hogy ha az érettségi mégsem lesz színjeles, akkor rá lehessen fogni a politikai ármányra, az ellene szőtt összeesküvésre a nem túl fényes eredményt. Mármint akkor, ha sikerül még a bugyi-fotó ügyét a felszínen tartani egy ideig.

Közben csak remélni tudom, hogy akkor is pontosan így viselkednének a most felhorgadók, ha egy kormánypárti politikust fotóznának le egy kampányrendezvényen hasonló helyzetben. Bár, gyanítom, hogy akkor ugyanezek vidáman röhögnének azon, hogy nem tud viselkedni, és miért úgy öltözik, viselkedik, ahogy. Ahogy O. Ráhel pelenkadobása, Lázár pisilős sztorija, a vezéri zsebisége, és a hasonlók esetében. Alkalmasint joggal. Mert egy közszereplő vagy legyen tudatában a tetteinek, viselkedésének, vagy ne közszerepeljen.

Egyébként: tényleg Nagy Blanka bugyija a legfontosabb kampányüzenete az ellenzéknek?

Andrew_s

Comments on Facebook

2019. április 15., hétfő

In memoriam: Notre Dame

Látom a híreket, és olvasom a neten, hogy Párizs egyik büszkesége hosszasan égett. A teljes pusztulástól, az első hírek szerint, ippeghogy megmentették. Életemben egyszer jártam ott, de részvétem mindenkinek, aki a kultúrát csak kicsit tiszteli. Bármelyiket. Nem attól, hogy keresztény, druida, mohamedán, vagy akár csak barlangfestő totemista, hanem azért, mert az emberi szellem terméke.

Ugyanakkor olvasom, látom azokat a megjegyzéseket az interneten, amelyek már összeesküvés-elméleteket sejtetnek. Iszlamistát, zsidót, anarchistát, vagy bármilyet. Külön, vagy együtt. Négyzetre emelve és köbméterben is kiszámolva. Olykor az „úgy kellett nekik” mottóval is fémjelezve. Miért? Mert csak.

S igen. Ezek az agyvíz-tolulások is az emberi szellem termékei. Ezekért is részvétem. Azoknak az Embereknek, akik még megőrizték legalább nyomokban a humánumot, az empátiát, a kultúra megbecsülésének képességét, de közelről kénytelenek ismerni azokat a biomorfokat, akik lábon hordták ki az agyhalált.

Ugyanakkor az sem lenne sokkal szerencsésebb, ha kiderülne, hogy bizonyos conteoknak alapja is lehet. Nem vallásháborús okokból, hanem azért, mert a templom javára most biztosan könnyebb lehet pénzt kalapozni. Ha kiderülne, hogy a kár nem is akkora, mint először sugallták. Ahogy már tudjuk: bizonyos műkincsek véletlenül pont nem voltak a bedőlt toronyban. Netán kiderülne: amúgy is vissza akarták, vissza kellett volna bontani az elégett tetőszerkezetet...

Andrew_s
Comments on Facebook

2019. április 6., szombat

Elindult a kampány! Kié?

Elindult az uniós választási kampány. Elég sok párttal a startvonalnál. Névleg. Az emberek pedig nyugodtan találgathatják némelyikről, hogy valójában kicsodák, és mi a fenét is akarnak. Mert vannak nagyon jól hangzó jelmondatok, és vannak eddig sosem hallott nevű gittegyletek is. Némelyik ismertebb szervezet meg szintén kezd olykor gittegylet-szerűnek látszani. De a politika valószínűleg már csak ilyen. Vagy mégsem.

A „politika”, mint olyan valószínűleg inkább olyan, amilyenné a politikusok, és a holdudvarukban lihegők teszik. Az utóbbiak ténykedése nyilván nem független attól, hogy a rájuk befolyással bíró politikusok kara mit enged. A politikusok ténykedése meg egyáltalán nem független attól, hogy az ország lakossága mit visel el tőlük. Ezért aztán könnyedén válhat röhejessé, amikor olyanok fanyalognak a választások eredményein, akik esetleg el sem mentek szavazni. A feltételes mód egyébként annak szól, hogy néha, vagy nem is csak néha, nyugodtan érezheti valaki úgy, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaz. Amolyan endékásan. Ahol elvileg több párt rendszere volt. De azért valójában teljesen mindegy volt, hogy kire szavaztak. Amikor pedig az ember már úgy érzi, hogy teljesen mindegy, hogy kire szavaz, akkor érezheti úgy is, hogy felesleges elmenni a szavazásra. Az akárcsak informálisan kialakított pártszövetségek úgyis lezsírozzák egymás között. Amellett az „Unió” rohadt messze van, miközben a mindennapok itt sorakoznak egymás után.

Egy zsákfaluban, közmunkán tengődő család tagjának például bárki nyugodtan ugathat az uniós minimálbérekről bármit, amit akar. Ha nem kergetik el az illetőt vasvillával, akkor sem okvetlenül fogják tudni, hogy miről pampog. Mert esetleg a legközelebbi nagyobb városban sem igazán járnak. Azok, akik generációsan szakadtak le. Szinte mindentől. Azok, akiknek már az is értelmiségi csibészség, hogy „demokrácia”, vagy királyság van. Érthetően. A hatalom forrása számukra pontszerű, és a nem is feltétlenül átlátott értelmű szavak feletti vita akár egy másik galaxisban is folyhatna. Ezért volt szerintem már a 2013-as választási felkészülésnél is biztos bukóforduló, amikor az ellenzéknek nevezett konglomerátum felült a saját retorikájának. Amit értelmiséginek nevezett közjelölt közszereplők egy levéllel is megtámogattak. Gyakorlatilag végképp elszakítva a szavazók tömegeit az ellenzéki kínálattól.

Nem mintha az utóbbiakból olyan nagyon jól állnánk. Ha globálisan próbáljuk szemlélni, akkor van egy fél marék olyan párt, akiről eddig legfeljebb az adóellenőrök tudtak. A közbeszédben ismertebb formációk egy részéről azt sem igazán lehet tudni, hogy valójában ellenzékiek-e? Jól mutatta ezt annak a családi törvénysalátának megszavazása, ami legutóbb zajlott. Amiről MSZP-től Jobbikig mindenki elmondta, hogy miért hazugság, baromság, vállalhatatlan, meg hasonlók. Majd bementek a parlamentbe, és a sokak által sokszor szidott DK kivételével, vagy megszavazták, vagy tartózkodásukkal támogatták meg a hatalom kívánságait. De akkor, ha ettől eltekintünk, akkor is azt láthatjuk, hogy az LMP, gyakorlatilag a megalakulás óta, több akcióval támogatta az ellenzék megosztását, illetve a regnáló hatalmat, mint amennyivel befeszült volna az állítólagos ellenzékiségbe. A Jobbik meg nyugodtan törekedhet középre. Tekintettel arra, hogy a korábbi radikális programjának számos pontját megvalósította, illetve megvalósítja a Fidesz.

Nem véletlenül emlegetem már jó ideje, és nem egyedül, hogy valójában nyugodtan létezhet egy LMP-Fidesz-Jobbik tengely. Lefedve a palettát a jobboldali radikálisok vágyaitól a jobboldali zöld buborékok világáig. Botka ámokfutása óta pedig azok sem lehetnek teljesen biztosak a dolgukban, akik kizárják egy MSZP-Fidesz háttéralku lehetőségét. Amit a legutóbbi, korábban említett, család-törvényi szavazás sem igazán zár ki. Függetlenül attól, hogy mit lehet magyarázkodásban felhozni a szavazat-kiosztás mellett. Aki ugyanis azt hiszi, hogy Orbán ettől kevésbé fogja ellenségnek kezelni, a vele nem egyet-értőket, az sürgősen keressen más szert. Mert az, amit használ már megzabálta az agyát. A politikai haszon nem, legfeljebb a politikai, retorikai gyávaság lehet a magyarázat. Úgyhogy lehet választani: háttéralku vagy gyávaság. Egyik jobb kilátás, mint a másik. Egyenesen a bányászbéka fenekére. Baromi mélyről. Amolyan endékásan.

Tudom, tudom. Tiszta fanyalgás az egész, és az „ellenzék” nyilván emiatt az írás miatt fog veszíteni. Mert egyébként hó-tiszta lelkű szentek gyülekezete, akiket nem értek meg. Ahogy sokan mások sem. Csupa fanyalgó ellendrukker. Majdnem úgy, ahogy Orbánnak mindenki szembejön az autópályán. Ahogy lehet nyugodtan morogni és értetlenkedni a társadalmi radikalizmus növekedésén is. Holott az embereket, ahogy szintén évek óta ugatom, általában jobban érdeklik a kocsma elől ellopott biciklijük, a meglopott feleségük, a megerőszakolt lányuk, mint a felkent értelmiségiek cicaharcai. Az, aki érthető, világos, a csóró nép számára is felfogható választ kínál a mindennapokra, az bármilyen, ismétlem, BÁRMILYEN párnacsata elől el fogja vinni a szavazatokat. Orbán a maga populista ellenségkreáló mondókáival ebben az iszapcsatában kétségtelenül jól áll. De elő lehetne, illetve elő kellene állni a megélhető, és nem okvetlenül az egykori, ideiglenesen félretett, de bármikor előszedhető, jobbikos, alternatívákkal, amíg nem késő.

Andrew_s

Comments on Facebook