Kövérített őrség Kövérnek

Nem énekkar. Karhatalom
Forrás: Fidesz.hu

Kövér László valamiért újra, és újra bepróbálkozik a kommunistázással, mint legutóbb, egy TV-produkcióban is. Interjúnak ugyanis aligha nevezhető egy olyan fellépés, ami a kormányzattól feltételesen független békemenetekben is érdekelt kör befolyása alatt áll. Azonban a jelen esetben nem a TV, hanem Kövér László személyes, az emberek feledékenységére alapozó, kampány-beköszöntője az érdekesebb.

Az ellenzéki képviselők bírságolásában is önhatalmi kiélést látó házelnök mondataiban azonban van némi igazság. A valós szemléleti változásokhoz sokszor tényleg generációváltás kell. No meg ahhoz is, hogy a Kádár-korszak állampártjára való hivatkozásnál ne a Fidesz környékén sertepertélő egykori MSZMP-, és KISZ-tagok névsora ugorjon be valakinek elsőre. Az legfeljebb csak a házelnök ismereteinek a hiányát jellemzi, hogy a jelenlegi baloldallal szembeni legkomolyabb érvének azt tartja, miszerint ezek célja a kommunizmus társadalmi struktúrájának restaurálása. Különösen annak fényében, hogy az utóbbi időben annyira kereszténykonzervatívnak hirdeti magát. Egykori, MSZMP-közeli munkaköréből emlékezhetne arra: annak idején sem mondta hazánkra, hogy megvalósult volna a kommunizmus. Ellenben az egyik legkorábbi, és írásban dokumentált kommunisztikus közösség Jézus és tanítványainak köre volt. Amit kereszténykonzervatívnak akkor is tudnia kellene, ha ezt a szerepet ugyanúgy a karrierpolitikus hatalmi vágya vállaltatja vele, mint annak idején „azt” a pártot. Egy színész legyen felkészült a szerepre.

Legalább akkor, ha a színjátszás és a szavak fegyvernemeiben akar indulni a kommunikációs párbajban. Ellentétben azzal a viselkedéssel, ami alighanem jobban megfelel Kövér László személyiségének. Amelyhez alighanem jobban illik a hajdúból lett csendőrőrmester gumibotja, mint a szavak árnyalása. Tulajdonképpen az ellenzéki képviselőkre kiszabott közel húszmilliós bírság, és a belépésére elvezénylendő „fel vigyázz, elöljáró érkezik” szellemisége is ez utóbbihoz áll közelebb. S talán már ezért fogadta el annak idején is hitelesnek a választók jó része az elhíresült „köteles beszédet”. Még akkor is, ha talán tényleg a szövegkörnyezetből kiragadott részlet volt. Mely utóbbi körülmény azért sem játszik, mivel a Fidesz kis híján polgárháborús krízist generált Gyurcsány Ferencnek az öszödi beszédéből, ugyancsak kiragadott, mondatai alapján.

Megalapozva azt a közhangulatot, ami alapján most Kövér László a vezérének politikai riválisát úgy jellemezheti, hogy „gennyedző seb a demokrácia testén”. Az legfeljebb az echoTV-t jellemzi, hogy ezen kijelentése után nem ajánlanak fel egy kis hideg vizet. Ahogy a Fidesz-t és csahosait jellemzi, hogy nem határolódnak el Kövér Lászlótól, hanem kiemelt pozícióban tartják a bunkósbot szellemiségével megvert házelnököt. Megvert, mert ilyen szinten túlkompenzált kisebbrendűségi komplexussal megkeseredve élni alapvetően sajnálnivaló. Még akkor is, ha hatalmi lehetőségeit tekintve ő van abban a helyzetben, hogy másokat szívathat. Ahogy a recski büntetőtábor őrszemélyzete sem a magas szociális érzékenységről híresült el. Még akkor is, ha ott is voltak emberségesebb őrök. A többség alighanem szintén komoly személyiségzavarral, és az odaszállítottakkal szemben komoly kisebbrendűségi komplexusokkal bírhatott. Nem kirívó esetként a hatalom bunkósbot-szerepét örömmel elvállalók között. Ha pedig már szóba került ennek kapcsán Recsk, akkor érdemes lehet pillantást vetnünk egy másik tábor-jellemzőre.

Nem hazai viszonyok, korábban elemzett, barakkosítására gondolok, hanem az őrszemélyzetre. Az őrszemélyzet létszámára vonatkozóan egy visszaemlékezésben például azt olvashatjuk, hogy: „A körülbelül háromszáz fős "külső őrség" a tábor körül felállított nyolc géppuskával ellátott figyelőtoronyban teljesített szolgálatot. A harminc-negyven hivatásos altisztből álló "belső őrség" - amelynek tagjait felügyelő úrnak kellett szólítani - a szögesdrót kerítésen belül irányította a tábor lakóinak életét”. Ez a becslés tényét is figyelembe véve valahol három és fél, négyszáz embert jelenthetett. S természetesen nem állt minden táborlakó mellett őr. A parlamenti őrség 349 fős keretlétszámmal kezdte meg a szolgálatot, és a várhatóan csökkenő képviselőszám ellenére mintegy harmincfős bővülés várható. Ami egyrészt a képviselők számával összemérhető őrszemélyzeti létszámot jelent, míg másrészt vészesen emlékeztet a recski őrszemélyzet létszámára.

Egy szórakoztatóbb, és
kevésbé félelmetes Új Őrség

Kövér László, mint házelnök tehát egy meglehetősen komoly létszámú fegyveres testület felett gyakorolhat irányítási jogot a Parlamentben. Ha pedig a keretlétszám, a lőszer, és a költségvetés már adott egy szervezet számára, akkor az állományt átvezénylésekkel, akár tetszőlegesen, ki lehet cserélni. Az, hogy jelenleg mennyire operett-őrség az említett testület, az korántsem mérvadó. A képviselők mellé rendelhető őrség pedig a Parlament akár erőszakos feloszlatására is alkalmas lehet. Amikor tehát Kövér László esetében az ellenzék megfélemlítésének szándéka merül fel gyanúként az korántsem megalapozatlan. Márpedig a demokrácia testén a megfélemlítés komoly sebet képes ütni. Ahogy az is, ha a Parlament házelnöke utasításalapú kormányzásra vágyik. Mely utóbbival könnyen gennyes fekéllyé válhat az említett seb. A fekély alján ülő, gyulladást okozó szemcse szemszögéből, a felette gyűlő gennytömegen keresztül azonban mindenki más gennyesnek látszódhat, aki ki akarja piszkálni kedvenc hatalmi tocsogójából a locsogót.

Andrew_s

Ha nem tudod, hogy mit tegyél...

Mond uram mi a fenét csináljak?
Forrás: Amerikai Népszava

Ha nem tudod, hogy mit tegyél, akkor ne tegyél semmit. Gondolom sokaknak ismerős hozzáállás a világ problémáihoz, és nem is kell kormányzati tényezőnek lenni ahhoz, hogy valakinek így működjenek a problémamegoldó reflexei. Amikor azonban valaki kormányfő, vagy házelnök, akkor óhatatlanul feltűnő, ha hátradől, és semmit sem tesz. Még akkor is, ha néha az lenne a legjobb. Azonban a pozíció kötelez. Valamit muszáj mondani, mert a híveknek el kell tudni adni, és lehetőleg a sikerek részeként azt, hogy éppen semmi nem jut az eszébe, amivel a maga teremtette zsákutca hátsó tűzfalán túl tudna jutni a felcsattanás előtt. Mert nem biztos, hogy a hatalom leharcolt tragacsa kibírja azt, ha kezét-lábát felkapja, és a gázpedálra rátesz egy téglát.

Még akkor sem, ha talál önjelölt, és a hatalom iránt feltétlenül szervilis téglákat. A mindenkori hatalom felé szerviliseket. Annyira szolgaian hátratett kezekkel, hogy még egy tükröt sem tartanak azzal a felirattal, hogy „ki itt komcsizik, vegye elő önéletrajzát”. Mert a hatalommal együtt járhat a szelektív amnézia ígérete is. De ez egy annyira, de annyira másik történetnek látszik. Holott a naponta felbukkanó kommunikációban visszaköszönnek azok a valamikor megtanult szlogenek, és azok a valamikor berögzült reflexek. Aminek, az önnön harcostársak önnön kitüntetése csak a legutóbbi, és éppen ezért inkább feltűnő, mintsem kirívó esete. Bajnak tekintsük ezt? Talán igen, talán nem. Annyiban nem tekinteném bajnak, hogy az elszólások, önkéntelen gesztusok előbb utóbb leleplezik azokat a törekvéseket, azokat a cselekvési mintákat, amitől a krumplileves valóban krumplilevessé válik. Legyen az akár a diktatúrához való viszony, vagy a miniszterelnöki hatalom Istentől való eredeztetése. Ugyanakkor bajnak tekinthető akkor, ha nem feltétlenül értünk egyet egy olyan hatalmi struktúra restaurációjával, melynek lebontásáért sokan tettek sokat annak idején. Márpedig nem mindenki szereti a krumplilevest, és nem mindenki szereti, ha ennek ellenére erőszakkal próbálják leönteni a torkán.

Jogos lenne a kérdés, hogy mindennek mi köze van a kormányzati, parlamenti szereplők tehetetlenségéhez, vezetési stílusához? A Parlament esetében ez eléggé nyilvánvalónak látszik, mivel Kövér László vezetési stílusát az olykor elengedett megjegyzéseken kívül a kialakítandó hatalmi rendszer is mutatja. Kövér Lászlónak ugyanis meghozta a Karácsony a személyes testőrséget, rendőrséget, gárdát, ki tudja mit. Mármint ki tudja mit a tartalmánál fogva, mert azt tudjuk, hogy a csúcsfizetésért szolgáló Kövér-gárdát Országgyűlési Őrségként anyakönyvezték. De ennek létrehozása a tehetetlenség bizonyítéka is, hiszen jelzi, hogy a házelnök nagyon nincs a helyzet csúcsán, ha csak a saját képességeire, a saját retorikai készségeire van utalva. Ám, hogy még az ilyen, őrséggel megtámogatott konfliktuskezeléssel se kelljen olyan sokszor szembesülnie, az ülések megritkítása mellett döntött. A plenáris üléseket ismét háromhetes ciklusokban szándékozva megtartani. Ami visszatérés az előző Orbán-kormány azon időszakához, amikor szintén nem voltak már szakmai érvek, és csak számukra felesleges frusztrációként élték meg az ezzel való szembesülést. Ezért pedig az vesse az első követ Kövér Lászlóra, aki szeretne élő, egyenes adásban égni az ellenzéki kérdésekre adott választalanságban pörkölődve. Miközben a főnöke úgyis mindent a saját kicsi kezével akar vezérelni.  Mert természetesen ez a fajta ülésezési rendszer azt is jelzi, hogy „hiába ugráltok, úgyis az lesz, amit mi mondunk”. Ahogy annak idején parlamenti patkónak elég volt évente négyszer együtt bóbiskolnia, mivel helyette Népköztársaság Elnöki Tanácsa (NET), illetve a párt legfőbb szervezetei hozták a döntéseket. Tulajdonképpen, a diáktüntetésekről palizálva a kijelentést, „biodíszletté” degradálva a demokrácia közhatalmi szervezetét.

Egyébként éppen a diákság ügye az, ami a legjobban mutatja azt, hogy Orbán Viktor mindent maga akar megoldani, ha közben nevetségessé is válik. Mert elég nevetséges volt a három napos, majd egy hetes határidők megadása egy olyan kérdés rendezésével kapcsolatban, amit legfeljebb rendőri erővel lehetett volna annyi idő alatt lerendezni. Az pedig, mint láttuk legutóbb, nem jött be. Balog Zoltán pedig áprilisig akar megbeszélni a legutóbbi információk szerint. Előrevetítve azt, hogy Orbán Viktor a „ne tegyél semmit” jegyében az időhúzásban látja a megoldást. Az ugyanis, hogy valóban az oktatási reform lenne a legnagyobb tette a kormányzatnak, az kétséges. De az, hogy a „miniszterelnök szerint az új oktatási rendszert 2013-ban kell bejáratni, gördülékennyé tenni”, az világosan árulkodik arról, hogy fogalma nincs a helyzet megoldásáról, megoldhatóságáról. Megpróbál tehát időt kiharcolni, és bízik abban, hogy ezalatt valami csoda történik. Ha pedig az nem, akkor legalább a diákságot sikerül megosztania, lejáratnia. Esetleg hű keresztes-hadaival, annak jegyében, hogy „Európának keresztény kontinensként ismét tisztelnie kell az értékteremtő munkát, és munkaalapú társadalmat kell építenie”, a diákság érdekeit képviselőket kikiálthatja a kereszténység üldözőinek. S akkor mégis úgy érezheti, hogy tett valamit.

Andrew_s