Erkölcstan? Elégtelen!

Azt olvasom, kicsit visszatekintő üzemmódban, hogy a március 15. nem csak képletesen szedett áldozatot a diákság körében. Egy leányzó ugyanis ennek kapcsán kapott elégtelent. Erkölcstanból. Mert őszinte merészelt lenni. Egy iskolában. Tényleg nagyon elítélendő. A kérdés azonban tágabb értelmezési tartománnyal is bírhat.

Az alaptörténet az, hogy egy iskolában, az igen felvilágosult tanerő erkölcstan-dolgozatot íratott a március 15. általános iskolai jelentéstartalmáról. Amire az egyik diák azt az egy mondatot merte leírni, hogy „nekem ugyanolyan nap, mint a többi és nem nagyon érint meg”. S már repült is a karó. Szerencsére még csak egyes formájában. De ha így haladunk, akkor talán sikerül visszalépni a történelemben a Vlad Țepeș koráig. Az út ki van jelölve a jelek szerint. Addig is. A mérce a jelek szerint a szép emlékű 1960-as évek. Mikor is a gyermek nagyon korán megtanulta, hogy van az, amit gondol, és van az, amit az iskola elvár, hogy gondoljon. A kettő közti szakadékot pedig vagy meg tudja beszélni a családban, vagy magába temeti a komplexusok törmelékei közé. Mely utóbbi esetben akár miniszterelnök is lehet. Ha elég sok komplexusa kerekedik. De hagyjuk most kicsit a szabadságharcost, és maradjunk a kicsi sajátos szabadságharcánál.

Az egyik kérdés kétségtelenül az lehet ezzel kapcsolatban, hogy mi az öregördög szarva hegyéért kell az erkölcstan egyáltalán osztályozni. Már csak azért is, mert ez az osztályozás nagyjából a fából faragott vaskarika esete. Nem hiszem, hogy van olyan követelmény-rendszer, ami mentén egyértelműen eldönthető az erkölcsre adható osztályzat. Dolgozatilag pedig még annyira sem. Ettől még előfordulhat, hogy egy különösen alulmúlhatatlan oktatási reform jegyében kötelezővé tennék az osztályzást. Ebben az esetben nyugodtan és látatlanban négyest lehet adni mindenkinek, aki képes és hajlandó a társadalom általános játékszabályait a saját szintjén betartani. Aki ezt nem teszi, és például lop az iskolában, azt meg aligha egy erkölcstanból adott elégtelen fogja jobb sínekre helyezni. A tökéletes ember is mítoszokban él. Tehát az a négyes teljesen jó. De, ha beleszámít bárhova a további tanulmányok során, akkor jeles.

Ez persze nem azt jelenti, hogy az adott tárgy keretében nem lenne dolga az iskolának. Akár egyfajta dolgozatokat is írathat. De nem az ötven évvel ezelőtti elvárási keretek szellemében. Hanem inkább annak érdekében, hogy a tanár felmérhesse: mik azok a kérdések, amelyek a diákjait foglalkoztatják. Akár az erkölcs koordináta-rendszerén belül is. Valószínűleg ebben igencsak háttérbe szorulna az említett dolgozati téma. Okkal. Miközben sokkal inkább érdemes lenne foglalkozni azzal, amivel a gyermekek naponta találkozhatnak. Akár személyesen, akár közvetve, a hírek foszlányaiból, és a közlekedési eszközökön elkapott félmondatokból. Igaz, ebben az esetben a tanerőnek is állást kellene tudni, és állást kellene mernie foglalni. Még akár vallási témákban is. Ami adott esetben roppant kínos is lehet. Egyes iskolákban. Holott talán az általános iskola lehetne a legjobb terep olyan kérdések feszegetésére, például, hogy miért teljesen mindegy az osztálytársak származása.

Mert az, hogy mennyire tekintjük a másikat embernek, az tényleg erkölcsi kérdés. S erkölcsi tartást adhat az, ha valaki képes meglátni az embert a szegényben, gazdagban, cigányban, tótban, zsidóban, kínaiban, atlantisziban, és akár a pirézben is. Talán az, akinek általánosban sikerül megértenie, hogy egy hordában tartozunk mindahányan az emberi fajban, az később is kevésbé lesz fogékony az olyan elvárásokra, hogy bőrszíntől, vallástól függően köpje le a másikat. De ez sem dolgozatírási kérdés. Ez sokkal inkább olyan kérdés, hogy az erkölcstan oktatását megnyerő tanár mennyire ember maga is. Illetve mennyire képes felnőni a feladathoz. Ha nem, akkor jöhet a dolgozat arról, hogy mit jelent a diáknak március idusa. Általánosban. Nem mintha később többet jelentene. Gyanítom, hogy az, aki pátoszos nosztalgiával zokogja körbe a napot, és ennek jegyében megy el a hivatalból megtartott rendezvényekre tapsolni, többségében hazudik. Jó esetben a környezetnek. Rosszabb esetben saját magának is. Ami nyilvánvalóan nem teszi érdemtelenné a forradalomra való emlékezést. A maga sikertelenségével, halottaival, hőseivel együtt. De ostobaság túldimenzionálni, és gondolatidomításra használni egy iskolában.

Ebből a szempontból az említett dolgozat megfogalmazta röviden, hogy értelmetlen kérdésekre értelmetlen dolog hosszabban az időt fecsérelni. Másra sokkal inkább kellene. De elhiszem, hogy a tanár fél olyan kérdések megvitatásától, ami ütközne esetleg az igazgató neohorthysta szemléletével, a kormányzat, nem is mindig szalon, antiszemitizmusával, a szegények rendszerszintű megvetésével, illetve kirekesztésével.

Andrew_s

Orbániai erkölcstan-start

Egy tantárgy bevezetéséhez és oktatásához sok minden szükségeltetik. Szükség van tantermekre, diákokra, iskolákra, és tanárokra. Mármint azon a tananyagon kívül, amit a diák fejébe kell belecsepegtetni. Ezek általánosságok, melyek nyilvánvalóan igazak a hit-, és erkölcstan tanításának bevezetésére is. Mely tantárgyak bevezetésére az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerint minden készen áll. Ha pedig valaki úgy érzi, hogy nem készen vagyunk bevezetni, hanem készek vagyunk a jelen közállapotoktól, az vessen magára.

Holott teljesen érthető, hogy az erkölcstan önmagában lehet egy fából faragott vaskarika, amennyiben a tanterveket tekinti valaki egyedül üdvözítőnek. Ahogy különben a vallásos hit megéléséhez is kevés kívülről ismerni a misekönyvet, és szlogeneket idézni a Bibliából. Mindkettőhöz kell az a szocializációs környezet, mely érthetővé, hitelessé teszi a tanultakat, illetve a tananyag átadóját. Mely hitelesség természetesen nem azonos azzal a vaskalapossággal, amit bármilyen önfelkent egylet képes meghirdetni. Miközben a hitelesség egyértelműen igaz a társadalmi körülményekre általában is. Azokkal a körülményekkel, melyeket a gyermek közvetlenül megtapasztal, vagy amelyekkel a szülőkön keresztül szembesül. Ebből a szempontból akkor is lehetnek kétségeink, ha eltekintünk az erkölcs taníthatóságát illető általános kételyektől.

Amikor ugyanis mutyiktól hangos a média, és a másokat emberként is lenéző olyan mondatokat idézhet bárki a hatalomtól, „hogy mindenki annyit ér, amennyit kapar”, akkor legfeljebb az Emmi áll készen a tantárgyi bevezetésekre. Erkölcsileg szinte biztosan. A hétköznapokban természetesen a tanár még megtehet sokat azért, hogy megpróbálja a majdnem lehetetlent. Természetesen számolva azzal, hogy mindenképpen egyfajta kettős mérce fog kialakulni a diákban. Immár az erkölcsiség címkéje alatt fogja megtanulni azt, hogy mi az elvárás, és ehhez képest mit tapasztal a mindennapokban. Később, évek múlva is csak legyintve majd arra, ha valaki a korrupció erkölcstelen voltát fogja emlegetni. Ahogy diplomás munkanélküliként is nyugodtan megpróbálhatja valaki a tanulás fontosságát emlegetni a saját gyermekének. Sok szerencsét hozzá. Hasonló szerencsefaktor alighanem elkél majd a frissen végzett erkölcs-, és etika szakos tanároknak is.

Azért persze jó lenne tudni, hogy a tanításra való készenlét alatt mit ért Balog Zoltán minisztériuma. De alighanem csak a bevezetőben jelzett leltári készenlétet. Lesznek tanárok, és lesznek diákok. Nyilván lesz tanterv is. Alighanem elmesélve, hogy a filozófia nagyjai miként vélekedtek a világ nagy erkölcsi kérdéseiről. Amivel a diák kétségtelenül jobban jár, mint akkor, ha meghallgatja a parlamenti tudósításokat. S jobb, ha a sajtó nagy részétől is inkább tartózkodik. Előállhat tehát egy olyan helyzet, hogy miközben elvárható lehet a mindennapok etikájának ismeretéhez a tájékozottság, annak hiánya csak segítheti az erkölcstan oktatását. Bár, ezt aligha fogja az emberi akkumulátorokért felelős minisztériumi testület leiratban népszerűsíteni a tanároknak. Már csak azért sem, mert magáról, és persze a kormányzati munkáról is kiállítana egyfajta bizonyítványt. Azonban az a lényeg, hogy Hoffmann Rózsa, és csapata készen áll. Számos kérdésre pedig majd csak megszületik a válasz.

Ahogy arra a kérdésre is, hogy akkor a kötelező, a vallást is listázhatóvá tevő, tárgyválasztás diszkriminál-e, vagy sem valójában? Az a minap, tanárképzésben, hangoztatott megfejtés, hogy miért pont a hittan tenné, ha a különböző nyelvek választása sem diszkriminál, nyilvánvalóan butaság. Legfeljebb a tanárképzésben alkalmazott előadó felkészületlenségét jelzi. Amíg ugyanis nyelvi alapon csak igen régen zajlott az emberek, akár gyilkos, megkülönböztetése, vallási, illetve a vallásban is tükröződő származási alapon napjainkban is zajlik. Legyen az akár formális diszkriminálás a világ pár pontján, vagy akár informális. Például, mint amikor valaki Hitler-portrét tetováltat magára. Azt csak remélni lehet, hogy ebből a szempontból a diákok bölcsebbek lesznek a minisztériumoknál. Ahogy remélni lehet azt is, hogy sehol nem fogja annyira végletesen megosztani egy-egy település lakóit, vagy közösségek tagjait az egyes vallásokhoz való kötődés, mint azt a hatalom reméli. Az a hatalom, mely kötelezően tanítandónak tesz valamit, amiről képviselőinek is csak homályos elképzelései vannak. Legyenek azok akár a keresztény emberség, vagy a demokratikus erkölcsi normák. Igaz miért pont a pedagógiáról legyen fogalma egy kormányzatnak, mely már  tizenéves gyermekekkel szemben is csak az erődemonstráció nyelvén ért.

Andrew_s

A kukkoló egylet vezéretikája.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete megmondta, hogy milyen legyen az erkölcsöt tanító tanár. Ennek számos visszásságáról szóltam tegnap, s így tulajdonképpen vonzó ötlet lenne pár mondattal frissíteni az ott leírtakat. Az események, miszerint visszavonják vagy esetleg még azt is, és különben is hogyan és kit, talán többet érdemel.

Az egyik mindenképpen megemlítendő eseményre estig kellett várni, amikor is az MSzOE vezetője az ATV-ben vendégeskedett. Itt Kálmán Olga nekiszegezte az anomáliák sorából az orvosilag igazoltan gyermektelenek helyzetét, melyen végképpen elvérzett Keszei Sándor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Annyira, hogy végül élő adásban vonta vissza azt az ötletgyűjteményt, melyet korábban publikáltak a szervezet honlapján. Az, hogy az interjú tanúsága szerint maga az egyesületi vezető sem felel meg saját követelményeinek, az a jelenségnek csupán az egyik oldala. Hiszen, mint azt Keszei úr kijelentette, nem akar erkölcstan tanár lenni. Egyben megjegyezte, hogy ők a családvédelemmel foglalkozó törvény, valamint a szülői panaszok alapján a szülők nevében lépnek fel. Ami persze felveti a már sokszor felvetett kérdéseket. Például azt, hogy a törvény erejénél fogva miért diszkriminálnak attól függően, hogy a család papírügyi viszonyai milyenek. De azt is, hogy milyen a képviseleti erejük, mivel számos szülői szervezet közölte, hogy az ő véleményüket nem tükrözi Keszei úr szervezetének szöveggyűjteménye.

A nagyobbik bajnak inkább az a kijelentés látszik, hogy javaslattételi lehetőségük van a minisztérium felé. Ami felveti annak a tegnapi felvetésemnek a lehetőségét, hogy az egész MSzOE-javaslat alapvetően politikai megrendelésre készült. Ehhez képest valóban furcsa volt, hogy az egyesületi vezető érvrendszere szűk tíz perc alatt romba dőlt. Bár néhány cinikus olvasó talán megjegyezheti, hogy talán miniszterelnöki érvrendszer sem lenne tartósabb egy nyilvános vita esetén. De ettől most tekintsünk el. Az erkölcstant tanítók magánéletében turkálók vezetője ugyanis nem sokkal az említett műsor után már azt fejtegette a HVG-nek, hogy a javaslatokat tulajdonképpen csak sarkított figyelemfelhívásnak szánták. Ezúton üzenném Keszei úrnak, hogy nem tudtam tiszta szívből röhögni. Még rajta sem, mert olyan pozícióban ül, amiben generációk sorsát képes elrontani, mint az oktatáspolitika hivatalos slapaja.

De nem is szabad kinevetni egy ilyen komoly szervezetet, akinek a vezetője kérdéses, hogy valóban meghátrál-e? Még akkor is, ha a javaslatai visszavonását, egy hisztis óvodáshoz méltó reakcióval, élő adásban jelenti be. A meg nem hátrálás egyik jeleként szolgál talán az egyesületi honlap változatlansága. Azon egy mondatnyi nyoma nem támadt az interjú nyomán a javaslatok visszavonásának. Érvényben hagyva a korábbiakat. Bár az MTI kiadta hivatalosan is, hogy visszaszívták a javaslatokat. Aki tehát a honlap adatait tekinti majd kiindulási alapnak, az továbbra is a többször, sírva, körberöhögött gyűjteményt látja. Ha így marad, akkor továbbra is hivatkozási alapként fog szolgálni az MSzOE a politikának. Így ezennel azt az etikai elvárást támasztom Keszei Sándorral szemben, hogy a honlapra is tegyenek ki egy helyesbítő közleményt. Ugyancsak etikai elvárás lenne annak közleményben való publikálása, hogy valójában hány szülőt, a tényleges családok mekkora hányadát képviselik. S bár Keszei Sándor maga valóban nem erkölcs-tanár, és ezért csak hálásak lehetünk azt hiszem, de szervezete nevében arcát adta egy, az erkölcstan tanárai számára kiadott elvárás-gyűjteményhez. Így az igazán etikus magatartás az lenne, ha példát mutatna visszavonulásban is.

Abban az esetben mindenképpen, ha valamelyik javaslatukat törvényjavaslatként látnánk viszont. S akkor feltétlenül, ha a visszaszívást is visszaszívná. Például azért, mert a minisztériumi kapcsolatai meggyőznék arról, hogy tévedett, amikor belátta tévedését. Mert nem vagyok annyira optimista, hogy ne gyanítanám ennek nullától különböző valószínűségét.

Andrew_s