2014. augusztus 31., vasárnap

Demagógisztáni napló: Kósa nemzeti hazugság-minimuma

Kósa Lajos, Orbán Viktor ügyvezető alelnöke ismét aggódik az ellenzékért. Mert mi más motiválhatta volna azt a véleményét, hogy Falus kampány nélkül máris veszített. Szerinte. Magyarázata szerint a jeges-vizes videó miatt. Az aggódáson kívül még lehetne oka a nyilatkozatnak ostobaság, karaktergyilkosság, ferdítés, információhiány. De ilyeneket egy országos felelősséggel bíró, gerinces, művelt és korrekt politikusról nem tételezek fel.

Így azt sem tételezem fel, hogy Kósának ne lenne fogalma a vizes vödörborogatási mozgalom valódi céljáról. Legfeljebb nem ért vele egyet. Elvégre van olyan politikai nézet, hogy akinek például idegsorvadása van, annak Tajgetosz, és a haza meg van mentve. S tudjuk, van olyan fideszes politikus, akinek politikai pályája egykor a MIÉP által kijelölt startpályáról emelkedett el. A józan észtől is. De Kósa nem ilyen. Ő kezdetektől a Fideszt erősíti. Követte Orbán Viktort a liberális ifjúsági mozgalomtól az illiberális, tehát szabadságjogot elvonó őrületig. S alighanem követni fogja tovább is. Elvégre szerinte az ellenzék nincs is. Baloldal sincs. Ahogy annak idején sem volt ellenzék, és a párt nem szolgált mást, mint egy akarnok legitimációs bázisát. Igaz, azt a pártot SZKP-nak hívták, és nem Orbán Viktor volt a vezetője. De illiberálisnak maximálisan bolsevik volt. Azonban azt azért érdemes látni, hogy Fidesz, mint párt már régen nem létezik. Nem jogilag, hanem a valóságban.

Így azt, amit Kósa Lajos mond nyugodtan tekinthetjük az orbáni direktíváknak megfelelő kijelentésnek. Ezért lehet csak jogilag párt-alelnökként kezelni, míg valójában Orbán Viktor szócsöve, aki most éppen Falus Ferenc kapcsán üzen a híveknek. Azoknak a híveknek, akik tömegben lezuhant szellemisége hajaz arra a tömegre, amelynek szemében Hitler is kétméteres szőke árja volt. Az ilyen tömegnek vezénylő tábornok kell egy vezér-ló hátán. Az ilyen tömegnek egyszerű, skandálható címszavak kellenek. Az ilyen tömegnek felelősségtől mentesítő ellenségképek kellenek. Az ilyen tömegnek demagógia kell. Az ilyen tömeg az, amelynek tagjai Barabást kiáltanak, de a felelősségük feszegetésekor Jézusra emlékeznek. A jelenség nem új. A jelenség ismert. Az, hogy egy politikai erő él, illetve visszaél ezzel az eszközzel az nem a tömeg hibája. A tömeg, a sokaság Cézár óta ismerten ilyen. Tudhatóan eladható a víziló is víziónak, ha elég hangosra sikerül a tetszőleges tömeg radikalizálható kisebbségét hiszterizálni. A többit megoldja az évezredesen ismert csoportdinamika.

Kósa aggódása tehát egy művi valami. Aggódása művi, mondandója műgyanta. Mert olyanokat szörcsög elő, hogy: „Jó lenne olyan baloldal, hogy legalább a nemzeti minimumokban legyen egyetértés”. Erre azt lehetne válaszolni, hogy egy olyan jobboldal is jó lenne. Sőt! Leginkább az lenne jó, ha valóban lennének nemzeti minimumok. Egy olyan morális, közösségi minimumszint, ami az emberi minimumokat, az állampolgári minimumokat is felölelve egy igazi, közösségépítő minimumhalmazt képes képviselni. S itt bukik ki az orbanizmus hazugsága Kósába sűrítve:

  • Az illiberalizmus, mint szabadságjogokat állami szinten elvonó rendszer megtagadja, diszkriminatívan megengedővé teszi az emberi minimumokat.
  • Az állampolgársággal házaló, egyes rétegeket vallási, származási alapon megkülönböztethetővé tevő, a megkülönböztetésnek asszisztáló kormányzati politika az állampolgári jogok biztosítását teszi a hatalmi kegy eszközévé.
  • Az egyes nemzeti, állami jelképeket kisajátító, saját kampánycéljaira felhasználó politika eleve megtagadja a közösségépítést.


Amíg a „nemzeti minimum” meghatározása egyetlen politikai erő privilégiuma, addig valójában nincs nemzeti minimum. Valójában egy párt, vagy inkább egy demagógiai elit hatalmi elvárásai vannak. S az ezen hatalmat szolgáló, a tömegeknek odadobott szellemi koncok vannak. Amikor a Fidesz nemzeti minimumról beszél, valójában az orbáni elvek feltétlen kiszolgálásáról fecseg. Nem vitatva, hogy Kósának, illetve vezérének tényleg olyan ellenzék kellene, amelyik feltétlenül elfogadja a Fidesz éppen aktuális idiotizmusát.

Ez az ellenzék azonban annyira lenne ellenzék, mint a Pozsgay vezette Hazafias Népfront volt annak idején. Jut eszembe. Pozsgay melyik párt holdudvarában is fordul elő mostanában? Csak nem Orbánéban? Hiába no. A szellemi almák nem esnek messze a bolsevik fától.

Andrew_s

2014. augusztus 30., szombat

Cloaca Blogica

Forrás: etc.usf.edu
Az internet egyre jelentősebb információforrás. Jól mutatja ezt, hogy igen nagy, és nyomtatott formában patinás lapok is régóta jelen vannak a digitális vásártéren. S jelzi az is, hogy egyre többször hivatkoznak olyan forrásokra, mint a közösségi média, illetve a blogszféra bejegyzései, írásai. Annyira gyakran, hogy sokszor egy kalap alá is kerülnek.

Akkora kalap alá, ami ápolatlanul is eltakar. Holott talán érdemes lenne valahol meghúzni a határt. Mielőtt a cenzúra kötelét húzzák meg az internet nyakán. Globálice. Mély hozzá nem értéssel. Miközben tudom, a vita nem újkeletű. Annyira nem, hogy talán a publicisztikával egy idős. Csak a hatékonyság nőtt az internettel. De most hagyjuk egyelőre a régi rómaiakat. Bár érdemes talán megemlékezni a Cloaca Maxima-ra. Ahol, mint azt egy régi vitában említette egy kolléga, olykor értékek is sodródtak. Ahogy nagyon sok tehetség és valós érték, de értékes információ is sodródik az említett netes helyeken. Amelyeknek van pár közös vonása, de valószínűleg sok el is választja a szereplőket.

A közös vonása az, hogy például a Facebookon és egy blogban egyaránt levezetődhetnek idegességek. Azonban a hétköznapokban is érezhető a különbség a kocsmai pletyka és kocsma falára kitett röpirat között. Az előbbi zsivajában mindenki mondhatja a magáét, és legfeljebb kap néhány rögtönítélő pofont. Sokszor nem is érdekes, hogy ki mondta ki először a tutit, hiszen mindenki mondja a magáét. Ilyen a Facebook. Pletykák gyors információk, és kontrolálhatatlan vélemények forgataga. Igazi Cloaca Maxima. Sok értékes információforrással, és értékes gondolattal. De sok újrafeldolgozottan sem önálló véleménnyel is. Látszólag minden szereplőnek saját fogadószobája van, de összességében nehéz úgy hivatkozni valamire, hogy „a Facebook-on olvastam”. Ez a „krimóban is beszélik” kategória. Még akkor is, ha tudom, sokan nagyon is felelősen mondanak itt is véleményt. Számolva azzal is, hogy méltatlanul repül feléjük a söröskancsó. Míg mások méltón kapják az ostoba véleményre, hazugságra a szóbeli pofonokat. Beírásaik nyomán leiskolázva, porig rombolva a tizedkézből szajkózott tucat-butaságokat, közhelyeket.

A blog az kérem egészen más. Az kérem az említett röpirat esete. Azt ugyanis valaki kitetette. Azt jegyzi, aláírja valaki. Valós írója, felelős szerkesztője van. Nem lehet azt mondani, hogy az kérem megíródott és kitevődött. Aki erre hivatkozik, az a blogok esetében a digitális analfabéták egy speciális részhalmaza. A blog tulajdonosa felel az ott megjelent írásokért. Akkor is, ha nem ő követte el. A saját blogján ő a felelős szerkesztő. Mert ez ugyanúgy sajtótermék, mint a kiragasztott röpirat. Ha valótlant állítanak a blogján, akkor nem mentség, hogy ő ott sem volt, és nevenincs nick rakta ki, és jegyzé a szöveget. A szerkesztő felelőssége, hogy mit enged megjelenni. Akár kommentként is.

Ha egy tingli-tangli blog tulaja például megengedi az antiszemita hozzászólásokat, de törli az ezekkel vitatkozókat, akkor maga is antiszemitává lesz. Ahogy ugyanez igaz a kommunistára, a melegre, és minden másra is. Tulajdonképpen azzá lesz, amit elfogyaszt. Azzá lesz, amit ír, illetve enged a saját „lapján” írni. Ahogy alighanem a köznapi jogérzékkel, a „józan paraszti” hozzáállással is érezhető a különbség a közösségi médiák kommentárjainak forgatagában elhangzott „hüje vagy” kijelentés, és egy blogon leírt, nevesített gyorsdiagnózis között. Nem véletlen, hogy a hatalmi eszközökkel blogszférába szorított véleménypublicisztika éppen úgy nem nélkülözi a forráshivatkozásokat, mint a nyomtatott „nagyok”. Mert itt is igaz, hogy a vélemény szabad. De csak a vélemény. A tényhamisítás, az oktalan pocskondiázás legfeljebb a szabadosság, a butaság jele lehet.

Andrew_s

2014. augusztus 26., kedd

Jeges ön-víz a Válasz-portálon

Falus Ferenc főpolgármester-jelölt kint van a vízből. A jeges vízből. Lett lévén érkezése arra, hogy beszálljon a nemzetközi jeges-vizes kihívás-mozgalomba (Ice Bucket Challenge). Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy az egész, jobbára a Facebook-on terjedő mozgalom mennyiben képes azt a célt szolgálni, amiért elindították. Az ugyanakkor látszik, hogy ahol politikai elfogódottság szabja meg a tálalást ott a tál tetszés szerint láttatik penészesnek, ha az a főkívánság.

Falus Ferenc akcióján a például a Heti Válasz publicistája például portálon elkövetett előre megfontolt szándékú felvihogást tartott. Amit a stílusa miatt tulajdonképpen szóra méltatni is felesleges. Egyrészt azért, mert ízlés dolga, mint a műtrágya. Másrészt, mert egy kommunikációszakos kisiskolás esetleg laza csuklóval lenne képes jobbat alkotni. A tanulmányértékét nem is az adja. Sokkal inkább az egész. Egységesen, és részleteiben. Mert az például kétségtelen, hogy van valami infantilis bája, ha egy főpolgármesternek jelölt, különben komoly ember hírében álló személyiség talpig vizesen tűnik fel az internetes filmvásznon. Ebben talán egyet is érthetnénk „válaszos” szerzővel. Ámde! Érdemes kicsit figyelmezni arra is, ami kimaradt a hatásvadász karakter-fikázásból.

Például elegánsan kimaradt az a mellékkörülmény, hogy pár nappal ezelőtt a Fidesz Twitter-bunkója szintén aláült a jeges vizeknek. Mi következik ebből? Szinte semmi. Azon kívül, hogy a Heti Válasz tollnoka szerint Deutsch Tamás esetében rendben van az, ami Falus esetében szerinte nevetséges. Inkább hallgat az előbbiről, mintsem csökkentse emlegetésével a kényszeres kacarászás „horderejét”. S persze esetleg az olvasóiban még felmerült volna a kérdés: hátha nem csak Falus Ferenc hóbortjáról van szó. Ahogy különben nem is. Ami szintén kimaradt az arányos és körültekintő publicisztikából. Mármint az, hogy egy nemzetközi mozgalom része a jeges locsolkodás, és korántsem annyira öncélú, hogy kizárólag az önkormányzati választásokra elvárt írásmű szempontjából lehessen szemlélni a jelenséget.

Van ugyanis egy olyan betegség, amit amiotrófiás laterálszklerózis néven emlegetnek. Ez az az izomsorvadásos betegség, angol betűszóval ALS, amelyben többek között a kor egyik legnagyobb elméleti fizikusa, Stephen Hawking is szenved. A jeges vödör alá állás mozgalmát azért indították, hogy erre a betegségre hívják fel a figyelmet általában is, de pénzgyűjtési céllal is. Megnyerve olyan személyiségeket is például, mint Vin Diesel. Szinte kár is talán megemlíteni, hogy a Falus Ferenc videójával felcsiklandozott írnok soraiból ez a háttér-információ is hiányzik. Érthetően különben. Ha ugyanis belekerül, akkor Falus kinevetésével ki kellett volna nevetnie nem csak a Fidesz üdvöskéinek egyikét, hanem mindenki mást is, aki részt vesz az Ice Bucket Challenge-ben. Végső soron pedig azokon is röhögnie kellett volna, akik adakoznak az ALS-ben szenvedők javára. S persze harsányan kikacaghatta volna magukat az izomsorvadásban szenvedőket is.

Alkalmasint, persze nem tudhatjuk, hogy erre a kollektív kiröhögésre nem került-e sor? De szerencsére legalább nem került leírásra. Csak sugallásra. Ami azért mégis csak pozitívum. Egy pontot tehát jóvá is írhatunk a Heti Válasz honlapján publikáló klaviatúra-csépelőnek. Az említett sugalom egyábként ebből a mondatból sejthető: „pillanatok alatt kiderül évtizedekig tiszteletreméltó álcát hordó emberekről, hogy valójában szerencsétlen, béna idióták”. Mert azért érdemes tudni, hogy akikért a mozgalom indult valóban bénák. Ha nem is idióták. A Falus Ferencen élcelődő Zsuppán András, vagy akár a hasonló hangot megütő Kósa Lajos, például alighanem sűrűn adakozna a természetfelelős templomaiban, ha csak annyira lenne „idióta”, mint az említett Stephen Hawking. 

S hát igen! A szó veszélyes fegyver. Olykor meg visszafele sül el. Mint ebben az esetben. Mikor a Falus Ferenc lejáratását célzó írás végül is annak szerzőjét minősíti. Le.

Andrew_s

2014. augusztus 23., szombat

Navracsics és a totalitárius hordó

Budapesten, Schmidt Mária felemás önmegvalósításának színterénél megemlékezés zajlott a totalitárius rendszerek áldozatainak emlékére. Alkalmasint ez egy európai emléknap, amit nem a Terror Háza tiszteletére, hanem azok emlékére hívtak életre, akik egy részét valóban ott, az Andrássy úton láttak életben utoljára. Ezen szólalt fel Navracsics Tibor, aki ismét megmutatta: a féligazságok profi zsonglőrei a hatalmi körökben találhatók meg.

Az a kijelentés, hogy „a totalitárius rendszerek egyetlen ellenszere a demokráciában élő nemzetek közössége” alapvetően igaz. Igazsága szinte vitathatatlan. Nem is akarnám vitatni. Ahogy ennek kapcsán legfeljebb azt lehetne vitatni, hogy Navracsics Tibor vajon milyen alapon tette ezt a kijelentést. Annak fényében például, hogy annak idején az antifasiszta nagygyűlésen a főnöke, Orbán Viktor a távollétével tüntetett, és ő maga is teljes mellszélességgel állt ki Szálasi parlamenterének újratemetése mellett. Miközben valahogy hiányzott az aláírása egy, a neohorthyzmust elítélő nyilatkozatról is. Így aztán a kijelentése elég visszásnak tűnik. A kijelentése igaz, de a személye, előzetes előadásai, és az a kormányzati tisztsége, amely hallgatólagosan, illetve a Szabadság térre kipakolt szoborzattal támogatja a magyar totalitárius rendszerek egyike emlékének ápolását... Szóval a „szövegkörnyezet” teszi hiteltelenné, gusztustalanul gerinctelenné Navracsics Tibor „fellépését” a megemlékezésen. A szája az idézet kijelentéssel igazat szól, míg ő maga hazudik.

Mely hazugságot Orbán Viktor maga támasztotta mintegy előre alá az „illiberalizmus” dicséretével. Előre cáfolva Navracsics Tibor azon mondatát, ami szerint, „ha egységesek vagyunk, akkor Európát, a békét és a demokráciát nem kezdheti ki semmi”. Orbán Viktor ugyanis azt az Európai Uniót, és annak alapeszméjét tagadta meg az „illiberalizmus” hirdetésével, amely a számos áldozattal járó történelme után, jelenleg, egy liberális „birodalmasodás” útján halad. Valóban a demokratikus nemzetek közösségét építő pályán haladva. Mely pályagörbe mellett lassan hulló forgácsként hullik el Magyarország. Orbán Viktor ténykedésének és centrális erőterének kialakulásának rosszvoltából. Az az ország, mely valóban nem egyszer volt pozitív példa az évezredes múltban. Abban a múltban, melynek nem egy, a maga korában valóban heroikus nemzetépítő munkát végző személyisége szégyenpírban éghet a túlvilági kaszinókban. Melyek diktátori különtermében Rákosi Mátyás, Horthy Miklós, s még jó páran elégedetten bólogathatnak a hazai viszonyokat látva.

De a külgazdasági és külügyminiszter, nem lett volna önmaga, ha megáll a szimpla csúsztatásoknál, féligazságoknál. A tudósítás szerint ugyanis Navracsics Tibor kiemelte: „a totalitárius rendszereket az első világháború, annak pusztítása, és az azt követő elszegényedés, valamint összeomlás hívta életre”. Ami történelmileg nem egyszerű hazugság, hanem nyilvánvaló ostobaság. Ehhez elég szerény történelmi ismeretek is elegendőek lennének. Az ókori Egyiptom fáraókultuszon alapuló rendszerét például bajos lenne az első világháborúból levezetni. Ahogy a római császárságok koráért sem tehető Doberdó felelőssé. Alkalmasint azt is figyelembe lehetn venni, hogy maga a „császár” szó is a július hónap névadójának vezetéknevéből származik. Ahogy az a kórkép is, amit köznépiesen is cezaromániának hívnak. S ami nem egyszer jellemezte hatalmi vágyukat és saját kisebbrendűségi komplexusukat a központosítási törekvésekben, a folyamatos ellenségkép-képzésekben kiélő vezetőket. Kicsiben és nagyban egyaránt. Akár az első világháború előtt, akár azt követően születtek, jutottak hatalomra, vezető pozícióba.

Azért természetesen nem szükséges naivnak lenni annyira, hogy Navracsics Tibort véletlen tévedéssel mentegetnénk. Egy olyan kormányzat képviselőjeként, melynek ténykedése nyomán a történelemhamisítás egysége lassan orbanizmus lesz. Legfeljebb a váltószámon lehet vitatkozni, hogy Schmidt Mária, Szakály Sándor, vagy éppen Navracsics Tibor egyenként mennyit taksál ebben a rendszerben.

Andrew_s 

2014. augusztus 21., csütörtök

Kórház nem az emberség szélén

Kórház Cambridge szélén:Addenbrooke's Hospital
Forrás: Wikipedia
Egy kórház a város szélén már TV-sorozatot is ihletett. Igaz, nem Angliában, ahova most annyi magyar elsietett. Egy egyetemi kórház szintén ihletett egy TV-sorozatot, bár Dr. Gregory House sem Angliában rendelt. Habár Hugh Laurie angol színész. Legyen itt hát pár gondolat ezek után egy egyetemi kórházról, ami majdnem a város szélén áll. Ráadásul Angliában.

Természetesen lehetne egy ilyen bevezető után a modern kivándorlási hullámról írni, de a gazdasági exodusról már többen írtak. Tenmagamat is beleértve ebbe a halmazba. Lehetne írni az egészségügyi ellátásról, mint a társadalom gyógyászati alrendszeréről. Olyanról, amiről sokszor azt sem tételeznénk fel, hogy működik egyáltalán. Ilyenkor illik előrángatni a finanszírozási problémákat, és az elvándorló emberi erőforrás-portékákat egyaránt. Mely erőforrások tekintetében igaz a magyar társadalomra, hogy úrias. Már akkor, ha igaznak tekintjük a mondást: „Nem úr, aki nem pazarol”. Mert pazarlásban jók vagyunk ezen a téren. Emberherdálásból tradicionálisan jól teljesít az ország. Orbán rendszere pedig jobban teljesít elődeinél. Vastapsot neki! Kerül, amibe kerül. Az alattvalóknak.

Azoknak, akiket különben nem egy esetben a regnáló egészségügy szintén alattvalóknak tekint. Lett légyen az akár ellátásra szoruló, akár csak annak, még járni képes kísérője, látogatója. Az említett városszéli kórház ebben például biztosan nem teljesít jobban a magyar megfelelőinél. Holott beteg emberek nyilvánvalóan a szigetországban is teremnek. Nem is kevesen, ha megítélhető ez abból, hogy a folyosókon sokan téblábolnak, kerekeznek láthatóan az ellátottak táborából kikerülve. S alighanem a betegségek sem válogatósabbak mondjuk Cambridge-ben, mint Debrecenben, vagy Budapesten. Talán az emberek sem. Csak a zemberek nem igazán hódolhatnak válogatási szenvedélyüknek, addig az angliai kórházban megforduló emberek ezt megtehetik.

Nem kell kushadva, és a portás kegyében bízva, s lapulva kiszökni egy zsemléért a szomszéd bótba. Az élelmiszerbolt ott van a kórházban. Központi helyen, és nem aranyáron működő büfé gyanánt a kórház peremén. Rendes, helyre kis boltként. Ahol a talán másnapig is elálló szendvicset is leakciózzák olykor. De megtalálható vegyesbolt, és utazási iroda is. Ahogy annak sem kell messzire mennie, aki olaszos kávét, vagy hamburgert szeretne válogatni magának. Tekintve, hogy gyakorlatilag egy kisebb üzletközpont működik a kórházban. Bent. Fedett helyen, hogy akár gyomorszondával is megközelíthető a szappanvásárlás. Amelyre különben akár le is gurítják az osztályról kerekes székben az erre vállalkozókat. Amiből nem csak az következik, hogy a vegyesboltban akár ilyen betegekkel is lehet találkozni.

Sokkal inkább az, hogy a kórház, a bevétel reményén túl is nyilvánvalóan emberszámba veszi a falai közé vetődőket. Ha ellátásra szorul, akkor is. Az ugyanis nyilvánvaló, hogy a „terített asztal” mellett csak attól várható el mondjuk egy diéta betartása, akivel pontosan közlik a diagnózist, és annak következményeit. Egyben elég nagykorúnak tekintve ahhoz is, hogy kinézik belőle: hasnyálmirigy-problémákkal nem a cukorkás-polcot fogja elsőként megrohanni. Akkor sem, ha sem a polcnál, sem a pénztárnál nem fogják elkérni a szakorvosi zárójelentést. De az is nyilvánvaló, hogy a jelzett embernek-tekintési szindróma a kísérőkre, látogatókra is kiterjed.

Akikre aztán pláne igaz, hogy jogosan kívánhatnak meg egy kávét vagy szendvicset. Ahogy pótolhatják az elfelejtett bevásárlásokat, buszjegy-beszerzéseket is. Mert miért is ne tennék? Azért, mert egy rokon, egy ismerős kórházba kerül. Az ő életüknek még meg van, meg lehet a maga ritmusa. Az, amire a magyar kórházak nagy többségében tesznek nagy ívben. Sokszor egy működő üdítőautomata már szinte a luxus csúcsa. Aki kísér valakit, az sokszor nyugodtan felhagyhat a reménnyel. Vagy a táplálkozáséval, vagy a kísérésével. Az utóbbi eseten akkor, ha nyakába veszi a kórházat és elmegy büfét keresni, vagy kimegy a legközelebbi „közértbe”. S ennek semmi köze ahhoz, hogy hol élesebb a szike.

Lehet tehát, hogy nem csak ápolónőnek, hanem betegnek is inkább megéri nem Magyarországon betegnek lenni. Úgy tűnik, hogy nem csak a fűnek használ, ha következetesen fűnek tekintik, és öntözik, illetve nyírják. A humán szférában is jótékony talán, ha még a kiszolgáltatottakat és embernek, partnernek tekintik. Akár egész kórházakra rányomja egy ilyen „apróság” a bélyegét.

Andrew_s

2014. augusztus 18., hétfő

OTP-hétvége

Az utazások egyik szinte kötelező mellékhatása, hogy foglalkozni kell a valutákkal. Legyen az akár, például a kihurcolandó-valuta kiváltása. Ez különösen akkor tartogat kihívást, ha az utazás váratlan, és ezért csak a város kevés helyén van lehetőség a nagyobb bankhálózatok egyikét-másikát igénybe venni. Mert néha az emberben kitör a mazochizmus, és például a kártyahasználati lehetőség miatt ilyen botorságokra vetemedik.

S mert érdemes, mindjárt nevesítsük is az egyik ilyen szép nagy hazai bankot. Igen kérem, az OTP-ről van szó. Már az is meglepő, hogy a látszat szerint nem minden plázában képviseltetik magukat. De természetesen ez talán másokra is igaz. S vessen magára az, aki a nem megfelelő helyen keresne egy szombaton is nyitva tartó fiókot. Elvégre az ő baja. S tényleg az ő baja, ha olyan valutanemet keres, ami ugyan uniós ország valutája, de a pénzintézet adott fiókja nem kegyeskedik szolgálni vele. Már csak azért is, mert tényleg olyan érzése támadhat a betévedt, illetve megtévedt ügyfélnek, hogy kegyet gyakorolnak. A saját pénzéért természetesen.

Úgy jártam ugyanis, hogy szombaton szerettem volna angol fonthoz jutni Budapest egyik plázájában, a Westendben. Már önmagában az, hogy a pláza tovább van nyitva, mint az ottani pénzfiók is lehetne furcsa, ha nem Budapesten nő fel az ember. Itt az átkosban, a rózsaszín valutalap korszakán, és az azt megelőző időkön edződve rugalmasabb az ember az ilyen meglepetések kezelésében. A liberalizmus mételye azonban csak megtette talán a hatását, mert az ügyintézés furcsaságaitól csak feláll a bicska az ember zsebében. Ilyen az is, amikor egy, talán a Sziget okán arra verődött ifjabb csoporttal nyilvánvalóan packázósdit játszanak. Talán arra edzve őket, hogy tudomásul vegyék: a sorszám nem azért van, hogy sorra kerüljenek. Ahogy az ügyintéző sem azért van, hogy kommunikáljon.

Akkor, ha nem tud magyarul például. Ezt onnan lehetett megtudni, hogy egy nyilvánvalóan külföldi hölgyet a pulthoz szólítva, az ott ólálkodó kiszolgáló-személyzet ezt fennen kihirdette. Annak kapcsán, hogy ő ugyan nem fog tudni megmukkanni sem angolul, meg semmilyen idegen nyelven. Ami egy központi pályaudvar mellett üzemelő pénzintézeti fiókban nyilván felvételi követelmény. Az idegenajkúaknak való beszólással, ha azt hiszik, nem érti. Elvégre tényleg mi a fenét is keres ott. Ahogy az is, aki az említett angol fontra vágyik. Az ugyanis nincs. De aki azt hiszi, hogy ez ki van írva ott, ahol sorszámot kell tépni, az téved.

Ezt csak akkor tudja meg, ha sorra került. Abból, hogy kint van az érvényes árfolyam, igazán nem kell tehát mélyreható következtetéseket levonni. Hogy miért nincs kiírva? Csak. Az ügyintéző szerint azért nincs kiírva, mert nincs kiírva. Érthető nem? Hogy ezzel megvezetik esetleg a várakozókat? Na és. Miért nem megy el a szomszéd kapualjba pénzt váltani. Ha pedig ott nem tud kártyával fizetni, akkor így járt. Erre az esetre megnyugtat a kartársnő, hogy nála sem biztos, hogy lehetne. Ha a kérdéses valuta lenne. Arccal a turizmus felé. Talán azért, mert a hölgyemény nem szeret szombaton dolgozni. Neki talán még nem mondták, hogy ott ő szolgáltat és nem kiszolgáltat.

Alkalmasint a nem is messze levő pénzváltónál tényleg sikerrel jártam, mosolyogva szolgált ki, és pár perc alatt végeztünk az ügylettel.


Andrew_s

2014. augusztus 13., szerda

Átlátszó naivitás?

Hétfőn keveredett az Átlátszó jóvoltából a köztudatba az a hír, ami a Gamma International egyik szerverének a feltörését, illetve annak következményeit tárgyalja. Eszerint egy magát Phineas Fishernek nevező hacker forráskódokat, és dokumentumokat töltött le egy kémprogrammal és megrendelőivel kapcsolatban. Azzal a Finfisher –rel kapcsolatban, ami az Átlátszó szerint egy kifinomult, fejlett kémprogram, s amelyet nem mutatnak ki a vírusirtó programok.

Az utóbbi megállapításnál azért tűnik célszerűnek az Átlátszót citálni, mert a lapjukon található internetes link jelenleg nagyon link. Nem mutat sehova. De ez lehet persze átmeneti üzemzavar is. Noha végső soron szinte lényegtelen. Az ugyanis elsőre, és minimális krimi-olvasói gyakorlattal is nyilvánvaló, hogy egy igazán kifinomult kémprogramról nem szoktak cikkeket közölni. Ahogy James Bond utódai sem valószínű, hogy házfalnyi hirdetésekben számolnának be a ténykedésükről. A hazai első hírek még 2013. szeptemberében láttak napvilágot. A Wikileaks-re hivatkozva. A mostaniak pedig egy számítógép-feltörésre hivatkoznak. Ennek alapján bukni látszik a James Bond-hasonlat. Holott a Wikileaks-hivatkozás csak arra vonatkozik, hogy hazánkban is üzemel egy Finfisher-szerver, és a hekker-támadás sem létezés tényének, legfeljebb a működésmódnak és kuncsaftoknak szerzett publicitást. Ami persze lehet kellemetlen egy-egy országban. De, ahogy olvashatjuk: „a multinacionális cégcsoport sokféle kémtechnológiát és ezekkel kapcsolatos tanácsadást kínál kormányzati hírszerző szervezetek, elsősorban titkosszolgálatok és bűnüldöző hatóságok számára”. Állítólag zártkörű expókon reklámozva. Annyira, hogy például a kormányzati szerveknek ajánlott megoldásokat és tréninget a cég főoldalán hirdetik. Titkosan.

A nagy hírből az a kitétel, hogy „nem mutatják ki a vírusirtók” pedig üzletpolitikailag látszik irreálisnak. Még visszacseng az a réges-régi sajtótájékoztató, amikor valami ilyen tárgyú kérdést szegeztek neki egy vírusirtókat gyártó cég képviselőjének. Aki egyszerűen visszakérdezett valami olyasmit, hogy: amennyiben ők nem mutatják ki, akkor miért ne mutatná ki egy politikai és üzleti konkurens terméke? S azért ebben akkor is volt valami. Ahogy ma is. Antivirus eszközöket ugyanis a föld számos pontján fejlesztenek, és már az alacsony internet-penetráció korában is sok hozzáférhető volt. Ha tehát valaki olyan állítással él, hogy „A” programot nem mutatnak ki, akkor érdemes lenne odatenni, hogy melyik szoftverrel kísérelték meg hiábavalóan a kimutatást, illetve leszedést. A pongyolaság és szakmaitlanság ebben az esetben lehet blikkfangos, de a hitelesség rovására megy.

Ezzel szemben próbálkozzunk egy másik nézőponttal. Tegyük fel, hogy tényleg léteznek kémprogramok, lehallgató-rendszerek, és olyan eszközök, amik alkalmasak akár a teljes internetforgalom szűrésére. Ebben az esetben egy lebukás azonnal kompromittálná az adott eszközt. Ettől kezdve akár tényleg szabadon letölthetővé tehetik, ugyanis használhatatlanná válik. Célszerű lehet ugyanakkor olyan körítést és dezinformáció-tömeget mellécsatolni, ami hihetővé varázsolja a történetet. Nem fukarkodva olyan adatokkal, amelyek más csatornán már kikerültek, tehát növelik a hitelesség látszatát. Ráadásul meggyőzővé is varázsolják a történetet, hogy a kompromittált eszközt a gyártó cég tudta ellenére szerezték meg. A módszer annyira nem lenne új, hogy analógiája elolvasható Ewen Montagu-nak, a hazánkban „A sosemvolt ember” címen megjelent, könyvében. Az adott „feltörés” és „adatszivárgás” ráadásul azzal a kényelmet nyújtó mellékhatással is jár, hogy eltereli a figyelmet a ténylegesen működő eszközökről. A közfigyelem a dublőrre terelődik és el van azzal foglalva. Ahogy azzal is, miszerint a nagyonfedettentitkos szervezetekről konkrét adatbázist vezettek, amelyben „egy nbsz.gov.hu-s email címről, SSNS Hungary-s aláírással” érkezett elektronikus levél is van. Amellyel kapcsolatban azért érdekes lett volna, ha a technikai fejlécről készült képernyőképet is közzé teszik. Miközben érdemes talán azzal a mellékhatással is foglalkozni, ami óhatatlanul az internetet használók öncenzúráját erősíti. S amelyhez az Átlátszó most, akarva-akaratlanul, nagyban hozzájárult. Talán már írják is nekik a kormányzati köszönő levelet.

Eközben persze nem árt az olyan trivialitásokról sem megfeledkezni, amelyek szinte közhely-számba mennek.
  •           Amit két ember tud, az nem titok;
  •           A legbiztosabb titoktartás a kommunikáció hiánya;
  •           Az interneten a valós anonimitás jórészt megvalósíthatatlan;
  •           Bizonyos titkolt információk beszerzésére az ókortól igény van;
  •           A legbiztosabb tűzfal az internetkapcsolat hiánya;
  •           A legbiztosabban megőrzött információ az, amit sosem írnak le, és amiről nem beszélnek;


Úton a lakatlan sziget felé, vagy kilőve a Holdra.


Andrew_s

2014. augusztus 12., kedd

Haláli hülyeség MTVA-módra

2014. augusztus 12.-én hajnalban érkezett meg hazánkba Robin Williams halálhíre. A munkásságát sokszor fogják még méltatni. Okkal. Alakításaira sokan és sokáig fognak még emlékezni. Szintén okkal. A hazai televíziózásba ma mégsem a műveire emlékezve vonult be a halála. Egyáltalán nem okkal. Pusztán egy újabb, oktalan magyarázkodást kiváltva az MTVA-ból.

Valamiért ugyanis az amerikai művész halálhíre is kimaradt a köztelevízió esedékes főhíradójából. Követve ezzel azt a színészt, aki némely esetben a hangját kölcsönözte Robin Williamsnek. Bajor Imréhez hasonlóan tehát a számos film révén hazánkban is igencsak népszerű Hollywood -i színész is méltatlannak bizonyult arra a bizonyos öt perces megemlékezésre. Ez van. Elintézhetnénk természetesen egy lesajnáló fél-mosollyal is azt a tünetet, ami alighanem a kétoldali, idült szervilizmus mellékhatásaként jelentkezik. Talán annak következtében, hogy a hajnali órákban senkit nem sikerült elérni a pártközpontban, aki rábólinthatott volna a közölhetőségre. Még akkor is, ha ez a párt most nem az MSZMP. Azonban az MTVA részéről nekiálltak még meg is magyarázni. Amitől csak még siralmasabb képet sikerült festeni magukról.

A Hir24-nek küldött magyarázat ugyanis inkább hat kínos magyarázkodásnak. Még akkor is, ha legalább később ugyan, de csak megerőltették magukat, és szóba hozták a híres színész halálát. A késedelem okaként a szerintük kötelező körültekintést hozták fel. Azért mert: „Egy sztár öngyilkossága ugyanis - szakértők szerint - könnyen öngyilkossági hullámot indíthat el”. Azonban világos: ezen az alapon később sem kellett volna beszámolni róla. Sőt! Tulajdonképpen az „öngyilkosság” szót sem szabadna kiejteni. Legalább teljesen konformak lennének a Fidesz klerikális platformja által hangoztatottakhoz. Személy szerint érdekelne persze az a szakértői vélemény is, ami szerint mondjuk délelőtt tíz előtt nem szabad ilyesmit mondani, míg később már nyugodtan beolvasható az öngyilkosságról szóló hír. Nem vitatva persze, hogy tényleg nem árt, ha pszichológus segíti a műsorokat, és az MTVA vezetésnek is szimpatikus keretet ad a történéseknek. Azonban ez megint csak újabb kérdést vet fel.

Ha ugyanis Robin Williams halálhírét csak egy pszichológus nyújtotta támogatás közepette lehet beolvasni, akkor vajon a többi hírt is ilyen keretbe foglalják? Aligha. Holott az öngyilkossághoz vezető úton az utolsó csepp bármi lehet. S vajon a pszichológus tanácsolta, hogy a déli híradóba kell bemondani? Munkacímként: „Jó ebédhez leng a kötél?” Vagy csak tényleg arról van szó, hogy addigra sikerült az összes fejbólintónak rábólintani? Elvégre Robin Williams nem kapott Kossuth-díjat. Volt ugyan pár Golden Globe-, és egy Oscar-díja, de azok ugyebár mégsem olyanok, amitől hírértékű lenne a halála. Egyik odaítéléséhez sem kérdezték meg Pannónia Bölcs Vezérét, és Kerényi Imre sem adta rá áldását. Így az MTVA-nál talán azt hihették, hogy „azzal a buzilobbival jobb inkább óvatosan bánni”. Pláne, hogy még Kossuth-díja sem volt a „Kétszáz éves ember” vagy az „Ébredések” és még számos más film szereplőjének.

Azért talán egyszer az MTVA-t is eléri az ébredés. S talán nem kétszáz év múlva. Addig is emlékezzünk a holt költők társaságába immár végleg megtért Robin Williamsre. Mert bármi is tépte el az utolsó cérnát, ő megérdemli.


Andrew_s

2014. augusztus 11., hétfő

Stadionavatás a sas mögött

Budapesten megtartották az FTC stadionavatóját. Ahogy, ha hinni lehet a nemzeti hírszolgálatnak, az MTI is beszámolt róla. S ott volt mindenki, aki számít Orbán Viktor szerint. Ha avatni kell valamit. Leginkább a miniszterelnök. Mondott is beszédet. Tanulságokkal ékeset. Legyen hát mindenkinek savanyú a szőlő, aki nem volt ott.

Nekem is roppant savanyú, mert én sem voltam ott. Marad tehát az, amit írásban el lehet olvasni a stadionavatóról. Ami mégsem hídavatás. Bár azért van pár magas pontja. A beszédek ívéről azonban legalább senki nem esik le. A közönséget és az avatókat legfeljebb az a veszély fenyegeti, hogy az egójáról leesik az IQ-jára. De inkább figyelmezzük azt a megnyitó szöveget. A tanulságai okán. Mert megtudhatja belőle a város apraja és nagyja, hogy süvegelje meg a létesítményt. Az MTI interpertációjában: „A kormányfő úgy fogalmazott, az egész ország számára nagy nap a mai, mégis elsősorban a fradistáké, akiknek nagysága előtt még azok is megemelik a kalapjukat, akiknek nem "zöld-fehér vér" folyik az ereiben”. Ha figyelembe veszem az olykor szétvert metró-kocsikat, akkor tényleg inkább megemelem a kalapomat. A nyári melegben is. A fenének hiányzik, hogy a hős szurkolók leverjék. Esetleg rosszul céloznak és nem csak a kalap repül, hanem pár fog is.

Mert azért a vulkáni vért leginkább onnan lehet megismerni városszerte, hogy követhető a fradisták hangzavara. Persze lehet, hogy nem is kell vulkáninak lenni az említett vér-színhez. Néhány gerinctelen is képes vöröstől eltérő színű testfolyadékot produkálni. Meg aztán az is lehet, hogy a fradizmushoz migrénes görcsök, és ahhoz a vért zöldre színező gyógykezelés is társul. De természetesen tudjuk, hogy a kormányfő jelenlétében csak talpig becsületes és gerinces férfiak lehetnek jelen, hiszen ő maga is egy jellemdús és talpig becsületes polgárember. Tehát máris leszögezhetjük: azt a zöld vért, amiben kis fehér ázalékok úsznak, csak átvitt értelemben kell érteni. Ahogy nyilván azt a mondatot sem szabad rosszindulatúan értelmezni, hogy: „az új stadiont négy évvel azután sikerült felépíteni, hogy "Magyarország a csőd szélén tántorgott". Mert ugyebár négy évvel ezelőtt már az Orbán-kormány uralkodott. S az ország túl volt a Szijjártó-Kósa duó okozta árfolyam-káoszon is. Ami tényleg a csőd szélén tántorgáshoz vezetett majdnem. A devizahitelesek a megmondhatói. De tudjuk, egy burkolt „elmútnyócévezésként” kell ezt érteni. Eltántorodva azoktól az értelmezésektől is, amelyek azt sugallnák: Akkor a csőd szélén tántorgott az ország, de azóta már bele is esett. Hiszen itt vannak a stadionok, melyek legújabbika az FTC-é.

Aztán a beszédek sorában ott volt a klubelnöké is. Az ő szövege az MTI közleményéből: „Példaképekre van szükség, hogy mutassák a kicsiknek az utat”. Amiben annyira igaza van, hogy mindjárt a kapu előtti acél-szobor is ezt az állítást példázza. A Propeller híradása szerint ugyanis az említett szobor Mühlbach am Hochkönig egyik cukrászdájában található meg kicsiben, és onnan repült naggyá Budapestre. Ami mégis csak szép teljesítmény egy ilyen szárnyastól. Mert világért sem tételeznénk fel, hogy más ötletekből tollászkodott volna a művész. Már csak azért sem, mert állítólag a klub egykor volt kabalaállatát hivatott jelképezni. Aki pedig nem látja az acéldarabokból guberált szobor esetében, hogy egy labdát ragad meg, és lecsapva előrefelé tartja a fejét az vak. Mert a fradis kabalajószág leginkább ezen jegyekről ismerszik meg. Ellentétben egy kitűzővel, amin hasonló fejtartású sas volt, és amelyet egy más ország repülősei hordtak. Korántsem labdával, hanem egy fura kereszttel, a sas lába alatt.

Ja, és repülősök is voltak stadiont avatni.

Andrew_s

2014. augusztus 10., vasárnap

Szegény Turul!

Az egyik írást referáló portálon olvastam egy hozzászólást, ami elgondolkoztatott. Nem éppen abban az irányban, hogy milyen cudar dolgok vannak a nagyvilágban, és el kell kezdeni gyűjteni a fejre szórandó hamut. Ám abban az értelemben mindenképpen, hogy lassan, de biztosan ismét eljutottunk oda, amikor nem minden oldalon nézetek csapnak össze, hanem olykor fanatizmusok csatája zajlik.

S mielőtt bárki azt hinné, hogy ez csak az egyik, vagy csak a másik politikai oldalra lenne érvényes, kis kitérőként megjegyezve: sajnos minden oldalon megfigyelhető. Amikor ugyanis a politikai mondanivaló csak arról szól, az pontosan ugyanez a kategória. Amikor tavasszal Orbán Viktor, most pedig Tarlós István legyőzése az egyedül ismert cél, az egy ellenzéki ballépés. Akkor és most ugyanaz a probléma. Nem feladatokhoz rendelnek szereplőket, és a rész-szereplőkhöz vezetőt, hanem verik a tamtamdobot. Megpróbálva valami hangzatosat kitalálni, és ezzel a szereplőket pozícióba juttatni. Anélkül, hogy tudni lehetne a tényleges cselekvés tényleges programjáról bármit. A politikai ellenfél kiütése a hatalomból ugyanis nem feladat, hanem eszköz. Egy alternatív programmegvalósításához. Ahol fanatikusan ragaszkodnak ahhoz, hogy az eszköz a cél, ott képzavar uralkodik.

De valójában nem az ellenzékiség nyavalyáiról akartam szólni, hanem egy hozzászólásról. Ami úgy szólt, hogy: "Semmivel sem komilfóbb turulon viccelődni mint menórán". S ennek tartalmával nem is lehet vitatkozni. Már akkor, ha a menórát, mint vallási jelképet tekintjük. Ebben az értelemben ugyanis egyik hit, egyik vallás jelképe sem lehet gúny tárgya. Mert azért inkább ekként pontosítanám a mondandót. A vicc ugyanis nem okvetlenül jelent kigúnyolást. A menóra kigúnyolása, illetve a zsidó vallás követőivel szembeni kiszólások azonban sokszor pont azoktól érkeznek, akik különben turult vasaltatnak a pólóikra. S akik ugyanakkor bajonett-hegyig menő vitát képesek vívni Jézus zsidósága kapcsán. Elfeledkezve akár arról is hogy a zsidó vallást követő kazárok is hont foglaltak erre fele egykoron. De világos, hogy a turul mint hitjelkép ettől sem lehet gúny tárgya.

Azonban sokszor a gúnyt éppen úgy a turul nevében handabandázók követik el, ahogy Jézus nevében dúlt annak idején az egyházi antiszemitizmus. A szigorúan vett judaista nézetek ugyanis minden más isten-képet kizárnak az imádati centrumból. A Bibliában, a Koránban azonban szó nem esik a turulról. Márpedig az említett hozzászólás egy eme ellentmondást felemlegető cikkhez érkezett. Melyben különben szó nem esett a menóráról. S itt válhat világossá, hogy valójában nem érvként hanem egyfajta fanatizmus-feszülésként született a hozzászólás. Ami nyilvánvalóan inkább egy jelenség felszínre törését mutatja. Azt, hogy a szalonzsidózáshoz nem kellenek valós támpontok, mert egyeseknek mindenről az jut az eszébe. Valamint azt is jelezve, hogy turul-jelképezte sámánizmus jelképrendszere azért fér el a keresztény-konzervatív fejekben mert sokszor a fejekben különben semmi más nem található. Mármint semmi más, mint a napi szlogeneket előállító, de a szólamok mögötti valóságtartalmat nem vizsgáló verbális automatizmusok.

Az a fajta hitvilág, amelyben a turul nem mint mese-alak tűnik fel nem a kereszténység, és még kevésbé a bigott kereszténység világa. Maga a sámán, amit sokszor a természet erőivel kokettáló varázslóként tisztelhetünk, alapjában véve ennek a hitvilágnak a papja. Annyira, hogy etimológiailag maga a szó is a talán távol-keleti hitvilágok papjainak megjelölésével rokonítható. Miközben tudjuk, hogy folyt kereskedelem kicsit nyugatabbra is abból az irányból. Így egyáltalán nem kizárt, hogy maga a kifejezés is elindult nyugat fele. Ahogy az sem kizárt, hogy a természeti népek vallásossága, az annak képviselőjeként feltűnő pap erős ellenpólust jelenthetett a judaizmussal szemben. A Marco Polo-t évezredekkel megelőző kereskedelemre pedig akad példa. S nem igazán tudható, hogy az eredetileg Isten szigorának hordozójaként emlegetett angyal mikor kapta a biblikus Samael nevet. A névhasonlóságot azonban nehéz nem észrevenni. Az pedig nem először fordulna elő, hogy a konkurens ideológiát képviselőket a gonosz hírnökének kezdik tekinteni.

Mindez, még igazolása esetén sem jelenti azt, hogy akár egyik, akár másik hitvilág lehetne a gúny tárgya. Azonban könnyen lehetséges, hogy a turul-szobornál összegyűlő fanatikusok maguk hoznak szégyent az agg madárra, ha útba ejtenek egy keresztény templomot. A tudatlanságuk ugyanis lehet kifogás, de nem lehet mentség. Egyik hit szempontjából sem. S bár egyik hit sem lehet gúny tárgya, az önmagukat hívőnek kikiáltó, de csak másokat kirekesztő görcsölésig jutó, és alapvetően hit nélküliek erőlködése még lehet nevetséges.

Andrew_s

2014. augusztus 8., péntek

Úton a sámán-hittan felé

Már jó ideje, hogy a Parlament egyfajta varieté-szerepre tör. Nem is olyan régen táncos előadással köszöntötték ott a koronát. Sámántáncos előadással. Ami alighanem egyfajta szemléleti felvezetője lehetett annak a gyűlésnek, munkacímen Kurultájnak, amit most tartottak az egykor értelmesebb napokat is látott épületben.

A tudósítás szerint: „A Kurultáj Európa legnagyobb lovas hagyományőrző ünnepe több száz lovassal, íjásszal, több ezer népviseletbe öltözött hagyományőrzővel, több tucat jurtával”. Ezzel szemben, bizonyára azért, mert a nagy népi jurtában nem lehetett felállítani jurtákat, és lovak helyett ott vannak a képviselők, oroszul beszélő azeriek, türkmének, kazahok rendeztek be-, illetve felvonulást az Országházban. Azért a részletekben ott van a megfejtés. Az igazi nagy buli nem a Parlamentben van, hanem Bugacon kerül megrendezésre. Ahol azért mégis csak jobban elférnek a törzsi életet jelképező relikviák. No meg a lovak is. Mármint a négylábúak. Szóval a Lezsák Sándor köszöntő szavaiban rokon tudatúaknak nevezett képviselők mégsem a teljes törzsi gyűlést jelentették. Csak képviselték. S azért beszéltek oroszul, mert az az egyetlen nyelv, amit minden megjelent értett. Talán még a parlament alelnöke is.

Az persze akár még rendben levő is lehet, ha egy ilyen összejövetel képviselőit az irodájában fogadja a parlamenti alelnök. Ha már a kormányfő nem rá, miközben Turul-ittasan a Váron fő a feje. Van azért valami furcsa abban, amikor egy teljes ülésteremnyi törzsi képviselő gyűlik össze, és a szónoki pulpituson prémes sapkában mondják a magukét. Legalább annyira furcsa, s legalább kevésbé nevetséges, mint a sámántánc a korona körül. Úgyhogy rendben is van talán a dolog. Azonban az említett előtáncolás, és a lépten-nyomon avatott különböző fétisek nyomán azért meglódulhat a fantáziánk. Különösen a nem is olyan régen bevezetett, és gyorstalpalókon tanerővel is megtámasztott gyakorlatilag kötelező hittan, mint tantárgy figyelembe vételével.

Ha ugyanis valakinek kellően agyára húzódott a hagyományőrzés, akkor az komoly morális csapdában találhatja magát. Nem csak azért, mert Horthy-fétist avatnak templomokban, ahol ez tulajdonképpen a vallási dogmákkal is ütközik. De ugyebár anno az ország számadó juhásza saját szájulag avatta a nagy falloszon ülő fakókeselyűt Turullá. Azt követően különben, hogy az egykori KISZ-kiképzést követő párthűség árnyékába húzódva, megtalálta önmagában a kereszténykonzervatív reformátust. Ami azért mégis szép teljesítmény. A három így együtt. Még akkor is, ha a sok neofita keresztény között igazán el is sikkadhatna. Amiért a Kurultáj parlamenti metszetéről ez mégis feldereng, az nem más, mint az ebben megtestesülő ideológiai bukfenc. Az oroszul beszélő lovas-nomád törzsi gyűlés a Máriának ajánlott ország sámán-körbetáncolta, de kereszttel ékesített koronája alatt. Miközben a sámánizmus korából származó madárszörny-jelkép szoborzatait avatják szerte az országban. Talán, a teljes káosz kedvéért, még fehér lovat kellene áldozni a Bazilika oltáránál, és közben nyílzáporral lőni a teliholdat. A Jobbik szerint úgyis van magyar, magyarabb és még magyarabb történelem. S szerintük még akadémiai szinten is csak ebben a koordinátarendszerben lenne szabad szemlélni a világot.

Az említett lóáldozás után Lezsák megjelenhetne talpig lajbiban, és megnyithatná a rokontudatúak közgyűlését. Valami dombon, egy kőkör közepén. Azt követően, hogy hittantanárok flagellista menetet tartanak Bugacra, ahol magukhoz veszik a jelen parlamenti fogadásáról maradt borospoharakat, és felhörpintik pezsgőjüket. Utána rögtön beiratkoznak a sámánhit tanerőit kitanító továbbképzésre, ahol a korona körbetáncolása kötelező mutatvány. „Hipp, hipp Orbán!” felkiáltásokkal tarkítva. S aki nem tapsol egyszerre, nem kap Turult estére. Illetve kaphat, ha ráugrik. A Turul. Bronzból és kőből megalkotva. Már akkor, ha a nagy madár beleun abba, amit az országban lát. Elmegy Máriához, hátára veszi a kisdedet, és elmenekülnek.

Követve talán a gazdasági exodus során menekülőket. Akiket ugyan divat lenézni, hazaárulózni, de azért tudjuk: eredményeiket be fogják itt tudni magyarságuknak. Akár zsidók, akár cigányok, akár jehovisták, akár ateisták. S akik így talán sokkal többet fognak tenni az országért, ahol Neumann János, Wigner Jenő, Teller Ede és többiek nevét még akkor is ismerni fogják, amikor az orbanizmus vezér-nyalogatóinak emlékét méltán betemeti a por.

Andrew_s

2014. augusztus 7., csütörtök

A TV-s szolgaság halálos görcse

Egy ember halála mindig hírértékű mindazoknak, akik ismerték. Akár szerették, akár nem kedvelték. Nincs ez másként Bajor Imre esetében sem, aki szinte csak most távozott, és halála kapcsán máris új lángra kaptak a szellemi gyehenna tüzei. Is. Most éppen a közszolgálatinak csúfolt TV-csatornán.

Ahol, mint az közileg tudható, nem találták hírértékűnek az országosan, és a határokon túl is ismert színész halálát. Talán azért, mert szinte „csak” szórakoztató szerepekben vált ismertté. S persze egy olyan politikai jellegű műsorban, amelynek „gazdája” az RTL-klub. Márpedig az RTL klub most nem népszerű a kormányhoz közeliek szemében. Ahogy azt legutóbb, egy mikrofon-lerakással a kabóca-díjas miniszter, Balog Zoltán is kifejezte a közelmúltban. Így aztán szegény Bajor Imre emléke is megjárta a kormányközeli szellentőkkel duzzasztott vitorlával hasító rabszolga-gályával. Ahonnan legutóbb olyan zászlójeleket adtak le, amely szerint a Kossuth-díj megléte, vagy hiánya lenne az a határ, amely mentén bemondják vagy sem egy közszereplő halálhírét. Mert egy színész azért elsősorban közszereplő. Legalább annyira, mint az a hírolvasó, aki hozott anyagból mesél a kormányzat aktuális zsenialitásáról.

Külön kiemelve a kormányfő soron levő mondandóját, ha úgy adódik. Holott Orbán Viktor nem egy kiemelkedő plecsnihalmozó. Állítólag még Kossuth-díja sincs. Ám még lehet. Legfeljebb majd ad magának. Már akkor, ha nem talál majd jó pénzért olyan „civil” szervezetet, amelynek nevében majd javasolja valaki. Jó pénzért. Esetleg zsíros állásért. Akár az MTV1 nevű vizuális kampány-hirdetőfalon. Ahol ezért aztán kétes dicsőség is lehet a szereplés. Akár életében, akár halálában szerepeljen is valaki. Így aztán Bajor Imre, ott a nagy függönyön túl, tulajdonképpen dagadó kebellel vehette tudomásul, hogy nem találták alkalmasnak a köztévés szereplésre. Még halálában sem. Sőt! Főleg akkor nem. Így megúszta, hogy halálhírével osztozzon egy olyan csatorna műsorán, ahol az utolsó tizedesig mennybe menesztenek minden apróságot, ha azt Orbán Viktor akarja. Így legalább azt is tudjuk, hogy a miniszterelnök nem szerette Bajor Imrét. Akinek, úgy mellesleg, sajnos nem ez volt a legnagyobb baja. Mármint a halálos betegségen kívül.

Például festeni is rosszabbul festett az, mint a talán az egykori Massive Attack által is ihletett zenei akármi lánykája. Aki egész jól keresett az Orbán Viktort ábrázoló mázolmányokkal. S aki legutóbb a hirTV-nek adott egy kétes értékű interjút a kétes értékű festegetéséről. Amiből legalább az tudható, hogy az igazi parafalények előre képesek gondoskodni arról, hogy mindig a víz felszínén ússzanak. Így Nagy Kriszta is biztosította magának az uszadék szerepét. Ha Orbán Viktor hatalmon marad, akkor az említett interjú bármikor eladható a hatalom szolgálólányának térdfoglalójaként. Ha Orbán Viktor királlyá koronázása elmarad, akkor egyfajta burkoltan tiltakozó finom paródiaként is értelmezhető. Ami végső soron mégis csak egyfajta fellépési tehetség. Már majdnem akkora teljesítmény, amivel érdemes lehet foglalkozni. Talán még egy Kossuth-díjat is ér. S onnantól az utolsó tanyán is bárki értesülhet a művésznő bugyijának aktuális színéről. Ami, lássuk be, igazán lényeges információ. Nem hiába foglalkozott Orbán Viktor is annak idején alsónadrágokkal.

Szinte már látható amint az MTV1 irányába csupa Kossuth-díjas alsónadrág és latrina-szakértő menetel. Élükön a miniszterelnökkel, aki a Kossuth-díjasok gálaműsorát felvezeti. Egy gálaműsort azoknak, akiknek egy csettintéssel képes bármilyen díjat kiosztatni. S akikre igaz lehet egy további állítás is. Már rég elfeledetten porladni fognak, amikor Bajor Imrére még emlékezni fog a köz emlékezete. A filmjei, a róla készült felvételek gondoskodhatnak erről. Egyben egy, a szórakoztatásra felesküdöttek nagy igazságát is demonstrálva.

Azt, hogy nagyon nem mindegy, hogy valakinek a viccein, tréfáin nevetnek, nem egyszer az előadóval együtt, vagy valakinek a ténykedésén nevetnek a háta mögött. Az egyik a nevettetés művészete, míg a másik a kinevetés szégyene. Ami a most az MTV1 nem is annyira nevetséges, mint szánalmas szolgai görcsölésének is kijár.

Andrew_s

2014. augusztus 6., szerda

Kabócák és politikusok

„..az őrmester megöli, ha nem nevezi Kabóca nevű állatok királyának”. Írta volt egykoron Rejtő Jenő. Ami kapcsán egy másik mondás is az eszébe juthat az embernek. A kabócák is Isten állatkái. Azért persze érdekelne az Érpataki Autonóm Elmegyógytorna-központ vezetőjének ismeretanyaga Rejtő Jenővel kapcsolatban is.

Már csak azért is, mert jó néhány olyan szólás kering közszájon, melyről sokszor nem igazán tudható a valós eredetük. Vajon Rejtő Jenő korában is keringtek és így keringtek bele a művekbe, vagy P. Howard műveiből keringtek ki a közbeszédbe? Akár némileg megcsavarva, ahogy az a szájhagyományokkal elő szokott fordulni. S azért lenne érdekes Orosz Mihály Zoltán ilyen irányú ismereteinek felmérése, mert öntudatos antiszemitaként igencsak meg kellene gyomlálnia a ténykedését. Tulajdonképpen nem szabadna sem leírnia, sem kiejtenie olyan szót, amit zsidó származású író, költő, tudós a szájára vett már. Valószínűleg megnémulna. Ami végső soron kisebb baj, mint amikor megszólal. Mert ténykedése talán nem szűnne meg teljesen, amely megszűnésért különben kár is lenne. Már akkor, ha nem a valóságban zajlana, hanem Rejtő Jenő egyik szellemi örökösének művében fogalmazódna meg az oktalan performansz-sorozat. Amivel immár a nemzetközi figyelmet is sikerült magára vonnia. Alább nem is adhatja magát az a polgármester, akit az illetékes „Jagodek” nem vitt időben a hideg zuhany alá.

Ahogy az emberi laposelemfelügyelet, az Emmi illetékesen maradt vezetőjénél is elgurultak a tabletták. Valószínűleg beszorultak a könyvespolc alá. Így, miközben azok után kutatott igazán nem volt ideje felütni a történelemkönyvet Holocaust-ügyben. Habár Balog Zoltán esetében ez inkább egy permanens állapot. Habár eddig nem a cigányok kiirtása kapcsán nyilatkozgatott, hanem inkább a hallgatólagos támogatás terepén lavírozgatott. Az MSZP szerint különben távoznia kellene a Porajmos kormányzati relativizálása miatt. Azonban relativisztikusan megkérdezhetnénk azt is, hogy miért pont most? Elvégre Balog Zoltán volt az, aki korábban kultúrharc keretében gondolta lefejelni a Holocaust –ot, illetve az, aki a szintén nemzetközi figyelmet kivívott Szaniszló-ügyben sem tett semmi érdemlegeset. Végső soron tehát inkább csak ő kapott mikrofont a kormányzatból. Talán azért, mert református lelkészként szívéhez közelebb áll az az egyházi antiszemtizmus, ami évszázadokkal ezelőtt volt inkább divatban. De ugyebár azok a fránya bogyók csak elgurultak, és nem ért rá a szegény miniszter utána olvasni pár dolognak.

De legalább ékesen illusztrálja azt, amiért Érpatak udvari bohóca nyugodtan bomolhat. Bár most talán kevésbé nyugodtan. Azok után, hogy feljelentették a maga kis zsidóakasztós szabadelőadása kapcsán. Sajnos azonban félő, hogy ennek következtében nem elrettentő példaként, hanem követendő mártírként fog feltűnni azok szemében, akik az ilyen kiselőadásokra fogékonyak. A feljelentés mögött is a nemzetközi zsidó-összeesküvést látva és láttatva. Orosz Mihály Zoltán, a tiszteletbeli kabóca tehát a szélsőjobboldali állatok királya lehet. Al-, illetve ál-humanoid beosztásban. Felmentve a családfakutatás terhe alól. Mert azért továbbra is érdekes lenne tudni, hogy Rejtő Jenő művein, vagy a közelmúlt eseményein túlmutatva mit tud például a díszkabóca a saját családjáról. Jó eséllyel lehet a felmenői között ugyanis cigány, zsidó, török, és bármi más náció, amelynek tagjai megfordultak Pannóniában az elmúlt ezer évben.

A levezetés viszonylag egyszerű, miként azt annak idején is írtam: „Aki tehát azt állítja, hogy minden ősére mérget mer vetni, annak negyven generációt véve alapul, ész tekintve, hogy a megszólaló a 40. generáció, legalább 2^39, azaz 549.755.813.888 őséről kellene tudni egészen biztosan, hogy a belovagolt ősmagyarok leszármazottja. Olyanoké, akik soha nem léptek félre, soha nem lettek erőszak elkövetői vagy elszenvedői”. Amit tovább árnyalhat, hogy már a lóháton ideverődött ősök sem üres területeken keresztüljőve, és nem egy üres területre érkezve keveredtek ide. Ami persze tudom, soha nem fogja zavarni azokat, akik a saját nyomorukért, szellemi toprongyukért másokban szeretnék megkeresni a bűnöst. Ahogy azokat sem fogja zavarni, akik az említett bűnös keresést kihasználva hatalmi manipulációkkal élvezkednek mások megosztottságán, hajba-kapásán. Az, hogy most Balog Zoltán vált a frontemberré, az legfeljebb a miniszter szervilizmusát igazolja. A hatalom ettől még megtartja a maga kis közéleti gladiátorműsorát, amelyben szép lassan mindenki megosztottá válik mindenki mással szemben.

Andrew_s