A Milla-korszak végéhez

Úgy tűnik lezárult egy korszak a magyar ellenzék működésében. Az a korszak, amit talán majd Milla-korszaknak fognak nevezni. A végét, egyelőre, az Együtt megszűnési szándékának kinyilvánítása jelzi. Egy kicsit sajnálom. Azokat, akik hittek benne, és anyagilag is támogatták.

Ugyanakkor az utóbbiak azért megmutattak egy olyan lehetőséget, ami az összes párt, egyesület és egyház számára is utat jelenthetne. Tartsa el a tagság a szervezeteket, és az állami támogatás egy adott feladat teljesítésének támogatására szolgáljon és ne egy szervezet alanyi létének szóljon. Miközben persze tudom, az Együtt is megkapta a pártoknak szóló támogatásokat. A megszűnés talán egy kicsit emiatt is következett be. Függetlenül attól, hogy amióta a Milla párttá alakult, azóta igen sokat megtettek a levegő elfogyasztásáért maguk körül. Amely folyamatban Juhásznak, és gyanítom, hogy Szigetvárinak is, elévülhetetlen szerepe volt. Mert az sosem volt, és sosem lesz alapja egy együttműködésnek, ha meghirdetik az eleve elzárkózás politikáját.

Márpedig csak a politikai újszülötteknek lehet újdonság, hogy az amikor Juhász annak idején sem a kormány, hanem Gyurcsány leváltását gondolta az első célok egyikeként elővezetni, akkor valójában megalapozta a későbbi aknamezőt. Azt, ami gyakorlatilag az „Együtt senkivel” politikai mozgalmát jelentette. Még akkor is, ha kétségtelenül talált ehhez partnert az ellenzéki szerveződések, illetve ellenzéki politikusok között. Még akkor is, ha a politikai realitás azt mutathatta volna: a megosztás politikája nem az ellenzékiség, hanem a kormány érdekét szolgálja jobban. Ahogy a mostani választások előtt az MSZP színeiben felbukkanó Botka szereplése is eredménnyel fogyasztotta el a legjelentősebb erőforrások egyikét. Az időt. Ahogy a 2014-es választások előtt is ebből volt a legkevesebb. Meg valóban együtt képviselhető programokból.

Amely utóbbiak szempontjából az „Együtt” neve is maga volt a megtévesztés. Amennyiben az MSZP-vel még csak-csak együtt szerepeltek, de még talán van, aki emlékszik Kónyára és mozgalmára. Annak ellenére a partszélre küldték, hogy valószínűleg egy sokkal reálisabb politikai irányvonalat képviselt azoknál, akik végül elhitették magukról: ők jelentik az ellenzék magját. Egyfajta kétfejű, de alapvetően vezérelvű szerveződésként, amiben a vezér-szerep kijelölés útján keletkezik. Amely kijelölés akkor is kijelölés marad, ha az „értelmiség”, illetve egy része a támogatásáról biztosítja. Az utóbbi azonban legfeljebb egy valamire volt jó. Arra, hogy a párt körül kialakult támogatói kör felüljön a saját retorikájának. Egyben be is zárva a pártot egy olyan ketrecbe, amiből láthatóan nem sikerült kitörni. Egy olyan ketrecbe, amin a felirat: „az elitista értelmiség mozgalma”.

Ebből az utolsó kitörési lehetőség talán 2013 nyara lehetett volna. Akkor, amikor a szárszói bulin, azon a bizonyos színpadon, két biciklin illegette magát az Együtt és az MSZP kirakatembere. Mert Bajnai, sajnos, nem volt más. Ahogy Mesterházy sem. Még akkor sem, ha a politikai celeb szerepe, legalább az utóbbinak láthatóan nagyon is tetszett. Akkor a szervező is megtehette volna, hogy mindenkit, aki akkor az ellenzéket jelentette, felszólít a színpadra. Akkor a szereplő páros is megtehette volna, hogy lerúgja a két biciklit, és maga szólít fel mindenkit a színpadra. Ez a gesztus elmaradt. Valójában az idei választásokig elmaradt. Meg is látszik. A választások eredményén. Amely után láthatóan elindult egyfajta konszolidáció az ellenzékben.

Ebből a szempontból az Együtt megszűnése könnyedén lehet, hogy csak az első lépés az úton. Amelyen valószínűleg végig kell mennie a pártoknak. Alkalmasint a kormánypártnak is. Amely út kapcsán valójában, talán, nem is egy-egy párt megszűnése lehet a legérdekesebb kérdés.

Andrew_s

Jó reggelt, meghozták az EP-t

Lezajlottak az EU-parlamenti választások, melyekkel kapcsolatban megint elkezdődhet a kormányzati melldöngetés, és az ellenzéki sebnyalogatás. Az előbbire nézve Orbán Viktor már a választások előtt sem hagyott kétséget. Az utóbbi pedig lassan rutinszerűvé válik. Már csak azért is, mert sokkal kényelmesebb fanyalogni utólag, mint szembenézni a tendenciákkal előre. Holott jó párról ezek közül magam is megemlékeztem.

De szó nincs arról, hogy a bölcsek köve kellene ehhez. Tulajdonképpen akkor, ha hivatásszerűen ezzel foglalkozó ellenzéki elemzők csak egy kicsit ki mertek volna nézni az elefántcsont-torony ablakain, és nem ülnek fel a saját kommunikációjuknak, akkor önerőből is elég messze el lehetett volna jutni. De nem mertek. Sokkal egyszerűbb a kortárs filozófusok kezét lesni. Nem azért, mintha abból győzelem, vagy pénz áradna, hanem azért, mert lehet látni, hogy simogatásra emelkedik-e. Már az egykori, az összefogást szentesítő értelmiségi levél kapcsán megírtam, hogy ez kérem: marhaság. Marhaság azt hinni, hogy az értelmiségi elitizmusra az értelmiségi eliten kívül bárki is fogékony. S még nagyobb marhaság azt hinni, hogy ez túl sok embert érdekel. Orbán Viktor „tisztelet...” kampánya kapcsán jóleső érzéssel nyafogtak azon, hogy a tiszteletet adni, illetve kiérdemelni lehet. Sajnos odáig már nem terjedt el ez a szemlélet, hogy a feltétel nélküli tekintélytisztelet nem vezet sehova.

Nos! A „sehova” felé vezető út egyik állomása volt az EP-választás. Amit a Jobbikkal kapcsolatos, különben okkal megtartott, nyafogások sora vezetett fel. Valamint egy olyan ellenzéki vita, ami szintén a felesleges időtöltések sorát bővítette. A szembenézést a helyzettel nem szolgálta. Ez már a vita alatt, és közvetlen utána is jól látszott. Amitől természetesen lehet majd megint rácsodálkozni kerek szemekkel arra, hogy a demokráciaképében legfeljebb az 1930-as Németország modelljét elfogadni képes Jobbik szép számú szavazatott szerzett. Miközben már közel egy éve is teljesen világos volt, hogy vagy képes az ellenzék a jobbikos féligazságokra emberi választ találni, vagy marad a gazság. Akár Orbán Viktor tudtával, és beleegyezésével, akár anélkül. Egy idő után ugyanis ez a folyamat önjáróvá képes válni. Amit legfeljebb egy markáns ellenzék lenne képes megállítani. Markáns, és nem ez.

Antall József elhíresült mondata, a „tetszettek volna forradalmat csinálni” ugyanis alighanem a hazai politika, pontosabban a politikai erők, és -múlt ismeretéről árulkodik. Még akkor is, ha nyilván a saját csapatára is értette, és akkor is, ha alapvetően ő maga sem volt más, mint a saját kora által kitermelt politikai kóklerek egyike. A Kádár-korszak egzisztenciálisan és akár hatalmilag megfélemlített suttogó „ellenzéke” ugyanis gyakorlatilag alkalmatlan volt forradalmat csinálni. Nem véletlen, hogy a Fidesz gyakorlatilag pontosan ugyanabból a kottából játssza a politikát, a közmunkásokkal, a koncepciósba hajló eljárásokkal, mint amiből Kádár János korában, és azt megelőzően is gyakorlatozott a hatalom. Az eredmény? „Tessenek forradalmat csinálni, de nélkülem”. Láthatóan érvényesen az ellenzékre is érvényesen. Márpedig az nem forradalom, hogy a kocsmában morognak a népek, majd kiheverednek az árokpartra. Aki csinálni akar valamit, az tenni is akar valamit. Azt a „bocsika, hogy itt voltunk” jellegű ellenzékiség nem szólítja meg. Ez elég nyilvánvaló volt már az elhíresült „Operabál”, a kormányzat alaptörvényi önvállveregetése kapcsán is.

A Jobbik a maga radikalizmusával ebben kifejezetten jobban teljesít. Nem azért támogatják a fiatalok, mert a fiatalság nemzetiszocializmussal jár. Sokkal inkább azért, mert az, aki nem veszi fel az egzisztenciális nyúlcipőt, az tenni akar valamit. Nem Bajnai Gordon kellemesen álmosító gazdasági zsongására, vagy Mesterházy Attila hebegésére fogékony. Ez a diáktüntetéseken is látszott. Ahol nem a politikai befolyás elutasítása volt talán a legkizáróbb szempont az ellenzék felé. Sokkal inkább az, hogy ez az ellenzék őfelsége ellenzéke, illetve a fasizálódást a fiatalok nagy része is elutasítja. Csak éppen nincs hova állnia a belgáknak. Tehát vagy otthon maradnak a szavazáson, vagy a Jobbikra szavaznak. Miközben az ellenzéki oldalon a DK maradt egyedül, ahol legalább beszélni mernek valamiről, ami kihallatszik az elitista mormogás alapzajából. Ez akkor is igaz, ha lehet vitát nyitni személyes hitelességről, annak deficitjéről, a megkülönböztethetőségről, és hasonlókról. Egyébként az utóbbi, a megkülönböztethetőség is fontos szempont lehet.

Ha valaki pár percnél többet figyelte a szavazókat, akkor nem csak a fiatalok jelentős mértékű távolmaradása maradhatott meg szubjektív emlékként. Többek közt az is, hogy az idősebbek viszont nem követik a napi eseményeket olyan szinten, hogy most éppen ki kivel fog össze, meg vissza, meg keresztbe. Az országgyűlési választásokra nagy nehezen megszokták, hogy a Fidesz ellenzékeként van valami összefogócska. Most azok pártjai külön indultak. Ha ezt összehasonlítom azzal a hegemonizmussal, ami a Fidesz kapcsán látható, akkor nem nehéz elképzelni, hogy az utóbbi szavazóbázisa stabilabb. Nem kell gondolkodni, a név ugyanaz, mint amikor még fiatal demokraták voltak, és nem változott attól, hogy akikkel összefognak, az vagy nincs is, mint a KDNP, vagy megszűnik, mint az MDF. A szavazóiknak nem kell töprengeni, gyököt vonni, köböt számolni. Azzal, hogy a szavazólapon nem 3-4 név szerepelt, az ellenzék tehát automatikusan bukott. Elvesztve az értelmezésileg kevésbé rejtvényfejtő hajlandóságú szavazókat. Az ellenzék tehát hatalmasat bénázott. Az MSZP vezetésével az élen. Ilyenkor különben nem ajánlgatni szokták lemondást, hanem lemondnak. De az MSZP csak egy részhalmaz.

Egy nevében változó, angolnaként megfoghatatlan, és a kocsmai morgások radikalizmusával működő ellenzéktől szerintem az EP-eredmény egyáltalán nem lebecsülendő. Valójában talán még erre sem futotta volna. Azért persze lehet, hogy lassan, ha még nem túl későn, de el kellene kezdeni ellenzékként működnie az ellenzéknek. Amíg még van miről, és van kinek beszélni. Mármint egymáson, az egymást félszavakból megérteni képes ivócimbiken kívül.

Andrew_s

Demagógisztáni napló: Szakszervezettelen majális - daruval

Fotó: MTI / Kovács Attila

A majális, ami aligha bírhatott komoly politikai tartalommal az ő eredeti állapotában, meglehetősen átpolitizálódott annak köszönhetően, hogy május elsején egyszer a szakszervezetek véresen komollyá vált sztrájkot hirdettek. Amerikában, a chicagói munkás szakszervezetek, 1886-ban. A 2014-es hazai majális szerencsére idáig azért nem fajult.

Ehelyett a hagyományosan munkásmozgalmi, illetve azon belül is szakszervezeti emléknapra a pártok mozdultak meg. Nem kevésbé hagyományosan. De ettől még semmivel sem kevésbé kisajátítva egy ünnepnapot, amely nem a pártokról, és még kevésbé a hatalom pártjairól szól elsősorban. Még abban a korban sem, amikor a hivatalos dogmák szerint a munkás-paraszt hatalom pártja birtokolta a hatalmat. S kihelyezett csápjai mélyen belenyúltak a csak formálisan független, vagy formálisan sem független szakszervezeti mozgalmakba. A tőkés világrend, és a nemzetközi imperializmus és a hasonlók elleni permanens harc jegyében. Hogy a PÁRT vezető ereje mindenütt ott tartsa a szemét, és a fülét, ahol kell. S lecsaphasson vasökle oda, ahova köll. A PÁRT-elit szerint. De nem szeretnék igazságtalan lenni a szakszervezetekkel. Azok egy része igenis ünnepelt. A Városligetben. Egy másik része meg a régi felvonulások útvonalán. Akinek erről a „Brian élete” című film felszabadítási frontjai jutnak az eszébe, vessen magára.

Alighanem a részrehajló média a ludas abban, hogy nem adtak hírt a több százezres, a megalázó közmunkarendszer, vagy a generációkat tanulmányi fekete lyukba taszító oktatáspolitika elleni tömegdemonstrációról. De nyilván ennek eredménye lehetett a pártok meghívása egy kerekasztal-beszélgetésre. Mert az nem lehet, hogy a szakszervezetek előre felnyalják a politikai pártok előtt a vörös szőnyeget, és jelenlétükért is elnézést kérve térdeljenek le a politika előtt. Mert ha mégis, akkor nagy baj van. Ahogy valamiért az sem az igazi, ha a hatalomban levő pártok tartanak önfényező, és öndicsérő gyűlést. Mert túlságosan emlékeztet azokra a bizonyos, sok évtizeddel korábbi május elsejékre. Akkor is, ha a részvétel nem kötelező. Még. S a taps sem. Még. Azért az aktuális kirohanás annak érdekében, hogy érdeket kell érvényesíteni Brüsszelben, már visszahoz valamit a régi fílingből. Ahogy Orbán Viktor meghirdette harcát a multik, és a haveri körébe nem tartozó nagytőkések ellen, most a nemzetközi és akácellenes imperialisták kerültek sorra. A halhatatlan emlékű Hofi Géza, azt hiszem, végtelenül sajnálhatja, hogy kihagyta ezt a kort. Azok, akiknek már közmunkában sem jut kapanyél, talán kevésbé sajnálják. Ők talán inkább egy kevésbé pitiző szakszervezeti mozgalmat szeretnének. Ahogy talán azok is, akik örülhetnek, hogy van munkahelyük. Ahogy azt Bajnai Gordon is emlegette. Egy pártszövetség, az Együtt-PM vezetőjeként. Mert a szakszervezetek nem értek rá. Így megadták a szót és lehetőséget a politikai pártoknak az ellenzék oldalán is.

Az Együtt-PM különben a nagy orbanisztáni szoboremelés szomszédságában majálisozott. Közvetlen közelében annak a szobornak, ami ellen szinte folyamatos a tüntetés. Azért nem teljesen érthető, hogy amennyiben egy komolyan elutasító attitűdöt akartak volt megmutatni, akkor ugyan miért nem vonultak át a szoborépítés helyére. Akár csákánnyal és lapáttal. Így olyan képzetet keltve csupán, hogy az ugróvár is inkább a decibeltalapzaton fújt üres levegő határán végrehajtott semmibe ugrálást szimbolizálta. Miközben a minap már daruk érkeztek a helyszínre. Nem szárnyasok, hanem a szárnyas szobor-torzók emelgetésére valók. Elősegítve azt, hogy a kormányzat szerint hiányzó mozgástérből keveset foglalva helyezzék talpazatára a megszállási szoborzatot. A maradék mozgásteret pedig átengedve a szélsőségeknek ezek szerint. Többek között Jobbiknak, amely párt régóta rendelkezik közel-keleti kapcsolatokkal. Annyira, hogy iráni pénzek pártkasszájukba-áramlása is régóta felmerült.

Márpedig a darunak arrafelé legalább olyan baljós árnyéka van, mint a stadionoknak Chilében. Iránban és néhány más helyen nem egy esetben kivégzőeszköz szerepét tölti be. Ja, hogy pont a május elsejét megelőző napon került oda az a fránya daru. Biztos éppen akkor értek rá, hogy az Orbán Viktor által erkölcsileg makulátlan emlékmű ellen tiltakozók feje fölé emeljék.

Andrew_s

Orbánia Kasszandrái nevében: II

- Folytatás az „Orbánia Kasszandrái nevében: I” után, Bajnai visszatérésétől -

Október 23.-án csak megtörtént Bajnai hivatalos visszatérése. Egy eléggé kétfenekű rendezvényen.

2012. OKTÓBER 24., SZERDA

“Az azonban szinte biztos, hogy a kevesebb több lett volna. Azzal ugyanis lehetett előre is számolni, hiszen az előzetes értékelések alapján is nyilvánvaló volt, hogy sokan Bajnai Gordonra várva, és az orbanániai megoldások ellenpontjának megtudása, illetve az említett rendszer elutasítása okán mentek el a rendezvényre. Ebből kifolyólag feleslegesnek és fárasztónak tűntek azok a felsorolások, hogy mit nem szeretünk Orbán Viktor kormányzásban. Nyilvánvaló, hogy az, akinek erről nem voltak elképzelései, az nem ezen a rendezvényen múlatta az időt.”

„Azonban Bajnai Gordon megszólalása ennek ellenére több fontos célt megvalósított. Leginkább a volt kormányfő visszatérésének mikéntjét és kereteit ismertette. Ez azonban kell ahhoz, hogy az emberek ne zsákba macskát érezzenek támogatottnak. Az, hogy ez mennyire jelent majd valós új ellenzéki pólust, az nyilván kicsit a jövő titka.”

Az akkori jövőt már ismerjük. Hosszas huzavona az összefogásról, kampányfinisben elkövetett névváltoztatás, és hasonlók. De ne szaladjunk annyira előre. Bajnai nem igazán tudta elsőre, hogy mit akar kezdeni Orbánnal. 2013. júniusában, például, megvédte. Majd jött az első névváltás.

2013. JÚNIUS 2., VASÁRNAP

„Azzal a beszéddel, melyben megvédte számos, különben tényekkel is jobbára alátámasztható támadástól az Orbán-kormányt, gyakorlatilag behódolt a miniszterelnök egy igen álságos kommunikációs húzásának. Annak, hogy Orbán Viktor azonosítja magát a kormánnyal, és a kormányt magával az országgal.”

„a demokráciától mindenképpen idegen annak az „állam én vagyok” szemléletnek a hallgatólagos elfogadása, amit Orbán Viktor és csapata sulykol egy jó ideje. Amikor tehát az említett beszéddel megvédte a kormányzatot, Bajnai Gordon voltaképpen hatalmas szívességet tett a kormányzatnak. “

“Újra rámutatva arra, hogy Bajnai Gordon legfeljebb a legszimpatikusabb gazdasági szakember, és válságkezelő menedzser az országban. Azonban sokak szemében megerősíthette, hogy a politikai kommunikáció, és a napi közpolitika nagyon nem az ő szakterülete.”

2013. JÚNIUS 15., SZOMBAT

„Bajnai Gordon láthatóan nekiment a falnak a párt névválasztását illetően, amiben azért az évszám már korábban sem volt túl érthető. Mert munkacímnek jó lehetett a Együtt 2014, de azért mégis azt sugallta, hogy a választások után átalakulnak egy zsák hangyává.”

„Alkalmasint most ennek a Fidesznek a tagjai, vezetői foghatják a pattogatott kukoricát, az üdítőt, és hátradőlve röhöghetnek az előadáson. Az arénában izzadó ellenzéket figyelve, amint éppen leszámol saját magával. Lassan tényleg egyetlen következetesen emblematikus vezetőt, Gyurcsány Ferencet hagyva meg potens kihívóként. Aki azonban előre bejelentette, hogy nem kíván miniszterelnök-jelöltséget. Az ellenzék tehát a kétbalkezes, a nem-jelölt, és a celeb triójára korlátozódik jelenleg.”

Szárszón azért mégis csak az önjelölt vezetők álltak a színpadon. S felmerült, hogy tényleg akarnak-e győzni?

2013. JÚNIUS 24., HÉTFŐ

„Azonban a kormányváltáshoz szavazatok kellenek majd. Azok szavazatai, akiknek valójában tele a hócipője az értelmiségi szekértábor-háborúkkal, definíciós vitákkal, és a kimért udvariaskodással. Ezeket a zembereket az utóbbi biztosan nem szólítja meg mialatt a fogát szíva próbál életben maradni. Ha tehát valóban kormányváltást akar az ellenzék, akkor Balatonszárszón talán nem, de a mindennapokban csak meg kéne nézni, hogy ki áll fel egy színpadra, és ott mit mond. Mielőtt ki nem derül, hogy teoretikusan mindennel, a gyakorlatban szinte semmivel kapcsolatban nem sikerült dűlőre jutni.”

2013. JÚNIUS 26., SZERDA

„Bajnai Gordon ugyanis kétségtelenül jó gazdasági szakember. Bőven felmérhette, hogy a jelenlegi gazdasági katyvaszból nem olyan egyszerű lehet az ország kivezetése. Különösen akkor nem, ha azt a Fidesz várható, újabb obstrukciós nyomása ellenében kell megvalósítani. Abban az esetben, ha ennek az állapotfelmérésnek az eredménye párosul a saját térfélen kivihetetlen széles összefogással, akkor lehet racionális döntés a választás elvesztése is. Politikailag mindenképpen.”

2013. Októberére világossá vált, hogy tényleg lehetett egy elvi döntés a választás buktatására.

2013. AUGUSZTUS 24., SZOMBAT

„Mintha most éppen az lenne a legnagyobb ellenzéki hiányosság, hogy vajon közvélemény-kutatással, vagy egy előválasztással döntsenek a fenti kérdésben. Holott előbb talán egyebeket kellene megoldani. Pontosabban már rég túl kellene lenni pár egyéb pont teljesülésén. Néhány ezek közül:

1. Világos, mindenki számára elfogadható, közös platformról támogatható politikai és gazdasági program;
2.  Az előbb említett program világos, az átlagemberek szintjén is mindenki számára érthető kommunikációja;
3. Az emberek meggyőzése arról, hogy az Orbán kormányt nem csak technikailag lehet, de hosszú távon is érdemes leváltani;
4. Az előző pont teljesülése esetén az emberek meggyőzése arról, hogy a megvalósításhoz el kell menniük szavazni;

Az említett pontok teljesülése nélkül ugyanis teljesen mindegy, hogy ki a kormányfőjelölt. Ha nincs mögötte a pártok széles platformja által támogatott program, akkor győzelem esetén sem fogja tudni teljesíteni a vállalásokat. Ha valami elitista elefántcsonttoronyban, zárt ajtók mögött érik ez a program, és a zárt görbe menti integrálás fejben való elvégzése nélkül nem lehet elmondani a lényegét, akkor fabatkát sem ér.”

„Az ellenzék jelenlegi helyzetében nyilván vannak nagyon jó programötletek Bokros Lajostól Mesterházy Attiláig sok mindenki fejében és fiókjában. A jelen sorok írójának a fejében is. De a politikai ellenzék részéről még egységesítési kezdeményezések sem igazán történtek. Szárszó, Farkasházy Tivadar nyilvánvaló jó szándékától függetlenül, ezért volt vakvágány abban a formában, hogy csak Bajnai és Mesterházy állt a színpadon. Úgy tűnik az a kiválasztottság-érzés Szárszó óta is hat. Meggátolva az első pont teljesülését. Így végső soron az ellenzék ott, vagy inkább ott sem tart, ahol októberben. Holott sokat számítana, ha egy befogadó, bárki ötletére nyitott, attitűdöt láthatnának a tömegek az orbáni ellenségkép-gyártással szemben.”

„Eközben, ha tényleg a legfontosabbnak a vezér kiválasztását tekinti az ellenzék, akkor kár fáradniuk. Vezérelvű kormányunk már van.”

Az árnyékkormány nem alakult meg, szó nem esett a feladatokról, és az azokhoz való “castingról”. Az utolsó pillanatokig nem kapott túl nagy hangsúlyt az emberek meggyőzése. Maradt az Orbán Viktor elleni, és nem egy cselekvéssor melletti kampány. Kiszámíthatóan otthon tartva az embereket. Valamint átadva a terepet a féligazságokkal operáló szélsőségeseknek.

2013. NOVEMBER 26., KEDD

“El kell ismerni az állításaik részigazságait. Enélkül az el-, illetve felismerés nélkül ugyanis az ellenzék valójában béna kacsa módjára próbál úszni az olajos ízben. A teljes elutasítással ugyanis megfosztja magát attól a lehetőségtől, hogy szintén reflektáljon a problémákra. Amikor teoretikusnak ható válaszokkal kísérletezik például a közbiztonság, magyarázkodásnak ható nyilatkozatokkal a korrupció terén, akkor az nem kínál valós, a megtapasztalás élményét kínáló alternatívát. Óhatatlanul hozzájárulva ahhoz a fasizálódáshoz, ami a weimari szakácskönyvet forgató hatalomnak egyáltalán nincs ellenére. Holott a féligazságokra adott, és programok helyett szinte pogromokat hirdető válaszok ellen nem lehet szemérmes ákombákomokkal felvenni a harcot. Harcot, mert az emberek lelkéért zajlik maholnap a küzdelem. Mint egy rossz fantasyban.

Az ellenzék felelőssége ebben hihetetlenül nagy. A kormánypártok reakcióit látva megkockáztatom, hogy kizárólagos. Nem fintorogva kikerülni kell a kesztyűt, hanem felvenni. Megtisztítani szélsőséges retorikát az embertelen mocsoktól, és a mélyében levő igazságmorzsákat új keretbe foglalni egy valós és hihető, de nem a fasizmus irányába ható programmal. Ha ehhez először hozzá kell nyúlni a fekáliás kesztyűhöz, akkor meg kell markolni. A szarossá vált kezet meg lehet mosni. Nem kell levágni. Még akkor sem, ha az ellenségek jobban szeretnék levágva látni.”

Zárszó:

A fentiek mind kiragadások. A folyamat egyfajta leegyszerűsítése. De az még ennyiből is látszik, hogy 2013. Végére a színpad készen állt a választási jutalomjátékhoz. A díszletek közt megtaláljuk a le nem csapott magas labdákat az ellenzék részéről éppen úgy, mint a tendenciák folyamatos elmélyülését. Összességében azonban világos volt már jó ideje, hogy ez az ellenzék valójában veszteni indul. Akár akaratlanul, akár kiszámítottan. A választások végére érve már mindegy.

Csak annak illusztrálására szedtem össze, hogy azok az “elemzők”, akik mint valami érdekes furcsaságot kezelik a helyzet, alighanem alkalmatlanok a feladatra. Akármekkora “nevek” és akármekkora a nézettségük. Előre érdemes észrevenni a buckát, mert az segít. Utólag megmagyarázni a hasraesést nem nehéz, és csak a fellépti díj megszolgálását jelenti.

Andrew_s

Orbánia Kasszandrái nevében: I

Lezajlottak a választások. Hoztak egy eredményt. Már elkezdtek előbukkanni azok a gombák, akik külsőre elemzők, pszichológusok, médiaszereplők, olykor politikusok, és hasonlók. Közös jellemzőjük, hogy utólag nagyon okosak. Mindent, és az ellenkezőjét is megmagyarázzák. Holott sokszor olyan érzése lehet az embernek, hogy legfőbb képességük a mások írásainak olvasása. Na, mindegy.

Nem vetek rájuk köveket. Nincs értelme. Aki azonban azt hiszi, hogy a választási kampány finise, a választások eredménye csak úgy leesett a plafonról, és most meglepődik, az vagy süket és vak, illetve álszent, naiv, vagy egyszerűen nemtörődöm volt az elmúlt időszakban. Miközben a tendenciák jól látszottak már korábban. Igyekszem minimális kommentekkel, és csak a saját írásaim nyújtotta keretekből idézve illusztrálni ezt:

Áder jelölése, közvetlenül Schmitt Pál bukása után:

2012. ÁPRILIS 4., SZERDA

„A hírek között felbukkant ugyanakkor egy olyan is, mely a kormányzati befolyás esetleges erősítésének szándékát is jelentheti.

Ez nem más, mint annak a prezidenciális rendszernek a felelevenítése, mely időről időre felbukkan ötletként. Olyan megoldásként, melyet végső soron a közvetlen elnökválasztás is segíthetne. Az említett rendszerről a miniszterelnök, Orbán Viktor beszélt. Mint olyanról, amit csak hagyománytiszteletből nem vezettek be már a választási győzelem után a parlamenti alkotmányozó többségen keresztülkergetve.”

2012. ÁPRILIS 18., SZERDA

„..már csak azért is Áder lehetett a legmegfelelőbb jelölt, mert olyan pozíciónak lett ezzel várományosa, mely pozíció igen hosszú távú hasznot képes hajtani. Személyesen neki is, de a következő ciklusra átnyúló mandátumával, a pártjának is. Hiszen senki nem garantálhatja, hogy a következő választásoknál az áderi törvények dacára biztos a biztos többség. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy ez a gesztus Áder fele egyben kivonja őt a pártvezetésért vívott, a következő választások előtt esetleg fellángoló belső rivalizálásából is.”

„Ádert is utol fogja érni a politikai infláció. Nem tudja majd nem utolérni, hiszen FIDESZ-esként és a poszttért cserébe aligha lesz pártatlan. S ez a vád akkor is gyakran fogja érni, ha egyébként a legjobb meggyőződése alapján dönt. Mert pont ezen legjobb meggyőződése és az ország kommunikálható érdeke közti olló lesz az, ami az esetleges népszerűségéből csírazöldséget fog készíteni. Besorakoztatva az új köztársasági elnököt abba a sorba, ami a pozíció presztízsét bel-, és külföldön egyaránt kétségessé teszi. Vagy kétségtelenül kiüresíti.”

Kövér megalapozza a későbbi komcsizásokat, illetve az éledő neohorthyzmust

2012. JÚNIUS 23., SZOMBAT

„Kövér László szerint teljesen rendben van, ha legalább részben rehabilitálják. Márpedig a nagyobbik kormánypárt delegálta házelnökként ez óhatatlanul a kormányzati szemléletet tükrözi. S mert a Béke-nóbeldíjas írónak írt levelében ki sem tér a Horthy-kultusz pártolásának problémájára, a neohorthysta restauráció tehát a kormány szerint rendben van. Így tehát érthető az, hogy miért a Fidesz képviselői gyűjtenek a lovas szobrára, és miért nem zavarja a kormányzatot a szélsőséges megnyilvánulások térnyerése.”

2012 nyarán már világos, hogy gond van „fent”. De két évet kell várni, míg egy pszichológus megkockáztat egy bátortalan média-szereplést a kampány „már minden mindegy” szakaszában.

2012. JÚLIUS 29., VASÁRNAP

„Számára ugyanis olyan, ami az ő hatalmi koordinátáin kívül létezhet, nincs. De ugyanez okból szinte tetszőleges számú munkahely megteremtését ígérni sem gond, és egyszerre beszélni demokráciáról és annak elhagyásáról sem. Az ő világában mindkettő valóság. A saját gyermeteg mesevilágában úgyis ő az irányító, tehát nem gond, ha egyik vezénylő tábornoka hiányt okoz, mert a másik az ő tündérhadseregével megszállja Amerikát, és pótolja a hiányt. Ebben a világban nem létezik ellenzék, mert az ellenzék is őfelsége ellenzéke, és tulajdonképpen neki tapsol. Ebben a világban nem létezik ellencsapás és válaszlépés sem. Mert mindenki vele akar megegyezni, ő a példakép és ő az egyetemes origo. A centrális erő forrása, akinek a nemzetközi, mit nemzetközi, a galaktikus tárgyalópartnerek is a kegyét keresik.”

„S előbb utóbb rávilágít arra az egyszerű tényre, hogy gyermekdednek lenni lehet jó az egyénnek, de lehet közveszélyes a társadalomnak, ha egy infantilis akarnok hatalmat kap. Mert aki papírmasé világban él, ne fenyegetődzék lángszóróval. Különösen akkor ne, ha ebbe a személyes művilágába kényszerítette be korábban az ország gazdaságát. Talán jobb lenne, ha a gyermeki őrületbe beleálmodna valaki egy olyan gyógyszert, amitől a gyermek felnő, felveszi az ő kikészített muszájdzsekijét, és békében beül a hideg zuhany alá. Amíg a romok közt még akad egy olyan épületszárny, amibe kapaszkodva meg lehet próbálni újraépíteni azt a romhalmazt, ami maradt utána.”

Ugorjunk 2012 októberére. Bajnai még nincs a színen, de már letették orbánia alapköveinek nagyját.

2012. OKTÓBER 10., SZERDA

„..az emberek széles rétegei kerültek egzisztenciálisan megfélemlített, vagy megfélemlíthető helyzetbe. Ami például remekül kihasználható tömegrendezvények szervezésénél, mivel kisebb településekről buszszám hozhatók azok a „szimpatizánsok” akik csak attól félnek, hogy távollétük esetén a felmondólevelüket írják alá ezzel. Ami különben igazi centrális hatalomgyakorlási eszköz. Elegendő a Rákosi-korszak május elsejei képeire tekinteni, vagy az abból a korból származó visszaemlékezésekbe beleolvasni.”

Készülődés Bajnai visszatérésére. A Milla egyesületté alakul, és gyakorlatilag előre összevész minden potenciális támogatóval.

2012. OKTÓBER 14., VASÁRNAP

„..a Milla vezetője előbb cselekedett, mint gondolkodott. Mert jelenleg az az árnyékkormány, amit talán össze lehetne állítani, szinte minden ellenzéki pártból igényelne embereket. Ami jelenleg kétségesnek látszik. Az azért nagyon kellemetlen lenne, ha azt kellene feltételezni, hogy szándékosan történt így a bejelentés időzítése.”

„Röviden az ilyen helyzetben azért összefoglalnám, hogy a kormányzatnak milyen ellenzéki fellépés, „eseménynaptár” lehet a szimpatikus:

1. Legyen belülről megosztott, és lehetőleg a pártjain belül is legyen megosztottság;
2. Az ellenzéki rendezvényeken ne alakulhasson ki olyan hangulat, ami a hangoskodáson túlmenő tevőleges akciókhoz vezethet;
3. Az ellenzék ne alakíthasson ki olyan egységfrontot, ami alkalmas lehet összehangolt cselekvésre;
4. Az előző pont értelmében ne alakulhasson ki olyan ellenzéki rendezvény, melyen a kormányzatot elutasító szervezetek tagsága „összeadódó” tömegként jelenhessen meg;
5. A mégis megrendezett ellenzéki események létszáma elegendő legyen a demokrácia meglétének valószínűsítésére, de az előzők teljesülése miatt alapvetően tehetetlen legyen;

”

- Folytatása következik Bajnai visszatérésétől -

Andrew_s

Bezárult a gyávasági háló

G. Fodor Gábor igazán rendes ember. Mert ki más törődne, akár a saját renoméja kárára azzal, hogy embertársainak vidám perceket okozzon. Elvégre, szinte még fel sem száradhattak a Zuschlag-álinterjúja után kapott kacagó-görcs könnyei, amikor tegnap ismét szolgálatba helyezte magát. Ezúttal a Mesterházy Attiláért való aggódással magyarázva Orbán Viktor vitamentességét.

Azt mondván, hogy a regnáló miniszterelnök puszta nagyvonalúságból adta elő az „Üregi nyúl bátorsága” című magánszámát. Ami azért igazán leleményes megközelítés a Századvég stratégiai igazgatója részéről. Ráadásul ostoba is. Megközelítésnek és kifogásnak egyaránt. Egy választási vitába aligha az nem megy bele, aki biztos a győzelmébe. Ha ugyanis igaz lenne G. Fodor Gábor állítása, hogy az ajánlattal a kormányfő „arra kapott alkalmat, hogy a jobboldali erőfölényt bemutassa” akkor Orbán Viktornak elemi érdeke fűződne eme labda lecsapásához. Már akkor, ha itt szellemi erőfölényről lenne szó. A jelen felállásban ugyanis azt a fajta erőfölényt demonstrálja, hogy „akármit csináltok, akkor is maradok”. Amihez tényleg nem kell vita, de az a fennkölten bugyuta magyarázkodás sem, amivel G. Fodor mentegette Orbán Viktort.

Mesterházy Attila meg is üzente, hogy őt ne sajnálják, és ne féltsék a Fideszben a vitától. Elérve azt a helyzetet, ami óhatatlanul felértékeli a személyét. Orbán Viktor ugyanis hiába emlegeti azt, hogy az MSZP elnöke nem valós kihívó szerinte. Bajnai Gordonnal szemben még tavaly elzárkózott a vitától. Gyurcsány Ferenc elszámolós vitáját pedig igyekeznek agyonhallgatni a kormányoldalon. Amivel a miniszterelnök körül tulajdonképpen bezárult a gyávasági háló. Három potens kihívóból immár hárommal nem halandó szóba állni. Ez pedig nem annyira az erő demonstrációja. Ahogy az sem, ha valaki kozmetikázott arcmásával plakátoltatja tele a fővárost. Miközben a szennyes mosogatását az aprószolgákra bízza. Elfeledkezve arról, hogy a kicsinyes genyózás szintén nem az erő biztos jele. Márpedig nehéz másként értelmezni azt, amikor a szóvivői slepp indul támadásra, vagy a házelnök alakítja a morcos házmestert. Esetleg más kampánymunkával nem kellően ellátott polgármesterekre bízva Mesterházy Attila macerálását.

Mert különben eszünkbe sem jutna, hogy Szekszárdon semmi más probléma nem akadna már egy polgármester számára, mint a Simon-üggyel való foglalkozás. A tolnaiakat minden esetre e helyről biztosítom mélységes irigységemről. Nyilván az összes út kiváló minőségben csillog-villog, a közbiztonság az egekben, míg annyi a versenyszférában létrejött munkahely, hogy megyei importra szorulnak közmunkásból. Amennyiben így van, akkor csak irigyelni lehet az ott lakókat Horváth Istvánért, a tolnai megyeszékhely Fidesz-KDNP-s polgármesteréért. Akinek immár Orbán Viktor helyett is van ideje a narancsszínű gatya tisztábbra sikálásában. Megjegyezvén ott Szekszárdon, hogy „Mesterházynak megvan a lehetősége a válaszra” abban a Simon-ügyben, amivel bőven foglalkozik a belügyi apparátus. Elfeledkezve arról, hogy Orbán Viktor országos kérdésekben sem képes részt venni egy vitában. Vagy választ adni a vagyonát illető kérdésekre, melyekkel nem a belügy foglalkozik. Úgyhogy mégsem irigylem a tolnaiakat a szekszárdi polgármesterért. Ha az ottani ügyeket is ilyen nemtörődöm helyzetfelismeréssel intézi, akkor nincs miért irigykedni.

De ezt nyilván a helyiek tudják jobban. Az ő választásuk Horváth István. S még véletlenül sem szeretnék ugyanabba a hibába esni, mint az említett politikus. A távolról minősítve a helyi ügyeket. Inkább csak a jelenséget emelve ki, hogy a Fideszen belül szemmel láthatóan továbbra is a vitamentesítő, és elvtelen, összezárási parancs van érvényben. Ez lassan eléri ugyanazt a nevetségességi szintet, amivel G. Fodor görcsölt rá a Vezér szolgálatára. Lassan, de biztosan erodálva esetleg tényleg jobb sorsra is érdemes, és egyedül talán tehetséges helyi politikusokat is. Annak a fényében különösen, hogy Nyitrai Zsolt nagy garral hangoztatta: „Politikánkat a párbeszédre alapozzuk”. Bár ő a munkástanácsok kapcsán szólalt meg. De az a párt, amelynek emberei egy választási kampányban le vannak tiltva a választási párbeszédekről, milyen párbeszédre lehetnek képesek a szakmai szervezetekkel. Alighanem inkább pártbeszédre. Ahogy azt a tanárokkal folytatott „párbeszéd” mutatja.

Bemutatva azt is, hogy milyen a valóságban az a szolgálati mese, amit a Fideszben képzelnek a polgárok szolgálatáról. De legalább elmondhatjuk, hogy magyar relikviává avatjuk az amerikai akácfát. Arccal a szintén amerikai csicsóka államosítása felé. Meg a vasút felé. Latexben.

Andrew_s

A diktatúra liberális elismerése

Fotó: EISimay

Miközben Gyurcsány Ferencbe a technika ördöge, ezúttal Klubrádiónak öltözve, igyekszik belefojtani szót, a szövetségeseivel sem feltétlenül van kisegítve. Anno az elhíresült berlini Bajnai-beszédre kerekedhetett el a szemünk. A kampány élesbe-fordulását a Magyar Liberális Párt (MLP) köszöntötte egy Orbán Viktor felé tett gesztussal. Habár aligha a miniszterelnök hatalmi érdemeinek elismerését kellene talán napirendre tűzni.

Történt ugyanis, hogy az MLP kiadott egy közleményt a Szabadság téri morálficammal kapcsolatban. Ebben szépen sorra veszik, hogy ki mindenki tett tiltakozó gesztusokat a kormányzat szalon-antiszemitizmusa ellen. Ez nyilván nagyon hasznos összefoglalás, de talán nem ártana mérlegelni azt sem, hogy nem-e egyfajta helyben-toporgást tükröz-e a párt részéről? Nem azért, mintha nem becsülném az igyekezetet. De alighanem jobban mutatná, az elkötelezettségen túl, az is az ellenzék hatását, ha százezres tüntetések követelnék a sassá fogant bronzturul Gábrielen tervezett tollászkodásának hanyagolását. Mert noha az erőszak, miként azt Salvor Hardintól tudjuk, valóban az inkompetensek végső menedéke, az erő megmutatása csak a B-közép szintjén azonos a metró-kocsik, illetve a TV-székház felgyújtásával. Jól mutatták ezt a diák-tüntetések is. Hatásukban is. Orbán csapata láthatóan jobban bepánikolt, mint száz politikai nyilatkozattól. Mert alighanem a falusi suttyók szintjén a falusi suttyók reakcióira számítottak az ifjúságtól. De ezt is már sok víz követte a Dunán.

Az MLP nyilatkozatában nem is a leltár az, ami furcsa. Legfeljebb felesleges. Aki követi az eseményeket, az úgyis ismeri a közleményükben felsoroltakat. Sokkal furcsább az, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök azonnali döntését várja a Magyar Liberális Párt (MLP) a Szabadság téri német megszállási emlékmű ügyében”. Mármint az MTI közleménye alapján. Mely megfogalmazás talán megfelel a hatalmi struktúra jellegének, de mégsem az igazi. Egy demokratikus országban, a miniszterelnöknek lehet természetesen véleménye. S persze ennek hangot is adhat. Elvégre Orbán Viktor befolyási övezetében nőtőn szaporodnak szóvivők. A demokrácia játékszabályai alapján lehetne például állásfoglalást kérni az adott emlékmű kapcsán. Ami, tekintettel arra, hogy a kormányfő érdeke a hungaristák előtti szobor-lebegtetés, alighanem meddő próbálkozás lenne. De azért meg lehetne próbálni. Ahogy azt is, hogy akár magánvéleményként mondjon valamit. Még akkor is, ha erre egy „csak a focihoz értek, a történelmet nem ismerem” jellegű válaszra lehet valószínűleg számítani.

A köztéri szobor ügyében azonban a jelzett megfogalmazása az MLP elvárásának nyilvánvalóan túlmutat ezen. De facto elismeri Orbán Viktor egyszemélyi döntési kompetenciáját valamiben, amiben demokratikus keretek között nem lenne olyanja. S ez komoly kommunikációs hiba lehet. Mert azt az üzenetet hordozza, hogy az MLP tudomásul veszi a hazánkban kialakult, gyakorlatilag a személyi kultusszal rokonítható közállapotokat. Ezzel óhatatlanul csökkentve a saját tiltakozásuk erejét a kialakuló, vagy talán már gyakorlatilag ki is alakult diktatúra ellen. Kialakulása esetén pedig hozzájárul ezzel annak konszolidálódásához. Márpedig az ellenzéknek szinte biztosan nem erre lenne szüksége. S az országnak sem. Miközben még az sem mondható el, hogy színvallásra kényszerítené a kormányfőt. A tényleges miniszterelnöki válasz elüthető a jelzett kompetenciahiányra való hivatkozással.

A liberálisoknak tehát sikerült úgy gesztust gyakorolni a hatalom felé, hogy közben gyakorlatilag borítékolható a nyilatkozat elzúgása az űrbe. Úgy, hogy talán ezek a sorok lesznek a legkomolyabb visszhangjai. Márpedig ebben az esetben könnyen előfordulhat, hogy az MLP-re máris több energiát fordítottunk, mint amit megér. Márpedig a valós liberalizmus ennél többet érdemel.

Andrew_s

Bohóc-szerepek a CÖF-plakáton

Bohóc 1.0

Bajnai Gordonra Hatvanban egy bohóc támadt rá. Ennek kapcsán emelte ki a közlemény, hogy a Civil Összefogás Fórum (CÖF) által finanszírozott plakát bohócfigurája az ehhez hasonló ellenzék-ellenző fellépéseket inspirálja. Amennyiben ez igaz, akkor ezt azt jelenti, hogy sokak számára a bohóc a plakát mellékszereplőjéből főszereplővé lép elő. Ami különben eddig is így volt, csak láthatóan nem igazán keltett eddig feltűnést.

Az, hogy a a konkrét esetben az Együtt-PM rendezvényére érkezőket inzultálta a bohóc, az akár az azt alakító pszichikumát is jellemezhette. Éppen úgy, mint a legendás „füttyös” újságbotja. Az pedig, hogy rá akart ugrani a volt miniszterelnökre az tényleg inkább nevetséges, és bosszantó. A szivárványos bohócruha alapján akár valami egészen más eredménye is lehet. De ezek a kérdések legyenek a biztonsági emberek, illetve a bohóc, és orvosainak, családjának a problémája. Térjünk vissza arra a plakátra, ami az internetes mém-gyártókon kívül ezek szerint a CÖF bohócképzőt és az abban eredményes vizsgát tett menetelőket is megihlette. Mint alighanem ismert, az olykor iskolákban is feltűnt plakáton az ellenzék képviselői vannak egy felirattal: „Nem érdemelnek több esélyt”. Az első e tárgyban megjelent plakátok hátterében, Mesterházy Attila, és Gyurcsány Ferenc között az ominózus bohóccal. Azzal a bohóccal, akiről a CÖF képviselője első körben nem árulta el, hogy mi a szerepe. Vagy fogalma sem volt, vagy utólag jöttek rá, hogy félrehordott a plakáttervező szeme, és még irgalmatlan öngól is lehet a bohóc szerepeltetése. Annak ellenére, hogy Csizmadia László később mégis előállt valami nyakatekert és nyilvánvalóan verítékszagú magyarázattal.

A „fogalma sem volt” kategóriában túl sok értelmet nem is kell keresni. Ebben az esetben a CÖF szóvivője pusztán annyi ismeretet árult el a CÖF plakátjával kapcsolatban, mint az energetikai államtitkár Pakssal kapcsolatban. Találtak egy jól mutató mellékszereplő-ötletet, és odarakták. Utólag pedig még a CÖF Fidesz-közeli, és így alapvetően kormánypénzektől sem biztos távolságban levő plakátkészítőinek is drága mulatság lett volna újra nekifutni egy bohócmentesített változatnak. A bohóc maradt, és a CÖF döntéshozóinak esetleges felkészültségétől, összefüggéslátó képességétől függetlenül vált esetleg önálló jelentéshordozóvá. Akár olyan célzásokat is hordozva, amiről a plakát tervezésekor az azt jóváhagyók elmondhatták volna, hogy „gondolta a fene”. De most már késő. Miközben az sem zárható ki, hogy a CÖF szóvivőjétől függetlenül, a plakátot tervező próbált meg kiüzenni az alakok mögül.

Bohóc 2.0
Fotó: Tuba Zoltán / Origó

Az egyik átvitt értelme lehetett például a bohóc szerepeltetésének a megemlékezés az egykori bohócforradalomról. Arról, amikor a számukra kedvezőtlen döntés ellen, 2011-ben tüntető rendvédelmiseket Orbán Viktor lebohócozta. Azzal a zsigeri ostobaságról árulkodó kiszólással, hogy az őt a tüntetőkhöz, a Kossuth térre kihívó üzenetre azt válaszolta: majd kiküldi a bohócügyi államtitkárát. Azt, hogy utána milyen bátran vállalta a következményeket, jól mutatta a választüntetéskor elrendelt mozgósítás. Jelezve az Árok Kornél és Kónya Péter nevével fémjelzett tüntetés következtében a rendvédelmi dolgozókkal szemben megélt kormányfői pánikot. A plakáton tehát a bohóc akár Kónya Péterre is utalhatna. Ami, a volt miniszterelnök elleni hatvani bohócugrás tanúsága szerint, néhányak, a bohóc, vagy az őt felbérelők számára valóban megérkező üzenet lehetett. Még akkor is, ha egy ilyen üzenet szempontjából a plakáttervező eredetileg félrenyúlt. Vagy csak szimplán gyáva volt egy nyílt utalással élni. Bár születtek olyan plakát-mutációk, melyeken a bohóc már valóban Bajnaihoz közel álló helyzetben van. Ellenben ebben az esetben az esély megvonása a „bohócra”, a rendvédelmis dolgozókra is vonatkozhat. Mely rendvédelmi szerepre a CÖF-nek nyilván van „saját” jelöltje. Akár a Vona Gábor fürdőszobájából kibújt gárda szerepében.

Ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk arról sem, hogy a bohóc, az udvari bolond sokszor került abba a szerepbe, amikor az „úr hangja” szerep hárult rá. Vele üzentek olykor az uralkodónak, de nem egy esetben a bohóc gazdája is vele mondatta ki azokat a kritikákat, mondatokat, amelyek kimondása számára kínos lett volna. Ha ebből a szempontból próbálnánk megközelíteni a bohóc szerepét, akkor szembetűnő, hogy a CÖF plakátja alapvetően azokat a magvas gondolatokat foglalja össze, és tükrözi vissza, amelyek kidolgozásával a Fidesz szóvivői birkózgatnak már egy ideje. A békemenetesek mozgósításában is szerepet kapó szervezet tehát tulajdonképpen a kormánypárt megfogalmazta elvárásnak felel meg a plakáttal, melyen a narrátor szerepe jutott így a bohócnak. Annak a bohócnak, mely így a CÖF számára a Fidesz udvari bolondjának szerepét jelképezi. Mely üzenet alkalmasint öngól is lehet a plakátozó szervezet számára. Még akkor is, ha a személyi kapcsolatok ismert halmaza alapján, sokan látták eddig is a békemenetelő szervezetet Orbán Viktor marionett-hadosztályaként.

Andrew_s