Orbán a mikrofon-szeren

Forrás: Mandiner

Orbán Viktor, talán a Karácsonyon is megindulva felindult, és beszédet tartott. A hivatalosan közszolgálatinak, a köznyelvben királyinak nevezett televízióban, felvételről, le is adták. Ebből a legtöbb tudósítás azt emeli ki, ahogy a miniszterelnök az amerikai politika megítélését interpretálta. Ami kétségtelenül megéri az emlegetést.

De érdemesebb lehet kicsit távolabbról nekifutni. Az is minősíti ugyanis a helyzetet, ha egy interjút felvételről sugároznak. Nem csak Orbán Viktor, hanem bárki esetében felveti ugyanis azt, hogy az interjúalany nem meri bevállalni a közvetlen reakciók, a spontán kérdések és gesztusok felelősségét. Ezt a jelenlegi kormányfő esetében leginkább az hangsúlyozza, mert ő az, aki állandóan a falusi kocsmaszociológia erős emberét akarja eljátszani a maga kreálta hatalmi színdarabban. Márpedig a falu bikájától kiemelten visszás, ha nagyhangú kirohanásai, mások férfiasságának emlegetése után a haverokat küldi ki a kocsma elé. Miközben legfeljebb az ablakból drukkol az ököljogi szavazáshoz. Ahogy Orbán Viktor az általa nagy hangon pártolt törvényjavaslatok szavazásai esetén is többől kimaradt, mint szavazott. Bemutatva, hogy miként kell mások szurtos kezével verni a másét a csalánba. Miközben az ő keze se szurtos, se véres nem lesz. Tiszta kezű maradhat, mint a másokat mindig csak szóban utasító lágerparancsnok.

Az tehát teljesen világos, hogy a köztévének nevezett politikai komédiacsatornán előadott hakni kérdései spontán előfordulásúak voltak, hogy csak na! Valószínűleg hosszas előzetes felkészülés eredménye, és az alákérdezések kisakkozott eredőjeként előadva. A felvételről sugárzás azon előnyeit is kihasználva, hogy finoman megműthető minden, ami esetleg leleplező lehet. Egy gesztus, egy szájrángás, egy mozdulat, egy hangsúly. Az interjú tehát egy előre kiszámított színpadi előadássá válik. Ami számos authoriter vezető esetében megfigyelhető volt már korábban is. A köznép fölé elemelkedő VEZÉR, így, csupa nagybetűvel, nem engedheti meg magának, hogy az alattvalók körében is megfigyelhető spontán reakciók lebuktassák: éppen olyan gyarló senki, mint bárki a tömegben. A megrendezett interjú megrendezett előadásának puszta ténye tehát éppen olyan leleplező lehet egy művileg tisztán tartott kezű vezér esetében, mint Helene Bertha Amalie Riefenstahl egykori filmjeiben. Csak azokat senki nem hazudta interjúnak. Meg az említett hölgy tehetségét legfeljebb ugatják messziről a minapi előadás szervezői.

Amiért a fenti „tiszteletköröket” érdemes volt megfutni, az nem más, mint segít kicsit összefüggéseibe helyezni az elhangzottakat. Az ugyanis világos, hogy ilyen körülmények között az, amit Orbán Viktor elmondott nem más, mint az ő személyes üzenete. Nem az országé, de talán még csak nem is a pártjáé. Orbán Viktoré és személyes klikkjéé, a kiválasztott oligarchiáé. Amelynek a körében egyre inkább belecsúszik abba a szerepbe, ami a korábban már említett „I. Feltsuthy” jelzővel jellemezhető. Onnan fentről, ahonnan a nép, az állampolgárok többsége már csak statiszta. Szolgahad, amelynek tagjai legyenek megtisztelve, hogy Orbán Viktor von Feltsuth egyáltalán egy lapos pislantásra méltatja őket. S amely szemlélet korántsem új a kormányfő esetében. Nem véletlen, hogy komplexusai, személyiségi problémái régóta találgatás tárgyát képezik az interneten. Önmagában tehát az amit mondott, kijelentett az „interjú” során erősen súlyozandó lehet azzal, hogy ki és milyen körülmények között mondta-

Így az is, hogy éppen csak nem üzent hadat az USA-nak. Bár lehet, hogy lélekben már rég megtette. Mert a Felcsúti Pannon Királyság olyan komoly erőt képvisel, hogy meg se kottyanhat egy USA-szerű kis légypiszok rendre utasítása. Ott bent abban a belső világban, ahonnan olykor kitör néhány elementáris erejű ostobaság a külvilágba. Amiben azért felfedezhető a rendszer. Például, az is, ahogy éppen a nemzeti érzület kisajátításán, a hazafiság önhatalmú definícióján keresztül lassan kiszorítani igyekszik mindenkit, aki nem alkalmazkodik az OPNI-érett szemlélethez. Nem csak a hatalomból, hanem az állampolgári jogból is. Azt pedig kedvenc kukabúvára, Szakály Sándor jóvoltából tudjuk, hogy innentől lehetséges az akár gépfegyverrel elvégzett „idegenrendészeti eljárás” is. Mindenki ellen, aki nem ért egyet a Pannon Géniusz szemléletével.

Forrás: MTI

De egyfajta rendszer jól felfedhető abban is, hogy a most előadott Amerika-centrikus összeesküvés-elméletből a házelnökkel már kóstolót adatott a miniszterelnök. Kövér László nem is olyan régen hasonló ötletekkel állt elő a közhangulat puhítása érdekében. Előfújva a kommunikációs buborékot a vezére számára. Jól mutatva, hogy a bajuszos házmester sem más, mint valaki, akivel a csalánt veri Orbán Viktor. Ezért jellemző az a buborékos kép, ami készült róla. Legfeljebb a buborék anyagát tekintve tévesen. Gumiból kifejezőbb lett volna.

Andrew_s

Orbáni pitiánervilág

Forrás: Africanglobe

„- Én téged száz fonthoz juttatlak, ha elvezetsz a Kapitányhoz.

- Nincs annyi pénz, fiam, amit itten mondsz... Az csak tíz font!”

Olvashatjuk a „Megkerült Cirkáló” című örökbecsűben. Megállapítva azt is, hogy Rejtő Jenő ezer százalékos pontossággal érzékeltette annak idején azt, ahogy a körülmények átitatják az egész gondolkodásmódot. Napjaink történésinek egy részére alighanem ugyanez a jelenség adhat magyarázatot.

Mert mit is láthatunk? Ha kellő aprólékossággal kezdünk leltárt készíteni, akkor könnyedén elveszhetünk a részletekben. Alig van olyan nap, amikor a kormánypárti kommunikáció ne dobna be a köztudatba valami gumicsont-jelölt ötletet. Erre gyorsan megtalálhatjuk azt a kézenfekvőnek tűnő magyarázatot, hogy alapvetően a figyelem eltereléséről van szó. Megfűszerezve némi kommunikációs csapdával, és az ellenzéki felszalámizásának a vágyával. Ezek természetesen komolyan létező tényezők. Azt hinni azonban alighanem tévedés, hogy a látszólag véletlenszerű ötletelés mögött nincs, illetve nem lehet más, valós rendező elv. Akár csak olyan formában, ami az ötletrohamok hozadékaként feltálalt választékból kihúzza az éppen aktuálisan megvalósítandó következő lépés forgatókönyvét. A Fidesz esetében pedig alighanem valóban Orbán Viktor lehet az, aki „Személyes Alapszabály” (Rejtő Jenő Elátkozott Part) gyanánt szabályozza a pillanatnyi életet, vagy karakterhalált. Ezt most csak tekintsük megjegyzésnek.

Térjünk vissza a napi gumicsontokhoz, kommunikációs ötletekhez. Lett légyen az a maradék nyugdíjpénztárak lenyúlása, az internetadó, vagy a hasonló fajsúlyú ügyek. Ezek két közös jellemzője szinte kiverheti az emberek szemét. Az egyik a gyakorlatilag csillapíthatatlan hatalomvágy. Ez Orbán Viktor esetében nem egy új gondolat-rendezési elv. A különböző kezdeti megnyilvánulásokat követően szinte hónapról évre követhető módon haladt el azokhoz a mérföldkövekhez, amelyekben sajátos önleleplezést is szolgáltatott. Hol a Kádár-rendszer hallgatólagos követőjeként, hol az illiberális államhatalom híveként definiálva önmagát. Óhatatlanul leleplezve azt a diktatórikus személyiséget, ami ugyanakkor a felelősségtől való pánikszerű meneküléssel kénytelen megbirkózni. Amely utóbbira különben sokkal régebbi jelekből is következtethetünk. Összességében, és kívülről nézve olyan személyiségeket alkotva, amellyel leggyakrabban talán az óvodapedagógusok találkoznak. Akkor, amikor az erősebbtől való félelmüket féktelen, a kisebbek, gyengébbek felé ható agresszivitással túlkompenzáló gyermeket kell valamilyen formában a szocializáció útjára vezetni. Nem vitatva persze azt sem, hogy amikor egy ilyen személyiség fokozott agresszivitással találkozik, akkor ez egyre nehezebb. Különösen, ha az egy authoriter és elvtelen, alapvetően opportunista, és a haszonért a hatalmat bármikor kiszolgáló szülő képében jelentkezik. Márpedig a hatalom opportunista haszonélvezőitől annak idején hemzseget a kontraszelektált pártapparátus.

De a hatalomvágy, mint említettem, csak az egyik összetevője a felhozott kommunikációs tötymörgésnek. A másik komoly tényező a pitiánerség. Nem csak abban az értelemben, hogy gyakorlatilag a fenék kitörlésének napi papíradagját is minimum alkotmányba, illetve alaptörvénybe gondolják vésni a Fidesz vezérhez hű talpnyalói. Ez ugyanis még akár a hatalomvággyal, a másokat megalázó úrhatnámsággal is magyarázható lenne. Azonban azt is láthatjuk, hogy ami pénzben kifejezhető, az is magán viseli a pitiánerség, a kisstílű szarrágás jegyeit. Mert az egyes közrabszolgának ugyan már pár százezer forint is felfoghatatlan pénz, és száz-, vagy ezermilliárd tényleg csak elírva levő értelmezhetetlen betűhalmaz, a költségvetés egészéhez képest sokszor aprópénzekre mennek ki az orbáni ötletek. Mert mit jelent pár száz millió? Alig valamit. Nem az egyes iskoláknak, hanem a költségvetés egészében. Különösen, ha összevethető mondjuk a teljes bankszektor rákosista államosításával besöpörhető pénzzel. Ha addig is él az ország.

S most térjünk vissza az öreg csavargóhoz. Az a személyiség, aki a felfújható rágógumi kapitalista élvezetének képzetei között pofozva alakul, valójában sosem lesz képest ezt az árnyékot átlépni. Akinek a zacskó szotyi a mennyeien gyermeki élvezet, az felnőtként, szinte korlátlan hatalommal a kezében, sem fog tudni átlépni a pitiánerség határán. Mert ahhoz olvasottság, kultúra, képzelőerő, és leginkább széles, a világgal számoló szemléletmód is kell. S olyan személyiség, amely nem elfojtásokon, hanem szárnyaláson keresztül alakul. Márpedig Orbán ötletein nem az utóbbi süt át. Sokkal inkább az előbbi, a fociöltözők verítékszagú péniszirigysége, a falu bikájának földhöztapadt szarrágása, a csak fillérekben számolni tudó pitiánerség. Amerika nem azért nem számít, mert Orbán fanatikus. Egyszerűen nincs is. Mert kiesik a felfogható tartományból.

S ha valami. akkor ez lehet a nemzet veszte. Nem is annyira a kisemmizés, a diktatúra, hiszen azt pár év, évtized alatt kiheveri egy ország. A kisstílű, fantáziátlan, állatias indulatokkal operáló, szellemi semmittevésbe süllyedő uralkodás az, ami nemzedékeket tesz tönkre, üldöz el, kényszerít szellemi pangásra. Valamint nemzedékek sorára az egész országot. A senkik hatalmát, a kisszer diadalát hozva be a kontraszelektált mindennapokba.

Andrew_s