Modern mezőgazdasági szocreál

A Kertészeti Egyetem felröppent gödöllőizálási hírét a kormány-oldalról, illetve a fideszes trollipar művelői próbálják fake-news szintjén kezelni, vagy elbagatelizálni. Ha végül nem valósul meg, akkor sem gondolom, hogy a szándék múlik el. De, ahogy már többször, a jóféle kádárista hangulat-kísérlet jegyében azért módosítást, halasztást szenvedhet.

De, eközben persze nem árt elgondolkodni azon, hogy a nagy, és jelentős önálló múlttal rendelkező Georgikon ma már csak egy "Georgikon Campus", és pro forma a Kertészeti Egyetem is átkerült annak idején a Gödöllői Agrártudományi Egyetem, akkor éppen aktuálisan Szent Istvánról elnevezett, jogutódjához.

A beszántással valószínűleg tényleg komoly értékek mehetnek veszendőbe. De végül is.... Annak idején a szocreál vívmányaként, 1950-ben megalakított, szerintem sem szakmailag, de a szakmai bázist tekintve sem indokoltan létrehozott, Gödöllői Agrártudományi Egyetem legalább a jogutódai szintjén megvalósítja a "minél nagyobb, annál szocialistább" szemléletet, melynek jegyében fogant. Azzal, hogy 100+ éves egyetemeket próbálnak egyre totálisabban beleolvasztani.

De legalább az említett jelmondat manifesztálásával legalább ezen a téren is igaz lesz, hogy összenő, ami összetartozik. A kisebbség nevében kétharmados bolsevik jellegű kormányzás, és a szocreál behemótképzés.

Andrew_s

Orbán és a valóság

Az Orbán Viktorral készült interjúknak nem kis történelmi jelentősége van. Még akkor is, ha ez esetleg csak a valós történelem újraértelmezéséhez ad támpontot. Ha ugyanis kellően sokat hagyják beszélni, akkor el fog jutni arra a pontra, mint Sztálin elvtárs a valamikori ifjúsági regények sugallataiban. Olyan képet hagyva maguk után kirajzolódni, mintha a generalissimus egy szem maga állította volna meg a tengelyhatalmak hadait. Egyszerre az összes fronton.

Amellett az Orbán-interjúknak azt hiszem egy igen komoly kommunikációs szerepe is lehet a győzedelmes dicső vezér önképének erősítése mellett. Annyi téveszmét, tévedést, vagy konkrét hazugságot tartalmaz, hogy az elemzők belefáradnak. Gyakorlatilag immunisakká válnak. Ahogy a kocsmai háryjánosok történeteire is csak legyintenek egy idő után. A jelentős különbség csak az, hogy ott legfeljebb a napi feles a tét, míg a miniszterelnök esetében a kormányzati hitelesség. Már az a kis sercli, ami még maradt belőle. A sifonér sarkában. Kicsit penészesen, és az egerek által is nagy ívben elkerülve. Erről a gránitszilárdságú sercliről sikerült pár morzsát megint lepattintani azzal az interjúval, ami több részletben jelent meg a Bild-ben, és amelynek első részében jelezte Orbán Viktor, hogy sikerrel leszámolt talán a benne élő kommunizmussal is. Amit csak az tesz kétségessé, hogy nem adta vissza a miniszterelnöki megbízatást. Mert a választójogosultak felénél is kevesebb szavazat birtokában arcoskodni többségi felhatalmazással továbbra is elég bolsevik trükknek tűnik.

De azért van egy interjúnak első része, hogy legyen egy második is. Az orbáni szószappan-opera második része is megjelent, és abban már az Európai Parlament tagjainak megválasztására is kitért. Mely választásról azért érdemes felidézni, hogy rekordalacsonyságú részvétel van leadott szavazatok mögött. Ami azt jelenti, hogy a papírforma szerinti kicsit több mint ötven százalékos Fidesz-győzelem mögött igen kevés valós szavazat van. Ez akkor is igaz, ha a többi politikai erő EP-képviselőire még kevesebb választópolgár voksolt. Ami mit sem von le abból, hogy természetesen tehetett valaki mindenféle ígéreteket a választóknak a kampányban. Néha még megtartani sem ártana ezeket. De azért azt hiszem igen érdekes eredményre vezetett volna, ha akár a választás napján megkérdezik az embereket, hogy mi a véleményük Jean-Claude Junckerről. Könnyen lehet ugyanis, hogy kiderült volna:

Fogalmuk sincs kicsoda;

Sokaknak a II. világháborús repülőgépek, például a Ju87-esek ugranak be róla;

Egy szóval, a többségnek alighanem lövése sem lett volna, hogy ki az, akire a kérdés valójában vonatkozik. Ahogy szintén hosszas keresgélésre sem biztos, hogy előadják Orbán Viktor rá vonatkozó ígéretét. Ami önmagában semmit sem jelent, mivel aligha az Európai Bizottság tisztségviselőire gondolva töltik az emberek a napjaikat. Csak abban az összefüggésben van az egésznek értelme, hogy Orbán Viktor szerint ő ígéretet tett a választóinak Juncker útjának elállására. Gondolván talán arra az interjú közben, hogy egy német lapnak, messziről jövet, azt mond, amit akar. Ahogy a korábbi részben is megpróbált olyan látszatot kelteni, mintha egyedül verte volna ki a szovjet csapatokat az országból.

Az 1989-es újratemetés kapcsán most a második részben egyébként inkább Ukrajnáról tartotta érdemesnek szólni a kormányfő. Talán azért, mert 1956-ban szó sem volt még a mai ismert EU-ról, és Ukrajnában alapvetően nem arról szól a történet, hogy egy politikai oldal szereplői között zajlanak az események. 1989-ben pedig nálunk nem volt polgárháború, mint arra a rendszerváltás utáni miniszterelnök is tett némi cinikus megjegyzést annak idején. Így, miután igen kevés rokon vonás található az események politikuma között, remélem mindenkinek nyilvánvaló az a nyílegyenes asszociációs út, amivel az egyiktől el lehet jutni a másikig. Már akkor, ha attól a nyilvánvaló hasonlóságtól eltekintünk, hogy minden ártatlan áldozatért kár. Bármi is legyen a konfliktus oka, természete.

Tulajdonképpen csak abban bízhatunk, hogy vagy az említett interjúnak találják meg a harmadik részét, vagy hamarosan újabb beszélgetést rögzítenek Orbán Viktorral. Alighanem már sokan rágják a körmüket az izgalomtól, hogy milyen újdonságok derülnek ki a múltról. Amit aztán kötetbe gyűjtve ki is lehet majd adni. „Orbán Viktor így változtatta meg a történelmet” címmel. Hamarosan tananyag is lehet. A KLIK majd gondoskodik róla.

Andrew_s

Kövér és a szélső ablak

Az „ablak” ugyebár elsősorban az a nyílás a falon, amin kitekintünk a világba. De némi kiterjesztéssel egy szemlélet-szélességet is jelöl. Egy virtuális, szemléleti ablakon keresztül erősen változhat a pillanatnyi viszonyítási pont. Elcsúsztatva az önkényes „centrumot” a politikai palettán. Szép példáját szolgáltatta ennek legutóbb a házelnök.

Kövér László alapvetően a kormányzat legitimitási kérdéseiről nyilatkozott meg a Fidesz kedvenc, és a 2006-os TV-felgyújtást is hősi eposzként beállító, hirTV-jében. A főbb üzenetek, szokás szerint, az MNO-n köszönnek ki a nagyvilágba. Többek közt üdvözölve a külhoniak voksolásának eredményét. Amire talán mérsékelten kellene büszkének lennie különben a házelnök úrnak. A félmilliós állampolgárság-osztási eredmény után begyűjtött százharmincezernél kicsit kevesebb szavazat nem igazán tekinthető átütő eredménynek. Habár vitathatatlan, hogy ezek közel teljes halmaza a Fidesz-t támogatta. Viszont az arányok alapján azt is lehetne talán mondani, hogy a józanabb többség úgy gondolkodott: a máséval nem illik a csalánt verdesni. S nem szavazott. Míg a más bőrére bármikor alkudni képes, a győztes mellé bármikor odaállni kész, és most éppen Fidesz-barát, hangnyulak mind elmentek. Az igazság persze lehet valahol a kettő között. De ez is mutatja, hogy mennyire nem mindegy, hova képzeljük oda az értelmezési ablak centrumát. Amit a történelmi párhuzamok alapján azért persze megpróbálhatunk valahogy a helyére rángatni. Ilyen párhuzam lehet például az a már emlegetett bolsevik történet, amikor a kisebbség képviselete kiáltotta ki magát többségnek.

De ezt most kár lenne itt tovább ragozni. Kövér László erre amúgy sem tért ki. Mármint erre a párhuzamra. A házelnök megrekedt a melldöngetésnél. Aminek dübörgéséből természetesen igyekezett kikottázni egy kis gyurcsányozást is. Mert arra a rutin fenntartása miatt is szüksége lehet. S azért is, mert az EP-választások itt vannak a közelben. Még jó, hogy a Fidesz, önnön pártközleménye szerint, nem kezdett bele a kampányba. Miket mondott volna a komcsizás kormányközeli csúcstartója, ha belekezdtek volna? De mit is mondott az MNO szerint Kövér László? Olyasmit, hogy: „a hazai baloldalnak el kell döntenie, hogy nemzeti baloldallá válik, vagy továbbra is Gyurcsány-féle szélsőségesekkel fog kacérkodni”. Amiből közvetlenül az a régi vágy csendül ki, ami szerint a Fidesz nagyon-nagyon szeretné eldönteni, hogy ki lehet, ki legyen őfelsége ellenzéke. Ami nem túl demokratikus hozzáállás. Még akkor sem, ha a jelen ellenzék olyan, amilyennek látjuk. Ám ezen túllépve, az a nemzeti baloldaliság is egy érdekes gondolatsort indíthat el.

Ha ugyanis a szocializmus eszméit baloldalinak tekintjük, akkor a nemzeti baloldal vajon a nemzeti szocializmus szinonimája Kövér Lászlónál? Az említett mondat ebben az esetben vajon értelmezhető-e egyfajta elszólásként? A nemzeti szocializmus szerinte kívánatos, kormányzat-pártolta újraélesztésére? Amivel kapcsolatban azért érdemes figyelembe venni, hogy a fasiszta hadak hazai bevonulására megemlékező emlékművet nem a DK kívánja felállítani a Szabadság-térre, és nem Gyurcsány pártfogoltja a Veritas igazgatója sem. Aki szerint a nemzeti szocializmus jegyében fogant hatalom kiszolgálására „rendezett” tömeggyilkosságok teljesen rendben levőnek is tekinthetőek. Amennyiben a fentiek alapján értelmezhető a Kövér-féle nemzeti baloldal, akkor Gyurcsány Ferenc alapvetően büszke lehet arra, hogy nem tartozik oda. Miközben az említett „nemzeti baloldal” alapvetően igen szélsőséges nézetrendszert implementált bele neki a történelem szövetébe.

Amennyiben azonban valaki, jelesül most Kövér László, az említett igen szélsőséges nézetrendszert tekinti a „centrumnak”, akkor nyilvánvalóan ahhoz képest minden eltolódik. Ha a szoba jobb-oldalának szélén vágja ki az ablakot, akkor a korábbi középsík már annyira a látótere szélére csúszhat, hogy nem is látja. Ha a szoba fala ívelt, mint egy parlamenti patkó, akkor annyira a jobbszélen vághatja ki az ablakot, hogy baloldali szélsőségeket is már egész közelinek láthatja. Ahogy a történelem már számos „módszertani” hasonlóságot mutatott a jobb-, és baloldali diktatúrák működésében. Miközben mindenki, aki valahol a patkó íve, a valós középsík környékén található, annyira szélsőségessé válhat, ami már nem is látszik. Így aztán cseppet sem kell meglepődni azon, ha a házelnök már csak a szeme sarkában bevillanó szélsőségként észleli mindazt, ami nincs közvetlenül az orra előtt. Különösen, ha Horthy-szobrok, arkangyalok, fallikus talapzaton ülő Turulok, illetve stadionfalak is szűkítik a politikai látóterét.

Miközben még saját magát is győzködnie kell arról, hogy ő a demokrata. Bár! Végső soron lehet, hogy tényleg az. Népi demokrata. Ahogy annak idején, az MSZMP berkeiben is az volt.

Andrew_s

Nézőpont(nak nem) kérdése az atomhulladék

A Nézőpont Intézet felmérte a népesség szerintük felmért hozzáállását a paksi bővítéshez. Eszerint a lakosság többsége támogatja az atomerőmű bővítését. S ekkor eszembe jut az, hogy vajon milyen vehemenciával ellenezné bárki is a Holdon való bányászatot. Úgy teoretikusan. A részletek kibontása nélkül. No meg persze akkor, ha nem neki kell odamenni. Lehetőleg szkafander nélkül.

Szinte biztos, hogy amennyiben Orbán Viktor egy hordóról meghirdetné a magyar Hold-programot, akkor sokan lennének, akik pusztán a vezérrel való szolidaritásból is helyeselnék. Ami abból a szempontból nem kirívó, mert az ellenkező politikai oldal esetében is lehetnek a vakhittől vezérelt támogatók. Miközben aligha várható el, hogy a lakosság tömege naprakész ismeretekkel bírjon az űrtechnológia terén. S természetesen az atomtechnika terén sem. De még az energetikai bázisteremtéssel kapcsolatos kérdésekben sem biztos, hogy tömegek szaladgálnak teljes felkészültséggel az energiatermelési formák hatékonysága, és gazdaságossága terén. Sokak számára ez a kérdés megreked azon a ponton, hogy a kapcsoló felkattintásával felgyulladjon a villanykörte. Ez különben nem csak a demagóg kérdésekkel operáló közvélemény-kutatással, hanem az ellenzék népszavazási kezdeményezésével is generálhat kétségeket.

A paksi bővítéssel kapcsolatban a hitkérdéssé vált véleményalkotásról árulkodik, hogy „pártokra lebontva a Fidesz-szimpatizánsok kétharmada nagyon előnyösnek, vagy inkább előnyösnek tartja a paksi bővítést, 5 százalékuk tartja nagyon hátrányosnak, vagy inkább hátrányosnak”. Az a Nézőpont átpolitizáltságát illusztrálja, hogy ilyen jellegű válasz-feldolgozásra alkalmas kérdést egyáltalán feltettek. Az atomenergiával kapcsolatban még közhangulatilag is fontosabb lehet az ország elkötelezettségi kérdéseinek vizsgálata, illetve még lényegesebben a környezettechnológiai kérdések. Ráadásul pártszimpátiától függetlenül. A kemény sugárzások esetében ugyanis nincs hír arról, hogy ideológiai alapon hatnának a célszervezetekre. Hacsak nem ideológiai alapon hajtanak be embereket a sugárzó övezetek belsejébe. De ezzel inkább ne is számoljunk. Az éledő hazai fasizmus árnyékában sem.

Így viszont van pár kérdés, amit mintha nem akaródzna feltennie a közvéleményt vizslatóknak. Vagy, ha fel is tették, a közleményben nem látszik nyomatékosan a válaszok hada. Ilyen kérdések lennének olyanok, mint például:

• Tudatában van-e annak, hogy az atomerőmű kimerült fűtőelemei évszázadokig sugároznak majd?
• Tudatában van-e annak, hogy az évszázadokig sugárzó atomhulladék elszállítása az orosz partner kénye-kedve kérdése lesz-e a jövőben?
• Szeretne-e a szomszédjában egy Önre garantáltan halálos sugárzást jelentő fűtőelem-törmeléket tartani?
• Tudja-e, hogy Budapest jelenleg három atomerőmű „vonzáskörzetében” helyezkedik el?

S nyilvánvalóan lehetne a kérdések sorát folytatni. Miközben az is nyilvánvaló, hogy például az utolsó egyértelműen közismereti kérdés. Arról nem az Orbán-kormány tehet, hogy két kísérleti reaktor is épült a fővárosban. De a válaszokból legalább az kirajzolódna, hogy a válaszadónak valós ismeretei vannak, vagy csak a politikai szellőben lengedezik-e? Mert gyaníthatóan sokan, akik a Nézőpontnak válaszoltak, aligha képviselnek ennél komolyabb tudásszintet.

Ami a baloldali kampányt illeti, kedves a közvélemény-kutatóktól, hogy erre is figyelnek. Abból az azért sokak számára megfogható pont, hogy Orbán Viktor a nyugdíjpénztárak államosításával besepert pénzt tapsol el a bővítéssel. Ahogy az is elég szemléletesen látható, hogy az atomhulladék kezelésével kapcsolatban a jelenlegi kiszolgáltatottságot újabb évtizedekkel meghosszabbítja.

Andrew_s

A Propelleren szintén olvasható.

Egy egykori eszmenap emlékére

Forrás: Thecopydude.com

Oroszország múlt századi nagy fordulataként ünnepelték hazánkban is évtizedeken át a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóját november 7.-én. Hagyományosan a bolsevik erők győzelmeként, és a létező szocializmus hosszú menetelésének startpisztolyának eldördülésére emlékezve a szocialista blokk államaiban. Aztán a rendszerváltásnak nevezett történelmi izé keretében megszűnt hazánkban is ünnepnapnak lenni. Annyira, hogy talán már szentségtörésnek minősül akár szóba is hozni.

Holott ott és akkor egy valódi tömegbázison alapuló valódi forradalom volt, és korántsem olyan célokat tűzve a zászlóra, ami miatt a legtöbb tekintetben elvetélt kísérletnek minősíthető ma már. Nagyrészt azért, amiért a tömegek valójában eszközül szolgáltak. Még akkor is, ha a vezetők célja esetleg valóban nem a rossz szándéktól bűzlött. A cári birodalom hagyatéka ugyanis kétségtelenül a tömeges szegénység volt, és a periféria, valamint a birodalom centruma közti olló igencsak szélesre nyílt. A történészek provokálásának szándéka nélkül, de kívülről, és messziről akár egyfajta éhséglázadásnak is tekinthető az a bizonyos forradalom. Nem is igazán vezetett volna talán egy erőszakos rendszerváltáshoz akkortájt, ha a tömegek indulatait nem sikerül becsatornázni egy konzisztens ideológiai rendszer megtámogatásának folyamatába. Egy olyan ideológia szolgálatába, melynek kidolgozása egyáltalán nem alulról jövő kezdeményezésként indult. Uljanov grófot ugyanis aligha lehetne tanulatlan tuskónak tekinteni. Ahogy utódja a hatalomban, a papnövendékből lett aktivista szintén nem volt egyszerű falusi suttyó. S ez még akkor is igaz, ha ma divat lehet akár Lenin, akár Sztálin intézményesített utálata.

Amit nagyrészt azzal érdemeltek ki, hogy alapvetően szó nem volt rendszerváltásról arrafele. Alapvetően egy authoriter rendszert lecseréltek egy másik authoriter rendszerre. A váltáshoz pedig az indulataik nyomán manipulált tömegek szolgáltak eszközül. A cár helyére egy grófból lett vezér került, és lassan, de biztosan gyakorlatilag ujjászerveződött a centrumból parancsokkal vezérelt, és bürokratikus rendszer. A tömegek pedig szép lassan ráébredhettek arra, hogy túl sokat csak a szólamok szintjén nyerhettek. Illetve, sokan alighanem rá sem ébredtek, mivel a generációkon át ható célzatos nevelés eredményeként végső soron a vakhit erejét is latba vethette a hatalom. Egyben elültetve a fejekben a kiválasztott, a történelem által kivételezett nép, illetve a történelmileg kivételezett eszme képét is. Mert azért erre mindig nagy a kereslet akkor, ha kiszolgálója lehet az erős kompenzációs mechanizmusoknak.

Egyrészt kompenzálja az elnyomatás, az igények kielégítetlenségének érzését, mivel minden áldozatot indokolttá tesz. Másrészt kompenzálja az egyéni inkompetenciával való szembesülést is. A behódolást szükségszerűvé, az önfeladást indokolttá téve, és szolgálva ezzel a személyiség túlélését. Márpedig, mint azt a történelem számos diktatórikus rendszernél igazolta, ezekkel élve a kezdeti ideológiáktól függetlenül alakulnak ki a konvergens társadalmi evolúció termékei. A fasizmus például éppen úgy operált a kivételes nép eszméjével, mint a bolsevik ideológia agymosodájának üzemeltetői. Amit már csak azért is érdemes lehet megemlíteni, mert a névadó párt ugyancsak ebben az időszakban ünnepli születésnapját. A Partito Nazionale Fascista (PNF) november 7.-én már szintén erősen közeledett a szülőszobához. Majd 1921. november 9.-én hivatalosan is megszületett.

Az orosz forradalomra visszalapozva talán a legfőbb tanulsága az lehet, az említett konvergens folyamatokat is figyelembe véve, hogy kár lenne elfeledni. Elfeledni azt, hogy a forradalmak haszonélvezői nem feltétlenül azok, akik manipulálva megvívják azokat. A személyes szándékoktól teljesen függetlenül. Amellett az azt követő évtizedek alapján már ismertek azok a jelek, amelyek beindíthatják a létoltalmi szirénákat. Amikor egyre többször hallani az éppen aktuális ellenségekről. Amikor figyelmeztető szövegek kezdenek obégatni a külső erőkkel a győzedelmes nép ellen szövetkező belső ellenségekről. Amikor minden problémáról mások, és minden eredményről a bölcs vezető tehet. Amikor egyre szorosabb kötél teszi egyre gyengébbé a problémákról szólók hangját. Amikor problémák felemlítése a vezető elleni összeesküvés része. Amikor a vezető már a saját környezetében sem bírálható. Amikor az eszmecsere szó szerint értendő, mert a túlélés zálogává válik a vezér eszméjének istenítése. Amikor már csak perifériálisan lehet megemlékezni bármiről, ami csak nyomokban is emlékeztetheti az embereket arra, hogy talán rossz úton haladnak. Illetve jó úton csak rossz irányban. Például, visszafele a bolsevizmus útján.

Míg el nem dördül egy új Auróra ágyúja.

Andrew_s