Sulyokrendülés

Sulyok Tamás kinevezésekor a kérdések egyike lehetett a viszonya az antiszemitizmushoz. Nem azért, mert visszamenőleg tehetne arról, hogy az apja mit tett, mit nem tett, mit írt, vagy mit nem írt. Azonban a beiktatásakor még elhatárolódhatott volna attól, amit a kedves papa képviselt. A zsidók megfosztását a vagyonuktól, majd az életüktől is. Erre a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja alkalmából még egyszer lehetőséget kapott.

Élni azonban elég fékezett habzással élt ezzel a lehetőséggel. A hírösszefoglalók minden esetre nem ettől hangosak. Miközben, természetesen, nem egy olyan hagymás, vagy hagymázas magánszámot hiányolok, mint azt, amihez hasonlót Pokorni Zoltán adott elő. Annál azonban egy kicsit erősebbet, mint azt, hogy „Megrendített, amiket apámról a nyilvánosságban az elmúlt hetekben hallottam”. Mert ízlelgessük ezt a kijelentést egy cseppet.

Az első nekifutásra is látszik, hogy az elhatárolódáshoz szükséges szembenézés meg sem fordult a fejében. Elvégre nem az elkövetett tettek rendítették meg, hanem a kiderülésük. Az, hogy hallott róluk. A nyilvánosságban. Mert ha zárt körtben hall róla, akkor talán meg sem rendül. Ennek fényében éppen az általa kifogásolt Janus-arcú megközelítést demonstrálja az a kijelentése, hogy „A múltat, a személyes múltamat is vállalva hajtok fejet a holokauszt valamennyi áldozata előtt”.

Mert ez a főhajtás elég álságos úgy, hogy a személyes, és eléggé kétfenekű megrendülése az, amire csak futja egy köztársasági elnöktől. El nem határolódva sem a múlt bűneitől, sem a jelen szélsőjobboldalától.

Nem kizárva persze azt sem, hogy az utóbbitól már csak azért sem határolódhatott volna el, mert szavazatokat vett volna el a vezérétől. Ha bekövetkezett volna egy markáns szembefordulás a szélsőjobbal, neonácikkal, újfasisztákkal. Ez a szembefordulás érdekelt volna a szélsőséges eszmékkel. Sulyok megrendülése már csak azért sem, mert ez az emléknap nem róla, nem az apjáról szólt. Hanem azokról a százezrekről, akiket megöltek az apja által is képviselt eszmerendszert követő társadalmi hulladékok.

Andrew_s

Sulyok seggnyaló és/vagy hazug nácibarát

Orbán előterjesztette a soros golyóstollát Sulyok Tamás személyében. Talán azért, mert felmérte, hogy még mindig jobb ma egy Sulyok, mint holnap egy Kövér. Aztán mostanában az is kiderült, hogy még ez sem egészen biztos. Tekintettel a papára. Nem is annyira a papája miatt, hanem Sulyok Tamás miatt.

Mert a történetnek csak az egyik része az, hogy Karsai László történész megállapítása szerint Sulyok Tamás apja nemzetiszocialista, szélsőjobboldali és antiszemita vidéki ügyvéd volt. Elvégre a koránt sem szegény alkotmánybíró, és most elnökjelölt, nem tehet arról, hogy a kedves papa mennyire volt csirkefogó. Arról azonban már igen, ha ezt úgy akarja beállítani, hogy az apja a kommunista terror áldozata volt.

Még akkor is, ha elfogadom a gyermekkorban hallott családi félmondatok későbbi megértését. Ahogy a holocaust áldozatainak családjában sem ritka a borzalmak részleteinek elhallgatása, úgy az elkövetők és szimpatizánsaik családjában is lehetséges talán. Sulyok Tamás azonban, remélhetőleg, nem egy szellemileg éretlen kiskorú. Korántsem fiatal kora alapján akár még a családi félmondatok rendbe szedését is kinézhetnénk belőle. Azt is, hogy érdekli a saját családjának a története. Ahogy azt a kinevezőtől, illetve a megszavazóitól is, elvárhatnánk, hogy egy ügydöntő pozícióba nem egy félmondatokkal is zsarolható pojácát neveznek ki.

Alkalmasint ez a fajta átvilágítás már alkotmánybíróként is dukálhatott volna. Mert Sulyok Tamás azzal talán nem megfogható, hogy az apja mit követett el. De a hazugsággal erről már igen. Így, miközben kicsit furcsa, hogy Karsai Lászlónak eddig nem volt publikációs ingerenciája a témában, a történész tulajdonképpen szívességet tett a nemzet új golyóstollának. Nem kell többet hazudnia. Bátran kiállhat a Fidesz jobbszárnya elé, és büszkén vállalhatja, hogy ő már családi alapon is a szélsőjobb embere, aki szerint Szálasi is lehetett akár egy baloldali elhajló is.

Vagy még bátrabban kiállhat, és elismerheti, hogy jóhiszeműen hazudott, mert életében nem beszélgetett az apjával, ahogy egyik felmenőjével sem. Illetve, soha nem érdekelte a családja, és soha nem érdekelte tulajdonképpen semmi. Kivéve az embermegvető gyávasággal harcoló miniszterelnök ősszáját. Amibe, a saját karrierje érdekében, lengőbordáig képes nyelvet ölteni, ha kell.

Kinyitva ezzel az értelmezési tartományt, hogy Orbán esedékes köztársasági elnöke vagy egy hazug nácibarát, vagy egy seggnyaló szellemi kiskorú. Esetleg mindkettő.

Andrew_s